fesztivál – Diplomátszerzek

Tippek szülőknek, a kamaszok szemével

Gary Chapman, a világszerte ismert amerikai pár- és családterapeuta nevéhez fűződik az öt szeretetnyelv elmélete: elismerő szavak, ajándékozás, szívességek, testi érintés és a minőségi idő. Ez utóbbi nem pusztán azt jelenti, hogy jelen vagyunk, hanem azt is, hogy figyelmünket osztatlanul a másikra irányítjuk.

A minőségi idő során kizárólag egymásra irányul a figyelem (Fotó: 123RF)

A közös időtöltés akkor is értékes, ha nem ez a te vagy a kamaszod elsődleges szeretetnyelve. A szakértő ugyanakkor hangsúlyozza: nem minden program számít minőségi időnek – például a közös filmnézés kevésbé, hiszen a figyelem inkább a képernyőre irányul, mintsem egymásra. Sokkal tartalmasabb lehet egy beszélgetés, egy közös kirándulás vagy egy társasjáték. A lényeg, hogy olyan élményeket szerezzetek, amelyek mindkettőtök számára örömet jelentenek, és ehhez nyitottan kell hozzáállni a kamasz érdeklődési köréhez is.

Íme 5+1 tipp, amelyek nemcsak szórakoztató programokat, de valódi minőségi időt is jelentenek.

1. Mozogjatok együtt – kicsit másképp

Ha unalmassá vált a szokásos séta, irány a trambulinpark vagy a falmászóterem! Ezek a programok nemcsak mozgásra ösztönöznek, hanem közös nevetést is indukálnak és adrenalinfröccsöt adnak. Akár Budapesten, akár vidéken éltek, ma már országszerte találni hatalmas trambulinmezőket és ügyességi pályákat. A közös élmény garantált, és talán a telefon is a zsebekben marad egy időre.

A közös programok, mint a trambulin vagy a gördeszkázás mindig beválnak a kapcsolat erősítésére (Fotó: Noguchi)

2. Kreatív káosz – alkotás szabadon

A festés nem feltétlenül a tökéletes ecsetkezelésről szól, hanem az együtt alkotás öröméről. A Fröcskölőben például nem kell szabályokat követni: festhettek kézzel, összemaszatolhatjátok a vásznat, vagy épp színes festékszórókkal önthetik képbe az érzéseiteket. A kész művet pedig hazavihetitek, így mindig kézzelfogható emlék marad a közös kalandból.

3. Selfie-misszió különleges helyszíneken

A digitális generációnak igazi különlegesség lehet egy látogatás a Szelfimúzeumban, az Ikono interaktív tereiben vagy egy fényinstallációs kiállításon. Profi fotósok által tervezett díszletek és fények között készíthettek vicces vagy akár művészi képeket – és közben együtt szórakozhattok a vicces pózokon, vagy kiélhetitek a kreativitásotokat.

4. Barátságos versengés

Egy kis játékos rivalizálás sokszor közelebb hoz, mint hinnénk. A bowling és a biliárd könnyen elsajátítható, ráadásul remek közösségi élményt nyújt. A közös szurkolás, a jókedvű ugratások és a „Még egy kört!” hangulata minden alkalommal garantáltan emlékezetessé teszi az estét. Az egyik legjobb program esős vagy hideg időben is.

5. Kulturális felfedezőtúra

Ha nyitottak vagytok a klasszikusabb élményekre, fedezzétek fel a múzeumokat és kiállítótereket. A Műcsarnok friss tárlatai például gyakran ötvözik a hagyományos és a digitális világot, így a kamaszokat is könnyebb megszólítani. Egy-egy kiállítás után pedig beszélgetni is jó, hiszen a látottak közös gondolkodásra ösztönöznek.

A kiemelt kép forrása: Noguchi.

Idén is népszerű fesztiválhelyszín volt az Egyetem Tér a Campuson

A Debreceni Egyetem ismét sokszínűen mutatta be oktatási, tudományos és közösségi tevékenységét. Az intézmény idén új fesztiválhelyszínnel jelent meg a Campuson. A Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központjában szűrésekkel, tanácsadásokkal várták a fesztiválozókat. Népszerűek voltak a Családorvosi és Foglalkozás-Egészségügyi Tanszék gyermekprogramjai, a szemészeti szűrések, az ultrahangvizsgálatok és az újraélesztési gyakorlatok is.

Fotó: DE

Az egyetem karai, szervezeti egységei a fesztivál minden napján 16 órától látványos szórakoztató programokkal várták az érdeklődőket az Egyetem Téren elállított tizenkét faházban.

Fotó: DE

A fesztiválozók többek között gyorsteszttel meghatározhatták saját vércsoportjukat, használhatták a véna szkennert, készíthettek könyvszelfit, egyedi karkötőt, kísérletezhettek szárazjéggel, de akár fesztiváli házassági szerződést is köthettek.

Fotó: DE

– Az Egyetem Tér sokszínű programjai nagyon sok látogatót vonzottak idén is. Délután négy órától folyamatosan érkeztek az érdeklődők és szorgalmasan gyűjtötték a feladatok teljesítéséért járó pecséteket, melyeket aztán MÉK-es szörpre vagy mádi fröccsre válthattak be. Az Unipass Színpadon rendezett beszélgetések is igazán népszerűek voltak, hiszen izgalmas beszélgetéseken mutatkoztak be az egyetem élsportoló hallgatói, szó volt egyetemi szakemberek bevonásával az egészséges életmódról vagy a bitcoin-forradalomról és vendégünk volt Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Képlet a sikerhez – tehetség, tudomány, inspiráció címmel szervezett beszélgetésen – ismertette Rőfi Mónika, a Debreceni Egyetem Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ vezetője.

Fotó: DE

A Debreceni Egyetem zenei színpadán idén is a műfaji sokszínűség volt a jellemző. A Debreceni Egyetem Színpadon fellépett többek között Nagy Bogi, ajsa luna, L.L. Junior, BSW és a GANG, Sub Bass Monster, az Irie Maffia, a Punnany Massif, valamint Nagy Feró és a Beatrice.

Fotó: DE

A július 16-20. között megrendezett fesztiválra a rekordot hozó szombati nézőszámmal összesen 121 ezer látogató érkezett a Nagyerdőre, ahol a régi idők felszabadult fesztiválhangulata találkozott a mai kor kényelmével és technológiájával.

A zárónap valódi csúcspontként vonul be a Campus történetébe, a programok minden korábbinál nagyobb tömeget vonzottak, megdöntve 17 év látogatói rekordját. A négynapos programsorozat során olyan nemzetközi sztárok is felléptek, mint a The Chainsmokers elektropop-duó, John Newman és Jason Derulo, valamint a teljes hazai élvonal – mindez a Nagyerdő ikonikus fái alatt, egy komfortos, jól szervezett fesztiválkörnyezetben, amely egyszerre kínált éjszakába nyúló bulizást és nappali, családbarát kikapcsolódást.

Fotó: DE

Tíz hónap szervezés és csaknem kéthetes építkezés után, július 16-án nyitotta meg kapuit a fesztivál, amely 21 különböző programhelyszínen zajlott, több mint 250 zenei fellépővel és megközelítőleg 1000 kulturális programmal – ezzel a Campus a 2025-ös nyár egyik legsikeresebb fesztiváljává vált.

A fesztivál népszerűségét tovább növelte, hogy több ismert közéleti és kulturális szereplő is jelen volt, köztük Berki Krisztián olimpikon, Stohl András, Kiss Ramóna, Erős Antónia, Hámori Barbara televíziós producer és Eszterházy Mátyás sportmenedzser is. A sokszínű programhelyszínek – mint az MBH Bank Rock Aréna, az Unipass Színpad, a Debreceni Egyetem Színpad, a Kocsi.hu Színpad, a Made in Debrecen, a CATL Lighthouse Stage a Víztoronykertben, a Pepsi Music Hall és természetesen a Civil Falu – mind hozzájárultak a fesztivál sokszínűségéhez és olyan kultikus külföldi zenei produkcióknak is teret adtak, mint az amerikai The Dandy Warhols vagy a brit Flux Pavilion.

A Civil Falu programjai kiemelt figyelmet kaptak, és olyan értékeket képviseltek, mint a társadalmi párbeszéd, a fenntarthatóság és a helyi közösségek erősítése. A látogatók olyan programokkal találkozhattak, mint az Élő Könyvtár, a Fenntarthatósági Udvar vagy a helyi szervezetek interaktív standjai. Fontos színfolt volt a fesztiválon az egyéb művészeti programok jelenléte és számos fényinstalláció emelte új szintre a Campus vizuális világát. A szervezők célja, hogy a Campus ne csupán egy zenei esemény legyen, hanem egy komplex közösségi élmény, Debrecen értékei mellett a sokszínűségre épít, nyitottan és befogadóan.

A fesztivál idei üzenete, a „Vigyázunk egymásra” nemcsak szlogenként jelent meg, hanem a Campus szellemiségének is fontos része volt. Ennek keretében idén debütált a fesztiválon a lelki biztonságot fókuszba helyező Közbelépő projekt. A szervezők különösen ügyeltek arra, hogy a fesztivál minden résztvevője biztonságos, felszabadult környezetben élhesse meg a klasszikus fesztivál-élményt. Az idei év gyakorlatilag problémamentesen zárult, a professzionálisan kialakított Elsősegély Ambulancián komolyabb beavatkozásra nem volt szükség, a szakemberek összesen 180 esetet láttak el.

Fotó: DE

A szerdai nyitófogadáson 16 millió forint gyűlt össze a Mentsük meg Benit Alapítvány javára – a Campus tehát nemcsak szórakoztat, hanem társadalmilag is aktív és felelősséget vállaló eseményként működött idén is.

A teljes terület visszaállítását már vasárnap hajnalban megkezdték, a tervek szerint néhány napon belül a Nagyerdő környéke újra teljes egészében elérhető lesz a debreceniek számára. A fenntarthatóságra, minőségre és közösségi értékekre építő fesztivál mára megkerülhetetlen része lett a hazai nyárnak. A Campus háromezer ember munkája, a magyar zenekedvelők és fesztivállátogatók kedvelt rendezvénye, Debrecen kiemelt turisztikai és közösségi értéke.

Kiemelt kép: Debreceni Egyetem

Rekordszámú látogatója volt a 2025-ös Campus Fesztiválnak

A zárónap valódi csúcspontként vonul be a Campus történetébe, a programok minden korábbinál nagyobb tömeget vonzottak, megdöntve a fesztivál 17 évének összes látogatói rekordját.

Az idei Campuson 121 ezer ember vett részt (Kép forrása: Facebook)

A 2025-ös nyár legsikeresebb fesztiválja

A tíz hónapnyi folyamatos szervezést egy közel kéthetes építkezés zárta, és végül július 16-án megnyitotta a kapuit a fesztivál, amely 21 különböző programhelyszínen zajlott, több mint 250 zenei fellépővel és megközelítőleg 1000 kulturális programmal – ezzel a Campus a 2025-ös nyár egyik legsikeresebb fesztiváljává vált.

A debreceni Nagyerdőben tartott rendezvény minden évben hatalmas sikert arat (Kép forrása: Facebook)

A négynapos rendezvény során olyan nemzetközi sztárok is felléptek, mint a The Chainsmokers elektropop-duó, John Newman és Jason Derulo, valamint szinte a teljes hazai élvonal. Mindez a Nagyerdő ikonikus fái alatt történt, egy komfortos, jól szervezett fesztiválkörnyezetben, amely egyszerre kínált éjszakába nyúló bulizást és nappali, családbarát kikapcsolódást.

Ikonikus és sokszínű fesztivál

A Campus népszerűségét tovább növelte, hogy több ismert közéleti és kulturális szereplő is jelen volt, köztük Berki Krisztián olimpikon, Stohl András, Kiss Ramóna, Erős Antónia, Hámori Barbara televíziós producer és Eszterházy Mátyás sportmenedzser is.

A sokszínű programhelyszínek – mint az MBH Bank Rock Aréna, az Unipass Színpad, a Debreceni Egyetem Színpad, a Kocsi.hu Színpad, a Made in Debrecen, a CATL Lighthouse Stage a Víztoronykertben, a Pepsi Music Hall, és természetesen a Civil Falu – mind hozzájárultak a fesztivál sokszínűségéhez és olyan kultikus külföldi zenei produkcióknak is teret adtak, mint az amerikai The Dandy Warhols vagy a brit Flux Pavilion.

Sok más előadó mellett Péterfy Bori is színpadra állt a Campuson (Kép forrása: Facebook)

A Campus a társadalmi értékeket is képviseli

A fenntarthatóságra, minőségre és közösségi értékekre építő fesztivál mára megkerülhetetlen része lett a hazai nyárnak. A Campus háromezer ember munkája, a magyar zenekedvelők és fesztivállátogatók kedvelt rendezvénye, Debrecen kiemelt turisztikai és közösségi értéke.

A Civil Falu programjai kiemelt figyelmet kaptak, és olyan értékeket képviseltek, mint a társadalmi párbeszéd, a fenntarthatóság és a helyi közösségek erősítése. A látogatók találkozhattak az Élő Könyvtárral, a Fenntarthatósági Udvarral, vagy a helyi szervezetek interaktív standjaival.

Társadalmi felelősségvállalás: Mentsük meg Benit!

A Campus célja nemcsak a szórakoztatás, hanem az aktív társadalmi felelősségvállalás is. A tavalyi évhez hasonlóan 2025-ben is a Mentsük meg Benit Alapítvány javára tartottak gyűjtést. Micskó Benjámin (Beni) 5 éves, Duchenne-féle izomsorvadásban szenved és a világ egyik legdrágább gyógyszere segíthet csak rajta. A szerdai nyitófogadáson 16 millió forint gyűlt össze a támogatására.

Nem csupán fesztivál: közösségi élmény

A szervezők célja minden évben az, hogy a Campus ne csupán egy zenei esemény legyen, hanem egy komplex közösségi élmény. Így a szervezés során Debrecen értékei mellett a sokszínűségre építenek, nyitottan és befogadóan.

A fesztivál programigazgatója, Süli András így fogalmazott: „A Campus egy olyan közösségi tér, ahol a zene, a kultúra és a találkozások kerülnek a középpontba.”

T. Danny is óriási bulit csinált a rendezvényen (Kép forrása: Facebook)

A Debreceni Egyetem idén is sokszínűen mutatta be oktatási, tudományos és közösségi tevékenységét. Új helyszínként a Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központ is bekapcsolódott az egyetemi programkavalkádba. Fontos színfolt volt a fesztiválon az egyéb művészeti programok jelenléte, és számos fényinstalláció emelte új szintre a Campus vizuális világát.

Vigyázzunk egymásra!

A szervezők különösen ügyeltek arra, hogy a fesztivál minden résztvevője biztonságos, felszabadult környezetben élhesse meg a klasszikus fesztiválélményt. Az idei év gyakorlatilag problémamentesen zárult, a professzionálisan kialakított Elsősegély Ambulancián komolyabb beavatkozásra nem volt szükség, a szakemberek összesen 180 esetet láttak el.

A fesztivál idei üzenete, a Vigyázunk egymásra! nemcsak szlogenként jelent meg, hanem a Campus szellemiségének is fontos része volt. Ennek keretében idén debütált a fesztiválon a lelki biztonságot fókuszba helyező Közbelépő projekt.

Campus Fesztivál 2026-ban is!

Miközben több nagy hazai fesztivál megszűnt vagy szünetel, a Campus évről évre stabil látogatószámot hoz, sőt, mérsékelt növekedést is mutat, köszönhetően többek között Debrecen városának, a Debreceni Egyetemnek, a helyi és országos partnerek összefogásának.

A négynapos Campus minden évben a nyár egyik legjobban várt rendezvénye (Kép forrása: Facebook)

A teljes terület visszaállítását már vasárnap hajnalban megkezdték, és a tervek szerint néhány napon belül a Nagyerdő környéke újra teljes egészében elérhető lesz a debreceniek számára.

Találkozzunk jövőre! Campus Fesztivál 2026. július 22–26.

A Campus Fesztivál szervezői elhatárolódnak mindenféle erőszaktól, a politikai felhangoktól, valamint a színpadi produkciók félreértelmezhető műsorelemeitől is. A fesztivál nem csak szórakoztatás, hanem háromezer ember munkája, jövedelemforrása, a közönség szórakozása és szeretett rendezvénye, Debrecen kiemelkedő turisztikai értéke évi 120 ezer látogatóval.

A Széchenyi István Egyetem házigazdaként bizonyított az EFOTT-on!

Az EFOTT az ország legnagyobb hallgatói rendezvénye, amelyet immár 49. alkalommal rendeztek meg. Ez idő alatt hazánk harmadik legnagyobb fesztiváljává nőtte ki magát, és mindvégig megtartotta felsőoktatási jellegét.

A Széchenyi István Egyetem utcája az EFOTT-on

A rendezvény különlegessége, hogy területén évek óta megtalálható az Universum névre keresztelt különálló rész, amely felvonultatja az egyetemi, vállalati és civil kiállítókat, valamint helyszínt biztosít a sportprogramoknak és a strandnak is. Aki idén belépett ide, annak rögtön a Széchenyi István Egyetem tárult a szeme elé: az intézmény közel 50 méter hosszú, utcaszerű kitelepüléssel volt jelen, melynek mindkét oldalán a tevékenységét és céges partnereit bemutató standok álltak.

A Széchenyi István Egyetem utcáján kapott helyet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) és a Diákhitel Központtal közös Jövőkép színpad is, amely változatos tematikájú előadásokat kínált az érdeklődőknek.

„Amikor leadtuk a pályázatunkat a házigazda-intézmény szerepére, világos volt, hogy a HÖOK és az EFOTT más koncepcióban képzeli ezt el, mint a korábbi években. Nagyobb teret, hangsúlyosabb megjelenést szerettek volna adni a főszervezőnek, ennek következtében mi is elengedtük a fantáziánkat, és jóval markánsabb kitelepülést álmodtunk meg. Az Universumban most először egy teljes szakaszt egységesen egy egyetem és a partnerei tölthettek meg. Büszkék vagyunk arra, hogy elsőként nekünk nyílt lehetőségünk ilyen formában bemutatkozni a fesztiválon, igyekeztük is kihozni ebből a legtöbbet” – vázolta fel a szervezés hátterét Lőrincz Gergő, az egyetem szolgáltatási és brandigazgatója.

A Széchenyi István Egyetem színeit idéző labdamedencében gyerekkorukat élhették újra az arra járók. (Fotó: Bakcsi Alexandra/Széchenyi István Egyetem)

Bemutatók és programok az egyes karok szervezésében

Az intézmény színe-java jelen volt az EFOTT-on. Az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar, valamint az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar közös kitelepülésén 3D-szkennert és 3D-nyomtatót próbálhattak ki az érdeklődők. Az Alumni és Wellbeing Központ, illetve az Egészség- és Sporttudományi Kar elsősegély-bemutatóval készült. Az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar és a Digitális Fejlesztési Központ pedig a precíziós és dróntechnológiára fókuszált.

Emellett jelen voltak a hallgatói csapatok – a SZEnergy, a SZEngine, az Arrabona Racing Team, a SZEnavis és a SZESE E-Sport szakosztálya –, a vállalati partnerek közül pedig az Audi Hungaria, az E.ON, a Diákhitel Központ, a Waberer’s és a MÁV.

Az egyetem és a sport

A kifejezetten felsőoktatási, képzési témájú előadások között voltak a gyártástechnológiáról, a közlekedésbiztonságról és a pénzügyi tudatosságról szólók is. De azon túl, hogy a mérnöki kompetenciákat és az egyéb szakmai elvárásokat és elsajátítható készségeket bemutatták, az egyetem melletti sportolás fontossága is megjelent a kitelepülésen. „Szerettük volna, hogy a sport és a felsőoktatás kapcsolata hangsúlyosan jelenjen meg, így két kiváló sportolónkat – Sebestyén Dalma úszót és Takács Kincső kenust – elhívtuk egy beszélgetésre” – mondta el Söller Klaudia, az Egyetemi Rendezvényszervezési Központ vezetője.

Ehhez kapcsolódott Pajor Eszter, a Szolgáltatási és Brand Igazgatóság projektmenedzsere is. Amellett, hogy mintegy háromszázan dolgoztak a sikeres megjelenésen (egyetemi és partneri körökből egyaránt), a sportprogramokra is találtak megfelelő időt és lehetőséget. „Szerepet vállaltunk a sportprogramok lebonyolításában is. Jégkorongcsapatunk streethoki-bajnokságon játszott, de az ETO férfi és női futballcsapatától is érkeztek hallgatóink, akikkel dekázóversenyen mérhették össze magukat a fesztiválozók.”

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter is csapolt a Széchenyi-egyetem söréből. (Fotó: Dudás Máté/Széchenyi István Egyetem)

Önkéntes hallgatók a fesztiválon

Megkérdeztük az egyetem önkéntes hallgatóit, hogyan érezték magukat a fesztiválon. Kozelka Dominik a mosonmagyaróvári karról érkezett, és az EFOTT-on főleg a logisztikáért felelt. „Remek társaság kovácsolódott össze. Akkor is itt voltunk, amikor nem is kellett volna, mert jól éreztük magunkat a széchenyisekkel” – emelte ki.

Orbán Nikolett a Hallgatói Önkormányzat kommunikációs bizottságának tagjaként a közösségimédia-platformokra készített videókat a rendezvény során. Úgy vélte, az EFOTT különleges a hasonló méretű fesztiválokhoz képest. „A mi korosztályunk van itt elsősorban, és nagyon sok hallgató. Velük hamar megtalálom a közös hangot, nagyon könnyen tudok új barátságokat kötni” – hangsúlyozta.

Csatlakozott hozzá Tóth Barbara, aki közösségszervezés szakosként több programért felelt, például a hennafestésért és a fesztiválházasság-kötésért. „A szervezőkkel körben építettük ki a sátrainkat a kempingben, így nagyon családias volt a közeg” – fogalmazta meg.

A Széchenyi István Egyetem hallgatói is élvezték a fesztivált

Németh Benedek frissen végzett gazdaságinformatikus elégedett volt a zenei előadók sokszínűségével. „Magam is dobolok egy zenekarban, így nyitott vagyok mindenre, és örültem annak, hogy a fellépőkínálat főleg a fiatalokat célozza. Ez tényleg az egyetemisták fesztiválja” – jegyezte meg.

Weisz Martin, a Széchenyi-egyetem villamosmérnök-hallgatója a nappali programokat emelte ki. „Az EFOTT különlegessége, hogy megismerkedhetünk más egyetemekkel, cégekkel, civil szervezetekkel. Nagyon élveztem végigjárni az Universumot, a széchenyis utca pedig lenyűgöző volt” – összegezte az élményeit.

Az egyetem ajándéktárgyakkal is készült a fesztiválra: naptejet és vászontáskát kaptak azok, akik meglátogatták a Széchenyi István Egyetem kitelepülését. Bárki megkóstolhatta az egyetem saját sajtját és sörét is. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)

Az egyetem munkatársai is részt vettek az EFOTT-on

A Széchenyi István Egyetem térítésmentes jegyet biztosított a regisztráló munkatársak számára a rendezvény első két napjára.

„Azért szerettem volna élni ezzel a lehetőséggel, hogy újra megtapasztalhassam azt az élményt, amit korábban hallgatóként. Szerencsére a kollégáim is csatlakoztak hozzám, így együtt látogattunk el a fesztiválra. Örülök, hogy részese lehettem, ez kiváló juttatás volt az egyetem részéről” – árulta el a HR-igazgatóságon dolgozó Gellén Adél, aki korábban igazságügyi igazgatási, majd emberi erőforrás tanácsadó szakon szerzett diplomát az intézményben. „Igyekeztünk kiélvezni az esti programokat is. Igaz, messzire nem jutottunk, mert a Kollégiumi Stúdió olyan remek hangulatot varázsolt a SZE Bárnál, hogy képtelenek voltunk szabadulni onnan” – tette hozzá.

Tanulj, kérdezz, bulizz – ilyen lesz a 2025-ös MCC Feszt!

A három nap során világhírű előadók, neves hazai szakértők, interaktív beszélgetések és koncertek várják az érdeklődőket – mindez gyönyörű környezetben, szabad szellemi légkörben.

Fesztivál tudással, tartalommal és közösséggel

Az MCC Feszt különleges helyet foglal el a hazai nyári fesztiválpalettán. A nappali programokban a közélet, a tudomány és az oktatás legfontosabb kérdései kerülnek fókuszba. A rendezvény célja, hogy valódi párbeszédet indítson a jövőről – fiatalokkal, fiatalokért.

Fotó: MCC Feszt

Világszínvonalú előadók a Duna partján

A külföldi vendégek névsora különösen erős: előadást tart többek között Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, Dominic Cummings brit politikai stratéga, Michael Shellenberger író és szabadságjogi aktivista, valamint Ayaan Hirsi Ali, a Hoover Intézet kutatója.

A hazai meghívottak között szerepel Hernádi Zsolt (MOL), Szijjártó Péter külügyminiszter, Schmidt Mária történész, Világi Oszkár (MOL), Mátrai Károly (MVM), Márka Szabolcs fizikus, valamint ismert közéleti és tudományos szereplők.

Esténként a zenéé a főszerep

A nappali előadásokat követően Esztergom zenei központtá alakul: a fesztivál színpadán fellép Ákos, a Blahalouisiana, a 4S Street, a BSW, valamint Szikora Róbert és az R-Go is. A koncertek idén is a MCC Feszt könnyed, mégis értéket közvetítő hangulatát erősítik.

Fotó: MCC Feszt

Tudás, zene, élmény – egyetlen karszalagban

Az MCC Feszt Pass nemcsak a teljes programkínálat elérésére jogosít, hanem kényelmi és közösségi szolgáltatásokat is kínál: ingyenes fesztiváljárat az esztergomi vasútállomás és a rendezvényhelyszín között, belépés a strandfürdőbe, valamint étel-ital kedvezmények. A belvárosi Edu sétány idén is ingyenesen látogatható, szakmai standokkal és interaktív tartalmakkal.

Idén is találkozhatsz velünk az MCC Feszten!

Az UNIside – csakúgy, mint tavaly – idén is kiállítóként vesz részt a fesztiválon. Várunk szeretettel az Edu sétányon, ahol, ha kitöltöd Így tanultok ti! kutatásunk kérdőívét, ajándék legyezővel és tetoválós rágóval lepünk meg!

Így tanultok ti! 2025 – Töltsd ki a kérdőívet, és nyerj értékes Libri könyvcsomagot!

Alapítónk, főszerkesztőnk, Pintér Lívia pedig kerekasztalt is moderál: július 31-én 15:50-kor kezdődik a „Tanulási motivációk és tehetség – Mi adottság és mi tanulható?” című beszélgetés a MOL–Új Európa Alapítvány Hencsergő helyszínén. A panel olyan kérdéseket jár körül, mint hogy milyen skillek szükségesek a tehetség kibontakoztatásához, mit lehet tanítani a fiataloknak önmaguk fejlesztéséről, vagy hogyan erősíthető az önbizalom és a motiváció. A résztvevők között szerepel Bán Zoltán (MOL), Fuszek Csilla (Budapesti Európai Tehetségközpont), Zsuffa Ákos (PractiWork), valamint Farkas Dániel (Change Agent Hungary Kft.), Szakos Enikő (MCC TKI) és Maior Enikő (Óbudai Egyetem).

Találkozzunk Esztergomban!

A részletes program elérhető a mccfeszt.hu/programok oldalon. Három nap, amikor a gondolatébresztő előadások, a közös tanulás és a zenei élmények egy helyen találkoznak – Esztergom szívében.

Támogatott tartalom (x)

EFOTT 2025: A rossz idő ellenére is hatalmas bulival indult a fesztivál

A fesztivált Lasztovicza Gábor fesztiváligazgató nyitotta meg. Az EFOTT-ot az egyetemi közösségépítés kovászának nevezte. Elárulta, idén már az első napon annyi volt az érdeklődő, mint ahányan tavaly zárták a rendezvényt. Eszterhai Marcell, a HÖOK elnöke pedig úgy fogalmazott, időt és időjárást álló egyetemi közösségeket építenek, amelybe nemcsak az egyetemisták, hanem a középiskolás érdeklődők is betekintést nyerhetnek.

A jövő fiataljai a színpadon – és előtte

„A fiatalok sikere a nemzet sikere” – hangsúlyozta a megnyitón Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter, aki beszédében kiemelte a magyar felsőoktatás és a fiatalok támogatásának kiemelkedő szerepét. A Pannónia Program révén már nyolcezer diák tanulhatott a világ élvonalbeli egyetemein, a 25 év alattiak adókedvezménye pedig 500 milliárd forintot hagyott a fiatalok zsebében. Az új Otthon Start Programmal a kormány az otthonteremtéshez is segítséget nyújt.

Nagyszínpados varázslat és sátras extázis

A CIB Nagyszínpadon a Blahalouisiana indította be a bulit, a Honeybeast, a 30Y és a Bohemian Betyars pedig csak tovább emelték a hangulatot, a HÖOK x HSUP Arénában pedig Kis Grófo gondoskodott arról, hogy a mulatós vonal kedvelői se maradjanak élmény nélkül.

A Fesztiválszak Nagyszínpadon T. Danny majd a ValMar duó koncertjén már szinte forrt a levegő, az „Úristen” és a „Megjöttek a magyarok” közös éneklése alatt a sukorói part szó szerint élt. A sort ByeAlex és Manuel zárta, akikre ugyancsak tömegek érkeztek.

Fotó: Facebook/Zelenák Márk

Csütörtökön jön Beton.Hofi, Krúbi és a Carson Coma

A zenei program csütörtökön is bőven tartogat izgalmakat: a Carson Coma, Pogány Induló és Krúbi után az éjszakát Beton.Hofi koronázza meg. Aki viszont valami mást keres, az sem csalódik: az alternatív és elektronikus vonalon többek között fellép a Csaknekedkislány, Ivan & The Parazol, Sisi, Co Lee és Yamina is.

Nappal jövőt építenek: Educatio Summer és egyetemi innovációk

Az EFOTT nemcsak buliról szól: az Educatio Summer on EFOTT nappali zónában több mint 20 egyetem és 40 vállalat képviselteti magát, hogy középiskolásoknak és egyetemistáknak mutassák be a felsőoktatás világát. A programban drogprevenció, közlekedésbiztonság, hallgatói pénzügyek és egy sor inspiráló panelbeszélgetés is szerepel.

Fotó: Facebook/Óbudai Egyetem

A házigazda Széchenyi István Egyetem az innováció jegyében autonóm járműveket, drónokat és fenntartható technológiákat vonultat fel, miközben e-sport és tech témájú előadásaik a tudomány és fesztivál határán mozognak.

Strand, karnevál és vízibomba-csata – ahogy EFOTT-hoz illik

A fesztivál saját strandja 1500 négyzetméteres homokos parttal, koktélbárokkal, napágyakkal és nappali bulikkal várja a pihenni vágyókat, a délutánokat pedig vízibomba-csaták, freestyle show-k és pénteken egy igazi karnevál teszi felejthetetlenné.

A családosok sem maradnak ki: játszóház, bábműsorok, kézműveskedés és gyerekmegőrző is várja a legkisebbeket.

Egyre több, egyre többféle

Az EFOTT az elmúlt években valóban túlnőtt önmagán – nemcsak zenei fesztivál, hanem egy közösségépítő, jövőformáló élményzóna lett, ahol a kulturális örökség, az innováció, az oktatás és a zene egy térbe kerül. A borongós időjárás ellenére már az első nap megmutatta: a fesztivál igazi ereje a közösség, a fiatalok és az élmények összefonódásában rejlik.

És ez még csak a kezdet.

Két hét diákmunkával összejöhet egy fesztiválbérlet!

Az UNIsideeuDiákok közös kutatása viszont azt mutatja, hogy a diákok nem csak a pénz miatt dolgoznak: a szakmai fejlődés, rugalmasság és jó munkahelyi környezet legalább annyira fontos. A Profession.hu legfrissebb elemzése pedig megerősíti: egész évben nagy a kereslet a diákokra – még a szezon előtt is.

Két hétnyi munka = egy fesztiválbérlet

A Mind‑Diák Szövetkezet adatai szerint napi 8 órás munkával, két hét alatt megkereshető akár egy több napos fesztiválbérlet ára is. Az átlagos diákmunka-órabérek bruttó 1 800–2 500 forint között mozognak, bizonyos technikai vagy nyelvi készséggel pedig ennek a többszörösét is megkereshetik a diákok.

Hasonló a helyzet a gyakornoki pozíciók béreinél, bruttó 2005 és 2700 Ft/óra közötti sávban mozog az órabér, ami az ő esetükben az szja-mentesség miatt nettó. A mérnöki, pénzügyi állásoknál jellemző a magasabb (2200-3000 Ft), az IT-s munkák terén pedig nem ritka a 3000-4000 Ft-os vagy afeletti órabér sem.

„Ma már nem olyan nehéz diákként megkeresni például egy 3 napos hétvégi belépő árát az EFOTT-ra, ami közel 37 ezer forint. Ha például a 25 év alatti fiatal a nyári szünetben csupán két hetet dolgozik napi 8, azaz heti 40 órában, 1900 Ft-os órabérrel számolva nettó 152 ezer forintot kereshet, amiből akár a Sziget Fesztiválon is több napig bulizhat” – említi példaként Göbl Róbert, a Mind-Diák Szövetkezet vezetője.

Közelgő fesztiválok:

  • Campus Fesztivál, július 16-20., Debrecen
  • Sziget Fesztivál, augusztus 6-11., Budapest
  • Strand Fesztivál, augusztus 20-23., Zamárdi
  • Szegedi Ifjúsági Napok, augusztus 27-30., Szeged

Mi motiválja a fiatalokat?

Az UNIside és az euDiákok 2024-es Így dolgoztok ti! kutatása, ami eredetileg az UNI in&out Nyár 2025 kiadványban jelent meg, rámutatott: a diákmunka nem pusztán anyagi forrás. A válaszadók kétharmada már dolgozik, és – különösen az egyetemisták – szakmai fejlődést vagy karrierlehetőséget is keres. A középiskolások inkább rövid távra (1–3 hónapra) vállalnak munkát, heti 20–25 órás beosztással, míg az egyetemisták 6 hónapon túl is maradnának, heti akár 30 órában is. A nettó 1 800 forintos órabért a többség minimum elvárásként fogadja el, de az egyetemisták harmada már csak 2 000 forint/óra felett vállalna munkát.

Az utazási hajlandóság is nagy. A középiskolások 72 százaléka, az egyetemisták 63 százaléka akár napi egyórás utazásra is nyitott, főleg, ha a munkahely ezt kompenzálja. A diákok számára emellett kiemelten fontos a rugalmasság, a jó csapat és a fejlődési lehetőség.

Forrás: UNI in&out 2025 Nyár – „Így dolgoztok ti” kutatás

Egész évben keresik a diákokat

A Profession.hu legfrissebb elemzése szerint az idei év elejétől jelentősen megnőtt a diákmunkák iránti kereslet: januárban 43, februárban 16, márciusban pedig 34 százalékkal több ilyen pozíciót hirdettek meg a vállalatok az előző év azonos időszakához képest. Ez azt mutatja, hogy a cégek már nem csak szezonálisan, hanem folyamatosan építenek a fiatal munkaerőre. Főleg az IT, adminisztráció, vendéglátás, hotel, idegenforgalom és szakmunka területén keresik a diákokat. A diákmunkból a cégek is jelentősen profitálhatnak: hosszabb távon akár új munkaerőt is nyerhetnek az együttműködésből.

A diákmunka új arcai: egész évben stabil kereslet, tudatos fiatalok

Nem csak buli, karrier is

A fesztiválbérlet árának „megkeresése” két hét alatt sokaknak reális cél lehet – de ennél többet is nyújt a diákmunka. Az UNIside kutatásból kiderül, hogy a diákok ma már tudatosabban válogatnak, és nemcsak a fizetés számít: fontos a rugalmasság, a szakmai fejlődés, a jellegzetes munkakörnyezet. A Profession.hu trendjei pedig megerősítik: a diákmunka nem „csak nyári mese”, hanem az egész évre kiterjedő lehetőség. És ha mindez összeér a fesztivál hangulatával, akkor a diákélet valóban nyerő kombó.

Téged is vár a Campus Fesztivál 2025!

Zene, ami összeköt – világsztárok és hazai kedvencek

A Campus Fesztivál 2025 igazán erős lineuppal készül: jön Jason Derulo, a The Chainsmokers, John Newman, a legendás The Dandy Warhols és a metálos Life Of Agony – és itt még nincs vége a nemzetközi felhozatalnak! A magyar élvonal is jelen lesz: Halott Pénz, ByeAlex és a Slepp, Bagossy Brothers Company, Majka, Dzsúdló, Tankcsapda, valamint a 30 éves jubileumát ünneplő Ganxsta Zolee és a Kartel is színpadra lép eredeti felállásban.

Több mint 250 fellépő, 100 dj, 1000 program – a Campus továbbra is a legtöbb hazai előadót felvonultató fesztivál, ahol a műfaji sokszínűség alap, és a debreceni kötődésű produkciók külön figyelmet kapnak.

Túl a koncerteken – ezernyi élmény napközben is

A Campus nem csak a zene miatt kihagyhatatlan. Napközben VR-játékok, mutatványosok, falmászás, performanszok, utcaszínház, sőt, gyerekprogramok is várják a legfiatalabb fesztiválozókat. A Fun Zone egy többállomásos akadálypálya lesz, ahol minden egyes szakaszon különböző, szórakoztató játékokkal várják a résztvevőket. A Job Street pedig évek óta az egyik legnépszerűbb helyszín; azoknak szól, akik a karrierlehetőségekre is nyitottak, és szeretnének a régió legkomolyabb cégeivel kapcsolatot teremteni.

A Víztorony színházi előadásoknak és kortárs irodalmi programok ad helyet, az INspirál Cirkuszközpont, a Mirrorman Hungary tüköremberei és a Claudia’s Angels légtornászai pedig estére varázsolják el a Nagyerdőt. Aki a kreativitását szeretné szabadjára engedni, a Campus Art pontokon kézműveskedhet is.

Egyetemi tér: kísérletek, koncertek és karibi pult

Idén a SET központ (Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központ) is csatlakozik a Campus Fesztivál 2025 helyszíneihez. Egészségügyi szűrésekkel,  tanácsadásokkal várják az érdeklődőket. Szokás szerint a Nagyerdei Stadion szomszédságában mutatkoznak be a karok és a különböző szervezeti egységek. Minden nap látványos kísérletek és interaktív bemutatók várnak a fiatalokra. DNS-koktél? Vércsoport-gyorsteszt? Itt ez is belefér.

Délutánonként az Unipass Színpadon sportolók, egyetemi kutatók és előadók beszélgetnek a jövőről, az egészségről. Este pedig koncertek: többek közt Palya Bea, Gájer Bálint, Vecsei H. Miklós, Molnár Tamás és a Debreceni Citerazenekar lépnek színpadra. A karibi pultban pedig mádi fröccs és MÉK-es szörp jár a jó hangulathoz.

Komfort minden szinten – és figyelem egymásra

Árnyékos, pormentes helyszínek, őrzött kerékpártároló, értékmegőrző, LIDL, food truck zóna, kemping, folyamatos orvosi ügyelet – minden adott, hogy jól érezd magad. A szervezők több ezer dolgozóval gondoskodnak a gördülékeny működésről és a biztonságról. Ráadásul az ország legmenőbb strandja 50 m-re van a helyszíntől!

A jelszó idén is: Vigyázunk egymásra – nemcsak a komfort, de az odafigyelés is központi szerepet kap. A szervezők mindennél fontosabbnak tartják a fesztiválozók fizikai és lelki biztonságát, és hogy a résztvevők is odafigyeljenek egymásra – így közösen megelőzhető a legtöbb probléma.

Fotó: Facebook/CAMPUS FESZTIVÁL official

Fesztivál szívből – a közösség erejével

A Campus mögött ott áll Debrecen városa, a Debreceni Egyetem, számos hazai és nemzetközi cég, valamint olyan támogatók, mint a Nemzeti Kulturális Alap és a Petőfi Kulturális Ügynökség. Az MBH Bank, a BMW Group Gyár Debrecen, a Metal-Sheet, a Richter Gedeon Nyrt., a Krones Hungary és még sokan mások is segítik, hogy ez a fesztivál valódi élmény lehessen mindenkinek. A nyitófogadás bevételével idén is Micskó Benjámin, egy súlyos izomsorvadással küzdő kisfiú kezelését támogatják.

Készülj: július 16-tól indul a nyár legnagyobb bulija! Campus Fesztivál 2025, ahová jó megérkezni, és ahonnan nehéz lesz elmenni. További információ, jegyek és részletes program a fesztivál hivatalos honlapján: campusfesztival.hu.

Olvasd el beszámolónkat a tavaly Campus Fesztiválról – garantáltan nem akarod majd kihagyni az ideit sem!

Több száz zenei produkció, mintegy 121 ezer vendég – véget ért a Campus

MCC Feszt Pass: teljes élmény, kedvezményes áron

MCC Feszt Pass: a legteljesebb fesztiválélmény

Ha nem akarsz lemaradni a nyár egyik legizgalmasabb eseményéről, szerezd be időben az MCC Feszt Pass-t, amellyel a fesztiválélmény nemcsak teljes, de pénztárcabarát is lehet. A bérlet megvásárlásával ingyenes fesztiváljárat áll rendelkezésedre az esztergomi vasútállomás és a helyszín között, belépőt kapsz a strandfürdőbe, valamint kedvezményekre vagy jogosult az étel- és italárakból a helyszínen. A Feszt Pass tulajdonosai gyorsabban, egyszerűbben és kényelmesebben élvezhetik a fesztivál minden programját.

Az MCC Feszt nem csupán egy nyári esemény, hanem találkozási pont a jövő gondolkodóinak, alkotóinak és döntéshozóinak – és most egyetlen lépéssel közelebb kerülhetsz hozzá: egy kedvezményes bérlettel. Az early bird bérletvásárlás április 20-ig tart a fesztivál hivatalos weboldalán, ne maradj le! A fesztivál honlapján folyamatosan frissülnek a programok, fellépők és előadók listája – érdemes figyelemmel követni.

Az MCC Feszt nem csupán egy nyári esemény, hanem találkozási pont a jövő gondolkodóinak, alkotóinak és döntéshozóinak (Fotó: Facebook/MCC Feszt)

A migráció és bevándorláspolitika a fókuszban

A 2025-ös MCC Feszt egyik kiemelt témája az aktuális bevándorláspolitikai kihívások elemzése. A brit Brexit-kampány kulcsszereplője, Dominic Cummings, betekintést nyújt a politikai stratégia kulisszái mögé. Ayaan Hirsi Ali, társadalmi aktivista és bestseller író, a bevándorláspolitika és a kereszténység kérdéseivel foglalkozik elsősorban. Jim Robb pedig az amerikai bevándorlási szabályozások szigorításának kérdéseit helyezi előtérbe.

Izraeli migrációs szakértő is színpadra lép

Az MCC Feszt vendége lesz Yonathan Jakubovicz, az Izraeli Bevándorlási Politikai Központ egyik alapítója és vezető szakértője is. Jakubovicz aláírója volt a Budapesti Nyilatkozatnak, amely a nemzetközi migrációkutatás hálózatosítását célozza.

Több mint 100 szakmai program és 40 zenei esemény

A háromnapos fesztivál során több mint 300 előadó és 100 szakmai program gondoskodik a tartalmas kikapcsolódásról. A demográfia, geopolitika, migráció és közéleti kérdések mellett az MCC tehetséggondozási programjai is bemutatkoznak. Az Edu Sétányon napközben családi programokkal, interaktív kiállításokkal és partnerszervezetek standjaival várják az érdeklődőket – mindezt ingyenesen.

Esténként népszerű magyar előadók gondoskodnak a hangulatról

A zenei kínálat idén is erős: színpadra lép többek között az Irie Maffia, T. Danny és a BSW. A könnyűzenei programok az MCC Feszt szerves részét képezik, így minden korosztály találhat magának való kikapcsolódási lehetőséget.

Kiemelt kép: MCC Feszt 2024 (Facebook/MCC Feszt)

Támogatott tartalom (x)

MCC Feszt 2025: Három nap inspiráló előadásokkal és fergeteges koncertekkel

EFOTT 2025 – A nyár legnagyobb egyetemi bulija téged is vár!

Benned is ott az egyetemista? Akkor irány az EFOTT!

Ha egy igazán felejthetetlen nyári fesztiválra vágysz, ahol a haverokkal tombolhatsz a legnagyobb bulikon, strandolhatsz, sportolhatsz és új arcokat ismerhetsz meg, akkor az EFOTT 2025 neked szól! Lassan 48 éve az egyetemisták (és egykori egyetemisták) kedvenc nyári találkozóhelye, és ez idén sem lesz másként.

Miért az EFOTT a nyár legjobb fesztiválja?

Mert itt tényleg minden rólad szól! Ez az ország legnagyobb hallgatói fesztiválja, ahol az esti nagyszínpados bulik mellett napközben is rengeteg program vár. Sportolj, lazulj a parton, vagy vegyél részt egy inspiráló előadáson – itt mindent megtalálsz egy helyen! És a legjobb hír? Az EFOTT nemcsak egy fesztivál, hanem egy életérzés, ami egész évben elkísér!

Iratkozz be a fesztiválszakra!

Tudtad, hogy az EFOTT nemcsak egy egyhetes fesztivál? Ha mindig képben akarsz lenni a legfrissebb bulikkal, kedvezményekkel és eseményekkel kapcsolatban, akkor csatlakozz a fesztiválszakhoz! Iratkozz fel az EFOTT levelezőlistájára, hogy ne maradj le semmiről!

A Széchenyi István Egyetem az EFOTT 2025 házigazdája (Fotó: Széchenyi István Egyetem Facebook oldala)

A Széchenyi István Egyetem az EFOTT 2025 házigazdája

Filep Bálint, az egyetem elnöke szerint a házigazdaság és a fesztivál kiváló lehetőség arra, hogy a fiatalok kötetlen formában ismerkedjenek meg az egyetemista lét hangulatával, illetve magával az intézménnyel is. „A rendezvényen bemutatjuk európai színvonalú infrastruktúránkat, minőségi oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységünket, valamint egyedülálló hallgatói életünket, de a programban természetesen a szórakozás és a kultúra is kiemelt szerepet kap. Úgy látjuk, a fesztivál azért rendkívül fontos a fiatalok számára, mert így kötetlen formában nyílik lehetőségük megismerkedni az egyetemista közeggel és tapasztalatokat cserélni” – tette hozzá Filep Bálint. Ha még nem döntötted el, hol tanulj tovább, itt akár jövőbeli egyetemedet is felfedezheted!

Légy EFOTT HERO és fesztiválozz ingyen!

Mindig te szervezed a haverokkal a nyaralást? Akkor itt a lehetőség, hogy a szervezőkészségeddel pénzt is keress! Légy EFOTT HERO, hozd el minél több ismerősöd a fesztiválra, és az eladott bérletek után jutalékot kapsz! Sőt, ha te vagy a legjobb, extra ajándékokat is bezsebelhetsz! Mit kell tenned? Megkapod a saját kedvezménykódodat, használhatod a social media felületeidet, vagy épp egy sör mellett is ajánlhatod a fesztivált, esetleg egy péntek estén a koliban – a lényeg, hogy minél több emberhez eljusson a híre!

A te kedvenc előadód is ott lesz az EFOTT 2025-ön? (Fotó: EFOTT Facebook oldala)

Itt a helyed, ha…

  • Imádod a fesztiválokat és a bulikat
  • Szereted a változatos programokat, a sportolást és az új élményeket
  • Egy felejthetetlen nyári kalandra vágysz a haverokkal
  • Ki szeretnéd próbálni magad a fesztiválszervezés világában

Olyan sztárfellépők koncertjeit élvezheted, mint a Follow the Flow, a Blahalouisiana, a Csaknekedkislány vagy a Margaret Island. Nézd meg a részletes programlistát, és tudd meg, a te kedvenc ott lesz-e az EFOTT 2025-ön!
Ne maradj le, szerezd be a jegyed, és légy részese a nyár legnagyobb egyetemi bulijának!

Ha szerencsés vagy, akár EFOTT belépőt is nyerhetsz! A Siemens Zrt. és az UNIside közös kutatásának kitöltői között ugyanis 3 darab páros napijegyet sorolunk ki. Azt vizsgáljuk, hogy az egyetemisták hogyan viszonyulnak a fenntarthatósághoz. Te mit teszel a környezetért? Mi akadályoz meg abban, hogy fenntarthatóbban élj? Töltsd ki a kérdőívet ITT!

MCC Feszt 2025: Három nap inspiráló előadásokkal és fergeteges koncertekkel

Világhírű előadók és közéleti gondolkodók Esztergomban

Az MCC Feszt 2025 egyik fő vonzereje a rendkívül sokszínű szakmai program, amely idén is számos neves külföldi előadót vonultat fel. A vendégek között szerepel Matthew Goodwin brit politikatudós, Benedict Beckeld író és filozófus, valamint Jeremy Shapiro külpolitikai szakértő. Ők olyan aktuális és megosztó témákat járnak körül, mint a populizmus, a nyugati civilizáció kihívásai vagy az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti kapcsolatok alakulása.

A rendezvény előadói között találjuk Harrison Pitt brit írót, a The European Conservative szerkesztőjét is, aki a konzervatív értékek és a kortárs politikai kihívások kapcsolatáról beszél majd. Nathan Levine geopolitikai elemző és Jacek Karnowski lengyel politikai kommentátor szintén izgalmas vitákat és elemzéseket hoznak az MCC Feszt 2025-re.

Koncertek, fesztiválélmény és szakmai programok

A háromnapos esemény nemcsak az intellektuális feltöltődést szolgálja, hanem igazi fesztiválhangulatot is teremt. Az MCC Feszt 2025-ben is a magyar zenei élet legjobbjait vonultatja fel: fellép többek között a Parno Graszt, a Follow the Flow és a Valmar, hogy esténként igazi koncertélménnyel záruljanak a napok.

Emellett az MCC Feszt közösségi programokkal, kiállítókkal és szakmai beszélgetésekkel is várja a látogatókat. Az Edu Sétányon 150 kiállító lesz jelen, ahol a résztvevők megismerhetik az MCC képzési programjait, valamint számos partnerszervezet is bemutatkozik.

Tavaly az UNIside szervezésében valósult meg a „Munkaerőpiaci beválás: tanulási motivációk és soft skillek” című panelbeszélgetés is (Fotó: UNIside)

Mathias Corvinus Collegium: Tehetséggondozás és közéleti párbeszéd

A fesztivál szervezője, a Mathias Corvinus Collegium (MCC), a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézménye, amely az általános iskolásoktól kezdve egészen a diplomás fiatalokig nyújt ingyenes, iskolarendszeren túli képzéseket. Az MCC célja nemcsak a tehetségek fejlesztése, hanem a közéleti párbeszéd elősegítése is: konferenciák, könyvkiadások és nyilvános rendezvények révén járul hozzá a társadalmi diskurzus gazdagításához.

MCC Feszt Pass: Még többet hozhatsz ki a fesztiválból!

Az MCC Feszt Passzal a látogatók extra kényelmi szolgáltatásokat is igénybe vehetnek. A bérlet tartalmazza az esztergomi vasútállomás és a rendezvény helyszíne közötti ingyenes fesztiváljáratot, valamint kedvezményeket biztosít az étel- és italárakból, sőt a strandfürdő is használható vele. A fesztivál hivatalos honlapján folyamatosan frissülő információkat találhatsz az eseményről.

A napközbeni szakmai programok és az Edu Sétány idén is ingyenesen látogathatók lesznek, így bárki betekintést nyerhet az MCC szellemi műhelyébe, miközben egy felejthetetlen fesztiválhangulat részese lehet.

Ilyen volt a tavalyi MCC Feszt

Az MCC Feszt Magyarország egyik legjelentősebb nemzetközi intellektuális seregszemléjévé és nívós könnyűzenei programkavalkádjává nőtte ki magát. A 2024-es fesztiválon számos hazai és külföldi szaktekintély, közéleti személyiség, akadémikus osztotta meg gondolatait: 120 külföldi előadó, több mint 30 országból fogadta el a szervezők meghívását. Olvasd el az élménybeszámolónkat!

Kiemelt kép: MCC Feszt 2024 (MCC Feszt Facebook oldala)

Hatalmas siker volt az idei MCC Feszt

 

Kiderült, melyik egyetem lesz a 2025-ös EFOTT házigazdája

Az egyetem büszke rá, hogy házigazda lehet

Filep Bálint, az egyetem elnöke szerint a házigazdaság lehetőséget ad arra, hogy az intézmény bemutatkozzon a fesztivál fiatal látogatói előtt.

„A Széchenyi István Egyetem büszke arra, hogy a 2025-ös EFOTT házigazdája lehet, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a résztvevők megismerjék a ma már nyolc nemzetközi ranglistán előkelő helyen szereplő intézményünket” – hangsúlyozta.

„Reméljük, közülük sokan minket választanak majd, ha a későbbiekben alap-, mester- vagy doktori képzésben gondolkodnak. Éppen ezért a rendezvényen bemutatjuk európai színvonalú infrastruktúránkat, minőségi oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységünket, valamint egyedülálló hallgatói életünket, de a programban természetesen a szórakozás és a kultúra is kiemelt szerepet kap. Úgy látjuk, a fesztivál azért rendkívül fontos a fiatalok számára, mert így kötetlen formában nyílik lehetőségük megismerkedni az egyetemista közeggel és tapasztalatokat cserélni” – tette hozzá Filep Bálint.

Fotó: Adorján András/Dudás Máté/Széchenyi István Egyetem

Technológiai bemutatók az EFOTT-on

Az EFOTT 2025 programjában külön figyelmet kapnak a Széchenyi Egyetem élenjáró technológiai fejlesztései. Az érdeklődők testközelből ismerhetik meg a digitalizáció, az autonóm közlekedési rendszerek, az e-mobilitás, a dróntechnológia és a precíziós gazdálkodás terén elért eredményeket.

A projektalapú, gyakorlatorientált képzések és a világ élvonalába tartozó hallgatói versenycsapatok szintén fontos szerepet kapnak majd a fesztiválon.

Több mint fesztivál

„Az EFOTT mindig is több volt, mint egy fesztivál – egyfajta kapocs az egyetemi közösségek között. A Széchenyi István Egyetem részvétele különleges lehetőséget ad arra, hogy az intézmény a modern technológiák és a tudományok terén nyújtott eredményeit bemutassa, miközben a látogatók megtapasztalhatják a fesztivál egyedi hangulatát is” – mondta Budai Marcell, az EFOTT sajtófőnöke.

Az EFOTT célja, hogy emlékezetes élményeket nyújtson minden résztvevőnek, miközben erősíti az egyetemi közösségeket. Az UNIversum névre keresztelt nappali programokon idén is bemutatkoznak a hazai felsőoktatási intézmények, civil szervezetek és a vállalati szektor képviselői.

Kvíz: Mennyit tudsz hazánk nagyszabású fesztiváljairól?

A török hagyományok is bemutatkoznak az idei Mesterségek Ünnepén

A Budavári palota hatalmas területén barangolva számos népi mesterséggel ismerkedhetünk meg. Az érdeklődők nemcsak megcsodálhatják és megvásárolhatják a kézműves termékeket, hanem közel száz látványműhelyben betekintést nyerhetnek az ősi mesterségek titkaiba is, valamint megismerhetik a Kárpát-medence kézműves közösségeinek munkáját.

Számos mesterség képviselőivel találkozhatunk

A többnapos esemény során számos mesterség képviselőivel találkozhatunk, például vászonszövőkkel, fafaragókkal, kosárfonókkal és csipkekészítőkkel.

Fotó: Mesterségek Ünnepe

A rendezvényen bemutatkoznak többek között az alábbi kézműves szakágak:

  • bőrművesség
  • csipkekészítés
  • csont- és szarufaragás
  • faművesség
  • fazekasság
  • gyapjú- és nemezművesség
  • gyertyamártás
  • gyöngyfűzés, ötvösművesség, ékszerkészítés
  • hímzés
  • játékok készítése
  • kékfestés
  • kovácsmesterség
  • mézeskalács készítés
  • szalmafonás
  • szövés-fonás
  • tojásdíszítés
  • viseletkészítés

Gasztronómia

Augusztus 20-án, Szent István napja alkalmából, kenyéráldással és a mesterek felvonulásával ünneplik az új kenyér napját.

A mesterek mellett különleges zenei és táncos programok, valamint ínycsiklandó ételek is várják a közönséget.

Színpadi programok

A népi mesterségek bemutatása mellett színpadi előadások, játékok, kézműves vásár és kenyéráldás is színesíti a programkínálatot. Az Oroszlános udvar és a Savoyai terasz lesznek a színpadi műsorok helyszínei, míg a gyermekprogramok a Budapesti Történeti Múzeum kertjében zajlanak.

A fesztiválon Magyarország legkiválóbb népzenészei, világzenészei és néptáncegyüttesei is fellépnek. A Szentháromság téri nagyszínpadon fellép többek között Pál István Szalonna és Bandája, a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band, Petrás Mária és Zenekara, Tímár Sára és Zenekara, a Fitos Dezső Társulat és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.

FolkTREND címmel pedig népi ihletésű, újragondolt ruhákból álló divatbemutatón vehet részt a közönség.

Török hagyományok

A magyar-török kulturális évad alkalmából az idei Mesterségek Ünnepének díszvendége Törökország, kiemelt témája pedig a magyar népművészetben megjelenő török hatások lesznek. Törökországból mintegy húsz alkotóművész érkezik, és bemutatják egyebek mellett az ebru festést, amely során egy edénybe töltött víz tetejére öntött festék segítségével jelenítenek meg mintákat a papíron. Érkezik a fesztiválra török kalligráfus, nemez- és bábkészítőmester, valamint szövő-, rézműves- és üvegfújómesterek, de népzenészek és néptáncosok is. Több látványműhelyben és mesterségbemutatón a török és a magyar népi díszítőművészetben fellelhető hasonlóságokat ismerhetik meg az érdeklődők.

A részletes programot itt találod.