fogadalom – Diplomátszerzek

Miért buknak el az újévi fogadalmak, és mi működik helyettük valójában?

A pszichológia ezt a jelenséget „fresh start effectként” írja le. Katy Milkman viselkedéskutató több nagymintás vizsgálatban mutatta ki, hogy az emberek időbeli határpontokhoz, például új évhez, születésnaphoz vagy félévkezdéshez kötik a változás reményét. Ilyenkor könnyebb elképzelni egy új verziót önmagunkból. A probléma ott kezdődik, hogy a lelkesedés gyorsabban csökken, mint ahogy a szokások átalakulnának.

A klasszikus fogadalmak gyakran túl általánosak. Jobb tanulóvá válni, kevesebbet halogatni vagy egészségesebben élni jól hangzó célok, mégis nehezen megfoghatók. A kutatások szerint az agy sokkal jobban reagál konkrét, mérhető viselkedésekre. A University College London kutatásai alapján egy új szokás stabilizálódása átlagosan 60–70 napot vesz igénybe, és ez idő alatt a motiváció hullámzik. A puszta elhatározás kevés, mert nem ad kapaszkodót a nehéz napokra.

A fogadalmak másik gyenge pontja az identitás kérdése. A Stanford Egyetem pszichológusai arra hívták fel a figyelmet, hogy a tartós változás akkor működik, ha nem csak azt határozzuk meg, mit szeretnénk csinálni, hanem azt is, kik szeretnénk lenni. Egy diák, aki úgy gondol magára, mint „valaki, aki rendszeresen tanul”, nagyobb eséllyel ül le akkor is, amikor nincs kedve. Az identitásalapú célok kevésbé látványosak, mégis stabilabbak.

A fiatalok körében egyre népszerűbb alternatíva a tematikus időszakok gondolkodásmódja. Nem egész évre szóló fogadalmakról van szó, hanem rövidebb, rugalmas fókuszokról. Egy tanulós félév, egy mentálisan lassabb időszak vagy egy kísérletező hónap kisebb nyomást helyez az egyénre. A pszichológiai kutatások szerint a rövidebb időkeretek csökkentik a kudarctól való félelmet, ami önmagában növeli a kitartást.

Fontos szerepe van az önjutalmazásnak is. Az idegtudományi vizsgálatok kimutatták, hogy az agy jutalmazórendszere nem a nagy, távoli eredményekre reagál a legerősebben, hanem a kisebb, azonnali visszajelzésekre. Ha egy változás nem jár rövid távú sikerélménnyel, az agy gyorsan elveszíti az érdeklődését. Ezért működnek jobban azok a rendszerek, ahol a fejlődés látható és nyomon követhető, például naplók, vizuális trackerek, vagy akár egyszerű pipálós listák.

A közösségi összehasonlítás szintén sok fogadalmat tesz tönkre. A közösségi médiában megjelenő „tökéletes újrakezdések” torz képet mutatnak a változásról. A szociálpszichológiai kutatások szerint az állandó összehasonlítás csökkenti az önhatékonyság érzését, vagyis azt a hitet, hogy képesek vagyunk végigvinni, amit elkezdtünk. Az önfejlesztés így könnyen teljesítményversennyé válik, ahol a belső motiváció háttérbe szorul.

Egyre több szakember hangsúlyozza az önreflexió szerepét a fogadalmak helyett. Az év eleje nem csak előre-, hanem visszatekintésről is szólhat. Mi működött az elmúlt évben, mi nem, és milyen körülmények között volt könnyebb kitartani. Az ilyen kérdések segítenek reálisabb célokat kialakítani, amelyek illeszkednek a mindennapi élethez, nem pedig idealizált elképzelésekhez.

Az új év így nem feltétlenül egy radikális átalakulás kezdete. Sokkal inkább egy finom újrarendezés lehetősége. A pszichológia üzenete ebben meglepően megnyugtató. A változás nem attól lesz hiteles, hogy január elsején indul, hanem attól, hogy beépül a hétköznapokba. Az új év nem új embert kér, csak egy kicsivel tudatosabb verziót a régiből.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Új év, új célok: Mire jók valójában az újévi fogadalmak?

Újévi fogadalmak, mire is jók?

Ha viccesek akarunk lenni: arra, hogy megszegjük őket.

Ami biztos: mindenki fogadott már meg valamit a jövő évre vonatkozóan. Nyilván sokan be is tartották és valószínű ugyanannyian meg is szegték azt. De vajon miért tesszük ezt évről évre? Miért érezzük úgy, hogy január elseje egy különleges nap, amikor tiszta lappal indulhatunk, és végre megváltoztathatunk valamit az életünkben? Az újévi fogadalmak nem csupán üres ígéretek – sokkal inkább jelképei annak, hogy képesek vagyunk reflektálni önmagunkra, felismerni a fejlődési lehetőségeket, és elköteleződni a változás mellett.

Persze, a lelkesedés gyakran csak január végéig tart. De mi lenne, ha idén másképp csinálnánk? Ha megértenénk, miért buknak el a fogadalmak, és mit tehetünk azért, hogy valóban betartsuk őket?

Miben segítenek az újévi fogadalmak?

Kicsit komolyabban vizsgálva: az újévi fogadalmak segítenek abban, hogy tudatosan foglalkozzunk azzal, mit szeretnénk elérni vagy megváltoztatni az életünkben. A fogadalmak átgondolása rávilágít arra, hogy milyen területeken érezzük szükségesnek a fejlődést. Az újévi fogadalmak továbbá gyakran beszédtémát jelentenek, és másokkal megosztva motiválhatjuk egymást. Általuk koncentráltabbá válhatunk, és elkerülhetjük, hogy az élet apró dolgai elvonják a figyelmünket a fontos céloktól. Mindezek hozzájárulhatnak a boldogságérzet növeléséhez.

Emellett az újévi fogadalmak egyfajta mentális újrakezdést is jelentenek. Az év eleje egy szimbolikus időpont, amely keretet ad a változásnak, és pszichológiai értelemben is támogatja az elhatározásokat. Egy jól megfogalmazott és reálisan kitűzött cél nemcsak motiváló, hanem a teljesítmény érzését is erősíti, amikor lépésről lépésre haladunk a megvalósítás felé. Az ilyen célok segíthetnek abban is, hogy strukturáltabbá váljon a mindennapi életünk, és nagyobb kontrollt érezzünk a saját sorsunk felett. Végeredményben tehát az újévi fogadalmak nemcsak a konkrét változásokról szólnak, hanem arról is, hogy jobban megértsük önmagunkat, tudatosabbá váljunk, és közelebb kerüljünk ahhoz az élethez, amit igazán élni szeretnénk.

A leggyakrabban előforduló újévi fogadalmak

Az emberek körülbelül fele fogyni szeretne vagy legalábbis áttérni az egészséges életmódra. Közel ugyanannyian szeretnének pénzügyileg tudatosabbak lenni, illetve személyes fejlődésük terén sikereket elérni. Végül pedig egy kisebb csoport a kapcsolatok ápolására szánna több időt, illetve ugyanannyian szeretnék elhagyni rossz szokásaikat is.

Az emberek körülbelül fele fogyni szeretne vagy legalábbis áttérni az egészséges életmódra. (Fotó: 123RF)

Így tudjuk fogadalmainkat könnyebben betartani

A fogadalmak akkor igazán hasznosak, ha reálisak, konkrétak és mérhetők. Ha a megvalósítás apró lépésekre van bontva, könnyebb kitartani mellettük, és valódi eredményeket érhetünk el. Érdemes tehát fogadalmainkat leírni és azokat olvasgatni, ilyenkor a fókuszálás is jobban megy. Legyenek fogadalmaink reálisak és haladjunk apró lépésekben.

Végül pedig nagyon fontos, hogy ne felejtsük el megjutalmazni magunkat amennyiben sikerült megvalósítani őket! A jutalom lehet egy kisebb ajándék, egy pihenőnap, vagy bármi, ami örömet okoz, hiszen ezek a pozitív megerősítések segítenek abban, hogy motiváltak maradjunk a további célok elérésében is.

Emellett az is lényeges, hogy ne csüggedjünk el, ha időnként eltérünk a tervtől vagy hibázunk. A kudarc nem egyenlő a teljes bukással – ilyenkor érdemes visszatekinteni, tanulni a hibákból, és újra elköteleződni a cél mellett. A rugalmasság és az önmagunkkal való türelem kulcsfontosságú a hosszú távú sikerhez.

Végső soron az újévi fogadalmak nem arról szólnak, hogy tökéletesen végrehajtsuk őket, hanem arról, hogy tudatosabbá váljunk, fejlődjünk, és közelebb kerüljünk azokhoz a célokhoz, amelyek igazán fontosak számunkra. Ha így tekintünk rájuk, a fogadalmak nem nyomasztó kötelességek, hanem izgalmas lehetőségek lesznek.

Sok sikert kívánunk a 2026-ös fogadalmaitokhoz!

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Ezeket a hibákat ne kövesd el ebben a szorgalmi időszakban

„Csak ezen a vizsgán menjek át, Uram, a következő szorgalmi időszakban rendszeresen fogok készülni!” – hallottam számtalanszor a mondatot (vagy valamilyen tetszőleges variációját) az egyetemi éveim alatt. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy olykor bennem is megfogalmazódtak hasonló gondolatmenetek, bár szerencsére nem olyan sokszor. Sajnos nem mindig sikerült tartanom magam ezekhez az elhatározásokhoz.

 

Talán az újévi fogadalmakhoz lehetne hasonlítani a vizsgaidőszak alatti nagy fogadkozásokat. Ahogyan az ünnepek alatti evésmaratonból lábadozva, bűntudattól gyötörten nagyon könnyű a jövőbeni egészségmegőrzés mellett érvelni magunkban, úgy a tizenkettedik kávé után is sokkal észszerűbbnek tűnik nem az utolsó pillanatban felkészülni. Aztán, amikor már a dolgok sűrűjében vagyunk, mégis gyakran szem elől tévesztjük, milyen célokat is jelöltünk ki magunknak.

 

Az alábbiakban öt olyan területet tekintünk át, amelyekre ritkán koncentrál az ember a szorgalmi időszak ideje alatt, holott közép- vagy hosszú távon rendkívül fontos lenne időt és energiát invesztálni beléjük.

 

Nem tanulsz rendszeresen

 

Talán ez viszi a prímet az összes felsorolt hiba közül. Szeptember vagy február közepén a 3-4 hónap múlva esedékes vizsgák még felfoghatatlanul távolinak tűnnek. Amikor éppen nem órán ülsz úgy érzed, mintha végtelen szabadidőd lenne. Pedig sajnos nincs. Ha a következő vizsgaidőszakodat minél gyorsabban és gördülékenyebben szeretnéd letudni, célszerű a kezdetektől készülnöd. Legalább a jegyzeteidet és (ha van) az aktuális kapcsolódó szakirodalmat, tételeket olvasgasd át óráról órára. Ugyanis már ezzel is sokat javítasz a helyzeteden. A lényeg, hogy a vizsgakészülés közben ne érjen újdonságként egy-egy téma, szerző vagy anyagrész.

 

Nem figyelsz a határidőkre

 

Sok stressztől megkímélheted magad, ha akkurátusan feljegyzel minden fontos határidőt egy naptárba vagy a mobilodba. Legyen szó tanulmányi ügyek intézéséről, diákigazolvány érvényesítéséről vagy akár a referátumod, beadandód leadási dátumáról. Ha egy nagyobb projekted (pl. szakdolgozat, szemináriumi dolgozat) esedékes a félévben, külön érdemes ahhoz is egyfajta ütemtervet készítened, hogy nyugodtan legyen rá időd.

 

szorgalmi időszak to do list

Ebben a szorgalmi időszakban tartsd szem előtt a céljaid! (Fotó: Pexels)

 

Elaprózod, túlvállalod magad

 

Az is előfordulhat, hogy te tényleg mindent ki akarsz hozni az egyetemi éveidből: tanulás, közéleti tevékenység, barátok, munka, sport és hobbi egyszerre. Sajnos a társadalom is erősítheti benned azt az érzést, hogy nem vagy elég értékes, ha nem csinálsz sok mindent – ráadásul tökéletesen. Fontos azonban ismerni a határaidat. Hosszú távon komoly következményei lehetnek, ha túlhajtod magad. Ha úgy érzed, túl fárasztó az életed, vegyél lejjebb a fordulatszámból. Jobb egy el nem végzett tárgy vagy egy lemondott program, mint egy totális összeomlás vagy betegség.

 

Nem figyelsz az egészségedre

 

Az előzőekben már említettük a lelki egészséget, azonban nem szabad megfeledkezni a testi egészségről sem. Bár jómagam is elvesztem annak idején a „Smack leves, kifőtt tészta, sült krumpli” kulináris Bermuda-háromszögben, visszagondolva jobban tettem volna, ha inkább a kiegyensúlyozott étkezésre áldozok a zsebpénzemből. Hasonlóképpen igaz ez a sportra, a szabad levegőn tartózkodásra is. De legyünk őszinték: te is tudod, hogy ezt kéne tenned még akkor is, amikor már a harmadik epizódot indítod el a Netflixen egy kis mekis kajával az öledben. 

 

Nem gondolsz a jövődre

Természetesen senki nem várja el tőled, hogy már akkor is a karriereden stresszelj, amikor még tanulsz. Ennek ellenére azért érdemes a fejedben tartanod a jövődet is az egyetemi éveid alatt. Hová szeretnél eljutni? Milyen célokat látsz magad előtt a karrieredben? Az ilyen kérdésekre adott válaszok függvényében a jövőddel való foglalkozás lehet egy jó diákmunka, egy tudományos kutatásban való részvétel vagy bizonyos programok látogatása, networking is. A lényeg, hogy mindig igyekezz egy picit tenni a jövőbeni önmagadért!

Célok: így hekkeld meg és teljesítsd játszi könnyedséggel az álmaidat

Ha máskor nem is, januárban legtöbben minden bizonnyal tűzünk ki célokat. Vannak, akik a keményebb újévi fogadalmakat szeretik, s elhatározzák, hogy holnaptól minden másként lesz, mások pedig megelégednek a célkitűzésekkel. Akármelyiket is választjuk, az év minden szakában el kell gondolkodnunk azon, hogyan is valósíthatjuk meg őket. Miért bukik el annyi fogadalom és miért nem valósul meg annyi rég eltervezett, zseniális ötlet? Erre talán könnyebb megtalálni a választ és meghekkelni a céljaidat, ha ismered a mögöttük lapuló pszichológiát. Mert a sima elhatározás kevés, ha a célok megvalósításáról van szó!

Okosak a céljaid?

Vegyünk egy egyszerű példát. Azt szeretnéd megfogadni, hogy ebben a félévben sokkal jobb tanuló leszel. Nemes és értékelendő célkitűzés, és motiváltnak is érzed magad, de kicsit homályosan hat, nem? Mivel nehezen megfogható, hogy mit is takar pontosan ez a fogadalom, így alig tudod, pontosan hogyan is állj neki. Sokat segíthet a kitűzött cél megvalósításában, ha SMART szempontból újragondolod. A SMART célok specifikusak (specific), mérhetőek (measurable), elérhetőek (achievable), relevánsak (relevant) és időhöz kötöttek (time-bound).

Ahhoz, hogy a példában szereplő, tanulással kapcsolatban kitűzött célod mindegyik szempontnak megfeleljen, nem kell más, csak egy kis átfogalmazás. Ha szeretnél ebben a félévben jobb tanuló lenni, akkor érdemesebb azt vállalnod, hogy például ebben a félévben 0,3 tizedet javítasz az átlagodon. Ha ezt még mindig túl megfoghatatlannak érzed, válassz ki egy-két fontosabb tárgyat és dolgozz azon, hogy azokból legyenek jobb eredményeid. Szerencsésebb kisebb feladatban sikeresnek lenni, mint nagyban elbukni. Azzal, ha ilyen, időhöz kötött, kisebb mértékű célt tűzöl ki, nagyban emeled a megvalósításra vonatkozó esélyeidet, ami a későbbiekben motiválhat újabbak elérésére.

célok

Forrás: Pexels

Mi lesz két hónap múlva?

Aki próbálta már hosszútávú célok megvalósítását, az tudja, hogy néhány hét múlva mennyire el tud törpülni a jelentősége annak, amit korábban hatalmas lelkesedéssel kezdtünk megvalósítani. Egyszerűen ilyenek vagyunk. Ha valamit nem azonnal kapunk meg, az egyre kevésbé érdekes és stimuláló az agyunknak. Nem is vádolhatjuk ezért, hiszen nehéz dolog motiváltnak maradni úgy, ha nem látjuk a kézzel fogható eredményét.

A pszichológia ebben is a segítségünkre siet. A motiválatlan periódusokból segíthet kilábalni az, ha elképzelünk a célunkhoz kötődő pozitív képeket. Milyen érzés lesz a félév végén jobb átlagot elérni? Sikeresnek fogjuk érezni magunkat, új motivációt kapunk arra, hogy a jövőben többet javítsunk és talán még tanulmányi ösztöndíj is üti a markunkat. Képzeld el, milyen érzés lesz a tanulmányi ösztöndíjból vett finom kávét kortyolgatni? Ne feledd, ha úgy érzed, eleged van, csak dőlj hátra és fantáziálj.

Kövesd nyomon a teljesítményed

Ha a kitűzött cél elérésébe vetett hitedet meg szeretnéd növelni, bizonyítsd be magadnak, hogy már elindultál az úton és a lehető legjobban haladsz. Ebben segít, ha pontosan vezeted és nyomon követed hol állsz. Hogy az egyetemi példánál maradjunk: jó ötlet lehet minden tárgyhoz kapcsolódóan pontosan leírnod az oktató által támasztott követelményeket, hogy miből áll össze a félév végén kapott jegy. Ezután tárgyanként vezetheted, hogyan állsz velük. Ha például zh-alapú a számonkérés, akkor vezesd egyenként, hogy milyen eredményeket értél el rajtuk. Ha csoportmunka és prezentáció adja a jegyet, akkor az ezzel kapcsolatos előrelépéseket vesd papírra. Ha ilyen bizonyítékkal szolgálsz magadnak, máris könnyebb elhinni, hogy már olyan közel vagy a célod eléréséhez, hogy nem érdemes kiszállni.

Öt esztendőkezdő tipp egyetemistáknak

1. Gondold át az elmúlt évet!

A mostani időszak tökéletes alkalom arra, hogy átgondold, mi ment jól az elmúlt évben, és miben tudnál javítani. Talán rátaláltál egy olyan új tanulási módszerre, ami hasznodra volt, és szeretnéd folytatni ennek napi alkalmazását. Másrészt, előfordulhat az is, hogy egy feladat vagy vizsga nem úgy sikerült, ahogyan azt remélted. Ilyenkor gondold át, mi lehetett ennek az oka, illetve azt, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy legközelebb egy hasonló vizsga, feladat már jobban sikerüljön.

2. Vezess be hasznos szokásokat!

Eltarthat egy ideig, mire egy új hasznos szokás megfelelően beépül a napi rutinodba. Ennek elősegítéséhez remek módszer lehet a habit stacking (magyarul leginkább a „szokások egymásra halmozásaként” lehet lefordítani a módszert) – ajánlja a Times Higher Education cikke. Ez azt jelenti, hogy a bevezetni kívánt új szokást összekapcsolod egy már meglévő szokásoddal. Ha például elhatározod, hogy több vizet iszol egy nap (mert ezt tanácsolta az orvos), akkor a reggeli fogmosást össze lehet kötni egy pohár víz megivásával.

Ezt a módszert a tanulásnál is lehet alkalmazni. Ha egy olyan kurzusra jársz, ahol sokat kell olvasnod, de azt nehezen tudod beilleszteni a napodba, akkor például elhatározhatod, hogy a reggeli kávé vagy tea ivása során mindig olvasol valamennyit az adott könyvből.

Ha pedig az angol nyelvtudásodat szeretnéd javítani, akkor a szokásos esti filmnézésedet alakíthatod át úgy, hogy angol nyelven magyar felirattal nézed valamelyik streaming szolgáltatónál a filmeket. Tovább fejlődhetsz azzal, ha egy adott filmet kétszer is megnézel, és második alkalommal már angolra váltod a feliratot is.

3. Időben készülj fel az új szemeszterre!

A téli szünet jó alkalom arra, hogy rendet rakj az egyetemmel kapcsolatos cuccaid között. Ajándékozd el, vagy add el azokat a tankönyveket, amelyeket már nem használsz. A jegyzeteidet is átnézheted – szabadulj meg azoktól, amelyekre már nincs szükséged.

Érdemes úgy nekikezdeni az új évnek, hogy mérleget vonunk az előző évről, és átgondoljuk, miben szeretnénk fejlődni (Fotó: 123rf)

A virtuális térben, a laptopodon is fontos a rendrakás. A téli szünetben átnézheted, törölheted az olvasatlan e-mailjeidet, illetve az esszékhez, beadandó dolgozatokhoz készített vázlataidból is csak azokat hagyd meg, amelyekre még szükséged lehet.

4. Tekintsd át a pénzügyeidet!

A téli szünet első napjai ajándékvásárlással telhettek, a szilveszter pedig rengeteg bulival jár együtt, emiatt sokan az új évnek vékonyabb pénztárcával vágnak neki. Ez egy jó alkalom arra, hogy átgondoljuk a havi költéseinket, melyek az elkerülhetetlen kiadásaink, és melyek azok, ahol spórolni is tudnánk.

5. Szerezz munkatapasztalatot!

Az új év az új dolgoknak is az ideje, amibe az is beletartozik, hogy kipróbálod magad valamilyen munkahelyi környezetben. Ennek sok formája létezik: dolgozhatsz részmunkaidőben, vagy szakmai gyakorlatot is elkezdhetsz, illetve önkéntes munkát is vállalhatsz.

Egy másik cikkünkben pedig azt jártuk körbe, hogy kimondottan a tanulás terén milyen újévi fogadalmakat tehetünk

Újévi fogadalmak, amelyek az év bármely napján aktuálisak

Statisztikák szerint az emberek 75-80 (!) százaléka nem képes betartani az újévi fogadalmakat. Azokra, akiknek ez mégis sikerül, általában a következő jellemző:

  • reális célokat tűznek ki maguk elé,
  • fokozatosan haladnak a céljuk felé,
  • nem rettentek meg, ha nem sikerül azonnal,
  • erős az elhatározásuk, és az saját belső késztetésükből fakad, nem elsősorban mások elvárásainak akarnak megfelelni,
  • pozitívan gondolkodnak magukról,
  • elkerülik a visszahúzó környezetet,
  • megjutalmazzák magukat.

Nézzük meg közelebbről, miről is van szó.

Csak és kizárólag akkor és olyasmit fogadj meg, amin te magad akarsz változtatni, és akkor, ha úgy érzed, most már elérkezett az idő. (Forrás: 123rf)

Reális cél kell

 

Ezt elvileg mindenki érti, önmagunkra vonatkoztatva mégsem sikerül mindig helyesen értelmezni. Például: reális cél-e az, hogy nyárra 20 kilót lefogyj? Nem, nem az. Hat-hét hónap alatt ugyan meg lehet szabadulni ennyi feleslegtől, de azt az egészséged meg a bőröd bánná.

Egy ilyen cél akkor reális, ha az a fogadalmad, hogy „kevesebbet és egészségesebb ételeket eszem, hogy szépen, fokozatosan leadjam a felesleges kilókat”. 

És ezzel rögtön át is ültetted a gyakorlatba a következő pontot, a fokozatosság elvét.

 

A fokozatosság is fontos szó a fogadalmak között

 

Egészen biztos, hogy azt a 10-20 kg felesleget nem fél év alatt szedted magadra, így leadni se akard ennyi idő alatt! Tűzd ki első célként, hogy 3-5 kilótól megszabadulsz, konkrét dátum nélkül, s ha ez sikerül, mindjárt optimistábban és a sikertől felbuzdulva futhatsz neki a következő kilóknak is. 

Ha a testtömeg indexed (BMI) alapján még csak normál szinten, vagy az alatt vagy, nagyon gondold meg, hogy nem feleslegesen, vagy egyenesen az egészségedre veszélyes mértékben fogyókúrázol-e. Továbbá a vitaminokat és ásványi anyagokat ilyenkor se feledd el bevinni, és törekedj a fokozatosságra. 

 

Ne add fel, ha elsőre nem sikerül!

 

Ha lépésenként, körültekintően haladsz és reális a célod, akkor az azt jelenti, hogy meg tudod csinálni. Tehát, ha nem megy elsőre, menni fog másodikra, vagy harmadikra. A lényeg, hogy kitarts az elhatározásod mellett, és ne rettenj meg, ha nem sikerül elsőre. Ilyenkor fölösleges magadat ostorozni. Jó ha tudod: a fogadalmat tevők 75 százalékának nem sikerül első nekifutásra elérnie a célját! Nem arról van tehát szó, hogy gyenge vagy! A visszaesés nem ok arra, hogy felmentsd magunkat a fogadalom alól.

Sokan gondolják, hogy valaki kedvéért vagy a másik erőszakossága miatt fognak változtatni valamilyen szokásukon. Ha például a párod nem szereti, hogy dohányzol, de te igazából még nem jutottál el addig, hogy letedd a cigit, semmit sem fog érni a leszokási fogadalmad. 

 

Belső igény kell a változtatáshoz

 

A változás lényege mindig a belső késztetés, e nélkül sajnos nem megy. Ha te nem akarsz változtatni valamin, ideig-óráig talán megteszed a másik kedvéért, de idővel újra visszatérsz ahhoz az életformához, szokáshoz, amivel szakítani akartál – csak az ő kedvéért.

Kizárólag akkor és olyasmit fogadj meg tehát, amin te magad akarsz változtatni, és akkor, ha úgy érzed, most már elérkezett az idő. Simán lehet, hogy ez nem január 1-jén lesz, hanem március 9-én vagy mondjuk éppen október 22-én. 

Hiszen nem csak az új év, hanem minden nap egy új lehetőség! Mindegyik napra igaz: „ma van a hátralévő életed első napja”. Ezért bármikor lehetőséged van ennek megfelelően átalakítani, megújítani az életedet, új fogadalmakat tenni.

 

Kerüld azokat, akik nem hisznek benned!

 

Tudd azt is, hogy igen is sikerülni fog megvalósítani a fogadalmakat! Ha az előbb felsoroltakat komolyan veszed, minden esélyed megvan arra, hogy úgy legyen, ahogyan szeretnéd! Ezért mindig gondolkodj pozitívan – ne kételkedj magadban, és még csak véletlenül se kritizáld, ostorozd önmagad. 

Azokat pedig, akik nem hisznek benned – még akkor is, ha esetleg korábbi fogadalmaid sikertelensége miatt viselkednek is így –, ha lehet, messziről kerüld el! Nem kell őket hallgatnod, és azokkal sem kell törődnöd, akik igyekeznek negatívan befolyásolni, mondjuk galád módon kihívni cigizni, amikor tudják, hogy te többek között ettől akarod távol tartani magad.

S ahogyan szépen fokozatosan haladsz a célod felé, minden egyes sikeres mérföldkőnél jutalmazd meg magad: csinálj valamit, ami igazán kedvedre való! Vegyél magadnak valamit, amit szeretnél, töltsd az időt azzal, akivel szeretnéd. Ugyanis minden részsiker annak bizonyítéka, hogy igen, képes vagy rá!

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.