Debreceni Szakképzési Centrum – Diplomátszerzek

Tradíció és innováció az egyetemi tanárképzésben

A tanárképzés az egyetem alapítása óta kiemelt fontosságú az intézmény szakkínálatában. Összességében háromféle tanárképzés működik az egyetemen: a közismereti tanárképzés, a művészeti tanárképzés és a szakmai tanárképzés. Közismereti tanárképzés a Bölcsészettudományi Karon, a Természettudományi Karon, a Zeneművészeti Karon és az Informatikai Karon érhető el. Ugyanezek a szakok az osztatlan tanárképzésben, illetve a közismereti tanárképzésben 23 szakkal működnek. A rövid ciklusú képzések 2, 3 vagy 4 évesek, ezekkel egyrészt újabb tanári végzettséget lehet szerezni, vagy tanári oklevelet adnak azoknak, akik korábban még nem rendelkeztek ilyen diplomával.

Az elmúlt három évben jelentősen nőtt a tanárszakokra jelentkezők száma. Forisek Péter, a Debreceni Egyetem Pedagógusképző Központjának főigazgatója szerint ez a növekedés elsősorban a tanári pálya finanszírozásának emelkedésében gyökerezik.

„2022-ben több mint 145 hallgatót vettünk fel osztatlan tanárképzésre, 2025-ben pedig már 274-en nyertek felvételt, tehát majdnem megduplázódott a jelentkezők, illetve a felvettek száma. A rövid ciklusú tanárképzésekben ennél még nagyobb volt az érdeklődés. 2023 előtt jellemzően 60-90 elsőéves kezdhette meg tanulmányait a DE-n, míg a tavalyi évben felvettek száma meghaladta a 200-at. Különösen örvendetes, hogy 2, 3 és 4 féléves képzésekben a felvettek többsége természettudományos és informatikai szakokra jelentkezett. Ezzel együtt a szakmai tanár szakokra felvettek száma is dinamikusan nőtt nemcsak a tavalyi, hanem a korábbi felvételi eljárásokban is. Összességében a tanárképzésre 662-en nyertek felvételt, ami a 2022-es létszám háromszorosa és a tavalyi, szintén eredményes felvételihez képest is 60 százalékos bővülést jelent. A felvételi eredmények alapján a régió pedagógus-utánpótlásában jelentős szerepet játszik a Debreceni Egyetem. Elsősorban a természettudományos és az informatika tanári szakok a kiemelkedőek, hiszen ezeknél a bérezés is vonzóbb lehet, ebből a szempontból érdemes minél több szakmai feltételnek megfelelni, továbbképzéseken részt venni” – fogalmazott a főigazgató.

Fotó: DE

Forisek Péter szerint a Debreceni Egyetem azért jó választás, mert egyrészt a régió vezető intézménye, ahol a tanárképzésen kívül minden tudományterület elérhető egy helyen, másrészt pedig vonzó lehet az intézmény 2024 óta működő különleges tanárképzési rendszere, melynek két fő hívószava az értékközpontúság és a gyakorlatorientáltság.

„Az új tanárképzési programokat a Nemzeti Alaptanterv köré építettük, így az egyes tanárszakokból nem maradhat ki olyan tudás, ami a NAT-ban, illetve a szakos kerettantervben szerepel. Ezt egy jelentős tudományos modullal is kiegészítettük, hiszen a hallgatóink tudományegyetemen végeznek, ennek megfelelően doktori képzésre is jelentkezhetnek. A korábbi tanárképzésekben a hallgatók csak a felsőbb évfolyamokon vagy egyetemi tanulmányaik utolsó évében vehettek részt iskolai gyakorlatokon, akkor kezdtek el egy vezető pedagógus irányításával tanítani. Az új tanárképzésben mind a tíz félévben, tehát öt éven keresztül minden évben gyakorlatra mennek. Fokozatosan vezetjük be őket a tanári pálya mesterségébe. Az elején csak pályaismereti, pályaszocializációs gyakorlatokon vesznek részt, ismerkednek az iskola világával, megtapasztalhatják, milyen a katedra másik oldalán állni. Segítenek egy mentortanárnak az óratartásban, dolgozat-összeállításban és a javításban, hospitálnak, mindezek után kezdődhetnek a komolyabb feladatot jelentő gyakorlatok, ahol egyébként nagyon sokféle intézménytípussal találkozhatnak” – tette hozzá a főigazgató.

Fotó: DE

Az egyetemi tanárképzésben részt vevő hallgatók jó eséllyel abban az iskolában helyezkedhetnek el a diplomaszerzést követően, ahol a gyakorlatukat végezték, tanulmányaik alatt pedig a Klebelsberg Program segíti a megélhetésüket. Egyetemi kurzus keretében mentorokat is képez a DE a Tanítsunk Magyarországért programban, mely arra ad lehetőséget, hogy ösztöndíj és közös fejlesztő célú rendezvényeket segítő támogatás mellett a mentorok az egyetemmel szerződésben álló általános iskolákban hatodikos, hetedikes, nyolcadikos tanulókat segítenek a sikeres tanulmányi előmenetelükben és a pályaválasztásukban.

Fotó: DE

A Debreceni Egyetemen folyó tanárképzés szakmai megalapozottságát erősíti az egyetemen működő Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet, valamint a Pszichológiai Intézet, mindkét szervezeti egység azt a háttérismeretet garantálja a hallgatóknak, melyekkel a tanárszakosok minél jobb pedagógusokká válhatnak. Mindemellett nagyon fontos háttérintézményei az egyetemi tanárképzésnek a Kossuth gyakorlóintézmények, valamint a Balásházy János Gyakorló Technikum, Gimnázium és Kollégium is. A helyi tanárképzés megerősítése érdekében évek óta szoros együttműködést ápol a Debreceni Egyetem az iskolafenntartó intézményekkel, a Debreceni Tankerületi Központtal, a Debreceni Szakképzési Centrummal, a történelmi egyházakkal, magánintézményekkel, a tiszántúli munkáltatókkal, ugyanis bár a fő beiskolázási bázis Hajdú-Biharban van, de érkeznek hallgatók az egyetemre Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékből, sőt még a fővárosból és annak környékéről is.

Fotó: DE

A Debreceni Egyetemen osztatlan tanárképzésben kilencszázan, rövid ciklusú tanárképzéseken több mint 200-an, művészeti tanárképzéseken körülbelül 100-an, szakmai tanárképzéseken pedig valamivel több mint 200-an végzik jelenleg a tanulmányaikat.

——

A kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.

Demeterné Orosz Erzsébet: Nekünk is nagyon sokat kell tanulnunk a Z és az alfa generációtól

A cikk eredetileg 2024. szeptemberében, az UNI in&out Innováció 2024 kiadványban jelent meg.

 

Mik a legfőbb jellemzői az önök iskolájának?

A Debreceni Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Műszaki Technikumban jelenleg közel 1200 diákkal dolgozunk együtt, beleértve a nappali, illetve a felnőttek szakmai oktatásában tanuló felnőtteket. A nappali képzésben közel ezer főről van szó. Négy ágazatban hét szakmát oktatunk. Ezek az ágazatok a szállítmányozás, a logisztika, az informatika és távközlés, a specializált gép- és járműgyártás, illetve az elektronika, elektrotechnika. A közlekedés és szállítmányozás ágazatban logisztikai technikusokat képzünk, az informatika és távközlésben informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikusokat. A specializált gép- és járműgyártásban gépjármű-mechatronikai, mechatronikai, alternatív járműhajtási technikusokat, az elektronika és elektrotechnika ágazatban pedig elektronikai és ipari informatikai technikusokat. Van választási lehetősége bőven annak, aki nálunk tanulni szeretne.

A fenti területeken hogyan oszlanak meg az itt tanulók, hogyan lehet bekerülni a képzésekre és mi a folyamat? Sokan a BMW miatt jönnek ide, ezért a járműiparhoz kötődő szakmák népszerűbbek?

A nyolcadikosok a kilencedik évfolyamot megkezdhetik technikumi képzésben nálunk, de ezeknél azokon is biztosítjuk a lehetőséget ugyanezekben a szakmákban, akik érettségi vizsgát tettek valahol, és így érettségi utáni közismereti tantárgyak nélküli képzésben szeretnének szakmát tanulni. Mindezeket a szakmákat kínáljuk a felnőtteknek is. Mondhatnám, hogy 0–99 éves korig, de ez így nem teljesen igaz, mert ezek a szakmák érettségihez kötöttek, tehát aki már felnőttként szeretne ezek közül választani, a belépés feltétele az, hogy legyen meg az érettségije.

Tehát ha kilencedikben belép a tanuló a technikumba, akkor két évig ágazati alapoktatásban vesz részt, majd a tizedik év végén tesz egy ágazati vizsgát, és ha az sikeres, akkor kezdheti meg a szakmai képzésben való részvételt, és lehetősége van duális képzésben cégekhez kimenni.

Itt jön a képbe a BMW, amelynek a partneriskolája vagyunk, és három szakmában visznek tőlünk tanulókat. Ezek a gépjármű-mechatronikai, a mechatronikai és az elektronikai technikusok. Tavaly kezdték a duális képzést, akkor 70 tanulónk került be a BMW képzésébe, ami azt jelenti, hogy ők az idén befejezik az első duális évüket, és jövőre folytatják a következőt.

Az e képzésben kivihető tanulók számának körülbelül a fele duális képzésben tanul, a kisebb cégek pedig szintén autós területről visznek gyerekeket. Fontos kiemelni, hogy ez már nagy létszámnak számít, a szakképzés 4.0-nak ez az egyik pillére, hogy ágazati képzőközpontok jöhettek létre. Ők már szakképzési munkaszerződést kötött diákok.

Az érettségi utáni képzésben résztvevőknek szintén van lehetőségük duális képzésbe kimenni, ők fél év alatt megcsinálják azt az ágazati alapvizsgát, amit az általános iskolából érkezők a második év végén, és utána van lehetőségük kimenni duális képzésbe cégekhez.

BMW Group gyár Debrecen (Forrás: UNI in&out Innováció 2024)

Mi a tapasztalat, a tanulmányok és a duális képzés után könnyebben helyezkednek el a diákok?

Mindig szoktunk egy év múlva visszajelzést kérni. A nálunk végzettek nagy része az adott szakmában el tud helyezkedni, és ahogy kikerülnek a duális képzésbe egy céghez, nagyon sokaknak munkát is ajánlanak. Van, aki elmegy főiskolára, egyetemre, és ennek is örülünk, mert ez egy nagyon jó visszajelzés az iskolának, hogy tudunk az egyetemeknek is küldeni megfelelő diákokat. Ők leginkább a mérnökképzésekbe szoktak bekapcsolódni, illetve az informatikai területünk az, ahol nagyobb létszámban mennek a gyerekek egyetemre.

Mik a legfontosabb kritériumai annak, hogy valaki sikeres legyen ezen a pályán?

Elsősorban a műszaki szakmák vannak nálunk előtérben, tehát főleg a fiúk választják. Egyedül a logisztika kivétel, ott a nemek aránya körülbelül fele-fele. Kevés lánnyal dolgozunk, de nem lehetetlen, hogy egy-egy szakmába becsöppen közülük valaki, volt már nekünk autószerelőnk és mechatronikai, illetve elektronikai technikusunk is végzett már nálunk lány. Tulajdonképpen az első és legfontosabb az, hogy a jelentkezőknek legyen valami affinitása a műszaki pályák irányában.

Itt most gépjármű-mechatronikai technikusokról beszélünk, de a köztudatban még mindig az autószerelői terjedt el. Nagyon sok diákunk van, aki már nem első, hanem második vagy harmadik generáció, tehát az édesapja vagy a nagypapája is ebben a szakmában dolgozik, és ő ezt szeretné csinálni, és céltudatosan erre készül akár már 14 éves korától. Nyilván kell a műszaki érzék, és hogy szeresse egy kicsit a matematikát, a természettudományos tantárgyakat.

Mi a legnagyobb vonzereje az önök iskolájának?

Amikor 2019-ben nyilvánosságra került, hogy a BMW gyárat épít Debrecenben, és a Brassai a partneriskolája lesz, augusztus végén sorban álltak az ajtóm előtt, és mindenki autószerelő akart lenni. Akkor két osztályt indítottunk. A céggel nagyon szoros és napi szintű kapcsolatban állunk. A BMW-nek van egy oktatási központja, ahol a saját oktatóik tanítják meg a diákjainknak a szakmát.

Miben látja a mai fiatal pályakezdők sikerét, milyenek az ide járó gyerekek?

Nagyon sokat kell nekünk is tanulnunk ahhoz, hogy megfelelően bánjunk a mai fiatalokkal, hiszen ők már a Z és az alfa generáció, ami azt jelenti, hogy ők beleszülettek a technikába. Tehát nekik már természetes az, ami nekünk nem. Mi is nagyon sokat tanulunk tőlük. Erre jó volt a pandémiás időszak. Amikor hirtelen belecsöppentünk az online oktatásba, volt olyan platform, amit azért használtunk, mert a gyerekek azt használták. Nekünk mindegy volt, hogy mit tanulunk meg, mert minden új volt. Mondtuk, hogy ti ezt tudjátok, jó, akkor tanítsátok meg nekünk. Azt gondolom, hogy egészséges mai fiatalokról beszélünk, akik megfelelnek a kor kihívásainak, szellemiségének.

Demeterné Orosz Erzsébet

  • A Kossuth Lajos Tudományegyetemre járt Debrecenbe, ahol matematika, ábrázoló geometria szakos középiskolai tanári diplomát 1996-ban, majd 1999-ben informatika szakos középiskolai tanári végzettséget szerzett.
  • Közoktatási vezető szakra járt 2003-ban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, majd ugyanott szerzett köznevelési mestervezető diplomát 2018-ban.
  • A Debreceni Baross Gábor Szakközépiskolában 1998-tól 2008-ig tanított.
  • 2008-tól jelenleg is tanár/oktató.
  • A Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikumban a 2014/2015-ös tanévben általános intézményvezető-helyettes, a 2015/2016-os tanévben megbízott igazgató.
  • A Debreceni Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Műszaki Technikumának igazgatója 2016. július 1-jétől.

Az UNI in&out Innováció 2024 kiadvány célja, hogy segítsen eligazodni a technológiai fejlődés gyors ütemében, és bemutassa, hogyan formálják a legújabb innovációk a jövő iparát és oktatását. Kiadványunk ezúttal az MTMI (matematika, természettudomány, műszaki és informatikai) területekre fókuszál, körüljárja az ipar 4.0-koncepciót és témaköreit.

Az UNI in&out Innováció 2024 megvásárolható online a shop.uniside.hu oldalon, valamint a Relay és Inmedio hálózat, illetve az Auchan és Interspar üzleteiben.

Tudtad? A BMW debreceni gyárában már most ezer fő dolgozik

Bő egy év múlva, 2025-ben új fejezet nyílik Debrecen és a BMW Group történetében is: felépül és megkezdi a termelést a bajor prémiummárka teljes értékű járműgyára, mely összesen több mint 1500 munkavállalót foglalkoztat majd. Közreműködésükkel a mintegy 400 hektáros területen elterülő üzemben kezdetét veszi – a világon elsőként –

a BMW tisztán elektromos modellgenerációjának gyártása. Az első Neue Klasse modellek megszületéséig hosszú út vezet, melyet 2023-ban is számos, a várost és a vállalatcsoportot érintő mérföldkő szegélyez.

Végleges formát öntő épületek Debrecenben a BMW égisze alatt

Áprilisban bokrétaavatóval ünnepelhetett az üzem: elérte legmagasabb pontját a BMW Group Gyár Debrecen legmagasabb épülete, a festőüzem. A 26 méter magas, háromszintes, 90 000 négyzetméter alapterületű komplexum az egyike volt az idei első mérföldköveknek.

Érdekel az autók világa? Olvasd el ezt a cikkünket is!

Az autóipar csúcsintelligenciája

Ősszel elnyerte végső formáját a BMW Group Gyár Debrecen Képzési Központja. Az október 30-ai ünnepélyes megnyitót követően a 6 500 négyzetméteres, kétszintes és az elérhető legkorszerűbb infrastruktúrával felszerelt intézményben megkezdődött mind a BMW Group munkavállalók, mind a vállalatcsoport duális szakképzési programjában résztvevő tanulók képzése.

Egy régi BWM modell - a kép illusztráció - Fotó: BMW Magyarország Facebook oldala

Egy régi BWM modell – a kép illusztráció – Fotó: BMW Magyarország Facebook oldala

A BWM Debrecen már több mint 1000 munkavállalónál tart

2023 novemberében munkába állt az ezredik munkavállaló a BMW Group Gyár Debrecen csapatában. Az intenzív, Debrecenre és a régióra koncentráló toborzási tevékenységnek, illetve a vállalatcsoport iránti élénk érdeklődésnek köszönhetően csaknem tízszeresére nőtt az üzem munkavállalói létszáma az elmúlt tizenkét hónapban.

A BMW Group világszerte, így Debrecenben is arra törekszik, hogy a munkavállalóik a lehető legegészségesebb környezetben végezhessék munkájukat. Az alapvető egészségügyi szolgáltatásokon felül a gyár foglalkozás-egészségügyben elérhető legmodernebb eszközparkkal felszerelt Egészségközpontja egész évben szűrőprogramokkal várta a munkavállalókat és számos, az egészség megőrzését elősegítő kezdeményezést jegyez, többek között a Pulmonológia Napot, a vérvételeket, valamint a gyógytorna lehetőségének megteremtését.

A jelen és jövő munkavállalóinak képzése a BMW berkeiben

A jövőt építő, mindig a legkorszerűbb technológiákat fejlesztő és alkalmazó vállalatcsoportként a BMW Group kiemelt figyelmet szentel az alkalmazottak és a potenciális munkavállalók részére szóló képzési programoknak. A BMW Group Gyár Debrecen már a termelés megkezdését megelőző években stratégiai együttműködéseket kötött debreceni oktatási intézményekkel.

Július 4-én az oktatás, tudomány és a kutatás-fejlesztés területét is felölelő együttműködési megállapodást írtak alá a Debreceni Egyetem és a BMW Group Gyár Debrecen vezetői. A már korábban is kapcsolatban álló intézmények immár öt karra kiterjedő megállapodása teljesen új szintre emeli a partnerséget.

A BMW Group Gyár Debrecen a Debreceni Szakképzési Centrummal együttműködve akár egy egész életútnak megágyazó szakképzési programot indított. A hároméves képzés keretében a diákok a legmodernebb technikai eszközöket és megoldásokat is megismerik: a képzést követően ismeretekkel bírnak majd többek között a robotika, a 3D nyomtatás, valamint a virtuális és kiterjesztett megoldások világában is. A képzés – melynek a BMW Group Gyár Debrecen nemrég átadott Képzési Központja ad otthont – az első száz diák részvételével szeptember 18-án indult el.

A Debreceni Szakképzési Centrum és a debreceni BMW gyár közös szervezésében idén is megtartották a Járműipari Nyílt Napot a BMW Group Gyár Debrecen Képzési Központjában. A duális képzési programba betekintést adó egésznapos rendezvényen közel ezerkétszáz diák vett részt, akik az épülő üzem területét is bejárhatták.

Betekintés a színfalak mögé

A BMW Group debreceni csapata idén is igyekezett megragadni minden lehetőséget, hogy a potenciális munkavállalók, illetve az üzem tág környezetében élők számára betekintést nyújtson a vállalatcsoport kultúrájába és értékeibe, a gyártástechnológiába, továbbá abba a jövőbe, amelyet a bajor prémiumgyártó az új modellgenerációjával építeni kezd a gyártás elindulásakor.

A BMW Group Gyár Debrecen kiemelt partnerként vett részt idén a kelet-magyarországi régió legnagyobb autó- és járműipari seregszemléjén, a Debrecen Drive-on. A gyereknapi hétvégére szervezett programon szakmai előadásokkal, Minidrive csapattal, 120 négyzetméteres standdal, elektromos autókkal, kvízjátékokkal, ajándékokkal és álláslehetőségekkel várta az érdeklődőket a BMW Group debreceni csapata.

Idén Debrecenbe érkezett a forradalmi Neue Klasse modellgeneráció előfutárainak tekinthető két tanulmányautó, melyek felfedtek több olyan innovációt is, amelyek egy részével a később sorozatgyártásra kerülő modellekben is találkozhatunk.

A márka jövője elektromos, újrahasznosítható és digitális. Az újrahasznosíthatóság terén tett törekvéseket megtestesítő BMW i Vision Circular tanulmányautót júliusban tekinthették meg a Campus Fesztivál vendégei. A száz százalékban újrahasznosított és száz százalékban újrahasznosítható anyagok felhasználásával készült tanulmányautóval a vállalatcsoport a hosszútávon fenntartható személyes mobilitás jövőjébe adott betekintést.

A digitális alappillért megtestesítő tanulmányautó, a BMW i Vision DEE októberben érkezett Magyarországra, hogy a Képzési Központ megnyitójának fényét emelje, majd bárki találkozhatott vele a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban. A futurisztikus, középkategóriás limuzint, végletekig leegyszerűsített formanyelv mentén álmodtak meg a tervezők. A koncepció „DEE” típusneve a digitalizáció átütő élményét hirdető „Digital Emotional Experience” rövidítése, amely maximálisan tükrözi a tanulmányautó célkitűzését: létrehozni a valaha volt legszorosabb kapcsolatot az ember és az autó között.

Bekapcsolódás a debreceni körforgásba

A Campus Fesztivál, ahol a gyártó csapata látványos, prémium standdal, a körforgásra utaló vizuális jegyeket és jövőbe mutató technológiai megoldásokat felsorakoztató színpaddal és több száz lelkes munkatárssal volt jelen, korántsem az egyetlen olyan, a debreceniek életében fontos rendezvény volt, ahol a járműgyár képviseltette magát.

A BMW Group Gyár Debrecen áprilisban főtámogatója volt a „Légy környezettudatos, ne pazarolj!” című fenntarthatóságról szóló rendezvénynek és a csapat egy önálló, elektromos virágkocsival az augusztus 20-ai ünnepek idején megrendezett Debreceni Virágkarneválon is részt vett. A vállalat munkatársai a fenntarthatósági szempontok maximális figyelembevételével megtervezett virágkocsin elhelyezett hortenziákat a 220 000 nézőt vonzó felvonulást követően szociális és oktatási intézményekben helyezték el.

A BMW Group Gyár Debrecen csapata szeptember folyamán részt vett a háromezer főt futásra csábító WizzAir Airport Run futóversenyen, egyúttal gondoskodott arról, hogy a „Keressük a legsportosabb iskolákat” kampány keretében hatszáz iskolás ingyenesen vehessen részt a rendezvényen.

Hagyományosan Debrecenben rendezik az ország egyik legszebb, legtöbb programot kínáló adventi vásárát, melynek pompájához a BMW Group Gyár Debrecen a tavalyi évhez hasonlóan idén is hozzájárul. November utolsó napjai óta egészen 2024. január 7-éig látogatható lesz a járműgyár közreműködésével felépített, jégfolyosóval rendelkező, 750 négyzetméteres jégpálya.

 

Fotók és a hír forrása: BMW Magyarország