Hogyan emlékszik vissza a TDK-s, OTDK-s szereplésére, milyen témával foglalkozott?
Egy digitális stúdió hangvezérlőt fejlesztettünk, ami akkoriban eléggé újszerűnek számított. Még nem léteztek a mai értelemben vett szoftveres architektúrák, mi pedig azon dolgoztunk, hogyan lehetne loop-szerű hangokat – zajokat, zörejeket – digitálisan rögzíteni és visszajátszani ott, ahol kell egy hanganyagban. De olyan megoldáson is dolgoztunk, amellyel meg lehet változtatni a hang hosszát anélkül, hogy a hangmagasság torzulna. Komplett rendszert fejlesztettünk: hardvert, szoftvert, egy teljes működő stúdiótechnológiát.
Mi motiválta, hogy részt vegyen a TDK-n?
A társammal, Nagy Andrással – akivel még az egyetem előtt, úgynevezett “zizisként” (egyetemi előfelvételis katona – a szerk.) együtt vonultunk be a katonasághoz – mindig is az hajtott minket, hogy valami újat és működőt hozzunk létre. Az E-Group-ot is ebben a szellemben alapítottuk meg később. Nem a publikációs láz hajtott, hanem az, hogy egy valós piaci igényre adjunk választ. Akkoriban ez, amit csináltunk, nem igazán létezett – főleg nem itthon. Nem feltétlen a magyar piacra szántuk, hanem nemzetközi kontextusban gondolkodtunk.
Volt olyan oktató, mentor, aki különösen inspirálta ebben az időszakban?
Nagyon önállóan dolgoztunk, ráadásul én fél évig Amerikában tanultam, onnan is OTDK-ztam. De akkoriban ez még egészen másként működött – nem az volt, hogy az ember csak úgy ide-oda utazott. Ahhoz, hogy valaki lehetőséget kapjon egy külföldi ösztöndíjra, nagyon jól kellett teljesíteni az egyetemen. Németh Gézával (a BME TMIT tanára, az OTDK Informatikatudományi Szekciójának ügyvezető elnöke – a szerk.) már akkor is sokat dolgoztunk együtt, ez a kapcsolat azóta is tart. Rajta kívül még Magyar Gábort (a BME TMIT címzetes egyetemi tanára, volt tanszékvezető – a szerk.) emelném ki, ő akkor kezdő tanszéki mérnök volt. Együttműködtünk az IBM-mel, főleg beszédtechnológiai projekteken. Akkoriban már létezett AI, csak máshogy. Ezek az előremutató dolgok nagyon inspiráltak.
Az OTDK hatással volt a későbbi karrierjére?
Természetesen, de inkább a kari TDK-t emelném ki, számomra az volt az igazán nagy megmérettetés, szerintem ott mindig kiemelkedően erős a mezőny. Az úszóválogatotthoz tudnám hasonlítani: mindenki jó, de egymást is ki kell ejteniük, hogy olimpiai kvótát kapjanak. Később Pro Scientia Aranyérmet kaptam, ehhez kellett az is, hogy első helyezett lettem az OTDK-n. A Pro Scientia-díjasok társasága egy elég érdekes csapat, mert tényleg sok okos ember van benne, és ráadásul nagyon különböző területekről jönnek. Ezért is jó a szakmai kapcsolati háló – van kivel beszélgetni akár húsz év múlva is. Az a tapasztalatom, hogy akik akkor is komolyan foglalkoztak valamivel, azok általában ma is aktívak, és továbbra is szeretnének értelmes dolgokat csinálni. Azt látom, hogy akik OTDK-znak, azok általában egy kicsit fókuszáltabban akarnak valamit csinálni, mint akik nem veszik a fáradságot, hogy ezzel töltsék az idejüket. Ez tényleg nagy energiát, munkát igényel. Már az is komoly teljesítmény, ha valaki egy kari TDK-n bekerül az első pár helyezett közé.
Kuthy Antal a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának 30 éves jubileumi eseményén mondott beszédet. (Fotó: E-Group)
Cégvezetőként figyelemmel kíséri az utánpótlást? Előnyt jelenthet egy TDK vagy OTDK részvétel a munkaerőpiacon?
Abszolút. Ha valaki TDK- vagy OTDK-tapasztalattal jön, az nálam mindig plusz pont, de a meglévő tudás mellett fontos a karakter is. Nálam egyébként a karakter jobban számít, mint a hozott tudás. Úgy gondolom, hogy akinek olyan a személyisége, az fel tudja a hiányzó tudást itt szedni, de fordítva nehezebb. A bizalom fontos, egyre inkább felértékelődő összetevője ma a hosszú távú munkának.
Kicsit meséljen arról, mivel foglalkozik a cége, az E-Group, amit több mint harminc éve alapított osztálytársával, barátjával, Nagy Andrással?
Az E-Group egy elég hosszú, szerves fejlődés eredménye. Az alapok még az egyetemi időkből jönnek: információelmélet, kriptográfia, data science – ezekkel foglalkoztunk akkoriban, és ezek ma is meghatározóak a cégben.
Tulajdonképpen olyan bizalomtechnológiákat fejlesztünk, amelyek az adatkezeléshez szükségesek – hiszen ha adattal dolgozol, elengedhetetlen, hogy megbízható rendszert építs köré. Emellett nagyon erősen fókuszálunk a mesterséges intelligenciára, de nem abban az értelemben, hogy a már létező technológiákat alkalmazzuk, hanem inkább úgy, hogy mi magunk fejlesztünk új mélytechnológiákat, deep techet. Nem mások megoldásait fordítjuk le, hanem saját technológiát fejlesztünk – ez a lényeg.
A Magyar Kormány és az Európai Unió támogatásával egy kiemelt hi-tech programban kivívtuk, hogy direkt ipari partnerként vegyünk részt. Az IPCEI-CIS európai uniós projekt mesterséges intelligencia területét vezetjük. A program célja, hogy létrejöjjön az EU következő generációs, összehangolt felhő- és peremhálózati (edge) rendszere. Mi a FedEU.ai projektet visszük, amely olyan új technológiákat fejleszt, amelyek túllépnek a jelenlegi iparági szinten. Inspiráló közegben dolgozunk, az európai adat- és AI szektor vezető szereplőivel együtt.
Fábián Gergely (b) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár gratulál Kuthy Antalnak (j). (Fotó: kormany.hu)
Amit mi csinálunk, az a kutatás-fejlesztés-innováció hármasa – ezt hívják K+F+I-nak. A kutatásból indulunk, fejlesztünk valamit, majd ezt technológiává formáljuk és piacra visszük. Nálunk sok a kifejezetten technológia-központú kutatás. Ez azt jelenti, hogy van egy meglévő irány, egy technológiai állapot, és azt vizsgáljuk meg, hogyan lehetne még jobban, hatékonyabban csinálni. A cél mindig az, hogy az ötletből végül egy működő technológia legyen – tehát ne csak elmélet maradjon, hanem olyan formát öltsön, amit aztán mások is használni tudnak, akár egy termék vagy rendszer formájában. Mi a szoftvert is inkább eszközként kezeljük ebben a folyamatban.
A logójuk is utal arra, hogy több van a cégben, mint szoftverfejlesztés.
A logónkban benne van, hogy „software and beyond” (szoftver és azon túl – a szerk.) – és tényleg a „beyond” a hangsúlyosabb. Ez azt jelenti, hogy nem általános szoftverfejlesztéssel foglalkozunk, hanem iparági specifikus, célzott technológiai megoldásokat dolgozunk ki. Vannak olyan területek, ahol mélyebb szakmai tudásra van szükség ahhoz, hogy valóban hasznos és működő technológiát lehessen létrehozni. Ilyen például az egészségügy, az űrkutatás, a kritikus infrastruktúrák vagy a kormányzati rendszerek.
Tehát tulajdonképpen mi tudásgyártással foglalkozunk, adatból csinálunk tudást. És ezt a gyártási folyamatot próbáljuk úgy csinálni, hogy az intelligencia a végén az ember szolgálatában maradjon.
Ez alapján úgy tűnik, hogy amit csinálnak, az nem csak izgalmas, de bizonyos szempontból kockázatokat is hordoz. Ön szerint mennyire „veszélyes” ez a terület?
Ez most tényleg egy veszélyes terület. Úgy is mondhatnám, hogy valami olyasmivel foglalkozunk, mint a nukleáris fegyvergyártás. Az, amivel mi most foglalkozunk, ez a szuverén intelligencia, ugyanilyen érzékeny dolog. Mert végső soron arról szól, hogy ki birtokolja a tudást, és ki mit tud vele kezdeni. Hogy az nálad van-e, vagy csak használhatod, vagy hogy ráhatásod van-e arra, hogyan fejlődik tovább. Ezért is fontos a szuverenitás kérdése.
Ez nemcsak nekünk probléma, hanem gyakorlatilag minden országnak a világon. Hogy van-e ilyen tudáskapacitásuk, és ami ennél is fontosabb: tudástechnológiai kapacitásuk. Mert szerintem ma már nem is a tudás önmagában a fontos, hanem az, hogy abból tudsz-e technológiát csinálni. Okos emberek vannak mindenhol, és az okosság ma már el is érhető. De hogy ebből hogyan lesz működő technológia, az egy másik fajta képesség – és szerintem most ebben kéne igazán jónak lennünk.
Hogyan lehetne ebben fejlődni?
Én például azt látom, hogy túl van értékelve maga a tudás, egyfajta tudás-fetisizmus van. Sok publikáció, sok elmélet – de közben meg ha nem jönnek ki belőle valódi technológiák, akkor lehet, hogy nem is vagyunk annyira okosak, mint gondoljuk. Ebben szerintem kellene némi önkritika.
A mi cégünk a szuverén AI fejlesztést Európában is kiemelkedő szinten csinálja, de számomra a legfontosabb az, hogy legyen magyar high-tech. Nem olyan, ami egy nagy multihoz kapcsolódik, mint az Ericsson vagy a Nokia – amik persze nagyon fontosak, mert tapasztalatot adnak, fejlesztik a skilleket – hanem saját. Saját technológiai terület, ahol mi vagyunk a gazdái a tudásnak. Ez a célunk, egy ipari közösséggel együtt, hogy valami olyasmit hozzunk létre, amire a világban is ténylegesen szükség van. Mert akkor vagyunk erősek, ha hasznosak tudunk lenni. Ha olyat tudunk csinálni, ami nélkülözhetetlen bizonyos területeken. Szerintem ez a kulcs.
A cégük milyen kapcsolatot ápol a Műegyetemmel?
Jó a kapcsolatunk, támogatjuk a TDK-t, az OTDK-t, mert azt gondoljuk, hogy ezek kiválósági programok. Szerintem ebben még sok lehetőség van a Műegyetemen. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy sok sikert kívánjak az intézmény teljes vezetésének ahhoz, hogy Charaf Hassan rektor úr irányítása alatt a Műegyetem valóban olyan irányba fejlődjön és erősödjön, amit történelmi jelentősége alapján bőven megérdemel. Bízom abban, hogy a Műegyetem a magyar csúcstechnológia – ahol mindkét szónak van jelentősége – motorja tud lenni. Őszintén számítunk is erre, hiszem én magam is innen jövök, és amiben tudok, segítek. Elemi érdekünk, hogy legyenek olyan fiatalok, akik nekünk is utat tudnak mutatni. Több egykori BME-s dolgozik nálunk, és intenzív kapcsolatot ápolunk a VIK több tanszékével – például a MIT-tel, a TMIT-tel –, valamint a CrySyS Lab-bal is. A partneri körünk folyamatosan bővül. A cél az, hogy a fiatalok tanuljanak, jöjjenek hozzánk, inspiráljanak minket – mi pedig adjunk nekik teret, eszközöket, valódi lehetőségeket.
A fiatalok szerintem mindig egy kicsit másképp állnak a dolgokhoz. Az innovációt gyakran pont ez viszi előre. És ez így működik jól – ha multigenerációsan csináljuk. Van, amit 30 éve már kitalált valaki, csak akkor még nem volt meg a technológia hozzá. Most viszont lehet, hogy már lehetne alkalmazni. Ehhez kell, hogy több korosztály együtt tudjon működni.
Ha a társadalom szempontjából nézzük, miért kulcsfontosságú terület 2025-ben az informatika? Milyen hatása lehet például az egészségügyre, vagy más, az emberek életét közvetlenül érintő területekre?
Az egészség egy szinte végtelen problémahalmaz, ami épp ezért rendkívül izgalmas – az emberek mindig is törekedtek a hosszabb életre. Ez egy örökké bővülő piac: ha úgy nézzük, a halhatatlansághoz végtelen energia, pénz és tudás kell. És mivel a hosszú élet iránti vágy az emberi természet része, ez egy nagyszerű terület. Ahogy a biológiai rendszerek szintjére megyünk – különösen a molekuláris biológia és a kapcsolódó területek felé –, olyan komplexitásba ütközünk, amely hasonló, mint a csillagászat. Ez az egyik legnagyobb adatkomplexitás, amit ismerünk, és ugyanakkor itt van a legnagyobb értetlenség is. Még nagyon az elején járunk, de biztos vagyok benne, hogy alapvető átalakulásokat hoz majd ez a tudományterület.
Úgy gondolom, hogy a fiatal fejlesztőknek, mérnököknek különösen kritikusan kell gondolkodniuk. Fontos, hogy ne csak technikai oldalról közelítsenek, hanem kérdéseket tegyenek fel: Mi ennek az etikai háttere? Milyen értékek mentén fejlesztek? Mikor döntök úgy, hogy valamit másképp csinálok? Az etikusság kérdése szerintem felértékelődik most a mérnököknél. Ugyanúgy, ahogy a vegyészek megtanulták, hogy egy laborban mit szabad és mit nem – mert egy rossz reakció életveszélyes lehet –, az intelligencia és a biztonságtechnológia metszetében is szükség van hasonló szabályrendszerekre. Ezek most alakulnak ki. Az emberek nagy része jó, kisebb része rossz. De ezek a technológiák a rosszaknak a kezében is egy óriási erőt jelentenek, meg a jók kezében is. Ezért fontos, hogy a jók legyenek azok, akik előre gondolkodva, értékvezérelten fejlesztik ezeket a technológiákat.
Ha most újra egyetemista lenne, milyen témát választana kutatásként? Mi lenne az a kérdés, ami igazán foglalkoztatná?
Valószínűleg azzal kezdenék foglalkozni, hogy ha az emberiségnek a jövőben valóban exponenciálisan növekvő tudásra és intelligenciára lesz szüksége ahhoz, hogy komoly dolgokat tudjon létrehozni – akár univerzumszinten is –, akkor ezt hogyan tudjuk fenntarthatóan megvalósítani. Mert a tudás előállítása egyre több energiát igényel, és ha ezt a növekvő igényt nem tudjuk valahogy kezelni, akkor egy ponton túl egyszerűen nem lesz tartható itt a Földön.
Ez egy különleges típusú fenntarthatósági dilemma, amiről keveset beszélünk: hogyan lehet ezt az egészet energetikailag egyensúlyban tartani. Elképzelhető, hogy idővel a tudásgyártás egy részét ki kell majd helyezni az űrbe – mert itt, ezen a bolygón nem tudjuk majd tovább növelni a kapacitást úgy, hogy közben még élhető maradjon a környezet.
Mit üzenne a fiataloknak, akik most fontolgatják, hogy informatikai pályára lépjenek vagy belevágjanak egy TDK/OTDK munkába?
Manapság sokszor elhisszük, hogy minden fél év alatt megváltozik, hogy minden gyors, azonnali. De az igazság az, hogy minden érdemi dologhoz idő kell. Minimum tíz év. Akármiről is van szó – ha valami igazán értékeset akarsz létrehozni, az nem fél év, nem egy, nem három, hanem tíz év.
A másik, amit szintén fontosnak tartok: foglalkozzanak a fiatalok olyan dolgokkal, amik Magyarországon teremtenek valódi értéket. Jó dolog a multinacionális környezet, hasznos ott tapasztalatot szerezni, tanulni – akár egy-két évet is. De legyen egy pont, amikor az ember elgondolkodik azon, hogyan lehetne ezt a tudást itthon, magyar közegben hasznosítani. Mert az igazi prosperitást nem az fogja hozni, hogy a nagy nemzetközi cégek technológiáit gyártjuk le. Az ideig-óráig munkát ad, de hosszú távon ezek a folyamatok is automatizálódni fognak. Szerintem ha az embernek van egy missziója, könnyebb az életet élni. Ezért üzenem a fiataloknak: keressék meg ezt a személyes küldetést. Mert ha tudják, hogy amit csinálnak, annak van értelme, az boldoggá tesz. Az jó, hogyha a közösséged is érzi, hogy amit csinálsz, az valahogy az országot előre viszi.
