bitcoin – Diplomátszerzek

Amit a bitcoin kapcsán tudni érdemes: TOP 5 trend, itt tart a blokklánc-technológia – ötödik rész

Csak 2021-ben 6,6 milliárd dollárt (2600 milliárd forintot) költött a világ blokklánc-alapú fejlesztésekre, az előrejelzések szerint pedig ez az összeg 2024-re megduplázódhat. (Csak a tavalyi ágazati költés annyi, amennyiből minden egyes, 10 év feletti magyarnak egy-egy vadonatúj iPhone-t lehetne venni!)

A blokklánc az egyik legmeghatározóbb technológiává lépett elő a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás mögött, globálisan immár közel 40 millió felhasználóval.

„Elképesztő növekedést jósolnak tehát a blokklánc-megoldások piacán, a kérdés csak az, mely területek kerülhetnek fókuszba 2023-ban” – teszi fel a kérdést Gönczy Gábor, a Stylers Group vezetője.

Szerinte sok-sok példa mutat rá, hogy szinte minden területen hasznát vehetjük a blokklánc nyújtotta előnyöknek: gyakorlatilag ott, ahol több fél együttműködésére van szükség, illetőleg az ügyletek résztvevői a technológia segítségével győződhetnek meg arról, hogy adataik, értékeik, pénzügyeik nem sérülnek. Ez pedig egyre fontosabb lesz, ahogyan halad előre a digitalizáció sőt, biztonsággal kijelenthetjük, hogy a blokklánc nélkül a jövőnk szinte elképzelhetetlen – húzza alá Gönczy Gábor.

 

Érdekel bővebben a bitcoin téma?

Olvasd el mindenképpen a bitcoin cikkünk első, „alapozó” részét!

Minden, amit a bitcoin kapcsán tudni érdemes – első rész

Ne feledd továbbá a bitcoin kisokosunk második részét sem, amelyben felhívjuk a figyelmed arra, hogy ne keverjük össze a blokklánc-megoldásokat és az ezekre épülő kriptopénzeket.

Minden, amit a bitcoin kapcsán tudni érdemes – második rész

A harmadik részben arról olvashatsz, vajon van-e értéke a bitcoin mögötti technológiának, a bitcoinnak és sok ezer társának? Jelenleg van ázsiója a piacon (ha harmadára esett is a bitcoin ára bő fél év alatt), de vajon létezik-e belső, valódi értéke? Ha igen, akkor mi adja, mi képviselheti azt?

Minden, amit a bitcoin kapcsán tudni érdemes: mi az értéke? – harmadik rész

Mennyit érhet valójában a bitcoin? (Olvasd el a negyedik cikkünket!)

Amit a bitcoin kapcsán tudni érdemes: mennyit érhet pontosan? – negyedik rész

 

Nézzük most a TOP 5 bitcoin-, illetve blokklánctrendet

1. A blokklánc és a bitcoin is rohamléptekben zöldül

Az energiakrízis miatt egyre több kétség merül fel azzal kapcsolatban, mennyire fenntartható ebben a helyzetben az óriási energiaigényű számítási kapacitások biztosítása. Miközben valóban egyes országok éves fogyasztását emészti fel például a bitcoin bányászata, kevesen tudják, hogy ez az ágazat a kifejezetten zöldek közé tartozik: jelenleg az energiafelhasználásuk mintegy 57 százalékát megújulók fedezik. Ez pedig a kedvező szinergiák (például a szél- és szélerőművek időszakos túltermelése) miatt a jövőben valószínűleg csak tovább erősödik.

2. Tovább hódítanak az NFT-k – közel sem csak a bitcoin van nyeregben

Az NFT-k (Non-Fungible Tokens, azaz nem helyettesíthető tokenek) lehetővé teszik egy-egy értéktartó eszköz tulajdonjogának kétség nélküli biztosítását. A megoldás gyakorlatilag letarolta a művészeti ágakat, és nagyon úgy tűnik, újabb területeket hódít meg. A legnagyobb zenészek jelentetik meg dalaikat NFT-formátumban, ahogy prémium italgyártók is használják a technológiát, sőt olyan márkák, mint a Nike és a Dolce & Gabbana is NFT-ket kapcsolnak legújabb kollekcióikhoz – és várhatóan tovább terjed az őrület, amely egyben óriási üzlet is.

3. Digitális identitásunk kulcsa

Ahogy egyre több hétköznapi tevékenységünk kerül át az online térbe, felmerül a kérdés: hogyan hitelesíthetünk hivatalos dokumentumokat, rendelkezhetünk egészségügyi adatainkkal, vagy éppen intézhetünk olyan közügyeket biztonságosan, amelyeket korábban csak a hivatalokban volt lehetőségünk. Számos országban már most is a blokklánc a digitális személyazonosság kulcsa, hiszen ez az a technológia, mely kétséget kizáróan szavatolja, hogy nem tudnak illetéktelenek belenyúlni hivatalos ügyeinkbe, vagy hozzáférni privát adatainkhoz.

4. Jönnek-mennek a vakcinák

A koronavírus-járvány egyik fontos hozadéka a világszintű oltási kampány volt, és úgy tűnik, ez a jelenség hosszabb távon is velünk marad. Az oltóanyagok elosztása komoly logisztikai kihívást jelent, ugyanakkor számos sajnálatos példa akadt a vakcinák hamisítására is. Az előbbiekben részletezett előnyök miatt a blokklánc-technológia kifejezetten alkalmas az oltóanyagok útjának követésére, illetve annak biztosítására, hogy mindenkihez a valódi védelmet nyújtó vakcinák juthassanak el.

5. Blokklánc a felhőben

Az olcsó és rendkívül rugalmas felhőalapú megoldások a blokklánc-technológia területén is egyre népszerűbbek: miközben a fejlesztők gyorsan és könnyedén készíthetnek és tárolhatnak blokklánc-alkalmazásokat és okosszerződéseket, a cégek bérköltséget takaríthatnak meg, mivel a hálózatfejlesztést nem házon belül kell végezni. Ezzel lényegesen nagyobb erőforrásokat fordíthatnak termékoptimalizálásra, a felhőszolgáltatótól pedig hatékony és agilisan reagáló infrastruktúrát kapnak.

A nyitókép forrása: Pixabay

Amit a bitcoin kapcsán tudni érdemes: mennyit érhet pontosan? – negyedik rész

Mennyit ér valójában a bitcoin manapság?

Az elmúlt hónapok történései után még inkább jogos a kérdés: valójában mennyit érnek az olyan (virtuális) devizák, amelyek mögött sem államok pénzügyi ereje, sem gazdasága, sem GDP-je, sem hadseregek kényszerítő ereje nem áll.

A válasz röviden: hosszú távon nem tudja senki, ám az bizonyos, hogy ma és holnap (tehát rövidebb távon) is pontosan annyit, amennyit éppen adnak érte a legnagyobb és a kisebb kriptotőzsdéken.

A cinizmust félretéve: erre a kérdésre az igazi választ

a mára kialakult kriptopiacok következő éveinek tényleges hírei, trendjei és árfolyammozgása adhatja meg, ami tükrözi majd a globális véleményeket és várakozásokat a kriptovilággal szemben.

Másképpen: az árfolyam a fentiek szerint, akár lassan eshet vagy zuhanhat évekig, de felfelé is araszolhat vagy száguldhat, a piac értékítélete szerint.

– 

Érdekel bővebben a téma? Olvasd el mindenképpen a bitcoin cikkünk első, „alapozó” részét!

https://diplomatszerzek.hu/bitcoin-kripto-tudastar-elso-resz/

Ne feledd továbbá a bitcoin kisokosunk második részét sem, amelyben felhívjuk a figyelmed arra, hogy ne keverjük össze a blokklánc-megoldásokat és az ezekre épülő kriptopénzeket.

https://diplomatszerzek.hu/bitcoin-tudni-erdemes-masodik-tudastar-kriptodeviza-kripto/

A harmadik részben arról olvashatsz, hogy vajon van-e értéke a bitcoin mögötti technológiának, a bitcoinnak és sok ezer társának? Jelenleg van ázsiója a piacon (ha harmadára esett is a bitcoin ára bő fél év alatt), de vajon létezik-e belső, valódi értéke? Ha igen, akkor mi adja, mi képviselheti azt?

https://diplomatszerzek.hu/bitcoin-tudni-erdemes-tudastar-kisokos-harmadik-resz/

– 

Tehát, hogy a kriptopénzek ára lassan eshet vagy zuhanhat évekig, de felfelé is araszolhat vagy száguldhat – bizonyosat senki nem tudhat ma erről!

Hiszen gondoljunk arra, hogy még az olyan stabil és „fix” értékmérők, mint a svájci frank vagy az arany is nagy átértékelődéseken mentek keresztül már 5-10 év alatt is.

Honnan a csudából tudhatjuk ma, hogy egy olyan fiatal „pénz”, mint a bitcion vagy az ethereum mit fog érni, akár csak hozzávetőleg, 3-4 vagy akár 10-20 év elteltével?

Egyelőre annyit tudunk mondani – ha a több éves, nagyobb ívű folyamatokat nézzük –, hogy a 2017 nyara óta tartó globális kriptoőrület több hullámban repítette óriási magasságokba, majd mélységekbe a bitcoin és más vezető digitális pénzek vagy más, felkapott kis társaik árfolyamát. (Ez utóbbiak általában sokkal nagyobbat estek egy év alatt, mint a nagyok, bár ha megugranak, akkor felfelé is jobban száguldhatnak általában!)

Természetesen az óriási kriptopénzvagyonokkal rendelkező úgynevezett stakeholderek (akik már a kezdetekkor a tűz közelében voltak, amikor még szinte semmit sem értek ezek az eszközök) egy-egy hosszabb áremelkedési ciklust követően nyilvánvalóan alaposan „nyakon öntik” a piacot.

Teszik ezt mégpedig dollárban kifejezve is hatalmasra duzzadt, mesés vagyonuk egy részével azért, hogy zsebre tegyék a hihetetlen nyereséget. Tehát, hogy az egykor még semmit sem érő rengeteg digitális „valamilyüket” valódi pénzre, ténylegesen elkölthető dollárra, forintra, satöbbire, váltsák fel.

Mi van most a bitcoin piacon?

Ez az immár öt éve tartó húzd meg-ereszd meg játék érhetett most a végéhez 2022 tavaszán.

A bitcoin abszolút árfolyamcsúcsa 2021 novemberében 67 ezer dollár felett volt (lásd az ábrát), a 2022-es év eddigi csúcsa pedig március végén volt 48 ezer dollár körül, ami akkor 16 millió forintot ért. Ezzel szemben ma 16-17 ezer dollár (6,2-6,6 millió forint) alatti a kurzus, tavasz óta folyamatos, trendszerű, és igen-igen jelentős leértékelődés mellett.

btc bitcoin price usd

A bitcoin árfolyamának alakulása az elmúlt években (Forrás: Ycharts)

Magyarázat a fentiekhez: ha valaki a Covid első hulláma idején szállt be, akkor még most is nyerőben lehet, da ha 2021 január és 2022 nyara közt vásárolt, akkor hatalmasat bukott, ha most elad. Viszont, ha megtartja kriptopénzét, akkor még bármi lehet: veszíthet még többet, de vissza is nyerheti pénzét, nem tudhatjuk.

Idén tavasztól ugyanis úgy tűnik, hogy a háború, az infláció, továbbá a világgazdasági válság réme az eddig lelkes kriptobefektetők millióit tántoríthatta el attól, hogy újra és újra „kemény-valutát”, azaz igazi pénzt adjanak ezekért a „játék-pénzekért”…

Így, ha a nagyobb stakeholderek tartják is befektetéseiket, újabb lelkes vevő (azaz új beszálló ebbe a fura őrületbe) mostanság talán egyre kevesebb lehet.

A nagy eladóknak így kevesebb új beszállóval kell megelégedniük ebben az átláthatatlan globális játékban, amit sokan a középkori holland tulipánhagyma őrülethez hasonlítanak. Ez utóbbiból egyébként egészen jó, és felettébb tanulságos amerikai kosztümös film is készült.

https://port.hu/adatlap/film/tv/tulipanlaz-tulip-fever/movie-175375

Ne feledd azonban, hogy

a fenti hatalmas árfolyam-hullámzásokkal mutatkozik meg a kriptopénz befektetések piramisjáték jellege, amelynek fő hajtóereje eddig a blokklánc technológia mindenhatóságába vetett de facto vakhit volt.

Ugyanakkor: ha egyszer a véges darabszámú bitcoin lesz az új csodás világpénz, vagy éppen véges elérhetőségű digitális aranyként tekintünk rá, akkor az értéke szinte végtelen.

Miért gondolom ezt? Mert ma pár millió ember értékeli nagyra, de ha egyszer 3-5 milliárd felnőtt szeretné szinte egy időben megvenni, akkor az egekig nőhet az ára, nemde? Gondolj csak arra, mennyibe került egy ma 100-200 forintos szájmaszk az első Covid járvány kitörésekor: a mai árak tíz-hússzorosát is könnyen megadtuk érte, ha lehetett egyáltalán kapni valahol…

Ugyanakkor, ha a kriptovilág a süllyesztőbe megy évek múltán, ha „kimegy a divatból”, akkor a coinok értéke inkább a nullához fog közelíteni. Nem gondolod?

A fenti kettő közül melyik lehet a valós bitcoin-forgatókönyv?

Mindez azonban elmondható végső soron az irreálisan értékelt részvényekről vagy akár a túlértékelt ingatlanokról is, hiszen így alakulnak a tőzsdei árfolyam-buborékok.

Részletesen ezek alapjait itt találod:
https://en.wikipedia.org/wiki/Economic_bubble

Ezek kialakulásának és természetének kutatása persze külön tudományos alágazat, ám azt nem tudhatjuk ma, hogy évek múltán hová futnak ki ezek a trendek, divatok, beleértve a kripto őrületet is.

Erről – őszintén szólva – mi is csak spekulálni tudunk: amennyiben a most felnövekvő generációk, pontosabban azok szószólói (tehát Ti magatok) elfogadjátok, majd általános és egyetemes értékmérőknek a blokklánc-kódsorokat, akkor például a bitcoin, legalább részben (persze lassan, fokozatosan) átveheti az új, fiatalabb generációk fejében az arany, vagy lagalább az igazi pénzek, esetleg a kötvények, részvények mai szerepét – legalább részben.

Ahogyan egy bitcoin belső értékét mindössze a kibányászásába fektetett energia ára adja, addig az arany, mint fém sem bír sok használati értékkel; mindössze annak ritkasága és ékszerként, esetleg nyomtatott áramkörökben történő használata ad a ritka sárga fémnek némi használati értéket.

A bitcoin és más „kriptók” digitális bányászatáról itt olvashatod el az alapokat:

https://en.wikipedia.org/wiki/Cryptocurrency#Mining

Ezen túl – gondolj csak bele – az arany értéke, használati cikkekre, szolgáltatásokra való átválthatósága sem több, mint egy „erős közmegegyezés” pár ezer éve, igaz, immár mintegy 8 milliárd ember között…

Az aranyhoz hasonló „korlátozott elérhetőség” a bitcoinba is be van kódolva (a szó szoros értelmében is…), mert véges darab bányászható belőle számítógépekkel.

Ha tehát a jövő felnövekvő generációi ezt kellően nagy számban elhiszik-elfogadják, akkor például a 100 ezer forint értékű árammal egykor kibányászott (kiszámított) „6644522_nmd__fdsljfsuo_HSZBE_jjfdGDbhkHAS_76347653” kódsor (csak egy hasraütéssel kitalált példa kódsor – a szerk.), ami nem másolható le, nem hamisítható, az igenis valamilyen értékkel bírhat.

Azaz miért ne érhetne éppen annyit, mint ma egy ugyanilyen, szinte ugyanennyire haszontalan, hat grammos aranylánc? Hmm?

Te mit gondolsz a fentiekről? Írd meg nekünk kommentben!

Minden, amit a bitcoin kapcsán tudni érdemes: mi az értéke? – harmadik rész

Vajon milyen értéke van magának a technológiának, vagy az ezzel létrehozott „érmének”, azaz a különféle coinoknak?

Nem csak a bitcoin létezik ám!

Ne feledd: több mint 9000-féle ilyen eszközt tartanak nyilván, de ha szerencsét próbálnál, akkor a top 20, top 50 érmén túl mással ne próbálkozz, hiszen a top 3-5 érme (jelenleg: a bitcoin [BTC], az ethereum [ETH], a dodgecoin, a cardano és a polygon) is hatalmasat esett, befektetni csak úgy szabad, ha mintegy lottószelvényként tekintesz rájuk. Vagyonod 5-10 százalékánál többet pedig semmi esetre se fektess még BTC vagy ETH eszközökbe se!

Ne hagyd ki a bitcoin cikkünk első részét!

E mellett érdemes elolvasni a bitcoin kisokosunk második részét is.

Folytatva az előző részt:

a technológiák és a coinok korábbi különválasztását követően adódik a harmadik kérdés: milyen értéket képviselnek a piacon, a tőzsdén a kriptodevizák, azaz mit adnak értük cserébe mások. Mennyit érnek egy nagy, közös, lényegében globalizált piactéren?

A befektetők, a spekulánsok (és persze a mindennapi hírfogyasztók) leginkább ezekre a kérdésre koncentrálnak: mennyit ér most, és mennyiért tudom majd továbbadni 1 nap, 1 hónap, 1 év vagy 10 év múlva?

Igaz, az is nyilvánvaló, hogy mondjuk

a bitcoin vagy az ethereum értéke egyáltalán nem független attól, hogy mennyire sikeresen terjed, mire használható a valóságban a blokklánc technológia. Illetve, hogy kellően biztonságosak-e maguk a kripto értékmérők, továbbá, hogy mennyire számítanak likvidnek és feltörhetetlennek a kriptotőzsdék.

Ez utóbbiakról is lehetne akár egy egész fejezetet írni, ahogyan a kripto értékmérők – és közel sem csak a bitcoin – előállításáról, azaz bányászatáról is, ám ezeket most tegyük félre.

Inkább azt próbáljuk meg kideríteni, hogy hol áll ma a blokklánc technológia, és ebből következően a kripto eszközök hosszabb távú, további felértékelődésének milyen esélyei, akadályai lehetnek. A Stylers Group szakértői összeszedték számunkra a technológia (nem pedig a kriptopénzek!) legfontosabb trendjeit, amelyről az ötödik részben olvashattok majd.

Alább a Bitcoin elmúlt időszaki dollárárfolyamának mozgását mutatjuk be, amelyből látható, hogy a dollár jelentős erősödése ellenére közel egynegyedére zuhant tavaly nyár óta az árfolyam (a képen alaposabban megnézheted az árfolyam alakulását).

 

Forrás: Yahoo! Finanace

Mi lehet a drámai értékvesztési folyamatok mögött?

Ahogyan az előzőekben utaltunk rá, a technológiai trendek végső soron egyáltalán nem függetleníthetők a kriptodevizák aktuális piaci értékétől, rövid távon az FTX tőzsde minapi összeomlása és az ilyen tőzsdék feltörése nagyot „üt” lefelé a pillanatnyi árakon.

Ugyanakkor – hosszabb, többéves távon – számos ok miatt rendkívül nehéz a piaci folyamatok mögé nézni.

Gondoljunk csak bele, hogy az elmúlt évek alatt hatalmasra duzzadt kriptotőzsdéken pár hét vagy hónap alatt nagyobb a forgalom, mint amennyi a teljes magyar költségvetés éves bevétele.

Ez azt jelenti, hogy világszerte milliók fektettek kisebb nagyobb vagyonokat kriptoeszközökbe. Ráadásul az utóbbi egy-két évben már nem csak vagyonos emberek, de vállalatok, intézmények, tehetős emberek pénzét gondozó alapkezelők is vásároltak, összesen milliárd dolláros nagyságrendben a legismertebb kriptodevizákból.

Amint azonban híre kel, hogy egy-egy nagyobb állam be akarja tiltani vagy szigorúan akarja szabályozni ezeket (például Kína, Oroszország vagy éppen az USA, az EU), esetleg egy-egy hatalmas, többmilliárd dollárnyi eszközt kezelő tőzsdét feltörnek (ahogy az előzőekben írtuk), rögtön megrendül a nemzetközi befektetői bizalom a kriptodevizák iránt.

Ez történt a közelmúltban is, ám sok, nagy piaci szereplő a gazdasági visszaeséstől (is) tartva stabilan az eladói oldalon van. Nem ide, inkább más területre menekítik a pénzeket, például az egyre magasabb kamatok miatt akár az „atombiztos” államkötvények felé, mégpedig világszerte.

Folytatjuk pár napon belül!

Fotó: Unsplash

Minden, amit a bitcoin kapcsán tudni érdemes – második rész

Egy fontos bitcoin alapvetés: ne keverjük a blokkláncmegoldásokat és a bitcoin eszközt – valamint más kriptopénzeket!

Folytatjuk tehát a kriptovilág, a bitcoin és társainak rejtelmeibe beavató sorozatunkat. 

Ha csak egy mondatot viszel magaddal: külön kell választani azt, ami a témában kevésbé jártasak fejében összekapcsolódik. 

Egyfelől a blokklánc-technológiákat, másfelől pedig a blokklánc- technológiákra épülő, már jó ideje kibocsátott értékmérőket: a bitcoint, az ethereumot, továbbá az említett 9300-féle, esetenként csak egy-két, vagy akár több tucat kriptotőzsdén kereskedett hasonló társukat. 

Ahogy látszik, a blokklánc „csupán” a technológiát jelöli, azt a különleges megközelítést és az ezekre épülő szoftver-megoldásokat, amelyek lényege, hogy egy adott kódsorozat de facto lemásolhatatlan legyen.

Ezt „tudja” a blokklánc. (Az első cikkünket is olvasd el, ha új vagy a témában.)

Mégpedig azért, mert (nagyon leegyszerűsítve) az adott kódsor valódiságát és hitelességét milliónyi másik, a hálózaton lévő számítógép – bányász- és tranzakciós gépek – gyakorlatilag valós időben, egyszerre, véletlenszerűen ellenőrzi.

A blokklánc-megoldásokat tehát egyfajta hamisíthatatlan, digitális pecsétként kell elképzelni, amely (tehát maga az egyedi, digitális kódsor) kiválóan alkalmas 

  • akár fizikai értékpapírok, gépek, valódi pénzzel történő fizetések, átutalások egyediségének igazolására, 
  • a személyazonosságunk igazolására (főként az online térben), 
  • a számlapénzek biztonságának növelésére. 

Használható továbbá 

  • romlandó élelmiszerek útjának nyomon követésére a termelőtől a fogyasztóig (ahogyan a tojásra, húsra, vagy a tejtermékekre szoktak lejárati dátumot pecsételni), 
  • digitális műalkotások egyediségének, eredetiségének azonosítására (ezek az úgynevezett NFT-k),
  • további tucatnyi hasonló dologra. 

Mi a csuda az a kriptodeviza, vagy kriptovaluta?

A kriptodevizákat kissé pontatlanul sokan kriptovalutáknak nevezik – a valuta ugyanis általában készpénz, így ami digitális, azt inkább csak devizának lehet(ne) nevezni.

A lényeg, hogy a kriptodevizák (megint csak nagyon leegyszerűsítve)

olyan értékkel felruházott, egyedi és hamisíthatatlan kódsorok, amelynek biztonságát a bennük használt blokklánc-technológia garantálja.

Ezeket – ahogy írtuk – el lehet lopni, ha nem őrizzük jól (ahogyan az igazi pénzt is), de duplikálni nem lehet, mert a rendszer 

minden egyes tranzakció során ellenőrzi ezt a valódiságot, és csak az eredetit fogadja el jónak, a hamisítottat mindig visszautasítja. 

Azaz, ha valaki hamis bitcoint próbál dollárra, más kripto-eszközre, vagy bármire elcserélni (másképpen: fizetni vele), azt a rendszer bizonyosan megtagadja.

Lépjünk kicsit vissza: gondoljunk bele, hogy a papírpénz sem más, mint egy olyan darab papír, amelynek valódiságát és egyediségét a rajta lévő sorozatszám és a pénz kinyomtatásánál használt speciális technológiák garantálják. 

A következő részben megvizsgáljuk, hogy vajon van-e értéke magának a technológiának, vagy az ezzel létrehozott „érmének”? Illetve, hogy jelenleg van-e ázsiója a piacon (ha harmadára esett is az ára bő fél év alatt), s vajon marad-e belső értéke? Ha igen, akkor mi adja, mi képviseli ezt?

A nyitókép forrása: Unsplash.com

Minden, amit a bitcoin kapcsán tudni érdemes – első rész

Meglehetősen komoly gondban vannak most azok a – sokszor igen fiatal – kisbefektetők, akik az utóbbi egy-két évben szálltak be ebbe a furcsa spekulációba ami a bitcoin és más valuták környékén elfordult. A legrosszabbul pedig azok jártak, akik nem a TOP10, TOP20 kriptodevizába fektettek, hanem az összesen közel 9300 (!)-féle kriptoeszköz közül sikerült valamilyen ismeretlen, a legtöbb esetben nagyot zuhanó kripto-üdvöskét választaniuk – írta a közelmúltban a Makronóm.

Csalók is akadnak a bitcoin farvizén

És még nem is szóltunk azokról, az „ügyes” kezdeményezésekről, amelyek valamilyen nemzetközi vagy éppen hazai megmondóember vagy pénzügyi guru által népszerűsített, ámde semmilyen kriptotőzsdén sem jegyzett „himi-humi” coin-ok formájában gyűjtöttek pénzt a legkülönfélébb célokra.

Döntő többségükkel valamilyen multi level, vagy csalást jelentő piramisjátékot avagy pilótajátékot, például más kripto-eszközökbe történő befektetéseket próbálgatva.

Ez utóbbi „üzletemberek” talán még mindig hisznek abban, hogy az emberektől összegyűjtött valódi pénzük, tőkéjük, beforgatva valamilyen saját projektbe, vagy kriptopénzbe később a blokklánc-forradalomban fialhat.

Nagyon vigyázz tehát minden ilyen ajánattal, semmilyen online ajánlatra ne adj pénzt!

Nehogy azután szorongj emiatt feleslegesen!

Nem ér annyit a gazdagság távoli ígérete, hogy ne aludj nyugodtan…

A kriptotőzsdék egyébként nem túl szabályozott virtuális piacterek (szerverek és az azt üzemeltetők), amelyek saját „pénzzel” is rendelkeznek a minimális likviditás biztosítására, de jellemzően inkább összekötik a kriptopénzeket egymás közt, vagy a valódi devizára „elcserélni” kívánó feleket.

Hatalmas kripto-botrány volt a napokban, hallottál róla?

Ezeket viszonylag gyakran törik fel, sőt nemrég egy hatalmas tőzsde (a második legnagyobb) be is csődölt! Ez utóbbiról, a hatalmas botrányt kavart FTX sztoriról ebben a cikkben olvashatsz részleteket!

Ha ezeket a szabályozatlan tőzsdéket feltörik (mint láttuk akár a legnagyobbaknál is), vagy csődbe mennek (lásd fent az óriási FTX esetét), akkor azott tárolt kripto-eszközök egy része vagy akár egésze is elveszhet, hiszen azokat hamisítani nem lehet, de ellopni igen!

bitcoin uni

Forrás: Unsplash

Igyekszünk most nem tenni igazságot a bitcoinpártiak és a bitcoint ellenzők tábora között, hiszen mi sem látunk a jövőbe.

Inkább megpróbáljuk a lehetetlent: megtippelni azt, hogy merre halad ma a kívülállók számára totálisan átláthatatlan kriptovilág.

Mindebben a legfontosabb! Ne keverjük össze a szoftveres és hardveres blokklánc megoldásokat (magát a technológiát) és a kriptopénzeket, azaz a technológiára épülő olyan kódsorokat, amelyek bányászást követően valamilyen virtuális tőzsdén valódi pénzre is átválthatók!

Ezekről, e két alapfogalom további különbségéről, és még sok másról is, részletesebben a cikksorozatunk következő részében lesz szó! Nézzetek vissza pár napon belül!