Az MCC új szellemi és kulturális központja – Rendbe hozzák a miskolci Korona Szállót
FreeTudástár Török Sára 2025. augusztus 19.

Az MCC új szellemi és kulturális központja – Rendbe hozzák a miskolci Korona Szállót

Hosszú előkészítést és jogi egyeztetéseket követően hamarosan új fejezet kezdődik Miskolc egyik legismertebb épületének életében. Megindul ugyanis a város szívében található, a helyiek által Avas Szállóként emlegetett Korona Szálló teljeskörű felújítása, valamint a a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei tehetséggondozó központ kialakítása. A kivitelező már átvette a területet, így a szükséges biztonsági előírások betartásával megkezdődhetnek a munkálatok.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézményeként ma már 31 helyszínen működik, és az általános iskola felső tagozatától egészen a felnőttkorig kínál ingyenes, közcélú programokat. Ezekben jelenleg több mint 7800 diák vesz részt. Miskolcon idén több mint 250 fiatal tanul az MCC képzéseiben, számuk a Korona Szálló felújításának befejezésével várhatóan meghaladja majd a 300 főt. A Széchenyi utcai épületrészben 50 szobás diákszállás is helyet kap, amely nyugodt és inspiráló környezetet biztosít majd a tanuláshoz és fejlődéshez.

Évtizedek után megújul a belváros ikonikus épülete

A több mint 130 éves Korona Szálló közel negyven éve áll lezárva, állapota ez idő alatt folyamatosan és drámai mértékben romlott. Hosszú ideig nem akadt senki, aki vállalkozott volna az értékes épület megmentésére. Fordulatot a Mathias Corvinus Collegium hozott, amely 2020 végén vásárolta meg az ingatlant Miskolc városától. Az Alapítvány a birtokba vételt követően folyamatos állagmegóvó munkálatokat végzett, hogy megőrizze az épület építészeti értékeit és megelőzze a további pusztulást. Az MCC a felújítással azt is vállalta, hogy a történelmi épület régi rangját visszaállítva, modern funkciókkal gazdagítva éleszti újjá.

A Korona Szálló jelenleg romos és balesetveszélyes (Fotó: Facebook / Orbán Balázs)

A most induló beruházás az elmúlt évek egyik legnagyobb volumenű fejlesztése Miskolcon. A belváros ikonikus, de sokáig elhanyagolt épületének megújulásával a sétálóutca egyik szégyenfoltja tűnik el. A rekonstrukciót követően a szálló ismét a város és a régió kulturális központjaként működik majd: helyet ad konferenciáknak, rendezvényeknek és különféle kulturális programoknak. Emellett étterem és kávézó is nyílik benne, valamint több mint 300 tehetséges diák számára biztosít tanulási lehetőséget tízéves kortól egészen a diplomaszerzésig – sőt, azon túl is.

Patinás múlt és zöld jövő találkozik a Korona Szállóban

A Széchenyi utcai részben a vendéglátóhely a múlt századot idéző hangulatban, de a 21. századi igényeknek megfelelően fogadja a helyieket és a látogatókat. A miskolciak által Vörös és Fehér teremként ismert egykori báltermek teljes körű műemléki felújítást kapnak, és ismét megnyílnak a nagyközönség előtt. Ezek a patinás terek méltó helyszínt kínálnak majd városi nagyrendezvényeknek, konferenciáknak, báloknak, szalagavatóknak és iskolai ünnepségeknek.

Az épületegyüttes belső udvarát is teljesen átalakítják: a Patak utca felől egy zöld szigetet hoznak létre, amely a diákok és a látogatók kikapcsolódását szolgálja. Az épületet körülvevő közterületeken pedig kerékpártárolókat is létesítenek, ezzel is támogatva a környezettudatos közlekedést.

Az MCC oktatási célú helyiségei a meglévő épületállomány bővítésével létrejövő új szárnyakban kapnak helyet. A munkálatok végeztével a komplexum a harmadik legnagyobb központja lesz a kárpát-medencei tehetséggondozó intézménynek.

Biztonságos és környezetkímélő felújítás a Széchenyi utcában

A Mathias Corvinus Collegium számára kiemelt szempont, hogy a felújítási munkálatok a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjanak a környéken élők, a közeli intézmények és avállalkozások számára. A kivitelező ezért minden vonatkozó előírást maradéktalanul betart, külön figyelmet fordítva arra, hogy a zajterhelés az engedélyezett határérték alatt maradjon, és a szálló por mennyisége a lehető legkisebb legyen.

A belső udvarra parkosított részt terveznek (Fotó: Facebook / Orbán Balázs)

A munkálatok során további technikai megoldások is segítik a környezeti terhelés mérséklését és a biztonság garantálását. Fontos vállalás továbbá, hogy a beruházás teljes ideje alatt a városi villamosközlekedés zavartalanul működik, így a mindennapi közlekedésben nem okoz fennakadást a fejlesztés. A lakosság folyamatos tájékoztatásáról egy információs honlap is gondoskodik.

Ahogyan az ilyen korú épületeknél lenni szokott, a kivitelezés során előfordulhatnak váratlan kihívások. A tervek szerint azonban a munkálatok körülbelül két éven belül lezárulnak. Ezt követően az egykori Korona Szálló nemcsak régi fényében tündököl majd, hanem a város egyik szellemi központjává is válik: helyet ad a tehetséggondozásnak, az értelmiségi párbeszédnek és a kulturált szórakozásnak, újra fontos szereplőjévé válva Miskolc mindennapjainak.

 

A kiemelt képen a felújítás utáni tervezett állapot látható. Forrás: MCC.

Ez is érdekelhet