módosítás – Diplomátszerzek

Módosítják a középiskolai matematika felvételi megoldókulcsát

A beérkezett panaszokat megvizsgálva megszületett a döntés: módosítják a január 21-én megírt központi középiskolai matematika felvételi megoldókulcsát.

Fotó:123rf

Mennyien írtak felmérőt?

56 ezer nyolcadikos diák, 9100 hatodikos és 6000 negyedik osztályos tanuló mérettette meg magát január 21-én a központi középiskolai felvételin magyarból és matematikából. Összesen több mint 71 ezer diák adott számot a tudásáról, az ország 541 helyszínén.

 

Mi a diákok véleménye?

A diákoknak ezúttal is 45-45 percük volt arra, hogy a 10-10 feladatból álló vizsgalapot kitöltsék. Először a magyar nyelv és irodalom, majd a matematika tantárgy volt soron. Mindkét feladatsorra maximum 50-50 pontot lehetett kapni. Az idei évben a tanulók visszajelzései alapján a magyar nyelv és irodalom számonkérés viszonylag könnyű, ezzel szemben a matematika kifejezetten nehéz volt.

 

Az Oktatási Hivatal humánosságra és rugalmasságra törekszik

Rengeteg kritika érte a matematika feladatsor 10. feladatát, mondván: a kérdés szövege nem volt teljesen egyértelmű. Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal elnöke azt nyilatkozta, mivel humánosságra és rugalmasságra törekednek, ezért módosítják a megoldókulcsot, több lehetséges opciót is elfogadnak. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy az iskoláknak nyolc napjuk van arra, hogy kijavítsák a feladatlapokat. Legkésőbb január 29-én már megtekinthetőnek kell lennie a dolgozatoknak.

 

További fontos időpontok

  • Az írásbeli pótfelvételit, január 31-én tartják az iskolákban, délután 14 órától.
  • Február 10-ig kiderül a központi írásbelik eredménye, amiről a vizsgát szervező középiskola tájékoztatja a vizsgázókat. 
  • Február 22-ig lehet jelentkezni a középfokú iskolákba. 
  • Azok az intézmények, amelyek jogosultak szóbeli vizsgát is előírni, azt február 27-e és március 14-e között tarthatják meg. Szóbeli vizsgát akkor tarthatnak, ha a felvételi eljárás évét megelőző három év átlagában a jelentkezők száma az adott ágazatban több mint háromszorosan meghaladta a felvehető tanulók számát.
  • Március 21–22. között van lehetőség módosítani az iskolák sorrendjét. 
  • Április 28-án a diákok, a szülők és az általános iskolák megkapják a felvételről vagy az elutasításról szóló határozatot. 
  • Végül június 21–23. között lehet beiratkozni a középiskolákba.

Határidő közeleg: január 10-ig lehet módosítani a keresztféléves felvételi jelentkezést

Finisbe érkeztek azok, akik 2023 februárjában szeretnék megkezdeni (vagy folytatni) tanulmányaikat valamelyik felsőoktatási intézményben. A keresztféléves felvételi eljárásban döntő többségében mesterképzéseket hirdettek meg, az elmúlt években a jelentkezők 75-85 százaléka mesterkurzusra jelentkezett. Ezekre a képzésekre kizárólag azok jelentkezhetnek, akik legkésőbb 2023 januárjában megszerzik az ehhez szükséges felsőfokú végzettséget, vagyis az alapszakot.

 

Hiánypótlás, dokumentumok pótlása

A jelentkezés hitelesítésének hiánya miatt külön értesítést kapnak emailben az érintettek, de nem minden esetben. Többletpontra jogosító igazolásról például nem, hiszen a jelentkező egyénileg dönthet arról, hogy a lehetőségek közül milyen dokumentumok figyelembevételével kéri a pontszámítást, ezért saját magának kell ügyelnie az ahhoz szükséges dokumentumok beküldésére. Fontos, hogy a jelentkezés során a dokumentumok feltöltése kizárólag elektronikusan, a hitelesítés pedig csak ügyfélkapuval lehetséges!

Sorrendmódosításra és jelentkezési hely visszavonására egyetlen alkalommal van lehetőség (Fotó: 123rf)

Az e-felvételi felületén a jelentkezők ellenőrizhetik a központi nyilvántartásban szereplő személyes adataikat, az általuk megjelölt képzéseket és azok megfelelő sorrendjét, továbbá a már benyújtott dokumentumok feldolgozottságát és a feldolgozás eredményét. A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen vagy többletpontokat igazoló dokumentumokat a január 10-ei határidőig szükséges feltölteni. 

 

Sorrendmódosítás

A felvételi során egyetlen alkalommal van lehetőség sorrendmódosításra, amellyel akkor érdemes élni, ha megváltozott a felvételiző preferenciasorrendje, ami alapján a jelentkezését eredetileg rangsorolta. Ha valamelyik helyen például nem sikerült az alkalmassági vizsga, akkor nem érdemes sorrendet módosítani, mert ez esetben az adott szakra egyébként is sikertelennek számít a jelentkezés.

Egy alkalommal lehetősége van a felvételizőnek jelentkezési hely visszavonására is. Ezzel azoknak érdemes élniük, akik meggondolták magukat, és már nem szeretnének valamelyik megjelölt jelentkezési helyre bejutni. Fontos azonban tudni, hogy a visszavont jelentkezések már nem vehetők fel újra! 

[kiemelt]A ponthatárokat várhatóan 2023. január 24-én állapítják meg.[/kiemelt]

 

Ha diákhitelre is szükséges lesz

Korábban már írtunk róla, 2023 január elsejétől életbe lépett a Diákhitel kamatstop. Ennek értelmében a Diákhitel1 továbbra is 4,99 százalékos kamatszint mellett lesz elérhető, a szabad felhasználású diákhitel változatlanul 4,99 százalékos kamattal vehető fel.