nevezés – Diplomátszerzek

Keresik az év legkiválóbb hazai innovációs teljesítményeit

A pályázat célja

A Magyar Innovációs Nagydíjat a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) alapította 1991-ben, azóta minden évben meghirdetik a pályázatot, amelyet 27 neves tudósból, valamint vállalatvezetőből álló zsűri ítél oda. A szövetség idén 32. alkalommal hirdeti meg a pályázatot. A korábbi felhívásokra beérkezett 1416 pályaműből 1239 volt megvalósult.

A nagydíj célja, hogy elismerje a magyarországi innováció legkiemelkedőbb eredményeit, egyben lehetőséget biztosítson az innovatív termékek és technológiák megismerésére mind a gazdasági élet szereplői, mind a társadalom számára. Ha érdekel az innováció és az ipari digitalizáció, érdemes elolvasnod az UNI legújabb kiadványát.

A Magyar Innovációs Nagydíj korábbi pályázatain már díjazott innovációval újból pályázni nem lehet. (Fotó: 123RF)

 

Pénzjutalom is jár az elismerést jelképező bronz kisplasztika mellé

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 2023-ban is meghirdeti a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot, a Magyar Innovációs Alapítvány által, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, valamint az Agrárminisztérium, az Energiaügyi Minisztérium, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával. A hivatal HR-vezetőjével az UNI 2023 nyári kiadványában készítettünk cikket, amit itt el is olvashattok: https://diplomatszerzek.hu/szellemi-alkotasok-vedelme/

A 2023. évi Magyar Innovációs Nagydíj nyertese az elismerést jelképező bronz kisplasztika mellé jelentős pénzjutalmat is kap.

A nagydíj mellett kiosztják

  • a GFM Ipari Innovációs, valamint Informatikai Innovációs Díját,
  • az NKFIH Alapkutatástól a piacig Innovációs Díját,
  • az AM Agrár Innovációs Díját, az EM Környezetvédelmi és Energiaügyi Innovációs Díját,
  • az SZTNH Innovációs Díját,
  • a MISZ Startup Innovációs Díját

 

Pályázati feltételek, nevezési határidő és elbírálási szempontok

A pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások, illetve szervezetek vehetnek részt, amelyek a 2023. évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése) jelentős üzleti hasznot értek el.

a bírálóbizottság az innovációból 2023-ban elért eredmény/többlet árbevétel és műszaki, valamint egyéb gazdasági előnyöket mérlegelve hasonlítja össze a pályázatokat. A Magyar Innovációs Nagydíj korábbi pályázatain már díjazott innovációval újból pályázni nem lehet.

A díjakat a hagyományoknak megfelelően az Országház Felsőházi Termében ünnepély keretében adják majd át 2024 március végén egy sajtónyilvános rendezvény keretében.

A pályázati kiírás részletei a szövetség honlapján a https://www.innovacio.hu/nagydij_felhivas.php oldalon érhetőek el.

[kiemelt] Nevezési határidő: 2024. február 5. [/kiemelt]

Jövőre újra itt az OTDK!

Ha te is kitűnnél kutatói munkáddal az egyetemi évek alatt, vagy idén már a versenyzők között indulsz, akkor ezeket a dátumokat mindenképp írd fel a naptáradba!

Fotó: 123RF

Mi is az OTDK röviden?

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia egy olyan bemutatási és értékelési fórum, amely keretein belül a legkiválóbb egyetemisták és főiskolások mutathatják be tudományos és művészeti eredményeiket. Munkáikkal az idei konferenciára azok a hallgatók pályázhatnak, akik 2021–2023-ben elért és intézményi, azaz helyi konferenciákon már minősített tudományos és művészeti eredménnyel rendelkeznek. 

Az OTDK célja, hogy ösztönözze a hallgatói tudományos és művészeti diákköri tevékenységet, támogassa a tehetséges diákokat és mestereiket. Segítségül szolgáljon a kutatómunkában való továbblépéshez és a pályakezdéshez, valamint bátorítsa a doktori képzésre történő jelentkezést.

 

Mikor lesz az új OTDK 2023-ban?

A 36. OTDK 2023. április 3-27. között kerül megrendezésre. A hagyományok szerinti 16 tudományterületi szekcióban bonyolítják le. A szekciók keretében szakmai tagozatok működnek. Az OTDK szekcióinak rendezői az OTDT szakmai bizottságainak egyetértésével legalább 6 és legfeljebb 15 pályamunkát tartalmazó tagozatokat tervezhetnek. A szekciók, azok rendező intézményeinek és a rendezvények időpontjainak megtekintéséhez kattints IDE!

 

Versenyezni fogsz idén? Ezeket ugye te sem mulasztottad el?

Ha már te is túl vagy az intézményi fordulókon, és a zsűri továbbjuttatta munkád az országos szintre, akkor jobb, ha az alábbiakkal te is tisztában vagy:

  1. Az intézményed e-mailben értesít az általuk elküldött regisztrációról és minden további lépésről.
  2. A pályamunkákat PDF-formátumban szükséges feltölteni az OTDK elektronikus rendszerébe. Ennek mérete maximum 10 megabájt lehet. 
  3. A pályamunkák formai és tartalmi követelményeit a 36. OTDK szekció felhívásainak 1. számú mellékletei tartalmazzák.
  4. A 36. OTDK-ra 2022. szeptember 15-től lehet nevezni, a pontos határidőket a szekciók felhívásai tartalmazzák.
  5. A formai követelmények mellett nagyon fontos a megfelelő előadásmód is, amiről egy részletes segédlet is elérhető az OTDK oldalán.

Ha nem akarsz lemaradni a 36. OTDK alakulásáról kövesd továbbra is cikkeinket ebben a témában, és persze az OTDK hivatalos facebook oldalát.