delegáció – Diplomátszerzek

Innovációs kapcsolatépítés Sencsenben

A program során a Debreceni Egyetem kutatói közvetlen betekintést kaptak a dél-kínai Greater Bay Area innovációs környezetébe, ahol az egyetemi kutatás, a technológiai vállalkozásfejlesztés, a tehetséggondozás és az ipari alkalmazások szorosan összekapcsolódnak. A delegáció tagjai olyan intézményekben és vállalatoknál jártak, melyek a mesterséges intelligencia, az IoT, az oktatástechnológia, a hangalapú AI-megoldások és a digitális ipari fejlesztések területén aktív szereplők.

A Debreceni Egyetemet Hajdu András, az Informatikai Kar dékánja, Bérczes Tamás Márton gazdasági és külkapcsolati dékánhelyettes, valamint Harangi Balázs tudományos és pályázati dékánhelyettes képviselte. A magyar delegáció tagjai volt még Baranyi Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem CIAS professzora, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Chinese University of Hong Kong által alapított Chinese-Hungarian AIM vezetője.

„A szakmai út egyik legfontosabb célja az volt, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezzünk arról, miként működik a világ egyik vezető innovációs térségében az egyetemi kutatásra épülő vállalkozásfejlesztés. A látogatás megerősítette, hogy az informatika, a mesterséges intelligencia, az adatalapú technológiák és az ipari digitalizáció területén jelentős lehetőségek nyílhatnak a nemzetközi együttműködésekre a közös kutatás-fejlesztési projektek, a hallgatói és oktatói mobilitási lehetőségek, az ipari partnerségek, valamint a startup- és technológiatranszfer területén” – fogalmazott Hajdu András, a Debreceni Egyetem Informatikai Kar dékánja.

A magyar küldöttség ellátogatott a Hong Kong Science Parkba is, ahol megismerkedtek a hongkongi innovációs és technológiai fejlesztési ökoszisztémával, valamint a Chinese University of Hong Kong mesterséges intelligencia-kutatóközpontjaként működő Centre for Perceptual and Interactive Intelligence, vagyis a CPII központ működésével. A CPII kutatási területei közé tartozik többek között a gépi látás, a beszéd- és nyelvtechnológia, az ember-gép interakció, az egészségügyi mesterséges intelligencia, az okosvárosi alkalmazások és az ipari automatizáció.

A hongkongi programok során a delegáció az egyetemi laborok meglátogatása mellett az állami szféra képviselőivel is egyeztetéseket folytatott a hongkongi kormány tehetségvonzó és -támogató irodájában, a Hong Kong Talent Engage-nél (HKTE). A megbeszélések középpontjában a kétirányú kapcsolódási lehetőségek álltak: egyrészt a tehetséges magyar fiatalok kínai innovációs ökoszisztémában való megjelenésének támogatása, másrészt a kínai cégek magyarországi és európai terjeszkedésében való együttműködési lehetőségek. Emellett a felek a magyarországi inkubációs lehetőségekről is egyeztettek.

A DE szakemberei látogatást tettek a fiatal vállalkozók, technológiai cégek, kutatás-fejlesztési projektek és határon átnyúló innovációs együttműködések támogatására létrejött sencseni Qianhai EHub startup- és innovációs parkban, a Chinese University of Hong Kong kutatás-fejlesztési és technológiatranszfer-bázisaként működő sencseni kutatóintézeteiben, valamint a magas hozzáadott értékű iparágakra fókuszáló innovációs központban (CUHK InnoHub for New Quality Industries) is. Az itt zajló tevékenységek 70 százaléka AI, 20 százaléka egészségügyi, 10 százaléka pedig robotika fókuszú. Utóbbiban olyan inkubált high-tech vállalkozásokkal, köztük unikornis cégekkel is találkoztak és folytattak megbeszéléseket, mint a Tuya Smart, a LaSense Technology Limited, a Manifold Tech, a CocoRobo és a VoiceAI.

A delegáció tagjai megfigyelhették, hogyan kapcsolódik össze az egyetemi kutatás, az alkalmazott fejlesztés és az ipari együttműködés egy nemzetközi kutatóintézeti struktúrában, hasznosítható ismereteket szereztek az új technológiai iparágak, startupok és egyetemi eredetű innovációk fejlődésének támogatásával, a technológiatranszfer, az ipari kapcsolatok, a startup-inkubáció és a nemzetközi kutatási együttműködések fejlesztési lehetőségeivel kapcsolatban.

——

A cikkben szereplő fotók és a kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.

Kínában járt a Debreceni Egyetem Műszaki Karának delegációja

A Debreceni Egyetem (DE) Műszaki Karának (MK) küldöttsége először Ázsia egyik vezető kutatóegyetemét, a The Chinese University of Hong Kong-ot kereste fel, ahol a tárgyalások középpontjában a gépészeti és villamosmérnöki doktori iskolák közötti együttműködés állt.

„A fő kutatási projektek bemutatása mellett megkezdődött az egyeztetés a közös doktori programok és mobilitási lehetőségek előkészítéséről is. A találkozó jelentős lépés a hosszú távú tudományos kapcsolat kiépítése felé” – összegzett a delegáció vezetője Husi Géza, a DE MK dékánja.

Forrás: Debreceni Egyetem

A küldöttség a Shanghai DianJi Universityn is járt, ahol oktatócseréről és vendégtanári programokról is megállapodtak a felek.

Forrás: Debreceni Egyetem

Husi Géza hozzátette: a Kelet-kínai-tenger partja közelében fekvő, kilenc és fél millió lakosú Ningbo városában a Ningbo Tech Universityn is látogatást tettek. A kínai intézmény erős nemzetközi kapcsolatokat kíván kiépíteni, amelyhez nemzetközileg elismert partnereket keres.

„A Debreceni Egyetemmel és a Műszaki Karral való együttműködést stratégiai jelentőségűnek tekintik. A tárgyalások során felmerült egy doktori alprogram közös indítása, valamint egyeztettünk a hallgatói mobilitás erősítéséről” – ismertette a kari vezető.

Forrás: Debreceni Egyetem

A Nanjing University of Aeronautics and Astronautics-on folytatott megbeszélések fókuszában a járműmérnöki BSc szakok tanterveinek összehangolása állt, a felek áttekintették a lehetséges kredittranszfer megoldásokat és tárgyaltak oktatói, hallgatói csereprogramokról is. Cél egy közös képzési modell kidolgozása a repüléstechnikai, illetve a járműmérnöki szakterületeken.

Az út egyik legfontosabb eredménye, hogy a University of Shanghai Electric Power támogatásával a DE Pekár Imre Doktori Iskolájában kínai partnerintézményi háttérrel alprogram indulhat el, amibe három törzstagot delegál majd a sanghaji egyetem. A két intézmény ezen felül közösen részt vesz az Innovative Talent International Cooperation Training Program+ elnevezésű, a Kínai Ösztöndíj Tanács által finanszírozott ösztöndíjprogramban. A támogatás lehetővé teszi PhD-hallgatók, oktatók és MSc-hallgatók mobilitását mindkét irányban.

Forrás: Debreceni Egyetem

„A látogatássorozat hosszú távon is meghatározó eredményeket hozott. A közös doktori programok, a hallgatói és oktatói mobilitás, a tantervi együttműködések, a nemzetközi kutatási platformokban való részvétel, az oktató- és hallgatócserék hozzájárulnak a kar tudományos potenciáljának emeléséhez, a nemzetközi láthatóság növeléséhez, a minőségi utánpótlás biztosításához, illetve a globális felsőoktatási színtéren a versenyképesség fokozásához” – fogalmazott Husi Géza.

A debreceni egyetemi delegáció tagjai több, a világban vezetők közé tartozó kínai technológiai vállalat képviselőivel is találkoztak. Megbeszéléséket folytattak az LK Group, a SEMCORP, valamint az EVE Energy Co., Ltd. képviselőivel és ellátogattak a rangos Sanghaji Nemzetközi Öntvénykiállításra.

Forrás: LK Group (Debreceni Egyetem)

„Karunk csaknem két évtizede a hazai mérnökképzés egyik legdinamikusabban fejlődő szereplője. Elkötelezett abban, hogy az elméleti tudást szorosan összekapcsolja a gyakorlati ipari igényekkel. Az út kiemelt célja a kar kapcsolatrendszerének megerősítse volt a globális technológiai ökoszisztéma szereplőivel, elősegítve az intelligens gyártás, az új energiaforrások és a tehetséggondozás területén való közös fejlődést” – jelentette ki a DE MK dékánja.

Forrás: LK Group (Debreceni Egyetem)

Az LK Group, a SEMCORP, illetve az EVE Energy Co., Ltd. egyaránt jelezte, hogy rész vesz az október 16-án Debrecenben esedékes Innovációs Fórum a Digitális Tervezésről és Gyártásról című rendezvényen. A kínai kormány által támogatott Egy övezet, egy út tudományos és technológiai kezdeményezés keretében megvalósuló programot a DE MK és a Shanghai DianJi University közösen szervezi. Az esemény célja, hogy közös fejlesztési platformot biztosítson az ipar, a felsőoktatás és a kutatás számára, újabb kézzelfogható projekteket indítson el a fenntartható fejlődés, a zöldenergia és az ipar 4.0 témaköreiben.

Forrás: Debreceni Egyetem

„A látogatássorozat egyértelműen mutatja, hogy a Műszaki Kar nem csupán követi a globális technológiai trendeket, hanem aktívan formálja is azokat. A kar célja, hogy a jövő mérnökeit olyan közegben képezze, ahol a tudás, az ipari tapasztalat, a nemzetközi partnerség kéz a kézben jár. Mindhárom vállalattal olyan átfogó együttműködés jött létre, amely a BSc-, MSc- és PhD-képzések támogatására is kiterjed. Emellett mindegyik cég vállalta, hogy ipari PhD-témákat is meghirdet, ezzel erősítve a kutatás és az ipar közötti kapcsolatot” – foglalta össze Husi Géza dékánja.

 

A kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.