expo – Diplomátszerzek

Programajánló hétvégére: Tudományos Expo a Szépművészeti Múzeumban!

Az ingyenesen, bárki számára látogatható Science Expo négy nagy témakörön keresztül (matematika: hálózatok; fizika: mesterséges intelligencia, űrkutatás, mérnöki szakterületek; kémia – energetika; biológia: orvostudományok) nyújt lehetőséget a tudományos ágazatok felfedezésére, emellett pedig rangos kutatók, illetve szaktekintélyek adnak elő.

Pénteken a fiatal tehetségeké a főszerep

November 22-én, pénteken változatos és izgalmas programokkal várják az érdeklődőket. A Román Csarnokban az ELTE Természettudományi Karának látványos bemutatóin keresztül ismerhetik meg a látogatók a fizika lenyűgöző jelenségeit. A nap középpontjában a fiatal tehetségek állnak: gimnazisták mutatják be saját kísérleteiket, a Nemzeti Tudósképző Akadémia pedig tehetséges diákok és kutatásaik széles palettáját hozza el különböző városokból.

Pécsről például az emberi agy felépítését és működését bemutató EEG-kísérletek, valamint az érzékszervek modern vizsgálati lehetőségei érkeznek. Debreceni fiatalok gélelektroforézisen és kromatográfián, illetve Elisa-szimuláción keresztül mutatják be a biológiai kutatások sokszínűségét. Szombathely diákjai az élettani jelek detektálásának titkaiba, illetve a szövettani vizsgálatok oktatási és kutatási jelentőségébe vezetik be a látogatókat. Szegedi diákok pedig 3D-s térbeli tájékozódással, vércsoportelemzéssel és EKG-val, valamint sarlósejtes vérszegénység genetikai vizsgálatával foglalkoznak majd.

A Schickedanz Teremben kerekasztal-beszélgetések fókuszálnak a tudomány és innováció aktuális kérdéseire. Az agrárium digitalizációjától a kiberbiztonságig, valamint az egészségügyi témákig, mint a rákmegelőzés és a gyógyszerhasználat, a szakértők széles körű megközelítéssel vitatják meg a technológiai és társadalmi kihívásokat. Külön figyelmet kap az autonóm járművek fejlesztése és a közlekedés jövője, valamint a művészetek és vallások közösségformáló szerepe is. A program része még a tehetséggondozás témaköre, ahol a fiatal tudósok és művészek mentorálási lehetőségeiről esik szó.

Szombaton Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus is előad

A szombati program csúcspontja Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus előadása lesz. A világ egyik legismertebb magyar kutatója megosztja gondolatait és kutatási eredményeit a közönséggel. Az előadás lehetőséget nyújt arra, hogy testközelből ismerhessük meg a legújabb tudományos áttöréseket.

Robotsebészet és innováció a Román Csarnokban

Szombaton a Román Csarnokban a Semmelweis Egyetem és a Nemzeti Tumorbiológiai Laboratórium bemutatja a DaVinci Robotsebészet technológiáját. Az orvostudomány egyik legmodernebb vívmányát élőben ismerhetik meg a látogatók, és megtudhatják, miként segítenek a robotok a sebészeti beavatkozások során.

Fiatalok a tudomány élvonalában

A Nemzeti Tudósképző Akadémia gödöllői gimnazistái lenyűgöző kísérleteikkel hívják fel a figyelmet a genetikai és biológiai kutatások jelentőségére. Az egyik során a résztvevők megismerhetik a genetikai kutatások alapjait, beleértve a primerek tervezését és a restrikciós endonukleázok alkalmazását. A másik programban a sejtek biológiai vizsgálatának gyakorlati oldalát és annak pedagógiai lehetőségeit tárják a közönség elé.

Szombati kerekasztal-beszélgetések témái

A Schickedanz Teremben több kerekasztal-beszélgetés is zajlik majd:

  • Az élelmiszerpazarlással foglalkozó kerekasztalon az Állatorvostudományi Egyetem, a NÉBIH, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége és az Agrárminisztérium szakértői azt vitatják meg, hogy a tudomány, a társadalom és a döntéshozók miként járulhatnak hozzá a fenntartható élelmiszerfogyasztáshoz.
  • A Digitalizáció és hálózatépítés: Mit hozhat a társadalom számára? című beszélgetés pedig azt vizsgálja (résztvevők: a Széchenyi István Egyetem, a Semmelweis Egyetem és a HUN-REN szakértői), hogyan formálhatják át a digitális technológiák az emberi és szakmai kapcsolati hálókat, elősegítve az együttműködéseket különböző szektorokban.
  • A hit és tudomány kérdésköréről pedig a Semmelweis Egyetem, a Corvinus Egyetem, a Gál Ferenc Egyetem, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem képviselői beszélgetnek majd.
  • Bemutatkozik néhány tehetséges fiatal is azok közül, akik eredményesen vettek részt az Országos Tudományos és Innovációs Olimpián (OTIO).

Kiállítások és interaktív bemutatók

Az Expo mindhárom napján számos egyetem és kutatóintézet standjai várják a látogatókat. Ízelítő a kínálatból:

  • ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet: A lézerrendszerek működésének bemutatása interaktív videókkal és animációkkal.
  • Óbudai Egyetem PathoVR rendszere: Virtuális valóság alkalmazása az orvosi diagnosztikában.
  • BrainVisionCenter: Innovatív VR-eszközök és laparoszkópos sebészet bemutatása.
  • BME – Okos városok és precíziós mezőgazdaság: Az élhetőbb jövő technológiai megoldásai.

A Tudományos Expo a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Innovációs Ügynökség, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat, a Nemzeti Tudósképző Akadémia, valamint a legnagyobb hazai egyetemek együttműködésében valósul meg.

A részletes programot keresd a NIÜ oldalán!

TECHXPO: Budapest ad otthont a régió új technológiai expójának

Nemzetközi fókuszú technológiai expó

A TECHEXPO  célja, hogy néhány éven belül Kelet-Közép-Európa meghatározó technológiai expójává váljon, felzárkózva olyan nyugat-európai nagyvárosok rendezvényeihez, mint Barcelona vagy Berlin. A show nemcsak a szakembereket, hanem a nagyközönséget is megszólítja, bemutatva a legújabb technológiai fejlesztéseket. A program gazdag konferenciasorozatot kínál a technológiai szakemberek számára, míg a látogatók interaktív kiállítótérben próbálhatják ki a legfrissebb technológiai megoldásokat.

Innováció és fenntarthatóság a középpontban

A TECHXPO 2024 a régió innovációs potenciáljának bemutatására fókuszál, összekapcsolva a technológiai ökoszisztéma szereplőit. A kiállításon a vállalatok a legújabb termékeiket és szolgáltatásaikat mutatják be, legyen szó a gazdasági, szakpolitikai, vagy diplomáciai szféráról, illetve a fogyasztókról. A szervezők célja, hogy a technológiai innovációk bemutatásával hangsúlyozzák a fenntarthatóságot és a felelősségteljes digitalizációt.

Konferencia: digitális társadalom és e-mobilitás

A rendezvény többek között a digitális állampolgárság, a felelős digitalizáció, a kiberbiztonság és az e-mobilitás témáit érinti. Kiemelt téma lesz továbbá a nők szerepe a digitális átalakulásban, valamint az európai versenyképesség növelésének lehetőségei. A kiállítótéren a látogatók izgalmas technológiai újításokkal találkozhatnak, amelyek a mindennapi élet innovatív megoldásait mutatják be.

Kiemelt programok és PlayIT after party

A TECHXPO egyik különlegessége, hogy nemcsak a technológiai újdonságokat helyezi a középpontba, hanem kulturális és szórakoztató programokat is kínál. A rendezvényen bemutatják a karácsonyi szezon legújabb okoseszközeit, emellett a PlayIT, Magyarország legnagyobb gamer rendezvénye is hivatalos after party-t tart a TECHXPO-n.

Magyarország a figyelem középpontjában

A TECHXPO 2024 szorosan kapcsolódik Magyarország európai uniós elnökségéhez, kihasználva a nemzetközi figyelmet, amely az országra irányul. A rendezvény célja, hogy kapcsolatépítési lehetőséget biztosítson a kelet-közép-európai és a nyugati üzleti szereplők számára, elősegítve a technológiai transzfert és a tudásmegosztást. A szervezők már a jövő évi eseményre is készülnek, amely még nagyobb nemzetközi expóvá válhat.

A TECHXPO 2024 nem csupán technológiai bemutató, hanem lehetőség a szakmai és nagyközönség számára, hogy megismerkedjenek a jövő digitális világának legújabb trendjeivel.

Érdekelnek az önvezető autók? Akkor irány Győr!

Önvezető autók, ipari automatizálás, robotika – többek között ilyen izgalmas témákban tartottak szakmai bemutatókat a budapesti AI&Aut Expón. A mesterséges intelligencia és az autonóm rendszerek kérdéseivel foglalkozó kiállításon a győri Széchenyi István Egyetem is részt vett.

 

Gyakorlati tapasztalatot is szerezhetnek a hallgatók

Horváth Ernő, az egyetem Autonóm Közlekedési Rendszerek Központjának szakmai vezetője az intézményben zajló, önvezető járművekkel kapcsolatos kutatásokat ismertette az expón tartott előadásában.

[kiemelt]Ebből kiderült, hogy az SZE hallgatói már az alapképzésük során be tudnak kapcsolódni az egyetem jelentős technológiai kutatásaiba[/kiemelt]

– olvasható az SZE közleményében.

„Egyedülálló lehetőséget kínálunk számukra, hiszen az alapképzéstől a mesterképzésen át egészen a doktori iskoláig részt vehetnek az oktatás mellett a kutatásban is. Az elméleti tudás mellett értékes gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek” – mondta Horváth Ernő.

Több önvezető autóval, robottal és drónnal dolgoznak

A Széchenyi Egyetem több gépjárművel, robottal és drónnal rendelkezik. Ezek az autonóm rendszerek fejlesztésére, kutatására és oktatására szolgálnak. A teszteléshez pedig kitűnő terepet biztosít a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya.

[kiemelt]Az SZE az expóra egy olyan személyautót is elhozott, amelyet fokozatosan alakítanak át, és vérteznek fel különféle önvezető funkciókkal.[/kiemelt]

A Széchenyi István Egyetem standjánál számos technológiai innovációt mutattak be. (Fotó: Bankó József/Paradignow Photography)

Az egyetem Járműipari Kutatóközpontjának standjánál bemutatták az SZE valós idejű, mesterséges intelligencia alapú környezetérzékelő rendszerét is.

„A megoldásunk az autóra integrált kamerán keresztül észleli a közúti közlekedésben részt vevő járműveket, járókelőket. A látogatók képernyőn keresztül követhették, hogy mit lát a gép, azaz milyen objektumokat ismer fel”. Erről Hollósi János, a Járműipari Kutatóközpont kutatómérnöke, a Széchenyi István Egyetem Informatika Tanszékének oktatója beszélt.

Hozzátette, a bemutatott járművön található Lidar szenzor segítségével a rendszer a kamera alapján felismert alakzatok valós térbeli helyzetét is meghatározza. Ezek a funkciók fontos alapját képzik egy önvezető rendszer megvalósításának.

A Bosch innovációs kampuszán is fókuszban az önvezető autózás

Az önvezető autózás kapcsán megírtuk, hogy a Bosch 2022 szeptemberében átadott budapesti innovációs kampuszán, a gépjármű-technológiai fejlesztőközpontjában az önvezető autók terén is folytatnak kutatás-fejlesztést.

A Bosch hazai és adriai régióért felelős vezetője, Szászi István az UNI 2023-nak adott interjúban elmondta: elsősorban a mérnöki, az informatikai és a természettudományos területekről várnak jelentkezőket az új fejlesztőközpontjukba.

Pályaválasztási fesztiválok és nyílt napok leendő hallgatóknak

Pécsi Tudományegyetem

 

Az egyetem október 14-én pénteken, 10 és 17 óra között tartja pályaválasztási fesztiválját. Az eseménynek idén a pécsi Expo Center ad otthont, ahol a hagyományos standos kiállítói tér mellett tanácsokkal és szakmai előadásokkal, továbbá koncertekkel és nyereményjátékokkal is készülnek a szervezők. A rendezvény célja, hogy személyesen is, első kézből értesülhessenek a diákok a felvételivel, kari nyílt napokkal és a PTE családi közösségével kapcsolatos legfontosabb információkról. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött

 

Mi várható?

 

A szakmai előadásokat online is közvetítik majd, de az egyetem személyes részvételre buzdítja a leendő hallgatókat, hogy egy napra mindenki betekintést nyerhessen abba a légkörbe, amit a PTE kínál

[kiemelt]A Kultúrfeszten fellép majd a Made in B, O’Sullivan, Mehringer és Pixa, de például dalszerző kurzust tart Beck Zoltán, a 30Y együttes frontembere, a PTE adjunktusa.[/kiemelt]

Győrffy Zoltán, a PTE kapcsolati igazgatója kiemelte: az új felvételi szabályok ismertetéséről, a karok kínálatán és a kollégiumi lehetőségeken át, az egyetemi sportéletig és diákversenyekig minden területről kaphatnak információt az érdeklődők; ráadásul négy olyan fellépő is lesz, akiknek életútjának legalább egy része az intézményhez kötődik.

Fotó: 123RF

Szeged, ELTE, BME

 

Nyílt napokat tart még a Szegedi Tudományegyetem, a BME és az ELTE, ahol a pályaválasztó interaktív rendezvény október 14-én lesz. Az érdeklődőket egész napos előadások, mintaórák és workshopok várják, akik ízelítőt kaphatnak az ELTE-n folyó tudományos munkából.

 

A legnagyobb hazai felsőoktatási esemény

 

Egy ilyen rendezvény segít a leendő hallgatóknak az eligazodásban, még abban az esetben is, ha egy diák még nem döntötte el, milyen irányban szeretne továbbtanulni. Többek között erre a célra szokták megrendezni az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást is, amelyet az idei tanévben 2023. január 12-14. között tartanak majd meg.

[kiemelt]A kiállítás célja, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre, illetve, hogy összekapcsolja az intézményeket a diákokkal és a szülőkkel.[/kiemelt]

Azoknak a diákoknak, akik szeretnék előzetesen felmérni, melyik irányban lenne érdemes továbbtanulni, pályaorientációs önismereti teszteket kínál a felvi.hu.