gazdaságtudományi képzés – Diplomátszerzek

Gazdaságtudományok képzési terület: szakok és intézmények

Az idén gazdaságtudományi képzésekre alap- és osztatlan képzésben országszerte több mint 15 ezren nyertek felvételt. A gazdasági képzések népszerűsége töretlen, és a munkaerőpiaci igények miatt a karok kiemelten fontos szerepet töltenek be a szakemberképzésben.

KÉPZÉSI TERÜLETI RANGSOR

A gazdaságtudományok képzési terület összesített rangsorát a CORVINUS vezeti 80 ponttal. Második helyen a szintén budapesti ELTE-GTK követi 79,8, majd a PE-GKZ 78,8 ponttal. Az első öt helyezett között találjuk a DE-GTK-t 78,6 és az SZE-GTK-t 77,8 ponttal. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy az egyes képzések között pontszámban sokszor elhanyagolható a különbség, a képzések a tizedpontos eltéréseknél valójában azonos minőséget képviselnek. A képzési területen nagyon sokféle képzőhely fordul elő, a legnagyobb budapesti intézmények és karok (CORVINUS, ELTE-GTK, BGE-KKK, BGE-PSZK) ezernél is több hallgatót vehetnek fel.

HALLGATÓI KIVÁLÓSÁG ÉS OKTATÓI MINŐSÉG

A hallgatói kiválóság terén a CORVINUS hallgatói átlagosan a legmagasabb pontszámmal (460 pont) jutottak be. Az ELTE-GTK (437,6) átlagos értéke is kiemelkedő a többi intézményhez képest. A rangsorban elöl lévő vidéki karok közül a DE-GTK felvételi pontátlaga 410,4, az SZTE-GTK-é pedig 409,4 volt. A jeles emelt szintű érettségivel bejutó hallgatók arányában a CORVINUS (98,1 százalék) és az ELTE-GTK (98) a két legkiemelkedőbb. A többi intézménybe ennél könnyebb volt (32,1 százalék). A tudományos fokozatot szerzett oktatók aránya alapján a PTE-KTK (77,2 százalék) és a DE-GTK (72,6) áll a rangsor élmezőnyében. A vezető CORVINUS 41,1 százalékos aránnyal büszkélkedhet.

NEMZETKÖZI KITEKINTÉS ÉS PÁLYAKEZDÉS

A nemzetközi tanulók aránya kiemelkedő a DE-GTK (16,5 százalék), az IBS (37,7) és a METU-ÜKT (20,5 százalék) esetén.
A frissdiplomások várható bruttó átlagjövedelme viszonylag magas, a CORVINUS (723.335 forint) messze kiemelkedik a többi intézmény közül.

NÉPSZERŰ SZAKOK ÉS KÉPZŐHELYEK

A gazdaságtudományi terület legnépszerűbb alapszakjai a gazdálkodás és menedzsment, a kereskedelem és marketing, valamint a nemzetközi gazdálkodás.

Gazdálkodás és menedzsment

A gazdálkodás és menedzsment szak rangsorának élmezőnyében az CORVINUS (79,2 pont), az ELTE-GTK (78,9) és a DE-GTK (78,5) található. Érdemes azt is figyelembe venni az összehasonlításkor, hogy egyes budapesti képzőhelyek a többi intézményhez képest jóval több hallgatót vesznek fel. A bekerülési átlagos pontszám a CORVINUS (458,6 pont), az ELTE-GTK (430,3) és a DE-GTK (418,5) esetében a legmagasabb. Még két intézménynél haladja meg ez a szám a 400 pontot, a győri SZE-GK-n és a BME-GTK-n. A jeles emelt szintű érettségivel bejutók aránya a CORVINUS (98,5 százalék) és az ELTE-GTK (98,1) esetén jóval magasabb a többi intézményhez képest. A minősített oktatók aránya a PTE-KTK-n (77,2 százalék) a legmagasabb, a legtöbb esetben ez a mutató 70 százalék alatti. A külföldi hallgatók aránya a DE-GTK-n (34,5 százalék) és a MATE-n (35) a két legmagasabb, ahol minden harmadik hallgató Magyarországon kívülről érkezett. A legmagasabb átlagos kezdő bérrel a CORVINUS (699.289 forint) végzettjei számolhatnak.

Stratégia, vezetés, üzleti tudás – A gazdálkodási és menedzsment alapképzés

Kereskedelem és marketing

A kereskedelem és marketing szak rangsorának élén az ELTE-GTK (78,2 pont) áll, második a DE-GTK (76,4), harmadik a MATE (76,3) és az SZE-GK (76,3). A legtöbb hallgatót a BGE-KKK és az ELTE-GTK vette fel. Az ELTE-GTK a legkiválóbb az átlagos felvételi pontszámban (429,2 pont) és a jeles emelt szintű érettségivel bejutók arányában (98,5 százalék), ezzel kiemelkedik a többi intézmény közül a bekerülő hallgatók teljesítményében. Az utóbbiak átlagos felvételi pontszáma még az SZE-GK és a BGE-KVIK esetén haladta meg a 400 pontot. Az oktatók tudományos fokozatának aránya a PTE-KTK-n (77,2 százalék) a legmagasabb. A külföldi hallgatók aránya a vezető intézmények közül a DE-GTK-n a legmagasabb (16,8 százalék). A legnagyobb kezdő bért az ME-GTK (626.781 forint) végzettjei kapják.

Üzleti alapok és kreatív megoldások – Kereskedelem és marketing alapképzés

Nemzetközi gazdálkodás

A nemzetközi gazdálkodás szak rangsorát a CORVINUS (83 pont) vezeti az ELTE-GTK (82,5) előtt, harmadik helyen a DE-GTK áll 82 ponttal. A bekerülési átlagpontszámok közül a CORVINUS (459,7 pont) és az ELTE-GTK (444,6) értéke a két legmagasabb. A DE-GTK esetén is magas az átlagos érték, 437,1 pont. A jeles emelt szintű érettségivel bejutók aránya a CORVINUS (97 százalék), az ELTE-GTK (98,8) és a DE-GTK (97,2) esetén is rendkívül magas, meghaladja a legtöbb intézményt. A CORVINUS (17,2 százalék) vonzza a legtöbb külföldi hallgatót a nagyobb intézmények közül. A bruttó átlagos kezdő bér a CORVINUS (746.892 forint) és az ME-GTK (808.701) végzettjeinél a legmagasabb. Utóbbi esetben természetesen jóval kevesebb végzett alapján átlagoltuk az értéket.

Belépő a globális üzleti világba a nemzetközi gazdálkodás alapszakkal

Tudj meg többet további gazdaságtudományi képzésekről!

Alapszakok

Egy biztos jövő előszobája: a pénzügy és számvitel alapszak

Lásd át a piacot, értsd meg a világot az alkalmazott közgazdaságtan alapképzésen!

Legyen a világ a munkahelyed! Válaszd a turizmus-vendéglátás alapképzést!

A szervezetek háttere: emberi erőforrások alapképzés

Mesterszakok

Fektess be a jövődbe a pénzügy mesterszakon!

Légy a csapat motorja a vezetés és szervezés mesterképzéssel!

Hogy lesznek az adatokból döntések? Tudd meg a közgazdasági elemző mesterképzésen!

Építs jövőt élményekből a turizmus-menedzsment mesterképzéssel!

Itt tanulnak a márkaépítés szakértői – A marketing mesterképzés

Az intézményi és szakos rangsorokat az UNIside az Oktatási Hivatal adatai alapján készítette. A teljes rangsorok az UNI in&out 2026-os lapszámában találhatók.

——

A kiemelt kép forrása: Shutterstock.

Amit tudnod kell, ha turizmus-vendéglátás szakra mennél

A turizmus-vendéglátás végzettséggel hol helyezkedhetsz el?

A szak nevéből adódóan természetesen elsősorban a turizmus és a vendéglátás területén találhatsz magadnak munkát. A járványhelyzet előtt virágzó ágazat lassan kezd helyreállni, így ismét rengeteg potenciál rejlik egy ilyen végzettség megszerzésében. Turisztikai célpontoknál mint szállodákban, éttermekben vagy a szórakoztató egységekben találhatsz munkát. De utazási irodáknál vagy rendezvényközpontoknál is elhelyezkedhetsz.

A leggyakrabban betöltött munkakörök, amelyeket elláthatsz: magasan képzett ügyintéző, kereskedelmi ügyintéző, szállodai recepciós vagy felszolgáló (Fotó: 123rf)

A leggyakrabban betöltött munkakörök, amelyeket elláthatsz: magasan képzett ügyintéző, kereskedelmi ügyintéző, ügyviteli vagy irodai adminisztrátor, recepciós, szállodai recepciós vagy felszolgáló.

 

Híres vendéglátósok és szállodatulajdonosok

Hazánkban az egyik leghíresebb vendéglátós nem más volt, mint Gundel Károly, ikonikus gasztronómiai művek írója. A Gundel étterem pedig egyet jelent a magyar gasztronómia és a magyar vendéglátás történetével.

Gundel Károly a kereskedelmi iskola elvégzése után Európa leghíresebb vendéglőiben tanulta ki a mesterséget. Szállodai titkár volt, mielőtt bérbe vette a népszerű városligeti „Wampetics” éttermet 1910-ben. Ez kapta meg később a tulajdonos nevét. 1920–1925 között a Royal Szálló, 1927-től a fővárostól átvett Gellért Szálló éttermeinek bérlője is volt.

A Gundel étterem egyet jelent a magyar gasztronómia és a magyar vendéglátás történetével (Fotó: 123rf)

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete 2014-ben Gundel Károly-díj néven alapított szakmai díjat Gundel tiszteletére.

A világ egyik leghíresebb szállodalánca a Hilton, amit Conrad Hilton alapított 1919-ben. Eredetileg bankvásárlási szándékkal érkezett Texasba a nagy olajláz csúcsán. Ehelyett végül egy szállodát vásárolt, a 40 szobás Mobley Hotelt a texasi Ciscóban, amikor egy banki vásárlás meghiúsult. A szálloda olyan sikeresen működött, hogy a szobák naponta háromszor is gazdát cseréltek. Az étkezőt pedig további szobákká alakították át a kereslet kielégítésére. Az első, Hilton nevet viselő szálloda a Dallas Hilton volt, amit 1925-ben nyitottak meg.

Hasonlóan az alapítójáról kapta nevét a Marriott hotellánc, amit J. Willard Marriott és felesége hozott létre 1927-ben Washingtonban. A Marriott Corporationt eredetileg egy sörstand miatt alapították. Az évek folyamán állandóan fejlesztették a vállalkozásukat. Idővel élelmiszereket is árusítottak, majd a Keleti part első drive-in szolgáltatását is létrehozták. A cég 1957-ben nyitotta meg első szállodáját, a Twin Bridges Motor Hotelt a virginiai Arlingtonban.

A filmeknek és sorozatoknak igen közkedvelt témái közé tartoznak a szállodák és éttermek. Hiszen a vendégek révén igen változatos és sokszínű karaktereket terhelhetnek az írók egy helyre, miközben gyönyörű helyszíneket mutathatnak be.

A Fehér Lótusz (Fotó: HBO Entertainment)

A teljesség igénye nélkül álljon itt pár különlegesebb alkotás, ahol nemcsak a vendégek, hanem a személyzet életébe is bepillantást nyerhetünk. Ilyen Wes Anderson A Grand Budapest Hotel című vígjátéka, a horror zsánerében Stanley Kubrick Ragyogása vagy a rajzfilm Hotel Transylvania. Sorozatok terén pedig a Hotel Babylon vagy A Fehér Lótusz mutatja még be érdekesen a két fél életét és egymáshoz viszonyulását.

 

Milyen szakképzettséget ad a turizmus-vendéglátás szak?

  • Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon.

 

Jelenleg az országban az alábbi intézményekben érhető el ez a képzés:

Angolul jelenleg a BGE, a KJE, a MATE, a METU, a PE, a SOE és a SZTE képzésén választhatod ezt a szakot Economist in Tourism and Catering néven.

 

Ezekből a tantárgyakból jó, ha erős vagy, ha ezt a szakot nézted ki magadnak:

 

Milyen előképzettség segít a bejutásban?

Érdemes olyan szakgimnáziumot, szakközépiskolát vagy technikumot választani, ahol vendéglátóipari és turisztikai osztályok indulnak. Szerencsére számtalan ilyen középiskolát találhatsz országszerte.

2024-től a többletpontokat felváltják az intézményi pontok. Vagyis 100 pont esetében az egyetemek maguk dönthetik el, mire adnak plusz pontokat a diákoknak. Szakképzésért intézményi pontot azonban továbbra is adhatnak az egyes egyetemek.

 

Képzési terület: 

 

Mennyi időbe telik a képzés?

  • 8 félév.

 

Milyen specializációi vannak, és azoknak milyen szakterületei?

Intézményenként változhat az, hogy milyen specializációra van lehetőséged ezen a szakon illetve, hogy hány fős alap létszámmal indítanak el egy szakirányt.

  • A BGE-n a hallgatók a 2. félév végén választhatnak specializációt. A szakon választható specializációk:
    • utazás- és rendezvényszervezés,
    • egészség-, sport és ökoturizmus,
    • turizmusfejlesztés és térségmenedzsment,
    • kereskedelmi vendéglátás,
    • vendéglátó rendezvényszervezés.
  • A DE-n a hallgatók specializációt az 5. félévtől, a specializációként előírt tantárgyak teljesítése esetén választhatnak. Az egyes tanévekben induló specializációk létszámát a szakfelelős javaslatára a dékán határozza meg.

Jártas a különböző típusú turisztikai vállalkozások (szálláshelyek, vendéglátóhelyek, szabadidős létesítmények) típusai terén, valamint azok működtetésére és piaci tevékenységeinek irányítására vonatkozó elvekben és menedzsment módszerekben (Fotó: 123rf)

Milyen tudományágakra és szakterületekre épül a képzés?

  • közgazdaságtani, módszertani és üzleti ismeretek:
    • (matematika, statisztika, informatika, mikro- és makroökonómia, nemzetközi gazdaságtan, pénzügytan, vállalati gazdaságtan, gazdasági jog, marketing, számvitel, menedzsment, üzleti kommunikáció, szaknyelv, környezet-gazdaságtan, alapozó üzleti ismeretkörök),
  • társadalomtudományi alapismeretek:
    • (európai uniós, általános és gazdasági jogi ismeretek, gazdaságtörténet, szociológia, pszichológia, filozófia),
  • turizmus és vendéglátás szakmai ismeretei:
    • (turizmus rendszere, vendéglátás, szállásadás, utazásszervezés, turisztikai erőforrások, a turizmus közigazgatási, szakigazgatási, önkormányzati vonatkozásai, turizmus marketing, turisztikai termékek, turisztikai vállalkozások, vendéglátás szervezés, vezetés, nemzetközi gazdasági kapcsolatok).

 

Milyen gyakorlati követelményei vannak a szaknak?

A szakmai gyakorlat két félév turizmus, illetve vendéglátás tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél vagy a felsőoktatási intézmény tanéttermében vagy tanszállodájában végezhető gyakorlat. Ebből egy félév lehet a magyar és külföldi felsőoktatási intézmény közötti megállapodás keretében szervezett gyakorlatorientált külföldi részképzés is.

 

Mit tud egy turizmus-vendéglátás szakon végzett hallgató?

  • Rendelkezik a gazdaságtudomány alapvető, átfogó fogalmainak, elméleteinek, tényeinek, nemzetgazdasági és nemzetközi összefüggéseinek ismeretével, a releváns gazdasági szereplőkre, funkciókra és folyamatokra vonatkozóan.
  • Elsajátította a gazdaság mikro és makro szerveződési szintjeinek alapvető elméleteit, birtokában van az alapvető információ-gyűjtési, matematikai és statisztikai elemzési módszereknek.
  • Ismeri a turisztikai ágazat működésének elveit és annak kapcsolódó ágazatait, a turizmus hazai és nemzetközi piacát, a piac szereplőit, jellemzőit, sajátosságait és kapcsolódásaikat.
  • Jártas a különböző típusú turisztikai vállalkozások (szálláshelyek, vendéglátóhelyek, szabadidős létesítmények) típusai terén, valamint azok működtetésére és piaci tevékenységeinek irányítására vonatkozó elvekben és menedzsment módszerekben.
  • Ismeri a turizmushoz és a vendéglátáshoz kapcsolódó más szak- és tudományterületek alapvető tényeit és összefüggéseit (földrajz, művelődéstörténet, környezetvédelem, jog, egészségtudomány, gasztronómia, élelmezéstudomány).

Turisztikai és vendéglátó vállalkozások tevékenységének részleges vagy teljes körű tervezését, szervezését, irányítását és ellenőrzését végzi el (Fotó: 123rf)

Mivel foglalkozik egy turizmus-vendéglátás alapképzési szakon végzett közgazdász a mindennapokban?

  • Gazdasági tevékenységet, projektet tervez, szervez, kisebb vállalkozást, gazdálkodó szervezetet irányít és ellenőriz.
  • Turisztikai vállalkozások piaci tevékenységének szervezését és irányítását végzi el.
  • Turisztikai és vendéglátó vállalkozások tevékenységének részleges vagy teljes körű tervezését, szervezését, irányítását és ellenőrzését végzi el.
  • Kidolgozott szakmai javaslatokat tesz, vezetői beszámolókat, marketingajánlatokat (például programfüzetek, étlapok) készít el.
  • A szolgáltatásokkal és az intenzív ügyfélkapcsolattal összefüggő problémákat, a turizmus és a vendéglátás különféle területein jelentkező gazdasági problémákat felismeri és hatékonyan kezeli.
  • Alkotó, kreatív önállósággal épít ki és kezdeményez új gyakorlati megoldásokat.

 

Hol tanulhatsz tovább, ha itt végzel?

Mesterképzésen elsősorban olyan szakokon tanulhatsz tovább, mint:

  • turizmus-menedzsment,
  • ellátásilánc-menedzsment,
  • vállalatgazdaságtan,
  • master of business administration (mba),
  • regionális és környezeti gazdaságtan szak.

A megfelelő plusz tárgyak teljesítésével az alapszakodtól valamennyire eltérő mesterképzést is választhatsz. Így olyanok is szóba jöhetnek, mint a vállalkozásfejlesztés, marketing, pénzügy, nemzetközi gazdaság és gazdálkodás, körforgásos gazdaság menedzsment, vezetés és szervezés, műszaki menedzser, nemzetközi fejlesztés, nemzetközi adózás, közgazdasági elemző, számvitel vagy családpolitika és humán szakpolitikák gazdaságtana szak.

 

A gazdaságtudományi képzéssel kapcsolatos legújabb rangsorokat az UNI 2023 kiadványunkban olvashatjátok el, amit itt tudtok megvásárolni

További részleteket a szakról a felvi.hu oldalán olvashattok.

Amit tudnod kell, ha pénzügy és számvitel szakra mennél

Hol helyezkedhetsz el pénzügy és számvitel végzettséggel?

Ezzel a diplomával szinte megszámlálhatatlan lehetőség tárul eléd a pénzügyi és gazdasági területen belül. Kezdve bármilyen pénzügyi munkatársi vagy ügyintézői munkával, a könyvelői pozíciókon át egészen a kontrollingig. Elhelyezkedhetsz akár a bankszektorban is vagy bármilyen más pénzügyi vállalkozásnál.

2017-es adatok szerint a leggyakrabban betöltött munkakörök ezzel a végzettséggel a könyvvizsgáló, könyvelő, könyvszakértő, a pénzügyi ügyintéző, illetve pénzintézeti ügyintéző. Az elhelyezkedési idő mindössze egy hónap, így abban biztos lehetsz, hogy nem kell sokáig keresgélned.

 

Pénzügy és számvitel a történelemben és a filmekben

A gazdasági élet felpezsdülésével az ókori kultúrákban is megjelentek a gazdasági feljegyzések, amelyekkel például a sumérok követni szerették volna éves gabona- és sörmennyiségeiket. Az ókori Indiában pálmaleveleken vezették a könyvelést. Az újkorban a kereskedelem élénkülésével a 16. században készítették el az első mérleget, ez a Fugger-családhoz volt köthető. Mindössze másfél évszázad alatt váltak egyszerű polgárokból Európa legbefolyásosabb családjává annyira, hogy még pápát sem lehetett anélkül választani, hogy az ő véleményüket kikérték volna. Más, könyveléssel kapcsolatos újítás is köthető az üzleteikhez. A számítások és az elszámolás módja egyre bonyolultabb lett, ahogy a kereskedelmi forgalom is fejlődött, az első számvitellel kapcsolatos törvények pedig a 18-19. században jelentek meg.

Két évtizedet tölt a rácsok mögött, ahol tehetséges könyvelő lévén, felfigyel rá a börtönigazgató… (Fotó: Castle Rock Entertainment)

A világ egy leghíresebb és legjobbnak tartott filmje is érinti a könyvelés területét. A remény rabjaiban (1994) Andy Dufresne (Tim Robbins) életfogytiglani börtönbüntetést kap, amiért megölte feleségét és szeretőjét. Bár ártatlannak vallja magát, elítélik. Két évtizedet tölt a rácsok mögött, ahol tehetséges könyvelő lévén, felfigyel rá a börtönigazgató, akinek nagy szüksége van Andyre ahhoz, hogy segítsen neki a pénzmosásban, Andy azonban szökést tervez…

Milyen szakképzettséget ad a pénzügy és számvitel szak?

  • Közgazdász, pénzügy és számvitel.

 

Jelenleg az országban az alábbi intézményekben elérhető ez a képzés:

Angolul jelenleg a BGE, az ELTE és a TPF képzésén választhatod ezt a szakot Finance and Accounting néven.

 

Ezekből a tárgyakból jó, ha erős vagy, ha ezt a szakot nézted ki magadnak

  • Az alábbi érettségi tárgyak közül kettőt kell választani:
      • földrajz, gazdasági ismeretek, informatika, matematika, történelem, idegen nyelv (közép vagy emelt szintű érettségi).
  • További vizsgatárgyak, amelyek beszámíthatóak felvételinél, ha:

 

Milyen előképzettség segít a bejutásban?

Amellett, hogy a matematikára mindenképp érdemes nagy hangsúlyt fektetned a középiskolás évek alatt, segíthet ha olyan középiskolát választasz, ahol gazdasági ismereteket is oktatnak, mivel ezekből a tárgyakból érettségizve (a jelenleg még érvényes szabályok szerint) szintén felvételizhetsz a választott intézménybe.

2024-től a többletpontokat felváltják az intézményi pontok. Vagyis 100 pont esetében az egyetemek maguk dönthetik el, mire adnak plusz pontokat a diákoknak. Szakképzésért intézményi pontot azonban továbbra is adhatnak majd az egyes egyetemek. 

pénzügy és számvitel

Segíthet ha olyan középiskolát választasz, ahol gazdasági ismereteket is oktatnak. (Fotó: Pexels)

Képzési terület:

 

Mennyi időbe telik a képzés?

  • 7 félév.

 

Milyen specializációi vannak?

Intézményenként változhat, hogy milyen specializációra van lehetőséged ezen a szakon.

  • Több intézményben alapszakokon minimum létszám összejötte után indulnak a specializációk a hallgatók választása alapján.

 

Milyen tudományágakra és szakterületekre épül a képzés?

  • közgazdaságtani, módszertani és üzleti ismeretek,
    • (matematika, statisztika, informatika, mikro- és makroökonómia, nemzetközi gazdaságtan, pénzügytan, vállalati gazdaságtan, gazdasági jog, marketing, számvitel menedzsment, üzleti kommunikáció, szaknyelv, környezet-gazdaságtan, egyéb alapozó üzleti ismeretek).
  • társadalomtudományok,
    • (európai uniós, általános és gazdasági jogi ismeretek, gazdaságtörténet, szociológia, pszichológia, filozófia).
  • pénzügyi és számviteli ismeretek,
    • (pénzügyek, jog, pénzügyi számítások és pénzügyi piacok, adózási ismeretek, vállalatértékelés, pénzügyi számvitel, vezetői számvitel alapjai, elemzés-ellenőrzés módszertana, üzleti tervezés, a pénzügyi és számviteli informatika, sajátos számviteli esetek, elszámolására vonatkozó ismeretek).

Milyen gyakorlati követelményei vannak a szaknak?

Ez a szak gyakorlatorientált, a diploma megszerzéséhez szükséges kreditek 60-70 százalékát gyakorlati tárgyakból szerezhetik meg a hallgatók. Az intézményen kívüli szakmai gyakorlat időtartama egy félév, minimum tizenkét hét, a részleteket a felsőoktatási intézmény tanterve határozza meg. Ezért ezzel kapcsolatban az általad választott egyetem vagy főiskola oldalát keresd fel.

 

Mit tud egy pénzügy és számvitel szakon végzett hallgató?

  • Átfogóan ismeri a gazdaságtudomány fogalmait, elméleteit.
  • Tisztában van a gazdaság szereplőivel, funkcióikkal és a folyamatokkal.
  • Birtokában van az alapvető matematikai és statisztikai elemzési módszereknek.
  • Ismeri a pénzintézeti rendszer felépítését.
  • Ismeri a pénzügyi és számviteli alapfogalmakat, összefüggéseket.
  • Átlátja a hazai és nemzetközi adózási szabályokat.

 

Mivel foglalkozik egy pénzügy és számvitel szakon végzett szakember?

  • Gazdasági projekteket szervez.
  • Pénzügyi, befektetési, beruházási döntéseket tervez meg és készít elő.
  • Gazdasági kimutatókat készít és levonja a következtetéseket az adatokból.
  • Képes a pénzügyi és számviteli nyilvántartási rendszerek használatára.
  • Számviteli beszámolókat, kimutatásokat, szabályokat készít.
pénzügy és számvitel

A leggyakrabban betöltött munkakörök ezzel a végzettséggel a könyvvizsgáló, könyvelő, könyvszakértő, a pénzügyi ügyintéző. (Fotó: Pexels)

Hol tanulhatsz tovább, ha itt végzel?

Az alábbi mesterképzéseken a teljes kreditérték beszámításával vehetsz részt:

  • biztosítási és pénzügyi matematika,
  • családpolitika és humán szakpolitikák gazdaságtana,
  • ellátásilánc-menedzsment,
  • marketing,
  • master of business administration (mba),
  • nemzetközi adózás,
  • pénzügy,
  • regionális és környezeti gazdaságtan,
  • sportközgazdász,
  • számvitel,
  • vállalatgazdaságtan szak.

A megfelelő plusz tárgyak teljesítésével az alapszakodtól valamennyire eltérő mesterképzést is választhatsz.

További részleteket a szakról a felvi.hu oldalán olvashattok.