Profession.hu – Diplomátszerzek

A diákmunka új arcai: egész évben stabil kereslet, tudatos fiatalok

A diákmunka a mai fiatalok számára már nem csupán anyagi szükséglet, hanem a jövőjük megalapozásának fontos eszköze is. Az euDiákok Iskolaszövetkezet és az UNIside 2024-ben végzett közös kutatásának eredményei ma is jól tükrözik a fiatalok munkavállalással kapcsolatos attitűdjét és elvárásait.

Egész éves kereslet, nem csak nyári roham

A Profession.hu elemzése szerint a korábban jellemző nyári felfutás helyett ma már egész évben erős a diákmunkák iránti kereslet. 2025 első negyedévében például januárban 43, februárban 16, márciusban pedig 34 százalékkal több pozíciót hirdettek a tanulók számára, mint egy évvel korábban. A legnépszerűbb szektorok továbbra is a vendéglátás, az adminisztráció, valamint a szakmunka. A legmagasabb órabéreket az IT és üzleti támogató területek kínálják.

A diákmunka nemcsak a fiatalok számára jelenthet jó lehetőséget a tapasztalatszerzésre és pénzkeresetre, hanem a cégek is jelentősen profitálhatnak: hosszabb távon akár új munkaerőt is nyerhetnek az együttműködésből.

„A hazai demográfiai viszonyokból fakadó csökkenő munkaerőállomány, valamint az egyes szektorokban jellemző fokozódó jelölthiány mellett a foglalkoztatási keretek változásai is folyamatosan alakítják a diákmunka iránti keresletet mind a munkaadók, mind a munkavállalók részéről. Ilyen jelentős hatású módosulás volt az elmúlt időszakban például az egyszerűsített foglalkoztatás költségeinek többlépcsős emelkedése és időkeretének limitálása, illetve a 25 év alattiak személyi jövedelemadó mentességének bevezetése. E tényezők következtében a diákmunkák iránti, korábban jellemző szezonális igény helyett ma már egyre inkább állandó munkaerőként támaszkodnak a cégek a fiatalokra” – fejtette ki Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.

Tudatos munkavállalás: a rugalmasság és a jövő számít

Az UNIside és az euDiákok Így dolgoztok ti! kutatása, amely 1412 középiskolás és egyetemista diák válaszait dolgozta fel, rávilágított: a diákmunka mára túlmutat az anyagi szükségleteken. A fiatalok tudatos döntéseket hoznak, amikor munkát keresnek. A válaszadók kétharmada már dolgozik, és sokan akár napi egyórás utazást is vállalnának egy jó lehetőségért, különösen akkor, ha az utazási költségeket a munkáltató részben megtéríti. A fizetés mellett a legfontosabb szempontok a rugalmasság és a jó közösségi légkör – ez különösen az egyetemisták körében hangsúlyos, akik a szakmai fejlődési lehetőségeket is előtérbe helyezik.

Így dolgoztok ti! 2024 – Az euDiákok és az UNIside közös kutatása

Különbségek korosztályonként

A középiskolások inkább rövid távú (1–3 hónapos) munkavállalást terveznek, jellemzően bolti kisegítői vagy vendéglátói munkakörökben. A heti 20-25 órás munkarend a legnépszerűbb, de az egyetemisták hosszabb távra gondolkodnak – akár heti 30 órás beosztással is, főként adminisztratív, irodai vagy szakterületi pozíciókban. Az órabér-igény alsó határa a legtöbb válaszadónál nettó 1800 forint, ám sokan már csak 2000 forint fölött vállalnak munkát. A Budapesten élő diákok bérigénye jelentősen, mintegy 20 százalékponttal magasabb, mint a kisebb településeken tanulóké.

Forrás: UNI in&out 2025 Nyár – „Így dolgoztok ti” kutatás

A soft skillek szerepe és a kihívások

Az Így dolgoztok ti! kutatás eredményei világosan megmutatták, hogy a diákok nemcsak pénzt szeretnének keresni, hanem fejlődni is. Fontos számukra, hogy a munkavégzés során fejleszthessék kommunikációs készségeiket, csapatmunkában szerezzenek tapasztalatot, és szakmai kapcsolatokat építsenek. A legnagyobb nehézséget a tanulmányokkal való összeegyeztetés, az időhiány és az alacsony bérezés jelenti számukra.

Rugalmasság és jó közösség – A fiatalok elvárásai a munka világában

A legkeresettebb diplomák a munkaerőpiacon

A közelgő egyetemi jelentkezési határidő apropóján a Profession.hu idén is elkészítette trendriportját, hogy segítsen a diákoknak a karrierjük elindításában. A jelentés alapján kiderült, mely diplomákra van a legnagyobb kereslet a munkaerőpiacon, és mely egyetemek diplomásai kereshetik a legmagasabb fizetéseket. Mutatjuk a részleteket!

A Profession.hu adatbázisában található aktív profilok alapján a diplomás felhasználók legnagyobb része a Debreceni Egyetemről, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemről, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, valamint a Szegedi Tudományegyetemről kerültek ki. A minta 75 000 munkavállalót és 15 egyetemet tartalmazott, így jól tükrözi a munkaerőpiac helyzetét.

Mely területeken van különösen nagy igény diplomás szakemberekre?

Munkavállalói oldalról a legkeresettebb diplomás szakmák között szerepel a cégvezetés, menedzsment, jogi tanácsadás, valamint a marketing, média és PR területek. A munkáltatók számára a legnagyobb kereslet az orvosi, fogorvosi, szakorvosi, minőségbiztosítási mérnöki, valamint a tanítói és pedagógusi pozíciókra mutatkozik. Ezen kívül a mérnöki vezetői pozíciók is kiemelt figyelmet kaptak.

A diplomás pályakezdők és aktív munkavállalók bérigénye

A diplomás pályakezdők átlagos bérigénye 2024-ben nettó 308 000 forint körül alakult, ami emelkedést mutat az előző évhez képest. Az első három helyezett egyetemek tekintetében azonban változások történtek. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem pályakezdő hallgatói átlagosan nettó 394 000 forintos bért igényelnek, míg a BME és az Óbudai Egyetem végzett hallgatói nettó 391 000, illetve 376 000 forintra számítanak.

A diplomás pályakezdők átlagos bérigénye emelkedést mutat az előző évhez képest. (Fotó:123RF)

A Profession.hu statisztikái szerint az aktív, diplomás álláskeresők átlagos bérigénye nettó 402 200 forint, mondta Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója. A tavalyi év során a magyar munkáltatók 72 százaléka végzett béremelést, átlagosan 14 százalékkal. „A cégek toborzási eszköztárában a bér továbbra is kiemelt szerepet kap, a munkavállalók körében ugyanis is vezető motivációs tényezőről beszélünk” – tette hozzá a szakember.

A diplomás munkavállalók kereslete

Az elmúlt években a diplomát elváró hirdetések aránya folyamatosan csökkent. Míg 2020-ban a hirdetések 34 százaléka tartalmazott diplomát igénylő pozíciókat, addig 2022-ben már csak 26 százalékot tett ki.

„A Profession.hu álláskínálatából leszűrt statisztikáink is alátámasztják azt az évek óta tartó nemzetközi és hazai trendet, hogy a vállalatok számára a diploma mellett (vagy épp helyett) egyre fontosabbá válik a tanulási készség vagy az attitűd, amikor munkaerőt toboroznak. A gyorsan változó, innovációktól hangos környezetben ezek szerepe felértékelődik, így néhány szektortól eltekintve, elsősorban ezt keresik a cégek a jelöltek profiljában” – foglalta össze Tüzes Imre.

A munkaerőpiac helyzete alapján a diplomás szakemberek kereslete továbbra is erős, különösen a vezetői, jogi, orvosi és mérnöki területeken. A jövőben egyre nagyobb szerepet kap a tanulási készség és az alkalmazkodás, ezért érdemes figyelembe venni, hogy a diploma mellett ezek a készségek is kulcsfontosságúak lehetnek a sikeres karrierhez.

Ekkora fizetést szeretnének a most végzett egyetemisták

Pályakezdőként a Szegedi Tudományegyetem volt hallgatói várják el a legalacsonyabb induló fizetést: átlag havi nettó 263 ezer forintot. A legmagasabb fizetési elvárás (347 ezer havi nettó) pedig a Szent István Egyetemről kikerülőknél mutatható ki.

Tíz vagy annál több évnyi szakmai tapasztalat megszerzését követően viszont már a Nyíregyházi Egyetem (413 ezer forint) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) (591 ezer forint) kerül a skála két végpontjára. Ez is kiderül a Profession.hu saját, 104 ezer fős mintáján alapuló trendelemzéséből.

A BME-n végzetteknek a legmagasabb a bérigénye

A Profession.hu teljes mintájában bérigények terén a BME-s diplomával rendelkező munkavállalók elvárása a legmagasabb. Ők átlagosan 504 ezer forintos havi nettó fizetést szeretnének. Ez az összeg a fél évvel korábban elvégzett elemzéshez képest 3 százalékos emelkedést jelent.

Második helyen a Budapesti Corvinus Egyetem volt hallgatói állnak 466 ezres havi nettó bérigénnyel, ami szintén 3 százalékkal magasabb a fél évvel korábbi helyzethez képest.

A BME-s diplomával rendelkezők elvárása a legmagasabb: átlagosan 504 ezer forintos havi nettó fizetést szeretnének (Fotó: 123rf)

Átlagosan a harmadik legmagasabb összegű havi bért pedig az Óbudai Egyetemen végzettek kérik el. Ez nettó 463 ezer forintot jelent, ami 4,5 százalékkal több az ősz elején mérthez képest.

[kiemelt]Ami a diplomás pályakezdőket illeti, körükben az átlagos nettó havi fizetési igény 263 és 347 ezer forint között mozog.[/kiemelt]

A legalább 10 évnyi szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalók esetében az összeg már 413-591 ezer forintra emelkedik.

Mesterszakos diplomával jóval többet lehet keresni

Korábban megírtuk, hogy a KSH adatai szerint az alapképzésen szerzett diplomával rendelkezők havi bruttó, azaz adózás előtti átlagkeresete 2021-ben közel 560 ezer forint volt, míg érettségivel rendelkezők esetében csupán mintegy bruttó 390 ezer.

Még nagyobb a különbség az érettségivel, illetve diplomával megszerezhető fizetések között, ha mesterképzésen szerzett diplomáról van szó, miután utóbbinál közel 800 ezer forint a bruttó átlagkereset.

Egy korábbi cikkünkből – amely szakokra lebontva vizsgálta meg a keresetei lehetőségeket – kiderült, hogy különösen az informatikai és műszaki végzettségű diplomások keresnek jól.  

Jön az újévi fogadalmak ideje – Nálad a mozgás vagy a táplálkozás jön ilyenkor szóba?

Életünkben átlagosan 90 ezer órát töltünk munkával, mielőtt nyugdíjba mennénk, így közel sem mindegy, mennyire figyelünk oda eközben az egészségünkre.

Home office-ban többen étkeznek tudatosan

A Profession.hu reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a magyar munkavállalók között jelentősen többen vannak azok, akik odafigyelnek a helyes táplálkozásra, mint azok, akik nem (42 százalék vs. 25 százalék).

A válaszadók nagyjából fele minden nap eszik zöldséget és gyümölcsöt, ugyanennyien fogyasztanak megfelelő mennyiségű vizet. Érdekesség, hogy míg az otthonról munkát végzők 52 százaléka választ egészségtudatosan ételt, a munkahelyükre bejáróknál ez az érték csak 37 százalék.

Keveset mozog a Z generáció

A Profession.hu kutatása arra is rávilágított, hogy míg a táplálkozásnál az otthonról dolgozók, addig a mozgásban a munkahelyre bejárók állnak jobban. A WHO ajánlása szerint az egészség megőrzéséhez átlagosan heti 150-300 perc közepes intenzitású vagy heti 75-150 perc erős intenzitású fizikai aktivitás szükséges, illetve ezek kombinációja. A hazai felmérés tanulsága szerint ettől átlagosan jelentősen elmaradunk.

Sokan azt határozzák el, hogy többet mozognak majd az új évben (Fotó: 123rf)

A válaszadók közel felénél nagyon csekély a megfelelő aktivitás mértéke, ráadásul kifejezetten egészségjavító mozgást kevesebb, mint harmaduk végez. Főleg a legfiatalabbak, azaz a Z generáció értékei kiugróan alacsonyak, az egészségjavító aktivitás szintjét meg sem közelítik.

Gyakorlatok ülő munkát végzőknek – videóval

Különösen az ülőmunkát végzőknek kell odafigyelniük arra, hogy rendszeresen mozogjanak. Pár napja írtunk arról, hogy az ülés közben felvett rossz testtartásból adódó egészségügyi panaszok megelőzéséhez és kezeléséhez a Semmelweis Egyetem szakemberei összeállítottak egy irodai környezetben és otthon is végezhető gyakorlatsort, amihez oktatóvideó is készült.