gyógyszer – Diplomátszerzek

Átadták a Pilot Kutatólaboratóriumot

– Nem kevesebbet szeretnénk elérni, mint, hogy 2030-ra legyenek a világ top száz mezőnyébe tartozó olyan magyar egyetemek, melyek erősíteni, segíteni tudják a magyar nemzet szuverenitását, gazdaságát – fogalmazott az átadón a kultúráért és innovációért felelős miniszter.

Hankó Balázs elmondta: egy olyan magyar modellt alkottak, amelyben az egyetem együttműködik a térség meghatározó gazdasági szereplőivel. Ezért nemcsak az egyetemi infrastruktúra fejlesztését támogatják, hanem a kiváló kutatóknak is több pénzt adnak.

– A Debreceni Egyetem (DE) Vezér utcai UD Technológiai és Innovációs Parkjában egymást erősíti a közelmúltban átadott Gyógyszerésztudományi Kar új épülete, a Pilot Laboratórium és az Oltóanyaggyár – tette hozzá a miniszter.

– A magyar modell egyik meghatározó fellegvárában vagyunk Debrecenben. A Debreceni Egyetem az elmúlt évben, az egyik legrangosabb nemzetközi THE rangsorban 400 helyet lépett előre, így a legjobb 2 százalékba, a 600-800. helyre került. A másik ilyen fontos listán, a QS rangsorban a Debreceni Egyetem 100 helyet erősödött és a világ 30 ezer felsőoktatási intézménye közül az 574. helyre jött előre. Azt szeretnénk, hogy az ilyen fejlesztésekkel még versenyképesebb legyen a Debreceni Egyetem – hangsúlyozta tárcavezető.

Fotó: www.unideb.hu

A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédében kiemelte: a létrehozott kutatóegységek lehetővé teszik, hogy a DE kutatói, a pilot üzem laboratóriumaiban, a high-tech biotechnológiai iparág legmodernebb technológiai, minőségügyi és kiviteli sztenderdjeinek megfelelő környezetben és eszközökkel végzett kutatásaikkal hozzájárulhassanak a hazai és nemzetközi tudományos eredmények gyarapításához és azok gyakorlati alkalmazásához.

– Az új infrastruktúra nemcsak a vakcinakutatás és -fejlesztés terén nyújt kiemelkedő lehetőségeket, hanem fehérje természetű terapeutikumok kutatására és előállítására is alkalmas lesz – ismertette Kossa György.

Úgy vélte, hogy e jelentős beruházás révén egy olyan álom valósulhatott meg, mely hazánk minden állampolgára és az emberiség számára is hasznos, fontos és reménykeltő.

Fotó: www.unideb.hu

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja köszönetet mondott azoknak, akik segítették a Pilot labor megvalósulását, többek között a miniszternek, a pályázati irányító hatóságnak, az ipari partnereknek és az egyetemi munkatársaknak.

– Kollégáim áldozatos munkája is kellett egy ilyen soha nem látott gyógyszeripari beruházás megvalósulásához. Ez ugyanis nem egy oktatási épület, nem egy sportcsarnok, vagy irodaépület, ez a legkomolyabb gyógyszeripari technológia, amit a tervezés és a megvalósítás szakaszában nekünk is meg kellett tanulnunk – fogalmazott a kancellár.

Bács Zoltán arról is beszélt, hogy az itt előállítandó gyógyszerhatóanyagokból a remények szerint komoly bevételei lesznek majd az egyetemnek. Ezért a 2026 nyaráig tartó próbaüzemi működés, fejlesztés költségeit az egyetem magára vállalta.

Fotó: www.unideb.hu

Debrecen polgármestere szerint ez elmúlt bő évtized páratlan sikert hozott Debrecenben. A gazdaság európai léptékben is hatalmas fejlődésen ment keresztül, az elmúlt 10 évben több mint 12 milliárd eurónyi működőtőke érkezett a városba, mely több mint 20 ezer új munkahelyet eredményezett.

– Sokszor vádolják a magyar gazdaságfejlesztési stratégiát azzal, hogy valójában egy összeszerelő üzem, igazán tudásigényes iparágakra nincs szükség. Ezt csak azok mondják, akik nem ismerik a valóságot. Hiszen csak a Debreceni Egyetem égisze alatt az elmúlt 5 esztendőben több mint 82 milliárd forint beruházás valósult meg. Az egyetemi fejlesztések pedig kéz a kézben járnak az oktatás, a tudományos munka, az innováció, a kutatás támogatásával. A következő három évben megvalósuló hasonló beruházások nagyságrendje eléri a 60 milliárd forintot – emelte ki Papp László.

A városvezető hozzátette: a Covid-járvány idején kiderült, hogy jobb, ha egy ilyen kis ország, mint mi nem másokra vár a vakcinafejlesztésekkel, hanem maga kezd hozzá a munkához.

Fotó: www.unideb.hu

Szilvássy Zoltán rektor beszédében arra a több éve lefolytatott baráti beszélgetésre emlékezett, amikor is egy a gyógyszeriparban érdekelt ipari szereplő azt mondta, hogy az egyre nagyobb számban jelentkező, az antibiotikumoknak ellenálló, rezisztens baktériumokkal folytatott harchoz vissza kellene nyúlni az első világháborúig, amikor – az antibiotikumok felfedezése előtt – még bakteriofágokkal igyekeztek gyógyítani. Amikor utána néztek a témának, észrevették az ebben rejlő, 100 éve félretett lehetőségeket.

– A bakteriofágok a baktériumokat specifikusan elpusztítani képes vírusok, ezeket gyártjuk itt különböző készítmények formájában. Ettől a kutató-gyártó egységtől azt várjuk, hogy a Debreceni Egyetemen azonosított kórházi fertőzéseket okozó hat féle baktérium elpusztítására alkalmas gyógyszer álljon rendelkezésre. Ami azt is jelenti, hogy pár év múlva Debrecenben senki nem fog kórházi fertőzésben meghalni – jelentette ki Szilvássy Zoltán.

A DE rektora arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a hatóanyag csak Debrecenben és a környéken lesz jó, mert pár száz kilométerrel arrébb a baktériumtörzs más variánsa jelenik meg. Azonosítani kell őket, majd azok ellen is legyártani a megfelelő fágokat – mutatott rá Szilvássy Zoltán.

Fotó: www.unideb.hu

Az eseményen részt vett az országos tisztifőorvos, aki a hirek.unideb.hu-nak elmondta: a fágok alkalmazása egy rendkívül újszerű megközelítése a terápiás lehetőségeknek, hiszen a baktériumok antibiotikumokkal történő kezelése szinte elérkezett lehetőségei határaihoz.

– Sajnos az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések közül az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok miatt Magyarországon és világszerte is minden tizedik halálozással jár. Úgyhogy ez egy óriási probléma. Ezeket a rezisztens baktériumokat sajnos mi magunk termeljük ki, ez az ára a nagyfokú, széles spektrumú antibiotikum használatnak. Ezért nagyon nagy lehetőséget látunk a fágok alkalmazásában – magyarázta Müller Cecília.

Hangsúlyozta, az új módszer alkalmazásához azonban még további kutatásokra van szükség. Reményeik szerint viszont amint ezek befejeződnek, egy olyan eszközhöz jutnak, amely specifikus, szinte személyre szabott terápiát is lehetővé tesz majd.

Fotó: www.unideb.hu

Az egyetem Vezér utcai UD Technológiai és Innovációs Parkjában mintegy 5,2 milliárd forintból kialakított, Magyarországon egyedülálló Pilot Kutatólaboratóriumban steril körülmények között vírus és baktérium alapú biológiai hatóanyagok fejlesztését, gyártását végzik majd. Az oktatási célokat is szolgáló komplexum teljes belső alapterülete (2 szinten) összesen mintegy 2100 négyzetméter, melyből több mint 400 négyzetméter úgynevezett tisztatér.

Fotó: www.unideb.hu

A több részre osztott, többféle besorolású tiszta tereket és azok teljes ellátórendszerét is tartalmazó létesítmény egy része alkalmas a 2-es osztályú biológiai biztonsági szintnek megfelelő (úgynevezett BSL-2 szintű) munkavégzésre, emellett módot ad fehérjék, fehérje jellegű hatóanyagok, akár vakcinák kutatás-fejlesztésére, a technológiák léptéknövelésére és pilot volumenű előállítására (például toxikológiai és klinikai minták).

Fotó: www.unideb.hu

A pilot laboratórium ezeken túl lehetőséget nyújt gyógyszerfejlesztési- és gyártási folyamatban a törzsek fenntartása, bankolása fázisától a különböző tenyésztési, fermentációs lépéseken át (up-stream) a feldolgozási lépésekig és a hatóanyag steril szűréséig (down-stream) terjedően. A kivitelezés során kiemelt szempont volt az úgynevezett helyes gyógyszergyártási gyakorlat (Good Manufacturing Practice,GMP) maximális figyelembevétele. Az egység minden tekintetben megfelel a GMP irányelveinek, így képes humán felhasználásra is alkalmas vizsgálati minták feldolgozására és előállítására is.

Jelenleg a technológiai-fejlesztések már elindultak, ezek mellett a gyógyszergyártási engedély megszerzéséhez szükséges előkészítő (elsősorban tesztelési és dokumentációs) lépések zajlanak.

 

Űrtechnika: ez a magyar fejlesztés hozzájárul a gyógyszerhatóanyag-vizsgálatok gyorsításához

A HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének (HUN-REN EK MFA) kutatói az Aedus Space Kft.-vel és a holland Micronit B.V. céggel együttműködve mikroszkopikus környezetben alkalmazható optikai és elektrokémiai érzékelési módszereket fejlesztettek a Moore4Medical ECSEL projekt keretében. Az új technológia elősegíti a mikrofluidikai Organ-on-Chip rendszerekben kialakított sejtkultúrák kémiai környezetének és metabolizmusának közvetlen feltérképezését és ezen keresztül a betegségek mechanizmusainak és kezelésének megértését. Az eredmények a gyógyszerhatóanyag-vizsgálatok felgyorsítása mellett az állatkísérletek kiváltásához is jelentősen hozzájárulhatnak.

Miniatűr gyógyszerhatóanyag-vizsgálatok 

Napjainkban a gyógyászat, a farmakológia és az elektronika határai egyre inkább elmosódnak. Az e területek metszetében fejlődő innovatív technológiák az ipar és a társadalom számára is hatalmas előrelépést jelentenek a jobban működő, hatékonyabb és megfizethetőbb egészségügy irányába.

[kiemelt]A mikro- és nano-elektromechanikai (MEMS, NEMS) rendszerek alkalmazása lehetővé teszi az analitikai rendszerek miniatürizálását, illetve különböző érzékelési, kiolvasási, beavatkozási és mintapreparációs funkciók integrálását is. A nagy érzékenységű, multifunkcionális, mégis kompakt méretű okoseszközök pedig kiterjesztik az orvostechnikai és farmakológiai ipar lehetőségeit, felgyorsítják a diagnosztikai döntéshozatalt, illetve a gyógyszerhatóanyag-teszteket.[/kiemelt]

A gyógyszeripar, a gyógyászat és az elektronikai ipar határterületein fejlődő új technológiák és eszközök, amelyek a társadalomra, az egészségügyre és az iparra is jelentős hatással lesznek.

A gyógyszeripar a kémiai és biológiai hatóanyagok kutatására, fejlesztésére és tesztelésére fókuszál, amelyek hatékonyságát napjainkban párhuzamosítható in vitro biológiai elemzésekkel vagy roppant költséges in vivo klinikai vizsgálatokkal validálják. Ezek alternatívájaként jelentek meg az Organ-on-Chip eszközök, amelyek emberi szervek alapkultúráit megalkotva és alapvető funkciójukat lemásolva képesek humán sejteket mikrofluidikai rendszerekben kontrolláltan életben tartani és érzékelőkkel folyamatosan figyelni. Ezek az eszközök jobb reprezentatív modellt adhatnak a gyógyszertesztekhez, mint a tenyésztett sejtkultúrák vagy az állatkísérletek.

Nemzetközi összefogás a gyógyszerhatóanyag-vizsgálatok kapcsán

Még a COVID-19 világjárvány előtt szerveződött a 12 ország 68 résztvevőjének együttműködésében megvalósuló Moore4Medical projekt. A Philips Research által vezetett nemzetközi konzorcium egyik célja egy olyan komplex, standardizált eszköz létrehozása volt, amely jelentős mértékben felgyorsíthatja a gyógyszerek fejlesztését és gyógyászati alkalmazását. A pandémia ezt az igényt határozottan felerősítette, és felgyorsította az ilyen irányú fejlesztéseket.

A Moore4Medical projekt keretében létrehozott fejlett szövettenyésztő tálca prototípusa (smart multiwell plate platform, SMWP) mikrofluidikai és elektronikai infrastruktúrák kombinálásával a biotechnológiai és gyógyszeripar által is standard módon használható rendszer formájában integrálja a speciális Organ-on-Chip eszközöket.

A Moore4Medical projekt „okos” sejttenyésztő platformjának legfőbb komponensei. A koncepciót és a felépítést részletesebben bemutató animáció elérhető a www.moore4medical.eu/organ_on_chip és a https://youtu.be/H595oGbMdyM oldalakon.

Az Aedus Space Kft. az Organ-on-Chip eszközöket magában foglaló mikrofluidikai rendszer ipari gyártástechnológiájának kifejlesztésében vett részt nagy precizitású lézeres hegesztési megoldások adaptálásával. A HUN-REN EK Mikrorendszerek Laboratóriumában a sejtkultúrák kémiai környezetének és a sejtek metabolizmusának folyamatos monitorozását lehetővé tevő, a mikrofluidikai rendszerekkel kompatibilis és integrálható optikai és elektrokémiai szenzorokat fejlesztettek és alkalmaztak.

fotó: HUN-REN EK

Elkészült az optikai mérőrendszer prototípusa is

Elkészült az optikai mérőrendszer hazai fejlesztésű technológiákat integráló prototípusa is, mely a célmolekulák optikai abszorpciós spektrumainak azonosítása révén alkalmas a tápfolyadékok releváns összetevőinek meghatározására. A konzorcium által létrehozott SMWP modulárisan integrálja a rendszerrel kompatibilis mikrofluidikai küvettát, optikai érzékelőt és jelfeldolgozó elektronikát, melyek a Mikrorendszerek Laboratórium kutatóinak a mikrofluidikai szerkezetek és infravörös LED-források fejlesztésében szerzett tapasztalatán alapulnak. Az optikai mérőrendszerrel kompatibilis polimer mikrofluidikai kazetták gyártástechnológiáját a hazai partnerek a holland Micronit B.V. (Enschede) céggel közösen dolgozták ki.

Nem drog, nem is csodaszer, de van amire jó a CBD

A CBD az utóbbi évek csodamolekulája. Olyan, mint 20-30 évvel ezelőtt az aloe vera volt, amiről ma már tudjuk, hogy gyógyhatásai jóval szerényebbek annál, amit anno a termékbemutatókon hallhatott a lelkes közönség.

 

Csodaszerek nem léteznek

Olyan szer, amely mindenre jó, természetesen nem létezik – hangsúlyozza Csupor Dezső, az SZTE Gyógyszerészeti Karának dékánhelyettese. A gyógynövényszakértő gyógyszerész évek óta fontos küldetésének tartja, hogy a saját szakterületén belül segítse a hiteles tájékoztatást. Korábban Ködpiszkáló, ma pedig Pirulakalauz címmel működtetett portálján ő és munkatársai rendszeresen közölnek érdekes vagy sokakat foglalkoztató témában cikkeket.

Mivel a CBD-olajok és egyéb termékek mára slágercikké váltak, a Pirulakalauz is rendszeresen előveszi ezt a témát. Legutóbb arról cikkeztek, hogy egy friss kutatás szerint a daganatos betegségekre – úgy tűnik – nem jelent gyógyírt.

 

De mi is a CBD?

Kezdjük azzal, hogy mi nem: nem marihuána. Mint Roza Orsolya gyógynövénykutató elárulta, a kannabisz több mint 400 különböző vegyületet tartalmaz. A legismertebb és legkutatottabb a kannabisz fő pszichoaktív hatású vegyülete: a THC. A THC mellett a marihuána még sok értékes anyagot tartalmaz, az egyik ilyen az elmúlt években intenzíven kutatott CBD.

A CBD nem pszichoaktív hatású, nem lehet tőle betépni, ellentében a legismertebb kendervegyülettel (kannabinoid), a tetrahidro-kannabinollal (THC). A leginkább olaj formájában kapható CBD-t nem a kender magjából, hanem annak szárából, leveléből, virágából vonják ki. A CBD, teljes nevén a kannabidiol, a kender (Cannabis sativa) egyik fő hatóanyaga.

 

A CBD-olajok nem gyógyszerként, hanem étrend-kiegészítőként kerülnek forgalomba, ezért a minőségük sem ellenőrzött és állandó (Fotó: 123rf)

 

Milyen hatásai vannak a CBD-nek?

A kannabidiol pozitív hatásáról a legtöbb bizonyíték a gyerekkori epilepszia kezelésében van. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) 2019-ben gyógyszerként engedélyezte is az alkalmazását az epilepszia két ritkán előforduló, súlyos formájának kezelésére.

A CBD további hatásainak a feltérképezése ugyanakkor sok esetben még csak az állatkísérleteknél tart. Embereknél csak kisszámú klinikai vizsgálatot végeztek. Az ezekből származó bizonyítékok szerint szorongáscsökkentő hatással bír.

A szívre és az érrendszerre kifejtett hatásáról a rendelkezésre álló korlátozott adatok alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a CBD nincs hatással a vérnyomásra vagy a pulzusra. Mármint normál körülmények között, de csökkenti azokat, ha stresszes a helyzet.

Több más betegséggel kapcsolatban is folytak, illetve folynak vizsgálatok – az álmatlanságtól a rákos megbetegedésekig. Utóbbinál sajnos nem találtak bizonyítékot a hatásosságra.

 

Lehetnek-e mellékhatásai?

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO 2018-ban készült riportjában a CBD-t jól tolerálhatónak és biztonságosnak nyilvánította. Az eddig bejelentett mellékhatások a CBD és a betegek meglévő gyógyszerei közötti gyógyszer-kölcsönhatások következményei lehetnek.

Fontos ugyanakkor szem előtt tartani, hogy a CBD-olajok nem gyógyszerként, hanem étrend-kiegészítőként kerülnek forgalomba. Mint ilyenek, a minőségük sem ellenőrzött, ezért a hatóanyag-tartalmuk nem mindig annyi, mint amit a címként feltüntetnek. Sőt, Hollandiában 46 CBD-olajat vizsgáltak, és ezek közül 7 egyáltalán nem tartalmazott kannabinoidokat (szerencsére THC-t sem).

Ezért az ilyen termékeket nehéz pontosan adagolni. Ráadásul, például szorongáscsökkentő hatásának vizsgálatánál leírták, hogy ha egy optimális dózisnál többet vagy kevesebbet alkalmaztak, akkor nem volt hatása a CBD-nek.

Azt sem árt tudni, hogy a kannabisz mégiscsak egy növény, amely szennyezett lehet akár nehézfémekkel vagy penésszel. Az olajoknál ezt sem vizsgálják minden esetben.

 

Mivel serkentsd az agyad?

A vizsgák, dolgozatok előtti agyserkentéshez menj inkább biztosra. Válassz olyan táplálékot, ami tutira támogatja a felkészülésedet. Nem kérdés, hogy mindig muszáj rendesen és rendszeresen táplálnod az agyadat ahhoz, hogy megfelelően működjön. Az ételek között pedig számtalan van, ami segíti az egész szervezeted és különösen az agyad megfelelő működését. Közben sose feledkezz meg a hidratálásról! A folyadék létfontosságú ahhoz, hogy az agyad működni tudjon, hiszen 73 százalékban vízből áll.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Nehezen veszed be a gyógyszereket? Ezeket a formulákat neked találták ki!

A betegközpontúság ma már általános trend a gyógyszerfejlesztésben. Hiszen minél kevesebb kellemetlenséggel jár az orvosság bevétele, annál valószínűbb, hogy a páciens be fogja szedni és sikeres lesz a kezelés. A nyelési nehézség (dysphagia), illetve a félrenyelés, fulladás lehetősége miatt a gyártók folyamatosan igyekeznek olyan gyógyszerformákat kialakítani, amelyek biztonságosan alkalmazhatók. Ezért a leggyakoribb pirulák mellett az elmúlt évtizedekben megjelentek a folyékony, szirupos orvosságok, valamint egészen innovatív megoldások is.

Az idén a világ 250 legjobb felsőoktatási intézménye közé került Semmelweis Egyetem szakértői hat ilyen újdonságot mutatnak be összeállításukban.

1. Szívószálas gyógyszerek

A Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti Intézetének kutatói nemrég a Pharmaceutics című szaklapban számoltak be arról, hogy – a laktóz intolerancia tüneteinek mérséklésére – gyorsan oldódó, gömb alakú, laktáz-tartalmú szemcsékkel töltött szívószálat fejlesztettek. A szívószálba csomagolt orvosságok már egy ideje léteznek, bár nem annyira elterjedtek, mint a hagyományos gyógyszerformák. Laktáz enzimet tartalmazó szívószálról azonban korábban még nem publikáltak. A gyógyszerészeti intézet szakemberei most azt vizsgálják, hogyan lenne hasznosítható a nemzetközileg is egyedinek számító laktáz enzimes szívószál szélesebb körben.

2. Gyógyszeres nyalókák

Az Amerikai Egyesült Államokban súlyos daganatos betegeknél már évtizedek óta használnak opioid fájdalomcsillapítót gyógyszeres nyalóka formájában. Magyarországon néhány éve kaphatók köhögéscsillapító nyalókák, amelyek szintén megkönnyítik a gyógyszerbeadást a gyerekeknek. Ugyanebben a formában vitaminok is vannak már forgalomban. A széles körű elterjedésnek egyelőre éppen a vonzó forma szab korlátot: a gyerekek ugyanis azután is kérik a gyógyszeres nyalókát, hogy meggyógyultak.

3. Orális fecskendő, szonda

Az úgynevezett „kanalas orvosságok”, folyékony láz- és fájdalomcsillapítók manapság már inkább orális – szájon át adagolható – fecskendőkkel kaphatók, semmint a múltban megszokott kiskanállal. Ezekkel precízebbé vált az adagolás, megkönnyítve a szülők feladatát.

4. „Sprinkle”-kapszulák

Ezeket a kapszulákat nem lenyelni kell, hanem szétnyitni. A tartalmukat pedig valamilyen pépes ételre, például joghurtra lehet szórni, vagy folyadékban feloldva bevenni.

5. Nyelést segítő zselék

Egyre elterjedtebbek a szilárd gyógyszerek bevételét segítő zselék. Csak egy kanálba kell tenni, bele a tablettát, kapszulát, amit így mindjárt könnyebb lenyelni.

6. Szájban oldódó (diszpergálódó) minitabletták

Ezek egyelőre a jövő apró tablettái, amelyek szájba véve azonnal széteshetnek vagy feloldódhatnak, és így könnyebben lenyelhetők. A piacon külön léteznek szájban diszpergálódó tabletták és minitabletták, de a szájban oldódó minitabletták alkalmazhatóságát még kutatják.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Ezekre figyelj oda, hogy bepakold a bőröndödbe utazás előtt

Papucs

Ezt felejtik el a legtöbben a leggyakrabban, azonban ez már rég feltűnt a szállodaiparnak is, így a legtöbb szállodában lehet papucsot igényelni – ráadásul általában ingyen -, hogy használhasd a wellness-részleget, a szaunákat, és mehess különböző masszázsokra.

Fotó: Pixabay

Fürdőruha

Nos, ez már problémásabb eset. Az előbb említett szolgáltatásokat igen nehezen tudod igénybe venni, ha nem vittél magaddal az útra fürdőnadrágot vagy fürdőruhát. Ezt bizony nem fogod tudni a szállodával elintézni, kénytelen leszel egy helyi boltban újat.

 

Hajvasaló és fésű

Szinte minden szállodai szobában találsz hajszárítót, azonban fésűt valószínűleg, hajvasalót pedig biztosan nem. Ugyanez igazi a legtöbb piperészeti termékre is. Az üdülés azonban nemcsak állandó fürdőzésből áll, bizonyára szét is nézel az adott környéken, ahová elutaztál: sétálsz, beülsz étterembe, fotózkodsz a hely nevezetességeivel. Az pedig elég bosszantó, ha ezeken a képeken nem tudod a legjobb formádat hozni, hiszen úgy kevesebb lájkot fogsz kapni az Instagramon és a Facebookon. Így ügyelj rá, hogy ezeket is betedd.

 

Napszemüveg

A nagy sietségben lehet, hogy csak akkor veszed észre, hogy elfelejtetted betenni a napszemüveged, mikor először szemedbe tűz élesen a nap. Visszafordulni már valószínűleg nem fogsz, de ha az üdülés során szabadtéri programot is tervezel, akkor azt elég nehéz napszemüveg nélkül végigcsinálni, így be kell majd nevezned egy olcsó verzióra, ami a célnak ugyan megfelel, de nem a legmárkásabb, legszebb és legtartósabb darab.

 

Gyógyszerek

Ha valakinek kötelező napi rendszerességgel szednie valamilyen gyógyszert, az valószínűleg kisebb eséllyel hagyja azt otthon. Azonban bárki rosszul lehet hirtelen az üdülése során, így jobb, ha mindenki tesz be fej- és fájdalomcsillapítót, valamint görcsoldót.