Fontos volt nagyon álmodni és lépéseket tenni érte – interjú Erdei Lászlóval, a Miskolci Egyetem osztályvezetőjével

Fontos volt nagyon álmodni és lépéseket tenni érte – interjú Erdei Lászlóval, a Miskolci Egyetem osztályvezetőjével

Erdei László, a Miskolci Egyetem beiskolázásért felelős osztályvezetője szerint igaz a mondás: „ha a munkád a szenvedélyed, nemcsak sikeres leszel, hanem boldog is”.

Ez a cikk eredetileg a 2025-ös UNI in&out kiadványban jelent meg.

A saját pályádon is végigtekintve mit gondolsz, hogyan indul el valójában egy karrier?

Nehéz meghatározni. A munkám miatt, ami a Miskolci Egyetem beiskolázási teljes területét öleli fel, nagyon sokat találkozom és beszélgetek olyan diákokkal, akik pályakezdés előtt állnak. Egyeseknek nagyon konkrét céljai és elképzelései vannak arról, mivel szeretnének foglalkozni felnőttkorukban. Mások pedig csak tájékozódnak a lehetőségekről, vagy igyekeznek általános szakokat választani. Nagyon fontosnak gondolom, hogy mindenki önismereti vagy egyéb foglalkozások során mérje fel, hogy mi az érdeklődésének a fő iránya, milyen  szakterület/szakma érdekli, akár a kreatív munkában hatékonyabb vagy a pontos adminisztratív feladatok elvégzésében. Igaz a mondás: „ha a munkád a szenvedélyed, nemcsak sikeres leszel, hanem boldog is”. Az én időmben ilyen sokféle tájékozódási lehetőség nem állt rendelkezésre, így fontos volt nagyot álmodni és nagy lépéseket tenni annak irányába.

Te honnan jössz, milyen tanulmányok állnak mögötted?

Egy különlegesen szép környezetű alföldi kisvárosban, Gyomaendrődön nőttem fel, ahol az iskolán kívüli időt nem a tanulással, hanem  barátokkal a szabadban vagy a szüleim vállalkozásában való segédkezésben töltöttem. Akkoriban tanultam meg a fizikai és a hétvégi munka értékét, ahol mindig azt a tanácsot kaptam, hogy „tanuljak, mert akkor a jövőben sokkal könnyebben tudom kamatoztatni a tudásomat”. Középiskolát Szarvason, informatikai területen végeztem, ahol a tanulásnak kiemelt szerepet kellett szenteltem. Feladtuk a leckét az osztályfőnöknek, mivel egy 30 fős fiú osztály még a tapasztalt pedagógusoknak is kihívás lett volna, nemhogy pályakezdőnek. Szerencsére igyekezett támogatni mindenkit abban, amiben kiemelkedő. Engem az motivált, hogy a 12. évfolyam végén az érettségin minél kevesebb tantárggyal álljak a vizsgáztatók előtt. Ez sikerült is: tizediktől osztályozóvizsgával és előre hozott közép-, valamint emelt szintű érettségivel az utolsó évben kisebb nyomással és stresszel tudtam gondolkodni a következő kihíváson. Nem volt kérdés a továbbtanulás, annak ellenére, hogy az egész intézményből nagyon kevesen gondolkodtunk egyetemben, és annál is kevesebben jutottunk el diplomáig. Itt tanultam meg, hogy nem az számít, milyen alapjaid és háttered van, hanem az, ha van célod, azt nem megugrani kell, hanem túlteljesíteni.

Végül a diplomaszerzés lett a cél. Mit választottál és miért?

2014-ben kerültem Miskolcra, és kezdtem meg a tanulmányaimat az akkor induló logisztikai mérnöki BSc-képzésen. Elkerültem az ország másik végébe, egyetlen ismerős nélkül. A csoportban 24-en voltunk, de az első hetekben sikerült megismerni mindenkit, majd az évek alatt nagyon jó közösséget kovácsolt belőlünk az egyetem, ahol a vizsgák és a zárthelyik kihívásait együttes erővel sikerült abszolválni. A 7 féléves képzés során a tanórákon kívül számos multinacionális vállalatnál volt lehetőségünk céglátogatásokon, workshopokon, valamint szakmai konferenciákon részt venni. Nem volt szükség győzködésre, hogy a mesterképzésen a logisztikában folytassam, amelyet duális képzési formában a Bay Zoltán Kutatóintézet miskolctapolcai telephelyén végeztem el. A kutatói életpálya magával ragadott, több hazai és nemzetközi projektbe vontak be, és a kollégák nagyon inspiráló, valamint támogató környezetet biztosítottak a szakmai fejlődéshez. A mesterképzés alatt több TDK-kutatást, szakmai verseny pályázatírását és OTDK-n való részvételt magam mögött tudva vágtam bele a PhD-tanulmányokba a Miskolci Egyetem Logisztikai Intézetében. Elkezdtem a saját kutatási témámat, bekapcsolódtam az itteni kutatásokba, az óratartás mellett tananyagok fejlesztésében és szakmai pályázatokban is részt vehettem. A doktori képzés mellett párhuzamosan, három évig félállásban a Bay Zoltán kutatóintézetben dolgoztam mint kutató. Jelenleg a disszertáció beadása előtti státuszban vagyok, a következő kihívás kapujában, ami a fokozatszerzés.

Hogy maradt emellett idő a társasági életre? Az egyetem a közösségről is szól.

Már gradualis hallgatóként is érdekelt az intézmény felépítése, a döntéshozási mechanizmus, valamint a diákszemmel érdemes javaslatok és jó ötletek becsatornázása az oktatásba, a hallgatói szolgáltatásokba. Ekkor még a hallgatói önkormányzati színeiben tevékenykedtem, de PhD-hallgatóként már magasabb szintre emelhettem ezt a szolgálatot mint doktorandusz önkormányzati elnök. Ennek az egyik mérföldköve volt a Tavaszi Szél Konferencia, amit több mint 800 fő részvételével rendezhettünk meg, gondoskodva a finanszírozás biztosításától a vezető testület támogatásán át a tudományos szekciókon keresztül egészen közösségi programok megvalósításáig. Az évek alatt számos tevékenységet és doktoranduszokat támogató intézkedést hoztunk létre, amelyek hosszú távon segítik a diákok eredményes előrehaladását.

Ma már osztályvezetőként dolgozol az egyetemen, hol látod ebben a szereped?

Mindig az motivált, hogy az alaptevékenységen túl többet tudjak nyújtani a közösség számára, valamit, ami értéket teremt. Az oktatás során is úgy közelítettem meg a tudásátadást, hogy a gyakran száraznak ítélt tananyagon felül kapcsolódó területek, vállalati és hétköznapi példák, valamint geopolitikai események segítségével igyekszem szélesíteni a diákok szakmai látókörét. Úgy vélem, hogy az utam során nagyon sok példaképpel találkoztam, ami segít abban, hogy én is valami hasonló útravalót adhassak a tanulóknak mind szakmai, mind  életpályamodellben.

Ez is érdekelhet