„Ha a fejükben és a szívükben rendben vannak az emberek, akkor a többibe bele lehet tanulni, viszont hiába jó szakember valaki, ha karcos, ha nem illeszkedik a szervezetbe, ha folyamatosan bizalmatlanságot épít maga köré, akkor egy ideig vihetjük magunkkal, de hosszú távon nem tudunk vele együttműködni” – fogalmazott Balogh Péter, szoftverfejlesztő, üzletember, angyalbefektető, az STRT társtulajdonosa, alapítója a vele folytatott beszélgetésünkben.
Ez a cikk eredetileg az UNI in&out 2025 Nyár kiadványában jelent meg.
Mit gondolsz, kell egyetemi végzettség annak, aki vállalkozást indít?
Szerintem itt kettőn áll a vásár: ez azon is múlik, hogy a diáknak kell-e az egyetem és hogy milyen az az egyetem, ahova éppen jár. Annak idején én ezzel pórul jártam: egy olyan egyetemre kerültem, ahol nem azt kaptam, amit reméltem. Arra is rá kellett jöjjek, hogy én sokkal inkább vállalkozni akartam, mint elméletben tanulni dolgokról. A vállalkozósdihoz képest pedig az egyetemi oktatás rém unalmas volt. Céget építeni meg rém izgalmas, meg szoftvert fejleszteni is, úgyhogy engem egyszerűen nem tudott lekötni, nem tudott motiválni maga az egyetem, ezért aztán közösen úgy döntöttünk, hogy nem egymást keressük.
A dilemma, ami most az AI korában még inkább jelen van, szerintem az, hogy nagyon sok témában az egyetemen kívül gyakran több tudás van, mint azon belül. Vannak olyan egyetemek persze Magyarországon, amelyek tudnak élvonalban maradni, de az komoly küzdelem és nagy energiabefektetés mind az egyetem mind az oktatók részéről, hogy naprakészek maradjanak. Persze vannak olyan témák, ahol egyetemi diploma nélkül az ember labdába se rúghat. És nyilván vannak olyan egyetemek, ahol valós kutatás és valós élvonalbeli, tudományos projektekhez való hozzáférés van.
Mostanra itt az STRT-ben tartotok saját képzéseket szervezetten és egyetemekkel is együttműködtök.
A legnagyobb tanulság nekem az volt az életben, hogy nagyon szeretek tanulni. Amikor már kezdő vállalkozó voltam és aztán amikor sikeres vállalkozó lettem, akkor is rengeteget olvastam és tanultam. Mindig arról, ami épp izgatott, ami épp foglalkoztatott. Amikor pedig már angyalbefektető lettem, a több száz cégvezetőt személyesen mentorálva kialakultak azok a panelek, amikbe előbb-utóbb minden vállalkozóval belefutottunk.
Akkor kiderült, hogy ugyanarról a témáról nekik is el kell mondjak mindent. Amikor harmincadszor, negyvenedszer mondtam el a pénzügyi skálázás alapjait, vagy magyaráztam el a tőkebevonást, vagy a csapatépítésnek a fő vezérelveit, akkor rájöttem, hogy annyival egyszerűbb lenne az életem, hogyha ezt nem egyenként csinálnám, hanem egyszerre mondjuk 10 embernek. Azért kezdtem el oktatni, mert azt reméltem, hogy hasznosabb lesz az időm eltöltése így, és kiderült nagyon gyorsan, hogy erre hatalmas igény van. Végre vannak Magyarországon olyan cégvezetők, akik nem „mindent is” tudnak, hanem kíváncsiak, akiknek kérdései vannak és, akik akarnak tanulni. Ez az újabb generációja a vállalkozóknak.

Fotó: Balogh Petya
Elég sok egyetemi gazdasági képzés is felkészít a vállalkozósdira. Miben mások az általatok adott képzések, hova pozícionáljátok, amit ti tudtok nyújtani?
Szerintem mind amit csinálunk, mind a célközönségünk nagyon prémium. Ők javarészt vállalkozók, akik már pár éve vállalkoznak, van személyes tapasztalatuk, már csinálták és emiatt vannak kérdéseik. Ez azt is jelenti, hogy ők azok, akiknek nem lehet bármit mondani, és egyáltalán nem mindegy, hogy ki mondja. Én azt gondolom, hogy mi abban vagyunk talán a legjobbak a magyar piacon, hogy aki hozzánk jön tanulni, az utána hazamegy és változtat valamin. Nem elméleti tudást szerez itt, hanem gyakorlati változást tud vinni a cége életébe, és én azokat a sztorikat szeretem, amikor visszajönnek újabb és újabb tanfolyamra a cégvezetők hozzánk. Egy egyetemi képzésben pedig, ha a diák vissza tudja mondani a leadott tananyagot, az a siker, az engem nem érdekel.
Neked annak idején valaki segített abban, hogyan indulj el?
Amikor én indultam vállalkozóként, akkor nagyon-nagyon kevés tudás volt a vállalkozásról, és azok a vállalatvezetés tankönyvek, amikből néhány helyen még mindig oktatnak, azok már akkor is elavultak voltak, mert még egy másik rendszerben íródtak. Még nem léteztek annyira vállalkozói közösségek: az, hogy összejövünk és megbeszéljük, egymástól tanulunk, nem működött. Mindenből igyekeztünk tanulni, de inkább egy-egy jó kolléga tudott segíteni, akit felvettünk nagyobb tapasztalattal. A könyvelő tudott irányba állítani, hogy mit érdemes tenni, de főleg a könyvek, amiket olvastam, több százat. Rengeteg jó szakemberrel dolgoztam együtt és az is segített, hogy fantasztikus HR vezetőink és nagyon jó emberek voltak a csapatunkban.
Valahol a vége mindig ugyanaz volt: ahhoz, hogy a cég fejlődni tudjon, nekem kellett mindig valamit megtanulni, megérteni, nekem kellett változtatnom magamon. Ha én valamit már értettem, akkor azt már meg tudta a szervezet csinálni, akkor már tudtam abban támogatni. A másik fontos, hogy meg kellett tanulni a régi, elavult tudásokat elengedni, rájönni, hogy az már úgy nem működik. Egyre gyorsabban változik a tudás, így egyre több mindent kell megtanulnunk elfelejteni is. Arra nagyon büszke vagyok, hogy sikerült akkoriban az ország legjobb IT munkahelyét megalkotni.
Az előbb a csapatépítés alapelveit említetted. Milyen szempontok szerint vettétek fel a kollégákat?
Rá kellett jöjjek, hogy én nem vagyok nagyon jó a toborzásban egyedül, mert én mindenkiben a jót, a lehetőséget látom. Optimista vagyok és mindenkiben bízom. A fontos gondolat, ami nekem sokat segített, hogy minél többen veszünk részt a kiválasztásban, annál jobb embereket fogunk találni. Hamar kialakult az, hogy volt pár kulcsember a cégben, aki szinte minden interjúfolyamatban részt vett. Még akkor is, amikor egy év alatt már 11 ezer jelentkezőből, 2600 interjúból vettünk fel 250 embert.
És még akkor is ott volt az a néhány ember, aki mindenkivel beszélt, aki mindenkinek a szemébe nézett, és azt mondta, hogy ő illeni fog ide. Ha kulturálisan jól illeszkedik a jelölt a közegbe, akkor a szakmai dolgokat majd idővel megtanulja. Ha a fejükben és a szívükben rendben vannak az emberek, akkor a többibe bele lehet tanulni, viszont hiába jó szakember valaki, ha karcos, ha nem illeszkedik a szervezetbe, ha folyamatosan bizalmatlanságot épít maga köré, akkor egy ideig vihetjük magunkkal, de hosszú távon nem tudunk vele együttműködni.
Most hogyan választod ki a munkatársaidat?
Most is javarészt a csapatomra bízom; én továbbra sem abban vagyok a legjobb, hogy jól válasszak. Még egy dolog van viszont, ami nagyon fontos ebben: sokkal-sokkal jobban teljesít az a csapat, aki tudja, hogy miért csinálja, és nem csak azt, hogy mit csinál. Hogy mi a célunk, miért kell gürizni, miért éjszakázunk, vagy miért szakadunk bele néha. Ha értjük, mi a hatásunk a világra, akkor sokkal könnyebb nem csak a mai fiatalokat, hanem minden generációt megszólítani, megtartani, motiváltan tartani.
Ezek a gondolatok, ha ott vannak a csapat fejében, akkor egy kicsit könnyebb elviselniük a napi nehézségeket, mert tudják, hogy mi a célunk. Nem az emberben, hanem a folyamatban, a szervezetben kell bízni, és ha megbízok a szervezetben, ha tudom, hogy olyan embereim vannak, olyan csapatom van, akik jó embereket tudnak felvenni és nem engednek be maguk közé bitangot, és jól megnézték, és kiválasztották, és keblükre ölelték, akkor ha még sose találkoztam vele, akkor is tudom, hogy ő jó ember, és itt van a helye, mert különben nem lenne itt. És hogyha ez megvan, és együtt nő a bizalmunk a cégmérettel, akkor minden rendben lesz.

Fotó: Balogh Petya
Milyen a jó vállalkozó szerinted, aki maga is sok sikeres vállalkozónak segített már?
Azt gondolom, hogy a vállalkozói útnak, főleg a sikeres vállalkozónak az egyik érdekessége, hogy nem ugyanazok vagyunk az út elején, mint a végén. Merthogy az a Petya, aki egymagában csinált ingyenes kis játékokat, amit kirakott az internetre, az a Petya, akinek 25 fős csapata volt, és az a Petya, aki 850 fős céget irányított, egészen máshogy gondolkodott, működött, mások voltak a szabályai. Ugyanaz az ember voltam, ugyanaz a test és DNS, de a gondolatvilágom rengeteget változott, és emiatt azt gondolom, hogy a sikeres vállalkozóknak a közös pontja, hogy tudnak fejlődni, tudnak tanulni, és tudnak a helyzetekhez adaptálódni, és meg tudnak változni. A vállalkozósdihoz nagyon fontos, hogy legyen bennünk akarat és kitartás, és tűzön-vízen keresztül ezt akarjuk csinálni.
Te mire vagy a legbüszkébb, és hogy viseled ezt a rivaldafényt?
Az egyik, hogy hogyan kerültem ebbe az egészbe. Amikor már az NNG vezérigazgatójaként egy szemmel láthatóan jól működő céget irányítottam, akkor a marketingvezető azt mondta, hogy el kéne mennem egy prezentációs tréningre, egy médiatréningre, egy előadói tréningre, hogy megtanuljak beszélni mások előtt. Én meg mondtam, hogy kizárt, programozó vagyok, és én a számítógépekkel megértetem magam, ez elég. Végül a HR vezető mondott egy fontos gondolatot, hogy „gondolj bele, Petya, lesz olyan, hogy kiállsz emberek elé, és ha csak egy embert is inspirálsz egy előadásoddal arra, hogy elinduljon és sikeres vállalkozást építsen, akkor az nem érte meg?” És akkor azt gondoltam, hogy „végülis, de.”
A másik, amire büszke vagyok, hogy a tavalyi évben egy év alatt 3100 vezető és cégvezető volt a képzéseinken, és hogy ez mekkora poén, nem? És hogy utána őket tudtam inspirálni, és emiatt jobb céget építettek, vagy hamarabb reagáltak egy változásra a világban. Ennek szerintem kézzel fogható hatása van az ő életükben, és ez nagyon jó. És még egy: most értük el pár hete azt, hogy meglett a 100. befektetésünk. Fontos, hogy csak olyan cégekbe fektetünk, amelyeknek a vezetői azon dolgoznak, hogy valami jó dolog történjen. Nem fektetünk fegyverekbe, alkoholba, szerencsejátékba, és még egy csomó mindenbe, de amikbe befektetünk, azokra büszkék vagyunk, mert olyan dolgoknak adtunk esélyt, amikből szeretnénk, hogy több legyen. Szerintem az igazi büszkeség az, amikor olyan cégekben vagyunk benne, amelyek jelentős társadalmi hatással építenek egy céget.
A vállalkozók, akik jönnek, ők általában nem feltétlenül fiatalok, ugye?
Így van, de vannak olyan csapataink is, ahol egyetemisták kezdték a vállalkozást, persze van olyan is, ahol 50 fölöttiek. Magyarországon még jellemzőbb, hogy a startupokban általában fiatalabbak az alapítók. Amerikában, Angliában, Ausztráliában a világ körül a szakirodalom azt mutatja, hogy a sikeres startup alapítók legjellemzőbben 40-45 évesek. Azaz általában a sikeres startupokat azok alapítják, akiknek már van piaci tapasztalatuk, kapcsolatrendszerük, tudásuk, tőkéjük, ami amúgy elég logikus. Vannak itthon is idősebb szuperalapítók és vannak nagyon fiatalok is. Egy részük ott is hagyja az egyetemet, egy kisebb részük pedig befejezi.
A mostani fiatalokról mit gondolsz általában?
Szerencsére nem generációkkal dolgozunk, hanem emberekkel. Ilyen szempontból az, hogy a Föld átlaghőmérséklete nagyjából 15 fok, az semmit nem jelent az égvilágon, mert attól még lehet egy sivatagban melegünk és a sarkvidéken fázhatunk. Szerencsére egyre többen vallják ezt. Az biztos, hogy én a YOLO-t azt nagyon utálom, ez az Élj a mának! mozgalma a fiatalabb generáció körében. Ezt a gondolatot nem szeretem, mert szerintem akkor lesz szebb a jövőnk, hogyha teszünk érte.
Akkor lesz jobb a holnap, hogyha ma egy kicsit kevesebbet fogyasztunk, és mindig van olyan tevékenységünk, ami nem a máról, hanem a holnapról szól. Szerencsére vannak olyan fiatalok és korosztálytól függetlenül vannak fantasztikus emberek, akik ezt már tudják, akik akarnak a jobb jövőért ma tenni, és akik akarnak valamit építeni. És valószínűleg ez a belső ösztöne minden vállalkozónak, akit ismerek. Azért lettek vállalkozók, mert építeni akarnak valamit. Ilyen egyszerű. És ez megvan minden korosztályban, úgyhogy nem generációk, hanem emberek. Szerencsére vannak jó emberek még mindig.
Szerinted hogyan lehet a fiatalokat motiválni, és téged annak idején mi motivált?
Nekem ebben nagy szerencsém volt. Az egyik szerencsém az volt, hogy egész gyerekkorom alatt mindig volt egy tanár, vagy valaki, aki hitt bennem. Minden korszakában az életemnek volt körülöttem valaki, aki elhitte rólam, hogy én még sokra viszem. Szerintem ez borzasztó fontos, mert az az önbizalom, hogy tudom, hogy ha nem így, akkor úgy, de nekem valahogy sikerülni fog. Az az önbizalom, hogy bármekkorát esek az arcomra, nem ülök le és nem sajnálom magam, hanem leporolom magam és megyek vissza küzdeni. Ez valószínűleg innen jön, hogy van egy nagyon erős hitem abban, hogy én képes vagyok dolgokra, hogy én meg tudok bármit tanulni, bárhányszor elesem, előbb-utóbb menni fog. És ha ez megvan, akkor szerintem minden megvan vállalkozóként. A másik, amiben szerencsém volt, az nyilván a szüleim. A családomban mindenki mérnök, szüleim, bátyám villamosmérnök, öcsém építészmérnök, így aztán egy nagyon erős mérnöki gondolkodásban nőttem fel. Minket mindig minden érdekelt a tudományokból. Ez sokat adott: nagyon szeretem megérteni, hogyan működik a világ, nagyon szeretem szétszerelni és újra összerakni. Ezt pedig az ember a szüleitől tudja megkapni. Azt gondolom, hogy szinte minden másért ezekkel felfegyverkezve meg kell küzdenünk.
Azért biztosan tehetség is kellett.
A tehetség egy olyan érdeklődés, amivel foglalkozol. Azért van nagy szerepe ebben a külső támogatóinknak, mert igazából szerintem az a szerencse a tehetség körül. Hogyha van valami, ami érdekel, foglalkozok vele egy picit, és ha kapok rá kívülről pozitív visszajelzést, akkor egy picit még többet fogok vele foglalkozni és akkor egy picit még jobb leszek. Ha emiatt egy picit több külső elismerést is kapok, akkor egy idő után egyre többet foglalkozom vele, emiatt egyre jobb leszek benne és emiatt egyre több sikert érek el és még többet foglalkozom vele. Ez egy spirál, amibe bele lehet kerülni. És ha ez így alakul, akkor elég hamar egy iskolás gyereknél ez a valami, ez a téma, ez az érdeklődés beépül, mint személyiségjegy. Beépül az öndefiníciómba, és magamat én már gyerekként úgy határozom meg, hogy én programozó vagyok, vagy én táncos vagyok, vagy én párbajtőröző vagyok, vagy sakkozó vagyok. Ha ezek kialakulnak, az énképbe beépül, onnantól az már nagyon erős motiváció a tehetségre, onnantól kezdve már van egy felelősségvállalásom. Úgy gondolok magamra, hogy én, mint programozó mit csinálok és hogyan működöm a világban.
Ezt tudatosan is lehet építeni: nem elég jónak lenni valamiben, meg kell szerezzük a külső elismerést is. Az is a mi felelősségünk, vagy a szülőé, vagy a gyereké, hogyha már idősebb, hogy az hagyján, hogy jó vagyok valamiben, de dolgoznom kell azon, hogy ezt meg tudjam mutatni a világnak, mert akkor megkapom a visszajelzést, ami segít a motivációban, hogy még jobb legyek. A legnagyobb felismerés az, hogy mi magunk felelünk a saját motivációnkért. Nem várhatjuk el a világtól, hogy motiváljon minket. Az elején nagyon jó, ha ezt megkapjuk, de egy ponton azt kell mondjuk, hogy ha épp nincs kedvem, ha épp unom, ha épp valami mást csinálnék, ha épp másra vágyom, akkor is az én felelősségem megtalálni azt, hogy miért fogok mégiscsak ezzel foglalkozni. És ha megvan ez, akkor váltunk át szerintem amatőrből profiba. Mert szerintem ez a különbség: az amatőr az, aki amikor kedve van hozzá, és épp jó a széljárás, akkor meg tudja csinálni, a profi pedig az, aki ha esik, ha fúj, megy és csinálja. Ez önfegyelem, de főleg felelősségvállalás. Én kell, hogy motiváljam magam, nem a világnak kell motiválnia engem.
Névjegy
- Balogh Péter, szoftverfejlesztő, üzletember, az NNG navigációsszoftver-gyártó cég alapítója, angyalbefektető, az STRT társtulajdonosa, alapítója.
- 48 éves, házas, három gyermeke van.
- Gimnáziumi tanulmányait Budakeszin, a Nagy Sándor József Gimnáziumban végezte, az iskolához tartozó kollégiumban lakott.
- 2002-2006-ig a PDAmill Kft. alapítója, vezetője. Termékeik 7 éven át nyertek el a Pocket PC Award-okat, az okostelefonok megjelenése előtt nemzetközileg az egyik legelismertebb játékcég voltak. Az NNG társalapítója, 2004 és 2015 között CTO-ja, ügyvezetője, vezérigazgatója, majd 2013-ban több tulajdonostársával eladta üzletrészét és 2015-ben távozott a vezérigazgatói székből.
- 2014 óta foglalkozik angyalbefektetésekkel, az ország egyik legaktívabb startup befektetője. 2019 óta a Cápák között egyik cápája az RTL üzleti reality sorozatában. 2023 januárjától csatlakozott a Jazzy csapatához, a Business Class műsorvezetőjeként.
- Feleségével, Balogh-Mázi Máriával közös angyalbefektetéseik után alapították meg az STRT-t, amelyben jelenleg tevékenykedik és képzéseket is tart.

Fotó: Balogh Petya
Még több értékes tartalom vár!
Az UNI in&out 2025 Nyár kiadványban olyan témákba mélyedhetsz bele, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!