„Amit nálunk kapnak a kollégák, az egy szemlélet, megközelítés: egyszerre kell ügyfélre figyelnünk, egyszerre kell csapatban dolgoznunk, technológiát használnunk, megújulnunk, fejlesztenünk, képeznünk magunkat; tehát rengeteg olyan képesség és tapasztalat kerül viszonylag rövid időn belül a pályakezdők birtokába, amely a későbbiekben minden egyes karrierlépésüknél fontos szerepet játszik majd” – fogalmazott Rózsai Rezső, a KPMG Magyarország vezérigazgatója a vele készített interjúnkban.
A teljes cikk eredetileg az UNI in&out 2025 Nyár kiadványában jelent meg.
Mit jelent ma a KPMG egy fiatal, pályakezdő számára?
A KPMG sokkal több ma már, mint egy könyvvizsgáló- és adótanácsadó cég – a fiatalok számára is egyre világosabb, hogy egy univerzális tanácsadó cég vagyunk számtalan szakterülettel és erős technológiai fókusszal. Számunkra az, hogy együtt dolgozunk a pályakezdőkkel, nemcsak arról szól, hogy megtaláljuk a jövőbeli munkatársainkat, hanem arról is, hogy felelősséget vállalunk a szakmai utánpótlásért. A mi modellünk egyfajta második mesterképzés a pályakezdők számára. Egy szakosított fejlesztési program, ami nagyszámú pályakezdőnek biztosít kiváló első munkahelyet. Sokan a KPMG-n belül találják meg és folytatják a karrierjüket, és vannak, akik néhány év után, a cégen kívül válnak nagyon kapóssá a munkaerőpiacon amiatt, hogy nagyon erős alapozó időszakot tudhatnak maguk mögött. Ez elindulhat onnan is, hogy internként lépnek be még a felsőoktatási időszak alatt, és abszolút van arra is lehetőség, hogy már végzett pályakezdőként, vagy akár friss pályamódosítóként lépjenek be. Ez egy nagyon jól definiált fejlődési program, célokkal, teljesítményértékeléssel, fejlesztésekkel, rengeteg tréninggel, nagyon jó mentorokkal, vezetőkkel, akiktől nagyon sokat lehet tanulni a kezdeti években.
Nálunk a belépés pillanatától kezdve teljes értékű tagja lesz mindenki annak a szakmai közegnek, amely ügyfelekkel dolgozik, valódi projekteken, valódi felelősséggel. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyedül hagyjuk a feladataival – sőt. Egy nagyon intenzív támogatói és mentorálási háló veszi körül, amely lehetővé teszi, hogy lépésről lépésre, de folyamatosan fejlődjön.
Ez nem kis vállalás egy szervezet részéről, különösen, ha tudjuk, hogy sokan néhány év után más cégnél folytatják a karrierjüket.
Igen, ez egy jogos felvetés. Mi hiszünk abban, hogy amit egy pályakezdő itt kap, az nemcsak a számára, de a piac egésze számára is érték. Természetesen örülünk, ha nálunk maradnak hosszútávon – és sokan maradnak is, sőt vezetővé válnak –, de nem mindenkivel lesz ez így. A hosszú távú gondolkodás része annak a kultúrának, amit építünk. Nem a rövid távú hasznot nézzük, hanem azt, hogy a magyar – sőt nemzetközi – szakmai közeg erős, felkészült és gondolkodó emberekkel bővüljön. Ők aztán később lehet, hogy újra visszatalálnak hozzánk – más szerepben, partnerként, ügyfélként, vagy újra kollégaként. Amit itt kapnak a kollégák, az egy szemlélet, megközelítés: egyszerre kell ügyfélre figyelnünk, csapatban dolgoznunk, technológiát használnunk, megújulnunk, fejlesztenünk, képeznünk magunkat. Tehát rengeteg olyan skill és tapasztalat kerül viszonylag rövid időn belül a pályakezdők birtokába, amelyet a későbbiekben minden egyes karrierlépésük során használni tudnak majd.
Fontos itt megjegyezni, hogy az egész vállalati működésünk is erre épül: vannak olyan munkafolyamataink, amelyeket a pályakezdők végeznek hagyományosan. Minden egyes pályaszakaszban más és más a feladatstruktúra; a 3-5-10 éves tapasztalattal rendelkező munkatársak számára újabb és újabb feladatok jelentenek kihívást és fejlődési lehetőséget, ami természetesen a munkaerőköltségben is jelentkezik, így a bérek az eltöltött idővel folyamatosan, exponenciálisan nőnek.
Évente hány pályakezdő indíthat karriert nálatok és konkrétan milyen feladatokat végeznek az első időszakban?
Évente száz feletti azok száma, akik a különböző üzletágakban megkezdik nálunk a munkát. Nagyon fontos, hogy már az első naptól kezdve szakmai feladataik vannak. Nem adminisztráció, nem „tanuljunk bele valahogy” típusú rutinok – hanem valós, ügyfélhez kapcsolódó munkák. Természetesen ezeket a feladatokat a munkatárs képességeihez, aktuális tudásszintjéhez igazítjuk, és mindig támogatott környezetben. Például már az első évben találkoznak ügyfelekkel, részt vesznek egyeztetéseken, tanácsadói projektekben, elemzésekben és fejlesztik digitális tudásukat.
A kezdetektől megtapasztalják, milyen csapatban dolgozni, mit jelent több projekten párhuzamosan gondolkodni, mit jelent különböző ügyféligényekre reagálni, és közben fejleszteni magukat – szakmailag, emberileg egyaránt. Ez egy kifejezetten intenzív időszak.
Apropó digitalizáció – hogyan jelenik meg nálatok a mesterséges intelligencia, az AI vagy MI?
Mára azt mondhatjuk, hogy nincs olyan kolléga, vagy akár pályakezdő, aki valamilyen formában ne találkozna az AI-jal nálunk. A mesterséges intelligencia nem újkeletű dolog számunkra – több mint tíz éve használunk machine learning-alapú rendszereket. A mostani generatív AI-hullám pedig egyértelműen előtérbe hozta a témát, és rengeteget fejlesztünk ezen a téren.
Van, ahol belső tudásmenedzsment rendszert támogat, máshol chatbotot használunk, de a könyveléstől a compliance-en át a tanácsadási folyamatokig már AI-alapú elemzések is bekerültek a mindennapi munkába. A cél nem az, hogy az emberi munka helyére lépjen, hanem hogy hatékonyabbá, pontosabbá, értékesebbé tegye azt. A legfontosabb, hogy megtanuljunk együttműködni az AI-jal – ez lesz az egyik kulcsképesség a jövőben. Emiatt például azok a skill-ek, amelyeket az elején említettem, egyre fontosabbakká válnak. Ezekre mind megtanítjuk a velünk dolgozókat: hogyan kell változni, hogyan kell fejlődni, hogy kell adaptálódni az adott ügyfélkörnyezethez, az adott szakmai környezethez. Ezek mind egyre fontosabbá válnak, hiszen nem lesz olyan munkakör, amely nem fog változni gyakorlatilag évente kétszer azáltal, hogy a technológiai fejlettség melyik fázisára ér.
Ez biztosan hatással van arra is, milyen kollégákat kerestek. Milyen skill-eket vártok a pályázóktól?
Nem feltétlenül azt keressük, aki 10-es átlaggal végzett vagy top egyetemen tanul – hanem azt, aki nyitott, motivált, képes tanulni, képes fejlődni, tud alkalmazkodni a folyamatos változásokhoz. A képezhetőség a kulcsszó. A jövő munkaerőpiaca nem a képzett munkaerőről, hanem a képezhető munkaerőről szól. Mert újra és újra meg kell majd tanulni dolgokat.
Természetesen kell egyfajta szakmai alap attól függően, melyik területre jön az illető. Ezen túl rengeteget számít az, hogy hogyan kommunikál, hogyan dolgozik csapatban, mennyire képes stresszhelyzetben helytállni, mennyire kíváncsi és mennyire kitartó.
Milyen feltételekkel jönnek a gyakornokok, pályakezdők és mennyire jelentkeznek hozzátok sokan?
Van érdeklődés. Szerencsére egyre több olyan fiatalt látunk, akik felismerik, hogy milyen izgalmas lehetőséget kínál egy tanácsadócég a pályakezdőknek. Nemcsak fogadjuk a diákokat, hanem mi is megyünk hozzájuk, részt veszünk az egyetemi oktatásban, és visszacsatolunk – hogy mire van szükség a való világban. A nemdiplomás gyakornokokat, akiket iskolaszövetkezeten keresztül foglalkoztatunk, a pályakezdő, munkaszerződéssel belépő friss diplomásokat, vagy diploma előtt állókat pedig – attól függően, milyen képzési formában vesznek részt – az adott piachoz igazodó fizetésekkel vesszük fel. Nem lehet olyat mondani, hogy általában mennyi a KPMG kezdőbér, mert mi az etikus hackertől, a matematikuson, jogászon, mérnökön keresztül, a számviteli, pénzügyi szakemberen át, az adatfeldolgozóig sokféle pozícióba veszünk fel munkatársakat. Minden egyes szakmának a megfelelő benchmark fizetési szintjét nézzük, és ahhoz képest próbálunk egy attraktív kompenzációs csomagot összeállítani mindenkinek, hogy ez is a KPMG felé billentse a döntést.
A karrierút hogyan képzelhető el a KPMG-n belül, kifejezetten egy területen érdemes elmélyülni, megválasztani az üzletágat, vagy van átjárás?
Kiszámítható karriert kínálunk – és ez egyfajta biztonságot ad ebben a rendkívül gyorsan változó világban, ugyanakkor sokszor előfordul, hogy valakiről még az elején kiderül, hogy a képességei, érdeklődése más irányokba is elvihetik, vagy el kell, hogy vigyék akár a cégen belül is.
A KPMG nem csak könyvvizsgáló, könyvelő, vagy adótanácsadó cég. Én úgy szoktam mondani, hogy egy univerzális tanácsadó cég vagyunk nagyon erős technológiai tudásbázissal. Ráadásul az ügyfeleink problémáit holisztikusan közelítjük meg, ami megköveteli az egyes üzletágak és kollégák együttműködését. Nem is nagyon van már olyan szolgáltatásunk, amelyet egy-egy üzletrész végezne önállóan. Fontossá vált a mai gazdasági környezetben, hogy széles spektrumú tapasztalattal és tudással rendelkezzünk. Minden munkatársunk fejlődési célokat kap, folyamatos teljesítményértékelés és fejlesztés történik, mert ez garantálja a legmagasabb ügyfélélményt. Ezt pedig a cégünk alapfilozófiája teszi lehetővé és az a „Growth mindset”, azaz fejlődésre alapuló vállalati kultúra, miszerint hiszünk benne, hogy minden munkatárs képes a változásra, a fejlődésre.
Mit gondoltok a tehetségről, és milyen fejlődési út áll a KPMG-hez belépők előtt?
A tehetség szót gyakran használjuk – és nem véletlenül. A tehetség nem egy statikus, egyszerűen mérhető dolog. Összetettebb definíciója van nálunk, talán pont amiatt, amit elmondtam: nagyon sok készségre van szükség a munkánkhoz. Azt gondoljuk, hogy sok alapkészségnek meg kell lennie, vagy fejleszthető állapotban kell lennie egy-egy munkatársnál. Ahogy mondtam, a jövő tehetsége a képezhető munkaerő. Hiszen annyiszor kell majd átképeznie magát a karrierje során – pontosan a technológia gyors fejlődése miatt – hogy az lesz a legfontosabb, hogy mennyire tud adaptív lenni, mennyire nyitott az új dolgokra, mennyire tud gyorsan elsajátítani új képességeket, skilleket, szaktudást. Továbbá, hogy mennyire képes ezzel kapcsolatosan menedzselni a stresszt. Minden belépés egy új területbe, egy új munkakör, egy új skill elsajátítása, egy tevékenység megváltoztatása, mindig egyfajta stresszel jár. Az egyetemekkel is folyamatos párbeszédet tartunk fenn arról, hogy hogyan tudjuk ezeket a képességeket már az egyetemi képzés részeként kialakítani, mert a komfortzónából való átmeneti kilépéssel járó stressz kezelése tanulható, fejleszthető.
Van lehetőség akár más országokban is dolgozni?
Abszolút. A KPMG egy globális hálózat, és erre nagyon is építünk. Vannak rövid és hosszabb távú kiküldetések, projektszintű együttműködések más országokkal, illetve teljes relokáció is – ha valaki családi okokból vagy karrierépítés céljából országot váltana. Ez óriási érték, mert a nemzetközi tapasztalatot nagyon nehéz máshol ilyen komplexitásban megszerezni.
És mik azok az árnyoldalak, amelyekről kevesebbet beszélünk? Mi nehéz ebben a világban?
Ami szép benne, az egyben a kihívás is: az ügyfélmunka. A legtöbb gazdasági végzettséghez általában back office tevékenység társul, ami a első stakeholderekkel való kommunikációt igényli elsősorban. Nálunk szinte mindenki a front office-ban dolgozik, vagyis van valamilyen kapcsolata az ügyfelelinkkel és ez azt jelenti, hogy a belső stakeholdereken túl a külső stakeholderek, azaz az ügyfél, vagy akár egy tranzakció esetén még több külső, különböző szektorokban és pozíciókban dolgozó fél is bekapcsolódik a munkába, és ezt tudnunk kell menedzselni. A folyamatos alkalmazkodás, a változás, a különböző iparágak, kultúrák, emberek közötti helytállás: egyfajta rugalmasság, amit ez megkövetel. Aki a kiszámítható, monoton, mindig egyforma napokra vágyik, annak ez a világ nem lesz ideális. Vannak nehezebb időszakok, határidők, olyankor több a munka, de ezt például egy nyári időszakban lehet kompenzálni. Akinek fontos, hogy változatos, kihívásokkal teli, értékteremtő munkája legyen – annak ez az egyik legjobb hely.
Rózsai Rezső
- A KPMG vezérigazgatója.
- 49 éves, házas, két lány édesapja.
- Tanulmányait a Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügyi-vállalkozási szakán végezte, pénzügy vállalkozás szakos diplomáját 1997-ben szerezte meg.
- A KPMG-nél 1997 óta dolgozik, 2008 óta partner, 2014. október 1-je óta a könyvvizsgálati osztály vezetője, 2019-től vezérigazgató.
- Bejegyzett könyvvizsgáló Magyarországon, és rendelkezik egyesült királyságbeli könyvvizsgálói képesítéssel is (FCCA). Szakterülete: Magyar Számviteli törvény, IFRS, US GAAP és Német Számviteli Törvény alapján összeállított egyedi és konszolidált beszámolók könyvvizsgálata.
- Magyarul, németül és angolul beszél.
Még több értékes tartalom vár!
Az UNI in&out 2025 Nyár kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!