Covid – Diplomátszerzek

Ha ezt elolvasod, még inkább fogsz maszkot hordani

Az Energiatudományi Kutatóközpont, a Semmelweis Egyetem és a Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársai arra keresték a választ, milyen méretű levegőrészecskéken képes a koronavírus megtapadni, és milyen külső tényezők (levegőminőség, mozgás stb.) befolyásolják terjedését.

„A világon minden eddiginél szélesebb tartományban (70 nanométer – 10 mikrométer) tudtuk kimutatni a vírust a levegőrészecskéken – egészen alacsony méreten is” – idézi Müller Veronikát, a Semmelweis Egyetem (SE) Pulmonológia Klinikájának igazgatóját az SE közleménye.

 

Ultrafinom részecskén is kimutatható a Covid örökítőanyaga

„A koronavírus örökítőanyaga leginkább a 0,5–4 mikrométer tartományú aerosolban volt jelen, de ultrafinom részecskéken is azonosítottuk” – tette hozzá Müller Veronika.

Ez azért lényeges, mert

[kiemelt]minél kisebb a részecske, annál könnyebben jut be a szervezetbe – s így rajta a vírus is.[/kiemelt]

A szállópor (PM 2,5 azaz 2,5 mikrométernél nem nagyobb részecskék) önmagában is veszélyes, mert a tüdő mélyébe is bejut.

A kutatás szerint a vírusokat nagyon könnyen belélegezhetjük, így fontos lehet a maszk bizonyos helyzetekben (Fotó: 123rf)

A 0,3 mikrométernél (300 nanométer) kisebb, néhány száz nanométeres részecskék pedig a felső légutakból a léghólyagokon keresztül közvetlenül a vérbe is be tudnak kerülni. Mivel ez a tartomány megegyezik a vírus RNS-ének méretével,

[kiemelt]nem kizárt, hogy a vírusok egyedül is képesek a levegőben terjedni anélkül, hogy szállóporhoz vagy kisebb levegőrészecskékhez kapcsolódnának.[/kiemelt]

 

A felületek mellett a felkavart levegő is kockázat lehet

A részecskék döntően reszuszpenzióval kerülnek a levegőbe; azaz leülepednek, de hasonlóan a vízhez, mozgás hatására felkavarodnak. Vagyis, ha valaki átsétál egy kórtermen, felkavarja a levegőt, és belélegzi, bekerülhet a szervezetébe a kórokozó.

[kiemelt]Tehát a légúti fertőzések szempontjából nemcsak a felületek jelentenek problémát, hanem maga a felkavart levegő is, amit belélegzünk[/kiemelt]

– hangsúlyozta Müller Veronika.

Ez még inkább előtérbe helyezi a takarítás jelentőségét.

[kiemelt]„Eddig a felületek és a kézfertőtlenítés jelentőségét hangsúlyozták, ami vitathatatlan, ám legalább ennyire fontos az aeroszolokkal való fertőződés lehetősége”[/kiemelt]

– emelte ki a szakember.

 

Könnyen belélegezhetők a vírusok

„A kutatás nyomán már azt is tudjuk, hogy a vírusokat vagy egyéb kórokozót hordozó részecskéket nagyon könnyen belélegezhetjük, s bevallom, azóta én is másképp tekintek az izolációra.” A megállapítások a helyes maszkhasználatot illetően is segítséget jelentenek.

„Célunk, hogy segítsünk a kórházaknak, orvosoknak abban, hogy még hatékonyabban tudjanak fellépni a levegőben terjedő fertőzésekkel szemben, s hogy rámutassunk, egy intenzív környezetben (intenzív osztályon), ahol a fertőzés kockázata nagyon magas, az eddiginél is több figyelmet igényel az aeroszolok elleni küzdelem” – emelte ki Müller Veronika.

Ősszel írtunk arról, hogy soha nem látott mértékben hatott a fiatalok lelki egészségére a koronavírus-járvány. Egy európai uniós felmérés szerint csak 2021-ben több mint 40 százalékkal nőtt a gyermek- és ifjúságpszichiátrián kezelt fiatalok száma a 2019-es adatokhoz képest.

Online kurzus a gyerekek és a pedagógusok lelki egészségjavításáért

Az UNICEF Magyarország küldetésének fontos része a hazai családok mentális, lelki egészségének megóvása. Ez a munka soha nem volt még olyan fontos, mint a jelenlegi helyzetben: egy világjárvány után és egy háború árnyékában. Hiszen egyaránt fontos a testi és a lelki egészség.

 

A Lélekemelő program pedagógusoknak címet viselő e-learning kurzus 5 részben foglalkozik a következő témákkal:

  • Mit érdemes tenni a mentális egészségünk megőrzéséért pedagógusként? 
  • Hogyan vehetjük észre a romló mentális egészség jeleit magunkon vagy diákjainkon? 
  • Mit tehetünk a prevenció érdekében és azért, hogy a gyerekeknek a lehető leghatékonyabb segítséget nyújthassuk?

 

Mi a lelki egészség?

A probléma felismeréséhez először is tudni kell, mit tekintünk mentális egészségnek. Ez egy belső egyensúlyi állapot, amelynek segítségével az egyén a társadalmi értékekkel összhangban tudja a képességeit kamatoztatni. Képes felismerni, kifejezni és szabályozni az érzéseit és empatikusan fordulni mások felé. Az élet nehézségeivel való megküzdési készség, illetve a test és az elme közötti harmonikus kapcsolat szintén fontos része a mentális egészségnek. 

A lelki egészség magában foglal egy magas szintű pszichológiai jóllétet. (Ide tartozik az önelfogadás, a célok az életben, a fontosságérzés.) Továbbá jelenti az érzelmi jóllétet (pédául az élettel való elégedettséget, pozitív érzelmeket) és társas jóllétet (a társas elfogadást vagy a társadalmi hasznosság érzését).

 

Segíts magadon!

 

A Lélekemelő program keretében a pedagógusok kitölthetnek egy tesztet. Ennek segítségével meg tudják állapítani magukról is, hogy milyen állapotban van a lelki egészségük. 

Átfogó ismereteket kaphatnak arról is, hogyan ismerjék fel magukon a lelki egészség romlásának tüneteit. Leírásokat találnak azokról a tényezőkről, amelyek a saját életükben legfőbb lelki nehézségekként vannak jelen, illetve kérdőíveket, amelyek segítségével mindenki pontosabb képet alkothat magáról. Emellett tanári „lélekápolási tippeket” és beavatkozási pontokat kapnak azzal kapcsolatban, mit is tehetnek saját magukért. A szerkesztők arra is felhívják a figyelmet, hogy a tanárok a Sulinyugi oldalon további információkat kaphatnak arról, hogyan lehet egy kis kiegyensúlyozottságot, nyugalmat vinni, akár a teljes tantestületnek.

 

A gyerekeknél, kamaszoknál nehéz elkülöníteni egymástól a nagy veszélyre utaló jeleket és a normális, de nagyobb kilengéseket. (Fotó: 123rf)

 

„Normális ez a gyerek!?”

 

A lelki egészség megőrzésének, megerősítésének érdekében a pedagógusok kapaszkodókat kapnak a gyerekek mentális állapotának megítéléséhez is. Egyrészt az összeállítás készítői felhívják a figyelmet arra, hogy a gyerekek, a serdülők a változások miatt szélsőségesebben reagálnak. Nagyobb intenzitású érzelmi viharokat élnek meg, sok tünetet produkálnak, ahogy mondani szoktuk, sokkal szélesebb a normalitás sávja, több minden beleférhet. Igazán nehéz dolog elkülöníteni egymástól a nagy veszélyre utaló jeleket és a normális, de nagyobb kilengéseket.

 

Van néhány tényező azonban, amikor már jelezni kell a gyermek szüleinek, az iskola pszichológusának, vagy az igazgatónak, hogy gond lehet. Ilyen, ha

  • a problémásnak tartott viselkedés, helyzet több hétig vagy hónapig fennáll, stagnál, romló tendenciát mutat,
  • mintázatszerűség tapasztalható, vagyis több területen is felbukkan ugyanaz a probléma,
  • ha nagyon szélsőségesek a megjelenő tünetek (az öngyilkossággal fenyegetőzés például kifejezetten ebbe a körbe tartozik).

 

Fontos a lelki egészség!

 

Nemcsak a testünk, hanem a lelkünk mindennapi „rezdüléseire”, azaz jelzéseire is érdemes odafigyelni, hiszen a jobb mentális állapot az egyik kulcsa az oly’ sokszor hangoztatott egészséges életmódnak. Egy külső nézőpont, egy szakember segítsége sokat számít, és szerencsére manapság egyre többen élnek ilyen lehetőséggel. Hiszen bárkivel előfordulhat, hogy nehézségei akadnak a magánéletében, a tanulmányai során vagy egyszerűen tanácstalan egy helyzettel szemben. A UNICEF által felkínált lehetőség mellett érdemes részt venni más online kurzusokon is. Amilyen például a „Találd meg a lelki békédet és az utat önmagadhoz” jeligével a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) indított  mentálhigiénés videósorozat Szántó Szilvia életvezetési tanácsadóval.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Csalni az online vizsgán? Egy brit felmérésből kiderül, mennyien vallják ezt be

Kilencszáz BA-képzésen résztvevő brit hallgató megkérdezésével készült felmérésben a diákok 16 százaléka nyilatkozta azt, hogy csalt online vizsgákon, azonban a csalást beismerők közül csupán 5 százalékuk bukott le – számolt be a The Times. A felmérést a jogi szolgáltatásokat nyújtó, a hallgatókat az egyetemi döntések jogi megtámadásában segítő Alpha Academic Appeals cég készítette.

Már nem tombol a Covid, mégis vannak online vizsgák

Bár a koronavírus-járvány elleni intézkedések az elmúlt tanévet már kevéssé akasztották meg, sok brit egyetem továbbra is megőrizte a járvány erősebb hullámai során bevezetett online tesztek, vizsgák rendszerét. A felmérésben résztvevő diákok mindegyike úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt tanévben volt online vizsgájuk.

Fotó: pexels.com

Összességében a megkérdezettek 52 százaléka állította azt, hogy ismernek olyan diákot, aki már csalt online vizsgákon, és 79 százalék úgy gondolja, hogy könnyebb csalni a tesztek írásakor, ha azokat nem vizsgateremben tartják.

Az online vizsgákon történő csalásról a megkérdezettek 33 százaléka azt mondta, hogy ezt nem tekinti helytelen dolognak, vagy csak „enyhén helytelennek” tartja.

Google használata, üzenetváltás barátokkal

És hogy milyen segédeszközöket használnak az online vizsgákon a hallgatók? A barátokkal való üzenetváltás, a Google használata, vagy az is szóba jöhet, hogy esetleg megkérik a szülőket, hogy nézzék át a tesztet, mielőtt beküldik azokat. A felmérésből kiderült az is, hogy az elsőévesek körében valamivel magasabb volt a puskázók aránya.

A megkérdezettek 37 százaléka számolt be arról, hogy egyetemük intézkedéseket vezetett be a csalások megakadályozására, ami például olyan szoftvert használatára is kiterjed, amely figyeli a diák viselkedését a teszt kitöltése során. Mintegy ugyanekkora arányban viszont azt is mondták a diákok, hogy egyetemük nem hozott semmilyen intézkedést a csalások kivédésére.