A Szegedi Tudományegyetemen a tavalyi, kiemelkedő eredmények után ismét magas a hallgatói létszám a 2024-es központi felvételi eljárásban – 6848 hallgatót vett fel az intézmény. A pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően több mint 9000 új diák kezdheti meg tanulmányait 2024 szeptemberében az SZTE-n. Köztük jónéhányan a pedagógusi hivatást választó gólyák.
2017 óta az idei felvételi eljárásban a legmagasabb a pedagógiai területre felvettek száma.
3291 jelentkező közül 1142-en első helyen jelölték meg a Szegedi Tudományegyetem valamelyik pedagógusképzését, közülük 908-an nyertek felvételt. A népszerűség emelkedése mögött komoly kormányzati és egyetemi munka áll.

2024-ben 908-an nyertek felvételt az SZTE valamelyik pedagógusképzésére. (Forrás: SZTE)
Országosan is élénkül az érdeklődés
Az Oktatási Hivatal adatai szerint országosan közel 18 ezren jelentkeztek idén pedagógusképzésre, ami körülbelül hatezer fővel több, mint a 2022-es adatok (11 977 jelentkező), de némileg kevesebb, mint a tavalyi, vagyis 2023-as jelentkezések (18 673). Megjegyzendő, hogy tavaly összesen 126 449-en jelentkeztek a felsőoktatásba, tehát 5459 fővel többen, mint idén.
[kiemelt]A Szegedi Tudományegyetem az egyik legrégebbi, stabil és magas színvonalú bázisa a pedagógusképzésnek, amely széles skálát fed le.[/kiemelt]
A pedagógiai területhez tartozik az alap- vagy osztatlan képzési rendszerben
- a csecsemő- és kisgyermeknevelő,
- a konduktor,
- a gyógypedagógia,
- az óvodapedagógus (beleértve a nemzetiségi óvodapedagógusokat is,
- a tanító,
- a szakoktató,
- és az osztatlan tanárképzés.
Hagyomány és innováció
Az SZTE pedagógusképzéssel is foglalkozó karai rendre kiemelkedően szerepelnek a hazai és a nemzetközi egyetemi rangsorokban. A pedagógusképzésekre jelentkezők száma idén meghaladja Szegeden az országos átlagot.
A Juhász Gyula Pedagógusképző Karon, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon, a Természettudományi és Informatikai Karon, valamint a Bartók Béla Művészeti Karon is nagy hagyományai vannak a pedagógusképzésnek. A Szegedi Tudományegyetemen idén 10 éves az SZTE Tanárképző Központ.

A pedagógusképzésekre jelentkezők száma idén meghaladja Szegeden az országos átlagot. (Fotó: SZTE)
Extra ösztöndíj a pedagógushallgatóknak
Az SZTE számos módon támogatja a pedagógusok képzését és a pedagógusi hivatás népszerűsítésének elkötelezett híve. Ennek szellemében hozta létre a Start és a Start+ ösztöndíjak mellett a Zirzen Janka ösztöndíjprogramot, amelynek közvetlen kedvezményezettjei azok az egyetemre frissen belépő, pedagógusképzésben hallgatói jogviszonnyal korábban még nem rendelkező diákok, akik a felvételi eljárásban első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetem valamely nappali tagozatos pedagógusképzésére.
Az ösztöndíjprogram felmenő rendszerben a 2023/2024-ben felvett és aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, nappali tagozatos pedagógusképzésben részt vevő hallgatókra vonatkozóan félévről félévre, a teljes képzés ideje alatt, az abszolutórium megszerzéséig pályázható. A Zirzen Janka ösztöndíjra jelentkezni augusztustól szeptember elejéig lehet. Az ösztöndíj összege: 100.000 forint/hónap/fő.
(x)