A magyar egyetemek nemcsak tudásközpontok, hanem tele vannak történelmi kincsekkel, ikonikus épületekkel és különleges rekordokkal is. Tudod, melyik intézményhez tartozik Európa egyik legnagyobb botanikus kertje, vagy hogy ki az a Nobel-díjas, aki az ELTE-n tanult? Most játékos formában próbára teheted magad.
Kattints, válaszolj a kérdésekre, és kiderül, mennyire vagy profi az egyetemi érdekességekben!
Te vagy az, aki már karácsonykor is a nyári szünetet várja? Éjjel-nappal a strandon lennél, fagyit ennél, és különbő vízi sportokban próbálnád ki magad? Vagy egy tökéletes könyv társaságában csokibarnára sülnél? De vajon mindent tudsz a nyár érdekességeiről? Tudod, hol készítettek először jégkását és minek a rövidítése a SUP? Vagy hogy honnan ered a vakáció kifejezés? Teszteld velünk „nyári” tudásod!
Szinte minden magyar egyetemen elterjedt, hogy ha nincsen szám karakter a Neptun kódodban, akkor biztosan csúszni fogsz a tanulmányaiddal.
Fotó: 123rf
A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának hallgatói sajátos hagyományt őriznek évtizedek óta. A Ballagó hét keretein belül ellátogatnak a Budai Várnegyedbe, azon belül is Hadik András lovas szobrához, hogy revétlenítsék a ló heréjét, azaz eltávolítsák róla a külső vas-oxid réteget.
Egykor a szobrot rendőrök is felügyelték, de ez sem tántorította el a diákságot. A babonák fontosabbnak bizonyultak. Beszámolók szerint ilyenkor előreküldtek egy kisebb küldöttséget, akik elterelték a rendfenntartók figyelmét, hogy aztán az igazi revétlenítő csapat hozzáférhessen az emlékműhöz.
A szokás élénken jelen van gimnazista körökben is. Sok budapesti középiskolában a sikeres érettségi zálogának tartják, hogy az ember a vizsgák előtt felmenjen – ha nem is revétleníteni – de legalább megsimogatni a lóherét.
Még egy olyan komoly intézmény mint a Semmelweis Egyetem sem mentes a hiedelmektől. Állítólag, ha az első néhány tanulóévedben veszel SOTE-s pulcsit, akkor egészen egyszerűen diploma nélkül maradsz.
Persze további számos jóslat van még a köztudatban az egyetemmel kapcsolatban. Úgy tartják például, hogy az első évben kiderül, hogy kiből lesz gyógyszerész, a másodikban pedig az, hogy mikor… Ismeretes, hogy az első két szemeszter során egyértelműen megmutatkozik, kinek való ez a képzés, az azt követő kettő pedig rendkívül nehéz, hiszen rengeteg a magolandó. Aki viszont idáig eljut, az már nem szokta abbahagyni az iskolát.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is terjedtek el babonák. Itt azt beszélik, hogy amennyiben a sajátodénál nagyobb rendfokozatú ruhát veszel fel magadra, akkor azt a rendfokozatot később soha életedben nem éred el.
Szegeden a fogorvos- és az orvostanhallgatók a sikeres záróvizsgát követően még ünnepi öltözetben(!) fürdőt vesznek az egyetem főépülete előtt található Dugonics-téri szökőkútban.
A győri Széchenyi István Egyetemen is szembesülhetünk babonákkal. Itt az a szóbeszéd terjedt el, hogy aki rálép a Hegedűs Gyula Kollégium bejárata előtt lévő, térkővel kirakott kör középső kövére, annak egész egyszerűen nem lesz diplomája.
Mikor is lehetne érdemesebb megjósolni, meghalunk vagy megbetegszünk-e az adott évben, mint rögtön a legelején? No, de ne szaladjunk ennyire előre! Manapság a januárt éppen azért tartják az év legszomorúbb hónapjának, mert „nem történik semmi”. Elmúltak az ünnepek, megültük az újévet, vízkeresztkor leszedtük a karácsonyfa díszeit, és ezután még két hónapot kell várnunk arra, hogy legalább a naptárban tavasz legyen. A farsangi időszak pedig egyre inkább kikopik a halloweeni beöltözések miatt.
Ükszüleink életében sem ez volt a legmozgalmasabb időszak ünnepek tekintetében, de azért – mint mindig – megtalálták a módját, hogy a különböző kiemelt napokat kicsit színesebbé tegyék. Cikkünkben az említett ünnepeken kívül eső jeles napokról számolunk be.
Remete Szent Antalt a háziállatok patrónusaként tartják számon, azonban mégsem a háztáji jószágok miatt volt fontos az ünnepe. A főleg az idősebbeket megtámadó, heves lázzal, hidegrázással, bőrpírral és viszketéssel járó orbáncot a nép Szent Antal tüzeként emlegette (és e névvel illettek minden hasonló tünettel járó problémát). Így ilyenkor e betegség gyógyulását próbálták elősegíteni. Ezt többnyire ráolvasásokkal, imával igyekeztek elérni, de olyan hely is akadt, ahol liszttel „gyógyították” az orbáncot, vagy éppen ellenkezőleg, az oránc elkerülése végett tilos volt aznap lisztbe nyúlni.
Ha ezen a napon fagyott, abból a régiek arra következtettek, hogy még sokáig így marad, hosszú télre lehet számítani. Egyes helyeken a leányok a gyors házasodást remélték Piroska napján. Úgy tartották, hogy aki ilyenkor piros kendőt köt a nyakába, az még abban az évben férjhez megy.
Szent Ágnes a korai kereszténység egyik vértanúja, azonban a naphoz kötődő hiedelmek valójában nem igazán kötődnek az ő történetéhez. E napon a gyermeket váró asszonyok sós vízben mosakodtak, ugyanis a babona szerint ennek hatására egészséges gyereket hoztak a világra. Az Ágnes-napi időjárás is jósló erővel bírt:
„Ha Ágnes hideg, engesztel Vince, hogy teljék a pince.”
Vince napja a bortermelők számára bírt különleges jelentőséggel. Ha ezen a napon szép volt az idő, az arra engedett következtetni, hogy sok és jó borra lehet számítani az őszi szüret idején. Szokás volt még ezen a napon úgynevezett vincevesszőt is metszeni, melyet aztán a szobán hajtattak ki, s ebből is a következő évi termés minőségét próbálták megjósolni. Érdekesség, hogy Szent Vincének és Páli Szent Vincének sincs köze a szőlőtermeléshez, kutatók szerint a nép téves etimológiája és a hasonló hangzás okán kötötték össze ezt a nevet a borral (latinul vinum).
Sosem gondoltad volna, hogy a pogácsából jósolni is lehet… (Fotó: Pexels)
Pál napját sok helyen a tél fordulópontjaként, Pálfordulóként emlegették. Itt valószínűleg a nép tudatában a bibliai Pál története párhuzamba került a hideg időjárás hozzávetőleges közepével. E jeles naphoz kötődik a jóslások egyik legbizarabbika, a haláljóslás. Ezt az úgynevezett pálpogácsával végezték. A pálpogácsa egy teljesen szokványos pogácsa volt, melyből annyit készítettek, ahány családtag volt. A még nyers pogácsa közepébe libatollat tűztek (ki-ki a sajátjába), s csak ezután tették be sülni. Úgy tartották, hogy akinek a tolla megég, az az év során meghal, akié megperzselődik, az betegségre számíthat.
Ha a korábbi hónapok kapcsán felmerülő jeles napok is érdekelnek, akkor elolvashatod a novemberi és a decemberi népszokásokról szóló cikkünket is!
Mivel advent idején az emberek jóval visszafogottabb életet éltek, mint máskor, a szokásokon is érezhető ennek hatása. Látni fogjuk, hogy ebben a hónapban igen gyakoriak voltak az olyan népszokások, amelyek kisebb közösségekben zajlottak, mivel a résztvevők házról házra jártak, nem volt a falu apraja-nagyja együtt ezek alatt. Érdekes az is, hogy sok esetben ezek a hagyományok „boszorkányosnak”, ijesztőnek, sötétnek hatnak, s így különös kontrasztban állnak a karácsony fényességével.
Bár december 6-a már elmúlt néhány nappal, a hozzá kötődő népszokás olyan izgalmas, hogy mindenképpen érdemes szót ejteni róla. Noha a Mikulást egy jóságos, piros ruhás öregúrként ismerjük, aki ajándékot vagy virgácsot hoz a gyerekeknek, ez viszonylag új felfogása a Miklós-napnak. Valószínűleg osztrák eredetű, és a városi polgárság, illetve a falvak értelmisége révén szivárgott be a parasztság szokásai közé, ahogyan maga a krampusz szó is német eredetű.
Mielőtt a Mikulás megjelent volna, igencsak meglepő módon emlékeztek meg e napról a falvakban. A férfiak bekormozták arcukat, láncokkal és csörgő-zörgő eszközökkel, seprűvel szerelkeztek fel december 6-a estéjén, és házról házra jártak. Az utcán sétálókat megijesztették, a gyerekeket megimádkoztatták vagy vizsgáztatták. Egyes településeken a bajt, a gondot, a szegénységet igyekeztek elijeszteni a láncos férfiak, amiért cserébe a háziaktól jutalmat várhattak. Nem mindenki értékelte azonban ezeket a különös népszokásokat. Csepreg városában ugyanis 1785-ben szigorú szabályozással igyekeztek betiltani a Miklós-napi alakoskodást, mivel az zavarta az éjszaka nyugalmát.
A krampusz valószínűleg német nyelvterületről „érkezett” hozzánk. (Forrás: Flickr)
Luca napjához kapcsolódóan talán a lucaszék készítésének hagyománya a legismertebb. A babona szerint erre felállva a karácsonyi éjféli misén láthatóvá váltak a boszorkányok. Persze a szék készítőjének ezután haza kellett sietnie, és azon nyomban elégetni az alkotását, máskülönben a boszorkány megverte volna.
Ezen a napon a nők nem fonhattak vagy varrhattak, mert úgy tartották, így „bevarrnák a tyúkokat”, melyek így nem adnának több tojást. Ugyanígy különféle ráolvasásokkal, babonás tettekkel próbálták az aprójószágokat minél termékenyebbé tenni az asszonyok. A lucázás vagy kotyolás is a bőséges élelemellátást igyekezett bebiztosítani. Többnyire fiatal fiúk, gyerekek jártak házról házra, hogy az általuk elmondott rigmusok által termékennyé tegyék az állatokat – természetesen némi jutalomért cserébe. Ha valahol nem kaptak semmit, meg is átkozhatták az állatokat. A Luca-nap a gazdákat sem kímélte. Sok helyen szokás volt, hogy a legények az éj leple alatt szétszedték a háznál lévő szekeret, vagy leemelték a kaput, és a kútba dobták, vagy valamilyen lehetetlen helyen (például a tetőn) rakták újra össze.
A boszorkányok ellen is különös óvintézkedéseket tettek eleink Luca-napon. Az ólakat, ajtókat egyes területeken befokhagymázták, és a háziak is fokhagymát fogyasztottak lefekvés előtt az ártó szellemek ellen. Nem volt szabad semmit kölcsönadni, „kiadni a házból”, ugyanis ez is a rossz szellemek tevékenységét segítette volna elő a hiedelem szerint.
Karácsony másnapján, azaz István napján nem csak az e néven élőket köszöntötték fel. A Dunántúlon ilyenkor volt szokás regölni. A regölők általában fiatal fiúk, legények voltak, akik láncos bottal, köcsögdudával járták a falut. A háziaknak egészséget, bőséget kívántak, a fiatalokat összeénekelték, szolgálatukért pedig ételben és italban részesültek. A regölés dallama nagyon szokatlan, inkább egyfajta énekbeszéd, minden változatában megjelenik a refrén. Izgalmas az is, hogy egyes szövegekben keverednek a pogány hitvilág és a kereszténység szimbólumai is, miként azt az alábbi részlet is bizonyítja.
„Eljöttünk, eljöttünk szent István szolgái
Régi szokás szerint, szabad-e megtartani.
Haj regü rejtem, regü, regü, regü regü rejtem.
Amott eletkezik egy zöld pázsit,
Azon legelészik csoda féle szarvas,
Csoda féle szarvasnak ezer ága, boga,
Ezer mise gyertya,
Gyulladva gyulladjék,
Soha el ne aludjék,
Hej regü rejtem, regü, regü, regü rejtem.”
A bibliai történet szerint a hatalmát féltő Heródes király minden két év alatti fiúcsecsemőt megöletett, mikor tudomására jutott, hogy a zsidók királya, azaz Jézus megszületett Betlehemben. Őket emlegette a nép aprószentek néven, és róluk emlékeznek meg december 28-án. Nem meglepő, hogy az e napi népszokások is főleg a gyerekekhez kapcsolódnak. Egyes területeken a kisebb gyermekeket „mustármagért” küldték át a szomszédba, ahol a szokás szerint megvesszőzték, hogy egészséges legyen a későbbiekben, majd megjutalmazták helytállásáért. Voltak olyan tájegységek is, ahol vizsgáztatták az átküldött gyermeket. Megkérdezték tőle, hányan vannak az aprószentek, és akkor vesszőzték meg, ha nem tudta a helyes választ (a hagyomány szerint száznegyvennégyezer). Másutt a felnőtteknek vagy éppen a leányoknak is kijárt a vesszőzésből. Úgy tartották, hogy aki így járt, az nem keléses az új esztendőben, elkerülik a bőrbajok.
