Hungary Innovation Summit – Diplomátszerzek

Hungary Innovation Summit: innováció = gondolkodásmód

A Hungary Innovation Summiton előadások, workshopok és panelbeszélgetések során fogják hazai és nemzetközi szakértők megvitatni az innováció jövőjét, az új technológiák társadalmi kihívásait, valamint az innovációs ökoszisztémák építésének nemzetközileg sikeres modelljeit. 

Erősítjük a hazai innovációs ökoszisztémát

A Hungary Innovation Summit az innováció ünnepe lesz

A rendezvény kiváló lehetőséget nyújt a hálózatépítésre, a tapasztalatcserére és az új együttműködések kialakítására, elősegítve a hazai és nemzetközi innovációs ökoszisztéma fejlődését. Az eseményen olyan cégek, szervezetek képviselő adnak elő vagy cserélnek eszmét a színpadon, mint például az OurCrowd, a Richter, a Bosch, a Wigner Fizikai Kutatóközpont, a SZTAKI, az Evosoft, a Dealroom, az OECD, a Deep Ecosystem, valamint a svéd, az osztrák és a cseh innovációs ügynökségek.

„A Hungary Innovation Week egy olyan ernyőrendezvény, amelynek keretében arra kértük a hazai startupokkal, kkv-kkal és egyáltalán, az innovációval foglalkozó szervezeteket, hogy az őszi rendezvényeiket erre a hétre szervezzék, mivel így egymást erősítik ezek az események. Hiszen ha valaki külföldről (például előadóként) vagy Magyarországról vesz részt ezeken, akkor így nem csak egyet tud meglátogatni, hanem többre is eljuthat. Ezt vezeti fel a NIÜ saját rendezvénye, a Hungary Innovation Summit. A célunk az innovációs ökoszisztéma támogatása: bemutatjuk a nemzetközileg is sikeres piaci és állami megoldásokat, betekintést adunk a technológiai fejlődés jövőjébe és teret adunk a nézetek ütköztetésének is. 2010 óta közel megháromszorozódott a kormányzati kutatás-fejlesztési ráfordítások összege, több mint kétszeresére nőtt a hazánkban dolgozó kutató-fejlesztők száma és sikeres a Neumann János Program is, amely összekapcsolja az egyetemeket, a kutatóhelyeket és a gazdaságot. A magyar kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország Európa tíz leginnovatívabb országa között legyen. A több mint 10 országból érkező – sokféle háttérrel rendelkező – külföldi meghívottak bővíteni fogják a résztvevők látókörét és várakozásaink szerint a viták, a közös gondolkodás mindenkire inspirálólag fog hatni” – emelte ki az esemény kapcsán Bódis László, a NIÜ vezérigazgatója.

A mesterséges intelligencia és a bionika térnyerése is terítéken lesz

Az eseményen a kutatás-fejlesztésben élen járó hazai cégek szakemberei beszélgetnek arról, milyen hatása van a K+F tevékenységnek magára a vállalkozásra, illetve az innovációs ökoszisztémára. Megismerkedhetünk néhány nemzetközi innovációs ügynökség (svéd, osztrák, cseh) működésével és jógyakorlataival; de a mesterséges intelligencia és a bionika térnyerése is terítéken lesz. 

Emellett három szekcióban (Innováció, Startup, Egyetemi-üzleti együttműködések) szó lesz többek között a társadalmi innovációkról; a kudarcokból tanuló, sikeres vállalkozókról; az innováció mérésének módszereiről vagy éppen a startup ökoszisztémák ideális fejlesztéséről is. De az érdeklődők izgalmas vitát hallhatnak arról is, alapkutatásokra vagy inkább alkalmazott kutatásokra (netán mindkettőre) van nagyobb szüksége a társadalomnak.

A társasjátékok, a logikai játékok, és a videójátékok is terítéken lesznek

A Hungary Innovation Summitot egy kisebb kiállítás is kíséri. A játékipar az elmúlt években ugrásszerű fejlődésen ment keresztül, amely mind a társasjátékokat, mind a logikai játékokat, mind a videójátékokat érinti. Ráadásul ezen a téren sikeres magyar vállalkozások is működnek. 

A konferencia résztvevői az eseményen megismerhetnek és kipróbálhatnak majd néhány izgalmas, innovatív társasjátékot és logikai játékot is.

„A kiállításon túl, a Hungary Innovation Week keretében az innovatív játékipari szereplőkkel személyesen is lesz lehetőség találkozni. Szeptember 25-én ugyanis a NIÜ két olyan, ingyenesen látogatható kerekasztal-beszélgetést szervez, amely során a társasjátékok, a logikai játékok, a videójátékok készítői, forgalmazói, illetve néhány vlogger osztja meg tapasztalatait az aktuális trendek kapcsán. A pontos részletekről hamarosan további tájékoztatást adunk majd” árulta el Bódis László.

A Hungary Innovation Week keretében olyan szervezetek tartják innovációs rendezvényeiket, mint az EduTech Hungary, a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA), a Vienna Business Agency, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség, a RInnoValleys vagy a Hungarian Business Angel Network (HUNBAN).

Az angol nyelvű Hungary Innovation Summit konferencia részletes programja itt érhető el: https://innoweek.hu/hungary_innovation_summit-hun/

Innovátorok Napja 2024: fókuszban a Z-generáció

Hungary Innovation Week: egy hét az innováció jegyében

Az eseményt, ahol minden az innováció körül forog, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) szervezi, és több mint 10 helyszínen, számos partner bevonásával zajlik. Az esemény egyik kiemelt programja a Hungary Innovation Summit nemzetközi konferencia lesz, amelyet szeptember 23-án rendeznek meg. 

Szeptemberben Budapest lesz az innováció központja

A világ legfontosabb technológiai, gazdasági és szakpolitikai trendjei

A konferencia keretében 20 külföldi és 25 hazai előadó segítségével tekintik át a világ legfontosabb technológiai, gazdasági és szakpolitikai trendjeit. A cél, hogy a résztvevők olyan tudást és tapasztalatot szerezzenek, amely segíti őket abban, hogy a globális változások nyerteseivé váljanak.

A HIW azonban nem csak a csúcskonferenciából áll: a hét során számos további program várja az érdeklődőket, beleértve a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA), a HunBan, a Tőkeportál és az EduTech őszi rendezvényeit is.

Az események tematikája az innováció szinte minden területét lefedi, beleértve a kutatást, a technológiai fejlesztéseket, a startupok világát és a különböző üzleti modelleket.

Miért fontos az innováció?

Az innováció olyan újításokat jelent, amelyek új termékek, szolgáltatások vagy folyamatok létrehozását és fejlesztését célozzák meg. A 2005-ben kiadott Oslo kézikönyv meghatározása szerint az innováció új vagy jelentősen javított termék, eljárás, új marketingmódszer vagy új szervezési-szervezeti módszer bevezetése az üzleti gyakorlatban, munkahelyi szervezetben, esetleg a külső kapcsolatokban.

Az innováció célja általában az, hogy javítsa az életminőséget, növelje a hatékonyságot, vagy új üzleti lehetőségeket teremtsen. Ezen túlmenően, az innováció jelentős hatással lehet a gazdasági növekedésre, a versenyképességre, új munkahelyek teremtésére, valamint a globális kihívások, mint például az éghajlatváltozás és a fenntarthatóság kezelésére.

A HIW-et a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) szervezi, és több mint 10 helyszínen, számos partner bevonásával zajlik. (Fotó: NIÜ)

A Hungary Innovation Week azért is kiemelten fontos, mert segíthet Magyarországon még inkább előtérbe helyezni az innováció szerepét, és hozzájárulhat ahhoz, hogy a hazai vállalkozások és kutatóintézetek sikeresen válaszoljanak a globális kihívásokra. Az esemény lehetőséget nyújt arra is, hogy a résztvevők nemzetközi szinten értékes kapcsolatokat építsenek ki, és betekintést nyerjenek a legújabb trendekbe és fejlesztésekbe.

A HIW hosszú távú célja, hogy hagyományt teremtsen, és évente visszatérő eseményként erősítse Magyarország szerepét a globális innovációs térképen. A szervezők reményei szerint az esemény nemcsak a hazai résztvevők számára lesz inspiráló, hanem a külföldi vendégek számára is vonzóvá teszi Magyarországot, mint az innováció és a kutatás egyik központját Közép-Európában.

Az eseményről bővebben itt tájékozódhatsz!

Erősítjük a hazai innovációs ökoszisztémát

Szeptemberben Budapest lesz az innováció központja

A Hungary Innovation Week fő célja, hogy szeptember 23-28. között egybefogja a hazai szervezésű, de nemzetközi résztvevőket is vonzó innovációs eseményeket, ezáltal erősítve és nemzetközi szinten is láthatóbbá téve a magyar kutatási és innovációs ökoszisztémát. Emellett olyan fórumot kínál, ahol hazai és külföldi érintettek találkozhatnak, tapasztalatokat oszthatnak meg és kapcsolatokat építhetnek.

Szükséges az innovációs ökoszisztéma nemzetközi láthatóságának növelése

A NIÜ által 2024 elején elindított Startup Kerekasztal egyeztetéssorozat keretében az ökoszisztéma szereplők 3 témában jelezték, hogy szükségesnek tartják az állami segítséget: a folyamatos innovatív vállalkozói utánpótlás megalapozásában, a korai fázisú startupok finanszírozásában, és az innovációs ökoszisztéma nemzetközi láthatóságának növelésében.

Ez utóbbi igényből született meg a HIW ötlete, koncepcióját és ebből fakadóan a szervező Nemzeti Innovációs Ügynökség a terület meghatározó szereplőivel egyeztetve, az ő igényeikhez igazodva dolgozza ki a hét eseményeit. A NIÜ partnerségi megállapodások révén az innovációs ökoszisztéma kulcsszereplőit, mint például vállalkozásokat, szakmai szervezeteket, felsőoktatási intézményeket és kutatóhelyeket von be a Hungary Innovation Week rendezvényeibe.

Eredményesen zárult a Hungarian Startup University Program (HSUP) tavaszi féléve

Konferencia külföldi szakemberek bevonásával

Emellett az esemény egyik kiemelt eleme lesz a szintén hagyományteremtő szándékkal elinduló Hungary Innovation Summit nemzetközi konferencia, amelyet a NIÜ külföldi szakemberek bevonásával, szintén az innováció témájának legégetőbb kérdései mentén állít össze, hogy valóban értékes tudással gazdagodjanak az érdeklődők.

[kiemelt]„Úgy az innováció, mint a tudomány és kutatás nemzetközi műfaj, ezért fontos, hogy a hazai innovációs ökoszisztéma szereplői a nemzetközi partnerek számára is láthatóvá váljanak. Emiatt is tartjuk fontosnak a Hungary Innovation Week és a Hungary Innovation Summit megszervezését. Célunk, hogy gyümölcsöző együttműködés alakuljon ki az hazai és nemzetközi innovációs ökoszisztéma szereplői között, amelynek a Nemzeti Innovációs Ügynökség a katalizátora. Ezért az érintettekkel közösen alakítjuk a rendezvény struktúráját, tematikáját” – emelte ki az esemény kapcsán Bódis László, a NIÜ vezérigazgatója.[/kiemelt]

Hétről-hétre nő a csatlakozó szervezetek száma

A HIW a tervek szerint több, mint 10 helyszínen, több, mint 20 partner bevonásával zajlik majd szeptember végén és várhatóan a nemzetközi és hazai innovációs ökoszisztéma többezer szereplőjét mozgatja majd meg. Az eddig megkötött együttműködésii megállapodások alapján az HIW keretében tartja őszi rendezvényét a Magyar Kockázati-és Magántőke Egyesület (HVCA), a Tőkeportál és az EduTech, de folyamatosan zajlanak az egyeztetések, így hétről-hétre nő a csatlakozó szervezetek száma, és az érdeklődő szervezeteknek továbbra is van lehetősége bekapcsolódni.