fűtés – Diplomátszerzek

Bajban vannak az egyetemek egész Európában

Számos fontos európai országban az egyetemek csillagászati fűtés-költségekkel birkóznak. Többek között emiatt is történhet meg az új évben, hogy Nagy-Britannia, Spanyolország, Németország, Olaszország, Svájc, Svédország, Hollandia és Belgium mellett Magyarország is január 9-éig nem tart tanítási napokat, és egyedileg hosszabb téli tanítási szünet is előfordul – derül ki a Makronóm minapi anyagából.

Néhány országban bevett szokás volt korábban is, hogy a karácsonyi időszakot megtoldották pár nappal, például amolyan síszünetként. Ugyanakkor ma már a tehetős nyugat-európai államok némelyikében is óvatosabbak az intézmények nyitvatartása kapcsán. Ennek segítségével igyekeznek az energiafogyasztást drasztikusan visszafogni.

A francia egyetemek nemzeti szövetsége a 2022-es évre százmillió eurós, azaz mintegy 40 milliárd forintos többletköltséget becsült a francia egyetemi szektor számára, jövőre viszont már ötször ekkorát – derül ki a Makronóm minap közzétett írásából.

Az universityworldnews.com portál egy szakértői cikkben megmutatta, hogy az egyetemek Európa-szerte többszörösére emelkedő energiaszámlákkal szembesülnek. Ez a krízis pedig mind a hatóságok, mind a felsőoktatási intézmények részéről cselekvést igényel rövid és középtávon egyaránt.

Az egyetemek nagy energiafogyasztók: hatalmas, széttagolt épületekkel, helyiségekkel. Így a kapmuszokon jellemzően igen magas az energiafogyasztás, nem is szólva a kutatási tevékenységekről: laboratóriumok, adatközpontok, hasonlók okán.

A világjárvány 2 nehéz éve után az energiaválság igen kevés mozgásteret hagy most az európai egyetemeknek, hogy fel tudjanak dolgozni egy újabb nagy megrázkódtatást. Emiatt sokan olyan intézkedéseken gondolkodnak – vagy már meg is valósították azokat – mint például az épületek fűtésének csökkentése és a nyitvatartási idő csökkentése, továbbá az egyetemek téli, hosszabb zárva tartása, esetleg akár a teljes online oktatáshoz történő visszatérés.

Sok EU-s ország érintett, nagyok és kicsik is

A szakértők a francia felsőoktatás mellett a lettországi egyetemeket is példának hozzák fel, amelyek úgy döntöttek, hogy a tanulási folyamatot „felpörgetik”, és a lehető legtöbb előadást, labor-órát és kutatási tevékenységet zsúfolnak be még idén. Ráadásul a helyzet Európa-szerte gyorsan drámaivá válhat – írták. 

A sorba beleillik Szlovákia legnagyobb egyeteme, a Comenius University is, amely nemrég közölte, hogy az energiaár-korlátozással kapcsolatos állami iránymutatás hiányában 2023-ban nem biztos, hogy fel tudja kapcsolni a villanyt, mivel nem is kapott ajánlatot a helyi energiaszolgáltatóktól.

Rövid távon az állami fenntartóknak tehát el kell ismerniük: az egyetemeket példátlan pénzügyi nehézségek sújtják a gáz- és villanyárak növekedése okán.

A franciák segélyalapot gründoltak

Európa számos országában szükséges a finanszírozás, akár átmeneti segélyprogramok révén is. Franciaországban 275 millió eurós (közel 112 milliárd forintos) segélyalapot jelentettek be néhány hete, ami a várakozások szerint 2023-ban enyhítheti majd az ország egyetemeinek drámai helyzetét.

E források és más megoldások azonban csak részben fedezhetik a növekvő költségeket. Miután az osztrák kormány bejelentette, hogy a következő két évre 500 millió euróval (200 milliárd forinttal) többet biztosítanak a felsőoktatás megnövekedett energiaköltségeire.

Hiányozhat az oktatás helyben, nem elég az online

Az EU-s tagállamok határozott fellépése, illetve pénzbeli támogatása kiemelkedően fontos az egyetemi közösségek védelme érdekében. Hiszen a járvány megmutatta, hogy működhet ugyan online is valamelyest számos oktatási intézmény, de – a személyes találkozások hiányán túlmenően – a laborok és a könyvtárak zárva tartása végső soron Európa egészének hátrányt jelent. Főként azért, mert így a külföldi diákok szemében csökkenhet a kontinens vonzereje.

E kockázatok mérséklése érdekében a DAAD (Német Akadémiai Csereszolgálat) a jelenlegi téli szemeszterben a nemzetközi hallgatók számára a tantermi oktatás fontosságát hangsúlyozta. Továbbá üdvözölte, hogy a német felsőoktatási intézmények gázhiány esetén védett státuszt kapnak, így kedvezménnyel jutnak energiához.

Az egyetemek teljes vagy részleges bezárása meglehetősen rossz hatással lenne a tanulási morálra is.

Összefogás az EU-ban a  fűtött egyetemekért

Az Európai Diákszövetség (European Students’ Union) nemrég indította el az Education is freezing (az Oktatás megfagy) kampányt, hogy felhívja a figyelmet a jelenlegi inflációs és energiaválság által súlyosbított diákszegénységre.

Európa-szerte az egyetemek finanszírozása egyre inkább pályázati, projektalapú programokból történik. A többletköltségek fedezése alapvető fontosságú, de ez az új projektekre szánt források csökkentésének rovására mehet. Ez történt például a közelmúltban az Osztrák Tudományos Alap esetében.

Az Erasmus+ ösztöndíjak is emelkednek a megélhetési költségek növekedése miatt.

Fontos tervezet is született mindemellett: a hallgatók 2023-as pénzügyi gondjainak kezelése okán jövőre az Erasmus+ keretében a mobilitási ösztöndíjak arányának körülbelül 12 százalékos emelését tervezik.

Az intézményi összegek azonban változatlanok maradnak – így hát a szakértők szerint további erőfeszítésekre van szükség a különböző típusú nemzetközi felsőoktatási együttműködések támogatására.

Az energiaválság 3 éven belül sokadszor teszi próbára az egyetemek ellenállóképességét. Az EU-s egyetemek eközben kulcsszerepet játszanak az ilyen válságok okainak megértésében, és a kutatás, az innováció és az oktatás révén a megoldások megtalálásában. Ezért kiemelten fontos, hogy továbbra is támogatást kapjanak Európa-szerte – állapítják meg a szakértői cikk szerzői.

Mosás maximum 30 fokon – Az Óbudai Egyetemen is spórolnak a rezsi miatt

Az Óbudai Egyetem is döntött az energiatakarékossági lépésekről. A rektori utasításban részletezett intézkedések a műszaki jellegű kérdéseken túl a többi egyetemnél megszokott módon kiterjednek a tanév rendjére, a vizsgák megszervezésére is.

Melegvíz 40, mosás 30 fokon

A rektori utasítás műszaki jellegű intézkedései értelmében:

  • a használati melegvíz hőmérsékletét 40 fokra állítják,
  • az épületek dísz- és arculati világítását 20:00 órakor lekapcsolják,
  • a kollégiumokban 30 fokon lehet mosni,
  • tilos a helyi melegítő eszközök (pl. olajradiátor, elektromos fűtőeszközök) működtetése,
  • tilos a nem egyetemi tulajdonú informatikai és kommunikációs eszközöket egyetemi hálózatról feltölteni és
  • tilos a klímákkal fűteni.

A kollégiumokban 30 fokon lehet mosni (Fotó: 123rf)

Nem zárnak be a kollégiumokat

Emellett az egyetemen december 20. és január 6. között oktatási és igazgatási szünet lesz. Más egyetemekkel (például Szegedi Tudományegyetem, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) ellentétben kollégiumokat nem zárnak be, azonban december 20. és január 8. között a kollégiumokban tartózkodó hallgatók elhelyezését „optimalizálni” fogják.

Az Óbudai Egyetem nem állami fenntartású intézmény, így nem kell betartani azt a kormányrendeletet, amely szerint az állami intézményekben október 1-jétől nem lehet 18 foknál (a 14. éven aluliakat oktató köznevelési intézményekben 20 foknál) feljebb tekerni a fűtést. Ezzel kapcsolatban a rektori utasítás annyit közöl, hogy az egyetemi ingatlanok helyiségeiben, illetve a kollégiumi épületekben a fűtési szezonban biztosított átlagos hőmérsékletet legalább a munkahelyek munkavédelmi követelményéről szóló rendeletben szereplő minimális értéken kell biztosítani, ami szellemi munkavégzés esetén 20-22 fokot jelent.

A megajánlott jegyet kell preferálni

A tanév első felében az előadások hétfőtől péntekig 19:30-ig tarthatók meg jelenléti formában, szombati napon pedig 16:00-ig.

A téli vizsgaidőszak december 12-től február 3-ig tart (azonban december 20 és január 8 között vizsga nem szervezhető). Az Óbudai Egyetemen a vizsgáztatás személyes jelenlét mellett telephelyenként lehetőség szerint egy kijelölt épületben történik, és preferálni kell a megajánlott jegyet.

A tanév II. félévének időbeosztása:

  • a szorgalmi időszak a regisztrációs héttel (február 20-24.) kezdődik,
  • az oktatás első napja február 27., a szorgalmi időszak utolsó napja június 3.

A többi hazai egyetem energiatakarékossági intézkedéseiről itt olvashattok:

Kollégiumokat is bezár a közszolgálati egyetem az energiatakarékosság jegyében

Elmarad az őszi szünet, 20 fok lesz a termekben – A pécsi egyetem is döntött a takarékossági intézkedésekről

Hosszabb lesz a téli szünet – Így spórol a Corvinus

A melegvizet is elzárják a takarékoskodás miatt a Pázmányon

Visszafogják a fűtést, melegvíz sem mindig lesz a BME-n

Három hétre bezárják a szegedi egyetem kollégiumait

Tavaszi szünet februárban, vizsgák külső helyszíneken – Ezek az ELTE újabb energiatakarékossági intézkedései

 

Három hétre bezárják a szegedi egyetem kollégiumait

Részletes energiamegtakarítási intézkedési csomagot fogadott el a Szegedi Tudományegyetem (SZTE). Ennek keretében kétszer egyhetes igazgatási szünetet és egy egyhetes téli bezárást rendeltek el a következő időszakra az alábbiak szerint:

  • igazgatási szünet 1. rész: december 19–december 23.
  • téli bezárás: december 24–január 1.
  • igazgatási szünet 2. rész: január 2–január 8.

Az igazgatási szünet első és második felében folyamatos lesz a vizsgáztatás, de az csökkentett teremkapacitás mellett zajlik majd. A téli bezárás alatt pedig vizsgáztatási szünetet rendeltek el – derül ki az egyetem honlapján olvasható közleményből.

Az SZTE kollégiumait az igazgatási szünet és a téli bezárás idejére bezárják, azonban „különösen indokolt esetben” azok a hallgatók, akik a leállás idejére nem tudnak hazautazni, négy erre kijelölt kollégiumban szállhatnak meg.

Fotó: Pexels.com

Az igazgatási szünetekben és a téli bezárás alatt az egyetemi épületek nagy része zárva lesz, kivéve az egészségügyi és közoktatási feladatot ellátó épületeket, a József Attila Tanulmányi és Információs Központot és az egyetemhez tartozó állatházakat.

A kollégiumokban 20 fok lesz

Ami a fűtést illeti, az oktatási épületekben és a kollégiumokban 20 fokos hőmérsékletet írtak elő, viszont az igazgatási szünetekben és a téli bezárás ideje alatt a lezárt egyetemi épületekben csak 10 fokos temperáló fűtés lesz. Emellett megtiltják a különböző elektromos berendezések (olajradiátor, hőlégbefúvó, hősugárzó) használatát, és saját fűtőeszközt sem lehet használni kivéve, ha arra előzetesen engedélyt adnak.

Az intézkedésekről szóló rektori-kancellári körlevélből az is kiderül: a bevezetett intézkedésekkel azt szeretnék elérni, hogy az akadémiai területen (vagyis a közoktatási és betegellátási területet nem számítva) 25 százalékkal csökkenjen a gázfogyasztás minden negyedévben 2021 azonos időszakához képest, míg az áramfelhasználás terén a szinten tartás a cél.

[kiemelt]Tavaly az egyetem energiaköltségei több mint 2,5 milliárd forintot tettek ki, ami idén várhatóan 8 milliárdra növekszik.[/kiemelt]

Sorra jelentik be a spórolási döntéseket az egyetemek

A hazai egyetemek az elmúlt hetekben sorra jelentették be az energiamegtakarítási intézkedéseiket. Pár napja jelent meg a Miskolci Egyetem rektori-gazdasági vezetői utasítása, amely szerint az egyetem épületeiben 18 fok alá nem mehet a hőmérséklet, míg a kollégiumokban 20 fok alá. Továbbá itt is megtiltják a fűtőklímák, hősugárzók használatát.

Legutóbb pedig arról írtunk, hogy a BME időszakosan korlátozza a fűtést az egyetem épületeiben, valamint – a kollégiumok kivételével – korlátozzák, illetve szüneteltetik a melegvíz-szolgáltatást. Emellett beszámoltunk arról is, hogy az SZTE lépéséhez hasonlóan a Nemzeti Közszolgálati Egyetem energiatakarékossági intézkedései is kiterjednek a kollégiumok téli bezárására.

A Pécsi Tudományegyetem pedig legfeljebb 20 fokos fűtést ír elő az egyetem oktatási és irodahelyiségeiben, valamint a kollégiumi szobákban. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szintén 20 fokos fűtési limitet vezettek be az oktatótermekben, illetve a kollégiumi szobákban, valamint az egyetem épületeiben a használati melegvizet is elzárták.

A Corvinus esetében a téli szünet meghosszabbításáról döntött az egyetem vezetése, valamint az intézmény épületei is bezárnak három hétre a téli időszakban. Az ELTE pedig már szeptember elején módosította a tanév rendjét. Eszerint az őszi szünetet december 12-17. között tartják meg, így az őszi félév utolsó tanítási napja és ezzel a szorgalmi időszak vége december 9-én (levelező munkarendben 10-én) lesz.

Visszafogják a fűtést, melegvíz sem mindig lesz a BME-n

Az október 19-én hatályba lépett rektori-kancellári utasítás szerint április 15-ig az alábbi energiatakarékossági intézkedéseket vezeti be a BME:

  • az egyetem épületeiben és létesítményeiben a fűtést időszakosan korlátozzák
  • hétfő, kedd, szerda és csütörtök 18:00 és másnap 6:00 óra között, valamint péntek 15:00 órától következő hét hétfő reggel 6:00 óráig;
  • az egyetem épületeiben és létesítményeiben tilos a kiegészítő egyedi elektromos fűtőberendezések (pl. hősugárzók, olajradiátorok) használata, továbbá a komfort célú egyedi klímaberendezések fűtési célú használata;
  • az egyetem területén a közvilágítás intenzitását korlátozzák;
  • a nem technológiai célú klímaberendezéseket lekapcsolják;
  • a használati melegvíz-szolgáltatást – a kollégiumok és a szociális célú létesítmények (pl. öltözők) kivételével – korlátozzák, illetve szüneteltetik;
  • az egyetem Bogdánfy úti Sporttelepén a strandröplabda és teniszpálya téliesítéséhez szükséges sátrakat nem állítják fel;
  • a Balatonlellei Ifjúsági Tábort és a gödi Mérőtelepet a fűtési időszakban bezárják;
  • a Balatonfüredi Tudáscentrum temperáló fűtésre áll át.

A BME épülete (Fotó: 123rf)

A rektori-kancellári utasítás a felsorolt intézkedések között konkrétan nem emeli ki, hogy az állami fenntartású BME-n a kormányrendeletben előírt szabályok szerint a fűtés nem haladhatja meg a 18 fokot.

Az energiatakarékossági intézkedésekről szóló, október 12-én megjelent rektori-kancellári közös felhívásból és tájékoztatóból az is kiderül, hogy

[kiemelt]takarékossági intézkedések nélkül az egyetem energiaköltségei idén 2,5 milliárd forinttal, míg jövőre több, mint 7 milliárd forinttal növekednének. Eszerint a BME tavalyi 1,3 milliárd forintos energiaköltsége idén 3,8 milliárdra, jövőre pedig 8,4 milliárd forintra nőtt volna.[/kiemelt]

Máshol elzárják a melegvizet

Korábban beszámoltunk arról, hogy a BME-hez hasonlóan szintén állami fenntartású Nemzeti Közszolgálati Egyetem energiatakarékossági intézkedései kollégiumok téli bezárására is kiterjednek.

Az egyházi fenntartású Pázmány Péter Katolikus Egyetemre nem vonatkozik a 18 fokos fűtési limit, mint ahogy az alapítványi fenntartású Pécsi Tudományegyetemre (PTE) sem. Ettől függetlenül mindkét egyetem energiatakarékossági előírásai kiterjednek a fűtési hőmérséklet szabályozására is. A PTE legfeljebb 20 fokos fűtést ír elő az egyetem oktatási és irodahelyiségeiben, valamint a kollégiumi szobákban. A Pázmányon szintén 20 fokos fűtési limitet vezettek be az oktatótermekben, illetve a kollégiumi szobákban, valamint az egyetem épületeiben a használati melegvizet is elzárták.

A Corvinus energiatakarékossági intézkedéseiről is írtunk, ahol a téli szünet meghosszabbításáról döntött az egyetem vezetése, valamint az intézmény épületei is bezárnak három hétre a téli időszakban.

Az ELTE pedig már szeptember elején módosította a tanév rendjét. Eszerint az őszi szünetet december 12-17. között tartják meg, így az őszi félév utolsó tanítási napja és ezzel a szorgalmi időszak vége december 9-én (levelező munkarendben 10-én) lesz.

 

További cikkek a BME-vel kapcsolatban:

Kevés lány választ műszaki pályát – Segíthet a BME új díja

„Az itt szerzett diploma olyan, mint egy világútlevél”

A melegvizet is elzárják a takarékoskodás miatt a Pázmányon

Átfogó energiatakarékossági intézkedéscsomagot fogadott el a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. A földgáz-, a távhő- és az áramfogyasztás 25 százalékos csökkentését célzó intézkedéseket október 14-étől alkalmazzák. A 14/2022- es számú rektori utasítás értelmében

  • legfeljebb 20 fokot lehet az egyetem oktatótermeiben és irodáiban, valamint a kollégiumi lakószobákban és fürdőhelyiségekben,
  • maximum 18 fok a közlekedő-, és mellékhelyiségekben,
  • az orvosi rendelőkben 22 fokban szabták meg a limitet,
  • az egyetem épületeiben a használati melegvizet elzárják,
  • a kézszárítókat kikapcsolják,
  • megtiltják az alternatív fűtőberendezések használatát,
  • a nem munkavégzéshez szükséges eszközöket nem lehet az egyetemi hálózatról tölteni,
  • a konyhákban csak egy hűtő lesz bekapcsolva.

Fotó: pexels.com

Az egyetem december 19. és január 9. között zárva lesz, továbbá

  • a budapesti Szentkirályi utcai épületet október 16-tól április 15-ig bezárják,
  • a budapesti Sophianum (Mikszáth Kálmán tér) és az esztergomi Iohanneum épületét december 19. és február 27. között bezárják.

A tanév rendjére is kiterjednek a takarékossági intézkedések. Eszerint

  • a vizsgaidőszak december 12. és 19. között lesz idén, majd jövőre január 9-én kezdődik és február 11-én fejeződik be.
  • Az őszi szünet (november 3-4.) és a tavaszi szünet elmarad.

Sorra hozzák az egyetemek a spórolási döntéseket

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem energiatakarékossági intézkedései kollégiumok téli bezárására is kiterjednek. Az állami fenntartású egyetemen egyben a rektori utasítás azt is előírja, hogy – az állami intézményekre vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően – az egyetem helyiségeiben, tereiben a fűtés nem haladhatja meg a 18 fokot, kivéve a Ludovika Aréna uszodai létesítményét és az orvosi rendelőket.

Az egyházi fenntartású Pázmányra nem vonatkozik a 18 fokos fűtési limit, mint ahogy az alapítványi fenntartású Pécsi Tudományegyetemre (PTE) sem. Ettől függetlenül a Pázmányhoz hasonlóan a PTE energiatakarékossági előírásai is kiterjednek a fűtési hőmérséklet szabályozására is: a pécsi egyetemen a Pázmányon hasonlóan szintén legfeljebb 20 fokos fűtést írtak elő az egyetem oktatási és irodahelyiségeiben, valamint a kollégiumi szobákban.

A Corvinus energiatakarékossági intézkedéseiről is írtunk, ahol a téli szünet meghosszabbításáról döntött az egyetem vezetése, valamint az intézmény épületei is bezárnak három hétre a téli időszakban.

Az ELTE pedig már szeptember elején módosította a tanév rendjét. Eszerint az őszi szünetet december 12-17. között tartják meg, így az őszi félév utolsó tanítási napja és ezzel a szorgalmi időszak vége december 9-én (levelező munkarendben 10-én) lesz.

 

Hosszabb lesz a téli szünet – Így spórol a Corvinus

Több más hazai egyetemhez hasonlóan a Corvinus is döntött az energiatakarékossági intézkedésekről. Ennek keretében az egyetem épületei december 23. és január 15. között zárva lesznek mind a hallgatók, mind az oktatók számára.

A Corvinus honlapján olvasható közlemény szerint a fűtési szezon indulásával október 22-től szombatonként két épületben (C épület, illetve a Sóház) zajlik majd az oktatás, azaz a Főépületben (E) eredetileg szombatra meghirdetett órák a C épületben, illetve a Sóházban lesznek megtartva.

Budapesti Corvinus Egyetem, C épület (Fotó: Budapesti Corvinus Egyetem)

A vizsgaidőszak januári része eltolódik

A vizsgaidőszakot is átszervezték, így annak első hete december 19-23 között lesz, a januári része pedig eltolódik a január 16. és február 5. közötti időszakra, vagyis a hallgatók továbbra is négy héten át vizsgázhatnak.

A záróvizsga-időszak január 30. és február 3. közé esik. Vizsgázni továbbra is személyesen lehet majd az egyetem épületeiben.

Elmarad a projekthét a tavaszi félévben

A tavaszi szemeszter regisztrációs hete február 13. és 26. között lesz, a szorgalmi időszak pedig február 20-án indul, és május 26-án fejeződik be. A mostani tavaszi félévben projekthét nem lesz. Azok az oktatók, akik projektheti tárgyakat tartanának, két lehetőség közül választhatnak:

  • lemondanak a projektheti tárgyak megtartásáról,
  • a félév során elosztva megtartják a projektheti tárgyak óráit.

A kollégiumokat érintő esetleges változásokról még zajlanak az egyeztetések – derül ki a Corvinus közleményéből.

Az NKE és a PTE is döntött már a spórolásról

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem energiatakarékossági intézkedései kollégiumok téli bezárására is kiterjednek. Az állami fenntartású egyetemen egyben a rektori utasítás azt is előírja, hogy – az állami intézményekre vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően – az egyetem helyiségeiben, tereiben a fűtés nem haladhatja meg a 18 fokot, kivéve a Ludovika Aréna uszodai létesítményét és az orvosi rendelőket.

A nem állami fenntartású Corvinusra nem vonatkozik a 18 fokos fűtési limit, mint ahogy a szintén alapítványi fenntartású Pécsi Tudományegyetemre (PTE) sem, azonban a PTE energiatakarékossági előírásai a Corvinus-szal ellentétben kiterjednek a fűtési hőmérsékletre is: eszerint az egyetem oktatási és irodahelyiségeiben, valamint a kollégiumi szobákban a fűtést legfeljebb 20 fokra lehet beállítani, míg másutt 18 fokra. Pécsett a spórolás keretében az őszi szünet is elmarad.

Az ELTE már szeptember elején módosította a tanév rendjét. Eszerint az őszi szünetet december 12-17. között tartják meg, így az őszi félév utolsó tanítási napja és ezzel a szorgalmi időszak vége december 9-én (levelező munkarendben 10-én) lesz.

Elmarad az őszi szünet, 20 fok lesz a termekben – A pécsi egyetem is döntött a takarékossági intézkedésekről

Üzemeltetési és oktatásszervezési intézkedéseket is tartalmaz a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektorának, kancellárjának és a Klinikai Központ elnökének együttes utasítása, amely az „energiaárak jelentős mértékű emelkedése” miatt bevezetett „költségmegtakarítási” döntéseket sorolja fel.

Az október 10-től hatályos, az egyetem honlapján ismertetett utasítás szerint az üzemeltetés terén az alábbi intézkedéseket vezetik be:

  • legfeljebb 20 fokra lehet állítani a hőmérsékletet az oktatási és irodahelyiségekben, valamint a kollégiumi szobákban;
  • a közösségi és közlekedési helyiségekben maximum 18 fok lehet;
  • tilos bármilyen egyedi hőfejlesztő eszköz (pl. hősugárzó) és a fűtésre is alkalmas inverteres klímaberendezések használata;
  • a nem elengedhetetlen világítást (az épületek külső területeinek világítását, egyéb díszkivilágítást a szobroktól az épületeken át a parkolóvilágításokig) lekapcsolják;
  • az alaptevékenységek zavartalan folytatásához, valamint az akadálymentesítéséhez nem szükséges felvonókat nem lehet használni;
  • az elektromos autótöltőket csak az egyetemi e-autóflotta használhatja;
  • saját használatú elektromos rollerek, kerékpárok töltését megtiltják;
  • egyes kényelmi berendezések (pl. víz hűtő/fűtő automata berendezések, étel-ital automaták) működtetését korlátozzák.

A PTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának, valamint a Természettudományi Karának bejárata (Fotó: PTE)

18 helyett 20 fok

Az intézkedések közül különösen a fűtési limit meghatározása kaphat kiemelt figyelmet. A Pécsi Tudományegyetem ugyanis alapítványi fenntartású intézmény, így rá nem vonatkozik az a kormányrendelet, amely szerint az állami intézményekben a fűtés nem lehet 18 foknál (a 14 éven aluliakat oktató köznevelési intézményekben 20 foknál) magasabb. A PTE ennek megfelelően az oktatási és irodahelyiségekben az állami fenntartású egyetemekre megszabott 18 fok helyett 20 fokban maximálta a hőmérsékletet.

A kollégiumi szobákban sem 18, hanem 20 fok lesz, ami valószínűleg megfelel majd a HÖOK elvárásainak is, amely azt kéri, hogy az állami fenntartású kollégiumokban legyen 18 foknál magasabb a hőmérséklet.

Az állami fenntartású Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) viszont a jogszabályi előírásnak megfelelően azt a döntést hozta, hogy az intézmény helyiségeiben, tereiben a fűtés nem haladhatja meg a 18 fokot, ami alól csak a Ludovika Aréna uszodai létesítménye és az orvosi rendelők kaptak felmentést. Az NKE energiatakarékossági intézkedései a PTE által meghozott döntésekhez hasonlóan a fűtésen kívül kiterjednek a világításra, illetve a jelentős energiafogyasztó berendezések (kézszárítók, hűtők, hősugárzók) használatára is.

Elmarad az őszi szünet

A PTE energiatakarékossági intézkedéseinek oktatásszervezést, a tanév rendjét érintő döntései pedig a következők:

  • a szorgalmi időszak december 2-án zárul;
  • az őszi szünet elmarad;
  • a vizsgaidőszak december 5. és január 13. között tervezhető (indokolt esetben, a rektor előzetes hozzájárulásával lehet hosszabb).
  • december 24. és január 8. között a karokon a munkavégzés szünetel. A dékánok indokolt kérelmére a rektor engedélyt adhat a vizsgák szervezésére, valamint az ezzel kapcsolatos munkavégzésre.

Az ELTE eltolta az őszi szünetet decemberre

Az ELTE már szeptember elején módosította a tanév rendjét. Eszerint az őszi szünetet december 12-17. között tartják meg, így az őszi félév utolsó tanítási napja és ezzel a szorgalmi időszak vége december 9-én (levelező munkarendben 10-én) lesz.

Mint ismert, a köznevelési intézményekben, vagyis az általános és középiskolákban a kormányzat által meghozott energiatakarékossági intézkedésnek (368/2022. Korm. rendelet) megfelelően idén nem lesz őszi szünet, viszont a téli szünet hosszabb lesz a megszokottnál. December 21-én mennek utoljára idén iskolába a diákok, míg jövőre január 9. lesz az első tanítási nap.

Kollégiumokat is bezár a közszolgálati egyetem az energiatakarékosság jegyében

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen október 1-jén lépett hatályba a 35/2022. számú rektori utasítás, amely az energiatakarékossági intézkedéseket tartalmazza. Az egyetem hallgatói önkormányzatának Facebook-oldalán ismertetett dokumentum szerint az alábbi takarékossági intézkedéseket vezetik be az egyetemen:

  • bezárják a kollégiumokat két épület (a Diószegi Úti Kollégium és a ZMLEC) kivételével december 17. és február 11. között;
  • bezárják az egyetemi épületeket a Szárnyépület kivételével december 19. és január 9. között (bezárják a Ludovika Campus Főépületét, a vívótermet, a lövészklubot, a Tóparti Épületet, a Ludovika Oktatási Központot);
  • bezárják a Ludovika Aréna uszodai létesítményét december 19. és január 31. között;
  • az Orczy-park világítását lekapcsolják este 8 és reggel 6 óra között;
  • az egyetem dísz- és arculati világítását lekapcsolják este 9-kor;
  • kültéri sportpályák világítását lekapcsolják teljes, vagy szakaszolt módon;
  • az egyetem épületeiben a melegvíz hőmérsékletét csökkentik;
  • a meleglevegős kézszárítókat kikötik;
  • a világítótestek 50 százalékát kiiktatják;
  • a teakonyhákban maximum egy darab hűtő működtethető;
  • olajradiátorok és hősugárzók nem használhatók;
  • üzemanyagkártyával havonta maximum 40 ezer forintért lehet tankolni.

Fotó: 123rf

Továbbá oktatási kérdésekben az alábbi rendelkezéseket vezetik be:

  • preferálni kell a jegymegajánlást és az évközi értékelést,
  • a vizsgaidőszakban szükség szerint alkalmazni kell a távolléti vizsgáztatást,
  • a tavaszi félév szükség szerint távolléti oktatásban indul majd.

A rektori utasítás azt is előírja, hogy az egyetem helyiségeiben, tereiben a fűtés nem haladhatja meg a 18 fokot, kivéve a Ludovika Aréna uszodai létesítményét és az orvosi rendelőket.

[kiemelt]Mint ismert, a szeptember közepén megjelent 353/2022. számú kormányrendelet szerint október 1-jétől az állami intézményekben a fűtés nem lehet 18 foknál (a 14. éven aluliakat oktató köznevelési intézményekben 20 foknál) magasabb.[/kiemelt]

A jogszabály az állami fenntartású egyetemekre – a közszolgálati egyetem mellett például az ELTE-re, BME-re – vonatkozik.

Az egyetemek energiatakarékossági lépései kapcsán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) két kérdésben (a kollégiumok tervezett bezárása, valamint a 18 fokos fűtési limit kapcsán) is megfogalmazta véleményét. A kollégiumok bezárását elfogadhatatlan energiatakarékossági megoldásnak tartja a felsőoktatási intézmények hallgatóinak érdekképviseleti szervezete, amely azt is kéri, hogy a közintézményekben előírt 18 fokos fűtési limit ne vonatkozzon az állami fenntartású kollégiumokra.

HÖOK: ne zárják be a kollégiumokat, és a fűtés is legyen 18 foknál melegebb

Az egyetemek energiatakarékossági lépései kapcsán két kérdésben (a kollégiumok tervezett bezárása, valamint a 18 fokos fűtési limit kapcsán) is megfogalmazta véleményét a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).

A kollégiumok bezárásával kapcsolatban az érdekképviselet közleménye leszögezte: „a hallgatók lakhatása nem lehet a spórolás eszköze: a kollégiumok bezárása a szorgalmi és a vizsgaidőszak ideje alatt elképzelhetetlen és elfogadhatatlan megoldás”.

Korábban zárnák az őszi félévet, később kezdenék a tavaszit

A HÖOK sajtófőnöke, Budai Marcell az InfoRádiónak elmondta: információik szerint egyes egyetemek azt tervezik, hogy a vizsgaidőszak végét előrébb hozzák, például január közepére, de nem kezdik meg a tavaszi félévet február elején, hanem csak a hónap közepén vagy akár március elején. A két időpont között kialakuló téli szünetben pedig beszüntetnék a működést, amelynek részeként a kollégiumokat is bezárnák. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem már döntött is kollégiumi bezárásról.

A HÖOK közleménye szerint az érdekképviselet azt szeretné elérni, hogy abban az időszakban is, amikor az intézmények felfüggesztik a tevékenységüket, azok a hallgatók, akik életvitelszerűen laknak kollégiumban, vagy akiket (diák)munkájuk az egyetemvároshoz köt, intézményi engedéllyel maradhassanak a kollégiumban. Budai Marcell elmondta: már folynak egyeztetések a szakminisztériummal a kérdésben.

18 fokban élni a kollégiumokban „kicsit túlzásnak tűnik”

A közintézmények számára előírt 18 fokos fűtési limittel kapcsolatban pedig a HÖOK azt kéri, hogy a szabályozás ne vonatkozzon az állami fenntartású kollégiumi épületekre. Budai Marcell ezzel kapcsolatban azt mondta: a 18 fokos hőmérsékletet az egyetemi előadótermekben el lehet azt képzelni, ha a hallgatói visszajelzések is megerősítik, hogy ez nem „egy elképesztően tragikus dolog” az oktatás minőségére nézve, azonban 18 fokban lakni „kicsit túlzásnak tűnik”.

Fotó: 123rf

A HÖOK azt szeretné elérni, hogy a kollégiumok kapjanak felmentést a 18 fokos limit alól hasonlóan az egészségügyi intézményekhez, vagy a bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézményekhez. Ebben a kérdésben is már folynak az egyeztetések a szaktárcával.

Mint ismert, a szeptember közepén megjelent 353/2022. számú kormányrendelet szerint október 1-jétől az állami intézményekben a fűtés nem lehet 18 foknál (a 14. éven aluliakat oktató köznevelési intézményekben 20 foknál) magasabb. A jogszabály az állami fenntartású egyetemekre – például ELTE, BME, közszolgálati egyetem – vonatkozik. A közszolgálati egyetem október 1-jétől hatályos rektori utasítása szerint az egyetem helyiségeiben, tereiben a fűtés nem haladhatja meg a 18 fokot, kivéve a Ludovika Aréna uszodai létesítményét és az orvosi rendelőket.