Sikeres az új pedagógusképzés mintamodellje
TudástárUni Török Sára 2025. szeptember 14.

Sikeres az új pedagógusképzés mintamodellje

Az új, értékelvű, rugalmas, gyakorlatorientált tanár- és tanítóképzési rendszer eddigi eredményeit mutatták be a Debreceni Egyetem képviselőjének részvételével az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a szakmai eseményen kiemelte: megvalósult az új modellprogram, melynek jogszabályi feltételeit is megteremtik.

Sikeresen zárult a megújított tanár- és tanítóképzés modellprogramja. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter az erről szóló, Gyakorlat- és értékközpontú pedagógusképzés a jövő iskolájának kulcsa című esemény sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: azáltal, hogy öt éves lett az osztatlan tanárképzés, 2022-höz képest ötven százalékkal nőtt a tanárképzésre felvettek száma, a rövidciklusú tanárképzésre pedig háromszor annyian nyertek felvételt országosan, mint három évvel ezelőtt.

„A pedagógusok és ezen belül a természettudományi tárgyakat tanítók utánpótlása rendben van. A program keretében kidolgozták az értékelvű, rugalmas, gyakorlatorientált tanár- és tanítóképzés rendszerét, melynek sarokpontjai 25-25 százalék gyakorlat, illetve a gyakorlati oktatók részvétele, továbbá az önálló tanárképzés szervezeti feltételeinek megteremtése. Előrelépésként az óvodapedagógusok kétéves átképzéssel tanítói diplomát szerezhetnek, emellett elindult az óvodai nevelő okleveles technikus képzés egyetemi együttműködő partnerek bevonásával. Jelenleg 40 képzőhelyen 1500-an tanulnak ennek keretében. Történelmi léptékű pedagógus-béremelést is végrehajtottunk, 140 ezer köznevelésben és 24 ezer szakképzésben dolgozó tanár és oktató kapott, illetve részesül több lépésben béremelésben, januárban pedig tovább nőnek majd a tanári bérek” – fogalmazott a miniszter.

Fotó: Debreceni Egyetem

Az új modell alapja a gyakorlatorientált oktatás, gyakorlati szakemberek bevonásával. A hazai tanár- és tanítóképzés megújítását célzó, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Debreceni Egyetem és a Nyíregyházi Egyetem közös programjának pilot időszakában összesen 4600 diák és 600 egyetemi oktató, valamint köznevelésben dolgozó tanár vett részt az elmúlt tanévben.

A megújuló tanárképzés sokak számára vált vonzóvá a Debreceni Egyetemen is, ahol erre a területre a 2025-ös általános és pótfelvételi eljárásban 643 jelentkezőt vettek fel, ebből osztatlan képzésre 264, 27 rövidciklusú képzésre 167, szakmai tanárképzésre pedig 190 felvételiző került be, jelentősen meghaladva így az elmúlt három év felvételi eredményeit a tanárképzésben.

Az Egerben tartott szakmai tanácskozáson a Debreceni Egyetemet a Pedagógusképző Központ főigazgatója képviselte. Forisek Péter hangsúlyozta, hogy az intézmény huszonegy tanárszakot kínál különféle szakpárokban nappali osztatlan képzésben, valamint levelező egyszakos rövidciklusú osztott képzésekben. Hozzátette: a program keretében megújult a tanárképzések szerkezete, a tantervek, valamint a kurzusok tematikája.

Fotó: Debreceni Egyetem

„Elsősorban a Nemzeti Alaptanterv, valamint a szakos kerettantervek kerültek előtérbe, de természetesen az egyetemünk sajátosságainak megfelelően további tudományos tartalmak is jelen vannak, hiszen a doktori képzés a tanárszakos hallgatók előtt is nyitva áll. Az új tanárképzésben a hallgatók a képzésük mind a tíz félévében iskolai gyakorlatokon vesznek részt. Az egyetemi gyakorlóiskolák mellett a gyakorlóhelyek biztosítására az elmúlt évben és idén tavasszal megállapodtunk a Debreceni Tankerületi Központtal, a Debreceni Szakképzési Centrummal, valamint a történelmi egyházak debreceni oktatási intézményeivel. A tanárképzés szervezésére, valamint a képzés minőségbiztosítására Tanárképzési Tanácsot hoztunk létre” – mondta a főigazgató.

Az új tanárképzésben a 2024/25-ös tanévben 768, az idei évben – a nagy létszámú elsőévesnek köszönhetően – már 1026 tanárszakos hallgató tanul. Ebben a létszámban a közismereti rövidciklusú osztott tanárképzés hallgatói is benne vannak, mivel erre a képzési formára is kiterjesztette a Debreceni Egyetem a programot a 2025/26-os tanévtől.

——

A kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.

Ez is érdekelhet

HUNREN