ezüstérem – Diplomátszerzek

Két magyar ezüstérem a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián

A németországi Magdeburgban rendezett informatikai versenyen a közép-európai régió és a vendégországok mintegy ötven diákja mérte össze tudását, a négytagú magyar diákdelegáció tagjai közül ketten ezüstéremmel tértek haza. A CEOI-n induló magyar középiskolások néhány nap múlva az idén Szeged megrendezett világversenyen, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) is megmérettetik magukat.

Idén Németország volt az 1994 óta minden évben megtartott Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI) rendezője: a közép-európai régió és a meghívott vendégországok diákjainak versenye augusztus 13-tól 19-ig zajlott a Berlin és Hannover között fekvő Magdeburgban.
A CEOI-n induló diákok fejlett algoritmikus gondolkodással megoldható feladatok megoldásában mérik össze tudásukat két versenynapon keresztül. 2023-ban Magyarország mellett Horvátország, a Cseh Köztársaság, Németország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, illetve három vendégország, Izrael, Svájc és Ukrajna részvételével zajlott a diákolimpia, amelyen a házigazda ország egy második csapatot is indított Szász-Anhalt tartományból.

Informatikai diákok a Neumann Társaság tehetséggondozási programjában

A CEOI 2023-on elért pontszáma alapján ezüstérmet kapott Molnár István Ádám, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium, és Tarján Bernát, a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium diákja. A nemzetközi versenyen hazánkhoz méltón szerepelt és a középmezőnyben végzett Czanik Pál, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium és Fülöp Máté, a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium diákja.
A magyar delegáció csapatvezetője Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke, helyettese pedig Bende Imre, az ELTE IK oktatója volt. A diákok a Neumann Társaság tehetséggondozási programjában készültek fel a versenyre, az ELTE Informatikai Karával szoros közreműködésben, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával.

[kiemelt]“A CEOI szokásosan felkészülési verseny a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiára, hagyományosan a még a jövő évben is versenyző fiataloknak nyújt megmérettetést. Az eredmények biztatóak a 28-án kezdődő IOI vonatkozásában, ahol ugyanezek a diákok is részt vesznek a magyar nyolcfős diákdelegáció tagjaiként” – kommentálta az idei eredményeket Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke.[/kiemelt]

Olvasd el ezt a cikkünket is a témában:

2026-ban Nemzetközi Matematikai Diákolimpiát rendez Magyarország

 

Tavaly már bizonyítottak a versenyen

Mind a négy diákolimpikon neve ismerős lehet korábbi IT tehetséggondozási versenyekről: az idei CEOI-n a magyar csapatból legtöbb pontot szerző Molnár István Ádám tavaly az Indonéziában tartott Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) ezüstérmet, Czanik Pál pedig bronzérmet szerzett.
A diákolimpiai szezon megkoronázása idén is az IOI lesz augusztus 28-tól szeptember 4-ig – hazánkban, Szegeden. A világversenyen mind a négy, a mostani CEOI-n is bizonyított diákolimpikon részt vesz, továbbá Máté Lőrincnek, Németh Márton Tamásnak, Németh Marcellnek és Vámosi Bendegúznak drukkolhatunk majd.

2023-ban zajlik a #neumann120 emlékév is, amelynek kapcsán a Neumann Társaság egy dedikált honlapot indított, amely a www.neumann120.hu címen érhető el. Ezen az oldalon minden fontos információ megtalálható a 2023-as emlékév kapcsán zajló eseményekről, a Kaleidoszkóp menüpont alatt pedig Neumann János életéből fennmaradt vizuális emlékeket lehet böngészni.

Minden idők legjobb magyar eredménye az Egyetemi Világjátékokon

Az Egyetemi Világjátékokon idén 161 fős magyar delegáció képviselte hazánkat, melyből 113-an versenyzők, akik huszonöt hazai és négy külföldi felsőoktatási intézmény képviseletében, tizenkét sportágban vettek részt az egyetemi sport legrangosabb versenyén. Az idei Egyetemi Világjátékokon 18 sportágban 119 ország csaknem 10 ezer résztvevője szerepelt.

 

Hatalmas küzdelem a zárónapon

A magyar vízilabda csapat a csoportmérkőzések alatt Szingapúrt, a németeket és a japánokat is legyőzte, a görögökkel pedig 13-13-as döntetlent játszottak. A negyeddöntőbe kerüléshez a kínai csapatot kellett legyőzni, majd az USA csapatát maguk mögött hagyva jutottak a döntőbe, melyet az Egyetemi Világjátékok záró napján játszottak le. Az olaszok elleni küzdelemben ezüstérmes lett a magyar csapat, 13-11 re kaptunk ki az olaszoktól.

Idén Csengtuban bizonyíthattak a diákok az Egyetemi Világjátékokon. (Fotó:123RF)

 

Minden nap szereztek érmet a magyar egyetemisták

Nem telt el olyan nap az Egyetemi Világjátékok hivatalos versenynapjain, hogy ne lett volna magyar érmes. Csengtuban a 113 magyar sportolóból 32-en szereztek érmet, 16 egyetem képviseletében.

Aranyérmet szerzett Pigniczki Fanni (KRE) ritmikus gimnasztika egyéni összetettben és labdával, a cselgáncsozó Gőz Roland (WSUF) 90 kg-ban.

Ezüstérmet szerzett sportlövészetben a női 10 m légpuska csapat: Dénes Eszter (MATE), Lovász Dorina (BGE), Bajos Gitta (EDUTUS), Fábián Sára (NKE) és női 25 m pisztolyban. Horváth Gergő (TF) vívás egyéni férfi kardban, Sebestyén Dalma (SZE) úszás női 200 m vegyesen és női 200 m pillangón, Késely Ajna (BGE) női 400 m gyorson. A vízilabda csapat: Ágh György (KJE), Aranyi Máté (BGE), Baksa Benedek (EKKE), Batizi Benedek (BME), Bóbis Botond (SZTE), Dala Máté Döme (BME), Danka Bendegúz (ELTE), Ekler Bendegúz (TF), Kevi Bendegúz (BME), Mizsei Márton (BME) Nyíri Balázs (PPKE), Sugár Péter (BCE), Szeghalmi Zsombor (DE).

Bronzérmet szerzett Gyertyás Róza (NKE) judo 52 kg-ban, Szabó-Feltóthy Eszter (BME) úszás női 200 m háton, Török Gergely (DE) férfi magasugrásban, Mátó Sára (PPKE) női 400 m gáton, Szabó Bence (SZE) – Furkó Kálmán (TF) férfi könnyűsúlyú kettőpárevezős és a vívás női párbajtőr csapat: Gnám Tamara (EDUTUS), Kardos Edina (TF), Muhari Eszter (ELTE), Tóth Jázmin (BCE).

 

Egyetemi Világjátékok lehetséges helyszíne 2026-ban Magyarország

Az Egyetemi Világjátékok ideje alatt Juhász Péter a MEFS főtitkára és Ancic-Valkai Ágnes a MEFS nemzetközi kapcsolatok igazgatója tárgyalt a FISU főtitkárával és legfelsőbb vezetőivel, annak érdekében, hogy az év végi Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség soron következő tisztújító közgyűlésén magyar részről is legyen tagja a FISU felsővezetésnek, valamint 2026-ban ismét Magyarország adhasson otthont Egyetemi Világbajnokságnak.

Világversenyen lett ezüstérmes egy magyar diák

A WorldSkills Competition 2022 Special Edition ezen versenyszámát a dél-koreai Goyangban tartották 2022. október 13-a és 16-a között.

A magyar versenyzők részvételét a WorldSkills és a EuroSkills nemzetközi szakmai versenyeken a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezi és koordinálja, szponzorokkal együttműködve biztosítja a versenyzők felkészítését az eredményes szereplésre.

Fotó: MKIK

Út a sikerhez

Sisák Botond szakmai felkészítését édesapja, Sisák Zoltán vezette. Az édesapa a WorldSkills és EuroSkills versenyeken webfejlesztő versenyszámban képviseli Magyarországot, így szakértőként jelen volt a WorldSkills Competition 2022 Special Edition goyangi világversenyén.

[kiemelt]Itt a fia, Botond versenyzőként ezüstérmet szerzett.[/kiemelt]

Botond korábban a XIII. kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium fizika tagozatos tanulója volt, ahol már 2020-ban is képviselte hazánkat az Európai Űrügynökség (ESA) CanSat versenyén három társával együtt. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának harmadéves mérnökinformatikus hallgatója.

Botond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Skills IT Konzorcium támogatásával két évet készült a világversenyre, azonban édesapja szakértői tevékenysége révén évek óta figyelemmel kíséri a WorldSkills és EuroSkills versenyeket. Segítőként részt vett a hazai Skills-es informatikai versenyek nemzeti válogatóinak megrendezésében. A fiatallal készült interjút itt olvashatják.

Módosították a helyszínt

A világversenyt eredetileg Sanghajban tartották volna 2022 októberében, azonban a kínai járványügyi helyzet miatt inkább 15 ország 26 városában rendezik meg 62 versenyszámban. Ezeken 57 országból 1015 versenyző méretteti meg magát szeptember 7-e és november 26-a között.

További díjazottak

Magyarországot 23 versenyszámban 27 fiatal szakember képviseli 10 különböző országban. Az utóbbi napokban további hat kiválósági érmet is hazahoztak a fiatal magyar tehetségek: szintén Goyangban Lakos Bence szoftverfejlesztő, míg Bóné Áron Zoltán informatikai rendszerüzemeltető versenyszámban versenyzett kimagasló eredménnyel. Ferenczi Krisztofer és Kovács Márton csapata a németországi Stuttgartban, mechatronika szakmában bizonyította felkészültségét. Svájcban, Aarauban Uszkó Dorka Csenge grafikus, Basel városában Nagy Dániel épületasztalos és Sajtos Dániel bútorasztalos remekeltek.