Idén is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) érte el a legjobb helyezést magyar viszonylatban, és egyedüliként került be a hazai intézmények közül világ első ötszáz egyeteme közé. Az SZTE-n kívül további három magyar intézmény került fel az ARWU 2025 listára. A globális élmezőnyt idén is amerikai és brit egyetemek uralják.
Hogyan áll össze a világrangsor?
Az Academic Ranking of World Universities listát a Shanghai Rankings Consultancy készíti, és mára a legnagyobb presztízsű nemzetközi rangsorok között tartják számon. A szakértők több szempont alapján értékelik az intézményeket: számít az oktatás minősége, az egykori hallgatók és oktatók szakmai elismertsége (például Nobel- és Fields-díjak száma), a publikációs teljesítmény, a tudományos munkák idézettsége, valamint az egy főre jutó akadémiai eredményesség.
Szegedi Tudományegyetem: újra a hazai csúcson
A Szegedi Tudományegyetem idén is megőrizte vezető szerepét Magyarországon, a nemzetközi listán pedig a 401–500. helyet szerezte meg. Ez különösen figyelemre méltó eredmény, hiszen az SZTE hazánkból egyedüliként került be a világ legjobb ötszáz egyeteme közé. Kiemelkedő az egyetem oktatási, kutatási és gyógyító tevékenysége, valamint aktív társadalmi szerepvállalása. Emellett erős nemzetközi kapcsolatrendszerrel is rendelkezik: többek között az EUGLOH (European University Alliance for Global Health) szövetség tagjaként olyan partnerekkel működik együtt, mint az Université Paris-Saclay vagy a LMU München, amelyek szintén az élmezőnyben szerepelnek (top 150).
További magyar egyetemek a listán
Az SZTE mellett további három magyar intézmény került fel az ARWU 2025 rangsorába. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az 501–600. helyezést érte el, a Semmelweis Egyetem a 601–700. közé került, míg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) a 801–900. kategóriában szerepel. Bár a legjobb 500 közé nem kerültek be, mindhárom intézmény jelenléte fontos visszajelzés a magyar felsőoktatás nemzetközi láthatóságáról.
A világ tíz legjobb egyeteme
A nemzetközi élmezőnyben idén is az amerikai és brit elitegyetemek dominálnak. Az ARWU 2025 top 10-es listája így alakult:
Ezek az intézmények kiemelkednek az oktatás minősége, a kutatási teljesítmény és a végzett hallgatók munkaerőpiaci sikeressége terén is. Az első tíz között ezúttal is nyolc amerikai és két brit egyetem szerepel, Cambridge és Oxford, amelyek a negyedik, illetve ötödik helyet szerezték meg. A legjobb nem angolszász intézmény a Tokiói Egyetem lett, amely a 13. helyen végzett.
A világ legjobb egyetemei
A CWUR 2025-ös rangsora megerősíti, hogy a magyar egyetemek továbbra is jelen vannak a nemzetközi felsőoktatás térképén. Az ELTE stabil vezető szerepe mellett más intézmények is jelentős eredményeket értek el, különösen a kutatás és oktatás terén. A világszintű élmezőnyben az amerikai egyetemek dominanciája továbbra is meghatározó, de a magyar felsőoktatás szereplői is folyamatosan fejlődnek és erősítik nemzetközi pozíciójukat.
Már a SOTE is használja az appot, amivel egyszerre szórakoztató és hatékony a tanulás
A Voovo egy intelligens tanulási platform, amely a szakaszos ismétlés és az aktív felidézés elvén alapulva személyre szabott tanulási megoldást kínál diákoknak és oktatóknak egyaránt, függetlenül attól, hogy orvostudományt, matematikát vagy nyelvet tanulnak.
Úttörő megoldások a hatékonyabb tanulásért
A Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Tanszéke és a Voovo EdTech startup együttműködése révén az oktatásban alkalmazott tanulási módszerek átalakulnak. Az együttműködés célja, hogy olyan modern tanulási technikákat vezessenek be, mint a szakaszos ismétlés (Spaced Repetition) és az aktív felidézés (Active Recall). Ezek a módszerek bizonyítottan növelik a hallgatók hosszú távú tudását, amelyet egyéni célok elérése alapján értékelnek egy innovatív értékelési rendszer(effort-based grading) segítségével.
A magolás kora lejárt
A Voovo fejlesztése révén a diákok napi szinten, rövid, célzott ismétlések segítségével mélyíthetik el tudásukat. Ez a megközelítés hatékonyabb, mint a hagyományos, vizsgaorientált rendszerek, amelyek gyakran elhanyagolják az ismétlés fontosságát.
[kiemelt]A szakaszos ismétlés módszerének köszönhetően a hallgatók folyamatosan frissíthetik tudásukat, ahelyett hogy intenzív, vizsgák előtti „magolásra” kényszerülnének. Ezt a módszert azonban a hagyományos oktatásban ritkán alkalmazzák, éppen ezért a SOTE és a Voovo innovatív újítása különösen kiemelkedő.[/kiemelt]
A legújabb kutatások egyértelműen kimutatták, hogy a rendszeres gyakorlás, különösen a szakaszos ismétlés, kétszer hatékonyabb az információk hosszú távú megőrzésében, mint a vizsgák előtti intenzív bemagolás. (Grafikon: Voovo)
Játékos tanulás: a Voovo módszere
A Voovo platformja nem csak hatékony, de szórakoztató is. A Duolingóhoz hasonlóan a rendszer játékos elemeket használ, amelyek motiválják a hallgatókat a rendszeres tanulásra. A platform algoritmusa személyre szabott célokat állít fel minden diák számára, a tanulási folyamatot kisebb, könnyen teljesíthető lépésekre bontva. Ezáltal a hallgatók nemcsak gyorsabban és hatékonyabban sajátítják el az anyagot, de élvezetesebbé is válik a tanulás.
A rendszer három naponta új kérdésekkel látja el a felhasználókat, attól függően, hogy hogyan teljesítettek a korábbi feladatokban. Ezzel a módszerrel a Voovo segít abban, hogy a diákok épp a megfelelő időben frissítsék fel ismereteiket, még mielőtt elfelejtenék a tanultakat.
Hogyan áll össze a féléves tananyag?
A platform a mesterséges intelligencia erejét kihasználva képes bármilyen tanulási anyagot – legyen az egy egyszerű PDF vagy egy komplex anatómiai ábra, vagy definíció – interaktív és élvezetes kvízekké és tanulókártyákká alakítani. A félév tartalmát a Voovo a Semmelweis Egyetem szakembereivel együttműködve fejlesztette ki, hogy a hallgatók számára a lehető leghatékonyabb tanulási élményt nyújtsák. A tananyag kialakítását a Voovo csapata kezdeményezte, amit az egyetem oktatói gondosan átvizsgáltak és szerkesztettek mielőtt a végleges verzió a diákokhoz került.
A Voovo platformja nem csak hatékony, de szórakoztató is. A rendszer játékos elemeket használ, amelyek motiválják a hallgatókat a rendszeres tanulásra. (Kép: Voovo)
Új értékelési rendszer: fókuszban az erőfeszítés
A Semmelweis Egyetem a Voovo segítségével egy olyan értékelési rendszert vezetett be, amely a diákok erőfeszítéseit helyezi a középpontba. Az új rendszerben a tanulók teljesítményének 50 százalékát az alapján értékelik, hogy milyen gyakran és mennyire elkötelezetten használják a platformot a tananyag elsajátítására. A maximális pontszámot nem csak a helyes válaszok száma, hanem a rendszeres gyakorlás is meghatározza, így a diákoknak lehetőségük van hibázni, és több próbálkozás után is elérhetik a kívánt eredményeket.
Személyes tapasztalatokból indult, tízezer diákot segít
[kiemelt]„Diákként nehezen ment a memorizálás, és szükségem volt egy jobb módszerre az információk hosszú távú megjegyzéséhez. Így született meg a Voovo. Elkezdtük az első MVP fejlesztését, és mikor láttuk mennyit segített nekünk a tanulásban, úgy döntöttünk, hogy elérhetővé tesszük a nagyközönség számára. Gyorsan el is értük a 10.000 felhasználót”[/kiemelt] — mesélte Benedek Hermán, a Voovo alapítója.
A Semmelweis Egyetemmel való együttműködés csak a kezdet: a Voovo célja, hogy más egyetemekkel is partnerségre lépjen, ezzel is hozzájárulva az oktatás modernizálásához.
A Voovo módszerét a Magyar Innovációs Szövetség is elismerte, ők nyerték 2023. évi Startup Innovációs Díját kiemelkedő társadalmi hasznot hozó megoldásukért.
Hogy jött létre az alkalmazás?
A Voovo két alapítója a teniszpályán ismerkedett össze: tizennyolc esztendős korukig egymás ellenfelei voltak. Ha kíváncsi vagy, pontosan hogyan vágtak bele a közös üzletbe, olvasd el korábbi cikkünket róluk:
A Semmelweis megint kiemelkedik: kardiológiában a világ 43. legjobbja
A Semmelweis Egyetem a US News Best Global Universities 2023-as világrangsorának 9 szakterületi listájára került fel. Az eddigi évekhez hasonlóan idén is „Kardiológia és kardiovaszkuláris rendszer” kategóriában érte el a legelőkelőbb helyezést. A tavalyi 55. pozícióhoz képest 12 helyet javított, így már a világ 43. legjobbjának számít ezen a területen.
A Semmelweis olyan intézményeket előzött meg, mint a Sorbonne Egyetem, a Leideni Egyetem vagy a kanadai McGill Egyetem.
Az európai uniós országok egyetemei között a Semmelweis a 12. ezen a területen. A lista első helyén a Harvard Egyetem áll.
Az indikátorokat tekintve a szakterületen továbbra is kiemelkedő az intézményben az egyetemi közlemények nemzetközi szintű idézettsége. Ebből a szempontból a Semmelweis Egyetem a 8. a világon. (Ez a mutató azt vizsgálta, hogy az egyetemhez köthető összes, ezen a területen megjelent tudományos közlemény mekkora része tartozik a világ legtöbbet idézett publikációinak felső egy százalékába.)
Forrás: 123rf
A nemzetközi együttműködést illetően az intézmény a 6., míg az úgynevezett „normalized citation impact” (normalizált idézettség hatás) terén 4. a szakterületen. Szintén előrelépett az egyetem a felső 10 százalékba tartozó, legtöbbet idézett közlemények terén („Percentage of total publications that are among the 10 percent most cited), ahol a tavalyi 60. után idén már a 24. Illetve a méretfüggő összpublikáció (Total citation) terén, ahol a 95. helyről a 79. helyre ugrott.
Európa egyik első számú szívgyógyászati centrumává válás a cél
Az egyetem közleménye idézi Merkely Béla rektort, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóját, aki kiemelte: „A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika nemcsak a Semmelweis Egyetem zászlóshajója, de saját területén az ország vezető intézménye, amely immár világszinten is az élvonalba tartozik. Célunk, hogy komplett szív- és érrendszeri gyógyító központként Európa egyik első számú szívgyógyászati centrumává váljunk. Ennek érdekében a közelmúltban számtalan fejlesztés zajlott klinikánkon. Idén márciusban adtuk át a komplex beruházás első ütemét; méltó módon újult meg a tudományos szempontból világszínvonalú kutatólaborunk. Új, nyiroksebészeti beavatkozásoknak is helyt adó műtőnk lett, amelyet dr. Gloviczki Péterről, a Semmelweis Egyetemről induló világhírű magyar érsebészről neveztünk el. A Határőr út pedig energetikai szempontból újult meg. A következő években tovább bővülünk majd: a Városmajor 70. projekt keretében további fejlesztések várhatóak, valamint hamarosan elindul a nagyszabású Nemzeti Kardiovaszkuláris Labor, melynek a klinika a központja”.
További szakterületi sikerek
Szintén előrelépett a Semmelweis a Molekuláris biológia és genetika szakterületi listán a tavalyi 344. helyről a 292. helyre. Valamint az Idegtudomány és viselkedés (324. helyről a 319. helyre) és az Onkológia (218. pozícióból 212. pozíció) terén is sikerült javítania. Idén először került fel a Semmelweis a Gasztroenterológia és hepatológia listára, a 147. pozícióban. Biológia és biokémia területen a 377., Sejtbiológia terén a 227., Klinikai orvostudományban a 279., Endokrinológia és metabolizmus területén a 175. az egyetem. Ezeken a szakterületi rangsorokban a legjobban szereplő vagy az egyedüli hazai intézménynek számít a Semmelweis. A Farmakológia és toxikológia listára először került fel a 341. pozícióban – ebben a rangsorban a Szegedi Tudományegyetem a 320. helyen található.
A globális, összesített rangsorban a méretfüggő indikátorok miatt a kisebb szakegyetemek hátrányban vannak, a Semmelweis Egyetem azonban a hazai orvosképzők között ebben a rangsorban is a legjobban szerepelt. A listán a Semmelweis Egyetemet idén 2165 egyetem között a 653. pozícióba rangsorolták, magyar egyetemek közül a második helyre. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a 368., a Szegedi Tudományegyetem a 662., a Debreceni Egyetem a 794., a Pécsi Tudományegyetem az 1140., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az 1151., míg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem az 1818. helyen található.
Ahogyan azt korábban megírtuk, első magyar egyetemként a Semmelweis került fel a világ 250 legjobbja közé a Times Higher Education (THE) listáján. A THE globális szakterületi rangsoraiba tizenegy magyar egyetem jutott fel, egy adott szakterületen belül az ELTE és a SOTE érte el a legjobb helyezést a magyar egyetemek közül. Az előbbit a pszichológia, utóbbit az élettudományok területén a 176-200. helyre rangsorolták, ahogyan erről a UNIside is beszámolt.
——
A kiemelt kép forrása: 123RF.
Minden tudás egy helyen II. – Budapesti egyetemek könyvtárai
Ugye, a te tanáraid is ki vannak akadva, ha a Wikipédiáról másol vagy vesz át valaki „hiteles” információt? Nem csodáljuk… Egy alapos szakdolgozathoz, részletesebb tanulmányhoz vagy egy jó jegyért a beadandóhoz elengedhetetlenek a megfelelő és valóban hiteles, releváns források. Így nem árt, ha könnyen átlátod, milyen információkat találhatsz meg az egyetemed könyvtárában, milyen dokumentumokat találsz meg digitálisan, és melyeket csak a helyszínen.
Az is előfordulhat tanulmányaid során, hogy szükséged lesz más, külsős intézmények gyűjteményére is, azonban nem minden esetben veheted igénybe őket, mert csak a saját hallgatóik látogathatják őket.
A könyvtárosok sokat tudnak segíteni neked a kutatómunkában, így ne félj odamenni hozzájuk. Ha pedig csak egy csendes és hangulatos helyre vágysz a tanuláshoz, esetleg olvasgatnál egy lyukasórában, akkor is remek lehetőségnek számítanak a csendes könyvbirodalmak.
A legtöbb könyvtárban olvashatsz az olvasóteremben, tudod használni az adatbázisokat és katalógusokat, továbbá természetesen helyi számítógépet is használhatsz, illetve wifit biztosítanak a saját készülékedhez. Ezen túl nyomtathatsz, szkennelhetsz és fénymásolhatsz is.
Budapest 11 egyetemének könyvtárai:
BME: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
A BME OMIKK nyilvános országos műszaki szakkönyvtárként küldetésének tekinti, hogy hozzáférést biztosítson a műszaki- és természettudományi, valamint a gazdaság- és társadalomtudományok témakörökhöz az ipar, a műszaki szakemberek és minden érdeklődő számára.
Gyűjteményeik: Műszaki és természettudományi könyvek és folyóiratok; gazdaság- és társadalomtudományi könyvek és folyóiratok; tankönyvek, jegyzetek; kézikönyvek, referens kiadványok; tudományos, műszaki, gazdasági nyelvkönyvek, szótárak; szépirodalom és ismeretterjesztő művek; disszertációk; szabványok; Muzeális Gyűjtemény; Egyetemtörténeti Gyűjtemény; a Műegyetem és elődintézményeinek maradandó értékű iratai; az egyetem oktatóinak (irat)hagyatékai, az oktatók és volt hallgatók életút-interjúi, egyetemi életükkel kapcsolatos személyes dokumentumok.
Corvinus: Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Forrás: Facebook
A Corvinus Egyetemi Könyvtár jelenlegi gyűjteményének alapját képezte az egykori Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Könyvtára, rendkívül értékes, közgazdasági szakkönyvtári állománya, a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar Könyvtára és a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági kari könyvtára. Számos professzor magánkönyvtárai szintén a Könyvtár tulajdonába kerültek, majd a Közgazdasági Dokumentációs Központ feladatait átvette.
Gyűjteményeik: Fő gyűjtőköre: Budapesti Corvinus Egyetemen folyó képzés és kutatás szakirodalma; Magyarországon egyedülálló gyűjteménnyel rendelkezik a közgazdaságtudomány és üzleti tudományok terén. Muzeális gyűjtemény: Az 1948-ban alapított Közgazdaságtudományi Egyetem könyvtára jogelőd intézményeinek eredeti bútorait, műtárgyait és könyvgyűjteményeiknek muzeális köteteit őrzi és szolgáltatja. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Könyvtárának (1850), a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar Könyvtárának (1925) és a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Kari Könyvtárának (1934) örökségül kapott könyveiben már a 16. századtól a korai közgazdasági eszme fejlődése kutatható.
Az Egyetemi Könyvtár az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtári hálózatának legfontosabb intézménye, de mint nyilvános könyvtár is üzemel. Szervezetileg alá tartozik az ELTE összes kari és tanszéki könyvtára. Az Országos Széchényi Könyvtár megalapítása előtt lényegében országos könyvtárként működött, történeti törzsgyűjteménye ma a nemzeti kulturális örökség része. Gyűjtőköre 1949-ig teljesen enciklopédikus volt; azóta főleg a vallástörténet és -tudomány, filozófia, valamint a közép- és újkori történelem szakkönyvtára.
Olvasójegy-árak: ELTE vagy a PPKE egyetemi polgára, illetve ERASMUS-diák ingyen iratkozhat be. Látogatás: egy évig érvényes, ingyenes látogatójegyet válthatsz Éves kölcsönzőjegy 3700 forint (Más intézmények hallgatóinak: 1850 forint) Féléves kölcsönzőjegy 2000 forint (Más intézmények hallgatóinak: 1000 forint)
Gyűjteményeik:
1949-ig az egyetemen oktatott valamennyi tudományághoz kapcsolódó művek: filozófiai, közép- és újkori egyetemes történelmi, vallástörténeti, vallástudományi művek.
Kutatómunkához szükséges kézikönyvek, szótárak, tudományos művek a magyar mellett számos idegen nyelven is; a magyar- és a világirodalom kiemelkedő alkotásai; ELTE-n védett disszertációk, az ELTE történetére vonatkozó dokumentumok.
Muzeális állomány, melynek legértékesebb gyűjteményei: 185 kódex, köztük 14 corvina; 1200 ősnyomtatvány; 11 000 XVI. századi antikva; 15 000 barokk és 75 000 XVIII századi mű. Továbbá számos régi magyar nyelvemlék, középkori oklevelek, céhlevelek, autográf kéziratok, metszetek és térképek.
ELTE: Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
A könyvtár az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtári hálózatának számos tagkönyvtárával rendelkezik, amelyet csak a hallgatók vehetnek igénybe. Külön könyvtára van kilenc karából nyolcnak:
Az ELTE összes tagkönyvtárának eltérő címe, elérhetősége és nyitva tartási ideje van, így érdemes az adott könyvtár oldalát felkeresni a belinkelt weblapokon.
LFZE: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Központi Könyvtára
A legmodernebb zenei kiadványokkal és korszerű szolgáltatásokkal együtt történetiségében is őrzi a magyar és a nemzetközi zenekultúra kincseit. Az ország legnagyobb zenei gyűjteménye, amelyben 400 ezer zenemű, 70 ezer könyv és 100 féle folyóirat található meg, valamint belső használatú stúdióval és fonotékával rendelkezik.
Cím: Központi könyvtár: 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. Kutatókönyvtár: 1064 Budapest, Vörösmarty utca 35. földszint Hangtár: 1064 Budapest, Vörösmarty utca 35, 2. emelet
Nyitvatartás központi könyvtár: H–P:9:00-17:00 Sz-V:Zárva
Gyűjteményeik: A legmodernebb zenei kiadványokkal és korszerű szolgáltatásokkal együtt történetiségében is őrzi a magyar és a nemzetközi zenekultúra kincseit.
Az Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár nyilvános felsőoktatási szakkönyvtár, egyben közlevéltári jogállású felsőoktatási szaklevéltár, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem könyvtári hálózatának tagja.
Olvasójegy árak: Kölcsönző jegy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem hallgatóinak: 2000 forint / Napijegy: 500 forint Éves beiratkozási díj: 4000 forint; féléves: 2000 forint Hallgatóknak éves beiratkozási díj: 3000 forint; féléves: 1500 forint
Gyűjteményeik: Főgyűjtőkör: A Levéltár főgyűjtőköre kierjed a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és elődintézményeinek Budai Campusán működő illetőleg a Budai Campushoz tartozó valamennyi szerv maradandó értékű irattári anyagára. Mellékgyűjtőkör: A Levéltár mellékgyűjtőköre kierjed a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és elődintézményeinek Budai Campusán működő karok által folyatott képzési irányokhoz kapcsolódó szakterületek maradandó értékű szakmatörténeti iratanyagára.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem könyvtára az ország legrégebbi művészeti szakkönyvtára több, mint 150 éve gyűjti a hazai képzőművészetre vonatkozó könyveket és folyóiratokat, illetve az idegennyelvű szakirodalmat.
Olvasójegy árak: A látogatás ingyenes, de kölcsönözni csak az MKE hallgatói, oktatói és dolgozói, valamint a MOME hallgatói és más felsőoktatási intézmények művészettörténet szakos hallgatói tudnak.
Gyűjteményeik: Művészeti Gyűjtemény A szaklevéltár az egyetemen, valamint jogelőd intézményeiben keletkezett hivatalos iratokat, továbbá intézménytörténeti jelentőségű forrásokat, az intézmény egykori művésztanárainak iratokat őriz.
A MOME Könyvtára fontos helyet foglal el a hazai művészeti könyvtárak között, elsődleges funkciója azonban az Egyetemen folyó képzés szakirodalmi hátterének megteremtése. A Könyvtár feladata az iparművészeti és a design témájú szakirodalom valamennyi hazai publikációjának gyűjtése, míg a képzőművészeti és az idegen nyelvű szakkönyveket válogatottan szerzi be.
Gyűjteményeik: A gyűjtemény jelenleg több mint 80 ezer dokumentumot számlál, az aktuálisan előfizetett nyomtatott folyóiratok száma 174. A MOME Könyvtára fontos helyet foglal el a hazai művészeti könyvtárak között, elsődleges feladata azonban az Egyetemen folyó képzés szakirodalmi hátterének megteremtése.
Olvasójegy árak: Könyvtári beiratkozásra az Egyetemmel jogviszonyban álló diákok és dolgozók számára van lehetőség. A könyvtári tagság térítésmentes, évente meghosszabbítható. Átmenetileg szünetelnek a nyilvános könyvtári szolgáltatások.
Gyűjteményeik: HTK: A tanszéki szakkönyvtárak gyűjteményéből, adományokból és hagyatékokból tevődött össze régebben. Jelenleg már gyűjtik és feltárják a teológiai szakterületek tudományos színvonalú irodalmát és a határterületek irodalmát. BTK:Bölcsészettudományok: filozófia, vallástudomány, klasszika-filológia, történelem, régészet, művészettörténet, magyar és idegen nyelvű irodalom, irodalomtudomány és nyelvészet (főként angol, német, francia, olasz, spanyol, szlavisztika, keleti nyelvek és kultúrák). Társadalomtudományok: szociológia, kommunikáció, pszichológia, pedagógia.
Az ország legnagyobb orvosi közgyűjteménye. Célja, hogy tevékenységével támogassa a SOTE egyetemen folyó oktatást, kutatást és gyógyítást, ellássa az egyetem polgárait és valamennyi szakembert megfelelő mennyiségű és minőségű szakirodalommal.
Olvasójegy árak: Látogatása, helyben használata mindenki számára ingyenes. SOTE hallgatók beiratkozása: ingyenes Hallgatók számára a beiratkozás: 1270 forint/év Egyéb olvasók számára: 2540 forint/év
Gyűjteményeik:Az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb orvos-élettani szakgyűjteménye.
Cím: 1094 Budapest, Tűzoltó utca 37-47. Telefon: +36-1-459-1500 E-mail cím:
Nyitvatartás: Kizárólag a Semmelweis Egyetem dolgozói/hallgatói használhatják, érvényes jogviszony igazolásával. A Semmelweis Egyetem hallgatói és dolgozói a hét minden napján (munkaszüneti napokon is) non-stop látogathatják a könyvtárat.
Egészségtudományi Kar Könyvtár
Cím: 1088 Budapest, Vas utca 17. Telefon: +36-1-486-5955 E-mail cím:
SZFE: Színház- és Filmművészeti Egyetem – Könyvtár, Kottatár és Médiatár
Szakmai, de egyúttal nyilvános szakkönyvtári funkciót is ellát az SZFE könyvtára. Legfőbb feladata, hogy az elméleti és a gyakorlati oktatást a lehetőségekhez képest a legnagyobb mértékben kiszolgálja, ennek érdekében minél nagyobb teljességre törekszik a színházi és a filmes szakirodalom gyűjtésében.
Gyűjteményeik: Kezdetben: a tanárok ajándékkönyvei és az általuk írt tankönyvek képezték az állományt, de megtalálhatóak voltak az oktatásra szánt drámák, a növendékek által kézzel másolt szerepkönyvek, a súgó- és rendezőpéldányok is. Jelenleg:színházi és a filmes szakirodalom; Kottatár; Médiatár; Fotó- és színlaptár; Dedikált gyűjtemény
MNE: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Központi Könyvtára
A könyvtár szolgálja/támogatja a katonák élethosszig való tanulását. A könyvtár kötelespéldányokat kap a Honvédelmi Minisztériumnál és a Magyar Honvédségnél megjelent kiadványokból, továbbá ajándékokkal és katonáktól származó hagyatékokkal bővíti könyvállományát.
Cím: Központi Könyvtár: 1083 Budapest, Ludovika tér 2. Egyetemi Könyvtár Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Kari Könyvtár: 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11.
Olvasójegy árak: A helyben használat minden esetben ingyenes.
Gyűjteményeik: Király Béla gyűjtemény; Mueller Othmár robbantástechnikai különgyűjtemény; Régi könyv; Rendszerváltás gyűjtemény; NATO Katonai Szabvány Könyvtár, hadtudományi archív gyűjtemény
Speciális, katonai szolgáltatásokat is nyújt a könyvtár: katonai térképtárat működtet; NATO szabványokat szolgáltat; minősített iratokat kezel; szolgálati és főnökségi kiadványokat kezel és kölcsönöz.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-advertisement
1 year
Set by the GDPR Cookie Consent plugin, this cookie is used to record the user consent for the cookies in the "Advertisement" category .
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
CookieLawInfoConsent
1 year
Records the default button state of the corresponding category & the status of CCPA. It works only in coordination with the primary cookie.
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Cookie
Duration
Description
_ga
1 year 1 month 4 days
The _ga cookie, installed by Google Analytics, calculates visitor, session and campaign data and also keeps track of site usage for the site's analytics report. The cookie stores information anonymously and assigns a randomly generated number to recognize unique visitors.
_ga_*
1 year 1 month 4 days
This cookie is installed by Google Analytics.
_gat_gtag_UA_*
1 minute
Set by Google to distinguish users.
_gid
1 day
Installed by Google Analytics, _gid cookie stores information on how visitors use a website, while also creating an analytics report of the website's performance. Some of the data that are collected include the number of visitors, their source, and the pages they visit anonymously.
CONSENT
2 years
YouTube sets this cookie via embedded youtube-videos and registers anonymous statistical data.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.
Cookie
Duration
Description
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
A cookie set by YouTube to measure bandwidth that determines whether the user gets the new or old player interface.
YSC
session
YSC cookie is set by Youtube and is used to track the views of embedded videos on Youtube pages.
yt-remote-connected-devices
never
YouTube sets this cookie to store the video preferences of the user using embedded YouTube video.
yt-remote-device-id
never
YouTube sets this cookie to store the video preferences of the user using embedded YouTube video.