Érdekel, hogyan működik a világ politikai, gazdasági és társadalmi szinten? Kíváncsi vagy, miként hatnak egymásra az országok, szervezetek és kultúrák a globális térben? A nemzetközi tanulmányok alapképzés azoknak való, akik szeretnék megérteni a világ nagy folyamatait, és később akár aktívan is részt vennének a diplomácia, a külgazdaság vagy a nemzetközi szervezetek munkájában. Ha jól kommunikálsz, érdekel a politika, a gazdaság és a kultúra kapcsolódása, ez a szak remek alapot ad egy nemzetközi karrierhez.
A nemzetközi tanulmányok alapképzés célja, hogy a hallgatók átfogó ismereteket szerezzenek a világpolitika, a nemzetközi kapcsolatok, a gazdaság és a globalizáció működéséről. A képzés során fejlesztik az elemző, kommunikációs és interkulturális készségeiket, miközben betekintést kapnak a nemzetközi jog, a diplomácia és a külpolitika világába is. A végzettek elhelyezkedhetnek a közigazgatásban, nemzetközi szervezeteknél, külképviseleteken, vállalatok nemzetközi részlegein, vagy továbbtanulhatnak a terület mesterszintű képzésein.
Milyen képességei vannak a nemzetközi kapcsolatok szakértőjének?
- Képes önállóan elsajátítani és rendszerezni a történelmi, társadalmi, gazdasági, jogi és politikai ismereteket.
- Legalább két idegen nyelven eligazodik a szakirodalomban, különös tekintettel a szakterminológiára.
- Képes megérteni és értelmezni a nemzetközi összefüggéseket, folyamatokat és változásokat, valamint ezeket hatékonyan és eredményesen alkalmazni a gyakorlatban.
- Képes legalább egy Európán kívüli kultúra és eszmerendszer szempontjából értelmezni a nemzetközi kapcsolatok jelenségeit.
- Képes projektalapú munkavégzésre, jól együttműködik munkamegosztáson alapuló csoportmunkában, felismeri saját hozzájárulását a közös eredményekhez.
- Képes önállóan írásos elemzéseket készíteni, és azokat szakmai közönség előtt szóban és írásban bemutatni.
- Alkalmas a kis- és középvállalkozások nemzetközi együttműködéseinek elősegítésére, valamint a multinacionális és nagyvállalatok nemzetközi tevékenységéhez kapcsolódó feladatok ellátására.
- Képes az Európai Unió által támogatott projektek megtervezésére és végrehajtására.
- Képes nemzetközi, európai és regionális együttműködésekhez kapcsolódó feladatok ellátására a magánszektorban, a nem kormányzati szervezeteknél, az önkormányzatoknál, a kormányzati szerveknél és az állami intézményekben.
Miből épül fel a nemzetközi tanulmányok képzés?
- általános társadalomtudományi ismeretek és kompetenciák: közgazdaságtan, jogi alapismeretek, filozófia, politológia, szociológia, történelem (modern magyar és egyetemes történelem) informatika
módszertani és készségfejlesztő ismeretek: statisztika, társadalomstatisztika, kvalitatív, kvantitatív módszertan, szaknyelvi gyakorlatok - a nemzetközi tanulmányokhoz kapcsolódó szakmai ismeretek:
- nemzetközi kapcsolatok története: nemzetközi kapcsolatok története 1815-1989-ig, magyar külpolitika története, diplomáciatörténet, nemzetközi kapcsolatok az új világrendben (1989-től)
- nemzetközi politika elmélete és gyakorlata: a nemzetközi politikaelmélet főbb iskolái, elméletei, a diplomácia elmélete és gyakorlata
- nemzetközi jog: nemzetközi közjog, nemzetközi magánjog, nemzetközi szerződések, nemzetközi intézmények és szervezetek
- nemzetközi gazdaságtan: nemzetközi gazdaságtan, külgazdaságpolitika, nemzetközi pénzügyek, világgazdaságtan, nemzetközi vállalatok gazdaságtana
- regionális-civilizációs tanulmányok: civilizációtörténet, európai civilizáció története, regionális tanulmányok
- Európai Unió: az Európai Unió fejlődéstörténete, az EU intézményrendszere és döntéshozatala, az EU joga, az EU hatáskörei, szakpolitikái, Magyarország az Európai Unióban, európai uniós pályázatok készítése és projektek menedzsmentje
- a nemzetközi kapcsolatok gyakorlata: nemzetközi kapcsolattartás technikái, nemzetközi rendezvények, diplomáciai protokoll, tárgyalási technikák
Mire kell számítani a nemzetközi tanulmányok képzés során?
- képzési idő: 6 félév
- megszerzendő kreditek: 180 kredit
- diplomamunka kreditértéke: 10 kredit
- gyakorlatorientáltság: 60 százalék
- szakmai gyakorlat: min. 4 hét időtartamú, egybefüggő gyakorlat
- specializáció: 30–35 kredit
Melyik egyetemeken, karokon érhető el nemzetközi tanulmányok képzés?
Magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben:
- Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kar
- Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar
- Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar
- Kodolányi János Egyetem Humántudományi Kar
- Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
- Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
- Budapesti Metropolitan Egyetem Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar
- Milton Friedman Egyetem
- Pannon Egyetem Humántudományi Kar
- Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
- Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
- Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar
- Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
- Tomori Pál Főiskola
Magyar nyelvű, levelező munkarendű képzésben:
- Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kar
- Kodolányi János Egyetem Humántudományi Kar
- Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
- Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
- Milton Friedman Egyetem
- Pannon Egyetem Humántudományi Kar
- Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar
- Tomori Pál Főiskola
Angol nyelvű, nappali munkarendű képzésben:
- Budapesti Corvinus Egyetem
- Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar
- Kodolányi János Egyetem Humántudományi Kar
- Budapesti Metropolitan Egyetem Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar
- Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
- Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar
- Tomori Pál Főiskola
Német nyelvű, nappali munkarendű képzésben:
- Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem
Távoktatásban (magyar és angol nyelven):
- Kodolányi János Egyetem Humántudományi Kar
Milyen ponthatárokra lehet számítani a nemzetközi tanulmányok képzésben?
Állami ösztöndíjas, nappali képzésben a legmagasabb ponthatár a 2025-ös általános felvételi eljárásban az ELTE-n volt (439 pont), a legalacsonyabb a Kodolányi János Egyetemen (346 pont).
Önköltséges, nappali képzésben a legmagasabb ponthatár a 2025-ös általános felvételi eljárásban a Miskolci Egyetemen volt (500 pont), a legalacsonyabb szintén a Kodolányi János Egyetemen (174 pont).
A társadalomtudományi képzésekkel kapcsolatos legújabb rangsorokról az UNI in&out 2025 Nyár kiadványunkban olvashattok, amit itt tudtok megvásárolni print vagy digitális formában.
További részleteket a nemzetközi tanulmányok szakról a felvi.hu oldalán olvashattok.
——
A kiemelt kép forrása: 123RF.
