Programok országszerte augusztus 20-án – Így ünnepeljük az államalapítást
FreeJobb alsó Török Sára 2025. augusztus 19.

Programok országszerte augusztus 20-án – Így ünnepeljük az államalapítást

Augusztus 20. Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely Szent István király és a keresztény magyar állam megalapításának emlékét idézi. Ekkor a katolikus egyház a Szent Jobb tiszteletére körmenetet tart, míg az állami rendezvények között zászlófelvonás, ünnepi beszédek, tűzijáték és kulturális programok szerepelnek országszerte.

Ez a nap egyszerre vallási, történelmi és állami jelentőségű: ekkor ünnepeljük az államalapítást, István király szentté avatását, az alkotmányt, az aratás végét és az új lisztből sütött kenyeret is. Ez a nap Budapest belvárosát és vidéki városok számtalan pontján színes kavalkádot teremt: ünnepi ceremóniák, látványos légiparádé, kézműves fesztiválok, gasztronómiai élmények, gyerekprogramok és felejthetetlen tűzijáték várja az érdeklődőket.

Ünnepi programok a fővárosban

Az augusztus 20-i programsorozat keretében 2025-ben több mint egy tucat helyszínen zajlanak ingyenes események Budapest belvárosában. A komoly- és könnyűzene mellett a történelem, gasztronómia és divat is megjelenik a kínálatban.

Állami ünnepi ceremónia

Reggel nyolc órakor az ünnepnap a Kossuth téren zászlófelvonással és a tisztavatással veszi kezdetét. Reggeltől késő délutánig lehetőség nyílik a Szent Korona megtekintésére is az Országházban, amely kicsiknek és nagyoknak is érdekes programpont lehet, hiszen betekintést enged a magyar koronázási szokásokba.

Honvédségi légiparádé

Reggel kilenc óra körül a Duna felett katonai repülőgépek, helikopterek és ejtőernyősök látványos bemutatója színesíti a programsorozatot.

Mesterségek Ünnepe

Augusztus 17–20. között a Budai Várnegyedben, a Szentháromság és a Dísz tér környékén idén is megrendezik Magyarország legnagyobb népművészeti fesztiválját, ahol hagyományos mesterségeket mutatnak be. Többek között kézműves foglalkozásokat, táncokat és gasztronómiai élményeket kínálnak a történelmi városrész festői környezetében. Itt minden évben nemzetközi művészek is képviselik az országukat, 2025-ben a díszvendég Azerbajdzsán.

Idén Azerbajdzsánból érkeznek művészek, akik elsősorban a szőnyegkészítési hagyományokat mutatják be a magyar közönségnek (Fotó: Facebook / Mesterségek Ünnepe)

Magyar Ízek Utcája

A Várkert Bazár előtti rakparton augusztus 18–20. között gasztroélményeket ígér a mindig zsúfolt sétaút: megkóstolhatók a Szent István-napi kenyerek, az ország tortái és egyéb süteménykülönlegességek, élő zenei programokkal is kísérve.

Csárdafesztivál

Ugyanebben az időintervallumban a Vörösmarty téren tradicionális csárdaételek – mint a látványkemencés kenyér, malacsütés, óriásserpenyős lecsó –, népzenei és táncos produkciók (köztük Pál István Szalonna zenekarának jubileumi koncertje) várják a közönséget.

Vigadó Piano

A Vigadó téren augusztus 20-án élő, hangulatos kávéházi zene és utcaszinti street food várja az erre vágyókat a Duna mentén. Elsősorban könnyűzenei produkciókra lehet számítani, hangulatos környezetben.

„Tűz és fények játéka”: tűzijáték és drónshow

Az esti, sötét Duna-parton rendezik meg idén is Európa egyik legnagyobb tűzijátékát: több mint 46.000 effektet indítanak el három hídról, uszályokról és a rakpartok számos pontjáról. Lesznek fény- és pirotechnikai elemek, drónshow, elhangzik majd történelmi mese is, és mindez zenei aláfestéssel.

A budapesti tűzijáték augusztus 20-án este magyarok tízezreit vonzza a Duna-partra (Fotó: 123RF)

Programok vidékén az államalapítás ünnepén

Szentendre: Kenyérlelke Fesztivál

Augusztus 20-án új helyszínen, frissített programkínálattal tér vissza a Kenyérlelke Fesztivál, a kézműves pékek legnagyobb hazai seregszemléje, melyet a Magyar Kézműves Kenyér Társaság szervez a Szentendrei Skanzenben, délelőtt 10 órától. A hangulatos skanzenbeli udvarokon az otthon sütők és a szakma legjobbjai mérik össze tudásukat, miközben a vendégeket szakmai bemutatók és családi programok szórakoztatják. A workshopokon megtanulhatod többek között, hogy miként készíts színes kenyereket, teljes kiőrlésű rozskenyeret, nápolyi és római pizzát, vagy éppen miként kovászolj gluténmentesen.

Debrecen: Virágkarnevál

A cívisvárosban a virágkocsik mellett idén a táncegyüttesek, a civil szervezetek és az alkotóközösségek is főszerepet kapnak az augusztus 15. és 20. között tartott karneváli felvonuláson. A programot nemzetközi szinten is gazdagítják: német, török, olasz, spanyol, francia, kínai, brazil és görög csoportok mutatják be látványos produkcióikat. Több helyszínen installációk díszítik az utcákat, többek között az Egyetem tér is virágba borult.

Augusztus 15-én az összefogás erejével kezdetét vette a közösségi virágkocsi díszítése, amely méltán viseli „Az ölelés ereje” nevet (Fotó: Facebook / Debreceni Virágkarnevál)

A város főterén magasodó Református Nagytemplom a Debreceni Virágkarnevál hetében különleges programokkal várja a látogatókat. Templomtúrák, kiállítások, filmvetítés, orgonakoncert és még megannyi különleges élmény lesz elérhető, például az ünnepi felvonulást is a kilátóteraszról nézhetik végig a látogatók.

Szeged: kétnapos rendezvénysorozat

A Széchenyi téren augusztus 19-én délután kezdődnek a programok, ahol a látogatók többek között találkozhatnak ToP Dance akrobatikus rock-and-roll táncegyüttessel, továbbá koncertet ad Singh Viki és Radics Gigi, illetve a Membrán zenekar is. Augusztus 20-án a délutáni ünnepi megemlékezés térzenével kezdődik, majd az Országzászló ünnepélyes felvonása után díszünnepség következik, ahol közreműködik például a Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar, a Tiszavirág Néptáncegyesület, valamint a Tápai Hagyományőrző Együttes. Este a KFT zenekar ad nagykoncertet, 21 órakor pedig látványos tűzijáték színesíti az eget Szeged felett.

Székesfehérvár: Királyi Napok

A 2025-ös Királyi Napokat augusztus 10. és 20. között rendezik meg. A fesztiválon számos program várja az érdeklődőket, köztük a Koronázási Ünnepi Játékok, a Nemzetközi Néptáncfesztivál, könnyűzenei koncertek és ünnepi szentmise. Az események Székesfehérvár történelmi belvárosában és a Zichy ligetben összpontosulnak. A rendezvényen részt vesznek hagyományőrző csoportok, régizenei együttesek, valamint lesznek mesterségbemutatók, családi foglalkozások is, és természetesen megjelenik az ikonikus óriásbáb-család is.

Fehérváron minden évben az óriásbábokat várják a legjobban a rendezvény során (Fotó: Facebook / Székesfehérvári Királyi Napok)

Miskolc: augusztus 20-i programok

A programok leginkább délután zajlanak a városban: a Szent István téren 16:30-kor a Szinvavölgyi Néptáncműhely lép színpadra, majd 17:30-tól Herczku Ági és Nikola Parov ad koncertet. 18:30-kor lesz az ünnepi kenyérszentelés és az aratókoszorú elhelyezése következik: megáldásban a történelmi egyházak is közreműködnek. Miskolcon az est csúcspontja a Tündöklő fényjáték a Hősök terén 20:30-tól, melynek során fényfestést láthatunk a város ikonikus épületein, különleges show-elemekkel, különféle gasztroprogramok kíséretében.

Programok a Balatonnál nyaralóknak

Akik a nyárnak ezt a szakaszát a Balatonnál töltik, azok sem maradnak ki a Szent István-napi kavalkádból. Balatonalmádiban, Balatonberényben, Balatonföldváron, Balatonkenesén, Balatonvilágoson, Keszthelyen, Szigligeten, Szántódon és Zánkán is lesznek programok, és a sor még sokáig folytatható a magyar tenger partján lévő településekkel.

Augusztus 19–20-án a Badacsonyban Szent István Napok programsorozattal, augusztus 20-án Gyenesdiáson a Dream Beach Partyval várják a látogatókat a szervezők. Augusztus 20-tól 23-ig pedig Siófokon tartják a Bor és Kenyér Ünnepét, Tapolcán pedig az Ünnapi Napokat és Borhetet.

A siófoki hajóállomáson zenei programokkal, kenyérszenteléssel és gasztronómiai élményekkel várják a látogatókat (Fotó: Facebook / Siófok Guide)

Zenés-táncos programok, gasztronómiai élmények, látványelemek, 20-án pedig a legtöbb helyszínen (például a badacsonytomaji mólón) tűzijáték is lesz.

 

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Ez is érdekelhet