Nemzetközi diplomaátadó a BME-n: 135 végzős hallgató a világ minden tájáról
PéldaképUni Németh Eszter 2025. március 03.

Nemzetközi diplomaátadó a BME-n: 135 végzős hallgató a világ minden tájáról

Több mint 30 országból összesen 135 hallgató vette át diplomáját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) nemzetközi diplomaátadón. Az esemény díszvendége, Lám István, a Tresorit alapítója inspiráló beszédében kiemelte: „Együtt ti írjátok majd az emberiség történetének következő fejezetét.”

Inspiráló gondolatok egy világsikerű BME-alumnustól

Lám István, az IT-biztonság területén világsikerű Tresorit alapítója is a Műegyetemen végzett, és saját tapasztalataiból merítve adott útravalót a végzősöknek a nemzetközi diplomaátadó ünnepségen. Elmondása szerint sikere nemcsak a tanulmányain múlt, hanem az egyetemen szerzett kapcsolatokon és csapatmunkán is.

„A BME több, mint rengeteget tanulni és kihagyni a bulikat. A kapcsolatokról, az ambícióról is szól és arról a lendületről szól, amit másoktól kap, aki ide jár” – fogalmazott beszédében.

Lám István, a Tresorit alapítója arra biztatta a végzősöket, hogy használják fel a BME-n szerzett kapcsolataikat és építsék fel a saját csapatukat (Fotó: BME)

A BME: a világ minden tájáról vonzza a hallgatókat

A BME-n évente mintegy 1000 külföldi hallgató kezdi meg tanulmányait az angol nyelvű képzéseken. Összesen 56 angol nyelvű képzés (13 alapszak, 27 mesterszak, 13 doktori képzés) közül választhatnak a hallgatók. Az idei nemzetközi diplomaátadó ünnepségen 135 végzős kapta meg az oklevelét, legtöbben Azerbajdzsánból, Brazíliából és Pakisztánból érkeztek, de iráni, kenyai, kínai és ruandai hallgatók is szerepeltek a végzettek között. Az eseményen több ország nagykövetségének képviselői is tiszteletüket tették, köztük az azeri, a brazil, az egyiptomi, a kínai, a török és a vietnámi nagykövet.

„A BME már most célpontja a nemzetközileg elismert képzéseket kereső külföldi felvételizőknek. Az angol nyelvű képzéseink hallgatói is részt vehetnek az Erasmus és EELISA mobilitási programokban. A megújuló Műegyetem vezetése pedig elkötelezett az iránt, hogy tovább növelje a BME angol nyelvű képzésein részt vevő diákok arányát” – mondta Nemeslaki András, a BME nemzetközi rektorhelyettese.

A nemzetközi jelenlét nemcsak a hallgatói létszámban, hanem az egyetem kutatási és innovációs együttműködéseiben is megmutatkozik. A BME részt vesz számos nemzetközi projektben, amelyek célja a fenntarthatóság, az ipari digitalizáció és az okos technológiák fejlesztése. Az intézmény folyamatosan erősíti kapcsolatait a világ vezető egyetemeivel és kutatóintézeteivel, hogy a hallgatók a legmodernebb tudás birtokában léphessenek ki a munkaerőpiacra.

A BME nemzetközi diplomaátadó ünnepségén négy kontinens hallgatói kapták meg oklevelüket. Több mint 30 országból összesen 135 végzős vehette át diplomáját (Fotó: BME)

A tudás felelősség is: a jövő kihívásaira keresnek válaszokat

A BME nemcsak kiváló szakembereket képez, hanem a jövő innovátorait is. „A nagy lehetőségekkel azonban nagy felelősség is jár. Olyan világban élünk, amelynek sürgősen szüksége van az ötleteikre, vezetői képességeikre és elkötelezettségükrehangsúlyozta a rektorhelyettes.A klímaváltozás, az energiafenntarthatóság, a globális egészségügyi kihívások – csak néhány az innovatív megoldásokra váró sürgető problémák közül.”

A friss diplomásokhoz az Egyetemi Hallgatói Képviselet nevében Varga Kitti szólt búcsúzóul a nemzetközi diplomaátadó ünnepségen. Beszédében kiemelte, hogy a mai nap nemcsak az elmúlt időszakról, hanem a jövőről is szól. „A BME-n szereztetek diplomát, és ez elég nagy dolog. Nem azért, hogy terhet rakjak rátok, de most már egy olyan öregdiák-hálózat tagjai vagytok, amely tele van újítókkal, problémamegoldókkal és a világot megváltoztató emberekkel. De komolyan, az itt megszerzett készségek messzebbre visznek, mint azt el tudnátok képzelni.”

Ez is érdekelhet