költő – Diplomátszerzek

Összművészeti pályázati lehetőség Z-generációsoknak

A mindennapi örömöket és kihívásokat szeretnék megörökíteni, ezért arra hívják a Z-generációsokat, hogy mutassák meg életük hétköznapinak tűnő, számukra mégis fontos történéseit. Azokat a pillanatokat, amelyeket gyakran észre sem vesznek, azokat az eseményeket, amelyek mellett sokszor elsiklanak, miközben valójában ezek adják életük örömeit és kihívásait.

Miként látják ők a körülöttük lévő világot? És hogyan formálhatók művészetté ezek az életmozaikok?

A pályázattal több célt tűztek ki:

  1. Szeretnék a nyilvánosság előtt megmutatni a kortárs alkotókat és lehetőséget adni munkáik bemutatására.
  2. Kollégáik számának bővítését is szem előtt tartják, amelyre remélik, hogy a pályázat keretei között lehetőségük lesz.
  3. Tehetségeket szeretnének felkutatni és felkarolni, izgalmas és közös kortárs projekteket megvalósítani.

Díjak és lehetőségek

A legjobb műveket egy izgalmas összművészeti kiállítás keretében mutatják be, amelyet közönségtalálkozó, felolvasóest és különböző performanszok színesítenek.

A díjazottak értékes nyereményekben részesülnek, beleértve a publikációs és bemutatkozási lehetőségeket, valamint a szakértői véleményt és tanácsadást, mentorálást is.

Kategóriánként az első három helyezettet díjazzák, továbbá különdíjak is átadásra kerülnek.

Az 1–10. helyezett pályaművek minden kategóriából bekerülnek az Életmozaikok című antológiába, amely az Alapítvány gondozásában, e-könyvként jelenik meg.

Forrás: Z-gen HUB

A beérkezett pályaműveket szakértő zsűri értékeli:

  • Király Csenge Katica – költő
  • Belényi Mihály Audiopoéta – rapper, a Szerelem, Élet, Pénz és más nyomasztó dolgok című kötet szerzője
  • Palotás Petra – író, bestseller-szerző
  • Makkai Bence – grafikus, a Könyvmentorok program művészeti vezetője
  • Török Sára – nyelvész, szerkesztő, a Z-gen HUB szakmai vezetője

A lehetőség a kiírásban foglaltak szerint minden 16 és 30 év közötti alkotó számára nyitott. A pályamunkákat április 11-ig várják, a díjátadó pedig egyben egy összeművészeti esemény is lesz.

A pályázatról és a zsűritagokról további információ a Könyvmentorok Alapítvány honlapján található. A Magyarországon egyedülálló Z-gen HUB kezdeményezésről az alábbi cikkben, illetve a HUB weboldalán lehet tájékozódni. A részletes pályázati kiírás elérhető a honlapon.

Felismered, hogy kinek a versét olvasod? – Kvíz

Gyönyörű idézeteket kerestünk híres hazai költők műveiből a magyar költészet napja alkalmából. Az iskolában biztosan olvastad már őket, de emlékszel még, hogy ki is vetette papírra ezeket a sorokat?

1964 óta ünnepeljük József Attila születésnapján az irodalmunk legszebb verseit. Ezen a napon Budapest-szerte rengeteg programmal várják a versek szerelmeseit. Erről részletesebben ebben a cikkünkben olvashatsz.

Április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját. (Fotó: 123rf)

Teszteld magad, hogy mennyire ismered a magyar költők verseit!

Ha további érdekes teszteket szeretnél kitölteni, akkor itt találhatsz még!

Nógrádból a halhatatlanságba – 200 éve született Madách Imre

Madách Imre pontos születési idejével kapcsolatosan két dátum is található. Az egyik alapját valószínűleg egy Szontagh Pálhoz 1863. januárius 20-ról kelt levele adja. Abban ezt írja: „E szerencsétlen mai nap tesz negyvenévessé, s ettől két szent pátrónusom, Fábián és Sebestyén sem ment meg”. Az alsósztregovai római katolikus anyakönyv ugyanakkor autentikus adatokat tartalmaz a költő születési dátumáról. E szerint ez „1823. 21. Januarii”.

 

Földbirtokos, jogász

 

Madách Imre régi földbirtokos-nemes családba született az akkor Nógrád megyéhez, ma Szlovákiához tartozó településen. Az egykori kastély ma Madách Imre Kastélymúzeumként működik.

 

Diákéveiben és később is verselt, de neve Az ember tragédiája drámai költeménnyel vált ismertté. (Fotó: OSZK)

 

Szülei, idősebb Madách Imre és Majthényi Anna fiukat erős katolikus szellemben nevelték. Tizenegy éves volt, amikor meghalt az édesapja. A gimnázium hat osztályát otthon végezte, majd 1837 őszén Pestre ment filozófiát tanulni. Anyja vele együtt a fővárosba küldte két öccsét, lakást rendezett be számukra, gazdaasszonyt adott melléjük. Mint minden tehetősebb nemesifjú, a filozófia után ő is jogot tanult. Tizenkilenc éves korában már patvarista (jogász gyakornok) volt, nem sokkal később vármegyei aljegyző lett a nógrádi alispán mellett Balassagyarmaton. Megszerezte az ügyvédi oklevelet, beletanult a közigazgatásba, részt vett a vármegyei gyűléseken, ellátogatott a pozsonyi országgyűlésre

 

Még huszonhárom éves sem volt, amikor 1845. július 20-án megnősült. Feleségével, a Bihar megyei Fráter Erzsikével, Balassagyarmaton ismerkedett meg. Csesztvén laktak, egy kis nógrádi faluban. A fiatalasszony a gazdálkodással nem törődött, urának a házi béke kedvéért sokat kellett tűrnie.

 

A helyzet otthon anyagilag is rosszabbra fordult, amikor a szabadságharc után nagy csapás érte Madáchot. Szállást adott egy politikai menekültnek, emiatt 1852 nyarán zsandárok törtek házába, s börtönbe hurcolták. Egy évig raboskodott pozsonyi és pesti kaszárnyákban. Amikor kiszabadult, akkor sem volt szabad távoznia Pestről. Neje ezalatt adósságot adósságra halmozott. 1853 őszén végre hazakerült a költő, de a házastársi összetűzések váláshoz vezettek, és Madách 1854 nyarán elküldte a feleségét. 

 

Madách Imre, a költő

 

Madách a válás után gyermekei nevelésének, tanulmányainak és gazdaságának élt édesanyja kastélyában, Alsósztregován. Magányos óráiban pedig buzgón foglalkozott és próbálkozott költészettel, de erről a legjobb barátján Szontagh Pál földbirtokoson kívül alig tudott valaki. Pedig már diákévei alatt is verselt, szerelmes kötetet szentelt Lónyay Etelkának: a Lantvirágok füzetben. 1840-ben huszonhat lírai költeményét nyomtatta ki ajándékul rokonainak és barátainak. 

 

Ifjúkori színművei több kidolgozásban maradtak fenn. Kéziratait az első kidolgozás után sokszor félretette, majd később ismét elővette, egész jeleneteket törült belőlük, párbeszédeit átdolgozta, a szebb részeket beleszőtte újabb drámáiba. Ez utóbbiak kéziratban maradtak, a figyelmet érdemlő szövegeket Gyulai Pál nyomatta ki az 1880-ban megjelent Madách Imre összes művei keretében.

 

Az ember tragédiája

 

Madách a feljegyzések szerint 1859. február 17-én kezdett hozzá Az ember tragédiájának megírásához. A kéziratot 1860. március 26-án fejezte be. A drámai költeményt az ismerősök későbbi visszaemlékezései szerint először bizalmas barátjának, Szontagh Pálnak mutatta meg. A művelt földbirtokos több észrevételt tett rá, és azt tanácsolta, juttassa el a kéziratot Arany Jánoshoz. Amikor Madáchot 1861 tavaszán a balassagyarmati kerület országgyűlési képviselőjévé választották, magával vitte kéziratot Pestre. A képviselőtársai közül megismerkedett Jámbor Pállal, a költővel, akit megkért, juttassa el a kéziratot Arany Jánosnak. 

A Kisfaludy Társaság igazgatója először egy gyönge Faust-utánzatnak gondolta, félre is tette a drámát. Jámbor Pál unszolására azonban végül végigolvasta. Ezután írt Alsósztregovára, tudósította a költőt munkája jelességéről, és felajánlotta a drámai költemény kiadását a Kisfaludy Társaság gondozásában. Sőt, arra is vállalkozott, hogy kijavítja a kézirat hibáit. Madách ebbe örömmel beleegyezett, így jelent meg Az ember tragédiája 1862 januárjában.

 

Madách már ünnepelt drámaíróként újult erővel látott irodalmi munkásságához, de egészsége egyre jobban gyöngült. Életének negyvenkettedik évében, 1864. október 5-én halt meg alsósztregovai kastélyában.

 

Az Arcanum Digitális Tudománytárban még számos érdekes és hasznos információt találtok Madách Imrével kapcsolatban. Az érettségire, a felvételire vagy egy dolgozatra, vizsgára készülve érdemes ezekben is elmélyedni.

 

Kiállítás a Palóc Múzeumban

 

A bicentenárium alkalmából a Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeumában kiállítás nyílt Madách Imre tiszteletére. A balassagyarmati tárlat az év végéig látogatható.

 

Petőfi 200: MOME-n végzett tervezőgrafikust dicsér az arculat

Az Országgyűlés már 2020 decemberében Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította a 2022–2023-as évet. A Petőfi-bicentenárium hivatalos oldalán megtalálható minden információ az emlékév kapcsán: aktuális események, oktatási segédanyagok, sőt a legizgalmasabb reformkori történetek. 

 

A Petőfi 200 missziójának tekinti, hogy a múlt tisztelettel és elismeréssel átszőtt talaján új, izgalmas és sokszínű összefüggéseket mutasson meg, megkopott értelmezéseket fogalmazzon újra. Így a mai kor embere is kapcsolódni tud anyanyelvi kultúránk meghatározó pontjaihoz. E küldetést végigkíséri az a friss és újszerű arculat, melyet Kósa Tamás, a MOME-n végzett fiatal és tehetséges tervezőgrafikus álmodott meg.

Kósa Tamás különféle reklámtárgyakat is tervezett, például bajusz formájú matricát, pulóvert, sapkát, kitűzőt. (Petőfi 200)

A tervezőgrafikussal készült interjúból kiderül: a key visual alapját a közvélemény által leginkább ismert, Barabás Miklós által készített Petőfi portré adta – ez a Petőfi-kultusz talán legikonikusabb ábrázolása. 

„Meghagytam a rajz klasszikus vonalvezetését, melyet ütköztettem a digitális formavilággal, mely így reprezentálja a Petőfiben rejlő ellentmondásokat. Az arculat egy másik fontos eleme a címbetűk tipográfiája, amiben váratlan és radikális fontváltások láthatóak. Van egy alap betűkészlet, amin belül egy-egy karakter teljesen más formát kap, mely Petőfi szakmai csapongását jelképezi és önmagában is egy erőteljes vizuális elem. A fő arculati színek a piros és a mélykék, az előbbi a forradalom színe, a feketébe hajló kék pedig eleganciát sugall.”

Kósa Tamás különféle reklámtárgyakat is tervezett, például bajusz formájú matricát, pulóvert, sapkát, kitűzőt, ezek tették teljessé a projektet. 

A Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából készített összeállításunkból rengeteg mindent megtudhatsz a költőről, egy másik cikkünkben pedig segítséget adunk, ha most tanulsz róla vagy éppen érettségire készülsz. De a bicentenáriumra készült sorozatunkból az is kiderül: miért tartják őt sokan a reformkor influenszerének.

101 éve született Nemes Nagy Ágnes

Tanulmányai

Nemes Nagy Ágnes 101 évvel ezelőtt, január 3-án látta meg a napvilágot Budapesten. 17 évesen kitüntetéssel érettségizett a Baár-Madas Református Leánygimnáziumban. Öt évvel később szerzett diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, magyar-latin-művészettörténet szakon.

 

Első verseskötete

Sosem használt álnevet, mindig a saját nevén publikált. Első verseskötete 1946-ban jelent meg Kettős világban címmel. Férjével, Lengyel Balázzsal ebben az évben alapították meg az Újhold című folyóiratot, amely csak két évadot élt meg, 1948 őszén betiltották.

Fotó: Fortepan

Kapcsolata a II. világháborúval

Jelentős mértékben tanulmányozta a II. világháborút, annak következményeit. 1947 és 1948 augusztusa között először a Római Magyar Akadémián, majd egy párizsi tanulmányúton járt emiatt.

 

Mint műfordító

Műfordítói tevékenysége is jelentős, elsősorban francia és német nyelvű írásokat fordított. Olyan neves szerzők verseit fordította, mint Victor Hugo vagy Saint-John Perse, továbbá olyan híres drámaírók munkáit, mint Moliére, Corneille vagy Racine.

 

Mint pedagógus

Pedagógusként négy éven át dolgozott: 1954-től 1958-ig volt a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára.

 

Mint esszéíró

Esszéit 1975-től kezdődően kezdte el publikálni, főként verselemzéseket. Babits Mihály költői portréjának önálló kötetet szentelt. Írásaira a tárgyszerűség, az eleven szemléletesség és a személyesség különleges ötvözete volt jellemző.

 

Meghatározó alak lett

Az 1970-es évekre olyannyira a magyar irodalmi élet meghatározó alakjává vált, hogy külföldi felolvasóesteken és nemzetközi írótalálkozókon is képviselte hazánkat. Többek között 1979-ben négy hónapot töltött az amerikai Iowában, az Iowai Egyetemen, egy nemzetközi írótáborban.

Fotó: Fortepan

Halála

69 évesen hunyt el, 1991. augusztus 23-án. Halálát daganatos megbetegedés okozta, ami nagyon megkeserítette utolsó éveit. A Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.

 

Hol mélyítheted el a tudásod Nemes Nagy Ágnesről?

Ha érettségire készülsz, vagy csak szeretnél többet megtudni a magyar tárgyias líra megújítójáról, a Nemzeti Köznevelési Portál az egyik hely, ami ebben a segítségedre lesz. Az m5 érettségire felkészítő műsorsorozatának a költővel foglalkozó epizódja szintén hasznos mankód lehet. Ha pedig kíváncsi vagy rá, hogy például a 2011-es középszintű érettségin hogyan kellett értelmezni Nemes Nagy Ágnes: Párbeszéd a mai versről című írását, ide kattints.

Petőfi és kora az érettségin – segítség a felkészüléshez

Az utóbbi húsz év írásbeli érettségi feladatsoraiba időről időre beválasztottak egy-egy művet Petőfi Sándor életművéből is. Az utolsó hagyományos érettségi évében, tehát amikor még nem volt különválasztva közép- és emelt szintű érettségi, szintén szerepelt a feladatok között a költő életműve. A 2003–2004-es érettségin ez így hangzott: A költészet feladatának értelmezése Petőfi Sándor műveiben.

2006-ban az emelt szintű érettségi nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorában egyebek mellett Az apostol című művel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk a diákoknak.

2009-ben a középszintű érettségin az összehasonlító elemzésnél volt lehetőség Petőfi-verset választani. Petőfi Sándor: Ivás közben, illetve Vörösmarty Mihály: Keserű Pohár című bordala volt a két mű.

2011-ben szintén egy nagyon hasonló feladat volt a középszintű magyar írásbelin. Petőfi Az álom…, illetve Csokonai Vitéz Mihály: Az álom leírása című verséről lehetett összehasonlító elemzést írni.

2017-ben már csavartak egyet a sztorin, és nem a költői életműből válogattak, hanem egy Petőfi-kötettel kapcsolatos interjút kellett értelmezniük a magyarból középszinten érettségizőknek. Ennek a címe ez volt: Hogyan építette fel Petőfi a saját imázsát?

Ha idén érettségizel, akkor pontosan tudod, hogy most ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. (Fotó: Petofimuzeum.hu)

Azt nem tudni, hogy vajon a 2023-as magyar írásbeli érettségin szerepel-e majd valamilyen formában Petőfi Sándor. Azt viszont már tudni lehet, hogy az emelt szintű szóbeli érettségi vizsga tételcímei között igen, mégpedig ezzel a címmel: Romantikus költőszerepek, ars poeticák Petőfi Sándor költészetében.

 

Készülj Petőfi Sándorból is a sikeres érettségire!

 

Az interneten számos kidolgozott tételt találsz, ami segítheti a felkészülésedet Petőfiről, a költő koráról vagy éppen kortársairól. Mi most a költő születésének 200. évfordulójára indított hivatalos portál, a petőfi.hu csapata által kidolgozott tételeket ajánljuk a figyelmetekbe. 

 

A középszintű érettségi történelem tételei közül a holnapon a következőket találjátok meg: 

Az emelt szintű történelem tételek közül pedig ezt:

A középszintű érettségi magyar nyelv és irodalom tételei közül kidolgozták nektek a következőket: 

Az emelt szintű magyar tételek közül ezekből válogathattok itt:

Ha idén érettségizel, akkor pontosan tudod, hogy most ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. A bicentenárium alkalmából készítettünk számodra egy összeállítást, amelyet böngészve szintén számos dolgot megtudhatsz a költőről. Egy másik cikkünkből pedig kiderül: miért tartják őt sokan a reformkor inflenszerének.

Petőfi éve – Az idén mindent megtudhatsz a költőről

A Petőfi Irodalmi Múzeum a Petőfi Sándor-emlékévben elhatározta az intézmény alapgyűjteményének, a névadó Petőfi Sándor válogatott muzeális műtárgyainak széles körű, akadálytalan, digitális közzétételét. Ez azt jelenti, hogy legféltettebb kincseiket, a költő eredeti verseit, leveleit, portréit, köteteit kapja kézhez az érdeklődő. Csak rá kell kattintani a 200 Petőfi szabadon weboldalra. Ez a virtuális képeskönyv jóval több egy adatbázisnál: letölthető képek mellett közérthető módon ismerkedhet meg a látogató a műtárgyak történetével, a hozzájuk kötődő érdekességekkel.

Festő rokonának és jó barátjának a költő több alkalommal ült modellt. Orlai Petrics Soma legismertebb Petőfi Sándor mellképe 1848 nyarán készülhetett, és a Nemzeti Múzeum őrzi. (Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteménye)

Tavaly október 15-e óta már történelmi emlékhelyként várja látogatóit a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum. A megújult épületegyüttesben a költő születésének 200. évfordulója alkalmából két, megújult, Petőfi életét és művészetét feldolgozó állandó kiállítás is nyílt.

Mi volna Petőfi Sándor, ha ma élne?

Ezt a kérdést Esterházy Péter is fejtegette már, s meglátása szerint a lánglelkű poéta ma légtornász lenne. Ugyancsak ezt a felvetést boncolgatja a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közös előadásában, a PETŐfi SZELfi című vígdrámában is.

Azt a kétszázát, Petőfi! Ezzel a frappáns, Petőfi népiességére, humorára reflektáló címmel alkotott diákoknak Emlékév Kvízt Vinczéné Szabó Éva. A szentesi Boros Sámuel Technikum kreatív, magyar-pedagógia szakos pedagógusa a költő életéből, műveiből merített. Naponta 1-2 perc 67 napon át – mindössze ennyit kell megtennie annak, aki játékosan, szórakozva szeretne többet nemzeti költőnkről megtudni. 

Naponta 1-2 perc 67 napon át – mindössze ennyi idő alatt játékosan, szórakozva rengeteget megtudhatsz Petőfiről. (Forrás: facebook.com/petofiponthu)

A mi Sándorunk címmel nyílt kiállítás az Evangélikus Országos Múzeumban, amely az akkori iskolai anyakönyvekben Petrovicsként szereplő Petőfit kíséri végig az evangélikus oktatás útvesztőiben. Tablók és eredeti dokumentumok, a korabelihez hasonló padok analóg ismeretellenőrzéssel és digitális játékok segítik az elmélyült és élményközpontú tudásszerzést.

Előadás-sorozattal és a Petőfi-hagyaték ritkán, vagy korábban be nem mutatott darabjait felvonultató minitárlatokkal csatlakozik a Petőfi-emlékévhez a kecskeméti Neumann János Egyetem. A Petőfi értelmezések a 21. században – változó minitárlatok a Neumann János Egyetemen című sorozat havonta jelentkezik új tartalommal egészen 2023 márciusáig.

Jön A helység kalapácsa!

„Magával ragadó látványvilág, izgalmas kaszkadőrjelenetek és kiváló zene”. Ezek fémjelzik a Petőfi Sándor eposzparódiáján alapuló tévéfilmet, A helység kalapácsát. Az MTVA megrendelésére és finanszírozásában, a Megafilm Service Kft. gyártásában készülő alkotás országos premierje januárban lesz a Dunán, werkfilmje és előzetese viszont felkerült már a Youtube-ra. 

PTF SNDR szabadságharczos szabadulójáték – A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Üllői úti Könyvtárában ez év áprilisáig még bárki próbára teheti tudását Petőfiről, aki szereti a rejtvényeket, kalandokat. A játék során felfedezheted a költő 26 évének rejtett, fordulatos részleteit. A cél a végső titok megfejtése a hozzá vezető út nyolc fordulójának teljesítésével. S bár a játék tavaly augusztusban indult, 2023 áprilisáig egy-egy útvonal végigbarangolása során három-három szintet teljesíthetsz. A játékidő 1-1 fordulónál nagyjából egy óra. A program ingyenes, de regisztrálni kell. 

Különleges, a költő ihlette kortárs kiállításnak ad otthont a kecskeméti Cifrapalota. A Petőfi költészete a kortárs képző- és iparművészetben című tárlaton látható hazai és határon túli alkotások nem a megszokott módon közelítettek Petőfihez. A tervek szerint január végén megjelenik a kiállítás katalógusa, sőt a tárlat virtuális változata is. A kiállítás 2023. június 4-ig tekinthető meg, csütörtöktől vasárnapig 10 és 17 óra között. (A Cifrapalota 2023. január 30-ig zárva tart.)

Nyomozás, játék és tengernyi izgalom – ilyen, nem csak a gyerekek számára csalogató élményekkel vár a debreceni Déri Múzeum legújabb, Színről színre Petőfi című múzeumpedagógiai tárlata. Aki megoldja a feladatokat, ügyesen nyomoz, feltárul előtte Petőfi Debrecenben töltött időszakának három érdekes története.

Színről színre Petőfi címmel állított össze múzeumpedagógiai tárlatot a Déry Múzeum (Forrás: Déry Múzeum)

Vajon a kortárs fotóművészet eszközeivel hogyan jeleníthető meg, és a mai vizuális kultúra hogyan tud közelíteni a költő alakjához, munkásságához?

Erre keresi a választ a Budapest Fotó Fesztivál által kiírt fotópályázat, amelyre a pályamunkákat még be lehet adni január 14-én éjfélig. A pályázatra beküldött alkotások a zsűri válogatása után kiállításon mutatkoznak majd be a Budapest Fotó Fesztivál részeként. 

Virtuális étlapon kínálják a forradalmár költeményeit a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban. A Kalamáris Vendéglő megnyitásával nem mindennapi kiállítással ünnepli a múzeum a költő születésének 200. évfordulóját. Valós ételek helyett szellemi táplálékot tudunk a digitális étlapról rendelni. Az asztalokon tányérok helyett tabletek vannak, amelyekhez a vendégek a belépőjegyhez kapott fülhallgatóval csatlakozhatnak. A kijelzőn megjelenő aktuális étlapról tudjuk kiválasztani a nekünk tetsző Petőfi-verset, melynek meghallgatása után a virtuális pincér játékra invitál: a tányéron felkínált három szövegrészlet közül kell kiválasztanunk azt, amelyik elhangzott a versben.

A reformkori influenszer: kétszáz éve született Petőfi Sándor

Petőfi Sándor volt az első magyar influenszer, a korszak legnagyobb kommunikációs stratégája.

Másfél év alatt vált ismeretlen karakterből meghatározó divatszerkesztővé, ismert íróvá, költővé.

Petőfi üzeneteit közérthetően fogalmazta meg, így vált a kulturális élet megkerülhetetlen szereplőjévé és a szabadságharc legjelentősebb alakjává. Olyan kirívóan öltözködött, mint most Lady Gaga, dokumentált személyiségfejlődése izgalmas, összetett karakterre vall. Egyéni érdekei hajtották, de határok és konvenciók tartása nélkül szolgálta a közösség érdekeit egyaránt – olvasható a Petőfi-bicentenárium hivatalos oldalán

Egyéni érdekei hajtották, de határok és konvenciók tartása nélkül szolgálta a közösség érdekeit egyaránt. (Forrás: Petőfi.hu)

Létezett az a Petőfi, akit mi ismerünk?

 

A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, Demeter Szilárd is egészen új megvilágításba helyezte az iskolai tankönyvek szikár tényeit, egy sajátos Petőfi-képet rajzoltva, amikor a Mandinernek nyilatkozott a bicentenárium kapcsán. Többek között ezt mondta:

„Petőfi nem egy csillagközből érkező Syrius-lovagharcos volt, aki egyedül fogott fegyvert az egész világ ellen. A kora adja meg a nagyságát,

mondom ezt anélkül, hogy kisebbíteni vagy csorbítani akarnám az egyébként vitathatatlan zsenialitását. De attól még tény, hogy az, amit mi Petőfinek ismerünk, a figura, a brand csak ebben a kontextusában érthető és értelmezhető a maga teljességében”.

„…amikor elkezdtük tervezni a bicentenáriumot, Petőfit márkaarcként használva az is célunk volt, hogy rajta keresztül a hosszú reformkorra is ráirányítsuk a figyelmet. Ennél fontosabb időszak ugyanis kevés van a magyarság történetében. Megnyílt a lehetőség az elit és az istenadta nép politikai egysége, közössége előtt, és ennek következményeként megszületett a modern magyar nemzet. A szabad magyar sajtó elindulása révén pedig tömegesedett a kultúrához való hozzáférés. A kultúra innentől fogva már nem egy szűk réteg kiváltsága, előjoga volt, bárki hozzáférhetett, különböző kulturális »termékek« jöttek létre.

Petőfi mindebben élen járt: a Pesti Divatlap hivatalos segédszerkesztőjeként merészen építette a saját brandjét, rengeteget dolgozott az imázsán

– mondhatni, ő volt az első magyar influenszer.” 

Kíváncsi vagy, milyen lenne Petőfi profilképe? Az ELTE érettségi előkészítőjén elárulták! – Videó

Tényleg olyan nagy borozó volt, mint a verseiből gondolnád? A hősies forradalmár csak a lírai énje lenne? Esetleg valójában is ilyen volt Petőfi? Nézzük be kicsit a korabeli “költő influenszer” álcája mögé!

Az érettségire sokkal jobb úgy felkészülni, ha megfelelő segítséget kapsz! Több egyetem is indít érettségi előkészítőt különböző tantárgyakból, ahol előadásonként más-más témaköröket, előre megadott tételeket vesznek át. Az egyetemek által tartott előkészítők nagy előnye, hogy remek előadókat kérnek fel a feladatra, új és érdekes szemszögből mutatják be a tananyagot, amit utána sokkal könnyebben tudsz megjegyezni. Ráadásul így még felvételi előtt közelebbről is megismerheted az adott egyetem légkörét, előadótermeit és oktatóit is!

A középszintű érettséginél is nagy segítség, de ha valamiből emeltezni szeretnél, akkor külön ajánlott eljárnod ezekre az oktatásokra! Nem árt időben jelentkezni, mert a népszerű előkészítő képzések hamar betelnek!

Forrás: Magyar Digitális Múzeumi Könyvtár

Ha egy kis ízelítőt szeretnél kapni abból, hogy nem csak informatív, de rendkívül szórakoztató is lehet egy ilyen óra, akkor az ELTE Érettségi Előkészítő bemutató videója tökéletes erre! Ha pedig csak meg szeretnéd ismerni, hogy Petőfi milyen képet festett le magáról, és milyen volt a valóságban, akkor is kifejezetten izgalmas Fejérvári Gergely előadása!

Sokszor lírai én és életrajzi én összemosódik a fejünkben, mindenáron látni akarjuk az alkotót, az embert a sorok között. Jól tesszük? Tudj meg többet Petőfi Sándorról és az általa alkotott „profilképről”!