önköltséges – Diplomátszerzek

A levelező képzés előnyei és hátrányai

Igen, a levelező képzés legnagyobb előnye az idő-faktor. Az órákat, előadásokat tömbösített formában hétvégente tartják – egyes egyetemeken néha péntekenként is –, így magad oszthatod be az egyetem-munka-magánélet ördögi háromszögét.

Természetesen a mesterképzés esetén valamivel gyakrabban élnek a hallgatók ezzel a lehetőséggel, hiszen az alapdiploma megszerzése után elhelyezkedtek valamilyen munkahelyen.

A levező képzés előnyei

Több intézmény manapság már videófelvételen rögzíti óráit, amik bármikor visszanézhetők különböző felületeken. Így akár a hétvégi bejárás is mellőzhető, persze a zárthelyik kivételével. Elmosódnak a földrajzi határok, az egyetem nem igényel akkora elköteleződést. Albérlet helyett elég autóba ülni vagy tömegközlekedésre szállni azokon a bizonyos napokon – már, ha nem külföldön, vagy nem az ország átellenes csücskében van az intézmény.

Vannak egyetemek, ahol csak önköltséges levelező képzéseket indítanak, de létezik államilag finanszírozott verzió is. Utóbbi esetében nehezen megszerzett pénzed zsebedben maradhat, nem kell tandíjra költened. Sőt, levelezőn átlagosan alacsonyabbak a ponthatárok, mint nappalin. Nagyobb eséllyel nyerhetsz el támogatott helyet.

Nincs semmi különbség a nappalis és levelezős diplomák között. Nem kell attól rettegni, hogy kevesebbet érsz a munkaerőpiacon, főleg, hogy a szerzett okmányodban nem lesz feltüntetve, hogy azt te levelező képzésen szerezted.

A tagadhatatlan hátrányok

Vannak természetesen a levelező képzésnek hátrányai is. Az egyik, hogy akik ezt a fajta képzést választják, semmilyen ösztöndíjra nem jogosultak.

Ami azonban ettől sokkal fontosabb, hogy szemináriumok hiányában felmerül, hogy beszélhetünk-e átfogó tudás elsajátításáról? A szemináriumi órák a nappali tagozatos képzések legerősebb pontjai. Itt szerezhetik meg a hallgatók az elméleti előadásokat kiegészítő gyakorlati tudást. A levelezősök ezzel szemben szakirodalmakra támaszkodnak, a tömbösített órákon kívül onnan szerezhetik meg az elméleti tudást – már, ha akad idejük, kedvük, energiájuk efféléket olvasni.

Ott van még az egyetemi közösségi élet kérdése, amiből egy levelezős általában teljesen kiszorul. A levelezős társak persze tarthatnak néha egy-egy összejövetelt, ez azonban ritkán szokott jól működni egy teljesen tömbösített, reggel nyolckor kezdődő nap után, úgy, hogy hétfőn már munka van.

A vizsgaidőszak különösen megterhelő lehet a levelezősöknek. Hozni kell az elvárt szintet a munkahelyen, mellette meg készülni kell a vizsgákra. Előfordul, hogy szabadságot kell kivenniük, csak azért, hogy felkészülhessenek, különösen a szakdolgozatírás és az államvizsga idején.

Összességében: ha most csak levelező tagozatra kerültél be a felvételin, ne csüggedj, a diplomád nem fog kevesebbet érni. Sőt, akár dolgozni is elkezdhetsz a tanulás mellett. Adj neki egy esélyt, próbáld ki, és ha nem tetszik, az első adandó alkalommal jelentkezz át nappali képzésre!

Ha pedig a későbbiekben gondolkodsz váltáson, és esetleg egy-két év nappali tagozat után szeretnél majd elkezdeni dolgozni a tanulmányaid mellett, könnyen mérlegelheted, mi éri meg számodra igazán.

Agypörgető ételek: mit együnk a jobb mentális teljesítményért?

Nem biztos, hogy összejön az állami? Ezeket a lehetőségeket fontold meg!

A felsőoktatási jelentkezések beadásának végső határidejéhez közeledve lehet, hogy kétségekkel küzdesz. Nem vagy biztos abban, hogy bekerülsz az állami képzésre? A mindenki számára rendelkezésre álló tíz államilag támogatott félév olyan előnyt ad az életben, amit mindenképp érdemes kihasználni. Ha már több éve azért tepersz, hogy bejuss, nem vagy egyedül. Ahogy abban sem, ha úgy érzed, így sem biztos, hogy sikerül. Ám ha mégis így történik, akkor sem dől össze a világ. Vannak még lehetőségek, amelyeket érdemes számba venni, mert több úton is továbbindulhatsz.

Önköltségesre menni nem rémálom

Ha tartasz attól, hogy nem sikerül állami támogatással bejutnod az álomegyetemen kiválasztott szakra, akkor meg kell fontolnod B tervnek az önköltséges képzést is. Ha a családod segítségével ki tudod fizetni a költségtérítés díját, olyan szerencsés helyzetben vagy mint kevesen. A szüleink önzetlen segítsége befektetés a jövőnkbe, ami később nekünk fog megtérülni nem nekik. Valószínűleg ők az egyetlenek az életünkben, akik ilyesmire hajlandók, ezért ne szégyelljük magunkat, ha elfogadjuk a segítő kezet.

Akkor sem kell elkeseredni, ha a családunk nem tud segíteni. Gondolkozhatunk diákhitelben is. Sokaknak a fejében mindenféle hitel, beleértve a diákhitelt is, örök mumusként él. Egyetértünk azzal, hogy a pénzügyekben legjobb, ha körültekintően járunk el, főleg akkor, ha évekig tartó kötelezettséget vállalunk. Fontos mindennek utánaolvasni, s ha ezt megtesszük, akkor gyorsan megtudhatjuk, hogy a kizárólagosan a képzés díjára felhasználható Diákhitel2 régóta kamatmentes. Vagyis, ha a költségtérítés finanszírozására vesszük igénybe, annyit fogunk visszafizetni, amennyit felhasználtunk. Sőt, mi több, a 30 év alatti nőknek 2023. január 1-je után elengedik a tartozásukat, ha tanulmányaik alatt, vagy az oklevélszerzést követő két éven belül szülnek vagy fogadnak örökbe gyermeket. Ha bölcsen bánunk vele, a hitel nagy segítség tud lenni.

állami

Fotó: Pexels

Engedd el az egyetem sznobizmust

Van egy álomegyetemed, ahova mindenáron be szeretnél kerülni? Azt jelölted meg első helyen, de ha be is jutsz államira, akkor az egy hajszálon fog múlni? A népszerűségi listán második helyen álló felsőoktatási intézmény kevésbé kívánatos a szemedben? Úgy látod, mindenki, aki számít, az első számú helyre járt és neked is oda kell menned, hogy váljon belőled valaki? Jobb, ha tudod, mindez valószínűleg illúzió és annyira belelkesedtél, hogy egy kicsit egyetemsznobbá váltál.

A valóság az, hogy a személyes teljesítményeden, tapasztalatodon és hozzáállásodon sokkal több múlik. Már pályakezdőként is többet nyomnak ezek a latba, mint az, hogy két, csaknem egyforma intézmény közül honnan szereztél diplomát. Ha a kettes számú helyen úgy néz ki, simán meglenne az állami, akkor örülj neki, hiszen abban a szerencsés helyzetben van, hogy a társadalom fektet be a jövődbe.

Sosem késő átkerülni államira

Ha mégis az álomegyetemed mellett döntesz és vállalod, hogy fizetned kell, a jó hír az, ha elég keményen dolgozol, akkor nem kell sokáig perkálnod. Vagyis, ha az előírtnál több kreditet veszel fel, és minden tárgyat jó jegyekkel teljesítesz, akkor olyan átlagot tudsz elérni, amivel átsorolnak. Így a következő félévben már államilag finanszírozottan tudsz tanulni. Bár extra keményen kell érte dolgoznod, hiszen a kötelezőek mellett több választhatót kell felvenned, ráadásul jó jegyekkel kell őket teljesítened. Azt sem árt megnézned, mielőtt ebbe belevágsz, hogy mennyi üres hely van még államin, mert egyes szakokon csak „kihalás” útján szabadulnak fel helyek. Ha erre indulsz, nézz utána, hogy pontosan mik a feltételei az átkerülésnek.