Művészeti szakot keresel a felvételin? Itt a legélesebb a verseny!
Bekerülési arányok a művészeti szakokra
A területen legkeresettebb intézmény a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) közel 1000, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) közel 700 elsőhelyes jelentkezővel, amelyeknek a képzéseire a területi átlaghoz képest is meglehetősen alacsony (10-20 százalék) volt a bekerülési arány. Háromszáz feletti jelentkezőszámot hozott a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU-ART). Utóbbira volt a legkönnyebb bekerülni, a jelentkezők 80 százalékát felvették.
Arányait tekintve 5 százaléknál kisebb arányban jutottak be a jelentkezők a színművész szakra: 350 elsőhelyes jelentkezőből 14-en.
Népszerű szakterületek a művészeti felsőoktatásban
A művészeti, művészetközvetítési képzés rendkívül sokrétű és színes területet ölel fel, az egyetemeken jelenleg 20 alapszak közül választhatnak a művészi vénával rendelkező fiatalok, legyen szó zene-, képző-, tánc-, vizuális művészetről vagy egyéb területről.
A képzéseken meghirdetett legnépszerűbb szak a tervezőgrafika közel 500 elsőhelyes jelentkezővel, akiknek az egyharmada került be a képzésre. A második legnépszerűbb színművész szakra 350-en jelentkeztek, közülük azonban mindössze 14 fő (kevesebb mint 5 százalék) járt sikerrel. A harmadik a sorban a 250 jelentkezőt bevonzó animáció szak, itt szintén alacsonyabb, nagyjából 30 százalékos bekerülési arányra lehetett számítani.
A művészeti felsőoktatás a főiskolai-egyetemi képzés egyéb területeinél jobban támaszkodik a korábban megszerzett ismeretekre, rutinra, tapasztalatra, gyakorlatra. (Fotó: UNI)
Ponthatárok a művészeti képzési területen
A tervezőgrafika szakot 5 különböző intézményben, illetve karon hirdették meg, átlagosan 380-as ponthatárral. A legkönnyebben a SOE-FMK-ra (360 ponttal), a legnehezebben pedig az MOME-re (396 ponttal) lehetett bekerülni.
A színművész szakot egyedüliként hirdető SZFE-re 372 ponttal lehetett bejutni. Az animáció szakot két különböző intézményben, illetve karon hirdették meg hasonló, 380 körül mozgó ponthatárral.
Kiválóságok, kimagasló pontátlagok
Kimagasló (a többletpontok nélkül közel 400-as) pontátlagot hoztak az SZE-MUK, a DE-ZK, a MOME, az NYE és az SZTE-BBMK felvett hallgatói. A SZFE, a PTE-MIK és a MOME karaira kerültek be a legnagyobb arányban legalább egy tárgyból jeles értékelésű emelt szintű érettségivel.
Nemzetközi közeg szempontjából kiemelkedik az SZTE, a METU-ART és az LFZE, ahol nagyobb arányban képeznek külföldi diákokat, illetve a MOME, az MKE és a DE-ZK, ahol a tanulóknak a képzési területi átlagnál jelentősen magasabb hányada vesz részt külföldi részképzésben.
Kutatói tevékenységben az SZTE emelkedik ki
Kutatói tevékenység szempontjából kiemelkedő az SZTE, amely a legnagyobb nemzetközi hatást (idézettséget) elérő közleményeket produkálta a területen.
Fontos a rutin, a korábban szerzett gyakorlat
A művészeti felsőoktatás a főiskolai-egyetemi képzés egyéb területeinél jobban támaszkodik a korábban megszerzett ismeretekre, rutinra, tapasztalatra, gyakorlatra. A képzésekre jelentkezők döntő hányada tanult alap-, illetve középfokú művészeti intézmények valamelyikében.
Képzőhelyek a művészeti felsőoktatásban
A felsőoktatási szinten folyó művészképzés bizonyos területeken meglehetősen Budapest-központú, de azért van választék a vidéki egyetemeken és főiskolákon is. Összességében 17 felsőoktatási intézmény, illetve kar közül választhatnak az ebben az irányban gondolkodók.
A terület specialitásainak megfelelően mindegyik képzőhelyen kis létszámú, mester-tanár viszonyon alapuló képzések jellemzők egyéni fejlesztéssel, az önálló szakmai-művészeti életútra való felkészítéssel.
Lehetőségek a diploma után
A művészeti felsőoktatásban jelenleg nem kevesebb mint 46-féle mesterképzést hirdetnek az egyetemek. A zeneművészeti területen például lehetőség van kórusnagy- vagy jazzénekművész-képzésre, a képzőművészeti területen kerámia-, ékszertervezőnek és fémművesnek tanulhatnak, de mesterképzéssel válhat valaki látványtervezővé, filmrendezővé, filmoperatőrré, koreográfussá vagy okleveles cirkuszművésszé is.
Alapképzési szakok
alkotóművészet és muzikológia szak
animáció szak
cirkuszművészet szak
designkultúra szak
előadó-művészet szak
építőművészet szak
formatervezés szak
fotográfia szak
képzőművészet-elmélet szak
koreográfus szak
látványtervezés szak
média design szak
mozgókép szak
táncművész szak
táncos és próbavezető szak
tárgyalkotás szak
televíziós műsorkészítő szak
tervezőgrafika szak
textiltervezés szak
vizuális művészet szak
Osztatlan mesterképzési szakok
dramaturg szak
festőművész szak
grafikusművész szak
intermédia-művész szak
restaurátor-művész szak
színházrendező szak
színművész szak
szobrászművész szak
Minden tudás egy helyen II. – Budapesti egyetemek könyvtárai
Ugye, a te tanáraid is ki vannak akadva, ha a Wikipédiáról másol vagy vesz át valaki „hiteles” információt? Nem csodáljuk… Egy alapos szakdolgozathoz, részletesebb tanulmányhoz vagy egy jó jegyért a beadandóhoz elengedhetetlenek a megfelelő és valóban hiteles, releváns források. Így nem árt, ha könnyen átlátod, milyen információkat találhatsz meg az egyetemed könyvtárában, milyen dokumentumokat találsz meg digitálisan, és melyeket csak a helyszínen.
Az is előfordulhat tanulmányaid során, hogy szükséged lesz más, külsős intézmények gyűjteményére is, azonban nem minden esetben veheted igénybe őket, mert csak a saját hallgatóik látogathatják őket.
A könyvtárosok sokat tudnak segíteni neked a kutatómunkában, így ne félj odamenni hozzájuk. Ha pedig csak egy csendes és hangulatos helyre vágysz a tanuláshoz, esetleg olvasgatnál egy lyukasórában, akkor is remek lehetőségnek számítanak a csendes könyvbirodalmak.
A legtöbb könyvtárban olvashatsz az olvasóteremben, tudod használni az adatbázisokat és katalógusokat, továbbá természetesen helyi számítógépet is használhatsz, illetve wifit biztosítanak a saját készülékedhez. Ezen túl nyomtathatsz, szkennelhetsz és fénymásolhatsz is.
Budapest 11 egyetemének könyvtárai:
BME: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
A BME OMIKK nyilvános országos műszaki szakkönyvtárként küldetésének tekinti, hogy hozzáférést biztosítson a műszaki- és természettudományi, valamint a gazdaság- és társadalomtudományok témakörökhöz az ipar, a műszaki szakemberek és minden érdeklődő számára.
Gyűjteményeik: Műszaki és természettudományi könyvek és folyóiratok; gazdaság- és társadalomtudományi könyvek és folyóiratok; tankönyvek, jegyzetek; kézikönyvek, referens kiadványok; tudományos, műszaki, gazdasági nyelvkönyvek, szótárak; szépirodalom és ismeretterjesztő művek; disszertációk; szabványok; Muzeális Gyűjtemény; Egyetemtörténeti Gyűjtemény; a Műegyetem és elődintézményeinek maradandó értékű iratai; az egyetem oktatóinak (irat)hagyatékai, az oktatók és volt hallgatók életút-interjúi, egyetemi életükkel kapcsolatos személyes dokumentumok.
Corvinus: Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Forrás: Facebook
A Corvinus Egyetemi Könyvtár jelenlegi gyűjteményének alapját képezte az egykori Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Könyvtára, rendkívül értékes, közgazdasági szakkönyvtári állománya, a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar Könyvtára és a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági kari könyvtára. Számos professzor magánkönyvtárai szintén a Könyvtár tulajdonába kerültek, majd a Közgazdasági Dokumentációs Központ feladatait átvette.
Gyűjteményeik: Fő gyűjtőköre: Budapesti Corvinus Egyetemen folyó képzés és kutatás szakirodalma; Magyarországon egyedülálló gyűjteménnyel rendelkezik a közgazdaságtudomány és üzleti tudományok terén. Muzeális gyűjtemény: Az 1948-ban alapított Közgazdaságtudományi Egyetem könyvtára jogelőd intézményeinek eredeti bútorait, műtárgyait és könyvgyűjteményeiknek muzeális köteteit őrzi és szolgáltatja. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Könyvtárának (1850), a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar Könyvtárának (1925) és a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Kari Könyvtárának (1934) örökségül kapott könyveiben már a 16. századtól a korai közgazdasági eszme fejlődése kutatható.
Az Egyetemi Könyvtár az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtári hálózatának legfontosabb intézménye, de mint nyilvános könyvtár is üzemel. Szervezetileg alá tartozik az ELTE összes kari és tanszéki könyvtára. Az Országos Széchényi Könyvtár megalapítása előtt lényegében országos könyvtárként működött, történeti törzsgyűjteménye ma a nemzeti kulturális örökség része. Gyűjtőköre 1949-ig teljesen enciklopédikus volt; azóta főleg a vallástörténet és -tudomány, filozófia, valamint a közép- és újkori történelem szakkönyvtára.
Olvasójegy-árak: ELTE vagy a PPKE egyetemi polgára, illetve ERASMUS-diák ingyen iratkozhat be. Látogatás: egy évig érvényes, ingyenes látogatójegyet válthatsz Éves kölcsönzőjegy 3700 forint (Más intézmények hallgatóinak: 1850 forint) Féléves kölcsönzőjegy 2000 forint (Más intézmények hallgatóinak: 1000 forint)
Gyűjteményeik:
1949-ig az egyetemen oktatott valamennyi tudományághoz kapcsolódó művek: filozófiai, közép- és újkori egyetemes történelmi, vallástörténeti, vallástudományi művek.
Kutatómunkához szükséges kézikönyvek, szótárak, tudományos művek a magyar mellett számos idegen nyelven is; a magyar- és a világirodalom kiemelkedő alkotásai; ELTE-n védett disszertációk, az ELTE történetére vonatkozó dokumentumok.
Muzeális állomány, melynek legértékesebb gyűjteményei: 185 kódex, köztük 14 corvina; 1200 ősnyomtatvány; 11 000 XVI. századi antikva; 15 000 barokk és 75 000 XVIII századi mű. Továbbá számos régi magyar nyelvemlék, középkori oklevelek, céhlevelek, autográf kéziratok, metszetek és térképek.
ELTE: Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
A könyvtár az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtári hálózatának számos tagkönyvtárával rendelkezik, amelyet csak a hallgatók vehetnek igénybe. Külön könyvtára van kilenc karából nyolcnak:
Az ELTE összes tagkönyvtárának eltérő címe, elérhetősége és nyitva tartási ideje van, így érdemes az adott könyvtár oldalát felkeresni a belinkelt weblapokon.
LFZE: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Központi Könyvtára
A legmodernebb zenei kiadványokkal és korszerű szolgáltatásokkal együtt történetiségében is őrzi a magyar és a nemzetközi zenekultúra kincseit. Az ország legnagyobb zenei gyűjteménye, amelyben 400 ezer zenemű, 70 ezer könyv és 100 féle folyóirat található meg, valamint belső használatú stúdióval és fonotékával rendelkezik.
Cím: Központi könyvtár: 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. Kutatókönyvtár: 1064 Budapest, Vörösmarty utca 35. földszint Hangtár: 1064 Budapest, Vörösmarty utca 35, 2. emelet
Nyitvatartás központi könyvtár: H–P:9:00-17:00 Sz-V:Zárva
Gyűjteményeik: A legmodernebb zenei kiadványokkal és korszerű szolgáltatásokkal együtt történetiségében is őrzi a magyar és a nemzetközi zenekultúra kincseit.
Az Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár nyilvános felsőoktatási szakkönyvtár, egyben közlevéltári jogállású felsőoktatási szaklevéltár, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem könyvtári hálózatának tagja.
Olvasójegy árak: Kölcsönző jegy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem hallgatóinak: 2000 forint / Napijegy: 500 forint Éves beiratkozási díj: 4000 forint; féléves: 2000 forint Hallgatóknak éves beiratkozási díj: 3000 forint; féléves: 1500 forint
Gyűjteményeik: Főgyűjtőkör: A Levéltár főgyűjtőköre kierjed a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és elődintézményeinek Budai Campusán működő illetőleg a Budai Campushoz tartozó valamennyi szerv maradandó értékű irattári anyagára. Mellékgyűjtőkör: A Levéltár mellékgyűjtőköre kierjed a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és elődintézményeinek Budai Campusán működő karok által folyatott képzési irányokhoz kapcsolódó szakterületek maradandó értékű szakmatörténeti iratanyagára.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem könyvtára az ország legrégebbi művészeti szakkönyvtára több, mint 150 éve gyűjti a hazai képzőművészetre vonatkozó könyveket és folyóiratokat, illetve az idegennyelvű szakirodalmat.
Olvasójegy árak: A látogatás ingyenes, de kölcsönözni csak az MKE hallgatói, oktatói és dolgozói, valamint a MOME hallgatói és más felsőoktatási intézmények művészettörténet szakos hallgatói tudnak.
Gyűjteményeik: Művészeti Gyűjtemény A szaklevéltár az egyetemen, valamint jogelőd intézményeiben keletkezett hivatalos iratokat, továbbá intézménytörténeti jelentőségű forrásokat, az intézmény egykori művésztanárainak iratokat őriz.
A MOME Könyvtára fontos helyet foglal el a hazai művészeti könyvtárak között, elsődleges funkciója azonban az Egyetemen folyó képzés szakirodalmi hátterének megteremtése. A Könyvtár feladata az iparművészeti és a design témájú szakirodalom valamennyi hazai publikációjának gyűjtése, míg a képzőművészeti és az idegen nyelvű szakkönyveket válogatottan szerzi be.
Gyűjteményeik: A gyűjtemény jelenleg több mint 80 ezer dokumentumot számlál, az aktuálisan előfizetett nyomtatott folyóiratok száma 174. A MOME Könyvtára fontos helyet foglal el a hazai művészeti könyvtárak között, elsődleges feladata azonban az Egyetemen folyó képzés szakirodalmi hátterének megteremtése.
Olvasójegy árak: Könyvtári beiratkozásra az Egyetemmel jogviszonyban álló diákok és dolgozók számára van lehetőség. A könyvtári tagság térítésmentes, évente meghosszabbítható. Átmenetileg szünetelnek a nyilvános könyvtári szolgáltatások.
Gyűjteményeik: HTK: A tanszéki szakkönyvtárak gyűjteményéből, adományokból és hagyatékokból tevődött össze régebben. Jelenleg már gyűjtik és feltárják a teológiai szakterületek tudományos színvonalú irodalmát és a határterületek irodalmát. BTK:Bölcsészettudományok: filozófia, vallástudomány, klasszika-filológia, történelem, régészet, művészettörténet, magyar és idegen nyelvű irodalom, irodalomtudomány és nyelvészet (főként angol, német, francia, olasz, spanyol, szlavisztika, keleti nyelvek és kultúrák). Társadalomtudományok: szociológia, kommunikáció, pszichológia, pedagógia.
Az ország legnagyobb orvosi közgyűjteménye. Célja, hogy tevékenységével támogassa a SOTE egyetemen folyó oktatást, kutatást és gyógyítást, ellássa az egyetem polgárait és valamennyi szakembert megfelelő mennyiségű és minőségű szakirodalommal.
Olvasójegy árak: Látogatása, helyben használata mindenki számára ingyenes. SOTE hallgatók beiratkozása: ingyenes Hallgatók számára a beiratkozás: 1270 forint/év Egyéb olvasók számára: 2540 forint/év
Gyűjteményeik:Az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb orvos-élettani szakgyűjteménye.
Cím: 1094 Budapest, Tűzoltó utca 37-47. Telefon: +36-1-459-1500 E-mail cím:
Nyitvatartás: Kizárólag a Semmelweis Egyetem dolgozói/hallgatói használhatják, érvényes jogviszony igazolásával. A Semmelweis Egyetem hallgatói és dolgozói a hét minden napján (munkaszüneti napokon is) non-stop látogathatják a könyvtárat.
Egészségtudományi Kar Könyvtár
Cím: 1088 Budapest, Vas utca 17. Telefon: +36-1-486-5955 E-mail cím:
SZFE: Színház- és Filmművészeti Egyetem – Könyvtár, Kottatár és Médiatár
Szakmai, de egyúttal nyilvános szakkönyvtári funkciót is ellát az SZFE könyvtára. Legfőbb feladata, hogy az elméleti és a gyakorlati oktatást a lehetőségekhez képest a legnagyobb mértékben kiszolgálja, ennek érdekében minél nagyobb teljességre törekszik a színházi és a filmes szakirodalom gyűjtésében.
Gyűjteményeik: Kezdetben: a tanárok ajándékkönyvei és az általuk írt tankönyvek képezték az állományt, de megtalálhatóak voltak az oktatásra szánt drámák, a növendékek által kézzel másolt szerepkönyvek, a súgó- és rendezőpéldányok is. Jelenleg:színházi és a filmes szakirodalom; Kottatár; Médiatár; Fotó- és színlaptár; Dedikált gyűjtemény
MNE: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Központi Könyvtára
A könyvtár szolgálja/támogatja a katonák élethosszig való tanulását. A könyvtár kötelespéldányokat kap a Honvédelmi Minisztériumnál és a Magyar Honvédségnél megjelent kiadványokból, továbbá ajándékokkal és katonáktól származó hagyatékokkal bővíti könyvállományát.
Cím: Központi Könyvtár: 1083 Budapest, Ludovika tér 2. Egyetemi Könyvtár Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Kari Könyvtár: 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11.
Olvasójegy árak: A helyben használat minden esetben ingyenes.
Gyűjteményeik: Király Béla gyűjtemény; Mueller Othmár robbantástechnikai különgyűjtemény; Régi könyv; Rendszerváltás gyűjtemény; NATO Katonai Szabvány Könyvtár, hadtudományi archív gyűjtemény
Speciális, katonai szolgáltatásokat is nyújt a könyvtár: katonai térképtárat működtet; NATO szabványokat szolgáltat; minősített iratokat kezel; szolgálati és főnökségi kiadványokat kezel és kölcsönöz.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-advertisement
1 year
Set by the GDPR Cookie Consent plugin, this cookie is used to record the user consent for the cookies in the "Advertisement" category .
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
CookieLawInfoConsent
1 year
Records the default button state of the corresponding category & the status of CCPA. It works only in coordination with the primary cookie.
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Cookie
Duration
Description
_ga
1 year 1 month 4 days
The _ga cookie, installed by Google Analytics, calculates visitor, session and campaign data and also keeps track of site usage for the site's analytics report. The cookie stores information anonymously and assigns a randomly generated number to recognize unique visitors.
_ga_*
1 year 1 month 4 days
This cookie is installed by Google Analytics.
_gat_gtag_UA_*
1 minute
Set by Google to distinguish users.
_gid
1 day
Installed by Google Analytics, _gid cookie stores information on how visitors use a website, while also creating an analytics report of the website's performance. Some of the data that are collected include the number of visitors, their source, and the pages they visit anonymously.
CONSENT
2 years
YouTube sets this cookie via embedded youtube-videos and registers anonymous statistical data.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.
Cookie
Duration
Description
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
A cookie set by YouTube to measure bandwidth that determines whether the user gets the new or old player interface.
YSC
session
YSC cookie is set by Youtube and is used to track the views of embedded videos on Youtube pages.
yt-remote-connected-devices
never
YouTube sets this cookie to store the video preferences of the user using embedded YouTube video.
yt-remote-device-id
never
YouTube sets this cookie to store the video preferences of the user using embedded YouTube video.