portfólió – Diplomátszerzek

Szakképzésből a felsőoktatásba – friss megállapodás

A megállapodás lényege

A megállapodás megkötésének alapgondolata a nagykanizsai egyetemi központ (Pannon Egyetem Nagykanizsa (PEN)) főigazgatójától származik, hiszen az intézmény hosszú évek óta szoros együttműködésben áll a Kaposvári Szakképzési Centrum (SZC) tagintézményeivel. 

A lényege, hogy a szakképzésben tanuló diákok továbbtanulási esélyeinek növelése érdekében

[kiemelt]a két főintézmény a kiválasztott területeken összehangolja a futó képzések tartalmi elemeit, valamint az egyetem a szakképzésben megszerzett ismeretek egy részét beszámítja a felsőoktatási tanulmányokba. [/kiemelt]

Fotó: Facebook/Kaposvári Szakképzési Centrum

A program kiterjedése

A közösen kialakított képzési program kiterjed a szakképzésben választott szakma képzési és kimeneti követelményeit meghaladó, magasabb szintű szakmai ismeretek tananyag tartalmára, órakeretére. Ezeken túlmenően a felsőoktatási intézmény által elismert többlet szakmai tartalom igazolására, az egyetemi tanulmányok során pedig, azok beszámíthatóságára is.

 

Az aláírás csak a kezdet…

Gelencsér Tamás, az egyetem rektora hangsúlyozza a Pannon Egyetem elismertségét, oktatásának magas színvonalát. Ami, ahogy mondja: „az egyetemen oktató-kutató kollégák szakmai minősítéseinek és kutatási potenciáljának köszönhető. Ezt a tudást szeretnénk továbbadni nemcsak azoknak a fiataloknak, akik egyenes úton a középiskolai tanulmányaik elvégzése után jutnak be a képzéseinkre, hanem azoknak is, akik már megszerzett szakmai tudásuk bővítése miatt jelentkeznek hozzánk”.

Ennek előremutató fontosságát, a piacképes szakmák megszerzését hangsúlyozza Weimann Gáborné, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója:

„A szakképzés átalakításával megnőtt a továbbtanulási esélye azoknak a diákoknak, akik a szakképzésben találták meg lehetőségeiket. Örömmel csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez, hiszen nemcsak az a célunk, hogy piacképes szakmát szerezzenek a diákok a nálunk eltöltött évek alatt, hanem az is, hogy az itt megszerzett ismereteiket akár a felsőoktatásban is kamatoztathassák”.

Az együttműködési megállapodás aláírása csak a kezdete egy hosszútávú együttműködésnek, hiszen

[kiemelt]a Pannon Egyetem képzési portfóliója folyamatosan igazodik a munkaerőpiaci kihívásokhoz.[/kiemelt]

Az Óbudai Egyetem minden magyar anyanyelvűnek segít!

Az  Óbudai Egyetem „K-Mooc típusú felsőoktatási kurzusok” projektje pár hete zárult. (A K-Mooc, a Kárpát-medencei Online Oktatási Centrum rövidítése.)  Ez a példaértékű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kezelésében valósult meg, és még az előző felállásban (2022 nyaráig) működő Innovációs és Technológiai Minisztérium 80 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette azt.

Az Óbudai Egyetem projektjének célja

Elsősorban a Kárpát-medencei magyarság, de a világon bárhol élő magyar anyanyelvű ember számára szeretnék elérhetővé tenni a felsőoktatásban megszerezhető tudást az online oktatási forma biztosításával, s ezzel hozzájárulni az élethosszig tartó tanuláshoz.

Fotó: Óbudai Egyetem/Facebook

A pozitív hatások egyértelműen kimutathatók

E projekt keretében a hazai és határon túli felsőoktatási intézmények olyan kredittel elismert online kurzusok fejlesztésére és indítására kaptak lehetőséget, melyek által kutathatók és fejleszthetők a tanulási szokások, továbbá az adaptív és kompetencia alapú tanulás. 

Ennek jelentősége és pozitív hatásai, egyértelműen kimutathatók a hallgatók lemorzsolódásának csökkenésében, valamint az oktatói hiány enyhülésében, továbbá a hallgatók megváltozott tanulási szokásaiban is. Ezen felül a fejlesztők olyan módszertani és technikai képzést kaptak, mellyel előmozdították az online oktatási módszertan bővülését.

A technikai háttér

A modern stúdióeszközök beszerzésével immmár korszerű felvételek készülhetnek, mely nagyban hozzájárult az online tananyagok minőségének javításához az Óbudai Egyetemen. Mivel hatalmas adatmennyiséget kellett elérhetővé tenni, így szükségessé vált a tárhely-kapacitás bővítése is. 

A projekt rengeteg hasznosítható szakmai tapasztalatot hozott

A kurzusfejlesztés és működtetés folyamán mind az oktatók, mind a hallgatók olyan szakmai tapasztalatokra és készségekre tehettek szert, amit maximálisan tudnak kamatoztatni a mindennapi oktatásban és tanulásban.

Az autóipar csúcsintelligenciája

Mivel foglalkozik a vállalat budapesti központja?

A Continental nevet alapvetően a gumiabroncsokról ismerheti a közvélemény, de a portfóliója ennél sokkal szélesebb. A különböző gumitermékektől az autóalkatrészeken át a mesterséges intelligencia fejlesztéséig minden szerepel a profiljában. Mi, a budapesti központban az utóbbival foglalkozunk,

[kiemelt]konkrétan a vezetéstámogató rendszerek szoftverjeit fejlesztjük.[/kiemelt]

Olyan dolgokra kell gondolni, amivel az ember nap mint nap találkozik, például a parkoló- és a sávtartó asszisztens vagy a tolatóradar. Ezeket a szoftveres megoldásokat már most is használjuk, de még csak egy részük épül a deep learning alapú szoftverekre. Az algoritmusok fejlesztésével azon dolgozunk, hogy az erre alapuló technológia széles körben elterjedjen, és elérhetővé tegye a vezetéstámogató rendszerek következő generációját. 

Elsősorban milyen területeken fejlesztenek?

Alapvetően a biztonság és a parkolás szegmensében dolgozunk. Az előbbinél kiemelt terület a vészfékasszisztens fejlesztése, ami egy az autó elé hirtelen, váratlanul kilépő gyalogos esetén életet menthet. A parkolási szegmens pedig valamennyi, a területtel összefüggő manővert magában foglalja, beleértve azt is, amikor egy jól ismert környezetben az autó már vagy támogatja a sofőrt, vagy magától parkol.

Az önvezető autók tökéletesítése, vagy a vezető segítése az elsődleges cél?

Jelenleg az utóbbi. Az önvezetésnek öt szintjét különböztetjük meg. Az elsőn a gépjármű még csak alapvető segítséget nyújt a vezetőnek, ilyen a sávelhagyásjelző, ami figyelmeztetésképpen „megrezegteti” a kormányt.

[kiemelt]A teoretikus ötös szint még nem létezik, és nem valószínű, hogy egy évtizeden belül elérjük.[/kiemelt]

Ott az embernek már be sem kell szállnia a járműbe, az autó valóban bárhol, bármilyen körülmények között képes önmagát vezetni. Mi a kettes és hármas szint funkcióival foglalkozunk jelenleg, ami alapvetően két dolgot kontrollál: merre menjen az autó és milyen sebességgel. A deep learning alkalmazásával ezeken a szoftvereken dolgozunk. A távlati terv pedig a négyes szintű autonómia elérése.

A deep learninghez honnan szerzik az adatokat?

A kutatás-fejlesztés során publikus és licencelhető, a termékfejlesztéshez pedig saját adathalmazokat használunk fel. A Continentalnak van saját, kamerákkal és érzékelőkkel ellátott autóflottája, amelynek tagjai az európai nagyvárosokban – többek között Budapesten is – mozognak, és felvételeket, illetve adatokat rögzítenek a forgalomban. Hogy milyeneket, az mindig attól függ, hogy mire szeretnénk használni azokat. Ha például sávtartóasszisztenst fejlesztünk, akkor az utak, valamint a parkolók felfestései kerülnek fókuszba. Ezeket az adatokat először anonimizáljuk, kitakarjuk a rendszámokat, a gyalogosok arcát, aztán az annotáló csoportokhoz küldjük, akik az adathalmazt elemzik, jelölésekkel látják el, majd előállítják azt az információmennyiséget, ami a deep learninghez szükséges. 

Mi történik, ha az adatok alapjául szolgáló információ módosul, például megváltoztatják a közlekedési jelzéseket?

Amennyiben például egy táblát áthelyeznek, nem kell változtatni az algoritmuson, hiszen az magát a táblát tanulja meg felismerni, nem pedig annak a helyét. Ha viszont egy új táblafajtát vezetnek be, akkor a deep learninghez használt adathalmazt az új információkkal bővíteni kell. 

Hol tudják tesztelni a részeredményeket?

A Continentalnak több országban van tesztpályája. Amint valamilyen fejlesztési szintet elérünk, annak eredményeit máris a tesztpályára küldik, mi pedig a visszajelzés alapján finomítunk vagy haladunk tovább. 

Hányan dolgoznak a központban?

A budapesti létszám dinamikusan nő. Jelenleg több mint 150-en vagyunk, és még az idén szeretnénk tovább növelni a létszámot, megtalálni több tucat új kollégát.

[kiemelt]A terület és vele együtt a mesterséges intelligencia fejlesztése is dinamikusan bővül, illetve az eddigi eredményekre alapozva további témákkal bővítjük a portfóliónkat.[/kiemelt]

Minden lehetőséget felhasználunk, hogy a legtehetségesebb szakembereket vegyük fel: jelen vagyunk az állásbörzéken, különböző expókon, technológiai fórumokon, egyszóval minden olyan helyen, ahol meg tudjuk szólítani a leendő kollégákat. 

Felsőoktatási intézményekkel is kötöttek együttműködési megállapodást?

Természetesen. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kiemelt partnerünk. Az együttműködésünk a Professional Intelligence for Automotive (PIA) projekt. Az általunk tartott gyakorlati oktatáson túl a hallgatók nálunk írják a záró labordolgozatukat, egy BME-s és egy continentalos konzulens mentorálásával. Nem titkolt célja az együttműködésnek az is, hogy a kiemelkedő tehetségű diákoknak gyakornoki, illetve tanulmányaik végeztével teljes állást kínáljunk.

[kiemelt]Együttműködési megállapodást kötöttünk a PPKE-vel, az ELTE-vel, emellett vidéki egyetemekkel is egyeztetéseket folytatunk.[/kiemelt]

A gyakornoki programunk keretében természetesen a kötelező gyakorlat teljesítése mellett hasznos tudást kapnak a minket választó egyetemisták, illetve túlnyomó többségük a gyakorlati idő alatt állásajánlatot is kap és nálunk helyezkedik el.

 

Névjegy

  • 28 éves.
  • Mesterdiplomáját alkalmazott matematika szakon az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte, 2017-ben.
  • A végzést követően az MTA SZTAKI gépi tanulási specialistája, 2019-ben a Continental gépi tanulásmérnöke és a Continental Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központjának deep learning szakértője lett.