interjúk – Diplomátszerzek

Jövőkészségek az UNIside legfrissebb kiadványában

UNI in&out 2026 nyár című bookazin megjelenése alkalmából május 14-én az UNIside megtartotta első lapszámbemutató eseményét, partnereikkel, szakmai közösségükkel. A rendezvény konferansziéja Szabó Sipos Barnabás volt, a délelőtt során pedig Pintér Lívia, az UNIside alapítója, Guld Ádám médiakutató és Nagy Zoltán rangsorszekértő tartott előadást. A rendezvényen egy izgalmas kerekasztal-beszélgetésben is része volt a jelenlévőknek, ahol Guld Ádám, Filó Angéla Katalin AI-mentor, valamint Zsuffa Ákos, a Felnőttképzők Szövetségének elnöke osztották meg gondolataikat az oktatás, a mesterséges intelligencia és a pályaválasztás aktuális kérdéseiről.

A közönséget is bevonó beszélgetés egyik központi témája a mesterséges intelligencia általános iskolai használata, az oktatási rendszer eddig alkalmazkodási nehézségei és az új helyzethez való alkalmazkodás lehetséges megoldásai voltak. A beszélgetőpartnerek szerint a legnagyobb kihívás az, ha a mesterséges intelligencia használat mellett hiányzik az a stabil tudásbázis, amelyre a kritikai gondolkodás épülhetne. Bár az oktatásnak nem tiltania kellene az új technológiákat, hanem olyan módszertanokat szükséges kialakítania, amelyek a gyakorlati problémamegoldást, az együttműködést és a kreatív gondolkodást helyezik előtérbe, ennek felépítése továbbra is kihívásként jelenik meg az oktatásban. Svédországban és egyes ázsiai országokban is visszarendeződés van a digitális oktatás felől a könyvalapú tanulás felé. Jó példaként említették a beszélgetőpartnerek azokat az egyetemi vizsgamódszereket, ahol a hallgatóknak valós helyzetekben, gyakorlati feladatokon keresztül kell bizonyítaniuk tudásukat, ugyanakkor a hagyományos, papíralapú és szóbeli számonkérés is releváns megoldásként volt jelen a beszélgetésben.

A jövő munkaerőpiacát is jelentősen átalakítja az MI. Egyre több rutinszerű, adminisztratív vagy junior pozíció válhat automatizálhatóvá, miközben felértékelődnek azok a készségek, amelyekben az ember továbbra is erősebb: a kreativitás, az alkalmazkodóképesség, az önálló gondolkodás és a kommunikáció. Több példa is elhangzott arra, hogy vállalatok már most jelentős létszámcsökkentést hajtanak végre a hatékonyságnövelő technológiák miatt. A beszélgetők hangsúlyozták: az MI-t nem ellenségként, hanem olyan eszközként érdemes kezelni, amely megfelelő használat mellett támogatni tudja az egyéni fejlődést és a munkavégzést.

A kerekasztal végén a résztvevők a motiváció és az önismeret fontosságát emelték ki. Szerintük a fiatalok egyik legnagyobb kihívása ma az, hogy megtalálják saját útjukat egy gyorsan változó világban. Az is kérdés, és a jövő munkaerőpiaca miatt kulcskérdés, hogy higgyünk abban, hogy mindenkiben van olyan képesség vagy tehetség, amelyre hosszú távon építeni lehet. A jövő kulcsa így nem csupán a technológiai tudásban rejlik, hanem abban is, hogy az egyének képesek legyenek alkalmazkodni, kíváncsiak maradni és folyamatosan fejleszteni önmagukat. Erre fókuszál az UNIside Glow up!-programja is, amely a diákok önismeretével és pályamotivációjával foglalkozik. A program működésével, céljaival május 30-án egy egész napos esemény keretein belül ismerkedhetnek meg a résztvevők. Jegyvásárlás az alábbi oldalon lehetséges.

Az UNIside rangsorszakértője, Nagy Zoltán részletesen beszélt a kiválósági rangsorok szerepéről, az indikátorok használatakor döntésként megjelenő változókról és ismertette az UNI in&out kiadványok rangsorainak kiemelt jelentőségű aspektusait is.

Nagy Zoltán, az UNIside rangsorszakértője

Rangsorok

A kiadvány ezúttal a mind a tizenhárom képzési terület legnépszerűbb szakjainak rangsorait mutatta be, friss adatokkal segítve a diákok pályaorientációját, szak- és intézményválasztását.

Az összesített pontszámok és szakos rangsorok alapján az orvos- és egészségtudomány terület legnépszerűbb szakjainak rangsorát rendre a Semmelweis Egyetem valamely kara nyerte meg, például az általános orvos szakon az SE-ÁOK, holtversenyben az SZTE-SZAOK-val. Ha a műszaki képzési terület legnépszerűbb szakjait nézzük, ott elsősorban a BME jeleskedik: mind a gépészmérnöki (BME-GPK), mind pedig az építészmérnöki (BME- ÉPK) szakokon az élen áll. Az informatika képzési terület megnépszerűbb, mérnökinformatikus szakos rangsorában a BME-VIK és az ÓE-NIK (82,3) osztozik az első helyen. A gazdaságtudományok legnépszerűbb szakjai közül a gazdálkodás és menedzsment és a nemzetközi gazdálkodás szakok abszolút győztese a Corvinus (81,8), míg a kereskedelem és marketing szakon az ELTE-GTK áll az élen. A jogi képzési terület legnépszerűbb szakjainak rangsorait az ELTE-ÁJK, a PPKE-ÁJK és az SZTE-ÁJK vezeti. A bölcsészettudomány képzési terület legnépszerűbb szakjainak rangsorait az ELTE-PPK (pszichológia), az ME-BTK (anglisztika) és a KRE-BTK (keleti nyelvek és kultúrák) vezetik.

A frissdiplomások kezdőbére jelentős szórást mutat a különböző képzési területeken végzettek között: míg az informatikai, katonai és műszaki képzési területeken a milliós határt súrolják akár már a kezdő átlagbérek is, a pedagógusképzés képzési területen elhelyezkedők, vagy a bölcsész, akár agrár végzettségűek ettől az összegtől elmaradnak.

Jövőkészségek az MI korában

A mesterséges intelligencia térnyerése nem önmagában technológiai kérdés, hanem sokkal inkább az emberi alkalmazkodás és tudás minőségéről szól – olvasható a lap több interjújában is. Guld Ádám médiaszakértő szerint a digitális korszakban míg az információ elérhetősége egyre nő, a feldolgozása felszínesebbé válik, ezért felértékelődik a kritikai gondolkodás, az értő olvasás, az önálló szövegalkotási- és a kommunikációs készségek. Emellett fontosnak tartja az önismeretet, a koncentrációt és az emberi kapcsolatok tudatos megőrzését és a tudatosabb technológiahasználat gyakorlatát.

Guld Ádám, Zsuffa Ákos, Filó Angéla és Pintér Lívia

Aczél Petra kommunikációkutató a vele készített interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben nem a technológia képességei, hanem az emberi alkalmazkodókészség kap kulcsszerepet. Szerinte a munkaerőpiacon a kíváncsiság, a bátorság, az összefüggésekben való gondolkodás és az autonómia válik kulcsértékké, miközben a rutinfeladatokat egyre inkább gépek veszik át. Ezért az oktatásnak is el kell mozdulnia az emberi készségek – például az együttműködés, a nyilvános megszólalások és a felelősségteljes döntéshozatal – fejlesztése felé, hiszen a jövő munkaerőpiacát a mesterséges intelligenciával együtt élve kell alakítanunk a jövőben és nekünk embereknek kell azt meghatározni, hogyan élünk a lehetőségeivel.

A BGE rektora szerint az MI térnyerése miatt a fiataloknak az elmélyült tudás, az önálló problémamegoldás és a komplex gondolkodás lesz az igazi versenyelőnyük. Andor György úgy véli, csak azok tudnak okosabbak maradni a gépeknél, akik képesek rutinszerű segítség nélkül is gondolkodni, és a technológiát tudatosan használni. Emellett a nyelvtudás, a nemzetközi tapasztalat és a gyakorlati készségek is egyre fontosabbá válnak a munkaerőpiacon.

Fiatalok és a siker a 21. században

A sikeres vállalkozásépítés fiatalon is lehetséges, ha valaki nyitott, kitartó és képes tanulni a hibáiból – véli Hegyi Benjamin, hiszen az AutoConnect társtulajdonosa már egyetemistaként céget alapított, miközben folyamatosan fejlesztette alkalmazkodóképességét és digitális tudását. Szerinte ma nem a lexikális ismeretek, hanem az összefüggések átlátása, a gyors alkalmazkodás és a tudatos technológiahasználat jelentik a valódi versenyelőnyt. Mint mondta, a lehetőségek nem maguktól jönnek: célkitűzés, kapcsolatépítés és a kudarcokból való tanulás nélkül nem alakul ki valódi előrelépés.

Szabó Balázs pályája is a tudatos, nem elsietett karrierépítésre példa. Fiatalon lett vezérigazgató, és tapasztalata szerint a sikerhez önreflexió, szorgalom és a hibákból való tanulás is szükséges. Szerinte nem érdemes görcsösen követni előre kijelölt karrierutakat; sokkal fontosabb a tanulásra és elmélyülésre szánt idő, valamint az, hogy valaki önazonosan tudjon működni. Úgy véli, a stabil tudás és a kíváncsiság hosszú távon komoly előnyt jelent a fiatalok számára.

Egyszerre épít dietetikusi és élelmiszermérnöki tudást, miközben a családi vállalkozásban is aktív szerepet vállal Vona Viola, a Semmelweis Egyetem és a MATE hallgatója. Pályáját nem egyetlen nagy áttörés, hanem a kíváncsiság, a kitartás és a hosszú távra gondolkodás határozza meg. Folyamatosan keresi az összefüggéseket, nyitott az új technológiákra, és tudatosan építi azt a szemléletet, amelyben az egészség, a minőség és a gyakorlati tapasztalat erősítik egymást.

Testi és lelki egészség

„A sport túlmutat a fizikai aktivitáson: karaktert formál, rendszerességre, együttműködésre és kitartásra tanít, miközben a lelki egyensúly megőrzésében is fontos szerepet játszik” – fogalmazott Gundel Takács Gábor a lapnak adott interjújában. Úgy látja, hogy a tudatos életvezetés és a sportolás szorosan összekapcsolódik azzal, hogy az ember megtalálja a saját útját, hiszen a boldogság egyik alapja a személyiséghez illő pályaválasztás és életforma.

Gábor-Vígh Vanda kommunikációs szakember és mediátor a mindennapi konfliktusok kezelése felől közelítve a kommunikáció és önkifejezés fontosságát hangsúlyozza. Szerinte a félreértések gyakran abból fakadnak, hogy az emberek nem tudják pontosan megfogalmazni érzéseiket és szükségleteiket, ezért a megoldás kulcsa az értő figyelem és a kérdéseken alapuló párbeszéd. A mediáció tapasztalatait alapul véve azt mondja: a saját megoldások megtalálása, a lelki egyensúly tudatos megőrzése nemcsak a konfliktusok rendezésében, hanem a mindennapi együttműködésben is irányt mutathat.

Betekintés a vállalati világba

A női vezetők karrierútját nemcsak a szakmai teljesítmény, hanem számos látható és rejtett tényező is alakítja. Erről beszélt Sulciová Silvia vezetői tanácsadó és executive coach a vele készített interjúnkban. Mint fogalmazott, a hozott minták, a belső korlátok és a társadalmi elvárások sokszor befolyásolják az önbizalmat, a döntéshozatalt és a karrierív alakulását. Úgy látja: a siker kulcsa az önazonosság, az ambíciók tudatos felvállalása és a személyes márka építése, ami nemcsak egyéni, hanem szervezeti szinten is versenyelőnyt jelenthet.

Farkas Dániel a vállalati fejlődés egy másik oldalára, a képzési rendszerek működésére irányítja elemzésében a figyelmet. A HR- és szervezetfejlesztési szakértő a „tréningcsapda-paradoxont” helyezi fókuszba, amelyben a képzések gyakran elveszítik valódi hatásukat a költségvetési és megfelelési kényszerek miatt. A jövő vállalatai akkor tudnak valódi versenyelőnyt elérni, ha a tréningeket nem kötelező elemként, hanem valódi igényekre épülő, folyamatosan megújuló fejlesztési eszközként kezelik. A hatékonyság mérése, az innováció és a motiváció fenntartása kulcsfontosságú a minőségromlás elkerüléséhez.

Felsőoktatás és munkahelyi siker: felkészülés és áthidalásra váró szakadék – Farkas Dániel írása

Fejlődő irányok és biztonság az IT területén

A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának dékánja, Siménfalvi Zoltán szerint az informatikai és mérnöki területet alapjaiban alakítja át a mesterséges intelligencia térnyerése. Kiemelte, hogy a munkaerőpiacon az átlagos teljesítmény ma már könnyen átlagos megítéléshez is vezet, ezért a hallgatók számára kiemelten fontos a proaktivitás, a gyakorlati tapasztalatszerzés és a kiemelkedő szakmai teljesítményre való törekvés. Az MI a képzésben nemcsak új eszközöket, hanem szemléletváltást is hoz, amely a jövő mérnöki gondolkodását is formálja.

Decsi Tamás Vilmos az OTP Bank IT-biztonsági irányítási vezető tanácsadója szerint a digitális biztonság területén nincsenek univerzális, tankönyvi megoldások, mert a fenyegetések folyamatosan változnak. Ezért a szakembereknek állandó alkalmazkodásra, kritikus gondolkodásra és erős problémamegoldó képességre van szükségük. Hangsúlyozta: a mesterséges intelligencia egyszerre jelent új lehetőségeket és komoly kockázatokat, így annak biztonságos és tudatos használata a jövő IT-szakembereinek egyik legfontosabb feladata.

Az UNI in&out 2026 nyár elérhető és már rendelhető a shop.uniside.hu weboldalon, személyesen megvásárolható az Inmedio és Relay hálózat üzleteiben, és a legtöbb Auchan és Interspar áruházban is. Az inspiráló interjúk és a rangsorok részletei a magazinban olvashatók.

——

A cikkben szereplő fotók és a kiemelt kép forrása: UNIside.

„Hiszünk a diákokban, mert bennük van a jövő” – Pintér Lívia az oktatásról és a pályamotivációról

Az UNIside Kft. alapító–ügyvezetőjével Rádi Balázs, az Index munkatársa készített interjút, amelyben Pintér Lívia többek között az oktatás helyzetéről és a cég küldetéséről is beszélt: hogy miként igyekeznek támogatni a diákokat a pályaválasztással összefüggő tanácstalanság és az önértékelési nehézségek útvesztőjében.

Pintér Lívia szerint az elmúlt években hatalmas változások zajlottak a felsőoktatásban: olyan beruházások valósultak meg, amelyeknek köszönhetően az egyetemre felvett diákok olyan környezetbe kerülnek, amire sok helyen csak ámulnak. A kezdeti cél — hogy politikailag független, értékalapú tájékoztatást nyújtsanak a lehetőségekről — azóta kiegészült azzal a felismeréssel, hogy a fiatalok egyre nagyobb önbizalomhiánnyal és döntési bizonytalansággal küzdenek.

Találd meg a legjobb önmagad a fejlődéshez!

A saját kutatások és tapasztalatok azt mutatják, hogy nemcsak a pályaválasztás okoz nehézséget, hanem a fiatalok életében jelen lévő önértékelési problémák és a túlzott képernyőhasználat is gátat szabnak a magabiztos döntéseknek. Az UNIside ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a közösségi média és a képernyők világa gyakran elvonja a fiatalokat az olvasástól, a személyes kapcsolatoktól és az olyan tevékenységektől, amelyektől önmagukban is erősebbé és tudatosabbá válhatnának.

Pintér Lívia az őszi HReggelin (Fotó: UNIside)

Ez a felismerés vezetett el az UNIside egyik legkiemeltebb kezdeményezéséhez, a Glow up!-programhoz. A megfogalmazott cél ennél több, mint egy hagyományos pályaorientációs tréning:

[kiemelt] „Találd meg, és hozd ki magadból a legjobb önmagad ahhoz, hogy aztán később egy szerethető tevékenységet találj, amiben folyamatos fejlődésre és a legjobb teljesítményre vagy képes.” [/kiemelt]

A Glow up!-programot úgy alakították ki, hogy az iskolákba látogatva közvetlen párbeszédet folytassanak a diákokkal arról, hol tartanak most, mik a céljaik, és hogyan érhetik el azokat. Játékos, életkorhoz igazított gyakorlatok, önbizalom-fejlesztő feladatok és rövid kérdőívek segítik a fiatalokat abban, hogy önmagukat jobban megismerve tudatosabban hozzanak döntéseket.

Az UNIside szakértője, Fehérné dr. Mérey Ildikó a bicskei Glow up!-programon 2025-ben (Fotó: UNIside)

A program nemcsak a jelenlegi iskolai teljesítményre fókuszál, hanem arra is, hogy a résztvevők pszichológiai biztonságban érezzék magukat, ami hosszabb távon a munkaerőpiacon való boldogulásuk egyik legfontosabb tényezője lehet. Az iskolai látogatásokon túl a Glow up! a tervek szerint jövőre már saját helyszíneken, akár félnapos, művészeti elemekkel kiegészített programokkal is elérhető lesz, így nemcsak a diákokat, hanem a felnőtteket is megszólíthatja.

Motiváció és iránymutatás interjúk által

Az UNIside emellett rendszeresen készít UNI in&out kiadványokat, amelyek egyetemi rangsorokat, képzési területek bemutatását és fontos háttérinformációkat tartalmaznak. Ezek segítségével a diákok és családjaik teljes képet kaphatnak arról, milyen lehetőségeik vannak a továbbtanulásban.

Fotó: UNIside

A kiadványok a legtöbb közoktatási intézménybe eljutnak, valamint megtalálhatók azokon a rendezvényeken, amelyeken a cég is részt vesz. Ilyen például az Educatio, a Brain Bar, a Mi a pálya?-sorozat, vagy éppen az EFOTT és az MCC Feszt.

Az UNIside standja a budapesti Mi a pálya? rendezvényen (Fotó: UNIside)

A legutóbbi bookazin 2025 december elején jelent meg, amelyben számos cégvezetővel, oktatási szakemberrel és diákkal készült, insiráló interjú is helyet kapott a felsőoktatási rangsorok mellett.

A mesterséges intelligencia és az oktatás

Pintér Lívia kiemelte azt is, hogy a digitális eszközök és a mesterséges intelligencia használata akkor a leghatékonyabb, ha előtte a fiatalok rendelkeznek egy erős belső tudással és kritikai gondolkodással.

[kiemelt] „Ha a fejemben nincs egy hatalmas tudás, akkor nem tudom leellenőrizni, hogy az eredmény, amit a mesterséges intelligencia ad, helyes vagy nem, és nehezen tudok kreatív módon összefüggéseket találni” [/kiemelt]

– reflektált a 2025 novemberében Karikó Katalinnal készített interjúja egyik fő tanulságára. Ezen elvet követve az UNIside nemcsak információkat szolgáltat, hanem arra is ösztönzi a fiatalokat, hogy saját gondolkodásukat építsék, mielőtt technológiai eszközöket használnának.

Pintér Lívia és Karikó Katalin a tudós 2025. novemberi könyvbemutatóján (Fotó: Sahin-Tóth István – University of Szeged)

A témában számos szakember véleményét is kikérték az elmúlt években, többek között rektorokkal, oktatáskutatókkal, pszichológusokkal és pedagógusokkal is beszélgettek. Több alkalommal közvetítették Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos véleményét, az Uzsalyné Pécsi Ritával készített interjú pedig szintén a decemberi lapszámban jelent meg. A 2025 őszén tartott Brain Bar jövőfesztivál előadói közül is kérdezték Sipka Bence ember–környezet tranzakció szakpszichológust, Molnárné Dr. László Andrea oktatási forradalmárt és MI-szakembert, vagy éppen Jakab Benedek MI-tartalomgyártót, a RAIZEN társalapítóját.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy Pintér Lívia számára kiemelten fontos, hogy ne csak információkat közvetítsenek, hanem valódi támogatást nyújtsanak azok számára, akik még keresik a helyüket. A saját programjaikon és kiadványaikon keresztül céljuk, hogy a diákok ne csak „átéljék” az oktatást, hanem értékes tudással, önbizalommal és jövőkép-biztonsággal léphessenek tovább az életük következő szakaszába.

——

A teljes interjú ide kattintva olvasható el.

A kiemelt kép forrása: 123RF.