A 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia döntőjét május 31-én és június 1-jén rendezik meg Budapesten, ahol a legtehetségesebb fiatalok mutatják be innovatív projektjeiket.
A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) szervezésében május 31-én és június 1-jén kerül megrendezésre a 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) döntője a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q épületében.
A rendezvényen az ország legtehetségesebb fiataljai mutatják be tudományos és innovációs projektjeiket. Az esemény célja, hogy ösztönözze a fiatalokat a tudományos kutatás és az innováció területén való elmélyülésre, valamint bemutassa, hogy a következő generáció milyen ígéretes megoldásokat kínál a jövő kihívásaira.
Közel 200 diákból 36 pályázó jutott a döntőbe
A szervezők tájékoztatása szerint az országos versenyre több mint 190 diák nevezett 138 különböző projekttel, amelyek közül végül 36 pályázó 28 projektje jutott be a döntőbe. A finalisták között olyan figyelemre méltó munkák szerepelnek, mint az önvezető kerekesszék, a termoakusztikus motor, a magaslégköri ballon és a napelemes hibrid okosroller.
A döntős projektek két napon keresztül egy nyilvános kiállításon kerülnek bemutatásra, ahol a diákoknak lehetőségük lesz személyesen is prezentálni munkáikat a szakmai zsűri előtt. A MISZ által felkért szakértői zsűri a bemutatók és interjúk alapján értékeli a diákok teljesítményét, majd a verseny végén kiválasztják a legjobb projekteket.

A díjkiosztó ünnepségen a legtehetségesebb 10-12 diákot külön elismerésben részesítik. Az esemény során több mint 12 millió forint értékű díjat osztanak szét a legkiválóbb pályázók és felkészítő tanáraik között. (Fotó: OTIO)
A legkiválóbb pályázókat és felkészítő tanáraikat díjazzák
A díjkiosztó ünnepségre június 1-jén kerül sor a Kopaszi-gáton, az ÖbölHáz Rendezvényközpontban, ahol a legtehetségesebb 10-12 diákot külön elismerésben részesítik.
Az esemény során több mint 12 millió forint értékű díjat osztanak szét a legkiválóbb pályázók és felkészítő tanáraik között. Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke és az esemény szervezőbizottságának elnöke szerint ez a jelentős anyagi támogatás hozzájárul a tehetséges fiatalok további fejlődéséhez és a magyar innováció jövőjének alakításához.
A 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia fővédnöke Csák János kulturális és innovációs miniszter. Az OTIO a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alap finanszírozásával valósul meg.