kereset – Diplomátszerzek

Ekkora fizetést szeretnének a most végzett egyetemisták

Pályakezdőként a Szegedi Tudományegyetem volt hallgatói várják el a legalacsonyabb induló fizetést: átlag havi nettó 263 ezer forintot. A legmagasabb fizetési elvárás (347 ezer havi nettó) pedig a Szent István Egyetemről kikerülőknél mutatható ki.

Tíz vagy annál több évnyi szakmai tapasztalat megszerzését követően viszont már a Nyíregyházi Egyetem (413 ezer forint) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) (591 ezer forint) kerül a skála két végpontjára. Ez is kiderül a Profession.hu saját, 104 ezer fős mintáján alapuló trendelemzéséből.

A BME-n végzetteknek a legmagasabb a bérigénye

A Profession.hu teljes mintájában bérigények terén a BME-s diplomával rendelkező munkavállalók elvárása a legmagasabb. Ők átlagosan 504 ezer forintos havi nettó fizetést szeretnének. Ez az összeg a fél évvel korábban elvégzett elemzéshez képest 3 százalékos emelkedést jelent.

Második helyen a Budapesti Corvinus Egyetem volt hallgatói állnak 466 ezres havi nettó bérigénnyel, ami szintén 3 százalékkal magasabb a fél évvel korábbi helyzethez képest.

A BME-s diplomával rendelkezők elvárása a legmagasabb: átlagosan 504 ezer forintos havi nettó fizetést szeretnének (Fotó: 123rf)

Átlagosan a harmadik legmagasabb összegű havi bért pedig az Óbudai Egyetemen végzettek kérik el. Ez nettó 463 ezer forintot jelent, ami 4,5 százalékkal több az ősz elején mérthez képest.

[kiemelt]Ami a diplomás pályakezdőket illeti, körükben az átlagos nettó havi fizetési igény 263 és 347 ezer forint között mozog.[/kiemelt]

A legalább 10 évnyi szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalók esetében az összeg már 413-591 ezer forintra emelkedik.

Mesterszakos diplomával jóval többet lehet keresni

Korábban megírtuk, hogy a KSH adatai szerint az alapképzésen szerzett diplomával rendelkezők havi bruttó, azaz adózás előtti átlagkeresete 2021-ben közel 560 ezer forint volt, míg érettségivel rendelkezők esetében csupán mintegy bruttó 390 ezer.

Még nagyobb a különbség az érettségivel, illetve diplomával megszerezhető fizetések között, ha mesterképzésen szerzett diplomáról van szó, miután utóbbinál közel 800 ezer forint a bruttó átlagkereset.

Egy korábbi cikkünkből – amely szakokra lebontva vizsgálta meg a keresetei lehetőségeket – kiderült, hogy különösen az informatikai és műszaki végzettségű diplomások keresnek jól.  

5 ok, amiért érdemes egyetemre menned

  1. Magasabb a fizetés

Diplomával lényegesen jobb fizetésre számíthatsz. A KSH erre vonatkozó legfrissebb adatai szerint az alapképzésen szerzett diplomával rendelkezők havi bruttó, azaz adózás előtti átlagkeresete 2021-ben közel 560 ezer forint volt, míg érettségivel rendelkezők esetében csupán mintegy bruttó 390 ezer.

Még nagyobb a különbség az érettségivel, illetve diplomával megszerezhető fizetések között, ha mesterképzésen szerzett diplomáról van szó, miután utóbbinál közel 800 ezer forint a bruttó átlagkereset – derül ki a KSH friss adataiból.

Egy korábbi cikkünkből – amely szakokra lebontva vizsgálta meg a keresetei lehetőségeket – kiderült, hogy különösen az informatikai és műszaki végzettségű diplomások keresnek jól.  

  1. Könnyebb elhelyezkedni

Lényeges érv a diplomaszerzés mellett az is, hogy a felsőfokú végzettségűek körében a legalacsonyabb a munkanélküliek aránya. 2021-ben az alapképzésben szerzett diplomával rendelkezőknek csak 1,8 százaléka volt munkanélküli (a mesterképzésen szerzett végzettségnél pedig 1,7 százalék a ráta). Eközben az érettségivel rendelkezők körében 5 százalékos volt az állástalanok aránya – derül ki a KSH adataiból.

Továbbá a felsőfokú végzettségűek gyorsabban találnak munkát. A Kulturális és Innovációs Minisztérium adatai szerint egy diplomás átlagosan 1,2 hónap, azaz mintegy öt hét alatt tud elhelyezkedni.

  1. Magasabb várható élettartam

Számos tanulmány rámutatott már arra, hogy szoros összefüggés van az iskolai végzettség és a várható élettartam között. Az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet felvi.hu által idézett adatai szerint 2000–2004 között a 30 éves felsőfokú végzettségű férfiak várható élettartama 78 év, míg a nőké pedig magasabb mint 82 év volt. A 8 általánossal nem rendelkező férfiaknál ugyanez 62 év, míg a nőknél 72 év. 

Számos előnye van annak, ha egyetemre mész (Fotó: 123rf)

Vagyis 16-20 év különbség mutatható ki a várható élettartamot tekintve a legmagasabb és a legalacsonyabb iskolai végzettségűek között. A jelenség fő magyarázata a diplomások jobb anyagi helyzetéből adódik: többet költenek az egészségükre, egészségesebben táplálkoznak, és hamarabb fordulnak orvoshoz. 

  1. Kapcsolati tőke

Az egyetemi évek alatt szerzett ismertségek, baráti kapcsolatok jelentősen alakíthatják majd karrieredet. Előfordulhat, hogy az egyetemen ismered meg azt, akivel később közös vállalkozást alapítasz. De az is lehet, hogy az ugyanazon szakterületen végzett ismerősök pár év múlva segíthetnek például egy adott állás megpályázásánál. (Talán még az is elképzelhető, hogy életed párját is az egyetemen ismered meg.)

  1. Nemzetközi környezet

Ma már számos hazai egyetem jelentős külföldi – a világ minden tájáról érkező – hallgatói közösséggel bír, akikkel az angol nyelvű képzéseken, kurzusokon akár szoros barátságot is köthetsz, megismerve így egy másik kultúrát. Így lényegében nem kell külföldre menned ahhoz, hogy nemzetközi környezetben folytasd tanulmányaidat. 

A szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre legkésőbb február 15-én éjfélig lehet jelentkezni.

IT-körkép: melyek a legjobban fizető és a közeljövő sztárszakmái?

A digitalizáció a cégek számára ma már élet-halál kérdés, ezért nincs olyan vállalkozás, amely ne lenne rászorulva az IT-szakemberek tudására. 

A Stylers információ-technológiai cégcsoport szakértői megnézték, mely területeken a legnagyobb a verseny a munkaerőért, melyek lesznek a közeljövő sztárszakmái és hogyan válaszolhatnak a vállalkozások a toborzásban jelentkező kritikus kihívásokra. 

 

Az IT fejlesztése létkérdés

 

A Grafton toborzócég 2022-es felmérése szerint az IT területen állást kereső szakemberek 64 százaléka 3 héten belül eljut az ajánlatig potenciális jövőbeli munkáltatójával. Ez a statisztika hűen tükrözi, milyen vadnyugati állapotok uralkodnak a hazai techpiacon. A digitális transzformáció, a szolgáltatások online térbe költöztetése, a kiberbiztonság, a tartós home office munkavégzés feltételeinek megteremtése mind-mind olyan égető feladat, melyeket a hazai cégek sem spórolhatnak meg. Az ehhez szükséges szakértelem megszerzése azonban hatalmas kihívást jelent. 

Óriási igény van a programozók- és programtervezők, de az üzleti IT-területen jeleskedő szakemberek iránt is. (Fotó: 123rf)

Jelenleg is a digitális gazdaság adja a hazai GDP csaknem 20 százalékát, miközben az IT-vezetők szerint az esetek közel kétharmadában éppen a szakemberhiány akadályozza az új technológiák bevezetését. De mégis milyen tudást keresnek és fizetnek meg leginkább a magyar vállalatok és milyen új sztárszakmák jelennek meg a közeljövőben?

 

2023-ban is kaszálnak a programozók, de egyre fontosabb az üzleti szemlélet

 

A tavalyi felmérések szerint a legkiemelkedőbb kompenzációra továbbra is a szoftverfejlesztők számíthatnak. Full-stack developer: bruttó 1,5-2 millió forint, Java developer: bruttó 1,3-1,9 millió forint. De a Software architect pozícióban a bruttó 2 millió forintot is meghaladhatja a havi fizetések összege.

Világosan látszik tehát az óriási igény a programozók- és programtervezők iránt. 

Egyre nagyobb a kereslet ugyanakkor az üzleti IT-területen jeleskedő szakemberek iránt is. A Data Scientist és Data Engineer állásokat is hasonló juttatásokért töltik be, de a legtöbbet mégis a Cloud Architect-ek kereshetik a hazai piacon. Ezért a tudásért versenyez tehát a legtöbb vállalat jelenleg. Ugyanakkor az is látszik, hogy egyre több társterületről kapcsolnak be munkaerőt a cégek annak érdekében, hogy enyhítsék a kompetenciahiányt. Közben egy-egy új szemléletű kolléga vagy látásmód üzleti szempontból is nagyon kifizetődő lehet a bátran kísérletező szervezetek számára.

„Érdemes a számok mögé nézni, ahol a fejlesztők iránti elképesztő munkaerőpiaci érdeklődés mellett azt is látjuk, hogy rohamosan törnek előre olyan területek, amelyek néhány éve még nem is szerepeltek a vállalati zsargonban. Várhatóan ez a tendencia tovább fokozódik, így például egyre több cég fedezi fel és vezeti be a mindennapi működésbe az adatalapú szemléletet. Ehhez pedig olyan szakemberek kellenek, akik egyfajta „adatkommunikátorként” a technológia nyelvéről az üzleti területek számára is érthetővé és hasznossá teszik a számokat. 

„Valószínűleg új szakmák nőnek ki a digitális marketing és a felhasználói élmény területén is, ahogy a szolgáltatások egyre nagyobb szelete kerül az online térbe. Mindezeket összefogja majd a mesterséges intelligencia, amely egyre inkább átszövi és átalakítja a legtöbb iparágat – így az MI-fejlesztők is felzárkóznak majd a legkeresettebb programozók közé” – mondja Gönczy Gábor, a Stylers ügyvezető-tulajdonosa.

 

Van gyógyír a kritikus szakemberhiányra

 

Általánosságban is jellemző, hogy a jövő munkaerőpiacának sztárjai rugalmasak, agilisak, jó alkalmazódóképességgel rendelkeznek és több szerepkörben is képesek helytállni. Így van ez az IT területén is. 

Egy jól átgondolt képzési rendszerrel a cégek sikeresen küzdhetnek a szakemberhiány ellen a már meglévő munkavállalók fejlesztésével. A speciális tudást, különböző programnyelvek ismeretét és többéves tapasztalatot igénylő feladatoknál természetesen ez az út nem járható. Megoldás azonban itt is van: egyre népszerűbb opció a projektalapon kölcsönzött fejlesztők bevonása (team augmentation). Sőt, akár egész csapatok is csatlakozhatnak átmenetileg egy céghez, amíg felépítenek egy informatikai rendszert, vagy összehoznak egy kulcsfontosságú digitális szolgáltatást, terméket. 

Ez egyébként az egyik fontos kihívást is kiiktatja az egyenletből, hiszen a legkelendőbb szakemberek a juttatások mellett a fejlődési lehetőséget, az új kihívásokat és izgalmas feladatokat is keresik. Így a kölcsönzött csapatokat alkalmazó cégek motivált és maximálisan felkészült kollégákat kaphatnak egy számukra fontos digitális fejlesztés megvalósításához.

„Egy másik trend, amely rohamosan terjed, az erőforrások optimalizálásában jeleskedik: a low-code platformok előre programozott elemeket kínálnak a fejlesztőknek, akik így a junior munkaórákat megspórolhatják és a valóban szenior szintű, speciális tudást igénylő feladatokra fordíthatják az értékes idejüket. Napi szinten tapasztaljuk, hogy egy-egy ilyen megoldás milyen új dimenziókat nyithat meg egy vállalat életében, az így létrejövő üzleti alkalmazások pedig egy egész iparág vagy szélesebb közösség számára is hasznosulhatnak” – teszi hozzá Gönczy Gábor.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Kis plusz pénzre vágysz? Ennyit kereshetsz karácsony előtt a Meló-Diáknál

Kereskedelem és logisztika

Korábban elsősorban a logisztikában és a kereskedelemben növekedett ebben az időszakban a jelentkezők száma. Az idei évben viszont feltehetőleg a gazdasági bizonytalanság és a fogyasztás várható visszaesése miatt nem tapasztalták a megszokott arányú növekedést a Meló-Diáknál.

Forrás: Meló-Diák Iskolaszövetkezet

Pedig az igény nagymértékben jelen van: karácsonyi vásárokra, illetve egyéb ünnepi időszakhoz köthető munkavégzésre pontosan ezeken a területeken lenne szükség.

Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy bár a diákok nagyobb számban vállalnának decemberben munkát, a felsőoktatási vizsgaidőszak gyakran közbeszól.

 

Mennyit lehet keresni ebben az időszakban?

A Meló-Diák partnerei átlagosan bruttó 1500 forint feletti órabért ajánlanak, de pótlékokkal vagy kiemelt munkákon akár 1800-2000 forintos órabérek is elérhetőek.

Ráadásul 2022-től a diákok nagy része a bruttó bérét viszi haza. Hiszen a január 1-jétől bevezetett 25 év alatti fiataloknak járó SZJA mentességnek köszönhetően nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, meghatározott mértékig, az összevont adóalapba tartozó, a törvényben meghatározott jövedelmeik után.

 

A teljes évet tekintve hány órát dolgoznak a tanulók a Meló-Diák partnereinél?

Leginkább a nyári hónapokban dolgoznak a diákok, átlagosan havonta több mint 1 millió órát, 15-18 ezer diák. Novemberben és decemberben körülbelül 5-600 ezer órát teljesítenek a diákok, ez 8-10 ezer főt jelent, több mint ezer partnernél.

 

Mik a legnépszerűbb munkák a diákok körében?

A Meló-Diák felmérése szerint az alábbi tevékenységek a legnépszerűbbek a tanulók körében:

  • Adminisztrációs munkák
  • Ügyfélszolgálat, call center
  • Bolti eladó, pénztáros
  • Gyorséttermi munka
  • Hostess munka

Ekkora kezdő fizetésre lehet számítani az angol egyetemeken szerzett diplomával

Külföldi diákok brit egyetemekre kerülését segítő tanácsadó cég, a University Admission Center UK a tavalyi fizetési adatok alapján összeállította, mely brit egyetemek végzősei kapják a legmagasabb kezdő fizetést.

A londoni ügynökség felmérése szerint átlagban a legjobb keresetet az Imperial College London (ICL) végzősei tehetik zsebre pályakezdőként, miután az éves fizetésük a tavalyi medián adatok szerint 33 500 fontot (vagyis mintegy havi 1,3 millió forintot) tesz ki.

Végzősök a University College London diplomaosztóján (Fotó: 123rf)

Az oxfordiak fizetése csak 100 fonttal marad el a cambridge-iekétől

A kereseti toplista második helyén a London School of Economic áll 32 ezer font éves keresettel, a harmadik helyen pedig a Cambridge University 30 100 fonttal.

A Cambridge-től csak éppen – éves szinten száz fonttal – marad el a nagy rivális, az oxfordi egyetem, amellyel kapcsolatban nemrégiben megírtuk, hogy 12 év után ismét a legjobb brit egyetem lett a The Times rangsorában.

A felmérésben feltüntetett medián keresetek az adott egyetem összes végzősének átlagos kezdő keresetét tükrözik. Az egyes szakok végzőseinek kezdő fizetése jelentősen eltérhet egymástól, attól függően, hogy az adott pályakezdő mely egyetemen végzett. Az oxfordi egyetem Computer Science szakán végzett IT-szakember például 65 ezer fontos éves medián fizetést kap, míg a leedsi Beckett egyetem ugyanezen szakon végzett diákja 20 ezer fontot tehet zsebre.

Végzett diákok kezdő éves fizetése (font, 2021, medián összeg):

  • 1. Imperial College London: 33 500
  • 2. London School of Economics: 32 000
  • 3. Cambridge University: 30 100
  • 4. University College London: 30 000
  • 4. Oxford University: 30 000
  • 6. King’s College London: 29 000
  • 6. St George’s University of London: 29 000
  • 6. Warwick University: 29 000
  • 9. Bath University: 28 500
  • 10. Bristol University: 28 000
  • 10. Queen Mary University of London: 28 000

Forrás: University Admission Center UK

Hazai adatok

Ami a hazai adatokat illeti, a legmagasabb kezdő fizetéssel kecsegtető legnépszerűbb szakok közül a mérnökinformatikus alapszakon a BME-n végzett pályakezdők keresték átlagosan a legtöbbet (havi bruttó 607 ezer forintot) 2019-ben. A programtervező informatikus alapszakon a Pannon Egyetemé az elsőség (átlagosan havi bruttó 557 ezer forintos kezdő kereset).

A pénzügy és számvitel alapszak esetében pedig a Corvinuson végzett pályakezdők vitték haza a legmagasabb fizetést (átlagosan havi bruttó 496 ezer forint) 2019-ben.

Részletes adatokat a pályakezdők keresetéről az UNI 2022 kiadványban olvashattok.