Ez a cikk eredetileg az UNI In&Out 2025-ös nyári számában jelent meg.

A NEGYEDIK IPARI FORRADALOM AZ EMBERI ÉRTELEM SZEREPÉT KÉRDŐJELEZI MEG

A történelem azt mutatja, hogy a technológiai forradalmak mindig a munkaerőpiac drasztikus átalakulását idézték elő. Munkahelyek és feladatkörök szűntek meg, egyúttal a technológia új szakmákat is teremtett és új lehetőségek előtt nyitotta ki az ajtót. Abban a hitben éltünk sokáig, hogy ez mindig is így lesz, azonban könnyen lehet, hogy csalódnunk kell ebben az elképzelésünkben. A jelenlegi technológiai  paradigmaváltás, a negyedik ipari forradalom, azaz a mesterséges intelligencia (MI) és az MI vezérelt robotizáció előretörése ugyanis már nemcsak újabb technológiai eszköz, hanem az emberi tanulás, döntéshozatal és kreativitás fogalmát is újradefiniálja azon túl, hogy alapjaiban átalakíthatja a társadalmat. A mesterséges intelligencia nemcsak az egyszerűbb feladatokat veszi át, hanem azokat is, amelyeket eddig az ember kiváltságának hittünk, ugyanis – bár a gépek mindig dolgoztak –, most már gondolkodnak is helyettünk.

Az MI ugyanis villámsebességgel képes feldolgozni óriási adathalmazokat, és a rutinfeladatokon túl egyre jobban meg tudja oldani a bonyolultabb problémákat is. Bár az emberi kreativitástól egyelőre távol áll – és éles vita övezi azt, hogy ezen a téren valaha felérhet-e a képességeinkhez, ugyanis jellemzően az algoritmusok keretet szabnak a „gondolkodásának”. Valójában a dolgozók kis részének a munkája alapul azon, hogy igazán kreatív alapon hoz döntéseket. Így számtalan szellemi feladatot képes lesz helyettesíteni a technológia. További, talán még nagyobb veszély az, hogy az MI-re való túlzott támaszkodás elsorvasztja az emberi gondolkodást, vagyis leszokunk az önálló, komplex problémamegoldásról, miután kiszervezzük neki a kognitív feladatainkat, így hagyjuk elsorvadni a mentális izmainkat.

FEL KELL KÉSZÜLNÜNK ARRA, HOGY TÖMEGEK VESZÍTIK EL A GAZDASÁGBAN BETÖLTÖTT SZEREPÜKET

A mesterséges intelligencia elterjedésével felmerül egy új, félelmetes lehetőség: mi van, ha az emberiség egy jelentős része egyszerűen feleslegessé válik? Az MI és az automatizáció nemcsak munkahelyeket szüntethet meg, hanem magát az emberi szerepet kérdőjelezheti meg. A 21. századi gazdaság legfontosabb kérdése nem az lesz, hogy kik töltik be az új munkahelyeket, hanem az, hogy mit kezdünk az emberekkel, akiknek már nincs helyük a gazdaságban. A múltban a gépesítés mindig létrehozott új munkaköröket, de erre semmilyen garancia nincs a jövőben. Mi történik, ha a politikai és gazdasági vezetésnek már nem lesz szüksége tömeges munkaerőre? Mi lesz azzal a rengeteg emberrel, aki a gépek árnyékában él majd, de már nem lesz szükség azokra a munkákra, amelyeket betölteni képesek? Míg a 19. században a gépesítés által kiváltott mezőgazdasági munkákból felszabadult tömegekből idővel létrejött a munkásosztály, akik a géprombolók félelmei ellenére munkára leltek az újonnan létrehozott gyárakban, a 21. században megszülethet a „nem dolgozó osztály” – és jelenleg még nem látni, hogy velük hosszabb távon mi lesz.

A legtöbb mai munkafolyamat elvégzéséhez ugyanis hosszú hónapok, évek képzése szükséges – azaz bármilyen át- vagy továbbképzést célszerű már azelőtt lebonyolítani, mielőtt a korábban betöltött munkakört kiváltja a technológia. Ennek hiányában minden egyes helyettesített munkavállalót hosszú ideig kellene támogatni a képzés során, aminek az anyagi fedezete jelen helyzetben nem látható. Kihívást jelenthet az is, hogy az idősebb dolgozók kevésbé tudnak lépést tartani a technológiával. Az ebből eredő frusztráció és a feleslegessé válás érzete, illetve a váltáshoz szükséges szellemileg fiatalos lendület és rugalmasság hiánya pedig tömegesen akadályozhatja meg az alkalmazkodást az új helyzethez.

Az MI lehetőséget is nyújt: azok, akik képesek lesznek hatékonyan együtt működni az MI-vel, értelmezni és irányítani annak működését, egyfajta digitális elitként emelkedhetnek ki. Ennek a csoportnak nem csupán technológiai tudása van, hanem kulturális tőkéje és kritikai gondolkodása is, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne csak felhasználói, hanem alakítói legyenek a MI-alapú világnak. Ezzel szemben a lemaradás kockázata is nagy: azok, akik nem képesek alkalmazkodni, kiszorulhatnak a munkaerőpiacról és a döntéshozatalból. Ezek a társadalmunkat alapjaiban megváltoztató folyamatok, így minden területen fel kell készülni a következményekre.

A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA FELFORGATJA A MUNKAERŐPIACOT

Az MI-forradalom elvesz és átformál munkaköröket, de újakat is teremt. Egyes szakmák végveszélybe kerültek, míg mások egyelőre védve vannak. Az MI és a robotika fejlődésének egyetlen törvényszerűsége az, hogy ami automatizálható, azt előbb-utóbb automatizálják. A kérdés már nem az, hogy a gépek elvégzik-e a munkát, hanem az, hogy marad-e olyan munka, amit csak az ember képes elvégezni. A fehérgalléros munkakörök sincsenek biztonságban. Azok a feladatok a technológia első, biztos áldozatai, amelyek rutinszerűek és ismétlődők. Ahol a legfontosabb elvárás a precizitás, a gyorsaság és a következetesség, a gépek jobban fognak teljesíteni az embernél. Ezek közé tartozik a fordítás, az ügyfélszolgálat, az adminisztráció, a könyvelés, a raktárkezelés vagy bizonyos takarítási feladatok. Bár egyelőre a legtöbb ilyennél még mindig vannak olyan feladatok, amelyeknél szükség van az emberi beavatkozásra vagy kontrollra, ezeknek a köre egyre szűkül.  Szerencsénkre nem minden szakma veszélyeztetett. Ahol az érzelmi intelligencia, az empátia, a kreativitás vagy a komplex döntéshozatal elengedhetetlen a sikeres munkavégzéshez, ott az ember (egyelőre) verhetetlen. Idetartozik az egészségügyi, a pszichológusi, a művészi, a jogászi vagy a rendőri munka. Van egy harmadik kategória is: a „holnap munkái” azok, amelyekben az ember és a gép együtt dolgozik, egymást kiegészítve. Az MI-fejlesztők, adattudósok, kiberbiztonsági szakemberek, robotkarbantartók és MI-trénerek, virtuális- és kiterjesztettvalóság-szakértők ötvözhetik az emberi kreativitást a gépi konzisztenciával.

AZ OKTATÁSNAK IS ALKALMAZKODNIA KELL A VÁLTOZÁSOKHOZ

Az MI-forradalom hatásai túlmutatnak a munkaerőpiac felforgatásán. Ha a gépek jobban tudják, mire van szükségünk, mint mi magunk, ha ők választanak helyettünk tanulási útvonalakat, szakmákat vagy akár életstílust, akkor mi marad az emberi döntésből? Az MI a gondolkodás természetére is hat. Ha a gépek képesek gyorsabban és pontosabban válaszolni a kérdésekre, akkor miért lenne szükség a memorizálásra? És ha minden információ egy pillanat alatt elérhető, vajon mi lesz a belső tudás értéke? Az oktatásban ezek különösen kritikus kérdések. A meglévő oktatási rend szereink jellemzően nincsenek még felkészülve ezek megválaszolására.

Az MI ráadásul nem csupán eszköz, hanem új szereplő is a tanulási folyamatban: egy olyan társ, amellyel együtt lehet tanulni, de amelyre túlzottan támaszkodni veszélyes lehet. Ha a diákok döntéseit, kérdéseit, gondolatait MI-rendszerek formálják, akkor az oktatás nemcsak  információközvetítő intézmény marad, hanem az emberi öntudat formálásának egyik legfontosabb terepe. Az algoritmusok által támogatott  adaptív tanulás és az MI-alapú tananyagok hatékonyabbá tehetik a tudásátadást, ugyanakkor elmoshatják a határt az irányított fejlődés és az algoritmikus determináltság között. Az emberi elme egyre inkább elveszíti kompetitív előnyét a gépekkel szemben, hacsak nem képes a  gépektől radikálisan különböző módon gondolkodni. Az oktatásnak így ebben az új világban már nemcsak az a szerepe, hogy ismereteket közvetítsen vagy bizonyos munkakörök betöltésére felkészítsen, hanem hogy azokat a képességeket fejlessze, amelyek a gépek által nem vagy csak nehezen utánozhatók. Ez az oktatás új célja: nem versenyképes tudást adni, hanem emberi gondolkodást fejleszteni. Az oktatás így nemcsak egyéni lehetőség, hanem társadalmi felelősség is: annak biztosítása, hogy minél többen jussanak el arra a szintre, ahol nemcsak túlélni, de alakítani is tudják az MI korát.

AZ ALKALMAZKODÁSBAN ÉLEN JÁRÓ ORSZÁGOK KÜLÖNBÖZŐ MODELLEKET NYÚJTANAK PÉLDAKÉNT

Az iskolák válaszút előtt állnak: vagy passzívan követik az MI-technológiák diktálta irányt, vagy tudatosan, etikai és pedagógiai alapon újragondolják a saját szerepüket. Csakhogy minél később indul a reakció, vagy eleve hibás a koncepció, az adott esetben nagyobb társadalmi lemaradást, akár vezető gazdasági hatalmak eljelentéktelenedését is okozhatja. A válaszok sokfélék: decentralizált innováció, központi stratégiák és helyi kísérletek formájában jelennek meg – attól függően, hogy egy ország mennyire felkészült vagy proaktív. Nincs egyetlen jó megoldás: példaként tekinthetünk az első ipari forradalom után a fegyelmezett, az ipart kiszolgáló porosz, az elitnek és a munkásosztálynak két külön világot létrehozó brit vagy a társadalmi mobilitást ösztönző amerikai oktatási rendszerekre mint a korban sikeres modellekre.

Az Egyesült Államok példája jól mutatja, hogy egy széttagolt rendszer is képes lehet gyors reagálásra, ha az oktatástechnológiai szektor kellően erős. A Covid–19-járvány katalizátorként hatott az oktatás digitalizációjára. Az amerikai válasz decentralizált, de dinamikus: a technológiai újításokat sokszor startupok vezetik, miközben a szövetségi kormány csak iránymutatást és finanszírozást biztosít. A kihívás az  egyenlő hozzáférés biztosítása, hiszen a digitális szakadék továbbra is komoly probléma. Ezzel szemben Finnország egy jól szervezett,  egyenlőségre építő rendszerrel reagált. A digitális megoldások mind azt a célt szolgálják, hogy a digitális tanulás mindenki számára elérhető és átlátható legyen. A finn modell egyik erőssége, hogy nem külön kezeli a digitalizációt, hanem az oktatás természetes részének tekinti.  Észtország már több mint két évtizede építi a digitális ökoszisztémáját. A „tigrisugrás” program és az eKool rendszer példaértékű: az ország célja, hogy minden tanuló, szülő és tanár valós időben hozzáférjen az oktatási adatokhoz, ezzel átláthatóbbá és hatékonyabbá téve az iskolai működést. Az MI-alapú tankönyvek és a kódolás kötelező oktatása Dél-Koreában azt mutatja, hogy az állam nemcsak követi, hanem diktálja is a digitális fejlődés ütemét. A tanárok számára biztosított folyamatos képzések és a fejlett digitális infrastruktúra stabil alapot nyújtanak a  transzformációhoz.

Ezek az országok különböző modelleket követnek, de közös bennük, hogy már most integrálják az MI-t az oktatási rendszerbe. A kérdés nem az, hogy bevezetjük-e az MI-t az iskolákban, hanem az, hogy miként tesszük ezt igazságosan, hatékonyan és hoszszú távon fenntartható módon. A siker kulcsa az alkalmazkodókészség, az együttműködés és a jövőképesség.

A szerző Bácsi Attila, a Makronóm Intézet elemzője.