Netflix – Diplomátszerzek

A nosztalgiabombától a világuralomig – Így lett a Stranger Things a Netflix koronaékszere

Jellemző, hogy csak azért, mert szerepelt a Strang Things sorozatban, az 1985-ös „Running Up That Hill” című dal (37 évvel a bemutatója után) világelső lett a slágerlistákon. Az előadó, Kate Bush mintegy 2,3 millió dollárt keresett csak a streaming jogdíjakból a sorozat megjelenése utáni egy hónapban.

De nem ő az egyetlen, aki a Netflix-siker farvizén óriási bevételhez jutott: a szériában felbukkanó Eggo gofri eladásai is mérhetően megugrottak – a forgalmuk az első évad után úgy 14 százalékkal nőtt az USA-ban -, pedig a cég nem is fizetett a termékmegjelenítésért.

Siker a lelkesedésből

A streaming-csatornákon gyakran a nagy büdzsés sorozatokat nem lelkes alkotók, hanem üzletemberek hozzák tető alá: az Amazon Gyűrűk Ura szériája vagy a Netflix Vajákja is így indult útjára. Az említett sorozatoknak már megvolt az ötlete, amikor a projekthez elkezdték keresni az alkotókat. Pedig az igazi átütő sikerek jellemzően nem így születnek. Az üzleti megbeszélésekből született szériák rendszerint csalódást keltő nézettségi adatokat hoznak. A Stranger Things viszont őszinte lelkesedésből indult.

Amikor a Duffer testvérek először házaltak a sorozat ötletével a nagy stúdióknál, a fogadtatás minden volt, csak nem lelkes. A filmmogulok nem értették a koncepciót: a sorozat 80-as években játszódik, egy csapat gyerekről szól, de akkor miért van a történetben szörny, kormányzati összeesküvés és tramutaizált kislány? A forgatókönyvet tévécsatornák egész sora utasította vissza. A többség ugyanazon a ponton akadt fenn: nem értették, kinek szól a műsor. „Vagy csináljátok meg gyerekfilmnek, vagy legyen a főszereplő Hopper nyomozó, és vágjátok ki a gyerekeket” – hangzott a visszatérő jótanács. A döntéshozók szerint egy kisiskolásokról szóló horror halálra van ítélve.

Fotó: Wikimedia Commons

Matt és Ross Duffer tudták, amit a stúdiók nem: ha kiveszik a gyerekeket a képletből, a történet elveszíti a lelkét – azt a különleges, gyermeki szemszöget, ami az olyan 80-as években készült klasszikusokat is naggyá tett, mint az E.T. vagy a Kincsvadászok.

A Duffer testvérek lelkesedésére jellemző, hogy nem csak egy forgatókönyvvel a kezükben érkeztek a megbeszélésekre. Készítettek egy vizuális „bibliát”: egy ál-könyvborító is volt hozzá, amely úgy nézett ki, mint egy kopott Stephen King-regény. Emellé összevágtak egy hangulatvideót régi filmekből, John Carpenter zenéjével. Már akkor pontosan látták maguk előtt a sorozatot, amikor az még csak papíron létezett.

De fontos összetevő volt a rugalmasság is. Bár határozott víziójuk volt, a Duffer testvérek hagyták, hogy a történet éljen. A legjobb példa erre Steve Harrington, akit eredetileg egy ellenszenves figurának írtak meg, és a tervek szerint meghalt volna az első évadban. Ám látva a színész (Joe Keery) karizmáját, inkább dobták az eredeti tervet, és megírták a sorozat egyik legszebb karakterfejlődését.

A visszautasítások egyik fő oka a műfaji besorolhatatlanság volt, ám végül pont ez lett a siker kulcsa. A Stranger Things visszahozta a Spielberg-féle „kaland-horrort”. Akár csak a Jurassic Parkról vagy a Spielberg producerkedése alatt született Poltergeistről, a Stranger Things-ről is elmondható, hogy nem csak „szörnyei”, de nagy szíve is van a történetnek. Ez lehetővé tette, hogy olyanok is nézzék, akik amúgy nem bírják a horrorfilmeket.

Nosztalgia-faktor

Mindemellett a Stranger Things jókor volt jó helyen: épp akkor debütált, amikor a 80-as évek iránti nosztalgia alaposan befészkelte magát a popkultúrába. A kor sikerfilmjei sorra kaptak újabb részeket, amire jó példa a Mad Max vagy a Blade Runner is. Emellett több nagysikerü mozi is a 80-as évekbe kalauzolta a nézőit. Jellemző, hogy Stephen King Az-ja ugyan eredetileg az 50-es években játszódott, de a 2017-es feldolgozás inkább 30 évvel későbbre tette a cselekményt, mert jól érezték a készítők, hogy ez a kor most jobban rezonál a közönséggel.

A nézők a Stranger Things-ben is imádták a mobiltelefonok és internet nélküli világot, ahol a gyerekek walkie-talkie-n kommunikálnak és egész nap bicikliznek. Ez a fajta nosztalgia a felnőtteknek a gondtalan gyerekkort, a fiataloknak pedig egy sosem látott, izgalmasan analóg világot vitt a képernyőkre.

Bár a fősorozat véget ért, Stranger Things alkotások a jövőben is lesznek: idén érkezik a Stranger Things: Tales from ’85 animációs spinoff, és a hírek szerint készülni fog egy új élőszereplős széria is.

——

Szerző: Devecsai János.

A kiemelt kép forrása: Facebook / Stranger Things (official page).

A Netflix TOP10 sorozata – 2/2. rész

Ha Netflix toplistánk korábbi helyezettjeire is kíváncsi vagy, akkor ebben a cikkünkben nézheted meg őket!

 

5. helyezett: Wednesday

Forrás: Netflix

Tim Burtonnek a streaming-világ kapcsán sem sikerült félrenyúlnia: megalkotta az év egyik legnagyobb sikerét, nézettségi számokban és a kritikusok elismertsége alapján egyaránt. Igazán közel áll hozzá, hogy letaszítsa a trónjáról a Netflix eddigi legnézettebb sorozatát a Stranger Things-et. 

Az Addams Familyből megismert Wednesday spin-off történetét követhetjük nyomon ebben az első évadot tekintve nyolc részes sorozatban. Kiderül belőle, hogy az immár kamaszlánynak hogyan sikerül kinyomozni egy halálos áldozatokat követelő rejtélyt egy bentlakásos iskolában. A szereposztás azért is érdekes, mert olyan nevek mellett, mint Catherine Zeta-Jones és Gwendoline Christie feltűnik Christina Ricci is, aki egykor már eljátszotta Wednesday karakterét. Bár most nem a különc lány szerepében bukkan fel.

Vérfarkasok, alakváltók, medúzák, szirének egyaránt garantáltak. Jó szórakozást!

 

4. helyezett: Szerelem vagy kötelesség?

Forrás: IMDb

A dobogóról éppen csak lecsúszott helyezettünk egy svéd sorozat, amely eddig két évadot élt meg. A történet központjában az ország koronahercege áll, aki beleszeret egy nála alacsonyabb rangú fiúba.

Hogy kezeli ezt a királyi udvar? Milyen módon próbál egy komplett social-csapat minden kompromittáló anyagot eltüntetni az összes közösségi médiás felületről? Hogyan viszonyul a mai társadalom egy ilyen kényes kérdéshez? Illetve maga a trónörökös a saját édesanyjához? Ebből a sorozatból kiderül!

A Netflix néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy megkezdték a sorozat harmadik, egyben befejező évadának gyártását.

 

3. helyezett: BoJack Horseman

Forrás: Netflix

Listánk egyetlen olyan helyezettje, ami a streaming-szolgáltató oldalán nincs fent magyar szinkronnal, csak felirattal. Ennek ellenére mindenképpen a dobogón a helye, hiszen az utóbbi évtized egyik legmélyebb gondolatokkal átszőtt sorozata.

A BoJack Horseman egy szürreális világot mutat be, ahol emberek és emberi tulajdonságokkal felruházott állatok együtt élnek egy megrajzolt világban, ami tökéletes görbe tükröt mutat a valódi világnak.

A sorozat elsőre fanyar szájízt váltott ki a kritikusokból, később azonban a véleményük megváltozott, a közönségsikerről nem is beszélve. Ugyanis ez a sorozat rendkívül komolyan veszi górcső alá, még ha elsőre humorba csomagolva is az olyan társadalmi problémákat, mint a gyermekvállalás, az alkoholfogyasztás, a drogfüggőség, a válás és nem mellesleg a sztárélet árnyoldalát. Évadról évadra egyre sötétebben és mélyebben elemezve ki az élet nagy kérdéseit.

 

2. helyezett: Nő a házban szemben az utca másik oldalán a lánnyal az ablakban

Forrás: Netflix

Abszolút groteszk, remek zsáner szatíra. Egy olyan filmsorozat, amelyben Kristen Bell hibátlan színészi játéka csak feltette az i-re a pontot. Keveseknek állt volna ennyire jól ez a szerep. Mintha Veronica Mars megkeseredett felnőttkori alteregóját láttuk volna.

Egy elvált, alkoholista nőt játszik, akinek különös fóbiái és mániái miatt jobb dolga nem akad,  a nemrégiben vele szembe költöző lakókat kezdi figyelni, nehogy bármiféle baj történjen. Azonban vele együtt lassan a néző is összekavarodik, hogy mi a valóság és mi a téveszme. Ebben a sorozatban valószínűleg végre nem fogod kitalálni, hogy melyik karakter áll a háttérben, és mozgat minden szálat… 

Ha a Nő az ablakban típusú alkotásokat kedveled, akkor üdítő lesz erről egy kifacsart verzió, ami végre nem kellemetlen paródia! Arról még nem érkezett információ, hogy érkezik-e második évad, kevés rá az esély, de nagyon reméljük, hogy egyszer folytatják!

 

1. helyezett: Te

Forrás: Netflix

A sorozat, amely kizárólag a(z eddigi) végkifejlete miatt került listánk élére. 2018-ban indult, az első évadára még akár azt is rá lehet fogni, hogy vontatott. Azonban a második évadban bekapcsolódik a központi férfikarakter, a Penn Badgley által játszott Joe Goldberg mellé egy legalább olyan fajsúlyú női karakter, a Victoria Pedretti által játszott Love Quinn. Innentől pedig a játék” elképesztően izgalmassá válik!

A harmadik évadban mindezt egy vadonatúj helyszínnel tetézik: a páros a gyermekükkel a kertvárosba költözik. És bizony hamar kiderül, hogy a kertvárosiak sokszor csak álcát mutatnak, igaz valójukat elfedvén próbálnak megfelelni a társadalom által elvárt előírásoknak”.

A harmadik évadzáró utolsó húsz perce egész egyszerűen bravúrosra sikeredett, és tökéletes keretbe is helyezte a történetet. A népszerű nézettség nagy úr: 2023. február 10-én újabb öt, majd egy hónappal később március 10-én még öt rész érkezik a sorozatból. Reméljük a színvonal nem fog romlani!

A Netflix TOP10 sorozata – 2/1. rész

10. helyezett: 13 okom volt

Forrás: Netflix

A 13 okom volt négy évadot élt meg, 2017 és 2020 között tette közzé a szolgáltató. Az első két évada kiváló, a későbbi kettő azonban sokak véleménye szerint pocsék lett. Ettől függetlenül még így is méltó arra, hogy listánk tíz legjobbja között szerepeljen.

Az első évad Hannah Baker öngyilkossága köré épül, ennek próbálják kideríteni az okát iskolatársai 13 hangszalag segítségével. A második évad pedig az erre épülő tárgyalásról szól. A sorozat ezt követően azonban elveszti jellegzetességét, és erőltetetté válik. Az első két évadot azonban ígyis mindenképp ajánljuk. A történet ellaposodásában az is közrejátszhatott, hogy az első évad egy könyvadaptáció volt, azonban a további folytatásokat a forgatókönyvíróknak köszönhetjük.

 

9. helyezett: Stranger Things

Forrás: Netflix

Misztikus módon idézi meg az 1980-as évek hangulatát ez a sorozat. 2016 óta fut, összesen 216 díjra jelölték eddig. Nem mellesleg 12 Emmy-díjat zsebelt be eddig. Ezek után aligha csodálkozunk, hogy a Netflix legnézettebb sorozata a mai napig! A fiatal színészgárda mellett Winona Ryder és David Harbour erősíti a stábot. Az utóbbi évek egyik nagy felfedezettjét, Millie Bobby Brownt is itt ismerte meg igazán a nagyközönség!

A fantasy, a horror és a dráma elemeit kiválóan vegyítik. Az álmos kisvárost egy rejtélyes eset borzolja fel, nyoma vész egy kisfiúnak, miközben egy különleges képességekkel rendelkező kislány is felbukkan. Az eltűnt gyerek után nyomozva egyre több megmagyarázhatatlan jelenséget tapasztalnak a szereplők, nem is sejtve, hogy micsoda titokra bukkkannak rá idővel.

 

8. helyezett: A korona

Forrás: Netflix

Az angol királyi család hétköznapjaiba nyerhetünk betekintést ezzel a sorozattal. 2016-ban indult. Eddig 297 díjjelöléséből 139-et meg is nyert – köztük 21 Emmy-díjat.

II. Erzsébet brit királynő hosszú élete szinte egybeforr a XX. század jelentős eseményeivel. A méltán népszerű sorozat elején, mint ifjú trónörökös ismerhetjük meg, majd végigkövethetjük hosszú uralkodását, a monarchia válságát a döbbenetesen hiteles alakításokkal tarkított sorozatban. Akit érdekel a hajdani királynő vagy Diana hercegné magánélete, az feltétlenül nézze meg a sorozatot. Bár bizonyos részleteket a készítők toldották hozzá a történethez, még így is hihetetlen mennyi esemény történt meg a valóságban!

 

7. helyezett: Sandman – Az álmok fejedelme

Forrás: Netflix

A sorozat idén debütált. Eddig 11 részt mutattak be, de az óriási nézettségre való tekintettel a Netflix már be is jelentette, hogy a további részek gyártása megkezdődött. Neil Gaiman zseniális képregényt sokáig megfilmesíthetetlen tartották, de a Netflix végre tető alá hozta ezt a produkciót!

Végre egy igazi 18+-os, felnőtteknek szóló sorozatról beszélhetünk, ahol a már korábban említett fantasy-horror-dráma hármas úgy érvényesül a tévénk képernyőjén, hogy az valóban mélyen megérintse és magával ragadja a felnőtt embereket. Sandmant, az álmok birodalmának urát fogságba ejtik és száz éves rabsága után óriási káoszt talál mind a saját, mint az emberi világban. A legkülönfélébb rémálmoktól kell megszabadítania az emberiséget, miközben bosszút áll az ellenségein.

Érdekesség, hogy az alkotók mertek kreatívak lenni, például Constantin démonvadászt és Lucifert ebben a sorozatban egyaránt nő alakítja – utóbbit a Trónok harcával híressé vált Gwendoline Christie.

 

6. helyezett: Narancs az új fekete

Forrás: Netflix

Hatodik helyezettünk egy már lezárt sorozat, ami nagyban elősegítette korábban a Netflix elterjedését. 7 évadot és 91 részt élt meg, 2013 és 2019 között.

A történet egy női börtönben játszódik. Szinte minden részben két szálon fut a cselekmény: folyamatosan követhetjük, mi zajlik éppen a börtönben, továbbá bemutatnak mindig egy-egy karaktert, hogyan is jutott el a rácsokig. Kivételt képez valamelyest az ötödik évad, melyben egy börtönlázadás kerül előtérbe. Kiváló karakterek, meglepő fordulatok, szokatlan környezet: csak ajánlani tudjuk mindenkinek!

 

Az első öt helyezettről holnapi cikkünkben számolunk be!