start it K&H – Diplomátszerzek

Tudtad? A kutya az alábbi okokból kerülhet igazán állatorvoshoz

Sok kutya kerül állatorvoshoz azért, mert nem megfelelő ételt kap. Ez azonban csupán az egyik ok, amivel a gazdik tudattalanul árthatnak kedvenceiknek. Dr. Piller Pálma, állatorvos, a start it @K&H startup inkubátorban fejlődött PetWiseCare, kisállat-szitter platform alapítója ezért a felelős és tudatos állattartás érdekében, kutya elsősegély tanfolyamot és felelős gazdi képzést indít a kutyagazdák számára.

Nagyon sokat fejlődött a hazai állattartó kultúra az elmúlt években, azonban még mindig sok a véletlen mérgezés, az elkerülhető baleset, és a megelőzés terén is van hova fejlődni. Sok kutya ugyanis azért kerül állatorvoshoz, mert nem a számára megfelelő ételt kapta, vagy mert a gazdi nem ismerte fel időben egy betegség tüneteit, csak már előrehaladott stádiumban. Mivel minden betegség kezelésének sikeressége nagyban függ attól, hogy mennyire korán kezdjük meg a kezelést, fontos, hogy az állattartók felismerjék ezeket a vészhelyzeteket és megfelelően tudjanak cselekedni a bajban. Dr. Piller Pálma állatorvos ezért az első hazai kutyaszitter képzés után létrehozta a gazdiképzőt, ahol kutya elsősegély tanfolyammal és felelős gazdi képzéssel segítik az állattartókat.

PetWiseCare, fotó: pixabay.com

PetWiseCare, fotó: pixabay.com

„A felelős és tudatos állattartást nem a rendelőben, hanem otthon kell elkezdeni. Ezért jöttek létre a gazdiknak szóló képzések, amelyek a leggyakoribb egészségügyi problémák, balesetmegelőzés és egyéb baj esetén a helyes tennivalókra összpontosítanak” – tájékoztatott Dr. Piller Pálma, a PetWiseCare alapító állatorvosa. Az állatorvos felkeresésének harmadik leggyakoribb oka ugyanis a baleset, amelyek nagyrésze ráadásul megelőzhető lenne, ha tisztában vagyunk a veszélyforrásokkal. „Sok esetben, ha megtörténik a baj, a gazdik nem tudnak cselekedni, lefagynak és késlekednek a kutya orvoshoz szállításával. Ilyenkor versenyt futunk az idővel és életmentő lehet, ha magabiztosan meg tudják őrizni lélekjelenlétüket, tudják, milyen lépéseket kell tenniük, amíg állatorvoshoz szállítják kedvencüket” – tette hozzá.

A doktornő hosszú távú célja, hogy magasabb szintre emelje a felelős állattartást és egy tudatos közösséget hozzon létre. A www.gazdisuli.hu oldalon elérhető képzés mellett ezért az ország első kutyaszitter oktatását is elindította. A PetWiseCare kisállat-szitter platform állatorvosok által biztosított képzése azoknak az állatbarátoknak szól, akik vállalják, hogy mások kedvenceire vigyáznak. Az állattulajdonosok az oldalon biztonságos rendszeren keresztül foglalhatnak szittert kedvencüknek, ha nem tudnak velük lenni nyaralás, túlóra vagy egyéb elfoglaltság miatt. A felügyeletek során 0-24 órás állatorvosi tanácsadással és házhoz járó állatorvosi szolgáltatással támogatják a szittereket.

A startup fejlődését az iparágfüggetlen start it @K&H, Magyarország legnagyobb vállalati inkubátora segíti, ami a programot üzemeltető K&H stratégiai törekvéseivel összhangban, kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatósági startupokra, így a női alapítású csapatokra, hozzájárulva az ökoszisztémában a nemi egyenlőség erősítéséhez. A szakmai mentorok és digitális technológiai szolgáltatások mellett a programban korábban részt vevő csapatok tapasztalatai és a kapcsolatépítést szolgáló események is hozzájárulnak a PetWiseCare gyorsabb szintlépéséhez.

Így foghatjuk vissza a túlfogyasztást

Csökkentsd te is a túlfogyasztást nap, mint nap! Ugyanis már egy hónapja 2024-et írunk – már ami a Föld erőforrásainak felhasználását illeti. Augusztus 2-án volt ugyanis a globális túlfogyasztás napja. Ez jól rámutat arra, hogy az újrahasznosítás önmagában nem oldja meg az erőforrások túlzott felhasználását és a keletkező hulladék csökkentését. A megoldást sokkal inkább az angol elnevezésekből csak 5R-nek hívott, a vásárlás teljes folyamatát lefedő megközelítés jelenti. Ezekhez ráadásul rendkívül érdekes és innovatív megoldások is születnek, így bárki tehet egy kicsit többet a környezetért. A start it @K&H inkubátorprogram mutat néhány ötletet, hogyan.

Már egy hónapja 2024 erőforrásait használjuk, hiszen idén augusztus 2. volt a túlfogyasztás napja, vagyis ez volt az a nap, ameddig elhasználtuk a Föld egy éves készletét, így a túlfogyasztást „ünnepeltük” pár hete.

Globális Túlfogyasztás Napja, fotó: K&H

Magyarországon ennél is aggasztóbb a helyzet, ugyanis a fejlett országokhoz hasonlóan mi is hamarabb, már május 30-án kimerítettük az éves keretet. Ahhoz, hogy ezen javítani tudjunk, nem elég újrahasznosításban gondolkodni, a fogyasztás minden lépését magába foglaló, az angol refuse, reduce, reuse, recycle, rot szavak miatt 5R-nek hívott szemléletre van szükség.

De mit is jelent ez?
elutasítani a felesleges vásárlást: kerüld az impulzusvásárlást, és mindig gondold át, hogy valóban szükséged van-e az adott termékre, vagy inkább a vásárlás élményét akarod átélni
csökkenteni az erőforrások felhasználását: tudatosan, azaz minél kevesebbet, közelebbről, tartósabb és környezetbarátabb anyagokból készülve, minél kevesebb csomagolással válassz
újrafelhasználni a már meglévő tárgyainkat: új vásárlás helyett gondolkodj a régi megjavításában, hogy minél tovább eredeti funkciójában tudd használni az, amit már egyszer megvettél
újrahasznosítani a hulladékot: a szelektált hulladékgyűjtés mellett próbáld felhasználni a keletkezett hulladékot
komposztálni a szerves anyagokat: az étel- és növénymaradványok komposztálásával visszajuttathatod a természetbe a fontos tápanyagokat

„Minderre a startupok innovatív, sok esetben szórakoztató, közösségépítő megoldásokat fejlesztenek. Így bárki tehet a környezetért, akkor is, ha az otthoni gazdálkodás távol áll tőle és inkább a technológia vagy a koncertélmények hozzák lázba” – emelte ki Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

A start it @K&H inkubátor csapatai már számos innovatív megoldással rukkoltak elő a túlfogyasztás csökkentésére. Ilyen például többek között a Redivivum Technology, amely mesterséges intelligencia segítségével automatizálja a használt ruhák válogatását. A Beeco platformja a városlakóknak segít abban, hogy hol és hogyan tudnak rész venni a fenntarthatóbb jövőt segítő kezdeményezésekben. A ONE CUP repohár automatákat gyárt és kölcsönöz a mozik, éttermek, fesztiválok számára. A Munch pedig arra nyújt lehetőséget, hogy kedvezményesen megvásároljuk az éttermek, pékségek, boltok el nem adott, de még fogyasztható ételeit. Így csökkentve a ma egyre gyakoribb túlfogyasztást a vendéglátó szektorban.

“A K&H-nál – amellett, hogy az inkubátorprogrammal támogatjuk és segítjük a fejlődésben ezeket a csapatokat – már második éve a szeptember a fenntarthatóság hónapja számunkra, amikor is minél több formában felhívjuk a figyelmet a téma fontosságára. Tavaly épületeinkben lekapcsoltuk a díszfényeket, így az energiamegtakarítás mellett a fényszennyezést is csökkenteni tudtuk. Ezen kívül a digitális fizetések után saját bevételeinkből, tranzakciónként 10 forintot különítettünk el a K&H hűsítő ligetek kezdeményezésünkre, amikor is 100 oktatási intézménybe 555 fát és 1110 cserjét ültetettünk el a 10 millió Fa alapítvány szakmai segítségével” – tette hozzá a szakértő.

A start it @K&H továbbra is segíti a fenntartható megoldásokat fejlesztő csapatok szintlépését: szeptember 10-ig ismét lehet jelentkezni az inkubációs programba.

tulfogyasztast csökkentheted Te is - Unsplash.com

A túlfogyasztást csökkentheted Te is – kép: Unsplash.com