Rekordszámú hallgatóval indul a tanév az Óbudai Egyetemen
A nagy túljelentkezés mellett idén is adott volt a pótfelvételi lehetősége, amellyel sokan éltek. Az általános eljárásban felvettek mellett további 313 diák csatlakozik az egyetem közösségéhez, így összesen 4532 fő nyert felvételt intézményünkbe. Ez újabb történelmi csúcs, amely igazolja, hogy a fiatalok érzékelik és értékelik az Óbudai Egyetem nagy léptékű fejlődését és minőségi képzési kínálatát – hangsúlyozta a rektor.
Az érdeklődés látványos növekedése mellett a felvételi ponthatárok is jelentősen emelkedtek, ami jól mutatja az egyetem egyre magasabb szakmai presztízsét. Az emelt szintű érettségi követelményének fenntartásával az intézmény továbbra is kiáll a minőségi oktatás mellett.
Az Óbudai Egyetem székesfehérvári épülete (Fotó: Facebook / Óbudai Egyetem Alba Regia Kar)
A pótfelvételi kínálat idén szűkebb volt, kizárólag azon szakokon hirdettek helyeket, ahol a rendkívüli túljelentkezés ellenére maradt szabad kapacitás. Az alap- és mesterszakok, valamint felsőoktatási szakképzések többsége önköltséges formában volt elérhető, ugyanakkor több mesterszak esetében állami ösztöndíjas lehetőségeket is kínált az egyetem.
„Az idei eredmények megerősítenek abban, hogy jó úton járunk. Az Óbudai Egyetem vonzerejét nemcsak a korszerű oktatás és a gyakorlati tudás átadása adja, hanem az ipari partnerekkel kialakított szoros együttműködések, amelyek garantálják, hogy hallgatóink rövid időn belül versenyképes diplomával és biztos munkaerőpiaci lehetőségekkel induljanak el a pályájukon. Küldetésünk olyan szakembereket képezni, akik képesek megfelelni a digitalizált ipari és gazdasági környezet folyamatosan változó kihívásainak” – fogalmazott Kovács Levente.
Az Óbudai Egyetem kutatói a robotika és a kiberorvoslás terén is az élen járnak (Forrás: Facebook / Óbudai Egyetem)
Az Óbudai Egyetem nemcsak Budapesten, hanem regionális jelenlétével is egyre erősebb. A pótfelvételiben felvettek közel 20 százaléka vidéki képzési helyszínen kezdi meg tanulmányait: Cegléden, Kaposváron, Jászberényben, Salgótarjánban vagy Székesfehérváron. Ez is azt mutatja, hogy az egyetem a helyi gazdaság igényeire reagáló, gyakorlatorientált képzési kínálattal szolgálja a régiók fejlődését.
A kiemelt kép forrása: Óbudai Egyetem.
Jelentős mértékben nőtt az ösztöndíjas PhD-hallgatók száma az Óbudai Egyetemen
Az Óbudai Egyetemen 2025 februárjától immáron öt Doktori Iskolában folyik PhD-képzés: négy tudományterületen, hét tudományágban vannak jelen doktori képzési programok.
Rekordmagas felvételi létszám
A doktori képzésbe felvételt nyert hallgatói létszámok közül kiemelkedő az idei évi eredmény a felvételizők összlétszáma tekintetében, akár az öt évvel ezelőtti, akár a múlt évi adatokhoz képest – emelte ki Kovács Levente. Hozzátette: az állami ösztöndíjas helyek létszámának alakulása tekintetében folyamatosan bővülő keretlétszámot sikerül megszereznie egyetemnek.
A tavalyihoz képest is kiemelkedő számokat produkáltak. A három, legrégebbi hagyományokkal rendelkező doktori iskolájukban is folyamatos a létszámbővülés: az Alkalmazott Matematikai és Informatikai Doktori Iskolába 37 százalékkal, a Biztonságtudományi Doktori Iskolába 26 százalékkal, az Anyagtudomány és Technológia Doktori Iskolába 10 százalékkal többen nyertek felvételt az idei tanévre.
Minden korábbinál többen jelentkeztek doktori képzésekbe az Óbudai Egyetemre (Fotó: Facebook / Óbudai Egyetem)
PhD-ösztöndíjak saját forrásból
A múlt évben 50 államilag támogatott nappali ösztöndíjas hely volt, idén pedig legalább 60-at tudnak biztosítani. Ez a szám várhatóan még tovább fog emelkedni az országos keretlétszámok átrendezésének eredményeként, valamint figyelembe véve a STEM-terület folyamatos erősödését, amelyet a Kormány is kiemelt képzési területként kezel.
Doktori iskoláik népszerűsége elsősorban a kutatási lehetőségek jelentős színvonal-emelkedésének, másodsorban a kiemelkedő ösztöndíjaknak köszönhető. Utóbbiakat saját forrásból, a rektor kezdeményezésére duplájára emelték a nappali tagozaton tanulmányaikat folytató doktoranduszok számára. A 2021-es megújult felsőoktatási struktúrához való csatlakozásuk óta négyszer annyi nappali tagozatos, államilag finanszírozott képzésre jelentkező PhD-hallgatót vesznek fel.
Innováció a doktori képzésben
A PhD (Doctor of Philosophy) doktori fokozat mellett immáron a DLA (Doctor of Liberal Arts) új doktori cím kiadására is jogosulttá váltak az Építészet, Design és Technológiai Doktori Iskola építőművész képzési programjának elindulásával.
A PhD mellett már DLA címet is kaphatnak a doktori képzések hallgatói (Fotó: Facebook / Óbudai Egyetem)
Az Innováció Menedzsment Doktori Iskola továbbra is egyedülálló a magyar doktori képzési palettán. Nincs még egy ilyen doktori iskola hazánkban, amelyikben az innováció témakörére épül a doktori képzési program.
A jelentkezőknek a Kooperatív Doktori Program keretében is van lehetőségük tanulmányokat folytatni az Óbudai Egyetemen, és a Stipendium Hungaricum program keretében is szép számmal érkeznek az intézménybe külföldi hallgatók, 18 országból. A disszertációs ösztöndíjprogram keretében részismereti képzést biztosítanak az SH-hallgatók számára, valamint ehhez kapcsolódóan hallgatói jogviszonyt is létesítenek számukra, külön felvételi eljárás nélkül.
Hallgatóközpontú rendszerek
Számos módon ösztönzik a hallgatókat arra, hogy tanulmányaikat az ÓE doktori iskoláinak egyikében folytassák. A jogszabályoknak megfelelően, idén első alkalommal, a mesterképzésen még tanulmányait folytató, kivételes tehetségű hallgatók felvételére is lehetőséget biztosítottak a doktori képzési programjaikba.
Könnyítettek az adminisztráción is. Idén először egy korszerű, online felületen keresztül lehetett jelentkezni a doktori képzésekre. Kovács Levente elmondta, hogy a felvételt nyert új doktoranduszok ügyfélbarát módon, egy időpontfoglaló rendszeren keresztül tudnak bejelentkezni a beiratkozási, és a majdani további adminisztratív teendők ügyintézéséhez.
A kiemelt kép forrása: Facebook / Óbudai Egyetem.
Száz méter mélyre, egyetlen levegővel – a világbajnok vízi lány története
Hogyan kezdődött a víz iránti szenvedélyed?
Csecsemőkoromban babaúszásra vittek a szüleim, óvodáskoromban már úszni és táncolni jártam, később 5 évig versenyszerűen szinkronúsztam. Szerettem volna az olimpiára menni, de végül tizenhat évesen felhagytam a sporttal és csak a tanulásra koncentráltam. Az addig megszokott, 0-24-ben szervezett napjaim eltűntek az életemből, helyette féktelen bulizásba kezdtem. Végigmentem az anorexiától kezdve, bulimán át, otthoni veszekedésekkel folytatva a kollégiumba költözésig mindenen, de ez a 6-7 év is hozzásegített ahhoz, aki ma vagyok. Ekkortájt idegenvezetőként és projektmenedzserként dolgoztam, semmit nem sportoltam. Meghíztam, nem mentem évekig víz közelébe.
Fotó: Daan Verhoeven
Mi hozta meg az áttörést?
Szó szerint egy törés, a bokámon, 24 évesen. Ha lehet ilyet mondani, jókor, jó pillanatban kaptam nagy pofont az élettől, hogy változtatnom kell. Az idegenvezetői munkám során a II. világháború és a holokauszt voltak a fő témáim, és szentül hittem, hogy a mi generációnk már tanulhat a történelem hibáiból. Aztán elkezdtem utazgatni.
[kiemelt]Nem menekültem, de éreztem, hogy meg kell találnom az utam.[/kiemelt]
Látni akartam a világot és szerettem volna személyesen is megtapasztalni azt, amit korábban csak a történelemkönyvekből tanultam. Meg akartam találni azt a közeget, ahol jól érzem magam és azt az embert, akivé válni akarok.
Megtaláltad?
Az utazásaim során elkezdtem palackos búvárkodni, ekkor tért vissza az a nosztalgikus érzés, hogy én tulajdonképpenvízi lány vagyok. Tenerifén az egyik búvároktató azt mondta, hogy tehetséges búvár vagyok. Közben mindig voltak munkáim, az utazásokat valamiből finanszírozni kellett. Rövid kihagyás után visszatértem Tenerifére, de jártam Mallorcán, Kubában és Mexikóban is többször, Hondurasban végül elfogyott a pénzem, ezért megcsináltam a mesterbúvár tanfolyamot és a szabadtüdős merülés alaptanfolyamát, aztán hazajöttem. Majdnem egy évet kellett várnom, mire összegyűjtöttem a pénzt, kiköltöztem Egyiptomba és igazán belekezdtem a szabadtüdős merülésbe. Ekkor még nem tudtam, hogy ez egy sportolói karrier lehet, de leszoktam a dohányzásról és lefogytam 20 kg-ot. Úgy gondoltam, hogy egy instruktornak példát kell mutatnia.
Fotó: JOHNNY DALLA LIBERA
Nem sokkal később már az első világbajnokságodon indultál.
2018 októberében mentem ki Egyiptomba, novemberben volt az első versenyem. Nem volt igazi élmény, nem voltak társaim, csak a vízben éreztem otthon magam. Alig volt tapasztalatom, mégis egy hónap alatt mindenkinél mélyebbre merültem, nyilván nem nézték ezt jó szemmel azok, akik évek óta csinálják. Ekkor merültem meg az első, 47 méteres magyar rekordot.
2019 szeptemberében mentem az első vb-re Franciaországba, ott szereztem meg az első aranyérmet, 81 méteres merüléssel. Ez volt az egyik kedvenc merülésem, minden tökéletes volt, de sokkos állapotban voltam utána. Nagyon kevés ideje voltam a sportban, nem is fogtam fel igazán az eredmény súlyát. A dobogón állva hallgattam a magyar himnuszt, 160 versenyző és sok néző vett körül, de én egyedül éreztem magam. Nem ez volt életem legboldogabb pillanata, de azt már tudtam, hogy itt egy fantasztikus dolog indult el.
Milyen kategóriákat különböztetünk meg és te melyekben indulsz?
A versenyeket uszonyos és uszony nélküli számokban rendezik. A FIM kategóriában (Free immersion) vagyok címvédő, itt kötél mentén húzza le magát az ember, uszony nélkül. A másik kategória a CNF (Constant weight no fins), ahol nem lehet hozzáérni a kötélhez, ennél egy módosított mellúszó technikával kell le- és felúszni. Az uszonyosokból lehet dupla uszonnyal és monofinnal (sellőuszony) merülni.
Én a két uszony nélküli kategóriában merülök, az uszonyosokban – bár értem el nemzetközi versenyeken helyezéseket és én tartom a magyar rekordot – tavaly óta már nem indulok ezekben a vb-n, mivel megsérült a lábam, amit most fognak műteni. Egyébként négy kategóriát nem lehetne egyszerre edzeni a maximumon, hiszen mindegyik más. Itt 100 százalékosan kell koncentrálni és
[kiemelt]minden merülést be kell gyakorolni még a szárazföldön is, vizualizálni kell őket.[/kiemelt]
Én csak 4 éve csinálom, de még mindig próbálom kikísérletezni, hogyan lenne még tökéletesebb a technika.
Fotó: Daan Verhoeven
Hogy néz ki egy merülés a versenyen?
Előző nap kell leadni a célmélységet, a kötelet bekészítik, annak mentén kell lemenni. A kötél aljáról fel kell hozni egy kis címkét, amit rátapasztok a biztosító övemen található tépőzárra, ez a merülés hitelesítéséhez szükséges. Régi szabály, abból az időből, amikor még nem volt a mélyben kamera. Felérkezés után 3 szabály van: le kell venni az orrcsipeszt vagy maszkot, bemutatni kézzel a búvár OK-jelet, majd szóban is elmondani: I’m ok. Ezután kell felmutatni a címkét.
Ehhez a sporthoz óriási fegyelmezettség kell, nagyon szigorúak a szabályok.
A protokoll valóban szörnyű. A szabályokat akkor találták ki, mikor még nem voltak ilyen időrekordok és mélységek. Egy több perces merülésnél – nálam a 100 méteresek esetében 3 perc 45 másodperc, majdnem négy perc után –
[kiemelt]a felszínre érkezéskor nincs már kedvem kő-papír-ollózni.[/kiemelt]
Ilyenkor enyhén szólva nincs topon az ember oxigénügyileg. Több sportoló is lobbizik a szabályok módosításáért, mert nem kompatibilisek a mostani teljesítményekkel, de egyelőre azt kell elfogadni, ami érvényben van, remélhetőleg lesz változás, mert egyre ismertebb a sport.
Fotó: Daan Verhoeven
2022 augusztusban merülted az első 100 méteres mélységedet, amit azóta kétszer megismételtél. Milyen érzés volt?
Az első 100 méteres mélységet a Bahamákon található Dean’s Blue Hole-ban merültem. Ez egy 200 méteres lyuk a tengerben. Lefelé menet minden a terv szerint haladt, de a kötél alján elbizonytalanodtam, nem találtam meg a címkét, 1-2 méterrel mélyebbre mentem. Nem értettem, mi történik. Az elképesztő nyomás hatására
[kiemelt]beütött a nitrogén narkózis, felfelé jövet nagyon furcsa gondolataim voltak.[/kiemelt]
Ez ilyenkor előfordulhat, velem 2 éve nem történt meg. Négy éve edzek rá, hogy 100 méterre menjek, akkor senki nem hitte el nekem, hogy sikerülni fog. Én viszont tudtam, hogy megvan a mentális felkészültségem és sikerült is. Ennek ellenére ijesztő volt lent a bizonytalanság.
Amikor feljöttem, nagyon mérges voltam. Amint az embernek megvan az első lélegzetvétele, kitisztul minden. Ezt a merülést fel kellett dolgoznom, hogy lejutottam 100 méterre, de nem tudtam hitelesíttetni, mert a címke nélkül érvénytelen. Ez volt eddig az egyetlen negatív élményem, ennek a merülésnek a felfelé vezető útja. Kellett bátorság, hogy újra nekimenjek a 100 méternek.
Frissítés: interjúnk elkészülése óta Fatima 2023.07.25-én 3 perc 47 másodperc alatt meghódította a 102 méteres mélységet a Bahamákon, amellyel első magyarként világrekordot állított fel szabadtüdős mélymerülésben. Gratulálunk neki! A merülésről készült videót itt nézheted meg:
Végignézed utólag a merüléseidet?
Mindig. De nem azonnal, kell hozzá pár nap, vagy akár hét is. A merüléseket először mindig fejben kell visszapörgetnem és elemeznem, mert különben a látottak befolyásolnának. Ha ez megvan, jöhetnek a technikai részletek. Az első évben például nem is emlékszem részletesen a merüléseimre, mert sokszor volt szén-dioxid narkózisom, csak azt éreztem, hogy lebegek és repülök, álommerüléseim voltak. Idővel persze nyilván felment a tolerancia szintem, azóta nagyon tiszták a merüléseim, az elmúlt 3 évből mindegyikre emlékszem, minden másodpercre; azokra is, amikor a végén sajnos beájultam (ilyen 5x volt).
[kiemelt]Ha az ember nincs a mélységnek megfelelő mentális és fizikai állapotban, akkor nem fog emlékezni a felfelé vezető útra,[/kiemelt]
aminek nincs értelme szerintem, elveszik a varázsa és nehéz belőle tanulni. Egy merülés előtt a technikán már nem tudsz változtatni, arra ott vannak az edzések és a felkészülés időszaka. A vizsgára sem az utolsó éjszakán készül fel az ember, ott már csak a jól begyakorolt tudást kell prezentálni, itt is ez történik. A hozzáállásodon, a lelki jelenléteden és a magabiztosságodon viszont tudsz javítani az utolsó pillanatig.
Milyen érzés zuhanni a víz alatt?
Nagyon különleges: mint amikor álmában zuhan vagy repül az ember, csak a vízben minden egy kicsit lassabban történik, mint a „mi világunkban”. Nekem technikai szempontból ez megy a legkevésbé, ugyanis ennél a résznél kell a leginkább relaxált állapotban lenni, ekkor tud az ember a legkevesebb energiát fogyasztani. Nekem sajnos a relaxációs pozícióm egy vízicsillag formára hasonlít, ami nem ideális. Szabadesés közben figyelni kell a testtartásra, minél hidrodinamikusabb vagy, annál gyorsabban jutsz le a célmélységre. Van, aki 10 éve merül és még mindig nem tökéletes a szabadesése.
[kiemelt]Meg kell érte dolgozni, mert csak egy bizonyos mélység után tudsz elkezdeni zuhanni, ahol a tüdőd már összezsugorodik annyira, hogy nem húz felfelé.[/kiemelt]
Lehet csalni is?
Nem érdemes, mert magadat vered át és ez ellentmond a sport alapelvének. Ha több súlyt raksz magadra, akkor gyorsabban jutsz le, és hamarabb kezdődik a zuhanás is, de bele kell számolni, hogy ugyanezeket a súlyokat, fel is kell hozni, nem szabad levenni. Van változó súlyú kategória is, amikor súlyokkal merülsz, lent hagyod és anélkül jössz vissza, de ez nem versenykategória. Amikor nincs szezon, akkor gyakorlási feladatnak jó, mélységi edzésként.
Fotó: JOHNNY DALLA LIBERA
Mennyit lehet merülni egy nap alatt?
Van egy maximális merülésszám, amit engedélyezek magamnak. Saját edzőm nem mindig van, mert ez egy drága sport, leginkább a külföldi felkészülés költségei miatt, hiszen itthon nincs tengerünk. Az állandó edző luxusnak számít. Nem volt könnyű dolgom, nem olimpiai sport még, eleinte nem volt magyar szövetség és természetesen nekem kellett finanszírozni mindent, így mindig segítségre volt szükségem. Az edzéseket az első évben magamnak állítottam össze, akkor nagyon magányos voltam. Azóta megtaláltam a közösségemet, több privát edzőm is volt rövidebb időszakokra. A kemény munka és a kitartás meghozta a gyümölcsét és egyre több támogatóm van, akiknek köszönhetően mostanra egyike vagyok azon keveseknek, akik profi sportolóként szabadtüdős mélymerülök.
Mi történik, ha érzed, hogy nem jó a merülés, meddig tudsz visszafordulni?
A lefelé vezető úton bármikor, ha nem érzed jól magad, vagy nem úgy sikerül az egyenlítés. A vízben csönd van és sötétség, hallod a saját szívverésedet is, ami ha nem megnyugtató számodra, akkor illik visszafordulni, különben baleset lehet a vége, vagy csak egy rossz élmény. Az egésznek a mentális felkészültség a lényege. Ha nem vagy rendben önmagaddal, akkor
[kiemelt]a víz alatt hiába kezded el mondogatni magadnak, hogy „nyugi sikerülni fog”. Ez itt nem így működik. [/kiemelt]
Egy merülésen rengeteg mindent meg lehet tanulni, amit utána át lehet hozni a szárazföldi életre is, ez egy óriási önismereti és meditációs tréning.
Korábbi célkitűzéseid közé tartozott, hogy Magyarország legmagasabb épületeit, a Parlamentet és a Szent István Bazilikát (96 m) a víz alatti mélységben hódítsd meg. Ezek már megvannak, mi lesz a következő?
Az eddigi három 100 méteres merülésemből sajnos nem sikerült világrekordot felállítani, az egyiknél nem lett meg a címke, a másikat edzésen merültem, a harmadiknál elájultam visszafelé, pár méterre a felszíntől. A világrekord tehát még mindenképp cél, mert tudom, hogy bennem van. De ez nem megy csettintésre, nem véletlenül világrekord, 100 méterre nem lehet lemenni csak úgy, ez már nem játék. Megbecsülöm minden merülésemet, tudom, hogy fel kell készülni és időt kell hagyni magamnak. Szeretnék egy saját rekordkísérletet is, illetve jövőre a mellúszásos kategóriát is szeretném megnyerni.
Milyen versenyen kívüli rekordjaid vannak?
Medencében, mozgás nélkül egyszer mértünk 5 perc 5 másodpercet a víz alatt, de ez nem a kedvencem, nem is versenyzem, viszont az alapedzésem része. Mélységet tekintve 101-102 méter, meg is lepődtem, hogy a mostani világrekord-kísérletnél elájultam. De nem érintett rosszul, tudtam, hogy bízhatok a biztosító búvárokban és elengedtem magam. Ők szintén szabad tüdővel merülnek, és amikor szükséges, azonnal felvisznek. Én elfogadtam, hogy ez most nem jön össze, és álomba szenderültem egy rövid időre.
Meddig lehet életcél, hogy merülsz és versenyzel?
Bármeddig. Ebből a sportból nem lehet kiöregedni. Van egy ír barátnőm, 50 éves, két éve kezdte, és saját kategóriájában most merült először világrekordot. A mostani vb-n volt egy 72 éves nő is, ez nagyon inspiráló. Bárki csinálhatja, a közösség fantasztikus! A profi szinthez természetesen támogatókra van szükségem. A főszponzorom ebben az évben az Econoserve Kft volt, a legnagyobb támogatóim és szurkolóim viszont mindig is édesanyám és édesapám lesznek.
Tervezed oktatni is a szabadtüdős merülést?
Igen, de nem most. Nagyon nehéz versenyszinten sportolni és emellett oktatni is, így az elkövetkezendő öt évben mindenképp a versenyzés mellett szeretnék maradni.
Maszkkal egyáltalán nem is merülsz?
Dehogynem, edzés után, pihenő napokon, vagy szezonon kívül, lemegyek és nézem a víz elképesztő élővilágát, ezekkel az állatokkal szabadon úszni semmihez nem hasonlítható élmény. Szomorú, hogy az emberek akváriumba járnak ahelyett, hogy élőben csodálnák meg őket. Mindenkinek ki kellene próbálnia.
Névjegy
Korok Fatima
29 éves
Pilisszentivánon nőtt fel
van egy fogadott bátyja, aki szertornász volt, a versenysport ismert fogalom volt a családjukban
több sportot kipróbált, évekig táncolt, általános iskolában sokáig Lakner bácsi gyermekszínházába járt színitanodába
2019 szeptemberében 81 méterrel FIM kategóriában világbajnoki aranyérmes lett Franciaországban
2020-ban első helyezett összesített mélységi AIDA világranglistán
egy vb ezüst és két bronzérme van
2021-ben Cipruson világbajnoki aranyérmes szabadmerülés kategóriában 89 méterrel
2022-ben világbajnoki aranyérmes Hondurasban 93 méterrel szabad merülés kategóriában
mind a négy szabadtüdős merülés kategóriában többszörös magyar bajnok és címvédő
A 13. nő a világon, aki szabad tüdővel, saját erőből 100 méter alá merült és vissza
4 milliárd, közel 2200 pályázarta – rekordot döntött az Új Nemzeti Kiválóság Program
A hat évvel ezelőtt indult program több, kutatási, doktori, posztdoktori témakörben kiírt ösztöndíj pályázatokat foglal magában. A fogadó intézmények nyertes pályázóik ösztöndíjösszege 40 százalékának megfelelő kutatás-működési támogatásban részesülnek.
A 2022/23-as tanévben összesen hat pályázatot hirdettek meg:
A Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázat célja az alapképzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
A Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázat célja a mester- (osztatlan) képzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
A Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató, doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
A „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató fiatal kutatók, predoktorok és doktorjelöltekdoktorvárományosok és posztdoktorok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb – az adott tudományágban releváns – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint doktorvárományosok esetén a doktori disszertáció (PhD, DLA) megírása.
A Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj Pályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási eredményeket felmutató, az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók támogatása.
A „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj Pályázat célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, a középiskolai tudományos tanulmányi versenyen eredményesen teljesítő, alapképzésre, osztatlan mesterképzésre jelentkező, elsőéves tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, valamint a tanulmányi kötelezettségen túlmutató kutatói tevékenység támogatása.
Az első négy pályázat elektronikus benyújtásának határideje 2022. június 2-a volt, a ‘Bolyai+’-é június 30-a, a “Tehetségre fel!”-é június 23. A korábbi járványügyi helyzetre való tekintettel a pályázatok benyújtására kizárólag elektronikus úton volt lehetőség.
A pályázatokat júliusban értékelték. A döntés augusztus 24-én született meg, melynek értelmében a négymilliárd forintnyi keretösszegből 2192 pályázat kapott kedvező elbírálást.
Az idei tanév felhívásaira majdnem 4000 pályázat érkezett, amelyeknek 56 százaléka nyert ösztöndíjat, ez 17 százalékkal több az előző évhez képest.
Ez év szeptember 1-jén a Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményt adott ki, melyben György Lászlót, innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkárt idézték, aki kiemelte, a kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország Kelet-Közép Európa tudásközpontja legyen és, minél több fiatal válassza a kutatói pályát, munkájukból pedig világszínvonalú tudományos eredmények, új megoldások, eljárások, innovációk jöjjenek létre, amelyek jelentős gazdasági és társadalmi haszonnal bírnak. Ezt segíti az Új Nemzeti Kiválóság Program is.
forrás: unkp.gov.hu
UNIside webshop
Hírlevél
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Minden héten válogatott tartalmainak kapod meg, hogy naprakészek lehess oktatási, egyetemi, innovációs témákban.
Feliratkozás hírlevélre
Weboldalunk működtetése során a felhasználói élmény növeléséhez, illetve a jobb kiszolgálás érdekében oldalunk “cookie”-kat használ.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-advertisement
1 year
Set by the GDPR Cookie Consent plugin, this cookie is used to record the user consent for the cookies in the "Advertisement" category .
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
CookieLawInfoConsent
1 year
Records the default button state of the corresponding category & the status of CCPA. It works only in coordination with the primary cookie.
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Cookie
Duration
Description
_ga
1 year 1 month 4 days
The _ga cookie, installed by Google Analytics, calculates visitor, session and campaign data and also keeps track of site usage for the site's analytics report. The cookie stores information anonymously and assigns a randomly generated number to recognize unique visitors.
_ga_*
1 year 1 month 4 days
This cookie is installed by Google Analytics.
_gat_gtag_UA_*
1 minute
Set by Google to distinguish users.
_gid
1 day
Installed by Google Analytics, _gid cookie stores information on how visitors use a website, while also creating an analytics report of the website's performance. Some of the data that are collected include the number of visitors, their source, and the pages they visit anonymously.
CONSENT
2 years
YouTube sets this cookie via embedded youtube-videos and registers anonymous statistical data.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.
Cookie
Duration
Description
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
A cookie set by YouTube to measure bandwidth that determines whether the user gets the new or old player interface.
YSC
session
YSC cookie is set by Youtube and is used to track the views of embedded videos on Youtube pages.
yt-remote-connected-devices
never
YouTube sets this cookie to store the video preferences of the user using embedded YouTube video.
yt-remote-device-id
never
YouTube sets this cookie to store the video preferences of the user using embedded YouTube video.