labor – Diplomátszerzek

Fagyasztott virágokkal és színes gőzökkel, gázokkal is kísérleteztek a Debreceni Egyetemen

Mi történik a virággal, a banánnal és a gumicsővel, ha gőzölgő, lehűtött folyékony nitrogénbe mártják? Hogyan változik át gömbhallá egy léggömb, amikor nátrium-hidrogén-karbonát, vagyis szódabikarbóna és ecetsav segítségével fújják fel? A Debreceni Egyetem (DE) Gyógyszerésztudományi Karán (GYTK) 14, ilyen és ezekhez hasonló látványos kémiai kísérlettel vártak kilenc környékbeli általános iskolából érkezett csaknem 400 hetedikes és nyolcadikos diákot.

Fotó: DE

– Olyan korosztályt hívtunk, akik már tanulnak kémiát és így jó eséllyel meg is értik, mi történik. Ez a program azoknak az iskoláknak is nagyon jó, ahol nincs ennyi vagy ilyen jellegű laborfelszerelés, mint nálunk. Már itt igyekszünk megtalálni azokat, akiket elkötelezetté tudunk tenni a természettudomány iránt – ismertette Lekli István, a DE GYTK oktatási dékánhelyettese.

A nagy érdeklődés miatt a programot egymás után háromszor is megismételték, egy-egy turnusban csaknem 130 iskolás vett részt.

Fotó: DE

– Igyekeztünk olyan kísérleteket bemutatni, amikhez egyszerű anyagok szükségesek, akár háztartásban megtalálható vegyszerekkel is elvégezhetők. Például vöröskáposztából indikátort főztünk. Ezek reményeink szerint közelebb hozzák a gyerekekhez a kémiát – fejtette ki Homolya Ágnes, a DE GYTK adjunktusa.

Fotó: DE

Lekli István dékánhelyettes hozzátette: arról is szó esett a programon, hogy a hétköznapi életben is milyen gyakran használunk kémiát, úgy, hogy sokszor nem is tudatosul ez bennünk. Nagyon sok dolog alapja a kémia, vagyis hogy az egymással érintkező anyagok mit tudnak egymásból kiváltani. A szervezők tapasztalatai szerint ilyen programok híján sajnos sok gyereknek eszébe sem jutna természettudományos ismereteket igénylő pályát választani.

Fotó: DE

Az oktatási dékánhelyettes hangsúlyozta: a DE GYTK kiemelten foglalkozik az utánpótlás-neveléssel. A legkisebbeknek természettudományos témákat feldolgozó rajzversenyt szerveznek, az általános iskolásoknak szól a kémiabemutató, míg a középiskolásokat természettudományos versenyre várják.

Fotó: DE

Innováció a logisztikai oktatásban: világszínvonalú laborokat adtak át Miskolcon

Stratégiai partnerség a fejlődésért

A Miskolci Egyetem és az EWG csoport – Európa legnagyobb szárazföldi intermodális termináljának, a fényeslitkei East-West Gate-nek a működtetője – idén áprilisban kötött stratégiai együttműködést, melynek keretében az EWG csoport jelentős eszköztámogatást nyújtott a laborok kialakításához, amelynek célja a magyarországi logisztikai szektor fejlődése és a szakmai oktatás megerősítése.

Oktatás, tudomány és ipar összekapcsolása

Az East-West Gate vezérigazgatója, Vinar Roman az átadón hangsúlyozta, hogy a terminál nemcsak egy modern logisztikai központ, hanem aktív szereplője a régió fejlesztésének is.

„Hiszem, hogy az oktatás, a tudomány és az ipar közötti szoros kapcsolat kulcsfontosságú a jövő formálásában. Ezért döntöttünk úgy, hogy támogatjuk az egyetem Logisztikai Intézetét” – mondta Vinar Roman.

Szilágyi Roland, az egyetem rektorhelyettese pedig kiemelte, hogy a laborok hozzájárulnak a diákok naprakész tudásának megszerzéséhez: „Fontos számunkra, hogy az East-West Gate támogatásával létrehozott új laborok hozzájárulnak hallgatóink és kutatóink fejlődéséhez”.

Fotó: Miskolci Egyetem

Kutatás és innováció a jövőért

Siménfalvi Zoltán, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának dékánja szerint a laborok új lehetőségeket nyitnak az oktatás és a kutatás területén, hozzájárulva nemzetközileg elismert innovációk létrejöttéhez.

Tamás Péter, a Logisztikai Intézet igazgatója pedig hangsúlyozta, hogy a hallgatók és kutatók modern eszközökkel dolgozhatnak, ami elősegíti a logisztikai kihívásokra adott innovatív válaszokat: „Az új laborok tovább erősítik intézetünk élvonalbeli pozícióját a logisztikai folyamatszimuláció területén. E fejlesztés révén hallgatóink és kutatóink a legkorszerűbb eszközökkel és szoftverekkel dolgozhatnak, hozzájárulva a jövő logisztikai problémáinak innovatív megoldásához”.

Fotó: Miskolci Egyetem

Korszerű környezet a gyakorlati képzéshez

A Miskolci Egyetem Logisztikai Intézetében kialakított két labor közül az egyikben egyszerre tizenhat hallgatót tudnak a legkorszerűbb számítógépes rendszereken oktatni a logisztikai folyamatok tervezésére és végrehajtására, míg a másik labor három munkaállomással mesterségesintelligencia-alapú kutatásoknak ad helyet. Az EWG 25 millió forintos támogatása számítógépek, szoftverek és egyéb berendezések beszerzését tette lehetővé.

Az új laboratóriumok nemcsak a hallgatók számára biztosítanak világszínvonalú képzési lehetőséget, hanem a magyar logisztikai szektor jövőjét is formálják.

A Miskolci Egyetem logisztikai képzése négy évtizede az élvonalban

Tanulj orvosnak a Debreceni Egyetemen!

Az osztatlan általános orvos szak mellett orvosi diagnosztikai analitikus alapszakon, egészségpszichológia, klinikai laboratóriumi kutató, valamint molekuláris biológia mesterszakon tanulhatnak a felvételizők szeptembertől. A 12 féléves általános orvos szakra jelentkezőknél a korábbiakhoz hasonlóan idén is követelmény a két emelt szintű érettségi, egy biológiából és egy másik fizikából vagy kémiából. Átalakult viszont a többletpontok rendszere. Az általános orvos szakra jelentkezők számára fontos változás, hogy szóbeli felvételi vizsgán 50 intézményi pluszpontot szerezhetnek.

Mire számíthatsz a szóbeli felvételin?

 

A szóbeli interjún nem a szakmai, biológiai, kémiai, fizikai tudásra vagyunk kíváncsiak, hanem többek között a jelentkező orvosi hivatáshoz való hozzáállására, empátiakészségére.

Mindenki abban az intézményben szóbelizik, ahová első helyen jelentkezett, a négy hazai orvosképző egyetem pedig kölcsönösen elfogadja az eredményt. A felvételi módszertanát is közösen dolgoztuk ki, hogy az interjú mindenhol egységes elvek és szemlélet alapján történjen. A beszélgetés arra is jó alkalom, hogy megismerjük a különleges képességekkel rendelkező hallgatókat, így tehetségük kibontakozását már a képzés elején megfelelően tudjuk segíteni – emelte ki Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja.

A felvételi beszélgetésen szerezhető 50 pont mellett a nyelvvizsgáért akár 40 pontot is kaphatnak az Általános Orvostudományi Karra jelentkezők. A további intézményi pontokról és a felvételivel kapcsolatos tudnivalókról a kar honlapján tájékozódhatnak.

Korszerű gyakorlóhelyek a debreceni orvosképzésben

 Mátyus László professzor kiemelte, hogy a kar kiemelkedő oktatói állománnyal, kitűnő infrastrukturális feltételekkel világszínvonalú orvosképzést nyújt. A diákok jól felszerelt tantermekben, modern laboratóriumokban és gyakorlati képzőhelyeken tanulhatnak.

A Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Klinikai Központba történt integrációjával, a Kenézy Gyula Campus létrejöttével nőtt a klinikai gyakorlóhelyek, illetve az oktatók száma, valamint a képzés feltételei is javultak. A kar és a Klinikai Központ közös munkájának egyik fontos lépése volt új oktatóhelyiségek kialakítása, így már a Kenézy Gyula Campuson is megfelelő oktatási infrastruktúra áll rendelkezésre – tette hozzá a dékán.

Mátyus László professzor kiemelte, hogy a kar kiemelkedő oktatói állománnyal, kitűnő infrastrukturális feltételekkel világszínvonalú orvosképzést nyújt. (Fotó: Debreceni Egyetem)

A gyakorlati oktatást a Sebészeti Műtéttani Tanszéken, illetve az Interaktív Orvosi Gyakorlati Központban kialakított skill-laborokban végzik, ahol a hallgatók valósághű szimulációs környezetben szerezhetnek gyakorlatot, megismerik a korszerű eszközök használatát, fejlődnek készségeik, képességeik.

A kar és a Klinikai Központ közös munkájának egyik fontos lépése volt új oktatóhelyiségek kialakítása. (Fotó: Debreceni Egyetem)

A kar oktatóinak mintegy kilencven százaléka rendelkezik tudományos fokozattal. Ezzel az ÁOK a legutóbbi hazai felsőoktatási rangsorban (HVG-rangsor Diploma 2024) az orvosképző intézmények között a második, az összes hazai kar között pedig a hetedik helyet foglalja el.
A kar szervezeti egységeiben az élettudományok széles körében folytatnak nemzetközileg is elismert tudományos kutatási tevékenységet, amelybe a hallgatók is bekapcsolódhatnak.

A Kenézy Gyula Campus létrejöttével nőtt a klinikai gyakorlóhelyek, illetve az oktatók száma. (Fotó: Debreceni Egyetem)

Az ÁOK kiemelt figyelmet fordít a tehetséges diákok támogatására, melynek fontos része a nagy hagyományokkal rendelkező tudományos diákköri tevékenység, amely a jövőben is kiemelt figyelmet kap. Az orvostudományi tehetséggondozásban kiemelkedő szerepe van a több mint harminc éve működő Sántha Kálmán Szakkollégiumnak is.

Amit a Fogorvostudományi Kar képzéseiről érdemes tudnod

A nagy múlttal rendelkező Általános Orvostudományi Kar mellett a Debreceni Egyetem egyik legfiatalabb kara, a Fogorvostudományi Kar az idei évben egy új képzési formával és egy megújult fogorvosképzési kurrikulummal várja a jelentkezőket. A gyakorlatorientált oktatás a felsőbb évfolyamokon kiscsoportos formában történik, a képzést a legmodernebb technikák és digitális eszközök segítik.

A Debreceni Egyetem tíz féléves fogorvosi képzése egy versenyképes, világszerte elfogadott végzettséget, valamint kiváló elhelyezkedési lehetőséget ad.

Népszerűsége évről évre töretlen, melyet a jelentkezők magas száma is mutat.

A tavaly beszerzett nyolc fogászati szimulátor lehetőségeket nyújt a gyakorlatorientált képzés megvalósításához. (Fotó: Debreceni Egyetem)

A kar épületében csaknem 70 kezelőegység, modern előadó és szemináriumi termek, egy különleges CAD/CAM oktatóterem, illetve a frissen felújított és korszerűen felszerelt Fantom terem és Fogtechnikai tanlabor is megtalálható. A tavalyi év végén beszerzett nyolc fogászati szimulátor további lehetőségeket nyújt a gyakorlatorientált képzés megvalósításához.

A DEnt Skill Laborban elhelyezett fogászati szimulátorok segítségével a 2024-ben felvett hallgatóink már a propedeutikai tárgyak előtt fejleszthetik manualitásukat. (Fotó: Debreceni Egyetem)

A Fogorvostudományi Kar vezetősége mindig fontosnak tartotta a nemzetközi elvárásokhoz igazodó oktatási tematika kialakítását, a biztonságos gyakorlási környezet megteremtését, a készségek fejlesztését és ezzel párhuzamosan egy objektív értékelés biztosítását a fogorvosképzés során. A DEnt Skill Laborunkban elhelyezett fogászati szimulátorok segítségével a 2024-ben felvett hallgatóink már a propedeutikai tárgyak előtt, a második évfolyamtól fejleszthetik manualitásukat a beszerzéssel párhuzamos kurrikulum-módosításnak köszönhetően – hangsúlyozta a DE FOK dékánja.

Bágyi Kinga elmondta, az újonnan bevezetett tantárgyak és a propedeutika blokk után, a negyed és ötöd évfolyamon a hallgatók szakorvosi felügyelet mellett betegellátó tevékenységet végeznek, így az elméleti tudás mellett igazi beavatkozásokkal gyakorlati tapasztalatot is szereznek, ami elengedhetetlen számukra.

Dr. Bágyi Kinga Ágnes tanszékvezető, dékán hangsúlyozta, hogy a DE FOK diplomája Magyarországon önálló munkavégzésre jogosítja fel a végzetteket. (Fotó: Debreceni Egyetem)

A kari vezető hangsúlyozta, hogy a DE FOK diplomája Magyarországon önálló munkavégzésre jogosítja fel a végzetteket, az Európai Unióban elfogadott, más országokban pedig különbözeti vizsgát követően gyakorolható vele a szakma. A kar hallgatói létszáma stabilizálódott az elmúlt körülbelül 10 évben, 600-700 körül alakul a külföldi és magyar diákok összlétszáma.

A 2024-es év újdonsága a szeptemberben induló, hat szemeszteres digitális fogászati tervezés alapszakunk, ami hiánypótló a mai digitális forradalomban. Az itt végzett szakemberek segíteni tudják majd a fogorvosok és fogtechnikusok munkáját a számítógép vezérelte tervezés és a gyártási folyamatok során, elsősorban a fogpótlástan, fogszabályozás és implantáció kapcsán – sorolta a dékán.

Bágyi Kinga kiemelte, hogy a diákoknak tanulmányaik mellett lehetőségük van a tudományos életbe is becsatlakozni, részt vehetnek a helyi Tudományos Diákköri Konferencián, ahonnan a legjobbak továbbjuthatnak az országos megmérettetésre is. Felkészülésüket kiváló és naprakész tudással rendelkező oktatók segítik, amit a HVG által kiadott rangsor is jelez, hisz az oktatói kiválóság tekintetében a kar a hazai fogorvosképzőhelyek között 2022-ben és 2023-ban is a legjobb helyen szerepelt.

A tudomány iránt érdeklődő végzett fogorvosoknak pedig az ország egyetlen, a Debreceni Egyetemen működő Fogorvostudományi Doktori Iskolája, a FODI kínál lehetőséget további kutatómunkához.

A tanulás mellett a hallgatóknak több alkalmuk is van a kikapcsolódásra a szemeszter során, hiszen a Hallgatói Önkormányzat, illetve a Magyar Fogorvostanhallgatók Egyesülete szervezésében részt vehetnek többek között a gólyatábor, a Medikus Kupa, a felezőbál és a szakestek rendezvényein – jegyezte meg a dékán.

Csúcslabor épül az Állatorvostudományi Egyetemen

Az Állatorvostudományi Egyetem szakmai vezetésével egy egyedülálló Nemzeti Laboratórium projekt jött létre. A program egyaránt szolgálja az állategészségügyet, az emberek járványügyi és élelmiszerbiztonságát, valamint az élelmiszerlánc gazdasági szereplőinek versenyképességét.

A fertőző betegségek Nemzeti Laboratóriumának létrehozása 3,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással, uniós forrásból valósul meg. A projektben az Állatorvostudományi Egyetem a konzorciumvezető, míg a másik két konzorciumi tag a Széchenyi István Egyetem és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Állatorvostudományi Kutatóintézet.

A laborok kialakítása már nyáron megkezdődhet az Állatorvostudományi Egyetemen, tudatták közösségi oldalukon

 

Labor az emberekért, az állatokért

 

A Nemzeti Laboratórium összefogja és koordinálja az országban eddig szigetszerűen működő kutatócsoportokat. (Fotó: 123rf)

Az itt folyó kutatások a fertőző állatbetegségek, az antimikrobiális rezisztencia, az állatorvosi közegészségügy és élelmiszerlánc-biztonság témaköreiben élvonalbeli ismeretekkel gyarapíthatják tudásunkat. 

A jelenleg is zajló Covid-világjárvány során világossá vált, milyen nagy szükség van a megbízható adatokon és evidenciákon alapuló, mély, tudományos igényű elemzésekre. A Nemzeti Laboratórium víziója, hogy megteremtse az adatokra és elemzésekre épülő döntéselőkészítések tudományos bázisát az egészségügy, a járványvédelem és az ökológiai rendszerek területén. A három terület szorosan összefonódik, és az innovatív surveillance rendszerek, big data módszerek, valamint matematikai modellezés által új szinergiák jönnek létre.

A Nemzeti Laboratórium összefogja és koordinálja az országban eddig szigetszerűen működő kutatócsoportokat. Ezzel elősegíti a hálózatosodást, létrehozva egy kollaboratív kutatói közösséget. Ez nemzetközi színtéren is komoly láthatósággal bír.

 

Élen az állatorvostudományi képzés

Az UNIside legutóbbi rangsora szerint az agrár felsőoktatási képzések közül az állatorvosi hivatás a legvonzóbb. Az Állatorvostudományi Egyetem állatorvosi képzésére felvettek kiemelkedően teljesítettek mind a hozott pontátlag, mind a legalább egy tárgyból emelt szinten jeles érettségizők arányát tekintve. Többletpontok szempontjából az SZE-MÉK hallgatói teljesítettek a legjobban.

Az Állatorvostudományi Egyetem a nemzetközi közeg szempontjából is kiemelkedik a területen. A diákok több mint 60 százaléka külföldi.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

„Valóban igaz, hogy leterhelnek minket”

Ez az interjú az UNI 2022 nyári kiadványában jelent meg.

 

Mi alapján döntöttél az érettségi előtt, hogy merre tanulj tovább?

Először a beiskoláztató előadáson kaptam fel a fejem a Pannon Egyetemre, viszont akkor főleg a vegyészmérnökökről beszéltek. Aztán az országos elsősegélyversenyen, amikor 12.-es voltam, Veszprémben közelről megismerkedhettem az egyetemmel, felfedeztem a szakomat is, és azóta mást sem akarok csinálni.

Elsődleges volt, hogy a képzés mennyire gyakorlatorientált?

Fontos volt, és az is, hogy minél több labor legyen, azonban nekem elsősorban a széles körű tudástár volt a lényeges, amit a szak nyújt.

Gondolkoztál duális képzésben?

Egy pillanatig igen, de sokaktól hallottam, hogy mennyire zsúfolt az órarendjük, és sokszor a pénteki nap sem marad üresen dolgozni, így végül nem vállaltam. Nem is bánom, valóban igaz, hogy leterhelnek minket. 

Tervezel továbbtanulni mester- vagy szakirányú továbbképzésen?

Mindenképp! Egyelőre úgy fest, maradok egyetemen belül vegyészmérnök Msc-re, azon belül is biotechnológiai szakiránnyal.

Mit gondolsz a munka melletti tanulásról?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem kell dolgoznom, azonban mindenkire, aki képes rá, felnézek, nem egyszerű, bármit is tanul az ember. Biztosan tudom magamról, hogy nem tudnám beosztani az időm, hogy munka mellett tanuljak.

Mi a legnehezebb az egyetemen és miért?

Az, hogy néha rettenetesen leterheltnek érzem magam. Az első félév óta heti kétszer-háromszor reggeltől estig egyetemen vagyok, emellé pedig a maradék napon a laborra írandó jegyzőkönyvek töltik ki azt az időt, amit épp nem az intézményben töltök. Sokszor érzem magam kimerültnek, és mivel ritka, hogy a téli vizsgáimat időben befejezzem, a második félévre teper le a legjobban a letargia.

Milyen területen szeretnél majd elhelyezkedni? Van preferenciád a cégekkel kapcsolatban?

Mindenképp a biotechnológia az irány. Konkrét cégpreferenciám nincs, azonban a fejlesztési feladatok mozgatnak meg a leginkább.

Szerinted mitől jó egy munkaadó?

Limitált tapasztalatom alapján, amikor egy munkaadó/főnök dolgozott már a pozíciódban, hasonló végzettségű és hasonló tudástárú, mint te, akkor könnyebb a kommunikáció, nagyobb a megértés és lehetőséget ad tanulni a nálad tapasztaltabbtól.

Miből tartod el magad? Veszel-e fel diákhitelt? Dolgozol?

A PEHÖK-MK tagja vagyok, valamint az elmúlt néhány félévben szerencsém volt különböző ösztöndíjakat elnyerni. Ezek nagyrészt a „költőpénzeim”, szerencsére a szüleim rengeteget segítenek, és nem kell dolgoznom év közben.

Sportolsz?

Időnként lejárok az egyetemi kondiba és gördeszkázom is.

Milyen jövedelemre számítasz pályakezdőként?

Konkrét számot nem merek mondani, de remélem, pályakezdőként is kényelmesen meg tudok élni, és ezenkívül talán az lenne az egyetlen kitételem, hogyha ránézek a fizetésre, ne érezzem, hogy több értelme lett volna négy év munkatapasztalatot szerezni, mint egyetemre járni (ami lehet hét év az Msc-vel).

Milyen gyakorlati tapasztalatod van a saját szakmaterületeden?

Szakmai gyakorlatoztam a Dunántúli Regionális Vízműveknél, ahol szívesen fogadtak és azóta is visszavárnak. Sokat tanultam ott, és remélem, minden jövőbeli munkahelyem legalább olyan élmény lesz, mint ott dolgozni és az ott dolgozókat megismerni.