Az interjú eredetileg az UNI in&out 2026 nyár kiadványában jelent meg.

Hogyan alakult a pályája a dékáni megbízatásig, milyen tapasztalatokat szerzett?

A Miskolci Egyetemen végeztem 1995-ben gépészmérnökként, még a tíz fél éves osztatlan képzésben, vegyipari gépészeti specializáción. A diploma után felvettek a doktori képzésre, majd 2001-ben szereztem meg a fokozatot. A pályám elején ugyanazon a tanszéken, ahol korábban tanultam, egy ki fejezetten nehéz helyzetben találtam magam. Az oktatói állomány létszáma nem volt alacsony, de a minősítettség aránya kedvezőtlen volt, kevés fiatal kolléga dolgozott a tanszéken, és a tapasztaltabb oktatók közül többen a nyugdíj felé közeledtek. A hallgatói létszám is alacsony volt, így egy kritikus működési környezetben, viszonylag rövid időn belül, 2007-ben rám bízták a tanszék vezetését. Az ezt követő évtizedben sikerült stabilizálni és megerősíteni a tanszéket. Jelentős előrelépést értünk el az oktatás megújításában, a kutatás-fejlesztési tevékenységben, a bevételszerzésben és a publikációs aktivitásban. Kiemelt figyelmet fordítottunk a fiatal oktatók bevonására és a doktori képzés erősítésére, így a korábban lemaradó egységből a kar élvonalába került a csapat. Talán ennek is köszönhetően 2013-ban felkérést kaptam dékánhelyettesi feladatok ellátására, és elsősorban gazdasági és humán területtel foglalkoztam. Egy cikluson keresztül dolgoztam ebben a szerepben, amely egy jól körülhatárolt területre koncentrált, de vezetői szempontból fontos tanulási folyamatot jelentett, hiszen ekkor szereztem rálátást a kar és az egyetem működésének további területeire is. Ami kor a dékán megbízatása megszűnt, az akkori rektor felkért a dékáni feladatok ellátására. Először egyéves, határozott idejű megbízást kaptam, majd pályázati úton nyertem el a pozíciót. Jelenleg a második dékáni ciklusomat töltöm, amely 2027 nyarán zárul.

Mik a Gépészmérnöki és Informatikai Kar legfontosabb jellemzői?

A kar egyik legfontosabb sajátossága, hogy Magyarországon egyedülálló módon egy szervezeti egységen belül jelenik meg a műszaki és az informatikai terület, csakhogy a legnépszerűbb villamos-, gépészmérnöki, programtervező és mérnökinformatikus, jármű- és logisztikai mérnöki képzési programokat említsem, amelyek valójában egy komplex „mérnöki termék” alkotórészeinek megalkotóit ruházza fel tudással, szakértelemmel. Ez különösen nagy előny, hiszen ezek a területek ma már szorosan összetartoznak, miközben más egyetemeken gyakran karokon átívelő együttműködésekre van szükség ahhoz, hogy ezeket integráltan lehessen oktatni és kutatni. Nálunk ez a kapcsolat egy helyen valósul meg. A kar mérete és képzési portfóliója is meghatározó: számos szakon nagy hallgatói létszámmal dolgozunk, ami az egyetemen belül is kiemelkedő pozíciót jelent. A tizenkét alap- és hat mesterszak mellett két doktori iskola is működik, így a teljes képzési spektrumot lefedjük. Külön erősségünk, hogy a természettudományos alapozó ismeretek – elsősorban a matematika és a fizika – oktatását is a kar koordinálja, nemcsak a saját hallgatóink, hanem más karok számára is. Ezzel ezek a tárgyak szervesen illeszkednek a mérnöki és informatikai képzéshez. A természettudományi alapozásban részt vevő oktatóink szép eredményeket érnek el a tudományos területeiken, ugyanakkor az oktatásban képesek mérnökszemléletű, problémamegoldást előtérbe helyező tudás átadására.

Mit tesznek meg a karon azért, hogy a hallgatók minél több gyakorlati tapasztalattal lépjenek a munkaerőpiacra?

A gyakorlatorientáltságot én nem abban mérem, hogy egy intézmény mennyire hangsúlyozza ezt kommunikációs szinten, hanem abban, hogy a képzései mögött milyen valós ipari és kutatás-fejlesztési kapcsolatok állnak. Ha nincsenek ipari partnerek, közös projektek, duális együttműködések, és a hallgatók számára nem biztosított a piaci környezetben való tapasztalat szerzés, akkor nehéz azt állítani, hogy a képzés valóban a munkaerőpiaci igényekhez igazodik. Ennek erősítésé re néhány éve egy átfogó, vállalatialapú tanterv-felülvizsgálatot indítottunk. Minden szakon kiválasztottuk a három legfontosabb ipari partnerünket, és a tanterveinket egészen a heti tematika szintjéig átadtuk számukra véleményezésre. Azt kértük, mondják meg, mit érdemes elhagyni, mit kellene beépíteni és mit szükséges másképp tanítani. Ezt egy versenytárselemzés is kiegészítette: a szakfelelősöket arra kértük, hogy hasonlítsák össze a képzéseinket más hazai intézmények hasonló programjaival. Így a vállalati visszajelzések és a piaci összehasonlítás együtt határozta meg az átalakítás irányát, amely immár több éve működik. Ezzel párhuzamosan racionalizáltuk a képzési programot, korábban ugyan is jelentős különbségek voltak az egyes szakok óraszámában, a tantárgyak számában. Átláthatóbb, koncentráltabb struktúrát alakítottunk ki, kevesebb, de nagyobb súlyú tantárggyal.

Ez nemcsak a tanulás hatékonyságát javítja, hanem teret is ad más, gyakorlati jellegű tevékenységeknek. A nappali képzésben a heti órákat hétfőtől csütörtökig sűrítjük, a pénteki napot (felsőbb éveseknek már a csütörtököt is) kifejezetten vállalati együttműködésekre, a duális képzésre és a gyakornoki munkára tartjuk fenn. Az elmúlt években tudatosan építettük fel a szakirányú továbbképzéseinket (szakmérnökképzéseinket). Az alapgondolat egyszerű volt: ha valódi, ipar által is értékelt tudást tudunk átad ni hallgatóinknak, akkor érdemes közvetlenül megkérdezni a partnereinket, mire van szükségük. Szeretnék-e, hogy mérnökeik tudását speciális, sokszor több szakterületet összekapcsoló ismeretekkel bővítsük? A válasz meglepően egyértelmű volt: igen, és minél hamarabb. Több mint harminc esetben indult el közös gondolkodás, ahol a válla latok nemcsak igényt fogalmaztak meg, hanem aktívan részt is vállaltak a képzések kialakításában és megvalósításában. Egy-egy képzési ötlet akár néhány hét alatt működő programmá vált. Az egyik legtanulságosabb visszajelzés a vegyipari és energetikai szektorból érkezett. Azt mondták, hogy a nagy volumenű beruházások során gyakran nem értik egymást a különböző szakterületek képviselői, és a „közös nyelv” hiánya komoly hatékonysági problémákat okoz.

Erre reagálva egy olyan képzést hoztunk létre, amely egyszerre ad műszaki és projektalapú szemléletet, és kiegészül a digitalizációhoz kapcsolódó ismeretekkel is. A cél az volt, hogy a résztvevők ne csak a saját szak területükön legyenek erősek, hanem képesek legyenek átlátni és összekapcsolni a teljes beruházási folyamatot. Talán ennél is fontosabb, hogy ez a kezdeményezés túlmutatott egy si keres képzésen. Ugyanezen ipari visszajelzések hatására teljesen újragondoltuk a műszaki menedzser alapszakunkat is, és egy ipari beruházásokra fókuszáló programot alakítottunk ki. Az új képzés már harmadik éve lényegesen több hallgatót vonz. Egy másik irányvonalon az egyetem vezetésével dolgozunk a választható tantárgyak rendszerének átalakításán. Jelenleg ez meglehetősen széttagolt és esetenként formális, több esetben nem is kínál valódi választási lehetőséget, ráadásul erősen szakhoz kötött. Ezt egy átláthatóbb, koncentráltabb rendszerrel szeretnénk felváltani, hogy az összegyűjtött, nagy számú kurzusból egy szűkebb, jól szervezett kínálatot alakítunk ki. Három fő területet különítünk el: egy vállalati és soft skill jellegű tárgycsoportot, egy tágabb szakterületi blokkot, valamint egy szűkebb, mélyebb szakmai specializációt nyújtó kínálatot. A cél az, hogy a hallgatók felhasználható, egymásra épülő tudást kaphassanak, ne sok kis súlyú tantárgy közül kelljen választaniuk, ha nem kevesebb, de nagyobb kreditértékű kurzusból. Ebben az új struktúrában jelennek majd meg mesterséges intelligenciához kapcsolódó tárgyak is. Ezeket nem kizárólag egy szűk szakmai közegnek szánjuk, hanem úgy tervezzük, hogy szélesebb hallgatói kör számára is elérhetők legyenek, és gyakorlatban is alkalmazható tudást adjanak a különböző területeken.

Mely készségek elsajátítása a legfontosabb ma a fiataloknak, ha ki szeretnének tűnni a munkaerőpiacon?

Ha egyetlen dolgot kellene kiemel nem, akkor az az attitűd lenne. Hadd idézzek egy HR-vezetőt, aki azt mondta, hogy amikor leül egy pályakezdővel, kevésbé érdekli, milyen jegyek vannak a diplomájában vagy hány nyelvvizsgája van, azt nézi, „csillog-e a szeme”. Ha ez megvan, a többi tanul ható: a gyakorlati tudás, a nyelvhasználat, a szakmai rutin viszonylag rövid idő alatt felépíthető. Ezzel együtt az átlagos teljesítmény ma jellemzően átlagos munkaerőpiaci megítélést is eredményez. Ezért azt próbáljuk erősíteni a diákokban, hogy keressék azokat a lehetőségeket, amelyek kiemelik őket a többiek közül. Ilyen lehet egy külföldi részképzés, vállalati ösztöndíj, szakmai versenyeken való részvétel, tudományos diákköri munka vagy kutatás-fejlesztési projektekbe való bekapcsolódás. Mind ez azonban csak tudatos és proaktív hozzáállással működik. Az egyetem már nem az a közeg, ahol folyamatosan ösztönzik a teljesítést – itt a hallgatóknak kell keresniük a lehetőségeket és élniük is velük.

Ugyanazt a képzést el lehet végezni úgy, hogy valaki éppen csak megszerzi a diplomát, és úgy is, hogy közben számos plusztapasztalatot, elismerést, szakmai kapcsolatot szerez. Ezek jelentik a valódi különbséget két, egyébként azonos diplomát szerzett pályakezdő között. Az is kihívás, hogy a tanulók egy része ma nehezebben bevonható, zárkózottabb, kevésbé kezdeményező. Ebben az oktatóknak is van felelősségük, hiszen alkalmazkodniuk kell a megváltozott generációs sajátosságokhoz, de a nyitottság, az aktivitás és a motiváció a hallgatók részéről is el engedhetetlen. A munkaerőpiaci környezet ugyanakkor jelenleg torzít: sok területen nagyobb a kereslet, mint a kínálat, így a cégek gyakran kompromisszumokra kényszerülnek. Ez rövid távon elfedi a különbségeket, de hosszabb távon várhatóan erősebben szétválik a kiemelkedő teljesítményt nyújtók és az átlagosak köre.

A mesterséges intelligencia használata mennyire van jelen a képzésben?

A legtöbb intézményhez hasonlóan az alapelvünk az, hogy nem tiltani kell, hanem szabályozni. Ugyanakkor ez egy gyorsan változó terület, így a kapcsolódó szabályozás is folyamatos felülvizsgálatot igényel. A kar sajátossága, hogy az informatikai terület révén nemcsak felhasználói, hanem fejlesztői oldalról is aktívan kapcsolódunk a mesterséges intelligenciához. Kollégáink számos ipari fejlesztésben vesznek részt, amelyek eredményei a közvetlen gyakorlati hasznosítás mellett az oktatásban, tudományos publikációkban és doktori témákban is megjelennek. Természetesen mind a hallgatók, mind az oktatók élnek a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségek kel. A hallgatói használatot akkor tekintjük elfogadhatónak, ha az átlátható és megfelelően dokumentált; ez a szemlélet egyre inkább a hallgatói kultúra részévé válik. Az egyetemen több olyan szoftvert is alkalmazunk, amely a szövegek eredetiségét vizsgálja, illetve a mesterséges intelligencia használatát is képes jelezni. Amennyiben ezek egy meghatározott arány feletti MI-használatot mutatnak ki, a hallgatóknak korrigálniuk kell a munkájukat. A kurzusok szintjén az informatikai képzésekben természetesen közvetlenül is megjelenik ez a terület, ugyanakkor célunk, hogy a műszaki képzésekben is hangsúlyosabb szerepet kapjon. Jelenleg egy a közszféra szereplőivel közösen kialakítandó projekt körvonalazódik, amelyben a mesterséges intelligencia műszaki, informatikai és közigazgatási kapcsolódási pontjai egyaránt megjelennek, és ezt a tapasztalatot a képzésbe is szeretnénk beépíteni.

Hogyan jellemezné a hallgatói közösségi életet és az oktatók kapcsolatát a tanulókkal? Hogyan tudják a diákok a tanulás mellett valóban átélni az egyetemi életet?

A hallgatói közösségi életet alapvetően egy nagyon erős történeti és hagyománytisztelő háttér határozza meg. A gyökereinket egészen 1735-ig, Selmec bányáig vezetjük vissza, és az ott ki alakult diákhagyományokat a mai napig megőriztük. Ezek ma is átszövik az egyetemi életet: a gólyatábortól a balek oktatástól és balekkeresztelőtől kezdve a szakestélyeken, gyűrűavatáson, szalagavatáson át egészen a fáklyás felvonulásig. Ez a közös kulturális alap erős közösségformáló erejű, és összeköti a különböző karokat. Ugyanakkor az elmúlt években komoly kihívásokkal is szembe kellett néznünk. A pandémiás időszak jelentős törést okozott a közösségek életében, és voltak hallgatók, akik úgy szereztek diplomát, hogy alig vagy egyáltalán nem kapcsolódtak a közösséghez. Emellett jelentős részük viszonylag közelről érkezik, gyakran nem költözik be a kollégiumba, hanem bejár vagy városi albérletben lakik. Ez gyengíti azt a klasszikus egyetemvárosi élményt, amely korábban természetes közösségépítő erő volt. Mindezek ellenére úgy látom, hogy a közösség ereje folyamatosan érzékelhető, és sok tekintetben erősebb, mint más intézményekben.

Ebben a fizikai környezetnek is szerepe van: az egyetemváros felépítése kedvez a kapcsolatok kialakulásának és fenntartásának. A tanárok és a diákok viszonyában ugyanakkor változás figyelhető meg. Korábban természetesebb volt az oktatók aktív részvétele a hallgatói közösségi eseményeken, de mára ez vissza szorult. Fontosnak tartom, hogy ezen tudatosan változtassunk: a kiemelt eseményeken – például a szakestélyeken – magam is rendszeresen részt veszek, és erre ösztönzöm az intézetvezetőket is. Ez egyrészt a hagyományok és a hallgatók felé mutatott elköteleződés, más részt erősíti a személyes kapcsolatokat. A tanulmányi előrehaladás támogatásában leginkább a mentorálásnak van kulcsszerepe. A teljesítményalapú finanszírozási környezet miatt különösen fontos lett a lemorzsolódás csökkentése és a diákok sikeres előrehaladása. Ennek érdekében több szinten működtetünk mentorprogramokat, oktatói és hallgatói mentorálást egyaránt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hallgatói mentorprogramok különösen hatékonyak, mivel a diákok könnyebben fordulnak a társaik hoz segítségért, mint az oktatóikhoz, és ezek a kapcsolatok sokszor közvetlenebbek, bizalmi alapúak. A programok működését folyamatosan mérjük, és látszik, hogy elősegítik a sikeres tanulmányokat.

Hogy látja a munkaerőpiac helyzetét? Mire készüljenek a munkáltatók és a pályakezdők?

Az egyik legnagyobb változásnak azt látom, hogy a klasszikus, erős alapokat adó képzések – például a gépész mérnöki – iránt jelentősen csökkent a kereslet. Ebben a szülőknek és a társadalomnak is nagy szerepe van: a közbeszéd inkább a specializált területeket emeli ki, így sokan eleve szűkebb irányok felé orientálódnak. Pedig egy stabil alapozó képzés hosszabb távon nagyobb mozgásteret ad, és lehetővé teszi, hogy később mesterképzésben specializálódjon a hallgató. A képzési rendszer átalakulása is hozzá járult ehhez. Azok a területek, amelyek korábban egy átfogó alapképzés részei voltak, önálló szakokká váltak, és ezzel gyakorlatilag szeleteket vágtak ki belőle. Amikor a 90-es évek végén a gépész mérnöki szakon tanultam, 300-350-en kezdtük el a képzést, és 180-200-an végeztünk. Ma – immár harmadik éve folyamatosan – 1000 tanulót veszünk fel egy évben, de ebből kevesebb mint száz a gépészmérnök jelentkező. Véleményem szerint ezzel a bolognai rendszer lényege szenvedett csorbát, az ugyanis egy erős alapképzésből egy specializálódott mesterképzés irányába, majd onnan a munkaerő piacra vezette volna a hallgatókat. A másik fontos tényező a pályaképek és elvárások változása. A műszaki területek alapvetően gyakorlatorientáltak, sokszor „olajos lesz a kezük” a munka vállalóknak, ami nem minden fiatal el képzelésével találkozik. Sokan inkább egy irodai, kevésbé operatív munkakörben képzelik el a pályakezdésüket, miközben a valóságban gyakran technológiai, üzemeltetési feladatokkal találkoznak – részben azért is, mert a középfokú szakemberréteg meggyengült.

Összességében egyfajta egyensúlytalanság jellemzi a rendszert: időről időre felborul a kereslet és kínálat viszonya, a döntések pedig gyakran késleltetve követik a valós piaci igényeket. Emiatt nehéz stabil, kiszámítható pályaképet adni mind a képzés, mind a munkaerőpiac oldaláról. A jövő szem pontjából ezért a legfontosabb a tudatosság és a rugalmasság. A fiataloknak érdemes erős alapokra építeniük, nyitottnak maradniuk, és nem kizárólag rövid távú trendek alapján dönteniük. Ugyanígy fontos az is, hogy mer jenek kilépni a megszokott földrajzi és intézményi keretekből: nem csak a legnagyobb, legnépszerűbb helyeken lehet jó lehetőségeket találni. A munkáltatók oldalán is szemléletváltásra van szükség: nem elegendő csak várni a jelentkezőket, a klasszikus frontális kommunikáció nem működik, aktívan kell kapcsolatot építeni a hallgatókkal, és olyan lehetőségeket kínálni, amelyek valóban bevonják, motiválják őket. Természetesen erre számos jó példát tudok hozni a karon, elég csak a Mol duális elköteleződését és programjait említenem. Ha ezek a folyamatok közelebb kerülnek egymáshoz, hosszú tá von egy kiegyensúlyozottabb, kiszámít hatóbb rendszer alakulhat ki.

Siménfalvi Zoltán

• 1971-ben született. A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karán Vegyipari Gépészeti szakirányon 1995-ben szerzett diplomát.
• 2000-ben védte meg a Rugóterhelésű biztonsági szelep működésének elméleti és kísérleti vizsgálata című doktori értekezését, majd 2001-ben summa cum laude minősítéssel PhD-fokozatot szerzett.
• Szakterülete a biztonságtechnika, a por- és gázrobbanás elleni védelem és a nyomástartó rendszerek tervezése.
• 2001-től egyetemi adjunktus, 2003-tól egyetemi docens, 2021-ben habilitált doktori címet szerzett, 2022-től egyetemi tanár. 2007–2024 között tanszékvezető, 2013–2017 között intézetigazgató, 2017-től a Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékánja.
• Több szakmai szervezet tagja, vezető tisztségviselője, tudományos és szakmai díjak, ösztöndíjak birtokosa.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 nyár kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!