Amikor George Lucas megálmodta a Csillagok háborúja világát, számos forrásból merített ihletet: többek közt Kurosawa szamurájfilmjeiből, Frank Herbert Dűne-regényeiből, valamint Joseph Campbell Az ezerarcú hős című mitológiai alapművéből, amelyben a mítoszok visszatérő hősalakjait és történetsémáit elemezte. A legnagyobb hatást azonban talán mégis a harmincas évek mozis matinésorozatai gyakorolták rá. Ezek közül is elsősorban a Flash Gordon, amelyben a nézők epizódról epizódra követhették, hogyan száll szembe a hős a galaktikus császárral. Jellemző, hogy még a Star Wars-filmek ikonikussá vált nyitószövege is a Flash Gordon látványvilágát idézi.

Kép bal oldala: a Flash Gordon egyik epizódjának nyítása. Jobb oldalt: az 1977-es Star Wars induló nyitószövege. Forrás.

A legújabb Star Wars mozi A Mandalóri és Grogu mondhatni visszanyúl a gyökerekhez. Nézése közben könnyen az az érzésünk támadhat, mintha egy régi matinéfilm peregne előttünk. Ez egyszerre válik a film előnyére és hátrányára. Mellette szól, hogy bárki könnyen fel tudja venni a fonalat, még akkor is, ha korábban életében egyetlen Csillagok háborúja-produkciót sem látott. Bár a történet egy tévésorozatból nőtt ki, azok sem fognak elveszni benne, akik egyetlen epizódot sem láttak belőle.

A sztori ugyanis egyszerű, mint a faék: a két címszereplő, vagyis a fejvadászként dolgozó Mandalóri és apró társa, Grogu gonosz birodalmiak nyomába erednek. A nagy kaland érzetét elsősorban a látvány teremti meg: egzotikus bolygók, különös lények és szörnyek egész kavalkádja vonul fel a szemünk előtt. Bár a hírek szerint a film költségvetése mai mércével mérve viszonylag visszafogott volt — nagyjából feleannyiból készült, mint a 300 millió dolláros Solo: Egy Star Wars-történet —, a spórolás egyáltalán nem látszik a vásznon. Egymást követik a látványos akciójelenetek, a fináléra pedig egy nagyobb szabású összecsapás is jut. A családi szórakozásról főként Grogu gondoskodik. A kis zöld teremtmény soha egy szót sem szól, mégis az egyik legjobb rész az, amikor ő kerül a középpontba.

Nincs érzelmi mélység

A filmnek azonban sokszor éppen ez a matinéjellege válik a hátrányára. Őszintén meglepett minket, hogy történetmesélés terén mennyire kevés ambíció szorult bele. Eddig a Solo: Egy Star Wars-történet számított a legkisebb léptékű Star Wars-filmnek, de A Mandalóri és Grogu mellett még az is epikus mítosznak tűnik. Ráadásul néhány jelenetet leszámítva az érzelmi mélység is hiányzik a filmből. A két címszereplő sajátos apa-fiú kapcsolata ugyan itt-ott kap némi teret, de a film hamar továbblendül rajta. Miközben a vizualitás kifejezetten kreatív, szinte minden más téren meglepően visszafogott marad. Ez azonban nem változtat azon, hogy látványfilmként egészen szórakoztató. Bár az előzetes hírek alapján nagy kasszarobbantást aligha várhatunk tőle, aki kétórányi kellemes kikapcsolódásra vágyik, valószínűleg megtalálja a számítását a legújabb Star Wars-mozival.