A kőszívű ember fiai (1965)

Várkonyi Zoltán életművében csak úgy sorjánzanak a történelmi filmek. Hisz ő rendezte az Egri csillagokat, a Kárpáthy Zoltánt vagy épp a Fekete gyémántokat is. A kőszívű ember fiai volt az első Jókai adaptációja, a bemutató idején pedig az elvárások nagyobbak aligha lehetettek volna. Hisz a költségvetés a korabeli beszámolók alapján magasabb volt, mint bármelyik korábbi magyar filmnél. Volt olyan csatajelenet, amelynél 1500 statisztát mozgattak meg. Maga a rendező nevezte a produkciót a „magyar Kleopátrának”, utalva a korabeli történelmi eposzok, így például a Ben-Hur vagy a Kleopátra monumentális stílusára. A végeredmény pedig mai szemmel is lenyűgöző: Várkonyi filmjében a ’48-as forradalom és Jókai Mór története a Baradlay-testvérekről bámulatos képekben jelenik meg. Ez azon kevés magyar filmek egyike a 60-as évekből, amelynél kiváló minőségű amerikai Kodak nyersanyagot használtak a forgatásnál.

80 huszár (1978)

Sokáig a ’48-as szabadságharcról szinte csak a heroikus történelmi tablók készültek, amire jó példa az 1953-as Föltámadott a tenger is. A bemutatása idején a 80 huszár azért is volt egyedülálló, mert egy teljesen realisztikus, földhözragadt történetben elevenítette meg a forradalmat. A történet a Lenkey-századról szól, amely a harcok kipattanása után hazaszökött Galíciából, hogy kiállhasson a magyar ügy mellett. Ám ebben a filmben nincsenek nagyszabású csaták. A katonaszázad gyötrelmes vonulását követjük végig. A film realizmusára jellemző, hogy amikor a történet szerint piócát kellett tenni az egyik szereplőre, valódi orvosi piócákat használtak a forgatáshoz. A 80 huszár vége különösen megrázó: aki egyszer látta, aligha felejti.

Guerilla (2019)

Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje is a realizmus felöl közelít a szabadságharchoz. Bár nem olyan eredményesen, mint a 80 huszár, de a Guerilla még így is figyelemreméltó. A cselekmény a forradalom végén indít: Világosnál a fegyvert már letették Görgey-ék, de az országban még nem mindenki tudta, hogy a harcok véget értek. A főhős a vereség után csatlakozik egy csapat ellenállóhoz. Sajnos középtájon a film kicsit leül, de a Guerilla föleg a nyitásnál és a zárójeleneteknél így is jeleskedik.

Erkel (1952)

Keleti Márton rendezése nem csupán a zeneszerzőről szól, hanem egyfajta tablót rajzol a forradalom felé vezető útról és a szabadságharcot követő „nemzeti gyászról”. A címszerepet alakító Pécsi Sándor annyira komolyan vette a felkészülést, hogy a forgatás előtt Erkel egykori lakóhelyeit látogatta, és zenetörténészekkel konzultált, hogy a legapróbb gesztusokat is eltanulja. A film cselekményében számos nagy történelmi alak jelenik meg Liszt Ferenctől, Kölcsey Ferencen át Petőfi Sándorig.  A történet csúcspontja a Hunyadi László opera megszületése, amely a filmben nemcsak művészeti alkotás, hanem egyfajta érzelmi gyújtózsinórja a közelgő szabadságharcnak.

Most vagy soha! (2024)

Lóth Balázs rendezése inkább eltávolodik a klasszikus historikus regények világától, és helyette a hollywoodi akciófilmek eszköztárához nyúl. Itt Petőfi Sándor alakja egyfajta romantikus akcióhősként jelenik meg. Azt pedig, hogy inkább kalandfilmmel van dolgunk, semmint klasszikus értelemben vett történelmi filmmel, azt a cselekménybe beemelt fiktív ellenlábas, a császári titkosügynök jelenléte teszi igazán egyértelművé. A produkció roppant ambíciózus: Fóton például 1,5 hektáron építették fel a korabeli Pest-Buda díszletvárosát, a Pilvax kávéháztól a sáros utcákon át a Landerer-nyomdáig.