pálya – Diplomátszerzek

A pedagógus hivatása a legjobb a világon

A pedagógus hivatásról szóló interjú az UNI 2022-ben jelent meg.

 

A pedagóguspálya jelenleg talán nem tartozik a legnépszerűbbek közé Magyarországon. Ám a tudás sikeres átadása és a gyerekek személyiségének fejlesztése olyan sikerélményt ad, amit csak nagyon kevés helyen élhet át valaki – vallja Péter Dávid, a Közgazdasági Politechnikum igazgatóhelyettese.

 

Mi a vonzó napjainkban a tanári pályában, s mi az oka, hogy a nehézségek ellenére ennyien választják ezt a hivatást?

A hihetetlenül erős hivatástudat. Ez sok mindenen át tudja lendíteni és erősen tudja motiválni a pályakezdőket, főleg a kezdeti időben. A saját példámból tudok kiindulni.

[kiemelt]Már gyerekkoromban elhatároztam, hogy a tanítással szeretnék foglalkozni, és ez a későbbiekben sem változott. Hiszem, hogy gyerekekkel foglalkozni, őket tanítani a világ legjobb hivatása.[/kiemelt]

 

„Nagyon megbecsüljük a kollégáinkat, a pályakezdőkre pedig különösen odafigyelünk, hogy el tudjuk őket kötelezni.” (Fotó: UNIside)

 

A pályakezdőkben is látja ezt a motivációt?

Teljes mértékben. Nagyon lelkesek, energikusak és innovatívak. Rengeteg ötlettel, nem egy esetben változtatási szándékkal érkeznek.

 

Ez sok helyen így van, aztán a fiatalok tettvágyát sokszor épp a tapasztaltabb kollégák roppantják meg.

Ez az oktatás területén nem így működik. Mi egyébként is szerencsés helyzetben vagyunk. Alternatív iskola vagyunk, így a legteljesebb mértékben teret adunk az újító gondolatoknak, a friss ötleteknek.

[kiemelt]Nagyon megbecsüljük a kollégáinkat, a pályakezdőkre pedig különösen odafigyelünk, hogy el tudjuk őket kötelezni – és meg is tudjuk őket tartani.[/kiemelt]

 

Hogyan?

Alapvetően a tantestületre jellemző kiemelkedő kollegiális viszonyok segítségével. Vannak persze profánabb szempontok is, mi a bértáblánál magasabb fizetést ajánlunk a pályakezdőknek. Ami azonban még lényegesebb: elfogadható és vonzó jövőképet igyekszünk felvázolni mindenki számára.

 

Az önök iskolája nem a hagyományos oktatási rendszert követi. Zavaró lehet ez egy pályakezdő számára, aki a felsőoktatásban a hagyományos módszereket sajátította el?

A Közgazdasági Politechnikum sok tekintetben nagyon hasonlít egy hagyományos középiskolához. Vannak persze speciális tantárgyak és különböző, eltérő módszerekkel megközelített tantárgycsoportok, de a legfontosabb különbség az, ami a diák-tanár viszonyában mutatkozik meg.

[kiemelt]Ez egy személyközpontú iskola, ahol valóban a tanuló áll a középpontban. Egy hagyományos iskolához képest így sokkal mélyebb, informálisabb kapcsolat alakul ki a tanár és a diák között. Alapvetően más logikával gondolkodunk. Számunkra nem a megtanítandó tananyag a leghangsúlyosabb, hanem azok, akiknek átadjuk a tudást. Ehhez igazítunk mindent.[/kiemelt]

Természetesen van egy kerettanterv és alapkövetelmény, de számunkra a tanuló személye és személyisége a legfontosabb. Ezért vezettük be a két osztályfőnökös rendszert, ezért van nálunk mental team, ezért kap hangsúlyos szerepet az iskolapszichológus. A viszony informális jellegét jól tükrözi, hogy a diák is tegezi a tanárt, ami egy alapvetően hierarchikusnak vélt kapcsolatban a partnerségre helyezi a hangsúlyt. Ez legfeljebb szokatlan lehet egy pályakezdőnek, zavarónak semmiképp nem mondanám. Persze nem biztos, hogy ez mindenkinek illik a személyiségéhez, de úgy vélem, hamar hozzá lehet idomulni.

 

A tanulók családi hátterére, az egyéni problémákra és a céljaikra tehát fokozottan figyelnek?

Nem szeretjük és nem is szoktuk a problémákat a szőnyeg alá söpörni, inkább megpróbálunk azok mélyére ásni, de természetesen csak addig, ameddig a hatáskörünk engedi. Azt nézzük, hogy mi a diák közép- és hosszú távú érdeke, hogy a tanulmányait a terveinek megfelelően tudja folytatni, és ami még fontosabb: egészséges gondolkodású és személyiségű felnőtté váljon.

 

A nem szokványos kapcsolat jellege nem okoz problémát egy pályakezdőnek? Fiatal áll szemben a fiatallal, a diákok nem élnek vissza a hierarchikus rendszer lazaságával?

Ez alapvetően a tanár személyiségén múlik, és minden iskolában előfordulhat. Az informális viszony csak akkor működik jól, ha vannak bizonyos keretei. A követelmények a stílustól függetlenül is követelmények, amiket teljesíteni kell. A kapcsolat alapja éppen az, hogy megadjuk a másiknak a tiszteletet, és ugyanúgy betartjuk a szabályokat.

[kiemelt]Egyébként ha valaki hozzánk jön tanítani, annak mindig biztosítunk egy próbaévet, éppen azért, hogy megtapasztalja ezt a szemléletet, és eldöntse, hogy mennyire felel meg a személyiségének, habitusának, mennyire tudja itt elképzelni a szakmai jövőjét. Meggondolhatja magát, a lehetőség adott. Szerencsére ilyesmi nagyon ritkán fordul elő.[/kiemelt]

 

Hogyan választják ki az új kollégákat?

Mi is egyre inkább tapasztaljuk a munkaerőhiányt. Most éppen szerencsés helyzetben vagyunk, mert az egyik pozícióra sok jelölt közül választhatunk. Az alapszempontokat is figyelembe véve többkörös interjúkat tartunk, majd próbaórákat biztosítunk a jelölt számára. Végül az adott munkacsoport és az iskola vezetése közösen dönt, hogy kit talál a legalkalmasabbnak.

 

Azzal kezdtük, hogy ehhez a pályához nagyon erős hivatástudat kell. Egyszer már elhagyta a katedrát, aztán mégis visszatért az oktatáshoz. Miért?

Kilenc évig tanítottam egy hagyományos gimnáziumban, ahol már kicsit frusztráltnak éreztem magam. Kipróbáltam magam a versenyszférában, egy szállodalánchoz mentem dolgozni. Úgy gondoltam, így azt is megtudhatom magamról, hogy valójában mit szeretnék csinálni az életemben. A munkahelyem jó volt, de egyre jobban hiányzott a tanítás. Aztán egy szeptember 1-jén, amikor dolgozni indultam, megláttam a tanévnyitókra igyekvő fiatalokat. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy a következőn már ott akarok lenni tanárként. Így is lett: egy hónap múlva már a Közgazdasági Politechnikumban tanítottam. Aki egyszer tanár volt, mindig az marad.

 

NÉVJEGY:

Péter Dávid

  • A Közgazdasági Politechnikum ügyvezető koordinátora (igazgatóhelyettes).
  • Tízéves kora óta a tanári pályára készült, az egyetem elvégzése után az Eötvös József Gimnáziumban tanított kilenc éven keresztül. Ezalatt a BME-n közoktatás-vezetői szakvizsgát tett. Az M5-ös csatornán évekig vezette a történelem érettségire felkészítő műsort.
  • 2018-ban a versenyszférában helyezkedett el, egy nemzetközi szállodalánc munkatársaként.
  • Nem sokáig bírta a tanítás nélkül, így lett a Közgazdasági Politechnikum tanára, majd igazgatóhelyettese. A főállású oktatás mellett egy nyelviskolát is üzemeltet. Rajong a tömegközlekedésért és a két világháború közötti építészetért.

A történészi munka olyan, akár egy expedíció

Az UNI 2023-nak adott interjúban Soós Viktor Attila elmondja, hogyan kerülhet be valaki a Nemzeti Emlékezet Bizottságába, illetve hogy kiből lehet jó kutató.

 

A történészi pályáról

Soós Viktor Attila szerint alapvető, hogy aki történészként képzeli el a jövőjét, legyen érdeklődő a múlt iránt. „A társadalomtudományoknál nagyon sokat számít, hogy milyen témát talál valaki, és mennyire tud elmélyedni benne. Ugyanakkor fontos az is, hogy ne csak a saját korszakomra, hanem a többire is legyen rálátásom. Szerencsés, ha a saját szakterületén kívül más témák is érdeklik az embert. Például, ha van egy olyan hobbija, ami távol van az adott területtől. Nekem a munkám egyrészt a hobbim is, de kell más is”.

 

„…nagyon szurkolok azoknak, akik tanítók szeretnének lenni, hogy ne hagyják magukat lebeszélni.” (Fotó: UNI)

 

Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja azt mondja, a történész akkor tud igazán jól működni, ha az érdeklődési területének megfelelő témában mélyedhet el. „Olyan ez, akár egy expedíció, hisz alapvetően ott van az emberben az elzárt dolgok megismerése utáni vágy. Engem inspirál az a helyzet, hogy ott van előttem egy doboz, egy iratcsomó, és nem tudom, mi van benne, meglepetés, hogy mit találok…”

 

Soós Viktor Attila tanácsa az Y és Z generáció számára

 

„Az első és mindentől független tanácsom az lenne számukra, hogy ne engedjenek a kor csábításának. Ma a legtöbben a legjobban fizetett állásokban, az úgynevezett topszakmákban szeretnének elhelyezkedni. Ezeken a területeken is szükség van jó szakemberekre, de én nagyon szurkolok azoknak, akik tanítók szeretnének lenni, hogy ne hagyják magukat lebeszélni. A tanárok fizetése valóban nem jó, de attól még nehéz azt tanácsolni valakinek, hogy ezért ne válassza azt a pályát, ha szíve szerint ezt csinálná. Sőt, bármilyen területre megy valaki, fontosnak tartom, hogy ahol van rá lehetőség, ott szerezzen tanári képesítést is. A pedagógiai és pszichológiai ismereteket mindenhol lehet használni, kamatoztatni.”

A Soós Viktor Attilával készült teljes interjú az UNI 2023 kiadványban olvasható. A kiadvány megrendelhető az UNIside-on.

Érdekel a rendőrségi munka? Ezen a rendezvényen többet megtudhatsz róla!

Ha érdekel a rendőr, a szerződéses határvadász, a fegyveres biztonsági őr vagy az iskolaőr munkája, ne hagyd ki a szegedi rendőrségi állásbörzét! A helyszín a Rendőrképző Akadémia (Szeged, Bajai út 14.), ahol 10 és 14 óra között várnak mindenféle információval és színes programmal. 

Mindenképpen regisztrálj, ha mennél, és miért ne mennél, hiszen például első kézből tudhatsz meg mindent és kérdezhetsz bármit, például a képzésekről. Ezekről egyébként mi is írtunk már az UNI ez évi nyári számában a Kovács Marcell rendőr századossal készült interjúnkban

Mennyire vagy alkalmas a rendőrségi munkára?

Már most részt vehetsz egy előzetes orvosi/pszichológiai konzultáción. Akár egy pszichológiai tesztet is kitölthetsz, hogy megtudd, eséllyel pályáznál-e a rendőrséghez. Lesz kutyás és kommandós, valamint fegyverzettechnikai és bűnügy-technikai bemutató.

A közbiztonsági rendőrjárőr szakmai képzésre folyamatos a jelentkezés

Módod lesz megnézni mindenféle rendőrségi gépjárművet is közelről, sőt a drónok és a hőkamerák működését is elmagyarázzák. Ne felejts el azonban regisztrálni, mert csak azután engednek be az állásbörzére. 

Van miből választani!

A Magyar Rendőrség az ország más részén is számos munkalehetőséget kínál. Ezekről és az aktuális képzésekről folyamatosan informálnak karrieroldalukon. Például a szerződéses határvadász-képzésről, amit sikeresen elvégezve akár havi bruttó 400 ezer forintos fizetés is elérhető a stabil munkahely, az ingyenes munkahelyi egészségügyi ellátás és a cafetéria-juttatások mellett.  

A sokféle képzés között megtalálható az érettségire épülő, 10 hónapos közbiztonsági rendőrjárőr szakmai képzés is. Ide folyamatos a jelentkezés a Körmendi és a Miskolci Rendvédelmi Technikumban, valamint a Rendőrképző Akadémia Járőrképző adyligeti, illetve szegedi tagozatán. 

 

Izgalmas munkára vágysz? Legyél rendőr!

Ez az interjú az UNI 2022 nyári kiadványában jelent meg.

Jelenleg milyen képzésekből választhatnak azok, akik a rendőrségnél szeretnének szolgálatot teljesíteni?

A rendőr tiszthelyettes-képzésnek több formája létezik. A két éves technikumi képzés, amely előzetesen megszerzett tudás beszámítása esetén 1,5 vagy 1 év alatt is teljesíthető. Továbbá a 10 hónapos képzési idejű közbiztonsági rendőrjárőr-, valamint a határrendész- és útlevélkezelő rendőrjárőrképzés. A rendőrjárőrképzés kifejezetten a közterületi szolgálat ellátására készíti fel a járőröket, míg a tiszthelyettes technikumi képzés megalapozza a magasabb rendőri tiszthelyettesi beosztások eléréséhez szükséges tudást is.

[kiemelt]A technikumi képzés a tanév rendjéhez igazodva minden év szeptemberében, a rendőrjárőrképzés évente több alkalommal, 2022-ben áprilisban és szeptemberben indul.[/kiemelt]

Jelenleg bizonyos átstrukturálódást tapasztalunk a tíz hónapos képzés irányába, amely leginkább annak köszönhető, hogy ott az első két hónapban munkavállalói bért, a harmadik hónaptól kezdve már járőr illetményt kapnak a tanulók. A nappali tisztképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a civil életből érkezők számára négy, a rendőrség hivatásos állományában szolgálatot teljesítők számára 3 évig tart. Az utóbbi esetben a tehetséges tiszthelyettesek közül kerülnek ki a hallgatók, akik úgy kezdik meg tanulmányaikat, hogy előtte már aktív szolgálatot láttak el a rendőrségnél. Ők az egyetemen töltött idő alatt végig az utolsó beosztásuk szerinti illetményt kapják.

Mi a jelentkezési korhatár és kiket várnak?

Technikusi és a négyéves felsőoktatási képzésre 18 és 25 év, a tíz hónapos képzés esetében 18 és 55 év közöttiek jelentkezését várjuk, akik rendelkeznek érettségivel, magyar állampolgársággal, büntetlen előélettel, valamint megfelelnek a fizikai, egészségügyi és pszichológiai alkalmassági követelményeknek. A három éves felsőoktatási tiszthelyettes képzés esetében a jelentkezési korhatár harminc év.

A rendőrjárőrképzés kifejezetten a közterületi szolgálat ellátására készíti fel a járőröket, míg a tiszthelyettes-technikumi képzés megalapozza a magasabb rendőri tiszthelyettesi beosztások eléréséhez szükséges tudást is. (Forrás: Facebook)

Hány főt tudnak felvenni az NKE tisztképzésére évente?

Az egyetemi képzésre beiskolázandó személyek számára a rendészetért felelős miniszter tesz javaslatot, a szak, a képzés szintje, munkarendje és a finanszírozási forma megjelölésével. A jövő évben a rendőrség vonatkozásában száztíz rendvédelmi tisztjelölt és negyven tehetséges tiszthelyettes vehető fel. 

Támogatják a képzések utáni továbbtanulást?

Természetesen igen. A 10 hónapos járőrképzésben szerzett szakképesítés például – moduláris továbbképzésekkel – a technikumi végzettséggel azonos szintre fejleszthető. A szakképzettséggel rendelkezők részére szaktanfolyamok elvégzése nyújtja az előrelépés lehetőségét a magasabb besorolási kategóriájú beosztások betöltéséhez. Ilyen például a bűnügyi vagy a körzeti megbízotti szaktanfolyam.

Határvadászok (Forrás: Facebook)

 

Tiszthelyettes kollégáinknak lehetőségük van jelentkezni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának levelező, három éves alapképzéseire, valamint az elmúlt két évben indult 3 éves nappali alapképzéseire. A tiszti beosztásban lévő munkatársainknak az NKE Rendészettudományi Karának levelező 2 éves mesterképzése is elérhető. Jelenleg az állományból levelező alapképzésen közel ötszáz, levelező mesterképzésen több mint száz fő folytat tanulmányokat.

[kiemelt]Nyelvi képzéseken is részt lehet venni, melyek során angol, német, orosz és francia nyelvet tanulhatnak a jelentkezők 50-100 és 450 órában. A képzés ideje alatt a rendőrség a munkavállaló fizetését biztosítja.[/kiemelt]

A toborzás területén milyen lehetőségeket tudnak kihasználni?

A tényleges toborzási tevékenységet a rendőrség megyei szervei humán-igazgatási szolgálatainak munkatársai végzik. Ők a belügyi rendészeti pályaorientációs képzést folytató és egyéb középfokú végzettséget adó köznevelési intézményekkel és a foglalkoztatási osztályokkal is kapcsolatban állnak. Jelen vannak a regionális médiában, valamint az összes olyan helyi rendezvényen, ahol a toborzási igényeknek megfelelő célcsoport is jelen van. Egyre erősödünk a közösségi médiában is. Három éve, 2019-ben indítottuk el a „Legyél Te is rendőr” elnevezésű Facebook-oldalunkat, ahol nagyon népszerűek az élő bejelentkezéseink, valamint azok a posztok, amelyek a rendőrség nagy családjához csatlakozni vágyóknak nyújtott előnyökről szólnak.  Sokan keresnek meg minket emailben, messengeren keresztül, de az ingyenesen hívható zöld számunkra is számos hívás érkezik naponta, amelyek mindegyikére válaszolunk.

NÉVJEGY

Kovács Marcell rendőr százados

  • Az Országos Rendőr-főkapitányság Személyügyi Főigazgatóság Humánigazgatási Szolgálat Utánpótlás-tervezési Osztály vezetője. 
  • Hivatásos pályafutását több, mint 10 éve tiszthelyettesként kezdte meg. Szolgálati feladatai ellátása mellett levelező tagozaton végezte el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar gazdaságvédelmi nyomozó szakirányú képzését, majd 2019-ben elsőtiszti kinevezésben részesült. 
  • 2011-től a Budapesti Rendőr-főkapitányság, majd 2014-től a Készenléti Rendőrség állományában közrendvédelmi szakterületen teljesített szolgálatot. 
  • 2017-től az Országos Rendőr-főkapitányság Személyügyi Főigazgatóság Humánigazgatási Szolgálat állományában humánigazgatási szakterületen látja el feladatait. 
  • Jelenleg a Rendőrség állományának utánpótlás-tervezésével foglalkozik.