ital – Diplomátszerzek

Hamarosan beindul az év legnagyobb bulija: a Sziget 2023

Az első Sziget Fesztivál Diáksziget néven, „Kell egy hét együttlét” szlogennel 1993-ban nyitotta meg kapuit, a mostanihoz képest egészen kis közönség számára, ám azóta Európa egyik legnagyobb zenei fesztiváljává nőtte ki magát.

Néhány nosztalgikus adat 1993-ból: a látogatók száma 43 000 fő, a színpadoké 2, a koncerteké 200, a heti elővételes jegy ára 1800 forint, a napijegyé 300 forint volt. A legelső eseménynek is voltak persze előzményei, a nyolcvanas években itt tartott közös koncertet a Beatrice, a P. Mobil és a Hobo Blues Band, illetve az 1991-es Viszlát Iván! Fesztivál, amelyen az Aurora és a Pál Utcai Fiúk léptek fel.

A Sziget Fesztiválon mindenki megtalálja a neki való szórakozási lehetőséget. (Fotó: 123RF)

 

Újdonságok az idei Szigeten

Az idei Sziget Fesztiválon a nemzetközi gasztronómiai felhozatalt bővítik. Számos zöldség-gyümölcs pont is lesz, ahol egészséges turmixot (vitamin bombát) is készítenek a látogatóknak. A spórolás jegyében pedig minden vendéglátóhely köteles minden kereskedelmi egységnél 2500 forint alatti főételt a kínálatában feltüntetni.

A fesztivál szervezői évről-évre egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezettudatosságra. Minden szerződött partnerünktől elvárják, hogy a műanyag zacskók, nylon táskák, eldobható tányérok, evőeszközök és egyéb csomagolóanyagok helyett kizárólag papír vagy környezetbarát, illetve lebomló anyagokból készült kellékeket használjanak.

Az idei évtől a Sziget is Access4you helyszín, ami azt jelenti, hogy részletes és megbízható akadálymentességi információk állnak rendelkezésre a fesztivál teljes területéről, kilenc érintett csoport: a kerekesszékkel, babakocsival közlekedő, idős, mozgásákban korlátozott, gyengénlátó, vak, nagyothalló, siket, kognitív zavarral élő és segítőkutyával közlekedő emberek igényei alapján.

A fesztiválélmény javítása érdekében a tavalyi, szokatlan szárazság miatti szállópornak egy új pormentesítő kezelést alkalmaznak a fesztivál teljes területén, melynek lényege, hogy az eljárás a levegő páratartalmát felhasználva enyhén nedves réteget képez a talajon – ezzel megakadályozva, hogy por kerüljön a levegőbe.

 

Programok a Szigeten

Az elmúlt 30 évben nem csak a látogatók és színpadok száma sokszorozódott meg. Idén több, mint 1000 előadásnak adnak teret 60 különböző színpadon, 6 teljes napon át. Ami változatlan, hogy 6 teljes nap az önfeledt szórakozásé. Bár a zene áll a Sziget központjában, a művészet is kulcsszerepet játszik minden évben. Cirkusz, tánc, színház, performanszok, múzeumok, képzőművészeti helyszínek: felsorolni is nehéz, mennyi program várja a fesztiválozókat a nap minden pillanatában. A világ minden tájáról érkeznek művészek és előadók. A zenei felhozatal végeláthatatlan sorában ott van többek között Billie Eilish, aki karrierje során először lép fel Magyarországon, és turnéjának európai szakaszát is nálunk kezdi. Országunk visszajáró vendégeiként felép a Foals zenekar és a Florence & the Machine is, továbbá kiemelt fellépő lesz az Imagine Dragons, Lorde, Macklemore, Sam Fender, a Mumford & Sons és David Guetta is.

A Nagyszínpad hazai fellépői a Halott Pénz, a Carson Coma és Dzsúdló lesznek. De a magyar vonalat erősítendő külön színpadot kapnak a retró szerelmesei, így a Sztereo Színpadon mások mellett Szandi és Zoltán Erika is fellépnek majd. Ezen kívül persze máshol is rengeteg magyar előadóval találkozhattok, a több mint 100 nemzet közül, aki összességében jelen lesz a Szigeten.

 

Diákbérlet 100000 Forint alatt

Bár a Teljes Fesztivál VIP bérlet 239600 forintért vásárolható meg, a teljes hétre a diákbérlet 99000 forint, amit előzetesen sorbaállás nélkül beválthatsz. Idén augusztus 03-09. Között, minden nap 13:00-21:00 óráig beválthatod a diákbérleted a nyugati téri irodában!

 

Bulizz tudatosan és vigyázz magadra

A Sziget Fesztivál akkor a legjobb, ha megoszthatjuk a barátainkkal. Tudjuk, hogy már régóta vártok erre a pillanatra, ezért hogy zökkenőmentes legyen az élmény, tervezzetek előre.

Tudd, hogyan mész majd haza, és ha úgy döntesz, hogy korábban indulsz, mindenképpen szólj a barátaidnak. Beszéljetek meg egy gyülekező pontot arra az esetre, ha valaki leszakadna, vagy különböző programokon vesztek részt.

A telefonod szinte állandó használatban lesz. Ügyelj arra, hogy a telefonod mindig töltve legyen, és el tudjátok érni egymást. Ha tudsz, hozz magaddal külső akkumulátort, vagy powerbanket, hogy biztosan ne merüljön le a készüléked akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá.

A legfontosabb tanács, hogy mindig figyeljetek oda egymásra. Ne hagyjátok felügyelet nélkül a poharaitokat, és ne fogadjatok el italokat idegenektől. A hőségben mindig hidratáljatok, és időnként álljatok meg egy közös pihenőre.

Az igazság a forralt borról – valóban érdemes fogyasztani?

Tényleg felmelegít a forralt bor?

Elsősorban azért szeretünk forralt bort inni – már az ízélményen túl –, mert kellemesen melegünk lesz tőle. Vagy legalábbis úgy érezzük… Az alkohol fokozza a vérkeringést, ezáltal kipirulhatunk, végtagjaink felmelegedhetnek. Ez könnyen tűnhet úgy, mintha kellemesen átjárná mindenünket a forróság, és már nem is fáznánk, de nem érdemes erre hagyatkoznunk. A hőleadásunk tulajdonképpen pont megnövekszik ilyenkor, így pedig sokkal gyorsabban kihűlhetünk. Az alkohol miatt egészen “lelazul” a testünk is, így előfordulhat, hogy még a borzongás vagy vacogás is leáll, amellyel a testünk hőt igyekszik termelni. Persze, korlátozott fogyasztás és a megfelelő ruházat esetén azért nem kell nagyon megijednünk.

 

Jó a náthára?

A megfázás kezelésére mindenkinek van egy tuti tippje, így természetesen sokan a forralt borra esküsznek. Ez annyiban bizonyosan igaz, hogy a meleg folyadékok segíthetnek például az orrváladék fellazításában. Ezenfelül azonban nem valószínű, hogy komoly gyógyhatással bírna, hacsak nem turbózzuk fel kifejezetten légúti megbetegedésekre használt gyógynövényekkel.

A tél sztárja: a forralt bor (Forrás: Pixabay)

Jobban alszunk tőle?

A lefekvés előtt elfogyasztott pohár borról azt rebesgetik, hogy – amennyiben rendszeres szokássá válik – az elhízás elleni küzdelemben is segítőtársunk lehet. Sokan azonban akkor gurítanak le egy pohárkával, ha alvási problémákkal küszködnek. Ez sajnos nem feltétlenül jó ötlet. Az tagadhatatlan, hogy könnyedebben merülünk álomba alkoholfogyasztás után. Ennek ellenére nehezebben jutunk el a nyugodt, mélyalvási fázisba, így végeredményben sokkal kevésbé kipihenten ébredünk fel. Az alvás előtti alkoholizálás különösen akkor kerülendő, ha nem fogyasztunk vacsorát. Az alkohol irritálja a gyomor nyálkahártyáját is, amely hosszú távon nem kecsegtet semmi jóval.