alkohol – Diplomátszerzek

Energiaital-fogyasztás a fiatalok körében

Energiaital: új napi szokás

Az energiaital-fogyasztás meredeken ível felfelé a magyar fiatalok körében. 2012-ben még csak a megkérdezettek 3 százaléka, mostanra már 18 százalékuk issza minden nap – ez hatszoros növekedés alig több mint egy évtized alatt. A legnagyobb arányban a 15–19 évesek (22 százalék), a községekben élők (23 százalék) és a legfeljebb szakmunkásképzőt végzettek (24 százalék) nyúlnak rendszeresen koffeines italhoz. A napi fogyasztás inkább a fiúkra jellemző.

Megtört a dohányzás visszaszorulásának trendje

Két évtizedes csökkenés után ismét nő a napi dohányzók aránya. 2020-ban 15–29 éveseknek még 17 százaléka, 2024-ben már 19 százaléka gyújtott rá naponta. A fiatal felnőttek (30–34 évesek) körében még rosszabb a helyzet: itt már minden negyedik ember napi szinten dohányzik. Eközben az alternatív dohánytermékek is egyre népszerűbbek, mint a vaperek, az elfbár és a snüssz. Minden tizedik 15–34 éves legalább hetente szív valamilyen elektromos cigarettát.

Alkohol: nincs változás

Az alkoholfogyasztás stabilan tartja magát: tízből egy fiatal (15-29 évesek) hetente legalább egyszer iszik. A számok nem mozdultak az elmúlt években – a trend tehát stagnál, de ez korántsem jelent jót.

Drog: könnyű hozzáférni

Bár a kutatás nem a tényleges használatot méri, az önbevallások szerint a fiatalok harmada úgy érzi, ha akarná, gond nélkül szerezhetne kábítószert. Ez az arány 2016 óta gyakorlatilag változatlan. Ugyanakkor a fiatalok többsége nem támogatja a drogok legalizálását, és szigorúbb szabályozást szeretne.

A kutatás háttere

A nagymintás ifjúságkutatás 5000, 15–34 éves magyar fiatal bevonásával készült 2024 őszén. A kutatás reprezentatív, és a kockázatos magatartásformák (dohányzás, alkohol, drog, energiaital) alakulását vizsgálta.

A magyar fiatalok a drogszabályozás

Évek óta visszatérő témája a közbeszédnek az illegális droghasználat, különösen a fiatalok körében. A legújabb kutatások szerint a 15-29 éves korosztály nagy része szigorúbb drogszabályozást támogat, csak egy kisebb részük látná inkább az enyhítést célszerűnek. Az Ifjúságkutató Intézet 2023 elején végzett felmérése feltárta a fiatalok vélekedését a kérdésben. Olvasd el a részleteket az alábbi cikkben:

Hogyan látják a magyar fiatalok a drogszabályozás jövőjét?

Miért veszélyes a fiatalkori alkoholfogyasztás?

Nagyon kevesen vannak, akik az egyetemista éveikben isznak először alkoholt, hiszen ez leginkább a középiskolás korban történő szocializálódás meghatározó tevékenysége. Ezekben az években a bulizás közben számtalan barátság és szerelem szövődik, ezernyi életre szóló emlék születik. Így az alkoholfogyasztás szokásával sokan fiatalkorúként találkoznak először, pozitív emlékekkel összekapcsolva.

Csakhogy a legtöbbjük nem gondol bele, hogy az ilyenkorban megkezdett alkoholfogyasztási szokásaik az egész életükre kihathatnak. Kétségtelen, hogy a többségük nem válik felnőttként alkoholistává azok közül, akik megisznak néhány pohárral egy partiban. Még azok sem, akik egy-két alkalommal akkora nagyivást tartanak, hogy másnap nem emlékeznek szinte semmire.

 

Magyarország az egymillió alkoholista országa

Azonban bizonyított tény, hogy Magyarországon a felnőtt lakosság több mint tíz százaléka alkoholfüggő, ezért nem árt fokozottan ügyelned arra, hogyan és mennyit iszol. Elsősorban, ha valamely felmenőd (szülőd, nagyszülőd) egyértelműen alkoholista. Másrészt akkor, ha azon kapod magad, hogy egy negatív élmény (például szakítás vagy rokonod elvesztése) után, vagy stresszes helyzetben (például egy nehéz, rendkívül fontos ZH vagy vizsga előtt) az a legelső gondolatod, hogy itallal lazíts. Amennyiben úgy érzed, bármelyik igaz rád, mindenképp óvatosan közelítsd meg az alkoholfogyasztás kérdését. De azoknak is érdemes önvizsgálatot tartani, akik heti szinten többször is annyit isznak, hogy részegek lesznek tőle. Nem csak péntekenként majd ráadásként a szombati buliban.

 

Mikor kezdődik a baj?

A probléma egyértelműen akkor kezdődik, ha már nem pusztán a szórakozás miatt és a társaság kedvéért iszol. Akár egyedül otthon is felbontasz egy doboz sört, kinyitsz egy üveg bort, vagy esetleg lehúzol egy töményet. Ha ez már fiatal korodban elkezdődik, akkor rendkívül magas a kockázata annak, hogy felnőttként alkoholista váljon belőled. Feltehetőleg te sem szeretnéd, ha az lenne később a jelmondatod, amit Cersei Lannister mondott a Trónok harcában: „Iszom, mert jól esik.”. Akkor hallgass inkább Bridget Jonesra, aki így vélekedett: „Ha azonnal nem változtatok, olyan életem lesz, ahol a legmeghittebb kapcsolat egy üveg borhoz fűz.”.

Fotó: 123RF

Ha nem tudod hol a határ, rengeteg problémád származhat később…

A mai világban (ahol nem sikk már inni, mint 40-50 évvel ezelőtt) nagyon nehéz helyzetbe hozza magát egy alkoholfüggő. Szinte bármennyi és bármilyen diplomád vagy egyéb végzettséged lehet, egy állásinterjú alkalmával például a legtöbb HR-esnek feltűnnek az árulkodó jelek (püffedt arc, remegő kezek). Továbbá a párválasztásodat is rendkívül megnehezíti ez a betegség, hiszen kevesen képzelik el magukat egy függőségben szenvedő személy oldalán. Arról már nem is beszélve, hogy ha már esetleg késő, és ezt te is belátod, akkor a felépülés nemhogy nem könnyű, de nem is olcsó: egy 28 napos felépülési program például 2 100 000 forintba kerül.

 

Összességében

Mindent összevetve tehát érdemes már fiatalkorodban is tudatosan, csak mértékkel innod, nehogy olyan szokásod alakuljon ki, ami később akár az egész életedet tönkreteheti.

Az igazság a forralt borról – valóban érdemes fogyasztani?

Tényleg felmelegít a forralt bor?

Elsősorban azért szeretünk forralt bort inni – már az ízélményen túl –, mert kellemesen melegünk lesz tőle. Vagy legalábbis úgy érezzük… Az alkohol fokozza a vérkeringést, ezáltal kipirulhatunk, végtagjaink felmelegedhetnek. Ez könnyen tűnhet úgy, mintha kellemesen átjárná mindenünket a forróság, és már nem is fáznánk, de nem érdemes erre hagyatkoznunk. A hőleadásunk tulajdonképpen pont megnövekszik ilyenkor, így pedig sokkal gyorsabban kihűlhetünk. Az alkohol miatt egészen “lelazul” a testünk is, így előfordulhat, hogy még a borzongás vagy vacogás is leáll, amellyel a testünk hőt igyekszik termelni. Persze, korlátozott fogyasztás és a megfelelő ruházat esetén azért nem kell nagyon megijednünk.

 

Jó a náthára?

A megfázás kezelésére mindenkinek van egy tuti tippje, így természetesen sokan a forralt borra esküsznek. Ez annyiban bizonyosan igaz, hogy a meleg folyadékok segíthetnek például az orrváladék fellazításában. Ezenfelül azonban nem valószínű, hogy komoly gyógyhatással bírna, hacsak nem turbózzuk fel kifejezetten légúti megbetegedésekre használt gyógynövényekkel.

A tél sztárja: a forralt bor (Forrás: Pixabay)

Jobban alszunk tőle?

A lefekvés előtt elfogyasztott pohár borról azt rebesgetik, hogy – amennyiben rendszeres szokássá válik – az elhízás elleni küzdelemben is segítőtársunk lehet. Sokan azonban akkor gurítanak le egy pohárkával, ha alvási problémákkal küszködnek. Ez sajnos nem feltétlenül jó ötlet. Az tagadhatatlan, hogy könnyedebben merülünk álomba alkoholfogyasztás után. Ennek ellenére nehezebben jutunk el a nyugodt, mélyalvási fázisba, így végeredményben sokkal kevésbé kipihenten ébredünk fel. Az alvás előtti alkoholizálás különösen akkor kerülendő, ha nem fogyasztunk vacsorát. Az alkohol irritálja a gyomor nyálkahártyáját is, amely hosszú távon nem kecsegtet semmi jóval.

 

Mikor ne ülj autóba?

A jogosítvány megszerzéséhez szükséges életkor 17 év. Ha ezt betöltötted és átmentél a KRESZ és elsősegély vizsgákon, továbbá levezetted a végső megmérettetéshez szükséges óraszámot, már mehetsz is a gyakorlati vizsgára.

Azonban vigyázz, ne szálljon a fejedbe a dicsőség, amint kézhez kapod az újabb – ezúttal rózsaszín – plasztikkártyádat. Egyre többször kerülnek olyan riportok a híradóba, amelyek arról szólnak, hogy tizenévesek okoztak halálos autós balesetet.

Fotó: 123RF

Ezekre mindig ügyelj!

Mindig mérd fel a helyzetet, hogy képes vagy-e vezetni az adott útviszonynak megfelelően. Például, ha egy hete kaptad csak kézhez a jogosítványodat, és még sosem vezettél havasesőben, akkor inkább várj kicsit, míg jobb lesz az idő. A látásviszonyok és a csúszás miatti féktávolság például teljesen más ilyenkor. Az pedig, ha ilyen körülmények felkészületlenül érnek, könnyen balesethez vezethet.

A másik, amit már biztos, hogy sokan elmondtak neked, de nem lehet elégszer elismételni: soha ne ülj úgy a volán mögé, ha előtte akárcsak egy kevés alkoholt is fogyasztottál, az alkohol ugyanis egyfelől hamis magabiztosság érzést kelt, másrészt tompítja az összes érzékszervedet, így könnyen baleset okozhatsz, ha így vezetsz.

Vigyázz, ki mellé ülsz be!

Sokszor azonban arról lehet hallani, hogy nem a sofőr veszíti életét egy balesetben, melyet ő okozott (bármilyen okból kifolyólag), hanem egy olyan barátja, aki vele utazott. Egy sofőr általában korábban felméri, hogy baleset fog történni, mint az utasa, és önkéntelenül is úgy próbál javítani az utolsó másodpercekben, hogy neki ne legyen baja.

Az pedig a te felelősséged, hogy ki mellé szállsz be az autóba. Mindig győződj meg arról, hogy a vezető kellően rutinos és nem felelőtlen, hogy lehetőleg ne te legyél benne a következő nap az esti hírekben.

Hogyan előzd meg, hogy eldurvoljon a házibulid?

Amire a legtöbben gondolnak

A legtöbben elsőre azt gondolják, hogy egy buli eldurvulása az elfogyasztott alkoholmennyiségen múlik. De a legendás buliknak mégsem az az ismérve, hogy mindenki úgy leitta magát, hogy nem emlékezett másnap semmire.

Fotó: 123RF

A következő, amire gondolhat az ember, az a meghívottak száma. Ebben már van valami, mert nyilván nagyobb kockázat, ha huszonöten partiznak, mint ha öten. Azonban sok ember is lehet együtt kulturáltan szórakozni, főleg, ha a társaság összeszokott, és tagjaik jól ismerik egymást.

 

A valódi veszélyforrás

Az igazi probléma viszont az, ha a házigazda nem figyel oda eléggé a vendéglista összeállítására, esetleg olyan embereket is meghív, akiket csak felületesebben ismer. Ez azért is veszélyes, mert ha néhány vendég egyáltalán nem ismer egy már korábban összeszokott brigádot, akkor lehet, hogy a házigazda tudta nélkül megadja a címet néhány ismerősének, hogy jöjjenek ők is.

[kiemelt]Pontosan ez az a pont, amikor a házigazda kezéből kicsúszik az irányítás.[/kiemelt]

Ha már egyvalaki megteszi, hogy hívatlanokat invitál a buliba, akkor más is meg fogja tenni, és az eredeti szervező egyszer csak azon kapja magát, hogy tele van a háza idegenekkel.

Idegenként pedig sajnos sokan megengednek magukat olyan cselekedeteket, amiket amúgy egy ismerős házában nem tennének meg: poénból leöntik a falat vörösborral, szándékosan összetörnek ezt-azt a berendezésben, vagy szétdobálják a hűtőben talált tojást.

 

Erre ügyelj!

Tehát, ha bevállalod, hogy házibulit tartasz, arra ügyelj elsősorban, hogy olyan emberek hívj csak meg, akikben feltétlenül megbízol, és tudod, hogy semmiképp sem fogják a tudtodon kívül növelni a vendéglistát!