interjú – Diplomátszerzek

„Aki igazán szereti a táncot, megtalálja benne az útját” – interjú Fodorné Molnár Mártával, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorával

Hogyan épül fel a képzés a Magyar Táncművészeti Egyetemen?

A mi képzési rendszerünkben egyszerre van jelen a klasszikus művészképzés és a hagyományosabb felsőoktatási struktúra. Az egyetem két nagy egységre tagolódik, a Táncművészképző Intézetre, illetve a Koreográfus- és Táncpedagógusképző Intézetre. A klasszikus balett szakirány ebből a szempontból egészen sajátos, hiszen ide már tízéves kortól felveszünk gyerekeket. Az első hat év tulajdonképpen egy előkészítő időszak, majd az utolsó három esztendőben a diákok párhuzamosan vesznek részt a gimnáziumi és az egyetemi képzésben. Ennek köszönhetően tizenkilenc éves korukra már BA-diplomát szerezhetnek. A modern tánc, a néptánc és a színházi tánc esetén később, jellemzően tizennégy éves korban kapcsolódnak be a tanulók, ott ötéves a képzés.

Miért ennyire fontos, hogy ilyen fiatalon diplomát kapjanak?

Először is, a táncművészet abszolút korspecifikus, másrészt a művészeti együttesek támogatási rendszerében sokat számít, hogy diplomás művészeket foglalkoztassanak, ezért a megszerzett oklevél valódi értéket jelent. Ezt a külföldi hallgatók családjai is pontosan látják: még akkor is ragaszkodnak ahhoz, hogy a gyermekük befejezze a képzést, amikor már szinte készen áll na arra, hogy leszerződjön egy társulathoz.

Mennyire átjárható ez a rendszer? Van lehetőség továbblépni más irányokba is?

Igen, és ez az egyetem egyik nagy erőssége. A táncművészeti alapképzés után lehet továbbmenni koreográfus mesterszakra vagy tánctanári képzésbe. Úgy épül fel a rendszer, hogy az erős szakmai alapokra később célzott pedagógiai vagy alkotói tudás épüljön rá. Emellett szakirányú továbbképzéseink is vannak, például stresszkezelés és kiégésmegelőzés témában.

Kiket keresnek a felvételin? Milyen adottságok számítanak igazán?

Ez szakonként eltérő. A legkisebbeknél, tehát a tízéves kor körül felvetteknél elsősorban a testi adottságokat és a fontosabb alapképességeket nézzük. Későbbi életkorban, például a koreográfusképzésbe való belépésnél viszont már komolyabb szakmai és elméleti háttérre van szükség. Nem elég a tehetség, kell egy táncnyelv ismerete, legyen az klasszikus balett, kortárs vagy néptánc, és egy komoly alapműveltség. Nehéz a nulláról elindítani valakit, ha korábban a kultúra, a művészetek meghatározó alakjaival, alapjaival sem találkozott. A felvételin ugyanakkor nem a hagyományos iskolai teljesítmény dominál. A mi szakjainkon nem az érettségi eredmény vagy a jegyek a döntők, ha nem az, hogy megvan-e az a tudás, az érzékenység, az adottság és a potenciál, amire valóban lehet építeni.

A táncművészképzésről sokan ma is azt gondolják, hogy egy nagyon kemény, lemondásokkal teli pálya. Mennyire igaz?

Van benne igazság, de szerintem ár nyalni kell. Kívülről valóban tűnhet nagyon szigorúnak, de aki ide bekerül, annak ez többnyire nem teher, hanem a világ közepe. Ezek a fiatalok általában örömforrásként élik meg a munkát, a napi órákat, a közösséget. Sokszor még az is nehéz nekik, ha né hány napra kiesnek ebből a ritmusból, mert hiányzik nekik a mozgás és az a közeg, amiben élnek.

Közben nyilván komoly belső munkát is igényel ez a pálya.

Így van. A fiataloknak idővel szem be kell nézniük a saját lehetőségeik kel és határaikkal. Nem mindenki lesz szólista, és nem is mindenki ugyanabban a társulatban találja meg a helyét. Az egyetemnek ebben is van feladata: segíteni kell abban, hogy a tanulóink reálisan lássák a saját útjukat; a lelki egészségükkel is foglalkoznunk kell.

Milyenek a mindennapok az egyetemen? Hogyan telik egy átlagos napjuk a hallgatóknak?

Elég feszes rendben. A gyakorlati órák általában reggel nyolctól kora dél utánig tartanak, utána van egy rövid ebédszünet, majd következnek a gimnáziumi vagy egyetemi elméleti órák, akár estig is. A külföldieknek ez különösen nagy kihívás lehet, mert sok esetben a saját országuk érettségi követelményeinek is meg kell felelni ük, miközben már nálunk tanulják az egyetemi tárgyakat.

Az egyetem nemzetközi jelenléte mennyire erős?

Egyértelműen erősödik. Közel nyolcszáz diákunk van, és majdnem tíz százalékuk külföldről érkezik. A klasszikus balett szakon különösen sok a nemzetközi tanuló, de a táncos- és próbavezető-képzésben is egyre növekszik az arányuk. Japán hagyományosan fontos bázisunk, de mostanában Kína és Korea felé is nyitunk. Az egyetem külföldi megítélése jó, ezt erősítik a nemzetközi kapcsolataink, a külföldi felvételik, valamint a Budapest Ballet Grand Prix. Erre a versenyre már több tucat országból jelentkeznek, ami egyszerre viszi az egyetem és a magyar táncművészet jó hírét szerte a világban.

Gondolom, a külföldi hallgatók jelenléte nemcsak lehetőség, hanem fel adat is.

Természetesen. A fogadásuk komoly szervezést igényel: szállásról, beilleszkedésről, nyelvtanulásról is gondoskodni kell, ráadásul sokszor nagyon fiatal gyerekekről van szó. Ez még inkább megmutatja, hogy milyen fontos az összetartó egyetemi közeg.

Mennyire tud közösséggé válni egy ennyire különböző hátterű hallgatói kör?

Tudatosan építjük a közösséget, mentorprogramunk is van. Ebben az idősebb tanulók segítik a fiatalabbakat. Ez a kollégiumi életben különösen fontos, és a külföldi diákoknál még inkább. Vannak évfolyamok, amelyek annyira összetartók, hogy a kevés szabadidejüket is együtt töltik, és később, a végzés után is megmarad közöttük ez a kapcsolat.

Van ma jövője a táncos pályának?

Igen, hiszen a tánc népszerűsége állandó, és a pályán túl is sokféle út nyílik meg azok előtt, akik ebből a közegből érkeznek. A diplomásaink több mint kilencven százaléka a végzettségének megfelelő területen helyezkedik el, a tanár szakosok esetén pedig gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság. Azonban fontos, hogy az egyetem a tánc határterületei felé is nyisson, például a táncmedicina vagy más kapcsolódó szakterületek irányába.

Meddig tarthat egy aktív táncos pálya?

Ez függ az adott műfajtól és a fizikai adottságoktól is. Általánosságban el mondható, hogy a kiemelt együttesekben körülbelül huszonöt aktív évvel lehet számolni, de modern táncban akár negyvenöt-ötvenéves korig is színpadon maradhat valaki. És ami legalább ilyen fontos: a táncos múltból hozott fegyelem, kitartás és munkabírás más területeken is kamatoztatható.

Mit ad a tánc annak, aki mégsem marad ezen a pályán?

Nagyon sokat, mivel a tánc nemcsak hivatás, hanem személyiségformáló erő is. Fegyelemre, empátiára, együtt működésre tanít. Megtanít felelősséget vállalni a másikért, és ad egy belső rendet, ami a mai, szétszórt és túlterhelt világban különösen nagy érték. Éppen ezért a tánc nemcsak annak fontos, aki ebből fog élni, hanem annak is, aki „csak” tanulja, mert örömöt, tartást és közösségi élményt ad.

Kinek ajánlanád ezt az utat?

Annak, aki valóban szereti a táncot. Ez a legfontosabb. Ha ehhez jó adottságok, kitartás és nyitottság társul, akkor a tánc nem pusztán kemény munka lesz, hanem boldogságforrás is. Olyan élmény, amit később a művész a közönségnek is tovább tud adni. És a tánc sokszínű világában mindenki megtalálhatja azt a formát, amely hozzá a legközelebb áll.

Fodorné Molnár Márta

  • Balettművész, balettpedagógus, koreográfus és egyetemi tanár.
  • Művészi pályáját követően a Magyar Táncművészeti Egyetem oktatója, 2011-től a Koreográfus- és Táncpedagógus-képző Intézet igazgatója. 2020-tól rektori kinevezéséig az intézmény rektorhelyettese. 2021 augusztusa óta az egyetem rektora, 2026 januárjától a Művészeti Egyetemek Rektori Székének elnöke.
  • Szakmai munkáját több rangos díjjal ismerték el, köztük Harangozó Gyula-díjjal, a Magyar Érdem rend Lovagkeresztjével és a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 Nyár kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

Cégalapítás az iskolapadból – interjú Hegyi Benjaminnal, az AutoConnect társtulajdonosával

Honnan jött az az ötlet, hogy saját céget alapíts?

Hasonló úton indultam el, mint édesapám, aki eredetileg mint mérnök alkalmazottként dolgozott, és nem is készült vállalkozónak. Aztán jöttünk mi, született három gyerek, és azt látta, hogy a fizetésből nem jönnek ki a hónap végén. Ekkor alapította meg a saját cégét, amely tűzvédelmi tervezéssel foglalkozott. Mérnökként megvoltak a kapcsolatai, sokan tudták róla, hogy megbízható, így organikusan kezdte felépíteni a cégét. Első projektje a Corvinus egyik épületének teljes tűzvédelmi tervezése volt, később a kivitelezés irányába is el mozdult. Ami nagyon fontos volt, hogy mindig megbízható szolgáltatást adott: ami a papíron szerepelt, az a valóságban is úgy valósult meg. Erre építette fel a cég hírnevét.

Hogy élte meg a 2008-as válságot? Gyerekként ebből mit érzékeltél?

Akkor még nem fogtam fel mindent, de láttam az egészet közelről. Ott voltam a tárgyalásokon, hallottam a telefonhívásokat, láttam, hogyan épül fel egy vállalkozás gyakorlatilag a nulláról. Az indulótőke konkrétan egy nyomtató volt, amin a faxokat fogadni tudta.

Ezek szerint korán elkezdett érdekel ni az üzlet világa?

Igen, bár először nem az építőiparon keresztül. Volt egy fotóskorszakom, 13 évesen már volt fizető ügyfelem. Fényképészszolgáltatást nyújtottam, és így tanultam bele abba, hogyan működik az üzlet, hogyan lesznek partnereid, hogyan adsz el egy szolgáltatást. Az egyik első komolyabb megbízásom egy bisztró tulajdonosától jött. Az én képeimmel építették fel a Facebook-jelenlétüket, és utána nyitottak több helyet is. Ez ennyire fiatalon nagy élmény volt.

Hogyan kapcsolódtál be végül az édesapád cégébe?

Ez volt a következő lépés. Először tartalmat készítettem apa vállalatának, aztán az érettségi után rögtön beültem az irodába azzal, hogy megakarom ismerni a céget belülről, és érteni akarom, hogy miként működik. A kollégák nyilván úgy néztek rám, hogy itt van a tulajdonos fia, most érettségizett, nincs tapasztalata, mit kezdjünk vele. Apukám szólt is előre, hogy lehet, hogy „megesznek reggelire”, de végül nem ez történt. Nem protezsált, nem szólt külön a kollégáknak, hogy segítsenek. Egyszerűen elkezdtem oda menni mindenkihez, figyeltem, kérdeztem, és ahol tudtam, levettem a vállukról a munkát. Például ha valaki Excelben pakolgatott adatokat, azt mondtam, ezt meg tudom csinálni, hadd segítsek. Így szereztem magamnak munkát, és így ismertem meg a teljes folyamatot, az ajánlatkészítéstől a szerződéskötésen át a projekt át adásig.

Közben folytattad a tanulmányaidat?

Igen, a Budapesti Gazdasági Egyetemre mentem kereskedelem és marketing szakra. Már az elején tudtam, hogy Erasmusra szeretnék menni, ezért nagyon ráfeküdtem az első évre, hogy jók legyenek a jegyeim. Így jutottam ki Párizsba egy évre, ahol is üzleti fókuszú tárgyakat tanultam egy remek intézményben, angol nyelven.

Itt jött a vállalkozói fordulat?

Igen. Párizsban találkoztam egy hozzám hasonló gondolkodású magyar sráccal, aki azóta is nagyon jó barátom. Leültünk azzal, hogy írjunk össze üzleti ötleteket, és csináljunk valamit a nulláról. Ez 2023 környékén volt, ami kor a ChatGPT kezdett berobbanni. Az első ötletünk az volt, hogy készítünk egy üzleti megoldást irodáknak, ahol a dolgozók még nem tudják jól használni az MI-t. Olyasmire gondoltunk, mint az e-mail-írás támogatása vagy az MI bevezetése a napi működésbe. Csináltunk is hozzá egy szoftvert, de fél évig tartott, mi re eljutottunk odáig, hogy ezt bevezessük. Addigra viszont a Google, az OpenAI és a többi nagy szerep lő már annyira előreszaladt, hogy be darálták ezt a piacot. Ez nem érin tett minket túl jól, hiszen befektettük az összes megtakarított pénzünket – nagyjából hárommillió forintot –, fejlesztőket fizettünk, és mire elkészült a termék, a piac már egész máshol tartott. Indiából dolgoztunk fejlesztő csapatokkal, ami önmagában is nehéz volt: sok volt az ígéret és kevés a valódi teljesítés. Végül ott álltunk azzal, hogy az összes pénzünk és rengeteg időnk benne van, de érdemi termékünk nincs.

Hogyan tudtatok ebből felállni?

Ezt kudarcként is meg lehetett volna élni, de nem így álltunk hozzá. Nem mondtuk azt, hogy megbuktunk, ha nem azt, hogy rendben, ez most nem lett sikeres, menjünk tovább. Olyan szolgáltatásalapú üzletet kerestem, ami már az első naptól kezdve pozitív cash flow-t termel. Először még ezt is tovább akartuk fejleszteni, de végül jobbat találtunk ki.

Így jött az AutoConnect?

Pontosan. Az ötlet egy nagyon egy szerű helyzetből jött: az én autómban nem volt CarPlay, ezért elkezdtem keresni erre szolgáltatót, és rájöttem, hogy nincs itthon igazán erre specializálódott jól működő szakcég. Innen jött az alapgondolat: ha van egy probléma a saját környezetünkben, ami re nincs jó megoldás, akkor csináljunk rá egyet.

Mivel foglalkozik a cég?

Az AutoConnect autómodernizációs szolgáltatásokat nyújt. Az alaptevékenységünk a CarPlay- és Android Auto-kijelzők telepítése régebbi vagy olyan autókba, amelyeknek gyárilag nincsenek ilyen funkciói. Az alapgondolat egyszerű volt: okostelefonja ma már szinte mindenkinek van, az autók viszont nincsenek ezen a szinten. A magyar autók átlagéletkora körülbelül 16 év, és jellemzően nincs bennük modern fedélzeti kapcsolat, miközben az autó értékéhez képest viszonylag kis költséggel be lehet építeni ezeket a ma már alapvetőnek számító kényelmi funkciókat. A szoftvereket tehát nem mi készítjük, hisz maga a CarPlay az Apple fejlesztése, az Android Auto pedig a Google-é. Mi azt csináljuk, hogy biztosítjuk a megfelelő hardvert és a szoftverkörnyezetet, majd beépítjük az autóba úgy, hogy a rendszer meg bízhatóan működjön.

Ehhez hogyan találtál műszaki embert és indultatok el cégként?

Egy gimnáziumi barátom az Óbudai Egyetemen tanult mechatronikai mérnöknek. Felhívtam, megmutattam neki az üzleti modellemet, és megkérdeztem, tudná-e vinni az operációt, amire rá is bólintott. Az első tesztprojekt az én autóm volt, és egy héten belül láttuk, hogy ez működőképes. Csináltam egy honlapot, kiraktam néhány ingyenes hirdetést Facebook-csoportokba, és elkezdtek jönni az érdeklődők. Már az első naptól rendszerszintű működést akartam adni neki, és eleinte főleg lakossági ügyfeleink voltak.

Nagyságrendileg mennyibe kerül egy ilyen beépítés?

Nagyjából 150–200 ezer forintos ár sávban mozog.

Miért fizet ezért valaki, ha maga is rendelhetne ilyet Kínából?

Mert ebben nem az a legnagyobb ki hívás, hogy lehet-e rendelni egy kijelzőt, a probléma az, hogy 40 beszállítóból jó, ha 4-5 olyan van, amelynek a terméke tényleg megérkezik, jó mi nőségű, kompatibilis az autóval, és azt tudja, amit ígér. Emellett ott van a kábelezés, a szoftveres beállítás, a beszerelés, és az is, hogy ha valami nem működik, Kínába gyakorlatilag nem tudsz visszaküldeni semmit. Mi ezt a teljes kockázatot és terhet levesszük az ügy fél válláról. A profilunk pedig bővül, hisz az ügyfelek folyamatosan új igényeket hoztak: tolatókamera, tolatóradar, menetrögzítő kamera, vezeték nélküli telefontöltő, belső LED-világítás, projektoros világítás, és sok más kényelmi vagy esztétikai megoldás közül választhatnak az ügyfeleink. Így alakult ki egy egyre szélesebb szolgáltatásport fólió.

Hány ügyfélnél tartotok?

Már több mint 400 beépítésen vagyunk túl. Az első év arról szólt, hogy optimalizáljuk a működést, megtaláljuk a megfelelő beszállítókat, rend szerezzük a termékeket és felépítsük a szolgáltatási struktúrát. Ezalatt rengeteg „tanulóprojektünk” is volt. Az első év a működés stabilizálásáról szólt, a másodikban pedig már a növekedés előkészítésére fókuszáltunk. Olyan kapacitásproblémánk lett, hogy le kellett állítanunk a hirdetéseket, mert egyszerűen nem győztük, ezért elkezdtünk külső partnerekhez kiszervezni bizonyos beépítéseket. Jelenleg két szerződött partnerünk van, akikhez tudunk munkát irányítani, és ezt a hálózatot szeretnénk országosan kiépíteni.

Ez akkor már egy franchisemodell?

Részben igen. A szakdolgozatomat is erről írtam. Három szintre bontottuk a partnereket, vannak lazább együttműködők, akik kedvezményes áron kapják a termékeket és tudást is adunk hozzá, de nem használják a márkánkat. Vannak franchise-partnerek, akik elérnek egy bizonyos volumenű együttműködést, kiteszik a logónkat, mi is megjelenítjük őket a honlapunkon. És vannak a kiemelt, úgynevezett gold partnerek, akikhez a legösszetettebb, legmagasabb szintű ügyfél igényeket is nyugodtan tovább tudjuk adni.

Mi a következő lépés?

Az idén duplázást várunk az előző évhez képest. Elindítunk egy webshopot is, ahol saját kezűleg is beszerelhető autós modernizációs termékeket fogunk értékesíteni. Például vannak olyan autók – akár nagyon drága modellek is –, amelyekben gyárilag van CarPlay, de csak vezetékesen működik. Erre létezik nálunk egy egyszerű kis adapter, amit bedug az ember, és máris vezeték nélkül használhatja a rendszert.

Külföldön is akartok terjeszkedni?

Igen. Ha stabilan felépül a hazai partner- és franchise-hálózat, akkor szeretnénk. Elsősorban olyan piacok érdekelnek bennünket, ahol magasabb az autók átlagéletkora: Románia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, illetve a Balkán országai.

Közben az édesapád cégében is egyre nagyobb szereped lett.

Igen, ott ügyvezető lettem, és teljesen átvettem az operáció irányítását. Jelenleg ez teszi ki a napjaim nagyobb részét. Édesapám eggyel hátrébb lépett, inkább tulajdonosi szerepkörből vesz részt a cégben, én pedig vezető ként viszem a működést.

Ott mit változtattál?

Elkezdtük digitalizálni a működést, vállalatirányítási rendszert vezetünk be, folyamatokat szabályozunk, rendszer szintű működést építünk. Korábban sok minden édesapámhoz volt bekötve, inkább egy kézi irányítású modell működött. Van egy 30-40 fős fizikai állományunk és nagyjából ugyanekkora fix alvállalkozói körünk. Ahhoz, hogy ez bővíthető legyen, folyamatokra és digitális működésre van szükség.

Erre a területre jönnek fiatalok?

Az építőipar nem feltétlenül a legvonzóbb terület számukra, főleg a kivitelezési oldala. Ugyanakkor jól lehet keresni, és azt látom, hogy egyre több fiatal vállalkozó szellemű szakember jelenik meg. Különösen alvállalkozói oldalon látok ügyes, megbízható fiatalokat.

Itt milyen tudásra van ma szükség?

Szerintem a lexikális tudás szerepe csökkent, mert ma már gyakorlatilag bármi másodpercek alatt elérhető. Sokkal fontosabb lett az, hogy valaki átlássa a nagy képet, jól tudja feldolgozni az információkat és hatékonyan használja az eszközöket – beleértve az MI-t is. Én például nem vagyok annak a híve, hogy tiltsuk a mesterséges intelligenciát a munkában vagy akár a képzésben. Ma egy mérnök vagy bármelyik irodai szakember egyszerűen nem tud hatékonyan dolgozni digitális eszközök nélkül.

Mit üzennél a fiataloknak?

Azt, hogy ne céltalanul várják a lehetőségeket, fontos, hogy legyenek terveik. Én azt tapasztalom, hogy ha az ember kijelöl magának egy irányt, akkor a tudatalattija is elkezd azon dolgozni. Olyan cikkeket olvas, olyan emberek kel találkozik, olyan helyzetekbe kerül – sőt keresi azokat –, amelyek közelebb viszik a céljához. Ez nem puszta szerencse, hanem tudatosság, felkészültség. Én nem a szerencsében hiszek, hanem az előkészített lehetőségekben. A lehetőségek megtalálnak, de csak akkor tudsz élni velük, ha fel vagy készülve rájuk.

Hegyi Benjamin

  • Tanulmányait 2021 és 2025 között a Budapesti Gazdasági Egyetemen végezte, egy évig a pá rizsi European Business Schoolban tanult.
  • A vállalkozását, amely az AutoConnectet üzemelteti, 2023-ban alapította. A társaságnak azóta is ő az ügyvezető igazgatója.
  • A Flamstop Építőipari Kft. vezetését 2025-ben vette át.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 nyár kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

„A legkorszerűbb módszerek mellett is nélkülözhetetlen marad a kutatói gondolkodás” – Interjú Mádlné Szőnyi Judittal

Mi vezette önt a hidrogeológia és a felszín alatti vízrendszerek kutatása felé?

Az embert nagymértékben formálja a környezete, a családja, az iskolái, valamint azok az emberek, akikkel az élete során találkozik. A nagyszüleim gazdálkodók voltak, nekünk is volt kertünk, pincénk, ahol tél végén mindig megjelent a belvíz. Gyermek koromat a szabadban, a természetben tölthettem, ami nagy ajándéknak bizonyult, így a természetszeretetem és az érdeklődésem a körülöttem található világ iránt már általános iskolában kialakult. Középiskolában a matematika és a fizika terén ki váló felkészítést kaptam, és végül ezek, a földrajz szeretete, valamint az OKTV-n elért országos siker vezetett oda, hogy az ELTE-n a földtudomány szakra jelentkeztem.

Az egyetemi éveim elején még kerestem a helyemet. Bár a geológia vonzott, mégis kvantitatívabb területet kerestem. Így jutottam el a negyedik évben a hidrogeológiához, amely azonnal felkeltette az érdeklődésemet, annál is inkább, mert olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek közvetlenül kapcsolódnak az emberek mindennapi életéhez. Visszagondolva, talán nem véletlen, hogy végül kutató lett belőlem. Azt szoktam mondani, hogy mindig jobban vonzott az, amit még nem tudunk, mint az, hogy pusztán a már ismert tényekkel foglalkozzak. Mégis egy véletlenszerű döntést hozva mentem el az évfolyamtársaimmal a doktori felvételire, ahol eldőlt a sorsom. Az egyetemen tanult hidrogeológiával nem voltam elégedett, némileg csalódottan úgy találtam, hogy túl leíró, nem áll biztos fizikai alapokon. Nem értettem a talajvíz és a rétegvizek szintjére le egyszerűsített gondolkodást, hiszen a természet folyamatai ennél összetettebbek. Akkoriban Erdélyi Mihály, a Vituki nagy tekintélyű hidrogeológusa felkarolt, ugyanis a szószóló ja volt a felszín alatti vizek dinamikus szemléletének. A kezembe adott két cikket, amelyek a felszín alatti vizek rendszerszintű áramlási folyamata it tárgyalták, analitikus levezetésekre és áramlási egyenletekre építve. Ezek a Kanadában élő Tóth József professzor – vagy ahogy a nagyvilágban is merik, Joe Toth – írásai voltak, akivel később, 1994-ben ismerkedtem meg. Attól kezdve közvetlenül a „mestertől” tanulhattam közel egy évtizeden át, ami egyedülálló lehetőséget, tudást és inspirációt adott számomra.

Miért kulcsfontosságú a felszínalatti vizek megismerése a 21. században?

Korunk egyik legnagyobb kihívása, hogy az emberiség növekvő száma és a globális felmelegedés közepet te biztosítani tudjuk a vízellátást és az élelmiszer-termelést. A felszín alatti vizek a szemünk elől rejtve maradnak, ezért még ma is kevés figyelem irányul rájuk, holott a mobilizálható édesvízkészleteink több mint 96 százalékát adják. Még a szakembereknek is nehéz túllépni azon a be idegződésen, hogy elsősorban arra figyeljenek, ami szem előtt van és látható. Emiatt a vízkörforgalom felszín alatti részét nem is tanítják az iskolákban, és ha a téma elő is kerül, akkor is gyakran tévesen, és nem a tudományos eredményekre alapozva értelmezik. Viszont ha a nagy képből egy alapvető elemet kihagyunk, a folyamatok értékelése elhibázott lesz, az eredmény pedig részleges, vagy egyenesen káros döntésekhez is vezethet. A felszíni és felszín alatti vizek összefüggéseikben való kezelése a mai kihívások mellett elengedhetetlen. Mind az oktatásban, mind a Tóth Józsefről elnevezett hidrogeológiai kutatócsoportunkban ebben a szellemben foglalkozunk a hallgatókkal. A modern hidrogeológiai, rendszer szemléletű gondolkodást a felszín alatti vizek kapcsán nemcsak elméletben tanítjuk, de terepgyakorlatokon, modellezési feladatokon keresztül is foglalkozunk vele. A diákjaink lelkesen kapcsolódnak be a pályázati keretben zajló kutatómunkába, emellett aktívan részt vesznek a harmadik missziós tevékenységekben is, vagyis a tudás átadásában az iskolák és a helyi közösségek felé. Ez a munka ma szinte ugyanolyan jelen tőségű, mint maga a kutatás, hiszen a kihívások már mindennapiak, ezért elengedhetetlen, hogy a tudás és az eredmények eljussanak a döntéshozókhoz és a felhasználókhoz.

Hol találkozik leginkább a kutatás a gyakorlattal? Miben nyilvánul meg ennek a jelentősége?

Egy új paradigmára építve másként látjuk ugyanazt a kérdést, és ez az új látásmód döntő mértékben befolyásolja a válaszainkat. Ezért motivál az, hogy mindazt, amit tudományosan megértettünk, a gyakorlatban is ér vényre juttassuk. Erre azonban a környezet nem mindig nyitott. Kutató ként ez fájdalmas, de nem tántorít el attól, hogy folytassuk a munkát. A geotermikus energia kiaknázása vagy az éghajlatváltozás vizekre gyakorolt hatásainak megértése és kezelése megtörténhet a felszín alatti vizek mellőzésével vagy leegyszerű sített figyelembevételével is, ám az ilyen megközelítés kockázatos. Ennek a következményei utólag súlyos költségekben, továbbá az emberekre nézve kedvezőtlen hatásokban mérhetők, vagyis ennek a tétje messze túlmutat a személyes szakmai megy győződésemen. Vegyünk egy példát. Már több éve dolgozunk a természetalapú felszín alatti vízpótlás kérdéskörén, ami egy olyan megoldás, amely a természetes felszín alatti vízáramlási rendszerekre építve juttatja vissza a többlet vizeket, például a csapadékot vagy az időszakosan rendelkezésre álló fel színi vizeket a vízadó rétegekbe. A célja tájléptékben a felszín alatti vízszint stabilizálása, valamint az ökoszisztémák és a vízhasználat hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása. Nem technokrata beavatkozásról van szó, hanem a természetes folyamatokat kihasználó kockázatcsökkentő megközelítésről. A NaBa-MAR® innovációnk 2024-ben európai védjegyoltalmat nyert. Ez a megoldás adta a módszertani alapját ClimEx-PE Water4All projektnek, amelynek keretében négy európai egyetem együttműködésében a hidroklimatikus szélsőségekhez való alkalmazkodás lehetséges megoldásain dolgozunk. Ebben a transzdiszciplináris közegben természettudósok, közgazdászok, jogászok, bölcsészek és oktatási szakemberek működnek együtt annak érdekében, hogy a javasolt megoldások mielőbb eljussanak az emberek szélesebb köréhez.

Mennyire jut el a „tudomány hangja” a döntéshozatalig?

A hidrogeológia elengedhetetlen a vízhez kapcsolódó természeti folyamatok, emberi hatások megértéséhez és kezeléséhez, akár környezeti, akár vízgazdálkodási kérdésekről van szó. Le kell szögeznünk, hogy a tudomány és a politika más dimenzióban működik, eltérő elvárásokkal. A tudományban az egyik legfontosabb hajtóerő a kétely, nincsenek végleges válaszok, míg a döntéshozatal gyors és egyértelmű megoldásokat igényel. A kettő között a gyakorlatban rés tátong, amely az aktuálisan igényelt döntés érdekében könnyen kitölthető – a kérdés csak az, hogy ez hosszú távon hová vezet. A mai komplex, krízisekkel érin tett helyzetben a felmerülő kérdések maguk is gyorsan alakulnak, a változás ma kézzelfoghatóbb, mint valaha. Éppen ezért elengedhetetlen a legfrissebb tudományos eredmények gyors és hatékony eljuttatása a döntéshozatal szintjére, és ebbe a folyamatba a vállalatokat, a civil és államigazgatási szereplőket is be kell vonni. A politika döntéseket hoz és hajtat végre. Ha van rá igény, a kutatók a felismeréseikkel és az elemzéseikkel segíthetik e döntések meg alapozását. Ebben nagy felelősség is van: érthetően, világos üzenetek kel kell kommunikálniuk, bemutatva, hogy a tudomány nem akadály, hanem segítség a hosszú távon fenn tartható döntésekhez. Eközben a kutatónak meg kell maradnia a saját szerepében: olyan módon lehet és érdemes támogatnia a döntéshozatalt, amely összeegyeztethető a tudományos értékrenddel.

Melyik kutatási eredményét tartja a legnagyobb hatásúnak?

Nehéz lenne egyetlen irányt kiemel ni, hiszen valamennyi izgalmas és közel áll hozzám. A leghosszabb ide je a Budai Termálkarszton folytatunk kutatásokat, és talán itt is jutottunk a legmesszebbre. Felismertük, hogy a dolomitból és mészkőből felépülő Buda és a pesti, üledékkel vastagon elfedett karsztos térség között milyen felszín alatti vízáramlási rendszerek működnek, továbbá azt is, hogy a kapcsolódó oldási és kiválási folyamatokban milyen szerepe van a víz kémiai összetételének. Megértettük emellett a rendszerben zajló hő szállítás folyamatait, hogy hol és mi ért várható hőfelhalmozódás vagy -hiány. Foglalkoztunk a barlangok és a vízáramlások kapcsolatával, valamint a mikrobák barlangképződésben betöltött szerepével. A kiválásokat kísérletileg is elemeztük, és a megfigyelt folyamatokat a földtörté neti múlt időskáláján is értékeltük.

A kutatás során a kútadatok elemzése mellett barlangi kiválások és minták elemzését, valamint numerikus modellezést is végeztünk – mindezt immár több mint két évtizede. A felszín alatti vízáramlások elemzése alapján olyan összefüggéseket és mintázatokat tártunk fel, amelyek gyakorlati következtetésekhez is vezettek: például érthetővé vált, miért nem érdemes a budai hegyek alatt termálkutat fúrni, illetve miért szükséges különös körültekintéssel kezelni az itt található vízkészleteket a geotermikus hasznosítás során. Számomra a legnagyobb élményt az je lentette, hogy azokat a jelenségeket, amelyeket a Budai Termálkarszton azonosítottunk, a világ számos más területén is hasonlók, és a mi felismeréseinket követve összefüggéseikben nyomozhatók. Vagyis nem pusztán egy helyi sajátosságot írtunk le, hanem a természet működésének egy kis szeletét, egy általános mintázatát sikerült felismernünk.

Milyen új módszerek és technológiák alakítják most a területet?

A hidrogeológia erősen adatvezérelt tudomány, ugyanakkor az adatszerzés nem egyszerű, hiszen alapvetően kutakhoz, forrásokhoz kötött. A nagy felbontású monitoring, a numerikus modellezés és a fejlett adatfeldolgozási módszerek alapvetően formálják a kutatást. Az izotóptechnológia segít a víz útjának felderítésében, de kor szerű geomatematikai és gépi tanulási módszerek is használhatók. Ám a legkorszerűbb módszerek mellett is nélkülözhetetlen a kutatói gondolkodás. Értelmes kérdésfeltevés nélkül ugyanis a kutató a legjobb adatok és módszerek mellett sem tud igazán ütőképes felismerést tenni. A mesterséges intelligencia meg jelenése új lehetőségeket nyit, különösen a nagy, akár globális adathalmazok elemzésében, mintázatok felismerésében vagy előrejelzések támogatásában. Számomra az a leg izgalmasabb kérdés, hogyan tehető a mesterséges intelligencia révén szélesebb körben elérhetővé az a komplex tudás és módszertan, amelyet a felszín alatti vízáramlási rendszerek azonosításában használunk, és amelynek a művelésével világszer te kevés kutatócsoport foglalkozik.

Hogyan kapcsolódhatnak be a hallgatók már az egyetemi évek alatt a kutatásba?

Az érdeklődésüket már a tanórákon igyekszünk felkelteni. Olyan TDK-témákat kínálunk számukra, amelyek valóban megmozgatják őket, és lehetőséget adnak a kutatói munka első lépéseinek megtételére. Kutatócsoportban dolgozunk, ahol a hallgatók és a doktoranduszok kitüntetett szerepet kapnak: a témák gyakran összefüggenek, így nemcsak tőlünk, hanem egymástól is rengeteget tanulnak. A doktoranduszaimat mindig magammal vittem a nemzetközi konferenciákra, ahol jelentős sikereket értek el és értékes szakmai kapcsolatokat építettek. A Tóth József és Erzsébet Hidrogeológia Professzúra ösztöndíjakkal is támogatja a lelkes hallgatókat, akik terepi mérésekbe, ismeretterjesztő előadásokba és kiállításokba is bekapcsolódnak. Mind ez segíti, hogy a kutatói vénával meg áldottak rátaláljanak a saját témájukra és lehetőségeikre, míg a többiek számára értékes tapasztalatokat ad.

Mádlné Szőnyi Judit

  • Az ELTE általános ügyekért felelős rektor helyettese, az Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék és a Földtudományi Központ oktatója.
  • Hidrogeológus, a Tóth József és Erzsébet Hidrogeológia Kutatócsoport vezetője. Kutatási területe a felszín alatti áramlási rendszerek és kapcsolódó jelenségek, gyakorlati problémák.
  • Hazai és nemzetközi kutatási projektek vezetőjeként is tevékenykedik.
  • Elkötelezett a tudományos együttműködés, a kutatói utánpótlás-nevelés iránt és híve a tudományterületek kooperációjának.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 nyár kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

„A táplálkozási szemlélet formálását már gyerekkorban el kell kezdeni” – interjú Antal Emese dietetikussal, szociológussal

Hogyan lesz valakiből dietetikus? Mindig is erre a pályára készültél?

Nem, eredetileg orvos szerettem volna lenni. A Pécsi Orvostudományi Egyetemre akartam bekerülni, de nem vettek fel, aztán másodszor már csak egy ponttal maradtam le. Szegedre és Debrecenbe be tudtam volna jutni, de akkor még nem lehetett ilyen simán átjelentkezni. Ezért bementem Pécsre, és megkérdeztem, mit lehet tanulni itt ezzel az eredménnyel. Azt mondták, két lehetőségem van: vagy biológia szakra megyek tanárnak, vagy dietetikára. Biológiatanár nem akartam lenni, a dietetikáról pedig akkor még azt sem tudtam, mi csoda, de végül ezt választottam.

Mikor szeretted meg a szakmát?

Másodévben kaptam egy lehetőséget, hogy egy évfolyamtársammal ki menjek Finnországba. Három hétig voltunk ott, és ez az út megváltoztatta az életemet. Ott láttam meg, hogy a dietetikus nemcsak az alagsorban dolgozhat, hanem komoly, érdekes kihívások is akadhatnak a szakmában. Miközben itthon még diétás nővérnek „csúfoltak” minket, Finnországban a dietetikusok presztízse már egész magas volt. Ott szembesültem azzal is, hogy többek között a szív-ér rendszeri betegségeknél a megelőzésben is óriási szerepe volt már akkor is a táplálkozástudománynak. Miután hazajöttem, elkezdtem szisztematikusan építgetni a szakma presztízsét, bár akkor még hallgatóként ez nem volt túl látványos. Ha például valahol az újságban úgy írták a dietetikust, hogy diétás nővér, akkor írtam a szerkesztőségnek, hogy ez nem így van, és azt is leírtam, hogy mit kell tudni erről a szakmáról. Persze nyilván a nemzetközi és európai trendek hatottak már itt hon is, hogy végül eléggé felkapott és egyre elismertebb szakterületté vált a dietetika, ha létszámban egy adott kórházban még mindig alul maradunk nemzetközi összehasonlításban. Aztán amikor befejeztem a dietetikát, még mindig szerettem volna tanulni. Két dolog érdekelt, a pszichológia és a szociológia. Végül az utóbbi felé vitt az utam, és ezzel a területtel jól kiegészíthettem azt a tudást, amit a dietetika adott.

A kórházi munkával kapcsolatban milyen élményeid voltak?

Azt láttam, hogy öt nap teniszedzőséggel többet kerestem, mint egy hónap kórházi dietetikusi munkával úgy, hogy hétvégén ügyeleteket is kellett tartani. Ez azért elgondolkodtatott. Először nem is akartam vállalni ezt a munkát, aztán még is elmentem a győri kórházba, hogy tapasztalatot szerezzek és lássam, mi a valóság. Igazi mély víznek bizonyult, és roppant hasznos is volt, nagyon szerettem.

Innen hogyan jött a Szívbarát Program?

Korábban jelentkeztem egy helyre kutatási asszisztensnek, de akkor nem hívtak be, aztán másfél év vel később megkerestek, mert volt egy részleg, ahol épp dietetikust kerestek. Így kerültem be a Szívbarát Programba, ami egy nagy népegészségügyi program volt, komoly szakemberekkel dolgozhattam együtt, és már konferenciákra is jártam, elő adásokat is tarthattam. Nagyon szerettem ezt az időszakot, hiszen rengeteg szakmai rendezvényre jutottam el, illetve beléptem a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségébe (MDOSZ). Később Németországba vitt az élet, ahol az alultápláltság és a szocioökonómiai faktorok kapcsolatát vizsgáltam. Ebben az időszakban is sok konferenciára eljutottam, mondogatták is, hogy én vagyok az MDOSZ külügyminisztere, mert Kínától Brazíliáig sokfelé vittem a hírét a szakmának.

Ez már át is vezet minket a következő témához, hiszen ettől kezdve egyre fontosabb lett a közreműködésed és a szereped az érdekképviseletekben.

Igen, az MDOSZ elnökeként a kommunikáció és a dietetikusi szakma imázsépítése nagyon fontos volt nekem. Szerettem volna, hogy az emberek ismerjék el a dietetikusokat, tudják, miért és mikor fordulhatnak hozzájuk, és megértsék a téma fontosságát is. Azaz azt, hogy azért dolgozunk, hogy megelőzzük a betegségeket, és hogy a személyre szabott táplálkozás révén a terápia, a rehabilitáció is jobban menjen. Nyilván szerencse, hogy az életmód mint téma az évek során jobban reflektorfénybe került, de azért ezen dolgozni is kellett. Azóta a szakma népszerűsége sokat nőtt. Mi úgy húszan végeztünk a főiskolán, napjainkban már három egyetemen van képzés (Budapest, Pécs, Debrecen), és egy-egy helyen több százan indulnak neki. Lemorzsolódás is van, de sokan elvégzik a négyéves alapképzést (BSc). Megsokszorozódott a dietetikusok száma a korábbiak hoz képest. A végzősök a fekvőbeteg-ellátásban és a szakrendeléseken is el tudnak helyezkedni, de az ő számuk nem nagyon változott az utóbbi években. A magánellátásban viszont komoly kereslet jött létre, ráadásul már az élelmi szeripar és a kutatóintézetek is alkalmaznak dietetikusokat.

Az alapellátásban mennyire elérhető egy dietetikus?

Nem érhető el úgy, ahogy kellene, hiszen a finanszírozás nem megoldott. Huszonöt éve lobbizunk azért, hogy ez változzon. Voltak különböző pályázatok, projektek, praxisközösségi kezdeményezések, de ezek csak ideig-óráig jelentettek megoldást.

Mitől lesz valaki jó dietetikus?

Manapság számos képesség szükséges hozzá, nem csak attól lesz „jó”, hogy tudja a táplálkozástudományt, a dietetikát, az élettant vagy a belgyógyásza tot, az is fontos, hogy miként beszél a pácienssel. A menedzserszemlélet is elsődleges, mivel egy kórházi dietetikusnak meg kell tudni mutatnia, hogy mit csinál. Szükség van a folyamatos dokumentálásra és annak prezentálására, hogy amit tanácsolt, annak milyen hatása lett vagy lehet.

Mi kell inkább, hogy mindenfélét tudjon a dietetikus, vagy egyegy problematikát ismerjen jól, azaz specializálódjon?

Mindkettőre, mert egyre több egészséges ember fordul dietetikushoz. Mindenkinek megvan az ideális ét rendje, viszont az is igaz, hogy általában egy konkrét egészségi problémát jobban tud kezelni, ha abban a témában mélyebb a tudása. Mivel egy re többet tudunk a táplálkozásról, ez egyre inkább azt hozza magával, hogy kialakulnak szakterületek, vannak már sportdietetikusi vagy diabéteszhez kapcsolódók. Emellett a holisztikus szemlélet is kell, tehát legyen valaki speciális tudású, közben viszont tudjon egészben is gondolkodni.

A dietetika mellé szociológiát is tanultál. Ez mennyire volt fontos?

Nagyon, hiszen már annak idején is tartottam előadásokat arról, hogy miként jön össze a szociológia és a dietetika. Az utóbbi egy természettudományos terület, az előbbi társadalomtudomány, és sokan hajlamosak azt gondol ni, hogy ez a kettő teljesen külön világ. Pedig nem így van. Az utóbbi négy évben, amióta EU-s projektekben dolgozom szociológusokkal, ezt megint nagyon erősen látom. A szociológus rengeteg adattal dolgozik, nagyon sok számmal, és számos oldalt vizsgál. Nekem ez egy fontos kapcsolódás, az életmód-szociológia, és ez teremti meg számomra azt a szemléletet, hogy a dietetikát társadalmi szinten tudom kezelni.

A szakmában közben egyre több a félrevezető tanács is.

Ez nagyon nagy probléma, és a „kóklerekkel” meggyűlik a bajunk. Ha azt látom, hogy valaki táplálkozási tanács adóként hirdeti magát, akkor az már nekem gyanús. Sajnos vannak egy-két napos tanfolyamok, ami után a résztvevők kapnak is egy papírt arról, hogy ők „szakemberek”. Azt gondolom ugyan akkor, hogy a szakmaiság győzedelmeskedik, hiszen a dietetikusképzés négy évig tart, egy-két nap alatt nem lehet megtanulni azt a hatalmas tudást, ami kell a precíz és korrekt munkavégzéshez. Emellett számos tévhit kering a lakosság körében, ezek között van a nulldiéta, a méregtelenítés, a tisztító kúrák, az elsavasodott szervezet elmélete vagy most a proteinőrület – ezek a trendek folyamatosan jelen vannak.

Ilyen helyzetben hogyan lehet közérthetően jól kommunikálni a táplálkozásról?

Erre van például az Okostányér, ami a hivatalos magyar táplálkozási ajánlás a gyerekeknek és a felnőtteknek, valamint a mibolmennyitegyek.hu, ami személyre szabottan segít, hogy melyik élelmiszercsoportból mennyit kellene fogyasztani.

Mennyire használod a mesterséges intelligenciát?

Nagy segítségnek tartom, például alapleveleket megíratok vele, de nyilván figyelni kell rá. Az például többször előfordult, hogy nem is létezik az a tudományos anyag, amit hivatkozik.

Mik a tapasztalataid a fiatalokkal?

Nagyon szeretek velük dolgozni, folyamatosan vannak mentoráltjaim is. Azt is látom, hogy jobban megtartják a munka-szabadidő egyensúlyt, mint mondjuk az én generációm. Ezt tanulom is tőlük… Ami viszont nem annyira tetszik, hogy az önkéntes, ingyenmunkát sokan nem szeretik, pedig befektetés nélkül nincs siker. Én nagyon sokat dolgoztam „kvázi ingyen” azért, hogy megszerezzem a szükséges tudást, és ez szerintem mára más lett.

Hosszú távon hogyan látod a szakma jövőjét?

A mesterséges intelligenciát használ ni kell, segíthet, de a technológia nem fogja kiváltani a dietetikust. Nagyon sokan valószínűleg erre is használnak majd különböző eszközöket, de ah hoz, hogy korrekt legyen egy tanács, főleg, ha valakinek több problémája is van, akkor ott szükség lesz az emberi szakértelemre. Mindinkább fontos lesz, hogy va laki társítson más kapcsolódó tudást is a dietetikához, mint a szociológia, a pszichológia vagy a gazdasági területek. Szerintem egyre többen fordulnak majd szakemberhez, és egyre mélyebb tudásra lesz szükség. Emel lett mindinkább fontos lesz, hogy valaki társítson más kapcsolódó tudást is a dietetikához, mint a szociológia, a pszichológia vagy a gazdasági területek.

Mikor kellene elkezdeni a táplálkozási szemlélet formálását?

Az alapokat már gyerekkorban le kell tenni, mert ekkor alakulnak ki a szokások. A gyerekeket nem az érdekli, hogy ötvenéves korában mi lesz vele. Nekik azt kell mondani, hogy megfelelően kell táplálkozniuk ahhoz, hogy szép legyen a bőrük, okosak legyenek és hogy jól érezzék magukat. Sok féle módon kell mondani, és újra meg újra. Azért is írtam a Gyermek az asztalnál című könyvemet, mert szerettem volna bemutatni, hogyan alakul ki a 3–15 évesek viszonya az étkezéshez, a családi szokásokhoz és az együtt töltött időhöz. A kötet közérthető receptek kel, mintaétrendekkel és sok gyakorlati tanáccsal segíti a szülőket abban, hogy örömtelibbé és kiegyensúlyozottabbá tegyék a mindennapi étkezéseket. A Nagy gyermek az asztalnál című könyvben már a kamaszodó, önálló sodó fiatalok kerülnek a középpontba, és az, hogyan változik meg a kapcsolatuk az étkezéssel és a családdal. Itt nagyobb hangsúlyt kapnak a rugalmasan alakítható mintaétrendek, a gyorsan elkészíthető fogások és azok a gyakorlati útmutatók, amelyek az ön álló döntéseiket és a felelősségvállalásukat támogatják.

Amennyiben valaki egészséges, akkor is érdemes dietetikushoz mennie?

Ha valaki egészségesen él, jár szűrővizsgálatokra és minden rendben van, akkor is érdemes megerősítésként felkeresnie egy dietetikust azért, hogy ki derüljön, tényleg jó-e az az étrend, amit követ. Ha minden rendben van, akkor nem kell rendszeresen járnia, de egy ilyen megerősítés hasznos lehet.

Mit szólsz az olyan trendekhez, mint az időszakos böjt?

Elméletileg nincs rá szükség. Ha valaki jól érzi magát a bőrében, meg felelő a testsúlya, jó a vérképe, akkor valószínűleg egészségesen él és egészségesen is táplálkozik. Az időszakos böjtöt sokan fogyókúraként próbálják ki, de ez már egy szofisztikáttabb kérdés. A kutatások szerint az időszakos böjt rövid távon segíthet a fogyásban, de nem bizonyult hatékonyabbnak, mint a hagyományos, folyamatos kalóriacsökkentésen alapuló étrendek. Akárhogy is, az alapokkal kell tisztában lenni, hiszen a szükséges tápanyagmennyiséget be kell vinni. Attól, hogy valaki csak egy időablakban eszik, még nem mindegy, hogy mit.

Mi a helyzet az evészavarokkal? Ott hol van a dietetikus szerepe?

Ez nagyon nehéz terület, ilyen esetben a különböző szakterületek képviselői, a pszichológus, az orvos és a dietetikus közötti nagyon szoros együttműködésre van szükség.

Antal Emese

  • A Pécsi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán szerzett dietetikusi, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán szociológusi diplomát.
  • A TÉT Platform szakmai vezetője, az ESSRG kutatója, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskola doktoranduszhallgatója.
  • 2005–2012 között volt a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke, majd 2012–2015 között főtitkára. tudományos társaság tagja, szakmai folyóiratok szerkesztőbizottsági tagja.
  • Publikációival rendszeresen találkozhatunk mind a szakmai mind a népszerű médiában. A Gyermek az asztalnál és a Nagy gyermek az asztalnál című könyv szerzője.
  • A Magyar Táplálkozástudományi Társaság jelenlegi és az Európai Táplálkozástudományi Társaság korábbi vezetőségi tagja, számos
  • Gyakran szerepel ismeretterjesztő televíziós és rádiós műsorokban, valamint a nyomtatott sajtóban. Hazai és nemzetközi konferenciák rendszeres meghívott vendége, előadója. A Plan’Eat és a WiseFood európai uniós projekt kutatója. Számos itthoni és külföldi kutatásban vett részt.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2025 Innováció kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

A figyelem ma vagyon: őriznünk és gyarapítanunk kell – interjú Aczél Petra kommunikáció- és jövőkészség-kutatóval

A pályádat a nyelvészet felől indítottad. Hogyan vezetett innen az utad a kommunikációhoz és a mesterséges intelligencia világához?

Nyelvészetből doktoráltam, de már akkor is a retorika volt a fő témám, ami számomra mindig is sokkal több volt mint beszédtechnika: az érdekelt benne, hogyan hatnak egymásra az emberek, hogyan teremtenek kapcsolatokat, miként képviselnek ügyeket, és mindez milyen társadalmi, technológiai és hétköznapi következményekkel jár. A kommunikáció aztán természetes módon lett a terepem: ez az a terület, ahol ezek a kérdések nagyon sűrítetten jelennek meg.

Sok intézményben és sokféle szerepben dolgoztál. Miért volt fontos számodra ez a sokirányú tapasztalat?

Azért, mert meggyőződésem, hogy kommunikációt ma nem lehet hitelesen tanítani pusztán elméleti megközelítéssel. Hiszen ez nem egy elvont jelenség, hanem a hétköznapjaink aktuális tapasztalata: benne kell len ni az élet sokszintű sodrásában, hogy a fiatalok vagy idősebbek számára is valódi mondanivalónk legyen. Nekem ezért volt mindig fontos, hogy az oktatás és a kutatás mellett a munkapiacon is jelen legyek. Nagyon sokat adott a vállalati mellett az akadémiai közeg, az intézményi kommunikáció, az egyetemeken eltöltött idő és az is, hogy különböző szellemi közegekben próbálhattam ki magam.

Most többek között a Széchenyi István Egyetemen vezeted az MI és Jövőstratégiák Központot. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Azt, hogy megpróbálunk felkészül ni valamire, amiről még senki nem tudja pontosan, milyen lesz. Ez talán furcsán hangzik, de ma valóban ez a helyzet. Nem az a kérdés, hogy egyetlen jól körülírható jövőre készülünk-e, hanem az, hogyan tudunk rugalmasak és felelősek maradni egy gyorsan változó világban. A központ feladata éppen ezért az, hogy kereteket, szempontokat, szabályozási és működési lehetőségeket vizsgáljon, és segítsen eligazodni ebben az új helyzetben.

Sokan vagy túl optimistán, vagy túl sötéten beszélnek a mesterséges intelligenciáról. Te hogyan látod ennek a technológiának a jövőjét?

Valóban, legalább háromféle beszédmód létezik. Van egy hurráoptimista, amely szerint jön a bőség kora, minden mindenkinek könnyebb, demokratikusabb, prosperálóbb lesz. Emellett él az az apokaliptikus hozzáállás, amely szerint az MI kiszorít ja vagy akár megsemmisíti az embert. Aztán ott a nagy képet kevésbé, inkább a részleteket néző techbeszéd, amely az újításokra, fejlesztésekre koncentrál. Én egyik szélsőséggel sem értek egyet, inkább arra figyelmeztetnék, hogy nagyon óvatosan bánjunk a nagy jóslatokkal. A jövővel kapcsolatban szerintem a legfontosabb az, hogy ne veszítsük el a saját ítélőképességünket.

Korábban azt mondtad, hogy nincs olyan, hogy „az MI”, csak különböző modellek és platformok vannak. Mi ért lényeges ez?

Azért, mert sokan úgy beszélnek az MI-ről, mintha valami homogén egység lenne, ami körülvesz minket, mint a levegő. Pedig ez nincs így. Különböző rendszerek, modellek, platformok léteznek, és mindegyik másra jó. Az első kérdés tehát mindig az, hogy mit, mire és miért használunk. Ha ezt nem tesszük fel, akkor könnyen összemossuk a lehetőségeket és a célokat, az esetlegest és a tudatost.

Többször hangsúlyozod, hogy a magyar nyelv és kultúra szempontjából is fontos kérdés az MI. Miért?

Mert a gondolkodásunk, a kultúránk, a hétköznapi valóságunk az anyanyelvbe ágyazott, és ez a nyelv számunkra a magyar. Ezért nem mind egy, hogy az MI-rendszerek mennyire értik, mennyire torzítják vagy mennyire képviselik a magyar nyelvi és kulturális valóságot. Nagyon fontosnak tartom azokat a fejlesztéseket, amelyek magyar nyelvű szövegek fel ismerésével, ellenőrzésével, értelmezésével foglalkoznak. Ez egy kicsi piac, nem feltétlenül fog érte sorban állni a világ, ezért nekünk is van felelősségünk abban, hogy támogassuk ezeket az újításokat, kezdeményezéseket.

Mit tanácsolnál azoknak, akik ma szeretnének tudatosan viszonyulni az MI-hez?

Azt, hogy ne a fejlesztőkre bízzák a saját életüket. Ne csak azt kérdezzék, mit tud egy-egy rendszer, hanem azt is, hogy én mire akarom használni, milyen értékrenddel, milyen következményekkel. Nekem az egyik leg fontosabb kérdés ma nem az, hogy milyen lesz a világ tíz év múlva, ha nem az, hogy mi kik akarunk lenni benne. Milyen emberekké akarunk válni? Milyen döntéseket akarunk meghozni? Mit akarunk átadni a gyerekeinknek, a hallgatóinknak, a szervezeteinknek?

A mesterséges intelligencia ma már nemcsak technológiai, hanem erkölcsi, etikai sőt jogi értelemben is fontos tényező. Mit látsz, ezek a szempontok hogyan fognak érvényesülni?

Erre nehéz választ adni, viszont vannak már most is rossz vagy ijesztő példák, ha csak a kérdés társadalmi hatásait nézzük. Mit mondhatunk például arra a jelenségre, amikor valaki betanít egy rendszert a saját szakmája be lépőszintű feladataira, ezzel feleslegessé téve egy szakterületen tanuló fiatal gyakorlatának megszerzését, hiszen ennek eredményeképp rá azon a ponton már nem lesz szükség. De vajon felkészültünk-e az utánpótlás számára olyan lehetőségeket adni, hogy a következő szinten mégis beléphessenek a munkaerőpiacra? Tehát az MI-eszköz használata nemcsak technológiai, hanem szakmai és erkölcsi értelemben is mindig mérlegelést igényel. Lehet, hogy rövid távon jól járunk, de közben hozzájárulunk ahhoz, hogy a fiatalabb vagy akár képzetlenebb idősebb generáció ne dolgozhasson az adott területen. Minden döntés mögött ott van a felelősség, a szakmai becsület és az után pótlás kérdése.

Mit gondolsz, milyen készségekre lesz szükség a jövő munkaerőpiacán?

Bátorságra, kíváncsiságra, belátásra és éberségre. Olyan emberekre, akik gyorsan tudnak alkalmazkodni, jó kérdéseket tesznek fel, bátrak, kíváncsiak és képesek összefüggésekben gondolkodni. A promptolás sem egyszerűen utasításadás: világlátás, célérzékenység, előrelátás is kell hozzá. És azt hiszem, egyre kevésbé lesz elég a középszerűség. A közepes, rutinszerű munkára egyre több helyen van gépi megoldás. Az emberi többlet ott lesz, ahol valódi felkészültség, meggyőződés, hivatástudat és karakter van. Ezt nevezhetjük szakmai karizmának.

Ez elég keményen hangzik: mintha azt mondanád, hogy a középszerű, úgymond „szokványos munka” veszélybe kerül.

Igen, és azt hiszem, ezt ki is kell mondani. Nem kellemes mondat, de szerintem igaz. Az MI korában nem lesz elég fél gőzzel jelen lenni egy szakmában, nem lesz elég a rutin, a sematikus teljesítés, az érdektelenség. Az embernek valamit nagyon jól kell tudnia, valamit szenvedéllyel és felelősséggel kell képviselnie, különben könnyen pótolhatóvá válik.

Hol vannak az MI korlátai?

Ott, hogy sokszor nagyon közepes munkát állít elő, és ezt a szervezetekben már most is látni. Sokszor önbe csapás, amikor azt mondjuk: persze, használom az MI-t, de mindent alaposan ellenőrzök. Hiszen épp azért használjuk, hogy ne nekünk kelljen végignézni azt a rengeteg anyagot. Ezért nagyon fontos a mértékletesség és az önismeret: tudni kell, mire használható jól és mire nem.

Az oktatás terén hogy látod, mit kellene másképp csinálni?

Egyrészt valahogy meg kell őrizni azt, hogy tudni csak nehézség árán lehet. A bölcsességet kölcsön lehet venni valakitől, de a sajátunkért meg kell fizetnünk az árat. A digitális világ akadályok nélkül önteltté és tudatlanná nevelhet minket, de azt is hiszem, hogy újra kell gondolnunk, mire készít fel az iskola. Ma is nagyon sok mindent megtanulunk, ám közben rengeteg olyan életkészség hiányzik, amire valóban szükség volna. Pénz ügyi tudatosság, nyilvános beszéd, csapatmunka, együttműködés, családi életre való készülés, figyelemkezelés, döntési felelősség – ezek mind kulcskompetenciák. Közben látunk olyan modelleket is, ahol a hagyományos tudástartalmakat hatékonyabban, személyre szabottabban adják át, és a felszabaduló időben valóban az emberi készségek megismertetésére koncentrálnak. Nem mondom, hogy van egyetlen modell, ami üdvözítő, és azt kell átvenni, de azt igen, hogy mindig érdemes inspirálódni és vizsgálni a lehetőségeket.

Tehát az oktatás jövője nem az, hogy kevesebb ember kell, hanem hogy másképp kell tanítani?

Pontosan. Nem hiszek abban, hogy az ember egyszerűen kivonható az oktatásból, de abban igen, hogy át kell strukturálnunk, mit tartunk fontosnak. A kérdés nem az, hogy kell-e tudás, hanem az, hogy milyen tudás kell. És ehhez hozzá kell tennünk azokat a készségeket is, amelyek segítenek eligazodni egy bizonytalanabb, gyorsabban változó világban.

Mit értesz a mentális fenntarthatóság alatt?

Azt, hogy ne csak az MI-t figyeljük, hanem azt is, hogy mit tettünk magunkkal az elmúlt években. Ma az emberek folyamatos megszakítások között élnek, meetingről meeting re rohannak, pittyegések, üzenetek, e-mailek, értesítések szakítják szét a figyelmüket. Ez nemcsak hatékonyság, hanem mentális állapot kérdése is. Egy egyetemnek, egy munkahelynek, egy szervezetnek felelőssége van abban, hogy ne terhel je túl az embereit, és hogy kialakuljanak a figyelem védelmét szolgáló normák is.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Azt, hogy tudatosan kell védenünk a figyelmünket. Ki kell mondani, hogy nem nézek folyamatosan mindent. Hogy lehetnek idősávok az e-mailek re, lehetnek telefonmentes helyzetek, lehet olyan, hogy nem reagálok azonnal minden megszakításra. És ezt nem bűntudattal, hanem tudatos, szervezett, tervezett döntésként kellene megélni. A figyelem ma való di vagyon, és szerintem meg kell tanulnunk megőrizni és gyarapítani.

Mi az, amit a fiataloknak mondanál a jövőről?

Azt, hogy ne hagyják, hogy helyettük gondolkodjanak a jövőről. Vegyenek részt benne, ne higgyék el vakon sem a végletes optimizmust, sem a végletes félelmeket, inkább próbálják megérteni, mi történik, és közben maradjanak autonómak. Számomra ez a kulcsszó: autonómia. Hogy a végén mindig meg tudjam mondani, én hogyan döntöttem, miért döntöttem úgy, és milyen ember szeretnék lenni ebben az új világban. És persze legyenek bátrak: a múlt jövője a je len, kezdjenek el élni benne.

Aczél Petra

  • 55 éves, egy fiú édes anyja.
  • Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte a tanulmányait, majd szerezte meg doktori fokozatát 2003-ban, és ugyanitt habilitált 2011-ben a nyelvtudományok területén.
  • A felsőoktatásban 1995 óta dolgozik, 2007-től egyetemi docensként. Oktatója volt többek között a Budapesti Corvinus Egyetemnek, az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek és vendégprofesszora a University of Richmondnak.
  • Kutatási területe a retorika, az újmédia-kommunikáció és a jövőkészségek, jelenleg az MI hatásaival foglalkozik. Ezeken a területeken több mint 230 magyar és angol nyelvű tudományos-szakmai közleménye jelent meg.
  • Pályáján több díjjal jutalmazták, többek között a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével, a Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért Életműdíjjal, a European Award for Excellence in Teaching in the Social Sciences and Humanities kitüntetéssel, Kenneth Rice Díjjal és Sebők Tamás-díjjal is.
  • A Széchenyi István Egyetem professzora, az MI és Jövőstratégiák Központjának vezetője és 2026 márciusától a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat határtudományokrért felelős alelnöke.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

Bács Zoltán: sokat elértünk, de van még hova fejlődni

Bács Zoltán mindennapjainak 38 éve része a debreceni felsőoktatás. 1988-ban kezdte meg tanulmányait a Debreceni Agrártudományi Egyetem agrármérnöki szakán, vállalatgazdasági szakirányon, majd 1993-tól már PhD-hallgatóként csatlakozott a DATE éppen alakuló Számviteli és Pénzügyi Tanszék csapatához, majd megjárva a ranglétra fokait egyetemi tanársegédi, adjunktusi és docensi éveket követően 2017-ben lett egyetemi tanár. Oktatói pályájának 1994 óta minden héten elmaradhatatlan része a számvitel oktatása kezdetben szeminárium, később előadás formájában, amelyet a mai napig megtart a hallgatóknak. A számvitelhez, a pénzügyhöz és magához az oktatói léthez fűződő kapcsolatában is fontos szerepet játszott Kozma András professzor és Kosztolányi Lászlóné docens mentorálása.

„Kozma professzor úrtól és Kosztolányiné tanárnőtől tanultam meg annak a szakmának, a számvitelnek és a pénzügynek az alapjait az egyetemen, ami aztán meghatározó lett az életemben, mind az oktatás és a tudomány, mind a gazdasági élet és a megélhetés területén. Kozma professzor ráadásul a végzés után hónapokon keresztül győzködött, hogy vágjak bele az akkor újonnan induló PhD-képzésbe, amit nem volt könnyű elfogadni, mivel már egyetemista éveim végén is dolgoztam, hogy a már fiatal családapaként – feleséggel, kis gyerekkel, hitellel terhelve – tudjak valamennyire haladni. Így kellett arról dönteni, hogy az akkori fizetésem nagyjából egy harmadát jelentő PhD-ösztöndíjra cseréljem a fizetést tanulmányokkal, új életpályával. A feleségem bírt rá végül, hogy ne a napi problémákat vegyem előre, hanem döntsek úgy, ahogy valójában szeretnék, és a hosszú távú egyetemi életpályát válasszam. Kozma professzornak mindig hálás leszek a kitartó győzködésért és a későbbi támogatásért is. Így lehettem az Agrártudományi Egyetem, aztán a Debreceni Egyetem polgára, oktatója, és járhattam végig az egyetemi utat évtizedeken keresztül. Az oktatás az alapja az egyetemi létemnek, ezért ezt semmilyen feladat és beosztás mellett nem hagytam abba, ez alapfeltétel volt mindig abban, hogy bármi mást is elvállaljak. A hallgatókkal való napi, heti kapcsolat felfrissíti és némileg fiatalabban is tartja az embert lelkében biztosan” – idézte fel a kezdeti éveket Bács Zoltán.

Az oktatói tevékenység mellett a kezdetektől szívügye a hallgatói élet. Hallgatóként részt vett a rendszerváltásban és azt követően a hallgatói érdekképviselet átformálásában is, de a politika közvetlenül sosem érdekelte. 1996-ban az akkor még különálló egyetemek (Debreceni Agrártudományi Egyetem, Debreceni Orvostudományi Egyetem, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Ybl Miklós Műszaki Főiskola, Tanítóképző Főiskola, a hajdúböszörményi Főiskola) hallgatói önkormányzatai segítségével és gazdasági tapasztalatait használva közösen hozták létre a Hajdúsági Hallgatói Önkormányzatok Kulturális Egyesületet, amelynek szervezésében egy intézményeken átívelő összefogás nyomán, pályázati forrásból, a KLTE gesztorságával felújították és hallgatói kulturális központtá alakították a korábban szovjet laktanyaként használt Kassai úti Campuson a Lovarda épületét.

„Ez a hallgatói összefogás az egységes universitas megalakulásának előszobája volt. Az integrációs előkészületek évekig folytak az Universitas Egyesülés kereteiben az akkori intézményvezetők részvételével, de ahogy lenni szokott, a hallgatóknak nem volt annyi egyeztetni valójuk, nem volt annyi érdekütközésük, sőt, a semmiből kellett valamit létrehozni, így hamar ment a közös platform megalapítása. Tulajdonképpen az egyesület, sőt akkor még minden egyetemi HÖK-höz tartozóan egy-egy egyesület megalapítása annak érdekében történt, hogy adószámmal rendelkező szervezetekként hivatalosan és szabályosan tudjanak működni a rendszerváltás utáni évtizedben. Az egyetemen belül szinte lehetetlen volt az államháztartás keretei között megszervezni egy-egy hallgatói rendezvényt, de igény már akkor is nagy volt rá. Az 1998-as tokaji és az 1999-es hajdúszoboszlói EFOTT is egyesületi rendezés volt, bár 1998-ban a HAHA és a többi egyesület már megalapította a Debreceni Campus Kft-t ami később, 2002-ben – akkor még kormányzati engedéllyel – egyetemi tulajdonú Kht. lett. Ennek 2004-ig az ügyvezetője is voltam, de lemondtam, mivel tanszékvezető lettem a Számviteli és Pénzügyi Tanszéken. Később a Kht. forma kivezetése után a cég Nonprofit Közhasznú társaság lett, amit az állam 2007-ben elvett az egyetemtől, majd eladás útján 2010-ben visszaadta. Szóval azok az előzmények máig is hatással vannak az egyetem egészére” – ismertette a professzor.

A már egyesült Debreceni Egyetem vezetésébe 2007-ben került be Bács Zoltán, amikor Nagy János professzortól lehetőséget kapott arra, hogy az agrárcentrum stratégiai elnökhelyetteseként képviselje a centrumelnököt, aki akkoriban kormányzati megbízása révén sokat volt távol az intézménytől. Ez a tapasztalat alapozta meg a későbbi vezetői tevékenységét.

„Akkor, 38 évesen nagyon meglepett és megtisztelt, hogy Nagy János centrumelnök úr megbízott bennem, és stratégai centrumelnök helyettesként számított rám. Mivel ő a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatótanácsának elnökeként sok időt volt távol, nagyon sok egyetemi ügyben kellett részt vennem az Agrárcentrumot képviselve, és az időszak igazán jó iskola volt a hallgatói oldal után az egyetemi vezetői oldal és a debreceni összefüggésrendszer további megismerésében is. Persze a korábbi országos kapcsolatok sem maradtak el, sőt fejlődtek és mélyültek bármelyik kormányzati ciklusra is tekintünk az elmúlt 30 évben” – mutatott rá Bács Zoltán.

Jelentős mérföldkövet és új kihívást jelentett a 2011-es esztendő, amikor Fábián István rektor mellett lett gazdasági főigazgató.

„Nehéz időszak volt, mivel az állam az akkori új kormánnyal és az új államháztartási törvénnyel nem könnyítette meg az egyetemek működését, sőt komoly elvonások is történtek abban az időszakban. Szilvássy Zoltán rektori éveinek első évében (2013) közösen alakítottuk azt a munkamegosztást és gazdálkodási, egyetemvezetési rendszert, amely azóta, közel másfél évtizede működik. Ez megosztja a feladatot és a felelősséget a rektor és a gazdasági vezető között, vagyis valójában ekkortól kezdtük el lerakni a később Kancellária néven működő Gazdasági Főigazgatóság működésének és gazdálkodásának alapjait” – ismertette az egyetemi vezető.

A 2014-es esztendő alapvető változást hozott az állami törvényi szabályozásban a kancellári rendszer bevezetésével. A meghallgatásokon és az egyeztetéseken sikerült azt elérni, hogy Bács Zoltán folytathassa azt a munkát, amit korábban megkezdett, így gazdasági főigazgatóból kancellár maradhatott, ami nem sok egyetemen fordult elő akkoriban. Az intézmény fejlődése ezután is töretlen volt.

„A Debreceni Egyetemen létrehozott modell sikerének talán az lehet a titka, hogy mi magunktól alakítottuk ki a munkamegosztást a vezetésben, és hosszabb időn keresztül tudtunk vinni egy startégiát; az egyetem egyre inkább kialakuló gazdasági stabilitása pedig olyan nyugalmat hozott, ami engedte, hogy mindenki a munkára koncentráljon. Persze a jövedelmek nagyon szoros korrelációban voltak az állami költségvetéssel, a működés szabályai az államháztartással, de szerencsére a gazdasági konjunktúra kívül is érzékelhető volt abban az időben, nem voltak a korábbihoz hasonló elvonások és nagyüzemben valósultak meg a pályázatok is. Aki akart, azok közül sokan tudtak plusz munkát végezni, és az által plusz jövedelemhez is jutni. Nagyon nagy lépést jelentett a korábban kényszerből, vagy egyéb megfontolások alapján kiszervezett szolgáltatások következetes visszaszervezése, a szolgáltató cégek egyetemi tulajdonba vonása, ami alapvetően meghatározta a külső körülményektől való függetlenedést és a gazdaságosabb működés megvalósítását” – fejtette ki Bács Zoltán.

A kancellári rendszer bevezetése után a 2021-es modellváltás volt az intézmény gazdasági átalakulásának következő meghatározó lépcsőfoka. A fenntartó alapítvány belépése és az intézmény gazdálkodásának átalakítása egészen új dimenziókat nyitott meg az egyetem előtt.

„Az államháztartáson kívüli működésért 20 évet küzdött a mindenkori vezetés, miközben az MTA már 2006-ban megkapta működési vagyonát. 2009-ben már majdnem sikerült egy megoldás, de aztán a 2011-es új államháztartási törvény a startvonalra sorolt vissza bennünket. Ugyanebben az évben az Európai Bizottság is jelezte a magyar kormányzatnak, hogy az egyetemek versenyképessége nem képzelhető el abban a szabályrendszerben. Újabb 10 év után lehetőség nyílt arra, hogy az egyéves állami költségvetéshez, négyéves választási ciklushoz igazodó és így hosszú távú stratégiát lehetővé nem tevő rendszert elhagyjuk. Ez gyakori modell Európában és a világban is. Nálunk olyan elemek is belekerültek, amivel sokan nem értettek egyet, de nem alapvető modellhiba, hanem szabályozási probléma. Bízunk benne, hogy ha ennek meglesz a jövőbeni megoldása, akkor a mi terveink is valóra válhatnak, és tovább tudjuk vinni az évtizedre szóló fejlődési stratégiát. Évek óta beszélünk róla, hogy az egyetem negyedik lába az oktatás, kutatás és betegellátás mellett az innováció, a vállalati kapcsolatok és a saját tudományos-technológiai Science Parkunk fejlesztése. Ehhez szükség van az autonómiára, amelyben most a független szakértői vizsgálat szerint is Európa élmezőnyébe tartozunk a pénzügyi, a szervezeti és a munkáltatói autonómia terén is” – vélekedett az egyetemi vezető.

Bács Zoltán a pályázatában is leírta, hogy egy új, menedzserszemléletű vezetést képzel el, amelyben kiemelt szerep jut az oktatási elnöknek és a kutatási elnöknek is.

„A munka megosztása miatt és a területek élén állók fontosságának megítélése miatt lényeges, hogy a klasszikus egyetemi munka két kiemelt területét elnökök irányítsák, ahogy a betegellátást is egy elnök, a Klinikai Központ elnöke irányítja. Nagyon sok feladat van mindegyik téren, ezt egy kézből nem lehet elvégezni, éppen elég koordinálni. A koordinációhoz és a stratégia alakításához, végrehajtásához a rektori szerep kell, a rektort helyettesítő általános helyettes, és a horizontálisan tevékenykedő rektorhelyettesek, akik a nemzetközi és az ágazatfejlesztési téren tesznek hozzá a csapatmunkához. A Debreceni Egyetem mérete, szerteágazó tevékenysége és összetettsége indokolja azt, hogy ilyen vezetési struktúrában dolgozzunk. Az egyetemek nagy részénél nincs szükség ilyen tagoltságra, de nálunk ez már szinte követelmény, ha hatékonyan akarunk haladni. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ez csak akkor fog működni, ha a szereplők komoly, bizalomra épülő együttműködésben dolgoznak megfelelő koordináció mellett. A kiemelt ágazatok terén és a küldetésnyilatkozatban is marad az egészségipar, benne minden érintett területtel és marad a műszaki, informatikai vonal is. Az egészségipar terén meg kell említeni, hogy a 2017-ben indult Felsőoktatás-Ipar együttműködésnek komoly eredményei kezdenek látszani az egyetem Science Parkjában. A kutatási irányok és az egyedülálló infrastruktúrák összefogásával olyan Egészségipari Innovációs Ökoszisztéma jön létre, ami párját ritkítja világszinten is. Sok éven át volt téma a debreceni oltóanyaggyár építése, de valójában az a projekt néhány évnyi előkészítés, építészeti és technológiai tervezés, kutatás-fejlesztés és építési elemek megvalósítása után már más célszintet kapott, miután az egyetem csak részben kapta meg az ahhoz szükséges finanszírozást, annak is az utolsó részletét még 2022-ben. A projektszerződés hosszadalmas, másfél éves egyeztetést követően módosításra került az állammal, és ma már nem gyárról beszélünk, hanem egy minden elemében az egyetemi tevékenységet, oktatást, kutatást, tanüzemi működést szolgáló Innovációs Ökoszisztéma fejlesztése a cél csökkentett programmal és csökkentett, a már megvalósult beruházási elemeket is magában foglaló korábbi finanszírozással (és a további finanszírozás elvetésével). Ez a hazai oltóanyaggyártást is megalapozó gyógyszeripari innovációs ökoszisztéma mint tudáscentrum létrehozását és fejlesztését szolgálja, melynek elemei: az elkészült Gyógyszerésztudományi Kar oktatási és laborépület; az építészetileg elkészült szilárd formátumú gyógyszerek (tabletta, kapszula) gyártására is alkalmas, gyakorlati képzést lehetővé tevő középüzem; az elkészült, baktériumokkal és vírusokkal kapcsolatos kutatás-fejlesztésre, valamint középüzemi gyártásra is alkalmas, gyakorlati képzést lehetővé tevő labor és középüzem (Pilot Labor); a hazai oltóanyag-előállítás kutatás-fejlesztési és gyártástechnológiai tudásának megalapozása, fejlesztése, működtetése” – sorolta a rektor.

Ugyancsak komoly feladat hárul majd az újonnan létrehozott Vállalati Koordinációs Központra és Fenntarthatósági Központra.

„A Debreceni Egyetem már a kétezres években több céget hozott létre (Universitas Kht, Campus Kht, DEAC Sport Kft, REOF, ami ma Youmed Kft, Nyári Egyetem Kft), ami akkoriban különleges volt a magyar felsőoktatásban. Ma már máshol is vannak egyetemi tulajdonú cégek, de Debrecenben egyre nagyobb mértékben kezdtünk el ezekre támaszkodni még jóval a modellváltás előtt is, éppen az egyetem államháztartási kötöttségei és a hatékonyabb működés miatt is. Sokféle céllal működnek ezek a cégek, vannak, amelyek az egyetem működését segítik és korábban magánszolgáltatók felé kiszervezett szolgáltatásokat vettek vissza egyetemi hatáskörbe (takarítás, őrzés, üzemeltetés, szállítás, élelmezés), vannak, amelyek önálló célfeladatot látnak el (sport, kultúra, rendezvényszervezés, külföldi hallgatók szervezése) és vannak olyanok, amelyek teljes mértékben piaci működésre fókuszálnak (tudáshasznosítás, kereskedelem, gyártási tevékenység). Az intézményi társaságok és leányvállalataik száma meghaladja az ötvenet, összesen több tízmilliárdos gazdálkodást visznek, más szemlélet kell hozzájuk, mint az egyetem intézményként történő működtetéséhez, ezért indokolt a Vállalati Koordinációs Központ léte és központi szerepe. A fenntarthatóság egy másik olyan terület, ami ma már önálló figyelmet érdemel ezért lett új Fenntarthatósági Központ a szervezeti struktúrában. Ennek feladata az ESG-szempontok feltérképezése, érvényesítése, az ez irányú stratégia fejlesztése, amely az egyetemünkön sok éves munkát ad a résztvevőknek, de nagyban segítheti a hatékony és környezetre érzékeny működést. Valójában a Healthy Campus Platinum minősítésünk is értelmezhető ebben a fogalomkörben, amivel a világ élvonalában vagyunk, azon néhány tucat intézmény között, akik már ezt elérték, sőt meg is újították” – tájékoztatott Bács Zoltán.

Hozzátette, hogy a sport csak egy területe annak az egyetemfejlesztési stratégiának, amit kimondva-kimondatlanul két évtizede képviselnek, és amelynek az alapja egy reális helyzetértékelés és egy vágyak által vezérelt, de nem elérhetetlen célkitűzés.

„A helyzet az, hogy Debrecen egy magyar vidéki város, egy hátrányos helyzetű európai régióban, amelyen belül az egyetem nemzetközi elismertségre törekszik, és el akarja hitetni a magyar és külföldi hallgatókkal, hogy érdemes ez egyetem égisze alatt éveket eltölteni. Érdemes, mert minőségi oktatást kap, valamint biztonságos és megfelelő szintű életfeltételeket biztosítunk számára, amibe a lakhatás, a szabad idő, a kultúra és a sport is beletartozik. Ezért fejlesztettük az egyetemen a klubhálózatunkat, ezért fejlesztjük a könyvtárat, a tanulótereket, az egyetemi kultúrát és a sportot is. A sport amerikai mintára egy önálló brand, egy közösségszervező erő, legyen szó versenysportról, vagy szabadidős sportról, de mi ráadásul oktatást és tudományt is csinálunk belőle. Ennek is, mint megannyi másnak a titka a kitartó és hosszú időn keresztül történő fejlesztés, amiben hisz egy közösség, tesz érte és folyamatosan értékeli azt, hogy hol tart és hova szeretne még elérni. Már sokat elértünk, de van még hova fejlődni. Remélem, hogy 10 év múlva az egyetem éppen félúton lesz abban a fejlődésben, ahová 20 év múlva szeretnénk eljutni, megerősödve a nemzetközi rangsorokban, amihez most leginkább a külső megítélés javítása szükséges. Modern oktatási módszerek alkalmazása, népszerű hallgatói célintézmény itthon és külföldön, erős egészségipari és járműipari fókusz megtartva az egyéb specialitásokat, figyelemre méltó kutatási eredmények, működő Science Park, összetartó és büszke közösség, ezek jellemezik majd a Debreceni Egyetemet reményeim szerint. Mindenhol, ahol az egyetem égisze alatt működik valami. Az egyetem közössége, Szenátusa teljes mértékben támogatja ezt a folyamatot, engem is támogatott a rektori pályázat során, amit ez úton is köszönök és amit mindaddig együtt csinálunk, amíg a közösség, oktatók, hallgatók, dolgozók is ezt akarják” – fogalmazott Bács Zoltán rektor.

——

A cikkben szereplő fotók és a kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.

„A fejlődés nem pusztán egyéni feladat, hanem közös ügy” – interjú Vigassyné Asztalos Anikóval

Támogatott tartalom.

Mi vezette Önt a tehetséggondozás és az oktatási programok világa felé, és hogyan alakult a pályája a jelenlegi szerepéig? Hogyan kapcsolható a jelenlegi munkássága a korábbi alkalmazott nyelvészeti kutatásához?

Elsősorban tanár vagyok, egész életemet a diákokkal való foglalkozás – tanítás, tanárképzés, versenyszervezés és -felkészítés, szakkörök vezetése – töltötte meg. Tanítottam általános iskolában, középiskolában és az egyetemen is, így minden korosztályt tekintve van tanítási tapasztalatom. Magyartanárként nagyon nehéz megítélni azt, hogy az ember inkább az irodalmat vagy inkább a nyelvészetet tekinti jobban a sajátjának. Az alkalmazott nyelvészethez úgy jutottam el, hogy mindig is szerettem foglalkozni azzal, hogy ki, mikor, mit és mennyit beszél, valamint hogy ezt milyen tényezők befolyásolják.

A kutatásaim az osztálytermi kommunikációhoz kapcsolódnak, ezen belül is ahhoz, hogy a diákok és a tanár beszéde milyen arányú, foglalkoztam továbbá azzal is, hogy a tanulók milyen típusú megnyilatkozásokat tesznek az osztályteremben, ezek milyen típusú gondolkodási folyamatokat tükröznek és hogy milyen tényezők (pl. az órán alkalmazott munkaforma) vannak hatással rájuk. Az eredményeket és az ezek alapján megfogalmazott következtetéseket is figyelembe véve a jelenlegi munkámban ez többféle úton jelenik meg. Az egyik például, hogy a tanulók a Középiskolás Programban (KP) olyan formátumokban tanulhatnak, ahol lehetőségük van elmondani a véleményüket, megfogalmazni a gondolataikat, okosan kérdezni, konstruktívan vitatkozni egymással. Vagyis a diákok együtt tanulva, közösen gondolkodva fejlődhetnek.

Hogyan mutatná be röviden a Középiskolás Programot azoknak a diákoknak, akik most hallanak róla először?

A Középiskolás Program egy olyan hely, ahol a Kárpát-medence minden szegletéből érkező, motivált és a világra nyitott fiatalok tanulnak és fejlődnek együtt, egy közösségben. A programban való részvétel segít megtalálni a diákok saját útját, egyfajta beavatás a felnőtt életben várható kihívásokra. Ugyanakkor ez a közösség nemcsak a lehetőségek tere, hanem egy értékrendbe való belépés is: a résztvevők megismerkednek a magyar és európai műveltség alapjaival, a hagyomány tiszteletével, valamint a személyes felelősség és a szolgálat jelentőségével. A programban a diákok nem csupán önmagukat keresik, hanem felismerik helyüket és mozgásterüket egy náluk nagyobb közösségben – családban, nemzetben, kultúrában.

A Középiskolás Program célja, hogy olyan fiatalokat neveljen, akik képesek önállóan gondolkodni, világosan és felelősen megszólalni, miközben szilárd erkölcsi és kulturális alapokra építik döntéseiket. Itt a fejlődés nem pusztán egyéni feladat, hanem közös ügy: egymásra figyelő, egymást formáló, egymás sikereinek örülő közösségben történik.

Milyen diákok jelentkeznek leggyakrabban a programba, és mit tapasztal, mi motiválja őket leginkább?

A KP-ba azok a diákok jelentkeznek, akik kíváncsiak, folyamatosan keresik a lehetőségeket arra, hogy fejlődjenek. Olyan fiatalok, akik a középiskolai tanulmányok mellett vállalják azt a plusz terhelést, ami kiszélesítheti számukra a tudományos és kulturális horizontot, igyekeznek megérteni a világ mélyebb összefüggéseit, és készek munkát fektetni saját képességeik kibontakoztatásába. Tapasztalatom szerint leginkább a közösségben való tanulás vonzza őket: az a közeg, ahol a közös célok, a kihívások és akár a versenyhelyzetek nem egymás legyőzéséről, hanem egymás erősítéséről szólnak. A program olyan teret ad, ahol a teljesítmény és az együttműködés nem ellentétjei egymásnak, hanem egymást kiegészítő értékek.

Milyen konkrét lehetőségeket kapnak a résztvevők – akár szakmai, akár közösségi szempontból?

A tanulók iskolai időn túli foglalkozásokon vehetnek részt hétköznapokon és hétvégén egyaránt. Workshopok, plenáris előadások, tudományos konferenciához hasonló napok, nemzetközi tanulmányutak, nyári és téli táborok és ösztöndíj színesítik a KP-s diákok hétköznapjait. Ezek a lehetőségek azonban nem pusztán programok egymás után, hanem tudatosan felépített alkalmak a szellemi és jellembeli fejlődésre. A diákok megtanulnak kérdezni, érvelni és felelősen gondolkodni, miközben a komolyabb, elmélyült munka iránti igény is megerősödik bennük. A közösségi alkalmak – táborok, közös utazások, beszélgetések – pedig olyan tapasztalatokat adnak, amelyek túlmutatnak az iskolai kereteken: barátságok, példaképek és közös élmények formálják a résztvevőket. A nemzetközi tapasztalatok különösen fontosak, mert segítenek elhelyezni saját kultúránkat a tágabb világban, miközben megerősítik az identitás, a határokon átívelő összetartozástudatát. A program egészének egyik legnagyobb értéke, hogy a diákok nem elszigetelt lehetőségeket kapnak, hanem egy olyan összefüggő utat, amelyben a tudás, a közösség és a személyes felelősségvállalás egymást erősítve van jelen.

Miben fejlődnek leginkább a programban részt vevő diákok? Mi az a plusz, amit az iskola mellett itt kaphatnak meg?

A diákok egyéni mentorálásban részesülnek, amelyek által a pályaválasztási döntésüket tudatosabban hozhatják meg, miközben folyamatosan reflektálnak a saját fejlődésükre. A program legnagyobb hozzáadott értéke azonban abban rejlik, hogy nem csupán információt ad, hanem iránytűt is: segíti a fiatalokat abban, hogy képességeiket, érdeklődésüket és lehetőségeiket egy tágabb életrendbe illesszék. A mentorálás során nemcsak azt tanulják meg, hogy „merre tovább”, hanem azt is, hogy miért érdemes egy adott utat választani, és milyen felelősséggel jár egy döntés.

Jelentős fejlődés tapasztalható az önálló gondolkodásban, a megszólalás bátorságában és minőségében, valamint a kitartásban. A diákok megtanulják, hogy a valódi teljesítmény időt, fegyelmet és következetességet igényel – és hogy a kudarc nem kerülendő, hanem a fejlődés része. Itt nemcsak tudást szereznek, hanem jellemet is formálnak – megtapasztalják, mit jelent felelősen élni a tehetséggel, és hogyan lehet azt mások javára fordítani. (x)

Vigassyné Asztalos Anikó

  • Az MCC Középiskolás Programjának (KP) vezetője.
  • Doktori fokozatát alkalmazott nyelvészetből szerezte, disszertációja középpontjában a diákok tanórai beszédtevékenységének elemzése állt.
  • Tagja a Szemere Gyula anyanyelv-pedagógia kutatócsoportnak.
  • Tapasztalata van az általános iskolai, a középiskolai és az egyetemi oktatásban, valamint a tudományszervezésben és a közösségépítésben is.
  • Szabadidejében szívesen olvas, horgol, fut, kirándul, tájképeket fest, legózik és főz.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 nyár kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

A méltányosság és igazságosság nem lehet algoritmusok függvénye – interjú Somssich Rékával, az ELTE ÁJK dékánjával

Az interjú eredetileg az UNI in&out 2026 kiadványában jelent meg.

Mit tart az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar legfontosabb jellemzőinek? Mik a legnagyobb erősségei, az itteni képzés miben emelkedik ki a többi közül?

A karra jelentkező diákokat modern, innovatív oktatás várja, emellett élő kapcsolatunk van több mint száz partneregyetemmel, ahol a hallgatóink egy vagy akár több félévet eltölthetnek. Fontosnak tartjuk a magas szintű és naprakész tudás átadását és a jogi látásmód, problémamegoldás fejlesztését, így ezek elemeit szintén integráltuk a képzéseinkbe. A lehetőségek kihasználása és az itt megszerzett diploma jó belépő mind a magyar, mind a nemzetközi jogi munkaerőpiacra. A mai felsőoktatási környezetben, amit leginkább a tömegoktatás és az új technológiák integrálásának nehézsége jellemez, valamennyi oktatási intézmény feladata, hogy megfelelő választ adjon ezekre a kihívásokra. Az ELTE ÁJK ennek megfelelően tovább viszi a hagyományokat a tudás átadásában, de mellette innovatív megoldásai vannak az oktatás módszereit tekintve. Ez utóbbi esetén igyekszünk megtalálni azokat az eszközöket és utakat, amelyek a frontális oktatástól elszakadva képesek fejleszteni a hallgatók problémamegoldó képességét, jogi érvelési technikáit, valamint – és ezt tartom az egyik legfontosabb eredményünknek – egyéni tanulási utakat kínálnunk azoknak, akik szeretnének kitörni a tömegoktatás szorításából. Az egyéni oktatói tutorálással egybekötött programoknak nagy sikere van a hallgatók körében, és ebbe az irányba tervezünk továbbhaladni.

A képzés során milyen kapcsolódó gyakorlatot tud biztosítani a kar? Az egyetem a munkaerőpiaci elvárásokat hogyan építi be a képzésekbe?

Számos jogi hivatásrenddel van megállapodásunk a gyakornoki időszak eltöltésére, a tapasztalat azonban az, hogy a legtöbb diák a tanulmányai alatt már maga is eligazodik a jogi piacon, és talál is magának helyet. Az utóbbi évek eredménye, hogy egyre jobban igyekszünk bevonni a munkaerőpiaci szereplőket az oktatási kimenet meghatározásába. Erre elsősorban azért van szükség, hogy tisztában legyünk azzal, melyek azok a soft skillek, amelyeket fejlesztenünk kell, legyen szó prezentációs készségekről vagy digitális kompetenciákról. Vannak már olyan projektjeink, amelyek végén a hallgatói teljesítmény értékelésében részt vesznek a munkaerőpiac képviselői is, ilyen például az inklúziós jogi programunk.

Mennyire fontos ma a nemzetközi tapasztalat a jogi pályán, és milyen lehetőségeket kínál erre az ELTE?

Annak, aki kifejezetten nemzetközi környezetben szeretne dolgozni, természetesen fontos, hogy ismer je és kellő biztonsággal használja a jogi szaknyelvet idegen nyelven is. Kifejezetten egyedi lehetőség a karunkon, hogy a göttingeni, illetve a Paris II. egyetemmel együttműködésben német, valamint francia nyelvű részképzéseket működtetünk, amelyek esetében az azokat elvégzők megkapják e két egyetem diplomáját is. Ami az angol nyelvű kurzusokat illeti, félévente közel hatvan órát kínálunk angol nyelven, amelyeket részben külföldi vendégprofesszorok tartanak, egyes kötelező kurzusok pedig a magyar mellett angolul is választhatók. Büszkék vagyunk arra is, hogy immár három jogi mesterképzésünk érhető el angolul, 2026 szeptemberében pedig reményeink szerint elindul az első angol nyelvű mesterképzésünk nappali tagozaton, amely a jogi ismeretek mellett gazdasági és politikatudományi tudást is kínál majd.

A mesterséges intelligenciát mennyire használják a karon? Van kari szabályzat az alkalmazására vonatkozóan?

Mint mindenhol a tudomány és az oktatás világában, ez nagyon aktuális kérdés nálunk is, ezért intenzíven fejlesztünk egy kari szintű protokollt, amely a mesterséges intelligenciának az oktatásban való alkalmazásával foglalkozik. Ennek véglegesítése előtt a hallgatókat is bevonó, széles körű konzultációt szeretnénk folytatni. Mindemellett jelentős előrelépés, hogy bár jó ideje több oktatónk és PhD-hallgatónk behatóbban foglalkozik a technológiajoggal, az idén ősszel létrehoztuk azt a szervezeti egységet a Közgazdaságtan és Technológiajog Tanszék formájában, amely az erre vonatkozó oktatási és kutatási kezdeményezéseket összefogja. Tiltani semmiképp nem tervezzük, inkább a megfelelő használatára buzdítjuk a hallgatókat. Azt egyáltalán nem gondolom, hogy az MI elvenné a jogászok elől a munkát, inkább csak átalakítja. Eszközként kell rá tekinteni, amelynek a használatát el kell sajátítani, de ami mögött (vagy még inkább felett) mindig ott kell maradnia a humán tényezőnek, a méltányosságnak és igazságosságnak, ami nem lehet algoritmusok függvénye.

Hogyan jellemezné a hallgatói közösségi életet és az oktatók kapcsolatát a tanulókkal? Hogyan tudják a diákok a tanulás mellett valóban átélni az egyetemi életet?

Már több mint egy évtizede nagy sikerrel működik a karunkon az úgy nevezett mentorprogram, amelynek a lényege, hogy az elsőéves hallgatók integrációját oktató- és diák mentorok is segítik, felkészítve őket az egyetemi életformára és oktatás nehézségeire. Felsőbb évfolyamokon a hallgatók már maguk is aktív szereplői és szervezői számos programnak, tudományos diákkörnek, szakkollégiumnak. Nagyon büszkék vagyunk az idén húszéves Perjátszó Körünkre, amely híres pereket visz színpadra és dolgoz fel. Ezekhez a kezdeményezésekhez természetesen szükség van az elkötelezett oktatókra is, de szerencsére belőlük nincs hiány. Az idei tanévtől pedig már hallgatói jólléti tanácsadással foglalkozó kolléga is fogadja a diákok észrevételeit, adott esetben problémáit, és segít nekik ezekre megoldást találni.

Ma a fiataloknak mely készségek el sajátítása a legfontosabb?

Alapvetően nagy szükség van a jó analitikai készségre, legyen szó akár jogi, akár bármilyen más pályáról. A jelenlegi rohanó világban óriási jelentősége van, hogy gyorsan tudjanak reagálni a környezetük változásaira, és a tudásukat mindenkor képesek legyenek adaptálni az aktuális állapotokhoz. Ehhez elengedhetetlen, hogy nyitottak maradjanak: ne csak az új ismeretek, hanem a társadalmi problémák felé is.

Somssich Réka

  • Az ELTE-n folytatott tanulmányokat, előbb jogász, majd francia szakon, doktori fokozatát az ELTE ÁJK Doktori Iskolájában szerezte meg.
  • Habilitációját követően az ELTE ÁJK oktatási és tanulmányi ügyekért felelős dékánhelyettese lett.
  • Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja 2025. július 1. óta.
  • Oktatói pályafutása mellett hazai és nemzetközi tapasztalatot szerzett, leginkább az európai uniós jog területén.
  • Kiemelkedő az uniós jog magyar terminológiájának kialakítása terén végzett munkája, amiért 2017-ben miniszteri kitüntetést kapott.
  • Angolul, franciául és németül felsőfokon beszél, rendszeres vendégelőadó több külföldi egyetemen.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

A fejlődés önmagad megmutatásával kezdődik – diákinterjú Sandu Franciskával, az MCC ARS kiemelt arany minősítésű énekesével

Az interjú eredetileg az UNI in&out 2026 kiadványában jelent meg.

Támogatott tartalom.

Milyen felsőoktatási, illetve karrierutat képzelsz el magadnak, és mit teszel, hogy megvalósíthasd?

Jelenleg tizenegyedik évfolyamba, és érdeklődésemnek megfelelően matematika–informatika tagozatra járok, és a továbbtanulást tekintve is elsősorban reál irányba szeretnék menni. Úgy érzem, hogy ezen a vonalon tudnék stabil, hosszú távú szakmai alapokat teremteni magamnak. Ugyanakkor a művészetek, különösen a zene, nagyon fontos szerepet töltenek be az életemben. Számomra az lenne az ideális, ha a reál területeken szerzett tudás és a művészi önkifejezés hosszú távon kiegészítené egymást. Tanulmányaim mellett minden nap fejlesztem magam technikailag és előadóként is. Elkezdtem saját dalokon is dolgozni, hogy minél inkább megtaláljam a hangomat és a zenei világomat.

Honnan ered a kapcsolódásod a zenéhez? Van, aki vagy ami különösen inspirálóan hat rád?

Az éneklés már óvodáskorom óta jelen van az életemben, de körülbelül három éve kezdtem el komolyabban foglalkozni vele. Mindig is úgy éreztem, hogy ez egy velem született dolog, mintha a zene a természetes közegem lenne, ahol igazán ki tudok teljesedni. Különösen inspiráló számomra Korodi Janka, a Tamási Áron Színház társulatának színésznője. Az ő jelenléte, energiája és művészi kifejezésmódja nagyon mély hatást gyakorol rám. Minden előadás után újra tudatosul bennem, hogy milyen fontos helyet foglal el a zene az életemben, és mennyire szeretnék én is hasonlóan őszinte és hatásos művészi élményt adni. Emellett a motivációm fő forrása az a vágy, hogy valami egyedit teremtsek, olyasmit, ami valóban engem tükröz, és úgy érinti meg az embereket, ahogy csak egy őszinte, személyes hang tud. Ha nehézségekbe ütközöm, mindig ez az érzés visz előre, hogy a zene által valami maradandót és igazán sajátot hozhatok létre.

Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba az MCC Középiskolás Programjával? Mit ad neked a szervezet a tanulmányaidban, hogyan támogatnak a zeneművészeti, énekesi utadon?

Kilencedik osztályos koromban kerültem be az MCC Középiskolás Programjába. Nagyon rövid időn belül rájöttem, hogy ez egy olyan közeg, ahol támogatják a tehetséget és teret adnak az önfejlesztésnek, önkifejezésnek. Az MCC által a tanulmányaimban olyan irányokat erősíthetek – például a kritikai gondolkodást, a közösségi és vezetői készségeket –, amelyek a zenei vonalon is segítenek. A II. MCC ARS művészeti fesztivál szekszárdi döntőjén kiemelt arany minősítést értem el, elnyerve ezzel a fődíjat, amely egy négynapos párizsi tanulmányút volt. Ennek köszönhetően az MCC fellépési lehetőségeket biztosított nekem több rendezvényén is, ami hatalmas lökést adott számomra.

Hogyan éled meg a színpadra kiállást? Milyen tapasztalataid vannak ezen a téren?

A színpadra lépés mindig lámpalázzal jár, de ezt nem negatívumként élem meg, inkább jelzésként, hogy fontos, amit csinálok. Ilyenkor igyekszem teljesen arra összpontosítani, hogy meg tudjam jeleníteni az érzéseimet, és átadjam a dal igazi mondanivalóját. Amikor sikerül kapcsolódni a közönséghez, az egy olyan élmény, amit semmi más nem pótol. Az egyik legnagyobb élményem az volt, amikor az ARS párizsi jutalomútja keretében a Mont martre-on énekelhettem. Az a pillanat a kultúrák találkozásáról és kapcsolódásáról szólt, turisták, helyiek, teljesen ismeretlen emberek hallgattak, és mégis volt bennünk valami közös: a zene. Persze értek negatív tapasztalatok is: nem mindig éreztem a társaságomban a velem egykorúak támogatását, és voltak időszakok, amikor ez elbizonytalanított. Ma már azonban úgy érzem, megtanultam kezelni ezeket a helyzeteket. Kizárom a nem építő jellegű kritikákat, és igyekszem csak azokra a vissza jelzésekre figyelni, amelyek valóban segítenek fejlődni.

A Highlights of Hungary díjátadóján is színpadra álltál. Hogyan jött ez a lehetőség, és mi ként élted meg?

Ez egy váratlan, de óriási megtiszteltetés volt számomra, amit az MCC ARS és a Highlights of Hungary szervezőinek együttműködése tett lehetővé. Olyan emberekkel dolgozhattam, akik a saját művészi vagy tudományos ismereteiket a társadalom javára fordítják. Hatalmas élmény volt olyanokkal fellépni, akiknek az elhivatottsága, szakmai alázata és munkássága példa értékű. Ez a közeg még inkább megerősített abban, hogy szeretnék én is valami maradandót létrehozni. A lehetőséget úgy fogtam fel, mint egy nagyon fontos visszaigazolást arról, hogy érdemes folytatnom azt az utat, amit járok, mert annak valóban van értéke.

Mit tanácsolnál azoknak, akik szeretnék el kezdeni a zenei pályafutásukat, de nem mernek belevágni?

Aki a zenei pályában gondolkodik, mindenképp vágjon bele, még akkor is, ha az első lépés a legnehezebb. Sokan amiatt nem kezdenek el énekelni vagy fellépni, mert félnek a kritikától vagy attól, hogy még nem elég jók. Pedig a fejlődés csak akkor indul el, ha valaki vállalja, hogy megmutatja önmagát. Természetesen akadályok is lesznek, sok gyakorlásra, kitartásra és türelemre van szükség, valamint arra, hogy az ember időnként szembenézzen a saját bizonytalanságaival. Ugyanakkor a jó élmények, a közönség támogatása, az önkifejezés szabadsága, a zene által teremtett kapcsolódás minden nehézséget felülír. A zene olyan élményeket ad, amelyekből rengeteget lehet tanulni és amelyek hosszú távon építenek. Fontos kompetencia a nyitottság, az alázat, az önfegyelem, a kitartás és az, hogy valaki képes legyen folyamatosan fejlődni. A zenei út nem egy gyors sprint, hanem egy hosszú, élményekkel teli folyamat, amelyben minden lépés számít.

Sandu Franciska

  • 17 éves, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium 11. évfolyamos tanulója matematika–informatika tagozaton.
  • Érdeklődési területei közé tartozik a zene, az előadó-művészet és a reáltudományok.
  • Szeret énekelni, foglalkozik dalszövegírással, valamint élete részét képezi a díjugratás és a balett.

(x)

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

„Szeretném azt csinálni, amit igazán kedvelek” – diákinterjú Tari Tiborral, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanulójával

A cikk eredetileg az UNI in&out 2026 kiadványában jelent meg.

Az egyetem előtt mikor döntötted el, hogy merre tanulsz tovább?

Már 14-15 éve, tehát az általános iskolás évek óta része az életemnek az atlétika és úgy általában a sport. Ráadásul a családban is sokan ide, a Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre jártak, az édesapám nővére és a nagybátyám is. Így szinte egyértelmű volt, hogy ezt az irányt választom, és ide jövök továbbtanulni.

Mik a tapasztalataid az egyetemmel?

Vannak kihívások, de szerintem a szak jól felkészít arra, amit később szeretnék csinálni. Sok gazdasági és jogi tárgyunk van, mellette a különböző sportágak ismeretét is megkapjuk. Olyan, mintha részben egy gazdasági iskolába járnánk, csak sportos közegben. A sok elmélet mellé pedig jut egy kis gyakorlat is, ami jólesik. A jogi órák számomra kicsit szárazabbak voltak, ezeket éreztem a legnehezebbnek, de odafigyeléssel és rendszeres munkával ezeket is telje sítettem. A leginkább pedig a sportszakmai órákat szeretem.

Ha rossz napod van, kik segítenek?

Nagyon sok barátom jár ide, és az évek alatt is sok új barátságot kötöttem. Elég bejönni az egyetemre és találkozni velük – azonnal jobb kedvem lesz. Ez egy elég zárt, családias egyetemi közeg, mindenki ismer minden kit. Nagyon jó a hangulat, ami önmagában sokat segít a nehezebb időszakokban.

Hogyan látod a jövődet, a szakmai pályádat?

Egyelőre szeretnék itt maradni a sportmenedzseri mesterszakra. A későbbiekre nézve az a legfontosabb, hogy olyan munkám legyen, amit szeretek, – bár az sem mellékes, hogy meg tudjak élni belőle. Leginkább a sportesemény- és rendezvényszervezés területe vonz. Az egyetemi éveim alatt több lehetőségem is volt ebbe belekóstolni, és nagyon élveztem. Alkalmi jelleggel dolgozom is ezen a területen, sportrendezvénye ken szoktam besegíteni, illetve egy másik cégnél is van néha dolgom. Szerintem egyetem mellett hasznos belekóstolni a munka világába, de ez csak akkor működhet, ha jól osztjuk be az időt.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

„Annak való a pedagóguspálya, aki érzi magában az elhivatottságot” – interjú Gloviczki Zoltánnal, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektorával

A cikk eredetileg az UNI in&out 2026 kiadványában jelent meg.

Sokat találkozik a fiatalabb generációk képviselőivel. Milyennek látja őket, és hogyan lehet őket tanítani?

Amikor arról beszélünk, hogy az alfa meg a béta generáció mennyire más, mint mi, akkor nem mindig vesszük figyelembe a legnagyobb eltérést: ők gyerekek. És az a helyzet, hogy a gyerekek mindig különböztek a felnőttektől. Tehát azért picit érdemes várni ezzel a „nagy generációs robbanás” diagnózissal, amíg idősebbek lesznek, és csak akkor megnézni, hogy mennyire mások, mint mi most – mert olyan nagyon talán nem. Ma már sokat tudunk az agy működéséről és a kognitív pszichológia által ezeknek az érdekes generációknak a tanuláshoz való viszonyáról is. Az pedig igen elgondolkodtató és tanulságos, hogy ezek a gyerekek pontosan ugyanolyan aggyal születnek, mint amilyennel én vagy a dédnagymamám is annak idején, vagy ami még sokkolóbb lehet: amilyennel egy ősember született harmincezer évvel ezelőtt. Az agyunk egy plasztikus teremtés, tehát nagyon hamar alkalmazkodik ahhoz, ami körbeveszi. Egy olyan világban, amikor az alfa és a béta generációt már a babakocsiban is az esetek nagy százalékában a feléjük fordított tablet várja, természetesen más lesz az agy működése, de nem azért, mert más agyuk van, mint nekünk. Ez egyszerre ijesztő és óriási lehetőség, tehát egyáltalán nincs arról szó, hogy teljesen más típusú lényekkel kell dolgoznunk most vagy a jövőben, mint eddig. Az biztos, hogy dráma van körülöttünk, ami egy olyan kulturális paradigmaváltás is, mint amilyen például az írásbeliség megjelenése lehetett. Egyébként az agykutatók szerint az volt az utolsó olyan effektus, ami az agyunk működésére komolyabb hatást gyakorolt.

Mit lehet és kell másképpen csinálni a pedagógusképzésben, mint eddig?

Tudok erről okosakat mondani vagy könyvet írni, de jelenleg inkább csak kérdések vannak. Mert az igazi le maradásunk nem abban rejlik, hogy nem vagyunk képesek lépést tartani ezekkel a most felnövekvő generációkkal, hanem hogy évtizedek óta nem nagyon gondoltuk végig, hogy kell-e egyáltalán bárkivel lépést tartanunk. Tehát amivel most az iskolában küzdünk, ami a pedagógusképzés kínja jelenleg, az sajnos nem a 21. század kérdésköre. Én örülök annak, hogy a mobil telefon, a metaverzum, az online jelenlét, a mesterséges intelligencia, a gyerekek feltűnő sokszínűsége mind-mind olyan jelenség, ami talán végre rákényszerít minket arra, hogy érdemben foglalkozzunk a kérdéssel. Lehet, hogy ugyanazt fogjuk csinálni fizikaórán, lehet, hogy lesz frontális oktatás, lehet, hogy ugyanúgy fog kinézni egy iskola és az osztályterem. El kell, hogy mondjunk valamilyen információt a gyerekeknek ahhoz, hogy azzal utána bármit kezdhessünk és kreatívak lehessünk. Tehát nem arról van szó, hogy mindent máshogy kell csinálni, de az a gesztus mindenképpen nélkülözhetetlen, hogy ránézünk erre a rendszerre, és újragondoljuk, hogy mit is akarunk csinálni vele. Persze még így is vannak hosszú évek, évtizedek vagy évszázadok óta folyó filozófiai viták, és vannak az eszköz használat, a technológia robbanásszerű fejlődéséből eredő hatások.

Hogyan birkóznak meg a helyzettel a pedagógusok, és mit lehet tanítani nekik minderről?

A fő kérdés, hogy ugyanazt kell-e csinálnunk, amit eddig. Az a kény szerképzetünk pedagógusként, hogy lemaradtunk, mert mi mindent kellene használni, és ehhez olyan továbbképzésre is kell menni, ahol digitális eszközökről és IKT-kompetenciákról tanulunk. És technika szempontjából itt egy nagy üzleti csapda is van: a munkaerőpiac egyre pontosabban tudja, hogy mindaz, amit a gépek tudnak, nem azonos azzal, amit a gyerekeknek tanítanunk kell – pontosan azért, mert azt a gépek tudják. Gyakorlatilag 20 éve a munkaerőpiaci felmérések listájában hiába keresünk a szükséges készségek között IKT-kompetenciákat. Olyanokat találunk itt, hogy legyenek képesek az aktív hallgatásra, legyen érzelmi intelligenciájuk, tudjanak bánni az emberekkel vagy legyen kreativitásuk. Pontosan azért, mert ami a technika által megoldható, azt majd a technika meg is fogja oldani – de ezeket nem tudja. És ma már a tanulásról is tudjuk, hogy ez egy interperszonálisan működő dolog. Az idegennyelv-oktatásban például ügyes a mesterséges intelligencia, de anyanyelvükön beszélni nem tudja megtanítani a kisgyerekeket, és még sok minden másra sem.

Mindenhol csak ahhoz tudok visszatérni, hogy előbb a céljainkat kell tisztázni. És ha azt a célt én jobban el tudom érni szoftverrel – és létezik is hozzá program –, akkor ugyanolyan természetes lesz, mint hogy az ember mosógépet használ a mosáshoz. Ami egyébként nem azért van, mert feltalálták a mosógépet és megtetszett nekünk a mosás, hanem mert a technika könnyebbé teszi a folyamatot. De az informatikai eszközök területe az oktatásban jelenleg még fordítva működik. Azt érdemes megnézni, hogy ezer éve mi volt az iskolában, mert ami most van, az a felvilágosodás és a 19. század közepe között alakult ki, és azelőtt 4000 évig teljesen másról szólt az oktatás. Van egy elég jelentős különbség, mégpedig az, hogy mi a célja. Ha először megtanulnánk szépen, nyugodtan írni, olvasni, számolni, és egy harmadikos kisgyereknek nem azt kéne megtanulnia, hogy mi a különbség a felfújt bogyós és a nem felfújt bogyós növény termése között, akkor biztos, hogy többre jutnánk.

Még akkor is, ha a kreativitásnak, de az összes mai fontos készségnek is – a kommunikációnak, az együttműködésnek, a kritikus gondolkodásnak – az egyik legalap vetőbb sajátossága, hogy tudáson alapul: tárgyi tudáson. Szerencsére a gyerekek kíváncsiak, így mihelyst olyan dologgal találkoznak az iskolában, ami érdekli őket, az abban a pillanatban fontos információ lesz számukra és bővíteni fogja a tudásukat. Erre egy kiemelten fontos módszer a pedagógiában a problémaközpontú megközelítés: van egy kérdés, amire választ keresünk, méghozzá közösen. Nem kész válaszokat vágunk hozzá a gyerekekhez, így fokozzuk a kreativitásukat, ami egy pszichológiailag is mérhető dolog.

Az UNI in&out idén nyári kiadványában Veszelszki Ágnes kommunikációkutatóval és nyelvésszel, egyetemi docenssel, az NKE Nemeskürty István Tanárképző Karának dékánjával arról beszélgettünk, hogyan újul meg a pedagógusképzés, amelyen több intézménnyel közösen dolgoznak. Mit lát ebben kiemelkedő eredménynek?

Az egyik nagyon fontos reform, ami ezekben az években zajlik, hogy a leendő tanár nem a pedagógus képzés végén találkozik először gyerekekkel, hanem rögtön az elején. A másik jelentős elem, hogy az elmélet és a gyakorlat egymásra reflektál: látunk valamit az iskolában, megnézzük, hogy miért van úgy. Vagy ha tanultunk valamit, nézzük meg, hogyan működik a gyakorlatban. Az sem elhanyagolható, hogy a tudományegyetemi pedagógus képzésben a 19. századtól kezdve alapvetően nem kimondottan tanárokat képezünk, hanem olyan embereket, akik egy-egy diszciplína területén kimagaslók, és aztán arra építkezve kapnak még valamiféle pedagógiai képesítést is. Ebben mind a szakmai, mind pedig a pedagógiai és a pszichológiai tudás meglehetősen elméleti. Ami most az NKE-n történik, pontosan azért nagyon fontos kísérlet: ott kifejezetten tanárokat képeznek. És ezen dolgozunk mi is az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán.

És hogy oktatják az ide érkezőket? Mit tanulnak az Aporon végzett pedagógusok?

Bármennyire is imponálónak tűnne, hogy intézményünket egyetemnek hívjam, ragaszkodom ahhoz, hogy ez egy pedagógusképző főiskola. És nem is szeretném, ha más lenne, mivel egyrészt ez az utolsó ilyen az országban, másrészt alapvetően mi pedagógusokat szeretnénk képezni. Egy nagyon kicsi iskola vagyunk, és ez nagyon nagy lehetőségeket biztosít. Mivel kifejezetten családias jellegű a közeg, így valóban személyes figyelmet tudunk biztosítani szinte minden hallgatónk számára, valamint mi magunk is gyakran kísérletezhetünk. Számos olyan köznevelési innovációt vagy esetleg felsőoktatás-pedagógiai újítást tudunk kipróbálni, ami egy nagyobb struktúrában nehézkesen menne. Ilyen például, hogy más módszerrel viszünk végig egy szigorlatot, ami elsőre könnyebbnek tűnhet: egy valós gyakorlatot kell eljátszani, és nem a tananyagot felmondani. Valójában ez nehezebb, mint gondolnánk, azonban jobban tükrözi a vizsgázók gyakorlati tudását és felkészültségét.

Kinek való ténylegesen a pedagóguspálya? Milyennek látja az erre készülő fiatalokat?

Ha valaki érzi magában az elhivatottságot, akkor reméljük, hogy jeles érdemjegyekkel is ide fog jelentkezni most, hogy az életpálya kiszámíthatóbb. Alapvetően azt gondolom, hogy annak való, aki el tudja képzelni magát pedagógusként: minden felmérésben az szerepel az első helyen, hogy „szeretem a gyerekeket, van bennem egy küldetéstudat”. Szerencsére nagyjából kétszer annyian jönnek most pedagógusnak, mint 20–25 évvel ezelőtt. Nagyon hamar kinyílik a szemük és az érdeklődésük is az új oktatási–nevelési problémákra, erős a kíváncsiságuk, hogy mit lehet kezdeni bizonyos helyzetekkel. És nagyon reflektívek a saját fiatalságukra is.

Említette korábban, hogy a főiskola családias hangulatú. Nagyjából hány diákjuk van?

A teljes hallgatói létszám 1300–1400 fő között van, de a jelentős részük levelezős képzésben folytat tanulmányokat. Alapvetően regionális felvevőpiacú intézmény vagyunk, egyházi fenntartásban, de ettől függetlenül nem kizárólag katolikus fiatalok jönnek hozzánk. Mégis van egy olyan rendezettséget tükröző hangulata és vonzereje az intézménynek, ami szerethetőbbé is tesz minket.

Gloviczki Zoltán

  • Nős, öt gyermek édesapja.
  • Az ELTE BTK latin és ógörög nyelv és irodalom szakán végzett 1991-ben, egy évvel később levéltárosi diplomát is szerzett ugyanott.
  • PhD-disszertációját az ELTE Nyelvtudományi Doktori Iskolájában védte meg 2006 ban nyelvtudományok/ókortudomány területén.
  • 20 év köznevelési tanári gyakorlat mellett a PPKE BTK tanszék-, majd intézetvezető je volt, később pedig dékánhelyettese.
  • 2010 és 2013 között köznevelésért felelős helyettes államtitkárként tevékenyke dett, majd 2017 és 2020 között az Oktatási Hivatal elnöke volt.
  • 2020-tól az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora.
  • 2013 és 2017 között, valamint 2020-tól a Magyar Rektori Konferencia Pedagógus képzési Bizottságának elnöke.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

„A változó környezetben kell folyamatosan megújulnunk” – interjú Kapusi Kálmánnal, a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének igazgatójával

A cikk eredetileg az UNI in&out 2026 kiadványában jelent meg.

Miket tart a DE Könnyűzenei Intézet legnagyobb erősségeinek?

Legfontosabb jellemzőnk, hogy a könnyűzene iránt érdeklődő, zenei tapasztalatot szerzett hallgatókat egy egyedülálló, egyetemi szinten működő intézményben tudjuk oktatni a könnyűzenei műfajokban leggyakrabban használt hangszereken való játékra és az éneklésre. Ezenkívül bevezetjük őket a könnyűzenei zenekari játék és a stúdiótechnika világába. Magyarország egyik vezető egyetemének a része vagyunk, amely garantálja a hosszú távú működésünket és biztosítja a legmodernebb eszközök használatának lehetőségét, illetve hogy a diákok a legfelkészültebb oktatókkal találkozhassanak. A Debreceni Egyetem minden lehetséges erőforrásával azon dolgozik, hogy a könnyűzenei képzés erősödjön. Ezt szolgálja a közeljövőben megépülő Sport és Zene Társadalmi Innovációs Központ.

Milyen perspektívát kínálnak az ide érkezőknek? Mit gondol ennek a képzési területnek a jövőjéről?

Ma már nem elég, ha valaki jól gitározik vagy jól énekel. Rengeteg olyan tényező van, amellyel minden előadónak tisztában kell lennie, ha szeretne valamint elérni ezen a területen. Erre a pályára készít fel a kortárs könnyű- zene alapképzés, ahol a hallgatók egy olyan komplex tudáscsomagot kapnak, amelyet csak egy egyetemi képzés keretén belül lehet elsajátítani. A könnyűzene is egy szakma, amit lehet jól és rosszul művelni. Nem elég az alaptehetség, sok apró tudáselem van, amely ahhoz szükséges, hogy elindulhasson egy professzionális zenészkarrier. Az intézet oktatóinak a feladata, hogy minden fiatalban megtalálják a tehetséget, és ezekből az apró elemekből együtt építsék fel egyénre szabottan minden hallgató számára ezt a tudáscsomagot.

Mi az a legfontosabb képesség, amit egy fiatalnak ma el kell sajátítania, akár zenei előadóként, akár más területen szeretne érvényesülni?

Szerintem ma a legfontosabb képesség az alkalmazkodás és az önálló tanulás. Olyan gyorsan változik körülöttünk a világ – legyen szó a zeneiparról, a technológiáról vagy bármilyen szakmáról –, hogy az tud igazán érvényesülni, aki folyamatosan képes új dolgokat megtanulni és rugalmasan reagálni a változásokra. Ez nemcsak technikai tudást jelent, hanem azt is, hogy nyitottak vagyunk az új megközelítésekre, merünk kísérletezni és képesek vagyunk újraértelmezni magunkat. Ma már nem elég egy területen jónak lenni: fontos, hogy gyorsan, önállóan fejlődjünk és bátran alkalmazkodjunk a megváltozott körülményekhez.

Mennyire fontos a nemzetközi tapasztalat a könnyűzenei előadói pályán, és milyen lehetőségeket kínál erre a Debreceni Egyetem?

A Könnyűzenei Intézetnek van angol nyelvű képzése, rendszeres az érdeklődés külföldről, van is angol nyelven tanuló hallgatónk. Arra is van lehetőségünk, hogy partnerintézményekkel, cserediák-kapcsolatok révén lehetőséget biztosítsunk a tanulóinknak a külföldi képzésekben való részvételre. Jelenleg is van olyan énekes diákunk, aki Magyarországról elsőként vesz részt ilyen tanulmányi úton a Loyola University New Orleans egyetemen, amely kulturális sokszínűségével és magas színvonalú oktatásával kiemelkedik a művészeti egyetemek közül. Egy másik énekes hallgatónk nemrég jutott be a Tour Music Fest San Marinó-i elődöntőjébe. Ez egy európai szintű verseny, amelynek a két fordulóján már sikeresen túljutott.

Számos országban lépett fel szólista ként és különböző együttesek tagja ként, illetve tartott mesterkurzusokat külföldön. Ezeket a nemzetközi tapasztalatait hogyan tudja hasznosítani Magyarországon – gondolva itt elsősorban az intézetigazgatói tevékenységére?

Amikor külföldön játszik vagy oktat az ember, sokszor rácsodálkozik arra, hogy mi ezt vagy azt miért nem így csináljuk. Úgy gondolom, hogy ezek a külföldi tapasztalatok segítenek abban, hogy sokkal nyitottabban közelítsek bizonyos dolgok felé, hiszen nem biztos, hogy a jól bevált régebbi, tradicionálisnak gondolt modellek a mai felgyorsult világban is életképesek. Az intézet megjelenése, a hallgatók elvárásai, az oktatási anyag sem úgy néz már ki, mint amikor elindultunk. A környezetünk gyorsan változik, és nekünk ebben kell folyamatosan megújulnunk.

Hogyan jellemezné a hallgatói közösségi életet és az oktatók kapcsolatát a tanulókkal? A diákok a tanulás mellett hogyan tudják átélni az egyetemi életet?

Egy előadóművész képzése nem hasonlítható más egyetemi képzéshez, itt nagyrészt egyéni vagy kiscsoportos órák vannak. A hallgatói létszámból is adódóan az oktatók mindenkit név szerint ismernek, és a fő tárgyak tanárai egyfajta mentorként kísérik végig a hallgatók útját a tanulmányaik alatt. Az is gyakran előfordul, hogy közösen lépnek fel egy-egy produkcióban, ezzel is felkészítve őket a nagybetűs életre. A Debreceni Egyetemen a diákokat rengeteg közösségi program várja és nagyon sok szórakozási lehetőség közül választhatnak. A klasszikus egyetemi buliknak a Lovarda, a Kazánház és a Klinika klub ad otthont, ahol rendszeres koncertek, tematikus estek és közösségi programok zajlanak. A kultúra iránt érdeklődőknek ott vannak a kiállítások, a színházi és zenei programok, amelyeket az egyetem több helyszínen is kínál. A sportolni vágyók a modern UniFit edzőtermet, a DEAC sportegyesületet vagy a különböző egyetemi sportpályákat használhatják. A Nagyerdő és a Botanikus kert pedig kiváló hely a pihenésre és kikapcsolódásra. Emellett a diákszervezetek és a kollégiumok saját programokat, közösségi eseményeket és kirándulásokat is szerveznek, így mindenki megtalálja a számára megfelelő kikapcsolódási formát.

A kutatási területe az alapfokú művészetoktatásban tanuló hátrányos helyzetű diákok lemorzsolódásának a vizsgálata. Mi okozza ezt? Hogyan segíthet nekik egy mentor tanár?

A gyerekek motivációja sokszor azért csökken, mert nem kapnak elegendő sikerélményt, vagy túl nagy rajtuk a megfelelési kényszer. Emellett a családi háttér is meghatározó: ha nincs meg a gyakorláshoz szükséges idő, anyagi vagy érzelmi támogatás, könnyen háttérbe szorul a művészeti tanulás. Nagyon sok múlik a pedagógiai környezeten is: a módszerek frissessége, a tanár–diák kapcsolat minősége és az, hogy a gyermek kap-e valódi figyelmet és élmény szerű visszajelzéseket. És persze ott vannak a pszichológiai terhek is – az önbizalomhiány, a kudarctól való félelem, a túlterheltség. Összességében tehát nem egyetlen okról beszélünk, hanem arról, hogy a motiváció, a családi háttér, az intézményi feltételek és a gyermek lelki állapota mennyire támogatja vagy akadályozza egymást a hosszú távú kitartásban. A mentortanár kulcsszerepet játszik abban, hogy a tanuló motivált maradjon és sikerélményekhez jusson. Figyeli az egyéni fejlődését, érzelmi és gyakorlati támogatást nyújt, segít kezelni a frusztrációt és az önbizalomhiányt. Emellett közvetít a pedagógusok és a család között, koordinálja a tanuló programját, valamint olyan lehetőségeket biztosít, amelyek élményszerűvé és hasznos kihívássá teszik a művészeti tanulást. Így a gyermeket nem csak technikailag fejlesztik, ami jelentősen csökkenti a lemorzsolódás kockázatát. Külföldön is gyakori a lemorzsolódás az alapfokú művészetoktatásban, különösen a zenei képzésben. Kutatások szerint mindez csökkenthető, ha a tanulás élményszerű, diákközpontú, erősíti a gyermek autonómiáját és kompetenciaérzetét.

Mi az a gondolat vagy érték, amit ma is a legfontosabbnak tart átadni a diákoknak?

A hitelesség minden körülmények között. A technika megtanulható, a trendek jönnek-mennek, de az, ahogyan a zenéhez kapcsolódsz, egyedül a tiéd. Azt szeretném, ha megtanulnák bátor szívvel vállalni a saját hangjukat, játékukat, mert a művészet akkor ér célt, amikor hiteles és őszinte. A közönség legmélyebb rétegeit nem a tökéletesség, hanem a valódiság érinti meg.

Kapusi Kálmán

  • 2018 júliusa óta a Debreceni Egyetem Vonós tanszékének vezetője és a művész MA-képzések szakfelelő 2021-ben lett a Könnyűzenei Intézet igazgatója.
  • A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében először gordonkatanár, majd szolfézstanár diplomát szerzett. 2000-2001-ben Grazban folytatott nagy bőgő tanulmányokat
  • Doktori fokozatát 2009-ben a Pozsonyi Zeneakadémián szerezte.
  • Kutatási területe az alap fokú művészetoktatásban tanuló hátrányos helyzetű diákok lemorzsolódásának a vizsgálata. Mentor tanárként is dolgozik.
  • Szólistaként és különböző együttesek tagjaként fellépett számos helyen, Spanyolországtól kezdve Lengyelországon és Szlovákián át egészen Izraelig és Kínáig.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

„Pszichológusként a tajvani őslakosoktól is sokat tanultam” – interjú Antonia Bai pszichológussal és vállalkozóval

A cikk eredetileg az UNI in&out 2026 kiadványában jelent meg.

Hogyan sikerült elérned, hogy megkapd a Nemzeti Tajvani Egyetem Kiváló Diák díját, amelyet abban az évben mindössze tíz hallgató nyert el mintegy tízezer közül, és te voltál az egyetlen külföldi díjazott?

Mindkét nagyapám orvos volt, de akkorra már csak az egyikük élt. Ő a család többi tagjával együtt beszélt le arról, hogy az orvosi felé induljak. Hosszas családi beszélgetések után beláttam, hogy engem sokkal inkább az emberi lélek működése vonz, így az utolsó pillanatban a pszichológia felé fordultam. Ma már tudom, hogy ez volt a legjobb döntés, amit akkor meghozhattam. A Babeş–Bolyai Egyetem évei alatt egyre erősebben éreztem, hogy vonz a külföldi tanulmányok gondolata. Így kerültem más egyetemi társaimmal együtt egy ösztöndíjas nyelvprogramba Kínába, ahol egy évet éltem, és naponta 8-10 órát a kínait tanultam. Nem volt egyszerű időszak, de rengeteget tanultam, nemcsak a nyelvet, hanem a kultúrát is, olyan dolgokat, amelyeket könyvből nem lehet elsajátítani. Sokat hallottam a Nemzeti Tajvani Egyetem kiváló oktatási stílusáról és az elérhető ösztöndíjakról, így ez lett a cél, és a nyelvvizsgáknak, valamint a kiváló értékeléseknek köszönhetően elsőként vettek fel ösztöndíjjal a Nemzeti Tajvani Egyetemre. Ez hatalmas ugrás volt: bekerültem egy olyan felsőoktatási intézménybe, amelyet a világ 63. legjobbjaként tartanak számon. Végül, mivel mindig is szenvedéllyel tanultam, annyira jól sikerült elsajátítanom a kínai nyelvet, hogy gyakran tolmácsoltam minisztériumoknak. Ráadásul egy olyan világba csöppentem, amelynek két, egymástól teljesen eltérő arca van: az egyik oldalon a futurisztikus, technológiailag fejlett ázsiai nagyvárosok világa, a másikon pedig a visszahúzódó őslakos közösségek, amelyek ma is őrzik több ezeréves hagyományaikat. Egy fizetett egyetemi programnak köszönhetően később lehetőségem nyílt közel kerülni hozzájuk – már nemcsak mint érdeklődő turista, hanem mint szociálpszichológus-kutató. Végül ez a tapasztalat lett a Tajvanon töltött évek egyik legemlékezetesebb része.

Miért látták úgy a program szervezői, hogy külföldiként te vagy a megfelelő a tajvani őslakos közösségek mobilitásának és rezilienciájának kutatására?

A program szervezői úgy vélték, hogy külföldiként egyfajta hidat képezhetek a különböző nézőpontok között: könnyebben tudtam kapcsolatot teremteni mind az őslakos közösségek tagjaival, mind a helyi résztvevőkkel. Az őslakosok felém tanúsított nyitottsága és befogadása lehetővé tette, hogy beleolvadjak a közösség életébe, és hogy kölcsönösen tanuljunk egy mástól a kultúráinkról, a kitartásról és a rezilienciáról. Ez az élmény számomra annak is a bizonyítéka lett, hogy másnak lenni nem mindig hátrány, néha éppen ez ad lehetőséget arra, hogy kapcsolatot építsünk különböző világok között, és valami egészen újat csináljunk.

Ott kint sportpszichológusként is dolgoztál. Hogyan kell ezt elképzelni, mi volt a munka fókuszában?

Először egy sportpszichológus szupervizor mellett dolgoztam különböző programokban és egyetemi asszisztensként. Később önállósodtam, és saját pszichológiai programokat építettem fel különböző csapatok számára. Eljutottam a nemzeti íjász- és az úszóválogatotthoz is. Az egyik diákom és két edző, akikkel dolgoztam, később kijutott a londoni olimpiára, több tanítványom pedig országos bajnok lett, ami hatalmas szakmai és emberi élmény volt számomra.

Mi hozott haza, és miért pont az ingatlanpiaccal kezdtél el foglalkozni?

Már csaknem tíz év telt el, mire haza tértem. Egyrészt a család is hívott haza, másrészt felmerült, hogy az ingatlan- árak hamarosan elszabadulnak, ezért szerették volna, ha segítek egy új lakás vásárlásában. Az egész család egyetlen ingatlanba fektetett, így a siker vagy a kudarc gyakorlatilag teljes mértékben rajtam múlt – hatalmas volt a nyomás. Éppen ezért a piac feltérképezését nagyon komolyan vettem, és utólag látom, hogy ez a hozzáállás vált az egyik legfontosabb tanulási folyamatommá. Ahogy egyre jobban elmélyedtem ezen a területen, és láttam, hogyan épül fel az ingatlanpiac, valamint hogyan dolgoznak az ingatlanosok, megszületett bennem a gondolat, hogy érdemes hosszabb távon is ezen a területen maradni. Ma számomra két iparág tűnik különösen izgalmasnak és jövedelmezőnek: az egyik a mesterséges intelligencia, a másik az ingatlanpiac.

Hogyan fonódik össze a pszichológia finom érzékenysége az ingatlanok és a ruhatervezés világával?

Magamat igazán vállalkozó szellemű pszichológusnak írnám le. Ha valaki belevág egy vállalkozás vezetésébe, rengeteg hasznát veheti a pszichológiának, hiszen a munka középpontjában mindig az ember áll, legyen szó tárgyalásról, döntéshozatalról vagy csapatmunkáról. Az ingatlanpiacon éppúgy, mint a divat területén, különösen fontos a finom emberismeret: érezni, mikor mire érdemes felhívni a figyelmet, hogyan lehet a legjobban ráhangolódni egy leendő vásárlóra és meddig érdemes elmenni egy alku során. Ahhoz, hogy valaki valóban jó értékesítővé vagy vezetővé váljon, elengedhetetlen a pszichológiai érzék. A pszichológusi tevékenységem az elmúlt években egyre több különböző élethelyzetet és történetet hozott elém, a vállalati stressztől és a nárcisztikus kapcsolatoktól kezdve egészen a serdülőkori útkeresésig vagy az élsportolók mentális kihívásáig. Ezekből a tapasztalatokból született meg a gondolat, hogy elindítsam a blogomat is – egy olyan ki egészítő felületet, ahol új megvilágításban írok azokról a témákról, amelyekkel a klienseimmel folytatott munkában is gyakran találkozom.

Hogy látod a nemzedékek közötti különbségeket? A mai fiatalok mennyire mások, mint akár csak egy generációval korábban?

Nem szeretem túlságosan szétválasztani az embereket aszerint, hogy melyik nemzedékhez tartoznak, inkább az egységet keresem. Természetesen minden generáció egy kicsit más, de éppen ez adja az értékét. Néha előfordul, hogy ha elakadok valamiben, egy fiatalabb családtagom odajön, és pillanatok alatt, néhány gombnyomással megmutatja, hogyan lehet megoldani azt, ami nekem addig nem ment Az idősebbek viszont a tapasztalat és a bölcsesség hordozói: ők őrzik azt a tudást, ami segít felismerni a mintákat, mielőtt fájdalommá vagy szenvedéssé válnának. Ha a különböző generációk egymásra hangolódnak és egymástól tanulnak, abból valódi növekedés születik – a családban és a társadalomban egyaránt.

Mit tanácsolnál a jövő pszichológusainak, vagyis azoknak a diákoknak, akik erre a pályára vágynak?

Talán azt, hogy minél hamarabb és minél magabiztosabban tanuljanak meg angolul. Ez tényleg kulcsfontosságú, mert így tudnak hozzáférni a legfrissebb tudományos eredményekhez, hallgatni inspiráló előadásokat és olvasni olyan kutatásokat, amelyekből rengeteget lehet tanulni. Az angol nyelv ma már nemcsak egy plusztudás, hanem eszköz arra, hogy a világ bármelyik részéről elérhetővé váljon a tudás.

Kell-e tartani attól, hogy a pszichólógusokat leváltják az MI-megoldások?

Úgy gondolom, hogy most egy nagy átalakulás küszöbén állunk, hasonló an ahhoz, amikor megjelent az első személyi számítógép vagy az internet. Nyilván vannak munkahelyek, amelyeket a mesterséges intelligencia már most is átalakít. Ázsiában például láttam olyan éttermeket, ahol már robotok hozták ki a tálcákat az asztalokhoz, így jóval kevesebb felszolgálóra volt szükség – ők inkább a lepakolást és a logisztikát segítették. Ami a pszichológiát illeti, az MI sok mindenre képes: empatikus válaszokat adhat és sokszor hasznos tanácsokat is. Viszont a térben megélt emberi jelenlétet nem tudja pótolni. Nem képes érzelmi válaszokat megélni, és bár rengeteg információja van, a válaszai nem élettapasztalatból, hanem kognitív adatokból születnek. Az idei lisszaboni AI Web Summiton is szólt néhány előadás erről: bár a mesterséges intelligencia már rend kívül fejlett, még mindig nem tudjuk, hogyan adhatnánk neki valódi érzelmeket vagy hogyan taníthatnánk meg rezonálni egy másik emberrel. Ez továbbra is az egyik legnagyobb kihívás, és éppen ez teszi különlegessé és pótolhatatlanná az emberi mivoltunkat.

Hogyan látod, miként lehet megőriz ni az emberi jelenlétet a technológia rohamos fejlődése mellett?

Minden technológia lehet jó is, és rossz is, attól függ, hogyan használjuk. A telefon is lehet ártalmas, ha valaki folyamatosan a telefonjába merül, és a függőjévé válik. De lehet tudatos eszköz is, ahogy a dalai láma példája mutatja: ő beállított rajta egy emlékeztetőt, amely minden órában a boldogságra és a hálára emlékezteti. Ehhez hasonlóan az MI is csak egy eszköz, és nemcsak nekünk, pszichológusoknak, hanem mindannyiunknak érdemes megtanulnunk jól használni. Ha tudatosan integráljuk, rengeteget könnyíthet a munkánkon automatizálhatja a rutinfeladatokat, és teret adhat annak, ami igazán emberi bennünk: a kreativitásnak, az empátiának és a személyes kapcsolódásnak.

Miben érzed leginkább, hogy a külföldön szerzett tapasztalataid formálták a látásmódodat akár a pszichológusi munkádban, akár az életed más területein?

Amikor valaki hozzám fordul, az élethelyzetét mindig négy különböző szemszögből igyekszem átlátni.

  1. Az európai szemlélet A hagyományos, európai pszichológiai irányt a Babeş–Bolyai Egyete men sajátítottam el, ez az a szemlélet, amellyel Európában a legtöbben dolgozunk. Stabil, rendszerezett és racionális alapot ad a pszichológusi munkához.
  2. Az amerikai szemlélet A Tajvani Egyetemen folytatott tanulmányaim során irányadó volt az amerikai pszichológia. Ennek köszönhetően figyelemmel kísérem a legfrissebb tudományos és kísérleti eredményeket, hogy pontos kérdéseket tegyek fel, jó válaszokat adjak és időben felismerjek egy-egy összefüggést vagy tünetegyüttest.
  3. Az ázsiai szemlélet A Tajvani Egyetemen tanulmányaim részeként megismerkedtem az ázsiai pszichológiai gondolkodással, amely olyan fogalmakat helyez középpontba, mint a meditáció, a figyelem, a fókusz vagy a hála. Ezeket elméleti keretként, majd gyakorlatban (elvonulásokon) tanultam, de mély benyomást tettek rám, és ma is fontos részei a szemléletemnek.
  4. Az őslakos látásmód Az őslakos közösségek nemcsak túlélnek a természetben, hanem egy olyan érzékenységgel kapcsolódnak hozzá, amit mi, modern emberek sokszor már elfelejtettünk. Ők másképpen figyelnek, látnak és érzékelnek, más szinten figyelik a világot, és ez a fajta érzékenység segít abban, hogy tudatosabban éljünk.

Ezt a négy szemléletet nemcsak a munkámban, hanem a magán- életemben is alkalmazom. Nagyon hasznosnak bizonyulnak, mert egy statikus, elakadt helyzetet is gyorsan mozgásba tudnak hozni – valame lyik nézőpont vagy a kombinációjuk mindig segít, és ilyenkor a változás szinte azonnal elindul.

Antonia Bai

  • 40 éves.
  • Pszichológus, blogger és vállalkozó. Saját pszichológiai praxist vezet, blogjában a modern mentális egészség és a kultúrák közti élet témáiról ír. Olyan globális lelkületű em berekkel dolgozik, akik az egyensúlyt keresik. Emellett egy divatmárkát irányít és projektalapú ingatlanfejlesztésekkel foglalkozik.
  • A kolozsvári Babeş–-Bolyai Egyetem pszichológia szakán végzett 2009-ben. Kolozsvárt követően Ázsiában élt közel 10 évig, többek közt Kínában, Japánban és Tajvanon. Kínában 2009–2010 között járt a Csangcsun Egyetemre, majd 2011 és 2014 között a Nemzeti Tajvani Egyetemen szerezte a mesterdiplomáját szociálpszichológia szakon. Itt nyerte el a Kiváló Diák Díjat 2013-ban. Sportpszichológusként a tajvani nemzeti íjászcsapattal és a Nemzeti Úszómentő Szövetséggel is együtt dolgozott.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!