Nyelvi babonának nevezzük az olyan tévhiteket, amelyek bizonyos nyelvhasználati elemeket (szóalakokat, szószerkezeteket stb.) rossznak, helytelennek bélyegeznek, noha az adott elem tökéletesen illeszkedik a nyelv rendszerébe. Használatban van, illetve meghatározott funkciót lát el.

E cikkben olyan „helyesírási babonákat” is górcső alá veszünk, melyek éppen ellenkezőleg működnek. Nem egy „rossz verzióra” utalnak, hanem egy sok esetben helytálló helyesírási szabályt tévesen próbálnak általánosan (azaz minden esetre vonatkozólag) alkalmazni.

A nyelvi babonáknak sajnos melegágya az oktatás világa. Főleg általános iskolában nincs mód és idő arra – illetve a gyerekeket is összezavarhatja –, hogy az egyes helyesírási szabályokat teljes összetettségükben magyarázza el a tanár a diákoknak. Az is előfordulhat, hogy a tanulók nyelvhasználatát kritizáló tanár maga sem tudja, hogy valójában nincsen tudományos alapja az általa hangoztatott szabálynak. Például nem magyar szakos, így nincsen birtokában a szükséges nyelvészeti ismereteknek.

1. tévhit: „És elé nem teszünk vesszőt.”

Ez a helyesírási tévhit tulajdonképpen bizonyos helyzetekben igaz. Amennyiben az és felsorolás elemeit („kenyeret, tejet és margarint”) választja el, a vesszőt „helyettesíti”, ezért valóban nem szükséges elé kitennünk. Ugyanez a helyzet azonos mondatrészek közötti helyzetében is: „Régen kajakoztam, futottam és úsztam.” Azonban összetett mondatok tagmondatainak határán szükséges vesszőt tennünk az és elé. Ugyanis itt ez jelöli a tagmondatok határát. Az és kötőszó pedig a két tagmondat közötti logikai kapcsolatot jelzi: „Elmentem Annához, és megbeszéltem vele a terveimet.”

2. tévhit: „Háttal nem kezdünk mondatot.”

A fenti mondatot akár azzal is kiegészíthetnénk: „és éssel sem”. A probléma csak az, hogy ez egész egyszerűen hazugság. Egy kutatás során különböző életkorú diákokkal, illetve magyartanáraikkal készítettek interjúkat, majd a leggyakrabban használt szavakból szófelhőket hoztak létre. A legtöbbször elhangzott szó kivétel nélkül minden csoportban a hát lett – ráadásul többnyire mondatkezdő helyzetben. Bármennyire is a pongyola nyelvhasználattal igyekeznek a tévhit alkalmazói érvelni („A hát csak töltelékszó”), Schirm Anita nyelvész szerint nagyon is fontos funkciókat lát el. Lehet a magyarázkodás és az önjavítás eszköze, kifejezhet érzelmi felfokozottságot, nyomatékosíthatja a mondandónkat – egyszóval a legkevésbé sem „töltelékként” szerepel a mondatainkban. Számtalan költőnk és írónk is figyelmen kívül hagyta műveiben ezt a „szabályt”, pedig őket valószínűleg nem vádolnánk „csúnya” nyelvhasználattal.

3. tévhit: „Mint elé mindig teszünk vesszőt.”

Ez a helyesírási babona is egy többnyire igaz szabályból eredeztethető. A mint szó elé valóban mindig kell vessző – amennyiben hasonlítást fejez ki („Magasabb vagyok, mint az öcsém.”). Létezik azonban az úgynevezett határozóvá tevő mint, amely jelentésben nagyjából egyenértékű a -ként raggal („Anyukám mint a szülői munkaközösség vezetője vett részt az értekezleten.” = „Anyukám a szülői munkaközösség vezetőjeként vett részt az értekezleten.”). A több mint szókapcsolat esetében is csak akkor kell vessző, ha hasonlítás történik, egyébként nem („A húgom zsebpénze kétezer forinttal több, mint az enyém.” DE: „Több mint hatszázan jöttek el a rendezvényre.”). 

A jelenet, amely az egyik legismertebb nyelvi babonánkra utal… (Forrás: Pixabay)

+1 gyakran hallott példamondat: „A macska meg fel van mászva a fára…”

Valamiért az elmúlt két évszázad folyamán kialakult az a tévhit, hogy a létigéből és határozói igenévből álló nyelvtani szerkezet germanizmus, azaz német eredetű, magyartalan megoldás. Ezt azonban cáfolja, hogy számtalan korai nyelvemlékünkben, népköltések, népdalok szövegeiben is megjelenik ez a szerkezet, amely azt sejteti, hogy igen régóta a nyelvünk részét képezi. Használatát maga a Magyar Tudományos Akadémia sem helyteleníti – nekik talán elhihetjük, ezzel el is van intézve!