OTKA – Diplomátszerzek

79 milliárd forint friss kutatói, innovációs pályázatokra

Magyarország új innovációs stratégiája a Neumann János Program. Ennek fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll. Ez hangzott el a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára, Hankó Balázs bevezetőjében, a program nyilvános bemutatásakor.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) június 22-i tájékoztatóján az államtitkár hozzátette: a kormány a Neumann János Program révén célul tűzte, hogy hazánk 2030-ra az EU-ban a mostani 21. helyről a legjobb 10 közé kerüljön az innováció terén. Globális szinten pedig a jelenlegi 34. helyről a legjobb 25 innovátor ország közé kerüljön.

Heteken belül jönnek az új innovációs pályázatok

Az NKFIH elnöke, Kiss Ádám, a bejelentés kapcsán arról beszélt, hogy e program megvalósítását szolgálja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2023. évi Programstratégiája. Ennek részeként idén 79 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás nyílik meg, várhatóan július végén, de legkésőbb augusztus elején innovatív, illetve kutatási projektek számára.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium illetékes vezetői szerint az ország úgynevezett jövőképességének kulcsa a gazdaság digitalzálása, az egészséges élet erősítése, valamint a zöld átállás segítése. E cél támogatására 35 milliárd forint áll rendelkezésre – árulta el a bejelentés során Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára.

Új elvárások a kutatói támogatási rendszerben

Az eredményességet segíti az, hogy az NJP pályázatokban elvárás lesz az árbevétel termelés, valamint a kifejlesztett innovációkra kért tényleges szabadalmi bejelentés. A projektek megvalósítási időszakát az új pályázatok úgymond feszesebbé teszik. Lényeges lesz továbbá a projektek folyamatos szakmai támogatása, ami főként az újonnan létrehozott Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) feladata lesz.

A Magyar Kutatási Hálózat nemzetköziesítését szolgálja az 5 milliárd forintból megvalósuló Élvonal Plusz pályázat, amelynek célja a kiváló magyar és külföldi kutatók Magyarországra vonzása. Folytatódnak a kutatói életpályát segítő programok: a kutatásokat kiválósági alapon támogató OTKA 13,5 milliárd forintos keretösszeggel, valamint a kutatói utánpótlást célzó Új Nemzeti Kiválósági Program 3,5 milliárd forintos és a Kooperatív Doktori Program közel 5,1 milliárd forintos keretösszeggel.

A kutatás és az innovációk legtöbbször elválaszthatatlanok egymásfól – fotó: Unsplash.com

 

*

AJÁNLÓ

Az UNI in&out ipari digitalizációs kiadványa – ami a hazai Siemens Zrt. fő támogatásával készült – a fentihez hasonló témákon túl (amelyek teljes terjedelemben elolvashatók a kiadványban) igen értékes rangsorokat tartalmaz. Mégpedig a digitalizáció terén releváns STEAM* képzési területeken. E rangsorok az Oktatási Hivatal és a Clarivate megoldásai alapján készültek.

*A STEM a (Science, Technology, Engineering és Mathematics) felsőoktatási képzési területeket jelenti, ám újabban STEAM-ként is emlegetik, mert az A, mint Arts is a rövidítésbe ékelődik, hiszen a digitalizációban is elengedhetetlen a művészeti megközelítés.

 

https://diplomatszerzek.hu/termek/uniside-ipari-digitalizacios-kiadvany/

Idén 13,5 milliárd forintra lehet pályázni az OTKA programban

Az immár 37 éves múltra visszatekintő, egyéni kutatóknak, kutatócsoportoknak szóló OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok) pályázat idén is a megszokott kategóriákat követi:

  • a „Posztdoktori kiválósági program” karrierjük korai szakaszában támogatja a tudományos fokozatukat 5 éven belül megszerzett fiatalokat,
  • a „Fiatal kutatói kiválósági program” már a saját, önálló kutatási téma elindításához és az önálló kutatócsoport létrehozásához ad segítséget,
  • a Kutatói témapályázat keretében pedig a tapasztaltabb kutatók és az általuk vezetett kutatócsoportok igényelhetnek támogatást.

Emellett külön alprogram segíti a magyar–szlovén nemzetközi együttműködésben megvalósuló kutatások támogatását.

Az OTKA olyan kutatásokat támogat, amelyek az alábbiakat célozzák:

  • kimagasló tudományos eredmények elérése,
  • új módszerek és eljárások kidolgozása,
  • a természeti és társadalmi jelenségek mélyebb megismerése.

Októberben várható az eredményhirdetés

Az OTKA részletes pályázati kiírása az NKFIH honlapján érhető el.

[kiemelt]Az eredményhirdetés 2023 októberében várható, a nyertes projektek 2024. január 1-jétől indulhatnak[/kiemelt]

– olvasható a Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményében.

Az idei pályázat nyertes projektjei 2024. január 1-jétől indulhatnak (Fotó: 123rf)

„A hazai tudomány fejlődése, a magyar kutatók és kutatási intézmények kiválósága és versenyképessége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország az évtized végére Európa top 10 innovátora közé kerüljön” – idézi a közlemény az innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkárt. Hankó Balázs hozzátette: a program követelményei között kiemelt hangsúlyt kap a publikációs teljesítmény, hogy a támogatott projektek eredményei széles körben láthatóvá váljanak.

A tavalyi OTKA felhívásra mintegy 1400 pályázat érkezett, közülük 365 projekt nyert támogatást összesen 13,2 milliárd forint értékben.

 

Fiatal kutatókat díjaztak

Február végén osztották ki az idei Akadémiai Ifjúsági Díjakat. Idén 25 fiatal kutató részesült az elismerésben. A bölcsészet- és társadalomtudományok, valamint az élettudományok területéről 7-7, a matematikai és természettudományok területéről pedig 11 fiatal kutató nyerte el a díjat.

A Junior Prima díj Magyar Tudomány kategóriájának 2022-es díjait pedig decemberben osztották ki. Tíz fiatal tudóst kapta meg az elismerést. Az egyetemeken, illetve kutatóintézetekben dolgozó fiatalok többsége természettudományokkal foglalkozik.