segítségnyújtás – Diplomátszerzek

Egy új alapítvány révén bárki segíthet egy rászoruló családnak

Gödön tartotta meg első, bemutatkozó jótékonysági gálaestjét az Egy Lépéssel Több Alapítvány. Céljuk a társadalmi szerepvállalás, ezen belül kiemelt hangsúlyt helyeznek a beteg gyermekek és családok megsegítésére, valamint a kórházak és oktatási intézmények támogatására.

A gála szervezői a Budapesti Szent Margit Kórház, a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház, a Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Gyógyító Energia Alapítvány, a Pesterzsébeti Humán Szolgáltatások Intézménye, valamint az Athlészisz Alapítvány számára is értékes támogatói csomaggal készültek a helyszínen. Az ajándékcsomagok többek között elektronikai eszközöket tartalmaztak. Az este végére összegyűlt összegből a rászoruló családok mellett a nemrég tragikusan elhunyt hegymászó, Suhajda Szilárd családját is támogatták.

Az alapítvány elsődleges célja a rászorulók támogatása. (Fotó: Egy Lépéssel Több Alapítvány)

Az Egy Lépéssel Több Alapítvány egyéni gyűjtéseket is szervez, de új kezdeményezésüknek, a Fogadj örökbe egy családot! programnak köszönhetően a rászoruló családokat havi rendszerességgel is támogatja.

Egy erdélyi táborban találkoztam először ezekkel a családokkal még évekkel ezelőtt. Ez a találkozás, tapasztalat, életem talán egyik legnagyobb tanítása volt. Akkor döntöttem el, hogy nekem ez az utam.”– árulta el az alapító, Hajós István.

Az Egy Lépéssel Több Alapítvány megálmodója elmondta, a valódi segítség ebben az esetben nem az egyszeri, hatalmas támogatás, hanem a lépésenkénti, folyamatos törődés és biztonságérzet adása, hiszen ezek a családok minden nap harcot vívnak az élettel. A programba már havi 5 ezer forinttal is be lehet lépni, egy család pedig maximum 50 ezer forintot kaphat havonta.

Az összeget a családok nem készpénzben kapják meg. Az alapítvány közvetlenül a szolgáltatóknál rendezi azokat a főleg rezsi vagy gyógykezelésekkel kapcsolatos számlákat, amiket a rászorulók egyedül nem, vagy csak nagyon nehezen tudnának kifizetni, így a felajánlók biztosak lehetnek benne, hogy jó helyre kerül a pénzük.

Sok időt elvesz az alapítvány fenntartása, de rengeteget ad. Egy jótékonysági rendezvény, legyen bármilyen hosszú, fárasztó, hihetetlen energiával és erővel tölt fel engem, így viszonylag könnyen tudom össze egyeztetni a többi teendőimmel is.” – mondta el Hajós István.

A rászoruló gyermekek számára fokozottan nehéz a nyári szünet

A 30. éves fennállását ünneplő Gyermekétkeztetési Alapítvány – további civil szervezetekkel összefogva – nap, mint nap azért dolgozik, hogy a jelenleg rászoruló gyermekek is felhőtlenül, jóllakottan tölthessék a szünidőt.

 

Minden gyermek számára szükségesek a tápanyagok, vitaminok és a fehérjék

A segítő szándékú szervezet gondoskodik arról, hogy a gyermekek minden fejlődéshez szükséges tápanyaghoz hozzájussanak, a lehető legkiválóbb étkeztetést kívánják biztosítani számukra.

A rászoruló gyermekek támogatása rendkívül fontos társadalmi tevékenység. (Fotó: 123RF)

A nyár kritikus időszak a rászoruló gyermekek számára, hogy főtt ételhez jussanak

A három évtizede működő Gyermekétkeztetési Alapítvány minden tanév közben is támogatja a nélkülöző gyermekeket, de a nyári leállás ideje alatt sem engedi el a kezüket. Legújabb jótékonysági akciójuk, hogy 200 élelmiszer-csomagot juttatnak el oda, ahol a legnagyobb szükség van rá. Minden egyes csomag egy egész heti ebédet jelent egy család számára, ezzel próbálják enyhíteni a nyári időszak nehézségeit.

A nyári szünet különösen megnehezíti a rászoruló gyermekek életét. Míg az iskolában hozzájutnak az ebédhez és tízóraihoz, ez nyáron megszűnik. Ez komoly terhet ró a családokra, sokan nincsenek is rá felkészülve. Ezért a következő időszakban 200 élelmiszer-csomagot készítünk el, hogy segítsünk ezeknek a családoknak. Ezek a csomagok tartós élelmiszereket tartalmaznak. Átlagosan 5-600 gyermek és szüleik egyheti ebédjét fedezik. A jelenlegi cél, hogy legalább 10 településre eljussunk. Sok kicsi sokra megy alapon, mindig nagyon örülünk a támogatóknak: legyen szó akár pénzadományról, akár étel felajánlásról. A támogatások nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy folytathassuk ezt a fontos vállalást” – árulta el Fekete Csaba, az alapítvány elnöke.

Az alapítvány arra törekszik, hogy a főzés és étkezés a szegény családokban is közös élménnyé válhasson. Saját szervezésű nyári táboraikban pedig a kicsik igazi kalandokat élhetnek át, örökre szóló élményeket szerezhetnek. A tematikus táborokban szakemberek és sportolók segítenek a gyermekeknek, és motiváló beszélgetéseken vesznek részt velük. Különböző játékokat és vetélkedőket is szerveznek a fiataloknak.

A jelenlegi időszakban, a nyári feladatok mellett az iskolakezdés előkészítése áll a fókuszunkban. Az étkeztetés mellett a tanszerek és egyéb szükséges eszközök beszerzését is segíteni szeretnénk. Decemberben pedig azokat a gyerekeket ajándékozzuk meg Mikulás-csomaggal, és személyre szóló karácsonyi ajándékokkal, akik egyébként semmit sem kapnának” – árulta el Fekete Csaba.

Fogyatékossággal élő emberek világnapja: Te hogyan segítesz?

Fogyatékossággal élő személynek számít minden olyan ember, aki „hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását”.

 

Világnap értük, de milyen céllal?

 

Az ENSZ december 3-ai világnappá nyilvánításának hátterében az a szándék állt, hogy a különböző akadállyal élő személyek jogait és jólétét javítsa. Illetve felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira. A világnap elődje 1981-’92 között a szeptember 18-án tartott rokkantak napja volt, azonban a rokkant kifejezés ma már politikailag inkorrektnek számít. 

 

Esélyegyenlőség: létezik egyáltalán?

 

Az Európai Unióban körülbelül 87 millió embernek van valamilyen fogyatékossága. A nagy szám mellett szomorú látni, hogy sokaknak közülük nincsenek ugyanolyan esélyei az életben.

[kiemelt]Csupán 50 százalékuk rendelkezik munkahellyel, és 28,4 százalékuk van kitéve a szegénység és társadalmi kirekesztés problémájának.[/kiemelt]

Továbbá csak 29,4 százalékuk szerez felsőfokú végzettséget és több mint 50 százalékuk érzi magát hátrányosan megkülönböztetve. 

Fotó: 123RF

Tehetség másként

 

Létezik egy lánycsapat, akik óriási lelkesedéssel és hatalmas szívvel készítenek kézműves termékeket, ékszereket, nyakláncokat, könyvjelzőket és kulcstartókat. A lányok főként látássérült alkotóként tevékenykednek, de az oldalukon mindegyikőjükről olvashatunk részletesebben is. Mottójuk: “Fogyik vagyunk, de nem ügyifogyik”. Aki kedvet érez, nézze meg, miket csinálnak és vásároljon tőlük, gyönyörű termékeik vannak!

 

Karácsonyi adomány az esélyegyenlőség jegyében

 

Vannak helyek, ahol kiemelt figyelmet szánnak a fogyatékossággal élőkre, Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális és Egészségügyi Bizottsága például karácsonyi összeggel is támogatja őket, a honlapjukon közzétett információk szerint egyszeri, azonos összegű karácsonyi támogatást nyújtanak minden fogyatékossággal élő személy részére.

 

Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másoknak segítsen

 

Van egy varázslatos hely Budapesten, a Nem Adom Fel Kávézó és Étterem, amely a főváros első, fogyatékossággal élő személyek által alapított vendéglátó egysége. A csapat filozófiája, hogy “Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másoknak segítsen.”

[kiemelt]Itt kerekesszékes, látás-, hallássérült, autizmussal élő és értelmileg akadályozott fiatalok készítik el és szolgálják fel az ételeket a vendégeknek,[/kiemelt]

továbbá programokat is szerveznek. A hely természetesen akadálymentes és rendkívül barátságos, bárki betérhet, aki úgy érzi, hogy különleges kávézót szeretne kipróbálni. 

Érdemes kinyitni a szemünket és a szívünket, hasonló szemlélettel mi is sokat segíthetünk, különösen a karácsonyi időszakban!