Fejlődéslélektani szempontból a középiskola vége az egyik legerősebb átmeneti életszakasz. Erik H. Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete szerint ilyenkor zajlik az identitás formálásának kulcsidőszaka, amikor a fiatal egyszerre keresi, ki ő, és próbálja elképzelni, merre tart. A szalagavató ezt az átmenetet szimbolikusan is felerősíti. Egy korszak lezárul, miközben az új még bizonytalan.

Kutatások szerint az ilyen átmeneti időszakok fokozott érzelmi intenzitással járnak. Egy longitudinális vizsgálat kimutatta, hogy a végzős középiskolások egyszerre élnek meg magasabb szintű nosztalgiát és jövővel kapcsolatos szorongást, ami látszólag ellentmondásos, pszichológiailag mégis természetes együttállás.

Miért erősödik fel a nosztalgia éppen ilyenkor?

A nosztalgia nem pusztán múltba révedés. A modern pszichológia szerint ez egy érzelemszabályozó mechanizmus, amely segít biztonságérzetet teremteni bizonytalan helyzetekben. Amikor a jövő kiszámíthatatlanná válik, az agy gyakrabban nyúl vissza olyan emlékekhez, amelyek stabilitást és összetartozást jelentettek. Egy brit kutatás arra mutatott rá, hogy a nosztalgikus emlékek aktiválása csökkenti a stresszszintet és erősíti az önazonosság érzését.

Ez magyarázza, miért válik a „régi osztály”, a közös élmények és belső poénok hirtelen felértékeltté, még akkor is, ha korábban természetesnek tűntek.

Változástól való félelem és izgalom

Az utolsó közös év egyik legnehezebb része az érzelmi kettősség. A jövő lehetőségei izgalmasak, ugyanakkor fenyegetőek is. A döntéskényszer aktiválja az agy bizonytalanságra érzékeny területeit, ami szorongásként jelenik meg. Ugyanakkor a dopaminrendszer is működésbe lép, hiszen az új lehetőségek a jutalom ígéretét hordozzák.

Ez az ambivalencia sokszor összezavaró. Fontos tudni, hogy nem arról van szó, hogy valaki „nem tud örülni”, hanem arról, hogy az idegrendszer egyszerre több ingerre reagál.

Közösség, amely lassan átalakul

A végzős év egyik rejtett vesztesége az állandó közösség felbomlásának előérzete. Szociálpszichológiai kutatások szerint az iskolai osztályok erős érzelmi biztonságot nyújtó mikroközösségek. Amikor ezek megszűnésének gondolata megjelenik, az bizonytalanságot kelt, még akkor is, ha a jövőben új kapcsolatok várhatók.

Ezért válik fontossá sokak számára a „minden pillanatot ki kell használni” érzése, ami azonban könnyen túlzott nyomássá alakulhat. A jelen élvezete ilyenkor gyakran keveredik a megszokott dolgok elvesztéstől való félelemmel.

Mit lehet kezdeni ezzel az időszakkal?

A pszichológiai kutatások alapján az egyik leghasznosabb megközelítés az átmenet tudatosítása. Azok a fiatalok, akik képesek ezt az időszakot lezárásként és kezdetként is értelmezni, alacsonyabb szorongásszintet mutatnak. Segíthet az élmények rögzítése naplóban, közös projektek vagy beszélgetések formájában, amelyek nem idealizálják túl a múltat, mégis teret adnak a búcsúnak.

Ugyanilyen fontos a jövő elképzelése kisebb lépésekben. A bizonytalanság csökkenthető, ha a figyelem nem évekre előre, hanem a következő reális döntésekre irányul.

Nem elveszik, hanem átalakul

Az utolsó közös év valójában nem valaminek a végéről szól, hanem az átrendeződésről. A kapcsolatok formát váltanak, a szerepek módosulnak, és az identitás új elemekkel bővül. A pszichológiai rugalmasság kutatásai szerint azok alkalmazkodnak könnyebben ehhez az időszakhoz, akik elfogadják, hogy a változás nem törlés, hanem átírás.

A szalagavató utáni hónapok így nem egy lezárult történet utóhangjai, hanem egy új fejezet első oldalai. Az érzések intenzívek, néha zavarosak, mégis pontosan jelzik, hogy valami fontos történik. Ez az átmenet nem hiba a rendszerben, hanem a felnőtté válás egyik legmeghatározóbb állomása.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.